Pesti Hírlap, 1928. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-02 / 199. szám

1928. szeptember 2., vasárnap, ____ pf.ni hírlap— —■iMmi.mwga————————be, mv Exat-Mua. KÖZGAZDASÁG. Revízió és közgazdaság. Valóban nem kellemes feladat a gazdasági hely­zet feltárásával illúziót rontani ott, ahol minden illúzión épül(és a közelgő bajokra figyelmeztetni azo­kat, akik zavartalan nyu­ga­­­másságban szeretnék fe­nékig kiélvezni a kezükre adott hatalmat. A kelle­metlen feladat elől azonban kitérni nem lehet, mert nem mondhatunk le arról a reményről, hogy a mai gazdasági és politikai helyzet tarthatatlanságáról sikerül meggyőzni azokat is, akik ma még ellenkező véleményre támaszkodva, a gyakorlati politika me­zejéről száműzik a revízió gondolatát. Első pillantásra nincs lényegbe vágó különb­ség a Rákosi Jenő vezetése alatt egyre erősödő reví­ziós mozgalom és a kormányzat titkon táplált reví­ziós programmja között, amelyről ma, mint kor­mány, nem beszélhet. Ám mi, gazdasági helyzetünk objektív feltárásával és a revízió lényegének kifej­tésével azt akarjuk demonstrálni, hogy a revíziós gondolat ilyen szereposztást nem tűr meg. Nem le­het azt mondani: te felelőtlen társadalom, csináld meg és készítsd elő a revíziót, ahogy tudod, én most nem csinálhatom, majd ha jónak látom, én is fo­gom csinálni. Egy eső test a lejtőn egyenletesen gyorsuló eséssel esik és ha nehéz megállítani és más irányba terelni az indulásnál, később nehezebb, majd lehetetlenné válik. Itt van az a csonka test, melyet Trianon az eleven húsból kiszabott, rajta nagy és nehézkes államszerkezettel, olyan viszony­ban a csonka törzssel, hogy ezt a bürokrácia szorító abroncsaival veszi körül, másirányú megmozdulás vagy erőkifejtés lehetősége nem marad meg számá­ra, csak az, amelyet az államhatalom szab meg neki. Csonka-Magyarország mozgása vagy mozdu­latlansága ma a kormányhatalom mozgása vagy mozdulatlansága s ha a társadalom egy rétege azt hiszi magáról, hogy sajátindítású mozgalmat nö­veszthet nagyra, miközben a kormány Trianon ren­delkezéseinek megtartásában éli ki magát, úgy jár, mint Mikszáth Kálmán novellájának kisfiú-hőse, aki Agyában ugrálva elvesztette egyensúlyát s hogy le ne zuhanjon, saját ingecskéjébe fogódzkodott. Sebaj, ne mozogjon a társadalom, sem ennek bármely rétege; ne próbáljon felemelkedni és ma­gával a nemzetet is emelni, akkor nem zuhanhat vissza. Ám egy nagyon fontos körülményt elfelej­tenek: Csonka-Magyarország nem volt azzal kész, nem volt az új életre azzal megteremtve, hogy a nagy egészből Trianonban kimetszették. Egy csonka szervezetnek, aminővé tették Csonka-Magyarorszá­­got, egésszé kell alakulnia, hogy a teljes élet funk­cióinak elvégzésére képessé váljék. S az új határok­ban össze kell az ekként kialakuló szervezetnek nő­nie, az új határoktól megszabott formákhoz kell idomulnia. S ebben a processzusban végbe kell men­nie annak az elválási folyamatnak is, mely volt te­rületeinket érdekben, érzésben, kultúrában tőlünk eltaszítja, amit a trianoni béke egy csapásra meg­tenni nem tudott. Csonka-Magyarország konszolidá­lása, íme, ezt jelenti, a társadalom megmerevítése és szabad mozgásban való korlátozása annak a fo­lyamatnak nyit utat, mely bennünket elszakított te­rületeinktől végleg elszakít. A trianoni rendszeren felépülő kormányzat te­hát a nemzet elemi életerőit köti le, amikor hatal­masan kiépülő holt bürokráciával abroncsozza kö­rül és ítéli fokozatos elhalásra a csonkaság ellen lázadozó ösztönöket. Szörnyű ballépése a kormány­zatnak, mikor az általános választójogot azért nem