Pesti Hírlap, 1928. augusztus (50. évfolyam, 186-197. szám)

1928-08-18 / 187. szám

á­ lyos felvonuláson minél nagyobb számban vegyenek részt. Emlékkönyv — Szent István hetéről. A Szent István ünnepi Hét Társadalmi Nagybi­­zottsága emlékkönyvet adott ki, amely az ünnepi hét teljes programmján kívül érdekes aktuális közlemé­nyekben méltatja Szent István ünnepének jelentősé­gét.. Az ünnepi cikkírók sorában ott találjuk Strausz István, Ripka Ferenc és dr. Sipőcz Jenő neveit. Kí­vülük nyilatkoznak Szent István napjának történelmi jelentőségéről Rákosi­ Jenő, Mayer János miniszter, Lukács György, Huszár Károly, báró Szterényi­ Jó­zsef, Tsárczy István, Pekár Gyula, Friedrich István, Józan Miklós, Márkus Miksa, Pakots József és mások. A szépirodalmi közlemények előkelő írói között pedig gróf Bethlen Margit nevével is találkozunk. Az em­lékkönyvet Budapest nevezetességeit bemutató felvé­telek tarkítják. Pénteken kétszáz amerikai magyar érkezett Budapestre. Pénteken délután háromnegyed két órakor fu­tott be a keleti pályaudvarra az amerikai magyarok újabb kü­lönvonata, amelyen körülbelül kétszáz ame­rikai magyar érkezett Budapestre. Felnőttek és gyer­mekek vegyesen, akiknek fogadására a magyar foga­­dóbizottság tagjai teljes számban megjelentek a pálya­udvaron. A Magyar Nemzeti Szövetség részéről ott volt Lázár Andor elnök, Nagy Károly ny. főkapi­tányhelyettes, báró Bornemissza Lipót, Ajtay József tanár, Majoros István és mások, a Magyar Nemzeti Szövetség női osztálya részéről Réthey Ferencné el­nöknő, dr. Radványi Ruttkay Emma, a Mefhosz ré­széről Kálmán Géza alelnök és Antal István főtitkár. A hazaérkezett amerikai magyarokhoz az első­­ üdvözlő beszédet Lázár Andor intézte a Magyar Nem­zeti Szövetség nevében. Beszédét azzal kezdte, úgy érzi magát, mint amikor tavaszkor a vándormadarak visszatérnek régi fészkeikbe. Melegen és sértetlenül találják fészkeiket azok, akik a mai Csopka-Magyar­­ország területén keresik, de ha túlmennek bizonyos határokon, gonosz kezektől feldúltan és elpusztítottan fogják azokat találni. Kifejtette, hogy a szeretet, amellyel az amerikai magyarokat fogadják és várják, vissza fogja adni nekik azt, avait a gyűlölet lerombolt. A clevlandi Kossuth-szobor ércbe vésett intőszózat, mely folyton azt hangoztatja, ne felejtsétek el régi hazátokat. Ennek az érzésnek a biztatására jöttek haza. A Magyar Nemzeti Szövetség nevében meleg szeretettel, kitárt károkkal öleljük magunkhoz a visz­­szatért magyarokat. Rétn­eti Ferencné, a Magyar Nemzeti Szövetség női osztályának elnöke, köszöntötte a hazaérkezet­teket. A két üdvözlésre Meleg Gyula válaszolt. Amikor Amerikáb­ól hazatér a magyar, — mondotta, — az nem erény, az nem olyasmi, ami dicséretet érdemel, hanem természetes jelenség, mert a magyarokat on­nan Amerikából mindig hazavonzza magyar szívük, a magyar haza utáni vágy és a soha el nem múló magyar hazaszeretet. Olyan az amerikai magyar, mint a vándormadár, amelyik hazajár fészkére, csak nincs módjában minden tavasszal visszatérni, de egyszer megjön, még ha negyven évig is kell várnia. Hálás köszönetet mondott azért a meleg fogadta­tásért, amelyben részesültek és ha ténylegesen nem is jöhetnek haza sűrűn, lélekben mindig itt vannak. Amerikában minden magyar azért dolgozik, hogy az óhaza javára lehessen. Végül Radványiné Ruttkay Emma mondott rö­vid üdvözlő beszédet. A Szent István-napra Budapestre érkező ame­rikai magyarok ünnepélyes fogadtatása kedden, 21-én d. e. 10 órakor lesz az új városháza k­.gyűlési termé­ben. Az ünnepség programmját most állították össze. A székesfőváros nevében dr. Ripka Ferenc főpolgár­mester fogja hivatalosan üdvözölni az óhazába érke­zett amerikai magyarokat. Az ünnepség a Budai Da­lárda énekszámaival kezdődik. A Himnusz, és a Nem­zeti Hiszekegy után a