Pesti Hírlap, 1928. december (50. évfolyam, 273-295. szám)
1928-12-01 / 273. szám
gyár részről Walko Lajos, lengyel részről Zaleski külügyminiszter. Az ünnepélyes aktusnál jelen voltak: A külügyminiszter helyettese, a budapesti lengyel követ, a politikai osztály, a sajtóosztály, a középeurópai osztály és a szerződések osztályának vezetője, a diplomáciai protokoll főnöke, a magyar referens és még több főtisztviselő. Magyar részről megjelentek: Beniska Sándor varsói magyar követ és a követség tagjai, a politikai és a sajtóosztály vezetői, a miniszter kabinetjének főnöke és a miniszter titkára. Varró, nov. 30. A magyar-lengyel szerződés alá-rása után Zaleski lengyel külügyminiszter dr. Walko Lajos magyar külügyminiszternek a „Polonia restituta“-rend nagykeresztjét adta át. Dr. Walko külügyminiszter viszont a magyar érdemkereszt nagykeresztjét nyújtotta át a lengyel külügyminiszternek. ________ A november 18-iki revíziós megmozdulás és a külföld. A Magyar Revíziós Liga és a Társadalmi Egyesületek Szövetsége által rendezett hatalmas revíziós gyűlések hatalmas visszhangot ébresztettek az európai sajtóban. Az olasz lapok úgyszólván kivétel nélkül vezércikkekben, vagy hosszabb közleményben foglalkoztak a revíziós nagygyűléssel. Azonban nemcsak a barátságos olasz és angol sajtó, hanem a semleges államok, sőt az antanthatalmak lapjai közül is nem egy hasábokat szentelt a magyar revíziós megmozdulás ismertetésére. A „Schaffhauser Intelligensblatt“, amely november 15-i számában vezércikkben foglalkozott a cseh és román jubileumi ünnepségekkel, s az ezekre való feleletképen rendezett nagy magyar revíziós megmozdulással, többek között a következőket írja: „Magyarország nem ünnepel, hanem csendesen készül a megtorlásra, az igazságtalanságok jóvátételére. Magyarország területének kétharmad részét rabolták el és osztották szét az újdonsült szomszédállamok között. Ezt a megcsonkítást egy olyan szenvedélyes nép, mint a magyar, sohasem fogja elfelejteni. A gyűléseknek az volt a céljuk, hogy tudtára adják a világnak, miszerint Magyarország sohasem fog belenyugodni a trianoni békeszerződésbe és hogy ennek revíziója nélkül nem lehet békés fejlődést elképzelni Kelet-Európában. Ugyancsak hosszabb cikkben foglalkozik a revíziós nagygyűléssel a svájci „Landbote“, továbbá a Mulhouse-ban megjelenő „La France de Est“ a „Popolo ditalia“, a „Journal de Geneve“, a „Neue Zürcher Zeitung“, a „Münchner Neueste Nachrichten“, a „Temps“, az „Information“, a firenzei „Unita Cattolica“, a „Lavoro dTtala“ és a „Brillante“, az összes olasz lapok, a belga „Le Soir“ és az antwerpeni „La Metropole.“ Bárhogy is igyekszik a kis antant lapjai, pénze és ügynökségei útján túlharsogni a magyar igazság szavát, az igazság minden jubileumi ünnepi lármán keresztül utat tör és utat talál a becsületesen gondolkozó emberek szívéhez akkor már megkezdtük és miután mind a kettőnknek az volt a sziklaszilárd meggyőződésünk, hogy ez a föld olajterület, pénzkérdés miatt nem mondhattunk le a sikerrel biztató vállalkozásról. A múlt nyáron tehát, amikor a pénzből kifogytunk, Miklós értékesítette a termést, hogy tovább dolgozhassunk. Tagadhatatlan, hogy újabb óriási összeghez jutottunk, de ez a pénz is kevésnek bizonyult. Nyolcszáz méter mélységben voltunk, mikor a pénzünk ismét elfogyott. ‘Küzdelmes napokat és gyötrelmes órákat éltünk át. Nehéz munkában eltöltött verejtékes félesztendő állott mögöttünk s a cél még mindig meszsze volt. Nem vesztettük el ugyan hitünket, rendületlenül bíztunk benne, hogy előbb-utóbb megtaláljuk az olajat, reménységeinkbe azonban már gyakran kétség vegyült. Nemsokára újabb elhatározás és újabb nagy kérdés előtt állottunk. Az utolsó krajcárt is kifizettük. Mit tegyünk? Hagyjuk abba a fúrást és a