akarja, mert a nemzet erre nem érett, és nagy té­vedése az ellenzéknek, ha azért sürgeti, mert a Nyugat demokráciája máskép becsül meg bennün­ket, ha minket is a haladó irányú né­pek közé sorozhat. A megcsonkított uj ország, melyet Csonka-Magyarország­­nak ismernek, messze volt attól a bé­kekötés idején, hogy kész legyen, ma is messze van s az uj határokkal csak a keretet szabták meg testéhez: a leg­mélyebben szunnyadó tömegösztönök viharos megnyilatkozása, folytonos lá­zadása tudott volna és tudna ma is szembeszállni a trianoni szerződéssel ■indított folyamatnak, mely az új cson­kaország megteremtésére hivatott. Le­het arról vitatkozni, hogy egy nemzet­i(és nem csonka törzs) az életnek a fej­lődés problémáinak megítélésében ki­sebb vagy nagyobb választótömeget, fogadjon-e el bíróul, itt az észnek és műveltségnek fokozottabb jelentőséget szokás tulajdonítani. De arról nem le­het vita, hogy egy nemzet föltrancsí­­roztatására, idegek és ütőerek átvágá­sára, a felhördülő tömegfájdalomnak kell döntő szerephez jutnia, akár elég művelt ez a tömeg, akár nem. S az okoskodó, a tépelődő észt ültetni ilyen­kor a trónra, a tömeget pedig lefogni: egyetlen mód, hogy a nagy kínok kö­­ött vajúdó csonkaország históriai összefüggéseiből kiszakíttassék. Fájda­lommal jár ez és rettentő krízissel a csóka határokon innen és túl, amelyre azonban csak a háborgó és nem kon­szolidált tömegszenvedélyek reagálhat­nak és mint körülöttünk látjuk, nagy erővel reagálnak is. Mi állunk itt a kö­­z,­ ridegen és meggondolt­­an, hogy valahogy a" világ észre ne vegye, hogy ezek a mélységből fölcsapó népszenve­délyek közös forrásból, a történelmi IV- a-«ország mélységeiből törnek elő. O"­­"«d. a tömeglélek mélységébeiben még összefolynak a határok és ha a reviziv­ós gondolat, mint ellenállhatatlan tömegin­dulat, a csonka hazában is eluralkodik: a világ ámulatára Erdély, Horvátország, Slovensko és a csonka ország egyazon hangon, egyazon köve­teléssel kiáltják bele szívrendítő panaszaikat a nagy világba. Trianonhoz mindenütt körülöttünk ragaszkodnak a kormányzatok, rendelkezései ellen a tömegérdekek lázadoznak mindenütt. S mi nem engedjük a párturalommal szemben szóhoz jutni a magyar tömegeket, amelyek vakon is a revízió irá­nyában indulnak meg? Eggyel azonban legyünk tisztában: a trianoni szerződéshez való ragaszkodás nem nyújt állandó hatalmi berendezkedésre alapot. A tömeget meg lehet fosztani ideáljaitól; a tömeget lehet egy ideig visszatartani attól, hogy a trianoni állapottal szemben zúgolódjék De ezzel a nemzeti gondolatot, a revízióra irányuló törekvést transz­formáljuk szociális elégedetlenséggé, amely befelé feszíti a nyugtalankodó erőket, a­helyett hogy kifelé feszítené. Szétforgácsolja és egymás ellen fordítja a társadalom különböző rétegeit, a­helyett, hogy kö­zös akcióban, a revízió irányában egyesítené. Vessük ki a fejünkből azt a hamis felfogást, hogy Trianonnal kicsi és kész országot kaptunk, csak kormányozni kell. Csonka-Magyarország m­eg­­csinálása és kifejlesztése sokkal de sokkal nagyobb feladat, mint a történelmi Magyarországnak a mai korszellem szerint való restaurálása. Csonka-Ma­gyarország társadalmi felépítésében és szerkezeté­ben, földbirtoka megoszlásában, a közszellem be­tegségében a múltból oly súlyos örökséget ka­pott, amelyeket csak a nagy közösség keretében vi­selhettünk el. A trianoni helyzetben való megnyug­vást hirdető pártszellem ezekben a betegségekben való megnyugvást is jelenti, mert az alkotó, a bí­ráló, a nagy erőkifejtésre serkentő szellem, mely a javulást fokozatosan felidézheti, nem fejlődhetik és nem izmosodhatik meg ott, ahol a lemondás princí­piumán nevelődnek a státusférfiak. Ahol erény­számba megy, ha valaki hangosan kijelenti a fó­rumon, hogy: ,,Nem akarok semmit!