dalárda az amerikai Himnuszt énekli el, majd a főpolgármester üdvözlő beszéde kö­vetkezik. Az amerikai küldöttség szónokának válasza után a tanács nevében Lobhmayer Jenő tanácsnok mond beszédet, majd az amerikai küldöttség vezetői átadják azokat a lobogókat, amelyeket az amerikai városok: Cleveland, Pittsburg és Buffalo küldtek ajándékba a magyar fővárosnak. Az ünnepség a Szózat eléneklésével fejeződik be Este bankett lesz az amerikaik tiszteletére. •* Kewvorks terménytőzsdezárla* Newworfei cvapottőzsdezárlat. És­seamerikal fully middling loco 19­55. aug 18­97. szept. 1907 okt. 19.27—1929 dec 1927 -19.30. .jun. 19 22 — 19.24. márc. 19­28—19­50. mái 19 35. júl. 19.30 cCuf per libra. Az irányzat tartott volt. Felhozatal az Egyesült Államok összes kikötőiben 2. kivitel a kontinensre ás Japánba 2 ezer bála volt.­­ Gyapotszállitási tarifa 40 és 56 cent. Newyork, aug. 17. Mai Előző cent Buza 2. sz. redwinter — —.. 2 sz hanswinter — 152.5.0 153.— 129.— 129.50 .. 1. sz. northern Manitoba — — 135.EO 136.— Rozs western II.---------------------------------------112.— 112.125 Takarmányárna — — --------------------------- 83 — 83.— Tengeri mixed weitern II ,— --------------- 86 75 , 87.— Buzoliszt first spring dear — — — 550—E85 EEO—585 Chi'’qyói tarménytözsdezárt»* Chicago, alig. 17. Mai Előző cent Búza szeptemberre —­­— —— 112 625 112.875 .. decemberre. -— — — — — — 117.625 117.875 .. márciusra--------------------------------------- 122 )25 122 125 Tengeri szeptemberre — — — — — 88 )25 87.75 .. decemberre — — — —> — — 73.25 74.— .. március, a —- — — — — — — 75.625 76.50 Zab szeptemberre — — -— — — — 36 25 56 625 . decemberre — —<— — — — ~~ 39 375 39 75 márciusra — — — — — —- — 41 50 4 1 623 Eors szeptemberre — —- -—■ — — — 95.75 96 125 .. decemberre — — —- — — — 98.— 98.125 „ márc.iusrr — — — — -— — — 100 875 100.50 PESTI HÍRLAP 1928. augusztus 18., gyomba?. A győztes rigai magyar cserkészcsapat Észtországban és Finnországban. Tallin és Helsinki lakossága meleg ünnepléssel fogadta a magyar cserkészeket. Helsinki, aug. 12. (A Pesti Hírlap alkalmi tu­dósítójától.) Lelkes hangulatban, vig­nózaszóval in­dultak el Rigából a válogatott magyar cserkészcsa­pat tagjai, hogy a tíz napig tartó nehéz versenyek­ben aratott sorozatos diadalok után folytassák útju­kat észak felé, a két testvérnemzet, a finn és az észt meglátogatására. •» A nemzetközi tábor előzékeny parancsnoksá­gának jóvoltából kényelmes orosz hálókocsiban tet­ték meg a hosszú utat. Az éjszakát teljesen átaludtak a fiúk s úgy másnap délelőtt 10 órakor kipihenve, frissen érkeztek Észtország fővárosába, Tottinba, a velük egy vonaton utazó, hazatérő észt vendégcsa­pattal együtt. Az észt cserkészzenekar játékának hangjai mellett vonultak a magyar fiúk a Tengerész- Otthonban levő szállásukra, miközben a városban sűrű embertömeg ünnepelte őket. A következő nap a pihenés napja volt. Csak estefelé tettünk rövidebb sétát az érdekes régi város­ban. Este cirkuszba mentünk, ahova a magyar szár­mazású igazgató, Salamon J., személyesen hívta meg a csapatot. Másnap megtekintettük az emlékekben bővel­kedő régi város néhány nevezetességét. Megnéztük a XIII. században épült, 145 méter magas tornyú, Szent Olaus-templonotot, mely a gót építészet egyik remeke. Fölmentünk a várba, hol az orosz cári temp­lomot (benne a moszkvai után a világ második nagy harangja), Hosszú Hermann tornyát és az újonnan épült észt országgyűlés épületét és gyűlés­temét tekintettük meg. Ez az épület, de különösen az ülésterem, a m­odern északi stílus csodás alko­tása.. Közben ellátogattunk a legnagyobb Tallini újságvállalat épületébe is, ahol a lap számára lefény­képezték a csapatot. Meg kell említettem azt a ked­ves meglepetést, amelyben a lap igazgatója részesí­tett bennünket. A felvétel előtt