Pesti Hírlap, 1929. március (51. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-15 / 62. szám

1929. m­­árci­us 15., péntek. PESTI HÍRLAP Az egész nemzet ünnepli március tizenötödike emlékét Nyolcvanegyszer újul meg az idő azóta, hogy egy maroknyi magy­ar­ ifjú egyetlen szilaj mozdulattal lerázta magáról és ezzel a magyar nemzetről az év­százados szolgaság bilincseit, hogy újra felállítsa örök talapzatára azt a halhatatlan, bár sokáig sárba taposott Eszményt, melynek neve: Magyar Szabadság. Március 15-e nyolcvanegy esztendő óta imádságos ünnepnapja Petőfi Sándor és Kossuth Lajos nemze­tének, de túl az imádságon, hazafias költemények páthoszán, nemzeti zászlók lobogásán, a magyarság inkább csak sejtette, mintsem érezte, mi is az a sza­badság? Az egészséges ember nem tudja, csak sérti a betegség gyötrelmeit és a szabadság gondolata is börtönfalak között a legédesebb, legcsábítóbb, legfen­ségesebb. És íme, most, hogy a magyarság, immár tizenegyedik esztendeje, ott senyved Trianon börtön­falai között, most már nemcsak sejti, mi lehet, ha­nem sóvárogva tudja és érzi is, mi az: szabadnak lenni. Március 15-e ma már nemcsak nemzeti ünnep többé, hanem — ami ennél jóval több — az évezredes magyar szabadságvágynak, magának a Magyar Sza­badságnak megtestesítő jelképe. Ez az a jelkép, mely­nek fényében még elképzelhető a csoda, hogy a csonka határokon belül megszülessék a magyar egység és ez az a jelkép, amely a csonka határok börtönfalain belül tengődő magyarságot összekapcsolja az elsza­kított országrészek rab magyarjaival. Mert ha ma, határokon innen és határokon túl, magyar lélek el­gondolja, magyar száj kimondja ezt a szót: szabad­ság, akkor, határokon innen és határokon túl, ugyan­azt érzi és érti minden magyar. Az egykori zsarnok­ság kegyeletes emlékünnepéből Trianon a mai ma­gyar vágyak élő jelképét, megtestesítő valóságát va­rázsolta és amikor e mai márciusokon gyűlésekbe seregük, körmenetekben vonul fel a nemzet, amikor a főváros és vidék felett kivirul a hárompszint zászló­pompa, akkor nemcsak a Múltnak, a magyar sza­badság egykori hőseinek szól ez a hód óla, hanem a majdan eljövendő új szabadság reményét, ígéretét is hirdeti, a Jelennek pedig mindennél mélyebb és csodálatosabb erőforrása, meg nem alkuvó küzde­lemre a magyar szabadság teljes és végleges dia­daláig. A fővárosi ünnep. Az ország fővárosa hatalmas keretek között ünnepli meg március tizenötödikét. A polgármester falragaszokon szólította föl a háztulajdonosokat, hogy lobogózzák föl a házakat és fölhívta Budapest lakosságának­ figyelmét a nagy nemzeti ünnepre. Már csütörtökön sok ház homlokzatán leng a piros­­fehér-zöld zászló, a kereskedők kirakataikat nemzeti­­színű szalagokkal díszítették föl, sok üzlet kirakatát fid­őfi arcképe érinti. A nemzeti ünnepen az állami, városi és más közhivatalok szünetelnek, a Tébe keretébe tartozó pénzintézetek pont nyitják ki pénztáraikat és a na­gyobb üzletek valószínűen csak délig árusítanak, bár­az iparnak és kereskedelemnek munkasz­inte nincs. A törvény általános munkaszüne­tr­ől nem intézkedik, így a főváros más foglalkozású lakossága dolgozik. Az újságok nem jelennek meg a nemzeti ünnepen. Az iskolák mind