birtok egy részének feláldozásával megmentsük, ami még megmenthető, vagy pedig folytassuk a munkát? Hosszas töprengés és érett megfontolás után az utóbbi mellett határoztunk. Miklós újabb kölcsönt vett fel, de ezt már a birtokra. Nem tudom pontosan, mennyit, de azt hiszem, ■megterhelte vele az egész latifundiumot. Én nem biztattam, de nem is fogtam le a kezét, mert magam is nehéz helyzetben voltam és a felelősség súlya mindinkább rám is nehezedett. Ha akkor ugyanis, amikor idejöttem, ahelyett, hogy buzdítom, lebeszélem a vállalkozásról, talán elállott volna tervétől. Csakhogy én, mint maga is emlékezhetik, ennek éppen az ellenkezőjét tettem. Azt már említettem, hogy ugyanakkor mulasztást követtem el, mert nem kérdeztem meg, hogy mennyit irányzott elő a költségekre. Megzavart az öröm, hogy ilyen ragyogó feladat megoldására vállalkozhatom, a a fúrást megkezdtük, így jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Klári figyelmesen hallgatta Domokost, nem szólt közben látva, hogy elvégezte, feltette a kérdést : — Dehát mi a helyzet most? Elég lesz-e a pénzün!.?. Mi történik, ha nem találnak olajat? Domokos lehorgasztotta a fejét: — Akkor mindennek vége, Klárika! Klári, elhalványodott. Domokos ökölbe szorította a kezét és felugrott: — Nem! — kiáltotta felindult hangon. — Ez nem fog bekövetkezni. Nincs olyan erő és hatalom, amely legyűrhetne bennünket. Alattunk olaj van és addig nem áll meg a munka, amíg felszínre nem kényszerítjük. Ha kell, a tíz körmünkkel kaparjuk ki ebből a mostoha és átkozott földből. Hatalmas alakja kiegyenesedett, arca tüzelt és a szemeiben mély örvények nyíltak meg. Bozontos fejét hátraszegte, roppant mellkasa megfeszült, egy perbe szálló fenséges titánnak tűnt, az erő, a szépség, az akarat lázadó félistenének, aki felkelt, hogy ellene szegüljön a pusztulásnak. Klári lelke mélyéig megrendülve, szinte átszellemülve tekintett fel rá. — Nem bukhatunk el! — zárta ki magát Domokos. — Ez a harc most már az én próbám, és nekem talizmánom van, amiben hiszek , ami meg fog engemet segíteni. Én nem adom fel a küzdelmet, mert most már nem az olajért, hanem valami másért harcolok. Valamiért, ami mindennél több ezen a világon, mint a kincs, a boldogság, a bukás vagy a siker, mert elérhetetlen, mert örökre vágy és álom marad. Klári fehér lett, mint a fal. Fel akart ugrani, de ereje egyszerre elhagyta. Úgy érezte, hogy láthatatlan kezek ragadják tova magukkal. Ezért menekült tehát Domokos az utóbbi időben előle? Szótlanul és remegve nézték egymást. Végül is Klárinak sikerült erőt vennie magán. Felemelkedett a díványról és odament Domokoshoz .— Én tudom, Laci, hogy mi az a talizmán, amire maga gondol. Köszönöm, hogy őszinte volt. Én apáék miatt aggódtam csak, de most már nyugodt vagyok. Ha maga csakugyan hisz abban, amit az imént mondott, s ha csak attól függ, hogy célt érjenek és valóra váljék, amit mindannyian egyformán óhajtunk, nem fog ebben a hitében csalatkozni. Én egész szívvel és egész lélekkel maguk mellett vagyok. (Folytatjuk.) PESTI HÍRLAP ■■MWniWWBiliW’MWMIIIMBaBillMHIIIWOlWMMBHMWg T 1S28. december 1., szombat. BSWgRmgHHnaaraMHSlMraaHHKP iraw M lady zsebpénze. London, november. Akármennyire súlyosbodjanak is a gazdasági viszonyok, az angol ember, de főképp az angol nő, csak akkor dolgozik, ha muszáj. És ha már muszáj, lehetőleg titkolják vagy legalább is cifrán körülírják a dolgot, hogy önmagukat és másokat is áltassanak. Egy grófi család leánya anyujára „rajong“ az antik bútor, porcellán- és ezüstneműért, hogy boltot nyit, amelyben a többi közt tojást is árusít. Társaságbeli, hölgyek „időtöltésből“ nyitnak boltokat, amikben mindent kapni, ami nagyon drága és nincsen semmi értéke, hímzéseket, valódi kínai tárcákat és indiai faragványokat, amiket