Pesti Hírlap, 1929. június (51. évfolyam, 121-145. szám)
1929-06-01 / 121. szám
BUDAPEST, 1929. LI. ÉVFOLYAM, 121. (16.889) .! Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon 1s) 16 fillér, vasárnaponként 32 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres. SZOMBAT, JUNIUS 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefonszámunk: Ant. 122-95. Főkiadók: Vilmos ce.-uti 78. Tel. mint a szerkesztőségnél. Erzsébet-krt.: 1. Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük. A munkáspárt győzött az angol választásokon. A választások eddigi eredménye: 288 munkáspárti, 253 konzervatív, 52 liberális, 5 töredékpárti mandátum. A választások eredménye 17 kerületben még ismeretlen. Az angol munkáspárt lett az angol alsóház legnagyobb pártja: ez az Úrnapján lezajlott választások legszembetűnőbb eredménye. Macdonald és hívei azonban nem tudták megszerezni a szavazatok abszolút többségét — ez a legutolsó jelentések súlyos kihatású tanúsága. A konzervatívok körülbelül másfélszáz mandátumot vesztettek. A liberálisokat megcsalták reménységeik. Az ezerkilencszázhuszonnégy évi választásokon ez a párt tudvalevőleg mandátumainak a kétharmadát elvesztette, 158 képviselő helyett negyvenkettővel tért vissza a parlamentbe. Az időközi választásokon elért sikerek után Lloyd George hívei azt remélték, hogy a csütörtöki nagy mérkőzésen száznál több mandátumot szerezhetnek meg a maguk számára. A valóságban azonban csak nagy nehezen sikerült a liberálispárti kerületeket ötvenen felül megszaporítaniuk. A konzervatív párt nagy veszteségei dacára még mindig második legnagyobb pártja az angol alsóháznak és csak harmincegynéhány fővel maradt el a vezető helyre került munkáspárt mögött. Ez különösen kedvezővé teszi a liberálisok pozícióját, akik vigasztalódhatnak azzal, hogy ha legvérmesebb reménységeik nem is váltak valóra, az ő vétójuk ellen sem Baldwinék, sem Macdonaldék nem tudnak kormányozni. Miután az csak természetes, hogy a konzervatívok és a munkáspártiak egymás politikáját nem fogják támogatni, a két legnagyobb párt közül bármelyik kerüljön uralomba, mindig a liberálisoktól fog függni, hová, billenjen a képviselőház üléstermében a szavazatok többsége! Miképen fogélni a liberális párt az így megszerzett helyzeti energiával! Annál nehezebb volna ezt előre megmondani, mert Lloyd George-ot egyelőre egyformán mély szakadékok választják el úgy Baldwintől, mint Macdonaldtól. A konzervatívok és a liberálisok kölcsönösen azzal vádolják egymást, hogy a polgári szavazatok megosztásával elősegítették a munkáspárt előnyomulását. Macdonald és Lloyd George között pedig — a tervezett munkáspárti és liberális paktum meghiúsulása után — a legélesebb személyeskedésig fajultak el az ellentétek. Ramsay Macdonald azt állította a liberálisok vezéréről, hogy sokat ígér, de amit ígér, azt soha meg nem tartja. Lloyd George viszont erre azzal felelt, hogy a munkáspárt bálványa ma már nem egyéb, mint egy „elrepedt, össze-vissza lyuggatott, nyikorgó gramofonlemez“. Politikusok, ha az érdekeik úgy kívánják, kölcsönösen könnyen elfelejtik egymásnak az ilyenfajta enyelgést. Mindenesetre érdekes lesz megfigyelni, hogy a reményeiben csalódott, de a választások eredménye folytán rendkívüli jelentőséghez jutott szabadelvű párt hogyan fogja értékesíteni kitűnő pozíciója előnyeit! Egyelőre két dolgot lehet egészen bizonyosra megjósolni: Baldwin miniszterelnök, a megbukott konzervatív párt vezére a legrövidebb idő alatt benyújtja lemondását. A király pedig Macdonaldot, mint a parlament legnagyobb pártjának a képviselőjét bízza meg az új