“ Ha ott bujkálhattak a Habsburgok nagy ket­tős birodalmában a mi különböző betegségeink is, mint a többi államok és tartományok ezer baja és fájdalma, a gyógyító szerek és eszközök sem hiá­nyoztak a hatalmas szervzeten belül. De min­den öröklött fogyatékosságunk és betegségünk, kon­centrálva és beleszorítva a csonka testbe, nem rejt-e halálos veszedelmet magában, ha az ellenhatások kitermeléséről nemcsak hogy nem gondoskodunk, de elvi alapon magunk lemondunk? S jelenthet-e a trianoni kon­szolidáció egyebet, mint hogy a lap­pangva bujkáló betegségeket pusztító energiává nö­vesztjük és a világ számára demonstráljuk, hogy magunk erejéből gyógyíthatók nem vagyunk, amit éppen halálos ellenségeink szeretnének elérni. Mert ebben az esetben csakugyan nem lehet revízióról szó. Hogy is lehetne — mondanák ellenségeink — ránk nagyobb területeket bízni, hogy is lehetne ne­künk nagyobb európai feladatokra vállalkozni, ha önmagunkat kisebb területen sem tudjuk erősíteni és gazdasági prosperitás nagyobb fokára emelni. Pedig éppen megfordítva áll a dolog: a mai kis területen nem vagyunk gyógyíthatók, mert nem vagyunk teljes nemzeti szervezetté formálhatók. A nemzetekre is áll az, amit Shakespeare mond: „A ter­mészet nem gyógyítható, mert maga termi az orvos­ságot“. Nemzetté kell előbb újra lennünk, életképes szervezetté kell előbb alakulnunk, hogy betegségeink orvosságát m­egteremthessük. Halottunk-e például életre való javaslatot a 1. fizetési mérleg 500 millió pengős passzívumá­nak eltüntetésére. Ha ennek a passzívumnak eltün­tetésére nincs komoly javaslatunk és reményünk, vihető-e rövid egy-két esztendőn túl a trianoni Ma­gyarország mai kormányzata? A közoktatási politika miként magyarázza meg, hogy amíg temérdek költséggel szélesíti ki a felső­oktatás apparátusát, egyidejűleg ezrével tartja távol a beiratkozásra jelentkezőket. S ha ezrektől vonja meg a jogot, hogy diplomát szerezzenek, 2. miként kíván a kormányzat gondoskodni arról, hogy ezek a kizárt ezrek a gazdasági életbe be­illeszkedhessenek és maguknak exisztenciát teremt­hessenek, amikor sem az nem segít az új generáció nagy részén, hogy diplomája van, sem az, hogy nincs diplomája. Egyetlen komoly javaslat nem hangzott el, amely itt megoldást kínálna és reménnyel biz­tatna. Hány évig lehet az ifjúságot, az ország jövő­jét, az életből kizárni anélkül, hogy a kormányzás trianoni alapjai meg ne inogjanak? De hagyjuk a többi száz kérdést, melyek mind arra utalnak, hogy Csonka-Magyarországot megcsi­nálni nem lehet s az a baj, hogy megszoktuk őket és szemünkben vesztenek jelentőségükből, holott mind égetőek és életbevágók. Rákosi Jenő revíziós harcának ez a mélyebb értelme. Előbb életképességet a nemzetnek, és az­után sorban megoldódnak legsúlyosabb problémá­ink. A másik után, Trianon konszolidálásának út­ján, egyetlen problémánk sem oldható meg, hanem egymásra torlódva, maguk alá temetik a nemzetet. ________ Csetényi József: A Festi Hírlap Könyvek­ :*7. kill­ete. Az égbolt lovagjai Fául Fevai szenzációs regénye minden újságárusnál kapható ára Hl­lér Kedvezmény­es előfizetési ára a Pesti Hírlap előfizetői részére: 1 hóra (4 kö­tet) 90 fillér, negy­edévre (12 kötet) 2 pengő 70 fillér. A Pesti Hírlap Könyvek előfizetőt minden Utvaszimnapas­ai­iban egy regény kötetet ingyen kapnak. xvxfe!S^xx^;?r^x,^xxxx^?cxxx" • •xvxx<xxxxv.xxxxyv-X'r.xxv 