Pesti Hírlap, 1929. június (51. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-27 / 143. szám

Képek Bem József hamvainak megérkezéséről. Jobboldali kép: Bem koporsóját szállító vasúti kocsi. Bem monogrammjával éis a lengyel címerrel. Középső kép: lengyel tisztek Bem kardjá val. Baloldali kép: a menet a Barcss-térről a Rákóczi- útra fordul. Bem apó hamvainak diadalutfa a trianoni határtól Budapestig. Kelebiától fellobogózott városok és falvak között robogott a koporsót vivő vonat. — Országos hódolat a szabadságharc legendás hősének hamvai előtt. A magyar határról diadalut volt Bem apó ham­vainak hazaszállítása. Az aleppói sírból kiemelték a két nemzet nagy szabadsághősének földi maradvá­nyait és most, nyolcvan év után a leigázott Magyar­­országon keresztül hazatér végső nyugovóra a felsza­badult Lengyelországba. A magyar és lengyel sza­badságharc hérosza Bem József honvédaltábornagy hamvai most a Nemzeti Múzeumban pihennek két napon át, hogy a magyar nemzet elbúcsúzhasson a 48-as hőstől, aki ott verekedett N agy szeb ennél, Bras­sónál, védte a pisid hidat, mint ő mondta azért, mert ha a piski-i hid elvész, elvész Erdély is. Az idő hamarosan el szokta feledtetni a legna­gyobb hősöket is, de a magyar nemzet szivében él Bem tábornok képe, a magyar nép ajkán a nagy­apáktól örökölt legendás hőstettek története Bem apóról. Aki ma látta a magyar Alföldön végigrobogni Bem koporsóját, aki látta a vasutmentén levett ka­lappal álló, napbarnitott arcú, könnyes szemű embe­reket, úgy érezte, hogy soha jobbkor nem vonulha­tott keresztül ez a koporsó a magyar földön. A sza­badsághős hamvai fel rázták Csonka-Magyarország népét. Amikor felzászlózott, virággal ékesített házak mellett robog el a vonat, önkéntelenül eszünkbe jut Petőfi gyönyörű verse: Mi ne győznénk? Hiszen Bem vezérünk A szabadság régi bajnoka Bosszúálló fénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga. Most ezen a napsütéses júniusi napon, amikor a sínek mentén elterülő földeken már megkezdődött az aratás, egy pillanatra megáll a kezekben a kasza, leröpül a fejekről a kalap és merev tisztelgés kö­szönti Erdély hősét, Osztrolenka véres csillagát, aki hazatér utolsó nyugóvóhelyére. A történetírók feljegyezték Bem tábornokról, hogy sovány, alacsony, gyenge külsejű emberke volt. Öszbehajló szőke haja már kopaszodott. Alig volt rajta valami megkapó, csak a szeme és magas hom­loka. Amikor megérkezett Szatmárra, hogy átvegye az erdélyi sereg főparancsnokságát, a tisztek össze­néztek: Mit akar itt ez a kis öreg? A kis öreg cso­dákat művelt! Felrázta a már csüggedő sereget, fé­nyes győzelmekre vezette. A vészes csatákban elöl­járó tábornok néhány nap múlva már mindenkit ha­talmába kerített. A ráncos arcú, furcsa külsejű had­vezér néhány nap múlva már megnyerte a tisztek és a sereg szeretetét és a bizalmatlansággal fogadott vezér egyszerre népszerű lett. Amit csak igen kivé­teles egyéniségek érhetnek el, becéző nevet kapott se­regétől, ő lett Bem apó. A másfél méter magas pólyák generális, akiért rajongtak katonái, pedig a nyelvü­kön sem tudott beszélni Nagyszebennél, Brassónál, Piskinél, Szászváros­nál, Segesvárnál a tábortüzek mellett legendák kel­tek szárnyra Bem apóról, cselekedeteiről, hősi tet­teiről, nemes gesztusairól. Amit ő tett, minden ki­színesedett, minden héroszi fényt kapott. Amikor pedig a gyászos bukás után azok, akik a tábortűz körül ültek, hazaszéledtek, a kis magyar falvakban tovább beszéltek az erdélyi hadvezérről, beszéltek a gyermekeiknek, később az unokáknak. Az unokák to­vább adták színesen, ragyogóan, csillogóan az alak­ját a mai nemzedéknek, amelynek lelkében most, nyolcvan év után tovább él a hős generális. Az ő katonáinak ivadékai álltak szerdán sorfa­lat a trianoni határtól a fővárosig, ezért volt őszinte, szivbemarkoló Bem József honvédaltábornagy ham­vainak diadal utia. A trianoni határon. Kelebián már kora reggel talpon volt mindenki. A község apraja-nagyja zászlókat, zöld ágakat hor­dott az állomásra. Diszitették az épületet, hogy mi­nél pompásabban fogadhassák Bem tábornok kopor­sóját. Az állomás épületét a magyar és lengyel zász- 1 lók diszitették. Az épület mellett hatalmas diadal- i kapu lengyel és magyar címerrel, a nyár tarka yi- I rágai övezik az ünnepi póznákat. A hatalmas diadal­kapu tetején ez a felirás olvasható: Köszöntünk téged Osztrolenka csillaga! Már lassanként érkeznek a fogadtatásra a kül­döttségek, magyarruhás leányok, vitéz Kalocsai/ szá­zados vezetésével vitézi egyenruhában a megye vi­tézei. A férfiak küldöttségeinek fekete ruháját ma­gyarruhás