Pesti Hírlap, 1929. március (51. évfolyam, 50-73. szám)
1929-03-07 / 55. szám
Dr. Térey Gábor özvegye Freyburgban öngyilkos lett. Szerdán reggel szomorú tragédia híre érkezett Budapestre. A budapesti főkapitányságot értesítette a freyburgi rendőrség, hogy dr. Térey Gábor, a Szépművészeti Múzeum volt igazgatójának özvegye szüleinek freyburgi lakásán öngyilkosságot követett el. A szűkszavú értesítés szerint dr. Térey Gálomé■ született Müller Edit pillanatnyi elmezavarában felakasztotta magát és mire tettét felfedezték, már halott volt. Budapest író- és művészvilágában különösen nagy megdöbbenést keltett Térey Gábor özvegye öngyilkosságának híre, mert a nagyműveltségű úriasszony előkelő társadalmi szerepet játszott a főváros életében, finomtollú írónő volt, akinek németnyelvű tárcái, művészettörténeti értekezései méltán keltettek feltűnést. A főkapitányság özv. dr. Térey Gáborné öngyilkosságáról értesítette a Szépművészeti Múzeum igazgatóságát, ahol a hír mély megdöbbenést és részvétet keltett és a múzeum igazgatósága értesítette néhai Térey Gábor első házasságából származó fiát, Térey Pált, mostohaanyja tragédiájáról. Azokat, akik közelebbről ismerték a finomtollú írónőt, nem érte váratlanul a tragédia híre, mert tudták róla, hogy régi idő óta igen súlyos idegbetegségben szenved, exaltált, érzékeny léleknek ismerték mindig, akinek sokszor voltak súlyos lelki konfliktusai. Térey Gábor, a Szépművészeti Múzeum nagyérdemű néhai igazgatója, fiatal korában a freyburgi egyetemre került tanárnak és ott ismerkedett meg Müller Károly freyburgi mérnök Edit nevű leányával, aki a freyburgi egyetem hallgatónője volt. Az egyetemi tanár és a diákkisasszony között mély lelki kapcsolat fejlődött, de különböző okok miatt Térey Gábor abban az időben nem vehette feleségül Müller Editet. A millenium évében otthagyta a freyburgi egyetem tanári dobogóját, hogy az Országos Képtár igazgatói székével felcserélje. Később dr. Térey Gábor a Szépművészeti Múzeum igazgatója lett, ebben az időben meg is nősült, s ebből a házasságából két fia született. A Szépművészeti Múzeum igazgatójának első házassága csakhamar felbomlott és Térey Gábor visszatért Freyburgba, ahol feleségül vette Müller Editet. Ebből a házasságából született Térey Gábor Benno nevű fia, aki Amerikában él. A Térey-házaspár zavartalan, boldog házaséletet élt és a Szépművészeti Múzeum épületében levő előkelő ízléssel berendezett lakásuk állandó találkozóhelye volt a magyar művésztársadalomnak. A freyburgi mérnök leánya rendkívül műveltségével valósággal Téreyék házába vonzotta a főváros irodalmi és művészeti előkelőségeit és ez már azért is könnyen ment, mert a freyburgi leány igen gyorsan tanulja meg férje anyanyelvét. Nagyszerűen tudott belekapcsolódni a magyar viszonyokba, állandó tárcaírója lett a Pester Lloydnak, amelyet férje halála után Freyburgból is gyakran felkeresett írásaival. Amikor dr. Térey Gábort néhány évvel ezelőtt nyugdíjazták, feleségével együtt Badenbe költözött, ahol a Szépművészeti Múzeum igazgatója hirtelen meghalt. Az amúgy is idegbeteg asszonyt férje halála porig sújtotta s hogy gyászára vigasztalást találjon, egy időre Neweyorkban élő fiához költözött, de rövid ottartózkodás után visszatért Freyburgba, ahol szüleivel lakott együtt. Úgy látszik az exaltált, érzékeny lélek, aki imádásig szerette férjét, évek múlva sem tudott belenyugodni a szeretett férfi elvesztésébe és most eldobta magától az életet. Térey Gáborné, Térey Gábornak, a Szépművészeti Múzeum volt igazgatójának özvegye, aki Freyburgban öngyilkosságot követett el, (Rumvald Cézár festménye.) 