szünetet tartanak és m­egünnepük március tizenötödik é­vfordulóját. A Szabadság-téri Ereklyés Országzászló Nagy­­bizottsága országos nagygyűlése március 15-én i. e. háromnegyed 12 órakor kezdődik a Szabadság-téren, az Ereklyés Országzászló előtt. Az emlékműnél már­cius tizenötödikén a kiskőrösi járás, Petőfi­ Sándor szülőfaluja levente ifjúságának díszszakasz­a áll őrséget. A Magyar Egyetemi Hallgatók Turul Bajtársi Szövetsége a Műegyetemi Hungáriával együtt ren­dezi március 15-én az egyetemi hallgatóság szokásos ünnepét. A tejtársi egyesületek reggel nyolc órakor gyülekeznek az Egyetem-téren, kilenc órakor zárt sorokban, zászlókkal vonulnak az irredenta szobrok, a Kossuth-szobor és a budai Honvéd-emlék megko­szorúzására. Délelőtt tizenegy órakor a főváros­ Vi­gadó nagytermében tartanak ünnepet, míg délután fél háromkor a Gólyavárban gyűlnek össze, ahonnan három­ órára a Nemzeti Múzeum lépcsője elé vonul­,­nak, majd a Petőf-szoborhoz zarándokolnak, me­ly­­nek talapzatára ráhelyezik a magyar ifjúság babér­koszorúját A Budai Református Egyház Szilágyi Dezső­­téri templomában március 15-én, délelőtt 8 órakor ifjúsági istentiszteletet tart, délután 5 órakor pedig a gyülekezet felnőtt tagjai részére műsoros hazafias ünnepet rendez. A Deák­ téri evangélikus templomban is tarta­nak istentiszteletet március 15-én, ez alkalommal Wolf Lajos lelkész szolgál. Ez az Istentisztelet dél­­­­előtt 11 órakor kezdődik. A Budapesti Református Teológiai Akadémia Hiúságának Kálvin Ján­os-köre március 17-én, va­sárnap délután 6 órakor a teológia dísztermében (IX., Ráday­ utca 28., II emeleti hazafias, műsoros emlékünnepet rendez. Közreműködnek: Szabolcsi­ Mihály, Hamar István teológiai tanár, Bogdán Gyula wekerletelepi lelkész, dr. Berky Gyula ország­­gyűlési képviselő, Komáromi János író, Martos Gyula, a Nemzeti Színház tagja, Sonkoly István hegedűművész, Szita Zoltán zongoraművész, az in­­ternátusi zenekar és a teológiai énekkar. A Magyar Nemzeti és Keresztényszociális Szer­vezetek egyesülése március 15-én, délelőtt 14 órakor díszfalvatyulást és ünnepet rendez. A Pe­­tőfi-téren beszédet mondanak: Haller István, Toller János és Kontra Aladár országgyűlési képviselők, Székely János volt államtitkár és dr. Zulaivszky Andor, aki a nemzeti alakulatok és munkás szervezetek nevében koszorút helyez a Perón szo­borra. Az ünnepen közreműködnek a Magyar Dalos­­szövetség kettejébe tömörült énekkarok Kiss Károly országos karnagy vezetésével. A hazafias ünnep ren­­dezősége kéri a felvonulás útvonalán (I­ákóczi-ul - Kossuth Lajos­ utca) lakókat, hogy az utcára néző ablakokat diszitsél­ fel. — A Budai Társaskör már­cius 11-én este 7 órakor rendezi szabadságü­nnepét. Dr. Hont-Tenypis Móric egyetemi tanár mond meg­nyitó beszédet, Havas István, a Betétő Társaság tagja „Kossuth“ című­ költeményét szavalja el, dr. Wagner Károly ny. államtitkár hazafias dalokat énekel. — A Sopron megyei Kör Budapesten március 16-án, délelőtt fél 12 órakor a Szabadság-téri Nyugat-szobor­nál hazafias ünnepet rendez. A Nemzeti Demokrata Párt szombaton, már­­­cius 16-án, este 8 órakor márciusi emlékünnepet ren­dez a Központi Demokrata Körten (VI. Teréz-ker.ut 7.) Az