Manchesterben gyárilag állítanak elő. Ila valaki lakásberendezések és szabóműtermek iránt mutat „érdeklődést“, ezt már föl se veszi a legkényesebb társaság se; némi szenzációt csak az okoz, ha egy lady például mosodát nyit. Mindennek dacára alig gondol közülük valaki arra, hogy a foglalkozásában alaposan kiképeztesse magát. Minek is? Ameddig hangzatos név a cégtábla, addig erre szükség nincsen. Az amerikai nők szívesen fizetnek kivételes árakat azért, hogy igazi ladyk szolgálják ki őket és a királyi palota szomszédságában működő kis mozi a nagyobb és versenyképesebb mozik közelsége dacára mindig zsúfolt házak előtt játszik, csak azért, mert egy lordó a mozi, aki még a programmot is összeállítja és mert a leánya koronkint énekel, és mert a mama, ha nem is ül a pénztárnál, de legalább a mozidekorációkat frissíti fel néha egy-egy újítással. Sohoban egy „valódi francia vendéglő“ azzal szerzett magának nagyszámú és hű vendégkört hogy elhíresztelte, hogy egy igen jól ismert angol iró financirozza a vállalatot. Az iró ugyan nem járkál hajlongva és az időjárásról csevegve asztalról-asztalra, ezt egy kis kövérke francia látja el helyette, de a nevének emlegetése is elég volt hozzá, hogy biztosítsa az anyagi sikert. Ugyanilyen szerencsével szaklifikálja London egyik részében egy vállalkozó szellemű hölgy azt a gondolatot, hogy virágkereskedésében a sport terén emlegetett fiatal és csinos női sztárokat alkalmazza elárusítókként. Ennél a dolognál minden fél megtalálja a számítását. A gentleman szívesen fizet akár háromszoros árat a gomblyukába való virágért, ha az említett hölgyek tűzik föl, a női sztárok viszont kis zsebpénzt keresnek és a házaségi kilátások is elég jók, mert míg mindig vannak regényes lelkek, bármennyire szidja is az öregebb nemzedék az anyagias gondolkodású fiatalságot. A középosztályhoz tartozó hölgyek, akiknek nincs fényes nevük, amivel vonzhatnának, szintén nem jönnek zavarba, ha arról van szó, ho tisztességes után zsebpénzre tegyenek szert. Pepek is némi rátartisággal dolgoznak, mert hisz, a középosztályhoz való tartozandóság nimbuszát is meg kell őrizni valahogy. Mit tesznek tehát? Barátjaikra , és ismerőseikre szelíd nyomást gyakorolnak és rábírják őket, hogy pénzt adjanak ki olyan dolgokért, amikre nincs is szükségük. Egy előkelő szálló halljának a kandallója előtt délutánonként és esténként egy hölgy ül, aki folytonosan azzal van elfoglalva, hogy hamis gyöngyöket, ékszereket próbál fel. Minthogy a kandallótűz a nagy hallban sokat vonz maga felé, mindig akad néhány ember, akit fel lehet világosítani arról, hogy ezeket a gyöngyöket és ékszereket valamely jótékony célra meg lehet venni. Ez a jótékony cél többnyire az, hogy az illető hölgynek meglehessen a módja, a viszonyai számára túl drága szállóban lakhatni. Dacára ennek a felismerésnek, a kitartó ostrom elől csak az menekülhet, aki nem bánja, ha a szálló közönsége körében smucig embernek szidják. Néhány hölgy teázó helyiséget rendezett be ott látni őket, amint kényeskedő újakkal babrálgatnak a konyhában. A kalap a fejükön eleven tiltakozás az ellen a világrend ellen, amely arra kényszeríti őket, hogy kezük munkájával keressék meg a kalácsukat. Fölösleges megemlíteni, hogy kacsáik sokkal drágább és sokkal rosszabb teát szolgálnak fel, mint amilyet az Olcsó teának ebben az országszágában rendszerint kapni lehet. Egy villavárosban, amely Londontól vagy harminc kilométernyire van, iparművészeti kiállítást hirdetnek. A kiállítás tárgyai közt van egy ócska harisnyákból font ügyelő, néhány gyerekkötény, az elkerülhetetlen lámpaernyőik és hamutartók tömege és néhány aquarell. Szőrmeköpenyben, kalappal a fejükön és keztyűsen leselkednek az iparművésznek illő távolságban, és mélyen elpirulnak, ha megszólítják őket. A pirulás azonban semmi esetre se a méregdrága árak miatt lepi el arcocskájukat. Hogy mért kelljen az iparművészet, iránt való puszta lelkesedésből nagy pénzt adni egy lámpaernyőért, amit a bazárban olcsón megkaphatni, azt csak a kiállhást rendező hölgyek tudhatják, akik csak egy téren „művészkérnek“, abban, hogy ravaszsággal és rábeszéléssel kényszerítsék a villaváros lakóit, hogy tisztesség okából sok pénzt adjanak ki teljesen értéktelen holmikért. . GoT*dolSon arra, -—-.I i ....... 