ugyanis két előkelő észt hölgy a csapat minden egyes tagjának egy-egy szép szál rózsát tűzött a kabátjára, majd a lap igaz­gatója lelkes beszéddel üdvözölte csapatunkat. Ezen a napon összesen négy meghívást kap­tunk teára, amelyeket azonban csapatparancsno­kunk az idő rövidségére hivatkozva kénytelen visz­­szautasítani és csak az észt cserkészszövetség által adott vacsorán jelenhettünk meg. Előbb azonban a várban levő nyílt nyári színpadon rendezett rögtön­zött hangversenyt a magyar csapat. A műsor, pa­rancsnokunk ünnepi beszédén kívül, az észt és a magyar himnuszból és a négyszólamú énekkar által előadott magyar népdalokból állott. Az est egyik legnagyobb sikerű száma nyolc Magyarországon járt észt leánynak nyolc magyar cserkésszel hegedüszó mellett bemutatott magyar csárdása volt. A 7—800 főnyi közönség zúgó tapssal jutalmazta a magyar cserkészfiúk és az észt leányok temperamentumos táncát. A szépen sikerült előadás után — bár este 10 óra volt már — óriási közönség sorfala között me­netelt zengő nóta mellett a magyar csapat Tallin­n főbb utcáin át a város legelőkelőbb klubjába, ahol bankettet rendeztek tiszteletére. Közben az észtek szakadatlanul ünnepeltek bennünket. A sűrű sor­falat álló közönség kalap- és kendőlengetéssel és hangos éljenzéssel üdvözölte csapatunkat. Valósá­gos diadalmenet ivóit. A vacsora, melyen sok ne­ves vezető tallini ember volt jelen, szintén a leg­kellemesebb emlékekkel gazdagította emlékekben különben is igen gazdag utunkat. Másnap reggel a kikötőbe érkező csapatun­kat már többszáz főnyi közönség várta és virág­­erdővel borította el. Az indulást jelző harangken­­gés vetett véget a szívélyes búcsúzásnak. Harma­dik harangjelzés és már a tengeren ringó hajó fe­délzetéről integetnek a fiúk virággal dúsan meg­rakott kapjaikkal. A­­közönség a móló végéig sza­ladva, kendőt lobogtatva, mosolyogva integetett utánunk. * öt órai hajókázás után délután 5 órakor ér­keztünk Helsinkibe. A tenger elég csendes volt, úgyhogy a tengeri betegséget csupán egy ember kapta meg: a fotográfusunk. A parton a finn leány és fiú cserkészek csapata várakozott ránk. Kint volt Jungert M. finn­országi konzulunk, meghatalmazott miniszter is, valamint a cserkészszövetség több vezetőembere. — üdvözlő beszédek, virágcsokrok, fényképező­gé­pek csattogása, szóval a rendes fogantatás minden fázisa. A másnap megjelenő újságok kivétel nélkül hasábos tudósításokban számoltak be érkezé­sünkről. Este a helsinki-i leánycserkészek látták ven­dégül a magyar csapatot. A terem magyar és finn nemzetiszinti zászlókkal volt ízlésesen diszítve. A bensőséges, meghitt hangulatú ünnepi vacsoráról oldalakat lehetne írni, de én csak Kirisztnek, a finn cserkészszövetség külügyi titkárának beszé­déből szeretnék néhány gondolatot idejegyezni. — Ti — mondotta — szabadnak születtetek, szabadnak kell lennetek . . . Két szín olvad össze asztalunkon. Ezek közül az egyik a Ti színetek. Fehér az isteni gondviselés színe, a zöld a reményt fejezi ki. Az Isten megsegít, aki rendületlenül bí­zik benne. A vörös szín mesél nekem a vérről, mely folyt a pusztákon, s öntözte a Kárpátok szent bérceit. Ez a Petői vére; a névtelen hősök vére. Ez a vér meghozza a gyümölcsöt! — De hadd mondjak nehány magyar szót is befejezésül, — folytatta — és szép magyar nyelven, érző szivének minden melegével, k­öny­i nyezö szemmel mondotta: — Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Ma­gyarország feltámadásában." A minden szemből sűrűn előtörő könnyek nyomán felhangzó halk strés, majd lelkes testvéri összeölelkezés tette feledhetetlenné a finn földön töltött első napunkat! ________ _ 1. „A flapper Newyork, aug. A Waldorf-Astoriában, Newyork egyik előkelő hoteljében történt, hogy szemtől-szembe kerültem a „flapper“-rel. Mielőtt Amerikába indul­tam