emlékbeszédet Pakots József országgyűlési képviselő mondja.. A Budapesti Terézvárosi Keresztény Kaszinó, a Keresztény Községi Párt március 1­6-á­n, este fél 0 órakor, a kaszinó dísztermében március 15-iki ünne­pet rendez. Közreműködik a Jogászok „Verbőczy ’ B. E. Szabolcs törzs ifjúsága. Hogy szakadna el a gyökere a kirakattal együtt minden karácsonyi látogatásnak! Volt már asszony és lány bőven. Mérges is, durcis is, sér­tődött is, haragos is. — Én elmegyek hazulról! —■ sziszegte az előszobában Béla. Ez kellett csak Lenke asszonynak. — Őrült! Tizenkét asszonyt akarsz egyszerre a nyakába akasztani. Nem elég, hogy idecsödí­­tetted a húgaidat? — Uramisten! — Csak ne jönne el, — tá­tongott Béla. — Mit fog szólni, ha meglátja ezt a dühöngő társaságot. De bizony eljött. Jött is már. Gyámoltalan kis emberke volt. Először nem tudta, hova akassza a kalapját, azután a sarcipőjével gyűlt meg a baja, nem bírta lehúzni. — Valami összejövetel van nálatok? —­ kér­dezte a kabáterdőre pislogva. — Valami! — makogta Béla és csendesen imádkozni kezdett, hogy jöjjön a csoda, amelyik lecsillapítja a háborgó tengert. De nem kellett azt lecsillapítani! — Amint Zaturcsán kopasz feje­ megjelent az ajtóban, olyan csend lett, akár a templomban. Az asszo­nyok mosolyogtak, a lányok hamisan néztek ki a szempillájuk alól, elragadóan kedvesek voltak s mindent megbocsátottak Bartokd­y Bélának. De nemcsak neki, hanem Zaturcsánnak is. Pedig az úgy járt közöttük, mint dióhéjon a macska. Az egyiknek a lábára lépett, a másikat megrúgta, a harmadiknak az ölébe akart ülni és mindegyre csak azt hajtogatta: — Bocsánat! — Bocsánat! — Nem baj! — Semmi hiba, kedves Zatur­csán! — mondották neki virágzó arccal az asszonyok és Zaturcsán egy-kettőre maga is el­hitte, hogy minden úgy van jól, ahogy történt. Néhány perc múlva visszanyerte rendes arcszínét. Egy félóra múlva mosolygott. Később csintalan­kodni kezdett, majd hangosan hahotázott, uzsonna után pedig esküvel erősítette, hogy ő bizony ebbe a kedves társaságba minden vasárnap el fog járni ezentúl. — Csodálatos! — gondolta Béla. — Milyen rosszul indult s milyen jól végződött. S lelke mélyén megértette, hogy a világon minden dolognak megvan a rendeltetése. Még a kirakatoknak is. A vidék ünnepe. Dr. Polónyi Dezső március 15-én ünnepi beszé­det mond a debreceni függetlenségi pártkiírben Dr. Polónyi Dezső a debreceni függetlenségi párt meghívására pénteken Debrecenbe utazik, altól este, a párt március 15-iki ünnepét­ ünnepi beszédet mond. De Polónyit a párt tagjai Hegymegi Kiss Pál országgyűlési képviselővel az élükön testületileg fo­gadják a debreceni állomáson. A Szolnoki Verseghy Irodalmi Kör márciusi ünnepén dr. Kenéz Béla orsz. képviselő mond be­szédet. Miskolc, márc. 14. A kora délutáni órákban­ sorra felvonultak a Kossuth-szoborhoz a vitézek, a felvidéki főiskolai hallgatók, a tanítóképző intézet növendékei, a miskolci főiskola ifjúsága és több társadalmi egyesület, s megkoszorúzták az emlékmű­vet. Este nyolc órakor reflektorok fényében úszott a szobor és a háttérben az Avas-tetőn hatalmas tri­kolór. A város egész vezetősége megjelent, hogy részt­­ vegyen a leventék ünnepélyén. Zeneszóval, lampionos