Pesti Hírlap, 1929. március (51. évfolyam, 50-73. szám)
1929-03-15 / 62. szám
1929. március 15., péntek. PESTI HÍRLAP Az egész nemzet ünnepli március tizenötödike emlékét Nyolcvanegyszer újul meg az idő azóta, hogy egy maroknyi magyar ifjú egyetlen szilaj mozdulattal lerázta magáról és ezzel a magyar nemzetről az évszázados szolgaság bilincseit, hogy újra felállítsa örök talapzatára azt a halhatatlan, bár sokáig sárba taposott Eszményt, melynek neve: Magyar Szabadság. Március 15-e nyolcvanegy esztendő óta imádságos ünnepnapja Petőfi Sándor és Kossuth Lajos nemzetének, de túl az imádságon, hazafias költemények páthoszán, nemzeti zászlók lobogásán, a magyarság inkább csak sejtette, mintsem érezte, mi is az a szabadság? Az egészséges ember nem tudja, csak sérti a betegség gyötrelmeit és a szabadság gondolata is börtönfalak között a legédesebb, legcsábítóbb, legfenségesebb. És íme, most, hogy a magyarság, immár tizenegyedik esztendeje, ott senyved Trianon börtönfalai között, most már nemcsak sejti, mi lehet, hanem sóvárogva tudja és érzi is, mi az: szabadnak lenni. Március 15-e ma már nemcsak nemzeti ünnep többé, hanem — ami ennél jóval több — az évezredes magyar szabadságvágynak, magának a Magyar Szabadságnak megtestesítő jelképe. Ez az a jelkép, melynek fényében még elképzelhető a csoda, hogy a csonka határokon belül megszülessék a magyar egység és ez az a jelkép, amely a csonka határok börtönfalain belül tengődő magyarságot összekapcsolja az elszakított országrészek rab magyarjaival. Mert ha ma, határokon innen és határokon túl, magyar lélek elgondolja, magyar száj kimondja ezt a szót: szabadság, akkor, határokon innen és határokon túl, ugyanazt érzi és érti minden magyar. Az egykori zsarnokság kegyeletes emlékünnepéből Trianon a mai magyar vágyak élő jelképét, megtestesítő valóságát varázsolta és amikor e mai márciusokon gyűlésekbe seregük, körmenetekben vonul fel a nemzet, amikor a főváros és vidék felett kivirul a hárompszint zászlópompa, akkor nemcsak a Múltnak, a magyar szabadság egykori hőseinek szól ez a hód óla, hanem a majdan eljövendő új szabadság reményét, ígéretét is hirdeti, a Jelennek pedig mindennél mélyebb és csodálatosabb erőforrása, meg nem alkuvó küzdelemre a magyar szabadság teljes és végleges diadaláig. A fővárosi ünnep. Az ország fővárosa hatalmas keretek között ünnepli meg március tizenötödikét. A polgármester falragaszokon szólította föl a háztulajdonosokat, hogy lobogózzák föl a házakat és fölhívta Budapest lakosságának figyelmét a nagy nemzeti ünnepre. Már csütörtökön sok ház homlokzatán leng a pirosfehér-zöld zászló, a kereskedők kirakataikat nemzetiszínű szalagokkal díszítették föl, sok üzlet kirakatát fidőfi arcképe érinti. A nemzeti ünnepen az állami, városi és más közhivatalok szünetelnek, a Tébe keretébe tartozó pénzintézetek pont nyitják ki pénztáraikat és a nagyobb üzletek valószínűen csak délig árusítanak, báraz iparnak és kereskedelemnek munkaszinte nincs. A törvény általános munkaszünetről nem intézkedik, így a főváros más foglalkozású lakossága dolgozik. Az újságok nem jelennek meg a nemzeti ünnepen. Az iskolák mind szünetet tartanak és megünnepük március tizenötödik évfordulóját. A Szabadság-téri Ereklyés Országzászló Nagybizottsága országos nagygyűlése március 15-én i. e. háromnegyed 12 órakor kezdődik a Szabadság-téren, az Ereklyés Országzászló előtt. Az emlékműnél március tizenötödikén a kiskőrösi járás, Petőfi Sándor szülőfaluja levente ifjúságának díszszakasza áll őrséget. A Magyar Egyetemi Hallgatók Turul Bajtársi Szövetsége a Műegyetemi Hungáriával együtt rendezi március 15-én az egyetemi hallgatóság szokásos ünnepét. A tejtársi egyesületek reggel nyolc órakor gyülekeznek az Egyetem-téren, kilenc órakor zárt sorokban, zászlókkal vonulnak az irredenta szobrok, a Kossuth-szobor és a budai Honvéd-emlék megkoszorúzására. Délelőtt tizenegy órakor a főváros Vigadó nagytermében tartanak