Pesti Hírlap, 1928. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-02 / 199. szám
1928. szeptember 2., vasárnap, ____ pf.ni hírlap— —■iMmi.mwga————————be, mv Exat-Mua. KÖZGAZDASÁG. Revízió és közgazdaság. Valóban nem kellemes feladat a gazdasági helyzet feltárásával illúziót rontani ott, ahol minden illúzión épül(és a közelgő bajokra figyelmeztetni azokat, akik zavartalan nyugamásságban szeretnék fenékig kiélvezni a kezükre adott hatalmat. A kellemetlen feladat elől azonban kitérni nem lehet, mert nem mondhatunk le arról a reményről, hogy a mai gazdasági és politikai helyzet tarthatatlanságáról sikerül meggyőzni azokat is, akik ma még ellenkező véleményre támaszkodva, a gyakorlati politika mezejéről száműzik a revízió gondolatát. Első pillantásra nincs lényegbe vágó különbség a Rákosi Jenő vezetése alatt egyre erősödő revíziós mozgalom és a kormányzat titkon táplált revíziós programmja között, amelyről ma, mint kormány, nem beszélhet. Ám mi, gazdasági helyzetünk objektív feltárásával és a revízió lényegének kifejtésével azt akarjuk demonstrálni, hogy a revíziós gondolat ilyen szereposztást nem tűr meg. Nem lehet azt mondani: te felelőtlen társadalom, csináld meg és készítsd elő a revíziót, ahogy tudod, én most nem csinálhatom, majd ha jónak látom, én is fogom csinálni. Egy eső test a lejtőn egyenletesen gyorsuló eséssel esik és ha nehéz megállítani és más irányba terelni az indulásnál, később nehezebb, majd lehetetlenné válik. Itt van az a csonka test, melyet Trianon az eleven húsból kiszabott, rajta nagy és nehézkes államszerkezettel, olyan viszonyban a csonka törzssel, hogy ezt a bürokrácia szorító abroncsaival veszi körül, másirányú megmozdulás vagy erőkifejtés lehetősége nem marad meg számára, csak az, amelyet az államhatalom szab meg neki. Csonka-Magyarország mozgása vagy mozdulatlansága ma a kormányhatalom mozgása vagy mozdulatlansága s ha a társadalom egy rétege azt hiszi magáról, hogy sajátindítású mozgalmat növeszthet nagyra, miközben a kormány Trianon rendelkezéseinek megtartásában éli ki magát, úgy jár, mint Mikszáth Kálmán novellájának kisfiú-hőse, aki Agyában ugrálva elvesztette egyensúlyát s hogy le ne zuhanjon, saját ingecskéjébe fogódzkodott. Sebaj, ne mozogjon a társadalom, sem ennek bármely rétege; ne próbáljon felemelkedni és magával a nemzetet is emelni, akkor nem zuhanhat vissza. Ám egy nagyon fontos körülményt elfelejtenek: Csonka-Magyarország nem volt azzal kész, nem volt az új életre azzal megteremtve, hogy a nagy egészből Trianonban kimetszették. Egy csonka szervezetnek, aminővé tették Csonka-Magyarországot, egésszé kell alakulnia, hogy a teljes élet funkcióinak elvégzésére képessé váljék. S az új határokban össze kell az ekként kialakuló szervezetnek nőnie, az új határoktól megszabott formákhoz kell idomulnia. S ebben a processzusban végbe kell mennie annak az elválási folyamatnak is, mely volt területeinket érdekben, érzésben, kultúrában tőlünk eltaszítja, amit a trianoni béke egy csapásra megtenni nem tudott. Csonka-Magyarország konszolidálása, íme, ezt jelenti, a társadalom megmerevítése és szabad mozgásban való korlátozása annak a folyamatnak nyit utat, mely bennünket elszakított területeinktől végleg elszakít. A trianoni rendszeren felépülő kormányzat tehát a nemzet elemi életerőit köti le, amikor hatalmasan kiépülő holt bürokráciával abroncsozza körül és ítéli fokozatos elhalásra a csonkaság ellen lázadozó ösztönöket. Szörnyű ballépése a kormányzatnak, mikor az általános választójogot azért nem