fáklyásmenetben vonult fel ezer levente. Strázsi-Vidacs János tartotta az ünnepi beszédet, amelynek végén felkérte dr. Mikszáth Kálmán főis­pánt, hogy táviratban tolmácsolja a leventék hódo­latát Magyarország kormányzójának. A leventék ezután a kivilágított városháza elé vonultak és dísz­­menetben tisztelegtek a főispán és vezetőik előtt- Berki Gyula visszalépett az egységes pártba. Berki Gyula országgyűlési képviselő levelet intézett gróf Bethlen István miniszterelnökhöz, mely­ben bejelenti az egységes pártba való visszalépését. Elhatározását azzal okolja meg, hogy a kormány legutóbb beterjesztett gazdasági és adópolitikai ja­vaslataiból azt látja, hogy a kifogásolt adó- és ál­lamigazgatási hibák kiküszöbölésére a kormányban megvan a jószándék. 3 Stass miniszter az irodalmi és művészeti kritikáról. A Pázmány­ Egyesület Irodalmi estje. Az Országos Pázmány Egyesület csütörtököt* irodalmi estet rendezett. Az előkelő közönség sorai­ban megjelentek Sercül Jusztinián hercegprímás, Ursenigo Cesare pápai nupcius, Simrecsényi Lajos egri, gróf Zichy Gyula kalocsai érsek, Radnai Far­­kas c. érsek, Glattfelder Gyula, gróf Mikes János, Miklóssy István, Rott Nándor, Hanauer A. István, Virág Ferenc, Shvoy Lajos, Horváth Győző és Kris­­ton Endre felszentelt püspökök, gróf Apponyi Albert és felesége, gróf Széchenyi, Aladár, a felsőház alel­­nöke, Almásy László, a képviselőház elnöke, Berze­­viczy Albert, Dréhl Imre, Karafiáth Jenő, a képvise­lőház háznagya, gróf Mailáth József, Pressly Elemér főispán, Ripka Ferenc főpolgármester, Degré Miklós, Sztrache Gusztáv, Huszár Károly és még sokan. Az irodalmi estet Vass József népjóléti minisz­ternek, az egyesület elnökének beszéde vezette be. — A katholikus irodalmi és kritikai gondolat — mondta többek közt különösen­ a múlt század­ban kezdett elszigetelődni. Defenzívába szorult a materializmusnak ab­ban a korszakában, amikor a radikális, materiális gondolatok, áramlatok döntöt­ték az egész közéletet­től az egyetemi katedrák szint­jéig és elözönlötték az olvasóközönség lelkét is. Volt idő, amikor szinte megfélemlítve úgy érezte a katho­­likus gondolat magát, hogy háttérbe kell szorulnia. Volt idő, amikor nemcsak nem volt divat katholikus­­nak vallania magát intelligens embernek, hanem szinte bélyeget jelentett, olyan karaktert ugyan, amelyet büszkén viselünk lelkünkben, amely azon­ban a késő materializmus fölfogása szerint, valami elzárultságot jelent a modern élet színvonaláról. Ez a gondolkodás odavitte a kathotikus gondolatot, hogy először szinte szó nélkül, később defenzívában kénytelen volt a maga erejét annyira, amennyire ki­fejteni.­­ Belső szükségét érzik a kathotikus írók és hírlapírók, hogy összezáródjanak, tömörüljenek, egy­­mást megismerjék és a magyar nemzet előtt bemu­tatkozzanak. Magyarország bibornok-hercegprimása épen ma délelőtti nagy beszédében mutatott rá arra, hogy minő óriási érték van az erők tömörítésében és minő nagy gyengeség végeredményben az egybetar­tozó erők szét­forgácsol­ódása. Pázmány Péter annak­idején egyéniségével kétségkívül adekvált kifejezés volt magyar földön. — Nem feladatunk, hogy a­pró c,seprő támadá­sok, elbicsa­klások, elpepecselésével