1929. március 6., csütörtök. PESTI HÍRLAP A nagybányai művészidénél a román kultúra szolgálatába kényszerítik. Kolozsvár, márc. 5. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) A nagybányai magyar művésztelepek hetek óta csüggedten dolgoznak a magyar festőművészet erdélyi reprezentánsai. A művésztelep ellen román részről valóságos ostrom kezdődött: az elrománosítás ostroma. A nagybányai művésztelepet a román kultúra szolgálatába akarják kényszeríteni. Nem az első eset ez, amikor a román kormány erre a nagymúltú, világhírű művésztelepre szemet vetett; a műtermeikhez és iskolájukhoz fanatikusan ragaszkodó magyar művészek ellentállásán azonban eddig minden esetben megtörtek az elrománosításra törekvő tervek. A románok vágyakozása Nagybánya után, érthető. Ez az egyetlen, európai szempontokból számbavehető pontja a mai Romániának, ahová Európa különböző országaiból idegenek jönnek tanulni. A nagybányai művészkolóniának autonómiája van, az iskola vezetőjét a művész-törzsstagok választják, ők adják ki a műtermeket is. Az öreg Thorma János lemondása után most Mikola András a vezető, akinek nagy küzdelmei vannak az autonómia megőrzése körül. Hollósi Simon, Csók István, Ferenczy Károly után most is teljes a létszám, egyetlen műterem sem gazdátlan, a munka a kellemetlen zavaró körülmények között is szorgalmasan folyik. Közben pedig kívülről szakadatlanul zeng a kórus: — Helyet a román festőknek! És mindent elkövetnek, hogy a jónevü magyar művészek otthagyják Nagybányát és románok telepedjenek a helyeikre. Nemrég megürült egy műterem, amelyet egy ro-mán festőnek adtak át, aki azonban templomfestő, ma itt él, holnap másutt, a műtermet s a mellette levő kis lakást lefoglalta, de be sem rendezte, sőt bele sem költözött. Ez a műterem üresen áll. Lakója csak névleg van, nem dolgozik benne senki. A kultuszminisztérium a nyáron át kétszázhetven román növendéket dirigált Nagybányára, egy rajztanár vezetése alatt. Ott tanultak hónapokon át, a magyar mesterektől, akik lelkiismeretesen rendelkezésükre állottak. A kultuszminisztérium most leírt a városhoz, hogy még egy román festőnek csináljanak azonnal helyet. A kolónia nem tud más műtermet adni, csak a templomfestőét és azt ajánlotta, hogy a minisztérium protezsáltja foglalja el ennek az üres műtermét. Erre jöttek a retorziós fenyegetések, szigorú rendelkezések a városhoz, amelynek román vezetősége egy bizottságot küldött ki, hogy a kolónia alapszabályait megváltoztassa. A bizottság románokból áll, egyetlen magyar embert, a volt magyar polgármestert vették csak be, aki azonban tehetetlen azzal az igyekezettel szemben, amely a művészkolónia autonómiáját meg akarja semmisíteni. Ha az autonómiát eltörlik, ez a kolónia elromanizálását jelenti. A magyar művészek annyira el vannak kedvetlenedve, hogy a kiköltözés gondolatával foglalkoznak. Nem akarják megvárni, hogy egyenként lakoltassák ki őket s hogy művészethez nem értők vezetése alá kerüljön az iskolájuk. Tarthatatlannak találják helyzetüket. Sajnos, számolni kell tehát azzal a lehetőséggel, hogy a magyar kultúra elveszti ezt a nagyjelentőségű állomását. Belváros szivében fekvő harminc évig adómentes, 10 %-ot tisztán jövedelmező monumentális bérpalota eladó. . Bővebbet a Központi