Pesti Hírlap, 1928. október (50. évfolyam, 223-248. szám)
1928-10-02 / 223. szám
BUDAPEST, 1928 KEDD, OKTÓBER 2 t Szerkesztőség: Vilmos császár-ut-78 telefonszámunk: Aut 122-96. Fokiadók: Vilmos cs.-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél Erzecher-krt 1. Tel. 1 $52 106 A fiokok jegyzékét az apromrrdetések élén közöljük. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszára ára (pályaudvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres. A vízumrendszer ellen. írta báró Szterényi József. A Népszövetség gazdasági bizottságainak tárgyalásai során, Európa gazdasági rekonstrukciója kapcsán, Németország képviselője beledobta a vitába az útlevél-láttamozási kényszer kérdését. Nem tett határozott javaslatot, csak felhívta erre a figyelmet. Felszólalását nagyon rokonszenvesen fogadták. A felvetett ötletet nem támogatta ugyan senki sem közvetlenül, de mindenki mellette volt. Én már egy évvel ezelőtt, az „Interparlamentáris Unió“ párizsi nagygyűlésén indítványoztam az összes államkormányok megkeresését a vízumkényszer eltörlésére. Akkor Franciaország az olasz bevándorlás korlátozásának szükségével védekezett, de azért mégis hozzájárult az indítványhoz, melyet egyhangúan el is fogadtak. Eredménye e határozatnak ugyanaz lett, mint a legtöbb ilyen kongresszusi határozatnál szokásos. De mégsem lehet elvitatni, hogy ezen a téren lényeges haladás jelentkezik. Ezt igazolja az az összeállítás, melyet a sok felszólalás hatása alatt a Népszövetség főtitkársága a jelenlegi helyzetről készített. Egy kimutatás ez, hogy mely államok minő viszonylatokban szüntették meg már a vízumkényszert. Ebből az összeállításból kitűnik, hogy eddigelé harmincöt ország törölte el a vízumot, negyvenhat állammal szemben, négy országban pedig egyáltalán nincsen vízum. Az utóbbiak közül az egyik európai, a másik három tengerentúli állam. Ennek az összeállításnak vizsgálatánál sajnálattal nélkülözöm Magyarországot. Mi nem szüntettük meg a vízumkényszert egyetlen országgal szemben sem és így az velünk szemben sem szűnt meg egyik részről se. És hiába keresem az összeállításban Oroszországot, úgyszinte a Balkán-államokat, Romániát, Jugoszláviát, Bulgáriát, Törökországot. Az utóbbival az egyik ország megszüntette a kényszert, de ennek semmi jelentősége. Hát bizony ez a társaság, amelyben vagyunk, nem valami előkelő. Erre a vízum-ügyre is áll az, amit a Ford-gépekről szellemesen kitaláltak, hogy azokkal mindenüvé el lehet jutni, csak épen jó társaságba nem. Meg tudom érteni a védekezés szükségességét bizonyos felforgató elemekkel szemben, mert erre minden okunk megvan. Meg tudom érteni a védekezést a nem kívánatos bevándorlásokkal szemben is, amiből túlontúl volt részünk. Sőt helyénvaló a védekezés olyan országokkal szemben is, amelyek bennünket tartanak magukra nézve veszélyeseknek és így fenntartják velünk szemben a védekezésnek ezt a semmit sem jelentő módszerét. Mert a vízum ugyannem biztosít semmi ellen, a vízumkényszer mellett az jöhet be, aki akar és akinek félteni valója van, tudja majd a módját, hogyan bújhatik ki az ellenőrzés alól. Nem tudom ésszel felfogni, hogy miért szükséges a vízumkényszer például a német, angol, francia, holland és más olyan államok polgáraival szemben, akiknél a veszedelemnek még csak a gondolata is ki van zárva. Hiszen senki sem kívánja az útlevélkényszer megszüntetését. Itt a vízumról van szó. Anynyira még nem konszolidálódtak