Pesti Hírlap, 1929. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

1929. január 1., kedd. PESTI MIRIAP Nem sok időm volt a pihenésre. Egy óra múlva indulnunk kellett a fővárosba, ahol Dark Aurélion vendégül látja ma este a kül­földi versenyzőket, sajnos, a külföldi győztest is, mert arra emlékszem, hogy nem mi győztünk. (Folytatjuk.) 3 1929. Irta: Urmánczy Nándor. Mielőtt téged üdvözölnélek, új év, még elődöd életéből néhány eseményt jegyzek ide. Be akarom fejezni a félbemaradt beszámolót. A h­idon, melyet 1928 és 1929 közé épí­tettem, szépen átsétálunk. És együtt üdvöz­lünk új év, akit mindenki boldog évnek óhajt. Az 1928. évi amsterdami olimpiász ma­gyar bajnokaival indulunk át a hídon. Négyen vannak. Terstyánszky Ödön, Keresztes Lajos és Kocsis Antal a magyar sportnak szereztek babért. A negyedik győztest alig emlegetik, pedig dr. Mező Ferenc győzelme a többiek­kel egyértékű diadalt jelent,­­ a szellemi olim­piász irodalmi csoportjában szerzett dicsőséget a magyar névnek. És ne feledkezzünk meg a hídon utánunk jövő derék cserkészeinkről, ők a rigai ver­senyből hozták haza a diadal pálmáját. A béke pálmájával, vagy olajágával vi­torlázott át Amerikából Kellogg államtitkár úr Hozta az örökbéke szérumát. Nincs többé há­ború! Az ő háboruellenes paktumát csak alá kell írni s kész a béke. Alá is írták Párizsban a meghívott nagy­urak. Minket nem hívtak meg, csak levélben szólítottak fel a hozzájárulásra. Hozzájárultunk rögvest. Épen úgy, mintha csehek, rácok, vagy oláhok lennénk. Mert ők most nagyon ragasz­kodnak a békéhez. Kolozsvárral, Pozsonnyal és Szabadkával a gyomrukban. Békésen sze­retnék megemészteni a zsákmányt. A bolíviai és paraguayi lövöldözéseken erhu­l még eldördült néhány revolverlövés, ami­t érdekel. Belgrádban a szkupszi­orvát képviselők testébe szerb golyó­zódtak. A szerb-horvát testvéri egye­sítés tizedik évében. st a horvátok elkeseredett harcot vív serb testvéri iga ellen. Mi pedig esz­e kezekkel nézzük őket, mint mindent e v­i lúgon. Mi vagyunk a boldog semmit­tevők boldog hullák. Mi nem akarunk sem­­i’­k azt, hogy nekünk hagyjanak békét. Ilon - Titki se zavarja a mi itthoni kisded já­tékainkat, s most rátérek a tisztelt törvényhozás­­.iára. E műtárgyalásban nálunk nincs hiány,­­ hiányosság. Törvény 1928-ban is elég SZÜlt tett. Hadikölcsönmentes valorizációs e­léggé logikátlanul. Mert ha egy nagyúri­­tealád megbecsüli a ház orvosának a leányát, ez lehe­t nemes hála, amiért a professzor rendben tartja az íjésztésüket. De egy diktátor menyasszonya? Mama, akinek mindig, minden irányban aggo­­dlmai vannak, eleinte félt is. Hogy emiatt még a papát menesztik. Ellenkezően. A papa valami kitüntetést kapott. A főhercegnő nem mondta többé mamának: kedves Arde* -^fpTMzorné . . . hanem röviden: kedvesem ... - majdnem úgy kezelt, mintha egy ma­kisebb ország királyának a leánya­ a, de mégis csak királykisasszony s ti kitüntető főúri jegyben járnék át értem az egészet. Aurélia főhercegnő földi dolog volt szent: a tekintély. Dark a király után következett tekintélyben az ,a — vagy a trónörökös után? — bevallói­­­iszterelnök volt, csöndben még több annál. Csöndben ő uralkodott. De a király beteges volt. Örült, ha valaki is az országban helyette. A király elfogadta az állapotot. S abban a pillanatban, amikor elfogadta, már van volt, mintha ő bízta volna meg az egésszel, szentesítette ezt az állapotot. Aurélia főhercegnő így fogta fel az ügyet. Tisztelte a diktátor tekintélyét és kegyeibe fogadott engem. Most is, több ízben kitüntetett a megszólí­tásá­val, megkérdezte, hogy készül-e a kelengyém, ki­fejezést adott abbeli aggodalmának, hogy kissé el­foglalt ember lesz a férjem s megkínált egy likörös bonbonnal, amely az udvar