akarja, mert a nemzet erre nem érett, és nagy tévedése az ellenzéknek, ha azért sürgeti, mert a Nyugat demokráciája máskép becsül meg bennünket, ha minket is a haladó irányú népek közé sorozhat. A megcsonkított uj ország, melyet Csonka-Magyarországnak ismernek, messze volt attól a békekötés idején, hogy kész legyen, ma is messze van s az uj határokkal csak a keretet szabták meg testéhez: a legmélyebben szunnyadó tömegösztönök viharos megnyilatkozása, folytonos lázadása tudott volna és tudna ma is szembeszállni a trianoni szerződéssel ■indított folyamatnak, mely az új csonkaország megteremtésére hivatott. Lehet arról vitatkozni, hogy egy nemzeti(és nem csonka törzs) az életnek a fejlődés problémáinak megítélésében kisebb vagy nagyobb választótömeget, fogadjon-e el bíróul, itt az észnek és műveltségnek fokozottabb jelentőséget szokás tulajdonítani. De arról nem lehet vita, hogy egy nemzet föltrancsíroztatására, idegek és ütőerek átvágására, a felhördülő tömegfájdalomnak kell döntő szerephez jutnia, akár elég művelt ez a tömeg, akár nem. S az okoskodó, a tépelődő észt ültetni ilyenkor a trónra, a tömeget pedig lefogni: egyetlen mód, hogy a nagy kínok köött vajúdó csonkaország históriai összefüggéseiből kiszakíttassék. Fájdalommal jár ez és rettentő krízissel a csóka határokon innen és túl, amelyre azonban csak a háborgó és nem konszolidált tömegszenvedélyek reagálhatnak és mint körülöttünk látjuk, nagy erővel reagálnak is. Mi állunk itt a köz, ridegen és meggondoltan, hogy valahogy a" világ észre ne vegye, hogy ezek a mélységből fölcsapó népszenvedélyek közös forrásból, a történelmi IV- a-«ország mélységeiből törnek elő. O""«d. a tömeglélek mélységébeiben még összefolynak a határok és ha a revizivós gondolat, mint ellenállhatatlan tömegindulat, a csonka hazában is eluralkodik: a világ ámulatára Erdély, Horvátország, Slovensko és a csonka ország egyazon hangon, egyazon követeléssel kiáltják bele szívrendítő panaszaikat a nagy világba. Trianonhoz mindenütt körülöttünk ragaszkodnak a kormányzatok, rendelkezései ellen a tömegérdekek lázadoznak mindenütt. S mi nem engedjük a párturalommal szemben szóhoz jutni a magyar tömegeket, amelyek vakon is a revízió irányában indulnak meg? Eggyel azonban legyünk tisztában: a trianoni szerződéshez való ragaszkodás nem nyújt állandó hatalmi berendezkedésre alapot. A tömeget meg lehet fosztani ideáljaitól; a tömeget lehet egy ideig visszatartani attól, hogy a trianoni állapottal szemben zúgolódjék De ezzel a nemzeti gondolatot, a revízióra irányuló törekvést transzformáljuk szociális elégedetlenséggé, amely befelé feszíti a nyugtalankodó erőket, ahelyett hogy kifelé feszítené. Szétforgácsolja és egymás ellen fordítja a társadalom különböző rétegeit, ahelyett, hogy közös akcióban, a revízió irányában egyesítené. Vessük ki a fejünkből azt a hamis felfogást, hogy Trianonnal kicsi és kész országot kaptunk, csak kormányozni kell. Csonka-Magyarország megcsinálása és kifejlesztése sokkal de sokkal nagyobb feladat, mint a történelmi Magyarországnak a mai korszellem szerint való restaurálása. Csonka-Magyarország társadalmi felépítésében és szerkezetében, földbirtoka megoszlásában, a közszellem betegségében a múltból oly súlyos örökséget kapott, amelyeket csak a nagy közösség keretében viselhettünk el. A trianoni helyzetben való megnyugvást hirdető pártszellem ezekben a betegségekben való megnyugvást is jelenti, mert az alkotó, a bíráló, a nagy erőkifejtésre serkentő szellem, mely a javulást fokozatosan felidézheti, nem fejlődhetik és nem izmosodhatik meg ott, ahol a lemondás princípiumán nevelődnek a státusférfiak. Ahol erényszámba megy, ha valaki hangosan kijelenti a fórumon, hogy: ,,Nem akarok semmit!