a biztonsági viszonyok, hogy az útlevelet fölöslegesnek lehetne találni. Ha pedig megvan az útlevélkényszer, akkor megvan az ellenőrzés módja is. És úgy szükséges ez, mint a vámvizsgálat az országhatárokon, amelyen minden embernek, akár hazainak, akár külföldinek, keresztül kell esnie. Miért tartjuk tehát fenn ezt a háborús védekezést, miért nem csatlakozunk azokhoz az országokhoz, amelyek legalább részben megszüntették ezt? Talán pénzügyi okokból ! Hát lesz ez rosszul alkalmazott pénzügyi szempont, mert a réven többet vesztünk vele, mint amennyit a vámon nyerünk. Arról nem is beszélek, hogy sok minden módja van a pénzügyi veszteség kiegyenlítésének. Az országok például megszüntetik a vízumot és külön útlevélbélyeget vezetnek be, amit külföldön mindenütt lehet kapni, tehát kezelése is könnyű, ami e nemzetközi forgalomban nagyon fontos körülmény. Ez az idegenadó egyik neme. A jugoszlávok az átutazóktól tíz dinárt, vagyis egy pengőt szednek ugyanezen a címen, ami szintén egyik alkalmas formája a megoldásnak. Pénzügyi szempontból, ha már itt tartanánk, nem igen jönnénk zavarba. Mi gyakran panaszkodunk, hogy országunkat helytelenül és rosszakarattal bírálják a külföldiek. Sajnos, e panaszaink részben alaposak, mert alig van ország, amelyet anynyira igazságtalanul ítélnének meg, mint Magyarországot. Ám annál több okunk volna kiküszöbölni mindent, ami a rossz megítélésre okot adhatna. Ilyen a feltétlen és minden irányú vízumkényszer fenntartása is. Látni kellett csak Genfben, hogy milyen jó hatást tett assemblée elnökének egyik ülésén tett bejelentése, mely szerint Magyarország csatlakozott azokhoz az államokhoz, amelyek a hágai döntőbíróságról szóló megállapodást aláírták. Jóleső érzés volt ez nekünk. Annál kevésbé volt az, mikor minden számottevő ember érdeklődésére kitérő választ kellett adnunk arra, hogy miért nem csatlakozunk a Kellogg-paktumhoz és ismét ama tizenegy ország között voltunk, amelyek azt még nem írták alá. Én ugyan nem sokat adok a Kellogg-paktumra, mert azt ugyanolyan értékű papírnak tartom, mint a békeszerződéseket, amelyeket ép azok nem tartják tiszteletben, akik a szerződéseket diktálták. (Természetesen a békeszerződéseknek őket kötelező részei azok, amelyeket nem tartanak be.) De amit az egész világ szinte kivétel nélkül elfogad, az alól nem vonhatjuk ki magunkat, hacsak nem akarjuk egyenesen kikényszeríteni súlyos elítélésünket, ha nem akarjuk még jobban elrontani helyzetünket a nemzetek tanácsában. A vízumkényszer feltétlen és minden irányban való fenntartása is ilyen és nem ártana ahhoz a jobb társasághoz csatlakozni, mely azt legalább részben már eltörölte. Revíziós templom épül a Ferdinánd-téren. Rothermere lord és Strausz István levélváltása. A Lipótváros-lőportárdűlői egyházközség vasárnap több mint ezer ember részvételével díszgyűlést tartott, amelyen Strauss István érdekes bejelentést tett. A régóta sürgetett templom építéséről beszélt, majd így folytatta: — Kapunk templomot, amely kiemelkedik az összes paróchiális templomok sorából, a részére szánt nemzeti munka történelmi jelentőségével. Propagandaeszközökön törtük a fejünket, melyekkel viszszaszerezni törekszünk a kegyetlenül igazságtalan trianoni béke alapján elszakított mindamaz országrészeket, amelyek a Szent Korona ezeréves birtokállományába tartoznak. Idáig csak egyre nem gondoltunk, revíziós templomra, amelyből a Szent Korona szelleme kiárad és