kormány megalakításával. Hogy azután Macdonald vállalkozása milyen sikerrel jár, az ő vezetése alatt megalakuló kisebbségi kormány milyen hosszú életű lesz, az ismét más kérdés. Valamint az is, hogy milyen paktálások és milyen kísérletezések következnek azután. Az angol alkotmányos életnek azonban jól kitaposott ösvényei vannak, amelyekről nincsen letérés. Mint kezdő lépés Baldwin lemondása és Macdonald megbízatása tehát automatikusan fogja követni egymást. Akármilyen formában alakul is ki az angol kormányzás legközelebbi jövője, az új kormánynak mindenesetre nagyon nehéz dolga lesz. Úgy külpolitikai, mint belpolitikai tekintetben. Az angol belpolitikának legnehezebb problémája: a krónikus munkanélküliség és a gazdasági pangás. A liberális és munkáspárti támadások épen ezen a ponton sebezték a legfájóbban a Baldwin-kormányt, amelynek hibájául rótták föl, hogy nem tud a kritikus állapotokon segíteni. Amint láttuk, Macdonald Lloyd George szemére vetette, hogy sokat szokott ígérgetni, ígéretekben azonban a munkáspárti vezér sem maradt a vele vetélkedő liberális kollégájának a háta mögött. Ha valóban Macdonald gondja Uvatt, hogy Anglia sorsát tovább igazgassa, hamarosan rájön maga is, hogy ő sem tudja a népszerűséghajhászatból hangoztatott ígéretek mindegyikét betartani. Külpolitikai téren nem kevésbé nehéz lesz az új kormány helyzete. Még akkor is, ha az új kormány egy esetleges Macdonald-kísérletezés megbukása után a konzervatívok és a liberálisok koalíciójából kerülne ki. A választási harcok során a többséget megdöntő ellenzéki pártok élesen támadták a Baldwin-kormány külpolitikáját. A támadások hevességében munkáspártiak és liberálisok verekedtek egymással. Szemére vetették Baldwinnak, hogy a francia külpolitikai irányzat szolgai támogatásával a világ békéjét kockáztatja s Angliát háború veszedelmébe sodorja. Amikor az elmúlt év szeptemberében kiderült, hogy Franciaország és Anglia nagy titokban flotta egyezményt akartak kötni egymással és amikor ezt a tervezgetést az óceán túlsó oldalán úgy fogták föl, mint az Amerika ellen irányuló összeesküvést, úgy a liberális, mint a munkáspárti politikusok kétszeres erővel és szenvedéllyel vagdosták a háború kockázatának vádját a kormány arcába. A választások eredménye szerint egy vagy más formában olyan irányzatnak kell most már érvényesülnie, amelyik erősen különbözik Chamberlain külpolitikájától és semmi esetre sem lehet a franciaangol szoros együttműködésnek a folytatása. Anglia, különösen ha a munkáspárt jut uralomra, egészen más módon avatkozik majd be a leszereléssel kapcsolatos kérdések tárgyalásába is. Chamberlain teljesen elfogadta a francia formulát, amely azzal ütötte el a leszerelés komoly megvalósítását, hogy jöjjön előbb az állam biztonsága, csak azután jöhet a leszerelés. Gyakorlati formában ez azt jelentette, hogy az államok biztonsága címén vég nélkül lehhetett fecsegni a nemzetközi bíráskodás kiépítéséről, háborúellenes paktumokról és szerződésekről, népszövetségi garanciákról és más egyéb elméleti, kielégítő módon soha meg nem oldható dolgokról, közben pedig vígan folyt tvább leszerelés helyett a fegyverkezés. Anglia is megszámlálatlan milliókat költött hadihajókra. Macdonald kormányra m int, jobban szólva, ha kormányon tud maradni, mindenesetre az eddiginél sokkal határozottabb formában veti föl a leszerelés kérdését. Ami nagyon kellemetlen hatást vált majd ki Franciaországban. De ha nem is jöhet Macdonald, mérsékeltebb formában ugyanez áll arra a konzervatív kormányra is, amelyik Lloyd Georgeéknak köszönhetné az életét. Itt vannak azután