ünnepet, míg délután fél háromkor a Gólyavárban gyűlnek össze, ahonnan három órára a Nemzeti Múzeum lépcsője elé vonul,nak, majd a Petőf-szoborhoz zarándokolnak, melynek talapzatára ráhelyezik a magyar ifjúság babérkoszorúját A Budai Református Egyház Szilágyi Dezsőtéri templomában március 15-én, délelőtt 8 órakor ifjúsági istentiszteletet tart, délután 5 órakor pedig a gyülekezet felnőtt tagjai részére műsoros hazafias ünnepet rendez. A Deák téri evangélikus templomban is tartanak istentiszteletet március 15-én, ez alkalommal Wolf Lajos lelkész szolgál. Ez az Istentisztelet délelőtt 11 órakor kezdődik. A Budapesti Református Teológiai Akadémia Hiúságának Kálvin János-köre március 17-én, vasárnap délután 6 órakor a teológia dísztermében (IX., Ráday utca 28., II emeleti hazafias, műsoros emlékünnepet rendez. Közreműködnek: Szabolcsi Mihály, Hamar István teológiai tanár, Bogdán Gyula wekerletelepi lelkész, dr. Berky Gyula országgyűlési képviselő, Komáromi János író, Martos Gyula, a Nemzeti Színház tagja, Sonkoly István hegedűművész, Szita Zoltán zongoraművész, az internátusi zenekar és a teológiai énekkar. A Magyar Nemzeti és Keresztényszociális Szervezetek egyesülése március 15-én, délelőtt 14 órakor díszfalvatyulást és ünnepet rendez. A Petőfi-téren beszédet mondanak: Haller István, Toller János és Kontra Aladár országgyűlési képviselők, Székely János volt államtitkár és dr. Zulaivszky Andor, aki a nemzeti alakulatok és munkás szervezetek nevében koszorút helyez a Perón szoborra. Az ünnepen közreműködnek a Magyar Dalosszövetség kettejébe tömörült énekkarok Kiss Károly országos karnagy vezetésével. A hazafias ünnep rendezősége kéri a felvonulás útvonalán (Iákóczi-ul - Kossuth Lajos utca) lakókat, hogy az utcára néző ablakokat diszitsél fel. — A Budai Társaskör március 11-én este 7 órakor rendezi szabadságünnepét. Dr. Hont-Tenypis Móric egyetemi tanár mond megnyitó beszédet, Havas István, a Betétő Társaság tagja „Kossuth“ című költeményét szavalja el, dr. Wagner Károly ny. államtitkár hazafias dalokat énekel. — A Sopron megyei Kör Budapesten március 16-án, délelőtt fél 12 órakor a Szabadság-téri Nyugat-szobornál hazafias ünnepet rendez. A Nemzeti Demokrata Párt szombaton, március 16-án, este 8 órakor márciusi emlékünnepet rendez a Központi Demokrata Körten (VI. Teréz-ker.ut 7.) Az emlékbeszédet Pakots József országgyűlési képviselő mondja.. A Budapesti Terézvárosi Keresztény Kaszinó, a Keresztény Községi Párt március 16-án, este fél 0 órakor, a kaszinó dísztermében március 15-iki ünnepet rendez. Közreműködik a Jogászok „Verbőczy ’ B. E. Szabolcs törzs ifjúsága. Hogy szakadna el a gyökere a kirakattal együtt minden karácsonyi látogatásnak! Volt már asszony és lány bőven. Mérges is, durcis is, sértődött is, haragos is. — Én elmegyek hazulról! —■ sziszegte az előszobában Béla. Ez kellett csak Lenke asszonynak. — Őrült! Tizenkét asszonyt akarsz egyszerre a nyakába akasztani. Nem elég, hogy idecsödítetted a húgaidat? — Uramisten! — Csak ne jönne el, — tátongott Béla. — Mit fog szólni, ha meglátja ezt a dühöngő társaságot. De bizony eljött. Jött is már. Gyámoltalan kis emberke volt. Először nem tudta, hova akassza a kalapját, azután a sarcipőjével gyűlt meg a baja, nem bírta lehúzni. — Valami összejövetel van nálatok? — kérdezte a kabáterdőre pislogva. — Valami! — makogta Béla és csendesen imádkozni kezdett, hogy jöjjön a csoda, amelyik lecsillapítja a háborgó tengert. De nem kellett azt lecsillapítani! — Amint Zaturcsán kopasz feje megjelent az ajtóban, olyan csend lett, akár a templomban. Az asszonyok mosolyogtak, a lányok hamisan néztek ki a szempillájuk alól, elragadóan kedvesek voltak s mindent megbocsátottak Bartokdy Bélának. De nemcsak neki, hanem Zaturcsánnak is. Pedig az úgy járt közöttük, mint dióhéjon a macska. Az egyiknek a lábára lépett, a másikat megrúgta, a harmadiknak az ölébe akart ülni és mindegyre csak azt hajtogatta: — Bocsánat! — Bocsánat! — Nem baj! — Semmi hiba, kedves Zaturcsán! — mondották neki virágzó arccal az asszonyok és Zaturcsán egy-kettőre maga is elhitte, hogy minden úgy van jól, ahogy történt. Néhány perc múlva visszanyerte rendes arcszínét. Egy félóra múlva mosolygott. Később csintalankodni kezdett, majd hangosan hahotázott, uzsonna után pedig esküvel erősítette, hogy ő bizony ebbe a kedves társaságba minden vasárnap el fog járni ezentúl. — Csodálatos! — gondolta Béla. — Milyen rosszul indult s milyen jól végződött. S lelke mélyén megértette, hogy a világon minden dolognak megvan a rendeltetése. Még a kirakatoknak is. A vidék ünnepe. Dr. Polónyi Dezső március 15-én ünnepi beszédet mond a debreceni függetlenségi pártkiírben Dr. Polónyi Dezső a debreceni függetlenségi párt meghívására pénteken Debrecenbe utazik, altól este, a párt március 15-iki ünnepét ünnepi beszédet mond. De Polónyit a párt tagjai Hegymegi Kiss Pál országgyűlési képviselővel az élükön testületileg fogadják a debreceni állomáson. A Szolnoki Verseghy Irodalmi Kör márciusi ünnepén dr. Kenéz Béla orsz. képviselő mond beszédet. Miskolc, márc. 14. A kora délutáni órákban sorra felvonultak a Kossuth-szoborhoz a vitézek, a felvidéki főiskolai hallgatók, a tanítóképző intézet növendékei, a miskolci főiskola ifjúsága és több társadalmi egyesület, s megkoszorúzták az emlékművet. Este nyolc órakor reflektorok fényében úszott a szobor és a háttérben az Avas-tetőn hatalmas trikolór. A város egész vezetősége megjelent, hogy részt vegyen a leventék ünnepélyén. Zeneszóval, lampionos fáklyásmenetben vonult fel ezer levente. Strázsi-Vidacs János tartotta az ünnepi beszédet, amelynek végén felkérte dr. Mikszáth Kálmán főispánt, hogy táviratban tolmácsolja a leventék hódolatát Magyarország kormányzójának. A leventék ezután a kivilágított városháza elé vonultak és díszmenetben tisztelegtek a főispán és vezetőik előtt- Berki Gyula visszalépett az egységes pártba. Berki Gyula országgyűlési képviselő levelet intézett gróf Bethlen István miniszterelnökhöz, melyben bejelenti az egységes pártba való visszalépését. Elhatározását azzal okolja meg, hogy a kormány legutóbb beterjesztett gazdasági és adópolitikai javaslataiból azt látja, hogy a kifogásolt adó- és államigazgatási hibák kiküszöbölésére a kormányban megvan a jószándék. 3 Stass miniszter az irodalmi és művészeti kritikáról. A Pázmány Egyesület Irodalmi estje. Az Országos Pázmány Egyesület csütörtököt* irodalmi estet rendezett. Az előkelő közönség soraiban megjelentek Sercül Jusztinián hercegprímás, Ursenigo Cesare pápai nupcius, Simrecsényi Lajos egri, gróf Zichy Gyula kalocsai érsek, Radnai Farkas c. érsek, Glattfelder Gyula, gróf Mikes János, Miklóssy István, Rott Nándor, Hanauer A. István, Virág Ferenc, Shvoy Lajos, Horváth Győző és Kriston Endre felszentelt püspökök, gróf Apponyi Albert és felesége, gróf Széchenyi, Aladár, a felsőház alelnöke, Almásy László, a képviselőház elnöke, Berzeviczy Albert, Dréhl Imre, Karafiáth Jenő, a képviselőház háznagya, gróf Mailáth József, Pressly Elemér főispán, Ripka Ferenc főpolgármester, Degré Miklós, Sztrache Gusztáv, Huszár Károly és még sokan. Az irodalmi estet Vass József népjóléti miniszternek, az egyesület elnökének beszéde vezette be. — A katholikus irodalmi és kritikai gondolat — mondta többek közt különösen a múlt században kezdett elszigetelődni. Defenzívába szorult a materializmusnak abban a korszakában, amikor a radikális, materiális gondolatok, áramlatok döntötték az egész közéletettől az egyetemi katedrák szintjéig és elözönlötték az olvasóközönség lelkét is. Volt idő, amikor szinte megfélemlítve úgy érezte a katholikus gondolat magát, hogy háttérbe kell szorulnia. Volt idő, amikor nemcsak nem volt divat katholikusnak vallania magát intelligens embernek, hanem szinte bélyeget jelentett, olyan karaktert ugyan, amelyet büszkén viselünk lelkünkben, amely azonban a késő materializmus