“ Ha ott bujkálhattak a Habsburgok nagy kettős birodalmában a mi különböző betegségeink is, mint a többi államok és tartományok ezer baja és fájdalma, a gyógyító szerek és eszközök sem hiányoztak a hatalmas szervzeten belül. De minden öröklött fogyatékosságunk és betegségünk, koncentrálva és beleszorítva a csonka testbe, nem rejt-e halálos veszedelmet magában, ha az ellenhatások kitermeléséről nemcsak hogy nem gondoskodunk, de elvi alapon magunk lemondunk? S jelenthet-e a trianoni konszolidáció egyebet, mint hogy a lappangva bujkáló betegségeket pusztító energiává növesztjük és a világ számára demonstráljuk, hogy magunk erejéből gyógyíthatók nem vagyunk, amit éppen halálos ellenségeink szeretnének elérni. Mert ebben az esetben csakugyan nem lehet revízióról szó. Hogy is lehetne — mondanák ellenségeink — ránk nagyobb területeket bízni, hogy is lehetne nekünk nagyobb európai feladatokra vállalkozni, ha önmagunkat kisebb területen sem tudjuk erősíteni és gazdasági prosperitás nagyobb fokára emelni. Pedig éppen megfordítva áll a dolog: a mai kis területen nem vagyunk gyógyíthatók, mert nem vagyunk teljes nemzeti szervezetté formálhatók. A nemzetekre is áll az, amit Shakespeare mond: „A természet nem gyógyítható, mert maga termi az orvosságot“. Nemzetté kell előbb újra lennünk, életképes szervezetté kell előbb alakulnunk, hogy betegségeink orvosságát megteremthessük. Halottunk-e például életre való javaslatot a 1. fizetési mérleg 500 millió pengős passzívumának eltüntetésére. Ha ennek a passzívumnak eltüntetésére nincs komoly javaslatunk és reményünk, vihető-e rövid egy-két esztendőn túl a trianoni Magyarország mai kormányzata? A közoktatási politika miként magyarázza meg, hogy amíg temérdek költséggel szélesíti ki a felsőoktatás apparátusát, egyidejűleg ezrével tartja távol a beiratkozásra jelentkezőket. S ha ezrektől vonja meg a jogot, hogy diplomát szerezzenek, 2. miként kíván a kormányzat gondoskodni arról, hogy ezek a kizárt ezrek a gazdasági életbe beilleszkedhessenek és maguknak exisztenciát teremthessenek, amikor sem az nem segít az új generáció nagy részén, hogy diplomája van, sem az, hogy nincs diplomája. Egyetlen komoly javaslat nem hangzott el, amely itt megoldást kínálna és reménnyel biztatna. Hány évig lehet az ifjúságot, az ország jövőjét, az életből kizárni anélkül, hogy a kormányzás trianoni alapjai meg ne inogjanak? De hagyjuk a többi száz kérdést, melyek mind arra utalnak, hogy Csonka-Magyarországot megcsinálni nem lehet s az a baj, hogy megszoktuk őket és szemünkben vesztenek jelentőségükből, holott mind égetőek és életbevágók. Rákosi Jenő revíziós harcának ez a mélyebb értelme. Előbb életképességet a nemzetnek, és azután sorban megoldódnak legsúlyosabb problémáink. A másik után, Trianon konszolidálásának útján, egyetlen problémánk sem oldható meg, hanem egymásra torlódva, maguk alá temetik a nemzetet. ________ Csetényi József: A Festi Hírlap Könyvek :*7. killete. Az égbolt lovagjai Fául Fevai szenzációs regénye minden újságárusnál kapható ára Hllér Kedvezményes előfizetési ára a Pesti Hírlap előfizetői részére: 1 hóra (4 kötet) 90 fillér, negyedévre (12 kötet) 2 pengő 70 fillér. A Pesti Hírlap Könyvek előfizetőt minden Utvaszimnapasaiiban egy regény kötetet ingyen kapnak. xvxfe!S^xx^;?r^x,^xxxx^?cxxx" • •xvxx<xxxxv.xxxxyv-X'r.xxv 