amely szellem a magyarságot öntudatra ébreszti és egységre hozza a magyar nemzetet s a mélységből, ahová taszíttatott a trianoni béke által, felemeli a lelkiség magaslatára. Amikor töprengtem, nappal és éjjel egyaránt, templomépítési tervünk felett, támadt a gondolatom revíziós templom építésére. A gondolat a templomépítő bizottság tagjait az isteni szikra erejével kapta meg. Sietvesiettem a tervet közölni Radomér lorddal, aki a magyarságnak kálváriaútjában támogatója és kitaposója annak az útnak, amely a magyarság kálváriájának megszüntetésére vezet. — Mindennél szebben beszél azonban, ha nagy angol barátunk hozzám intézett levelét fölolvasom: Kedves Strausz Úr! Lehetetlen megfelelő szavakat találnom annak kifejezésére, milyen mélyen megindított és milyen nagy megtiszteltetést jelentett számomra az a határozat, amelyet az elnöksége alatt szervezett templomépítő bizottság hozott. Senki, még a saját hazája javára, egy r£ész leleten át teljesített szolgálatokért sem kívánhat Nagyszerűbb elismerést, mint amilyen az, hogy neve és lordi címere ama halhatatlanok és dicsők közé kerüljön ,akik századok folyamán nyerték el hazájuk tiszteletét, mint a nemzeti szabadság védelmezői. Mennyivel nagyobbra kell becsülnie a kitüntetést olyannak, aki, mint magam is, idegen és akinek egyedüli vágya az igazságnak és szabadságnak visszaszerzése ama nagy és nemes nép szá — ■■'ii.in um uawgwwmwmi ■ nmi i—i —— mára, amellyel vérrokonságban nem vagyok ugyan, de amelynek ezeréves történelme a legmélyebb csodálatra indít. A kitüntetés nagyságának teljes tudatában, alázattal elfogadom az Ön bizottságának határozatát arra vonatkozólag, hogy engedjem meg nevemet, lordi cmeremet és jelmondatomat a revíziós templomban megörökíteni. Utasítást adtam a College of Armsnek, hog készítse el lordi címeremről a szükséges rajzokat, amelyek kellő időben az Ön rendelkezésére fognak bocsáttatni. Tisztelettel vagyok őszinte híve, Rothermere. Hálás szavakkal mondott Strauss István köszönetet Rothermere lordnak, azután igy folytatta beszédét: — A legnagyobb magyar államférfi szive és elgondolása beszél lordságod nagybecsű levelének minden sorából. De a templomépitő bizottság tagjait mégis az érintette legközvetlenebbül, hogy külön kérelmünket honorálni méltóztatott. Lordságod címere és jelmondata felépítendő templomunkat csonka Magyarország népeinek — vallásfelekezeti különbség nélkül — bucsujáró helyévé avatja. — A magyar római katholikus egyház történelmileg összeforrott a magyar állammal, mert nagyságában és fejlődött kultúrájában, valamint alkotmányának kiépítésben legnagyobb a része. Kétszeres tehát az örömünk és a megtiszteltetésünk, hogy lordságod elhatározásában felekezeti kérdések fölé emelkedve, címerével együtt jelmondatot ad templomunk számára, amelyben mintegy kifejezésre juttatja, hogy a turáni átok kizárása nélkül nincs feltámadás. — Aki a tervünktől szabódik — fejezte be beszédét Strausz István — az megalkuvó. Az ilyen nem hisz sem az Istenben, sem Magyarország feltámadásában. Mi pedig, Árpádházi Boldog Margit egyházközségbeliek tűrhetetlenül hiszünk mindkettőben. Ezért dolgozunk továbbra is minden erőnkkel a parochiális és revíziós templom felépítéséért, abban a reményben, hogy törekvésünk az egész magyar közvéleményben megértésre és támogatásra talál. A beszédet nagy lelkesedéssel fogadták. A terv szerint a Ferdinánd-téren akarják a revíziós templomot felépíteni.