fölfogása szerint, valami elzárultságot jelent a modern élet színvonaláról. Ez a gondolkodás odavitte a kathotikus gondolatot, hogy először szinte szó nélkül, később defenzívában kénytelen volt a maga erejét annyira, amennyire kifejteni. Belső szükségét érzik a kathotikus írók és hírlapírók, hogy összezáródjanak, tömörüljenek, egymást megismerjék és a magyar nemzet előtt bemutatkozzanak. Magyarország bibornok-hercegprimása épen ma délelőtti nagy beszédében mutatott rá arra, hogy minő óriási érték van az erők tömörítésében és minő nagy gyengeség végeredményben az egybetartozó erők szétforgácsolódása. Pázmány Péter annakidején egyéniségével kétségkívül adekvált kifejezés volt magyar földön. — Nem feladatunk, hogy apró c,seprő támadások, elbicsaklások, elpepecselésével foglalkozzunk. Mert az az oroszlán, amelyről azt mondották valahol Magyarországon, hogy keresztben feküdt az úton, az az oroszlán mi vagyunk. A magyar kstiholicizmus ez iz oroszlán, amely keresztül feküdt a magyar sors országútján, hogy testeivel védje meg azt, ami innen van rajta azon áramlatokkal szemben, amelyek romba akarják dönteni azt is, ami megvan — és megtartani örökké birtokában, amit tőlünk elvettek. Az oroszlánhoz azonban nem illenek, hogy kapkodjon minduntalan és apró-cseprő dolgok miatt izguljon. A magyar katholikus írók és hírlapírók Pázmány Pétert, a nagy magyar oroszlánt rajzolták föl zászlójukra és a nagy magyar oroszlán példája után kívánnak igazodni akkor, amikor részt vesznek a magyar nemzet szellemiségének munkájában. — Meg lehet állapítani, hogy egynéhány sziklaiéTM maradékpontot nem számítva. Magyarországon a magyar irodalomban kritika nincs. Van pajtáskodás, függés, bizonyos irányoknak az előmozdítására való törekvés anélkül, hogy ezek az irányok értékük szerint mérlegre tétetnének. /./anban igazi kritikáta szó nemes értelmében hozzáférhetetlen kritikát, amely objektív és rettenthetetlensége okán tiszteletet parancsol, sajnosan nélkülözünk. Nektek, katholikus íróknak, kötelességtek ezt a kritikát az egész magyar nemzet részére megteremteni. Mi nem félünk semmiféle iránytól. Nem vagyunk ellensége semmiféle formakeresésnek. Meg tudjuk érteni akár az irodalomban, akár a művészetben a kubizmust is, de csak abban az értelemben, hogy formát keres a szerencsétlen. De ebből nem következik, hogy ha az ilyen formakeresés a maga szörnyszüleményeit vászonra vagy papirosra mázolta, azt a legfőbb művészet vagy irodalom jegyében a kritika égig magasztalja, mint a művészet csimborasszóját.. A formakeresésnek bizonyos mértékig megvan a maga létjogosultsága, de várom a kritikától a bátorságot, hogy megmondja mi az értéke az ilyen formakeresésnek. — A nagy vallási gondolatok, melyek valamikor végelsresek voltak, kezdik régi tekintélyüket azon okon visszaszerezni államban és társadalomban, hogy állam és társadalom igen súlyos időkön mentek keresztül, hogy végig tapasztalták a támasztalanságnak, a társadalmi kötelékek meglazulásának, a rend tökéletes felborulásának szörnyű korszakát. Van tehát államkormányzatban épúgy, mint a társadalom irányadó rétegében valami nagy ínség a lelkekben a szebb, jobb és magasabb erkölcsi értékek, a szilárdság után és az igazi szilárdságot ezekben az értékekben sejti. A magyar katholikus írónak és hírlapírónak meg kell felelni ama nagy várakozó, kereső és kérő lelki szikkadtságnak és ínségnek. írni kell, teremteni kell, tanítani kell, mert hiszen a szószéken, a katedrán kívül valóban az író és hírlapíró lehet igazi magisztere egy nemzetnek, amely tanulni, nemesedni az akar. A hosszantartó taps és éljenzés után, sikerült műsort hallgatott meg a közönség. Abonyi Géza, a Nemzeti Színház művésze szavalt, Laurisin Lajos, az Operaház művésze áriákat és dalokat adott elő, Gáspár Jenő, a Petőfi Társaság titkára és Harsányi Lajos szentszéki tanácsos saját verseiket szavalták el, dr. Brisits Frigyes ciszterci tanár és Kállay Miklós író felolvastak.