41 ‘t A teherautók súlyos kövezetvámja. A következő levelet kaptuk: A közelmúlt napokban egyik balatoni fürdőhelyre sürgősen nagyobb mennyiségű árut kellett szállítanom. A szállítást pótkocsival rendelkező, nehéz teherautóval eszközöltem, melynek, sajnos, Székesfehérváron keresztül kellett a kitűzött cél elérésére haladnia. Székesfehérváron, a budai vámnál két kövezetvámjegyet kellett a soffőrnek váltania: „teherautó mobilak és nagyobb önsúllyal bíró járművek" részére, mint az a kezemben lévő vámbárcán írva olvasható. Ezen vámbárca mindegyike 6 pengő, vagyis a kettő összesen 12 pengő. Ez azonban nem volt elég, hanem még külön kiszolgáltattak 2 darab kövezet vámjegyet a 1 50 pengő árban. Nagy önsúllyal bíró és magán járó (cséplőgépek, gőzeke, gőzhenger, stb.) részére, noha nyilvánvaló, hogy sem cséplőgépet, sem gőzekét, sem gőzhengert a teherautón rajta, sem attól külön, Székesfehérváron keresztül nem küldöttem. Igazán kiváncsi volnék tudni, hogy ezt az összeget milyen címen rótták ki még a 12 pengős horribilis vámtételen kívül, mert így összesen 15 pengőbe került az a szerencse, hogy jogomban állott a tűrhető karban álló országútról a rendes gyalázatos állapotban lévő székesfehérvári kövezetre rámenni. (El kell ismerni, hogy jelen pillanatban a rosszaság maximumának mértékét a székesfehérvári kövezet a szokottnál kevésbbé éri el.) Ezzel azonban még nem merül ki minden! Visszajövet, ami ugyanazon a napon történt, amikor a kicsomagolt áruk üres ládáit hozta magával az autó: újból fizetett 6 pengőt, terhelt automobil és 2 pengőt üres pótkocsi után —, mert arra kell következtetnem a második számú „személyautók és kereskedelmi, vagy ipari árut szállító fogatok“ részére kiszolgáltatott vámjegyből, hogy ez azüres teherkocsira vonatkozik. Székefehérvár városa tehát egyetlen jármű után ugyanazon a napon 23 pengő kövezetvámot vasalt be, ami megfelel több, mint a 260 kméteres fuvarköltség 10 százalékának. Ehhez még csak annyit teszek hozzá, hogy mivel az autó 22 óra után érkezett viszsza, bár budapesti rendszáma van, itt is 340 pengő kövezetvámmal adóztatták meg. Szerencse, hogy a Balatonig nincsen még 2—3 Székesfehérvárhoz hasonló nagyobb város, mert akkor egy-egy fuvar 50—80 százalékkal megdrágulva abszolút lehetetlenné tenne minden közlekedést. Nem tekintve azt, hogy amúgy is jelentékeny összegű lerovásoktól milyen lehetetlen rendelkezés az, hogy az egyszerűen átfutó kocsit, mely tehát csak a lehető legrövidebb ideír és a legrövidebb úton veszi igénybe a városi utakat, kétszer adóztatják meg szál a járművel szemben, mely bemérvén, esetleg egész nap a városi utakat veszi igénybe. Nem kellene túlságos zsenialitás hozzá, hogy kitalálják, miként lehetne ezt a kérdést méltányosabban megoldani! Mint halljuk, a kereskedelemügyi miniszter maga is rájött, hogy egyes törvényhatóságok igen magas vámdíjtételeket szabnak és fölhívta a városokat és törvényhatóságokat, hogy egyes autófuvarozók részére ezt méltányos átalányösszeggel váltsák meg. Miért nem törődnek azonban a történetesen csak hellyel-közzel átfutó járművekkel is és vajon milyen követezménye lenne annak, ha egy magánvállalkozó ilyenféle díjtételekkel dolgozna a közönséggel szemben? Úgy hallom, még a motokerékpároknak is túlzottan magas kövezetvámtételeket kell fizetniük épen egy olyan városban, amelyen keresztül a sokat hangoztatott ,balatoni forgaloménak lebonyolódnia kellene. Mi itt a fontosabb: a város érdeke, vagy az országos érdeke? Teljes tisztelettel: M. L., gépészmérnök. r