foglalkozzunk. Mert az az oroszlán, amelyről azt mondották valahol Magyarországon, hogy keresztben feküdt az úton, az az oroszlán mi vagyunk. A magyar kstiholicizmus ez i­z oroszlán, amely keresztül feküdt a magyar sors orszá­gútján, hogy testeivel védje meg azt, ami innen van rajta azon áramlatokkal szemben, amelyek romba akarják dönteni azt is, ami megvan — és meg­tartani örökké birtokában, amit tőlünk elvettek. Az oroszlánhoz azonban nem illenek, hogy kapkodjon minduntalan és apró-cseprő dolgok miatt izguljon. A magyar katholikus írók és hírlapírók Pázmány Pétert, a nagy magyar oroszlánt rajzolták föl zászló­jukra és a nagy magyar oroszlán példája után kí­vánnak igazodni akkor, amikor részt vesznek a ma­gyar nemzet szellemiségének munkájában. — Meg lehet állapítani, hogy egynéhány szikla­iéTM maradékpontot nem számítva. Magyarorszá­gon a magyar irodalomban kritika nincs. Van pajtás­kodás, függés, bizonyos irányoknak az előmozdítására való törekvés anélkül, hogy ezek az irányok értékük szerint mérlegre tétetnének. /./anban igazi kritikát­­a szó nemes értelmében hozzáférhetetlen kritikát, amely objektív és rettenthetetlensége okán tiszteletet parancsol, sajnosan nélkülözünk. Nektek, katholikus íróknak, kötelességtek ezt a kritikát az egész magyar nemzet részére megteremteni. Mi nem félünk semmi­féle iránytól. Nem vagyunk ellensége semmiféle formakeresésnek. Meg tudjuk érteni akár az iroda­lomban, akár a művészetben a kubizmust is, de csak abban az értelemben, hogy formát keres a szerencsét­len. De ebből nem következik, hogy ha az ilyen forma­­keresés a maga szörnyszüleményeit vászonra vagy papirosra mázolta, azt a legfőbb művészet vagy iro­dalom jegyében a kritika égig magasztalja, mint a művészet csimborasszóját.. A formakeresésnek bizonyos mértékig megvan a maga létjogosultsága, de várom a kritikától a bátor­ságot, hogy megmondja mi az értéke az ilyen forma­keresésnek. — A nagy vallási gondolatok, melyek valami­kor végelsresek voltak, kezdik régi tekintélyüket azon okon visszaszerezni államban és társadalom­ban, hogy állam és társadalom igen súlyos időkön mentek keresztül, hogy végig tapasztalták a támasz­­talanságnak, a társadalmi kötelékek meglazulásának, a rend tökéletes felborulásának szörnyű korszakát. Van tehát államkormányzatban épúgy, mint a társa­dalom irányadó rétegében valami nagy ínség a lel­kekben a szebb, jobb és magasabb erkölcsi értékek, a szilárdság után és az igazi szilárdságot ezekben az értékekben sejti. A magyar katholikus írónak és hír­lapírónak meg kell felelni ama nagy várakozó, ke­reső és kérő lelki szikkadtságnak és ínségnek. írni kell, teremteni kell, tanítani kell, mert hiszen a szó­széken, a katedrán kívül valóban az író és hírlap­író lehet igazi magisztere egy nemzetnek, amely ta­nulni, nemesedni az akar. A hosszantartó taps és éljenzés után, sikerült műsort hallgatott meg a közönség. Abonyi Géza, a Nemzeti Színház művésze szavalt, Laurisin Lajos, az Operaház művésze áriákat és dalokat adott elő, Gás­pár Jenő, a Petőfi­ Társaság titkára és Harsányi La­jos szentszéki tanácsos saját verseiket szavalták el, dr. Brisits Frigyes ciszterci tanár és Kállay Miklós író felolvastak.

Next