7 tablettákat csak eredeti „ Bayer“-csomagolásban vásároljon. Akkor valódi tabletákat fog kapni. A súlyos itélet Egy ügyvéd naplójából. A biró védencemre szegezte tekintetét:. — Bűnösnek érzi magát. A vádlott sűlőhelyes arca kigyult. Vastag szája kiszélesedett. — Nem. A tárgyalóterem csendjét a megbotránkozás moraja szántotta át. A vádlott tehát nem érzi magát bűnösnek, amiért május harmadikán délelőtt tizenegy órakor a nyílt utcán egy ismeretlen hölgyet vakmerően magához ölelt és kétszer megcsókolt. Ez aztán már igazán a legnagyobb fokú erkölcsi eltévelyedés. Csak én ültem nyugodtan a helyemen, zsebemben az elkészített védőbeszéd kivonatával, amelytől, ha nem is teljes felmentést, de legalább is enyhe büntetést vártam védencem számára. A bíró levette szarukeretes szemüvegét. Tekintete kissé megszelídült. — Mit tud felhozni védelmére? A vádlott futó pillantást vetett a panaszosnőre, aki a padsor végén ült, lesütött szemekkel, kicsit dacosan összeszorított szájjal, aztán a bíró felé fordult. Védencemre néztem. Intettem neki, hogy csak rövidre fogja, majd én elintézem a dolgát, ne féljen, nincs az a kemény szív, amit én ne tudnék meglágyítani. A panaszos hölgy villámló szemeket vetett rám. Ebben a pillanatban ellenségek voltunk. A vádlott előlépett és halkan kezdte azzal a puha, szinte muzsikáló hanggal, amellyel a természet mintegy kárpótolta őt testi rútságáért. Már majdnem féltékeny voltam a sikerére, amelyet a hallgatóságnál elért és idegesen intettem, hogy hagyja már abba. De védencem egyre szinesebb, melegebb jelzőket talált és mint valami , rakéták repültek szájáról a mondatok. — És akkor. . ott az utcán... a mámoros tavaszi fényben... szerettem volna leroskadni az aszfaltra... letérdelni, mint egy koldus, akit elkergettek a gyönyör terített asztalától... akinek soha egyetlen csók morzsa, se jutott... Rádobtam tekintetemet védencemre: — Elég! De ő csak folytatta. — Meghinzó, édes szédüléssel dőltem a falhoz... nehéz kábulat fűtött át... a nők ruhája súrolta a szivemet ... selyemharisnyájok perzselt... felmarta idegeimet a szomjúság... Engem még senki se soha meg nem csókolt... soha ... senki... senki... Elcsuklott a hangja. A panaszosnő zsebkendőjét kereste elő. Szivéhez kapott. A vádlott ráemelte égő tekintetét. — És akkor jött... szépsége átforrázta minden idegszálamat.. átkaptam a derekért... a vállába csókoltam és még mielőtt segítségére jöttek volna, a szájára tapadtam... A panaszosnő felsikoltott. A tárgyalást fel kellett függeszteni. A vége az lett, hogy a panaszosnő visszavonta a vádat. Felmentették. Rám nem is került sor. Fölöslegessé vált minden védőbeszéd. El se búcsúztam védencemtől. Nagyon bosszantott a dolog. Aztán két hónap múlva olvastam a lapokban, hogy a panaszosnő és védencem házasságot kötöttek. Diadalmasan tettem az újságot az aktáim közé. Meg volt az elégtételem. Igen, ha védencem nem rontja el a dolgot, beszédem alapján a bíróság legfeljebb egy hónapra ítélte volna el. És akkor soha se nősült volna meg, így aztán életfogytiglanra ítélte magát. ________ DT3N. YESSCHENNA hosszú, csillogó szempillákat, mélytüzü szemeket varázsol. Egyptorus honná levelekből van infurdálva Abszolút ártalmatlan. Eső, könny nem viszi le. Mindenütt kapható