cukrászatában készült. Mama meghatva és aggodalmasan mosolygott, hogy nem mondok-e valami etikettelleneset — ő tudta rólam, hogy nekem csak mérsékelten rokon­szenves ez a dinasztia, úgyis mint tény s úgyis, mint három ember dicsfénye, akik kicsit túlságosan is hasonlítanak hozzám. Azaz, a világért sem sze­retnék hasonlítani Aurélia főhercegnőhöz. De a legkifogástalanabbul hódolatteljes han­törvény. Numerus clausust modosito törvény. Múzeumokat védő törvény. Március 1ó ét nemzeti ünneppé tevő törvény. Némely öreg­séget és rokkantságot biztosító törvény. Gyu­fatörvény. Földbirtokrendező bírósági tör­vény. Beruházási törvény. Költségvetési tör­vény. Barátkozási és egyéb nemzetközi tör­vény és a többi. Alamizsnanyujtás kis hadi kölcsön jegyzőknek. Házszabály revízió. Szó­val csupa békés törvényjavaslat, rendelet és indítvány megbeszélésével telt el a törvény­­hozás esztendeje. Semmi meggondolatlanság. Semmi — hogy is szokták mondani? — igen, semmi, kaland. Csupa szép csendes, nyugo­dalmas hrany középút. Megfejelték a takarékossági bizottságot. Azóta van takarékosság. Ankéteztek a drága­ság irányában. Azóta van emelkedő drágaság. Bod János pénzügyminisztert főm­iniszterré léptették elő, ami lehet, hogy helyes volt. In­nen kívülről nem tudjuk elbírálni. Rokonszenves elhatározás volt, hogy a rokonszenves ifj. Wekerle Sándor lett pénz­ügyminiszter. Ezt a kormány javára írjuk. Javára írjuk a csepeli kikötőt is, melyet szintén 1928-ban nyitottak meg és adták át a forgalomnak. Értékes gondolat volt a magyar hét meg­rendezése.­ Lelkesedéssel hajtották végre. Bi­zonyos, hogy nem múlt el kedvező hatás nél­kü­l. Csak rendezzék meg az idén is. Lassan­ként megismerjük a magunkét. És megtanul­juk megbecsülni a magyar ipar termékeit Természetesen a tisztességes, becsületes ipar produktumait. És akkor termelés és fogyasz­tás együtt könnyebben letörheti és lehetetlen­né teheti a magyar becsületes ipart és keres­kedelmet oly gyakran kompromittáló csalók és hamisítók piszkos társaságát. Még egy kivételesen nagyszabású és ki­vételesen nemes cselekedet­ről emlékezem meg Sajnos, a nemes cselekedet végrehajtójának már csak emléke előtt hajhatjuk meg a zászlót. Gróf Vigyázó Ferencre gondolok és az ő nagy­­szerű alapítványára. A nagy alapító magába zárkózott, csendes, visszavonult életet élt. Senki sem sejtette, hogy a ridegség mögött milyen kivételes lélek rejtő­zik. Senki sem sejtette, hogy egész vagyonát a magyar tudományos akadémiára hagyta. Non felelgettem, miközben azt figyeltem, hogy a trónörökös, aki most szótlanul nézte a versenyt, mily különös módon játszik a karkötőjével. Le­engedte a keskeny aranyláncot a keze fejére, s mi­kor már annyira feszült, hogy majd elpattant, visszabuktatta a csuklójára. Gépiesen és észrevétlenül cselekedte ezt, anél­kül, hogy önmagának tudomása lett volna róla. De nekem el kellett gondolkoznom ezen a já­tékon. Különben is, tíz perc óta, hogy az előbbi keserű megjegyzésére figyelmes lettem­, más szem­mel néztem rá, mint eddig. Az világos volt, hogy nem feminin világfias­­kodásból hordja ezt a láncocskát, mint egy bár­táncos. Egészen más okból. Biztos voltam ebben. S ez volt az első mo­mentum, ez a föltevés, ami a trónörökösből idáig jól esett nekem. S most először kellett tudomásul vennem azt is, hogy a legaranyosabb formájú férfi az egész gyülekezetben. Volt itt talán magasabb gavallér nála, vagy megtem­ettebb bácsi. De az akkor már túlságosan magas volt, vagy nagyon megtermett. . . . Egy piros kocsi győzött. A márkájára már nem emlékszem. Egyáltalában soha életemben nem vettem még részt oly kevéssé egy versenyben, mint akkor. Egy verseny rám nézve száz százalékos izgalmában. És mégis fáradtan, szinte kimerülten, idege­sen