Irodában, Muzeumi utca három. , Három eset 1. Az más. Egy ismert írónő mesélte ezt a történetet. Az utcán találkozott egy férfiismerősével. — Hogy van? — Ne is kérdezze, asszonyom, súlyos helyzetben vagyok. Utóbbi időben mindenféle bajaim vannak, amelyek meghűléstől származnak. A háziorvosom sürgetésére konzíliumnak vetettem alá magamat, és a döntés az lett, hogy okvetlen ki kell operáltatnom a mandulámat. Most megvallom, kétségbe vagyok esve és rettegek az operációtól. — Ugyan, hogy lehet egy férfi ilyen gyáva. Nem olyan nagy dolog az egész. Veszélytelen és fájdalommentes operáció, ezt biztosan tudom. Egy rokonom mesélte, akinek a felesége ugyanezen az operáción esett keresztül. Az ijedt ember élénken közbevágott: — Hiszen ha a feleségemről volna, szó! . . . 2. A zord közönség. Az orosz kabaréigazgató, Jusnij, egy társaságban arról mesélt, hogy az egyes európai városok közönsége mennyire különbözik egymástól. A legelnézőbb közönség szerinte az amsterdami. A legigazságosabb és legfinomabb kritikájú közönség a budapesti. A legzordabb a linzi publikum. Linzi tapasztalatairól a következőket mesélte: — Mikor legelőször vendégszerepeltem Linzben a társulatommal, és este kiléptem a függöny elé, az utolsó helyig zsúfolt ház fogadott. A pénztártól többen mentek el jegy nélkül. Azt hittem, tomboló tapssal fognak üdvözölni. Ehelyett nemcsak hogy egyetlen tenyér nem csapódott össze, hanem mikor konferálni kezdtem, tréfáimon egyetlen arc nem mosolyodon el. Hiába próbálkoztam, a legelszántabb viccekkel, semmi sem, használt, a közönség mozdulatlan faarcokkal ült a nézőtéren. Mikor eltűntem a függöny mögött, megint nem tapsoltak. — Nem tagadom, a dolog meghökkentett. A kulisszák között ijedten fordultam az öreg linzi színpadmesterhez, aki egyszersmind a színház portása is volt. „Mondja, öregem, mi ez? Megbuktam Linzben?“ A színpadmester legyintett. „Dehogy is, Herr Jusnij, inkább igen nagy sikere van. De a mi linzi közönségünket ismerni kell. A múlt hónapban egy falrengető bohózatot adtunk, amelyen a berlini, bécsi, budapesti, prágai közönségnek az oldala nyilallott és a könnye csörgött a kacagástól. Nálunk a bemutatón nem nevettek semmit. Mikor pedig előadás után éppen készültem a sötét színházat lezárni, egy hölgy lépett hozzám. A férjét kereste. Hiába mondtam neki, hogy már mindenki elment és a színház üres, ő ragaszkodott hozzá, hogy a férjének itt kell lenni. Zseblámpával bementem tehát a sötét nézőtérre, amelyet a falrengető bohózat közönsége, már rég otthagyott. A keresett férjet valóban megtaláltuk. Ott ült a helyén az első zsöllyesorban és mélyen aludt." 3. Színészi szempont. Góthné Kertész Ella is ott volt abban a társaságban, ahol az orosz igazgató ezt elmondta. Rögtön elmesélt ő is egy esetet a Vígszínháztól. Valamelyik előadásra egy olyan úr is jegyet váltott a nemrég lezajlott influenza-üresség idején, aki nyilván forralt borral védekezett a járvány veszedelme ellen. Mégpedig igen Sok forralt borral. Az illető úr, mit tagadjuk, holtrészeg volt. Az előadást még meg sem kezdték, már elaludt. A szereplők a függöny kis kémlelő nyilásán szoktak lenézni a nézőtérre. Mély Gerő is kikukucskált és felháborodva szólalt meg: — Nézze ezt a haszontalan embert, ez itt alszik a színházban. Kertész Ella is kinézett a nyíláson, aztán így feleli: — Tudja Isten, én nem azt tartom haszontalannak, aki itt alszik. Inkább azt, aki otthon alszik . . . Harsányi Zsolt.