a háborús adósságok kamatai. Baldwinék ebben a tekintetben végtelenül elnézők voltak Franciaországgal szemben. Azt azonban sem Macdonald, sem Lloyd George nem tudták megérteni, hogy Franciaország miért ne fizethetné meg az Angliában csinált adósságok kamatait, amikor Franciaországban nincsen gazdasági pangás, nincsen munkanélküliség, Angliában ellenben nyolc év óta állandóan egy millió körül mozog a munkanélküliek száma. Miért kell akkor a francia adózók könnyebsége kedvéért az angol adózók terheit gyarapítani! És így tovább. Föl lehetne sorolni még egy sereg nagyjelentőségű külpolitikai kérdést, amelyen a választások új irányzatot írtak elő az eljövendő angol kormányok számára. Közöttük van a bennünket közvetlenül érdeklő revízió kérdése is. Minden okunk megvan rá, hogy izgalommal figyeljük, hogyan alakul ki ebben a tekintetben Anglia közeljövőben folytatandó politikája! Tartózkodjunk azonban mindenféle vérmes reménységtől. Macdonald is, Lloyd George is lekötötték magukat a revízió mellett, Baldwin vereségében része lehetett annak is, hogy mereven ragaszkodott akhoz a békeszerződésekhez, amelyek esztelen igazságtalanságukkal a világ békéjét veszélyeztetik. Nagy csalódás vár azonban azokra, akik azt hiszik, hogy Macdonald és Lloyd George — még ha együtt kerülnének is kormányra —, működésüket azon kezdik, hogy rögtönösen napirendre tűzik a békeszerződések revízióját. Angliát a revízió csak másodsorban érinti. Akárki jön is kormányra, az elsősorban azoknak a kérdéseknek kedvező elintézésével igyekezik magának népszerűséget szerezni, amelyek a hazáját elsősorban és közvetlenül érdeklik. Hogyan zajlott le a választás, m London, máj. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) 015 alsóházi mandátum sorsáról döntött a mostani választás. Az új választási törvény alapján egész Angliában is millió 21 éven felüli férfi és nő választ, tehát körülbelül 25 százalékkal többen, mint a legutóbbi 1924. évi választáson. A választás igen nyugodtan kezdődött meg reggel 7 órakor és este 9 óráig tartott, de akadtak egyes vidéki községek, ahol már este 8 órakor befejezték a választási aktust. Bizonyos, hogy túlságos izgalomnak, vagy az urnákhoz való tolongásnak nem igen mutatkozott a nyoma. A legtöbb választási helyiségbe csak időről-időre fordult be egy-egy választó 1924-ben még a választásra jogosultak 82 százaléka vett részt a választásokon, főképpen a munkáspárt bukását okozó és a konzervatív párt előretörését előmozdító Zinovjev-levél hatása alatt. Most hiányzott az ilyen ösztökélés, úgyhogy a legtöbb helyen a választóknak nem egészen 70 százaléka járult az urnák elé. Mindenképpen meglátszott a választásokon, hogy a legutóbbi választási reform következtében választójoghoz jutott fiatal nők sorűin éltek jogukkal és egyes helyeken a férfiaknál jóval nagyobb számarányban szavaztak. Londonban egyes kerületekben az urnák előtt valósággal tolongtak a flanperek (süldő leányok), akik néhol annyira túlsúlyban voltak, hogy választási statisztikusok számítása szerint négyszeresét tehett ki a férfiválasztóknak. Néhol idillikus jelenetek is voltak láthatók. Szavazni jöttek asszonyok, akik gyermekkocsit toltak maguk előtt. Minthogy a kocsit utóvégre nem vihették be magukkal a választási helyiségbe, átadták a helyiség előtt posztoló rendőrnek, aki aztán addig vigyázott a gyermekre, míg az anya nem végezte el a szavazás aktusát. Számos üzletbe és irodába tegnap reggel elkésve érkeztek az elárusítónők. Máskor, ha ilyen késés történt, rosszullétre, családtagok betegségére, a közlekedési eszközök elakadására hivatkoztak.