41 ‘t A teherautók súlyos kövezetvámja. A következő levelet kaptuk: A közelmúlt na­pokban egyik balatoni fürdőhelyre sürgősen nagyobb mennyiségű árut kellett szállítanom. A szállítást pótkocsival rendelkező, nehéz teherautóval eszközöl­tem, melynek, sajnos, Székesfehérváron keresztül kellett a kitűzött cél elérésére haladnia. Székesfehérváron, a budai vámnál két kövezet­­vámjegyet kellett a soffőrnek váltania: „teherautó mobilak és nagyobb önsúllyal bíró járművek" ré­szére, mint az a kezemben lévő vámbárcán írva ol­vasható. Ezen vámbárca mindegyike 6 pengő, vagyis a kettő összesen 12 pengő. Ez azonban nem volt elég, hanem még külön kiszolgáltattak 2 darab kövezet vám­jegyet a 1­ 50 pengő árban. Nagy önsúllyal bíró és magán járó (cséplőgépek, gőzeke, gőzhenger, stb.) részére­, noha nyilvánvaló, hogy sem cséplőgépet, sem gőzekét, sem gőzhengert a teherautón rajta, sem attól külön, Székesfehérváron keresztül nem küldöttem. Igazán kiváncsi volnék tudni, hogy ezt az összeget milyen címen rótták ki még a 12 pengős horribilis vámtéte­len kívül, mert így összesen 15 pengőbe került az a szerencse, hogy jogomban állott a tűrhető karban álló országútról a rendes gyalázatos állapotban lévő székesfehérvári kövezetre rámenni. (El kell ismerni, hogy jelen pillanatban a rosszaság maximumának mértékét a székesfehérvári kövezet a szokottnál kevésbbé éri el.) Ezzel azonban még nem merül ki minden! Visszajövet, ami ugyanazon a napon történt, ami­kor a kicsomagolt áruk üres ládáit hozta magával az autó: újból fizetett 6 pengőt, terhelt automobil és 2 pengőt üres pótkocsi után —, mert arra kell köv­et­keztetnem a második számú „személyautók és ke­reskedelmi, vagy ipari árut szállító fogatok“ részére kiszolgáltatott vámjegyből, hogy ez az­­üres teher­kocsira vonatkozik. Székefehérvár városa tehát egyetlen jármű után ugyanazon a napon 23 pengő kövezet­vámot vasalt be, ami megfelel több, mint a 260 kméteres fuvarköltség 10 százalékának. Ehhez még csak annyit teszek hozzá, hogy mivel az autó 22 óra után érkezett visz­­sza, bár budapesti rendszáma van, itt is 3­40 pengő kövezetvámmal adóztat­ták meg. Szerencse, hogy a Balatonig nincsen még 2—3 Székesfehérvárhoz hasonló nagyobb város, mert akkor egy-egy fuvar 50—­80 százalékkal meg­drágulva abszolút lehetetlenné tenne minden közlekedést. Nem tekintve azt, hogy amúgy is jelentékeny összegű lerovásoktól mi­lyen lehetetlen rendelkezés az, hogy az egyszerűen átfutó kocsit, mely tehát csak a lehető legrövidebb ideír és a legrövidebb úton veszi igénybe a váro­­si utakat, kétszer adóztatják meg sz­ál a járművel szemben, mely bemér­vén, esetleg egész nap a városi utakat veszi igénybe. Nem kellene túlságos zsenialitás hozzá, hogy kitalálják, mi­ként lehetne ezt a kérdést méltányo­sabban megoldani! Mint halljuk, a kereskedelemügyi miniszter maga is rájött, hogy egyes törvényhatóságok igen magas vámd­íj­­tételeket szabnak és fölhívta a városo­kat és törvényhatóságokat, hogy egyes autófuvarozók részére ezt méltányos átalányösszeggel váltsák­ meg. Miért nem törődnek azonban a történetesen csak hellyel-közzel átfutó járművekkel is és vajon milyen követ­ezménye lenne annak, ha egy magán­­vállalkozó ilyenféle díjtételekkel dol­gozna a közönséggel szem­ben? Úgy hallom, még a motokerékpá­­roknak is túlzottan magas kövezetvám­tételeket kell fizetniük épen egy olyan városban, amelyen keresztül a sokat hangoztatott ,­balatoni forgaloménak lebonyolódnia kellene. Mi itt a fonto­sabb: a város érdeke, vagy az országos érdeke? Teljes tisztelettel: M­. L., gépészmérnök. r

Next