ugyanis, az Újvilágot megjárt barátaim előre figyelmeztettek. ..Azután nézd meg jó közelről a „flappert“. Elhatároztam, hogy ezt a jó tanácsot megfogadom. Ha másban mindenben szerencsétlen voltam az életben, az bizonyos, hogy ebben az egy dologban azután szerencsém volt. Hajnalban kötött ki velünk Newyork bejáratánál az óriás óceánjáró és este már a tiszteletünkre rendezett banketten elem­be került a „flapper“, sőt nemcsak elembe került, de be­szédbe is állt velem. Ezek után, azt hiszem, mégis szükséges, hogy azoknak, akik még nem­ tudnák, hogy mi a „flapper , néhány felvilágosítással szolgáljak. A „flapper“ ere­deti jelentésén a filológusok sokat vitatkoznak, de én közülük azoknak adok igazat, akik ezt a különös hangzású amerikai szót úgy akarják magyarra for­dítani, hogy: ide-oda csapongó szoknyácska. Mert a „flapper“, aki nem más, mint egy hájasan szép, min­dig kacagó és a végletekig kacér bakfis, természete­sen el sem képzelhető a sokszínű, ide-oda repkedő se­­lyemszoknyácska nélkül. Az igazi „flapper“ Newyork­­ban naponta legalább ötször átöltözik, saját pompás autóját vezeti, korán reggel a Central Parkban lova­gol és éjfélig táncol valamelyik negyvenemeletes fashionable-hotel tetején. A „flapper“, ez a serdülő 16—17 éves leány, a nap minden percében tudatában van „ellenállhatatlan“ voltának. Neki minden sza­bad, az is, hogy hangosan mulasson a férfiakon, akik­re csak rá kell nevetnie, hogy öregje, fiatalja szívét megremegtesse. Ezek után csak természetes, hogy a Waldorf As­toria bankettjén, jóbarátaim tanácsát követve, érdek­lődéssel néztem az én „flapper“-m mélytüzű szemeibe és elragadtatással bámultam pompás alakját. Ő vi­szont engem, úgy látszik, eléggé alkalmas médium­nak talált arra, hogy mint az eléje került legfrissebb sütetű európain, kipróbálja ellenállhatatlan voltát. A „first move of the game“ az volt, hogy nekem adta a nála lévő izzópiros rózsát és a vacsoránál a ma­gyar vendégek között szétosztott diszkótésű­ könyvbe, melyből nekem is jutott egy példány, tipikus ameri­kai írással beleírta magyarul, hogy „Nagyon szeret­lek Doris“. A bankett után, ahol amerikai szokás szerint a legpompásabb sültekre is csak jeges vizet kaptunk, inni, Doris szülei meginvitáltak barátommal együtt, hogy menjünk el hozzájuk egy cocktailre. A gazdagon berendezett lakás ebédlőjében azután, feltárult a po­hárszék és előkerültek a jobbnál-jobb francia pezsgők és különféle likőrök. Barátom és én megállapítottuk, hogy Amerika mégsem olyan száraz, mint ahogyan azt a naiv Európa gondolja. Kellemes látványul szol­gált útközben a „flapper“ elegáns, szép mamája, aki a nyolcvanlóerős Lincoln-kocsit természetesen maga vezette. Doris, aki a hátsó ülésen szorosan mellém húzódott, nevetve biztosított arról, hogy Ame­rikában a nők vezetik nemcsak az autót, hanem­­ a férfiakat is. Nem akartam neki megváltani, hogy ez, sajnos, Európában is így van. És van abban valami, amikor az amerikai fér­jek titokban arról panaszkodnak, hogy ők a felesé­geik kenyérkereső rabszolgái. Igaz, hogy viszont a feleségek nyíltan azt panaszolják, hogy nekik férjeik­ből semmi hasznuk sincsen, mert bár minden szám­lájukat szó nélkül fizetik, de viszont reggeltől estig egyhuzamban rohannak a dollár után és nincs ide­jük arra hogy nejeiknek európai értelemben tegyék a szépet. Tény az, hogy egész Amerikában egyetlen bennszülött férfit sem láttam, aki európai módra ud­varolt volna akár a legszebb leánynak vagy asszony­nak. Amerikában a „fu­rt“ is egészen különös valami, egészen más, mint nálunk. Ott a nők a támadók, a nők varrnak előnyben, már csak azért is, mert a tör­vény mindenkor nekik ad igazat. Ezért van, hogy a „flapper“ teljes biztonságban járhat éjfél u­­tán egy órakor százezer férfi között is egyedül a Broadwayn. Petheő Kálmán.

Next