érkeztem haza. Valami felkavart. Valami nyugtalanított. Én a darabont-korszakban ismerkedtem meg vele. Akkor aktív szerepet­ vállalt. Val­uak tartott a törvénytelen kormányzás elleni küz­delmünkben. A darabont-korszak bukása után visszavonult a nyilvános szereplés teréről. Azóta alig láttam néhányszor. Szerény, csak­nem félszeg és beteges kinézése a nullből meg­maradt rokonszenv mellé szánakozó érzést éb­resztett. Ha tudt­a volna, hogy miként döntött hatalmas vagyonáról, talán meg tudtam volna csókolni a kezét, mellyel nagyszerű, hazafias rendelkezését megírta. A királykérdés is többször felvetődött az év folyamán. Hol legitimista részről, hol a má­sik párton, hol a kormány részéről. Rother­­mere lord karácsonyi üzenete is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Engem ma ez a kérdés alig érdekel. Szü­neteltetem. Kitérek előle. Nem azért, mert ideiglenesen rendezve van az államfői hatalom gyakorlása. Azért sem, mert ti győztes hatalmak nem akarnak H­a­bsburg-ura­lkodót. Hanem azért, mert a nemzet akarata egységesen nem nyilatkozik meg. Bármely megoldás tehát elkeseredett belső harcot, meghasonlást idézne fel. Erre most nincs szükségünk. Azután azt tartom, hogy először legyen ország. Akkor hajba ka­phatunk és veszekedhe­tünk afölött, hogy ki legyen a király. 1928. évi mérlegünk csak úgy lehet reális, ha a megszállott területek magyarságának helyzetét is számításba vesszük. Rab testvé­­­reinknél két szempont jöhet tekintetbe. Miként változott anyagi és kulturális helyzetük? És milyen a politikai erejük, befolyásuk? Az első pontra nyugodtan rámondhatjuk,­ hogy 1928-ban folytatódott a rab magyarok vagyoni leromlása. És tovább folyt mindenütt a megszállott területeken a magyar kultúra ül­dözése, pusztítása. Politikai szervezettségük ellenben fejlő­­dést mutat. Erősödött a magyar , lat a magyarságért való helytállás is hálás utolat­­­ban tud megnyilatkozni. Most pedig egymás mellé tévi : sonka föld és a megszállott területek helyzetképét, a végeredményt a következőkben állapít­hatjuk meg: 1928 nem hozott változást. Ha it­ta mely kedvező jelenség kerül is a mérlegre, nagyban és egészben megmaradt a nemzet nehezedő megpróbáltatások, igazságta­nságok sokasága. 1928 nem hozott sem a­­ területekre, sem a csonka földre megkönnyeb­bülést. Sőt anyagi és erkölcsi értékekben visz­­szaesés, veszteség konstatálható. Ott a védte­­lenség és a kiszolgáltatottság, itt a tespedés, a tétlenség, a megalkuvás őrli és rontja a ma­gyar erőt és kikezdi az erkölcsöket is.­­Rothermere lord karácsonyi üzenetében van egy mondat, melynek minden szava pö­rölycsapás. Feltételesen mondja el gondolatát. Ha az állami kiadások terén szükségtelen, fényűző pazarlás, fölösleges hivatalok felállí­tása, vagy a gazdasági közéletben korrupciók elszaporodása miatt a pénzügyi és gazdasági helyzet megrendülne, a kommunizmusnál ne­hezebb helyzetbe kerülne az ország. Akár közel járnak e súlyos szavak a való­sághoz, akár nem, annyi bizonyos, hogy a dol­gok mai rendje nincs rendben. Hogy változtat­ni kell rajta, mert a mai rendszer útja lefelé vezet. És, sajnos, bizonyos az is, hogy 1928-ban egyetlen lépéssel sem jutottunk közelebb sem Kolozsvárhoz, sem­ Kassához, sem Szabad­kához. Úgy érzem­, hogy a most kezdődő új év sem hoz változást. Nem is fűzök hozzá semmi reménységet. Nem is üdvözlöm melegséggel, csak immel-ámmal. Döcögő, kényszeredett, nyomorúságos, megalkuvó, szégyenteljes és veszteséges esztendő lesz ez is, mint az elmelt tíz keserves esztendő volt. Talán még zava­rosabb. De azért nem esem kétségbe. 1930 eljövetelét várom! Addig kiforr itt minden. Napfényre és terítékre kerü­l a helyzet férgessége. És addig megérik egyik, vagy másik­­ szomszédunk is a szétesésre.

Next