leányok csoportja tarkítja. A diadalkapu előtt leventék állanak sorfalat. Tizenegy óra után megérkezik a budapesti gyorsvonat a fővárosi Bem- Bizottsággal, a Magyar-Lengyel Egyesület kiküldöt­teivel és a lengyel tisztekkel, akik ideutaztak fogadni a vonatot. A lengyel tisztek csupa szép szál legény, mellü­ket a legmagasabb vitézségi kitüntetések borítják. Vezetőjük Dunin-Wolski ezredes, a tiszti küldöttség tagjai Kuszaba-Dabrowski, Lipcsei-SIeiner, Younga de Lenie kapitányok és Kreyzer hadnagy. A tisztek közül ketten a Bem Józsefről elnevezett első lengyel tüzérezred tisztjei. Ezzel a vonattal érkezik Balázs György táborszernagy, a magyar Bem-Bizöttság el­nöke, Aggházy Kamilló ezredes, a Hadtörténelmi Muzeum igazgatója és Pogány Sándor kapitány. A magyarországi Bem-családot Bem László földbirto­kos, a lengyel Bem-családot Bem Wladimir nagybir­tokos képviseli. Várakozással telik el néhány perc, majd moz­gás támad az állomáson, már jelez az állomás csen­gője, közeledik a hamvakat hozó vonat. A Jugoszlá­via felől érkező gyorsvonat ünnepélyes lassúsággal fut be a kelebiai állomásra. A vitézek szakaszának diszjele megharsan, meghajolnak a zászlók s már látjuk a lengyel szalonkocsit, amely Bein József hon­védaltábornagy földi maradványait hozza. A szalonkocsi ajtajában Przedzymirsky vezér­kari ezredes áll, mögötte Nansky lengyel kapitány. Ők Aleppoból kisérik a lengyel kormány megbízásá­ból a nagy halott koporsóját. A gyorsvonat megáll. Az utolsó kocsiban, amely a lengyel köztársaság el­nökének szalonkocsija volt, egy egyszerű faládában, koszorúkkal borítva, ott áll Bem József koporsója. A kocsin babérlevelekből font girland. Hatalmas len­gyel cimer. Magyar, lengyel és török zászlók között Bem József nevének egy métere« kezdőbetűi. A ko­csin egy tábla francia felírással: A lengyel nemzet nagy nemzeti hősének Bem József tábornok hamvai. Aleppo (Syria) — Tamow (Lengyelország.) A vitézek sorfalat állnak a koporsót vivő külön­­kocsinál, a hüvelyből kirepülnek a kardok, a diadal­kapu mögött a dalárda áhitatosan belekezd: — Isten áldd meg a magyart . . . Meghajolnak a zászlórudak. Feszes Vigyázzl-ban, tisztelgéssel hallgatják a Himnuszt. Azután ismét Vigyázz !-t vezényelnek a diszosz­tagok parancsnokai, a dalárda a vendegek tisztele­tére énekli: Isten, ki Lengyelhont . . . Most néhány szó kíséretében a koszorúkat he­lyezik Bem tábornok koporsójára. Az első koszorút Balku Gyula, Bács-Bodrog vármegye és Baja város •főispánja, helyezte el a kormány nevében. —- Történelmünk egyik legragyogóbb lapját te Írtad, — mondotta többek között a főispán —, a mienk is voltál. Késői diadalutadra szertehintjük a magyar föld legszebb virágait és elvisszük hamvaid­tól a tanúságot, hogy7 a legmélyebb sirból is van feltámadás. Ezután egyre-másra adogatják fel a koszorú­kat, falvak, egyesületek, testületek nevében. A ko­szorúk letételével megbízott néhány szeretetteljes szót mond. A bensőséges, rendkívül meleg és megkapó fo­gadtatásért a lengyel küldöttség nevében Przedrzy­­mirski ezredes mondott köszönetét. Lengyel beszédét a lengyel tiszti küldöttség egyik magyar származású tagja, Lipcsei-Steiner kapitány, tolmácsolta az állo­máson egybegyűlteknek. Amig a vonat szerelvényét összeállították, a lengyel tiszti küldöttségnek azok­nál a tagjainál, akik Aleppoból jöttek, többen érdek­lődtek, hogy az exhumálásnál milyen állapotban ta­lálták meg Bem József tábornok földi maradványait. Naimsky kapitány elmondotta, hogy a csontok nagyszerű állapotban voltak, néhányon Megtalálták a régi lengyel és magyar csatákban nyert sebek nyomait. — Amikor Bem Aleppoban meghalt. — mondja a küldöttség egyik tagja —, a haloilmosók huszon­két sebet számoltak össze a testén. Mialatt várunk a szerelvény összeállítására, a lengyel tiszti küldöttség vezetőjénél jelentkezik egy fehérbajszu öreg magyar. — Engedje meg, ezredes ur, — mondja meg­­hatottan —, hogy kezet szorítsak önnel. Szuhanck István a nevem, lengyel származású vagyok, az apám Vornievsky herceg légiójában szolgált. Az apám két testvére elesett a kápolnai csatában- Én meg a flam már nem tudunk lengyelül. Itt élünk Jánoshalmán, ahová annakidején az apám Lengyel­­országból menekült. Kérem, ezredes ur. üdvözölje a hős lengyel nemzetet . . . Amikor a lengyel tiszti küldöttség vezetőjének tolmácsolják a magyarrá lett lengyel ivadék szavait, meghatottan szorongatja a kezét és a lengyel köz­társaság mai vitéz tisztjei mind kezet szorítanak Vornievsky herceg egykori légionáriusának leszár­mazottjával. A megkapó jelenetek egész sora játszó­dik le a lengyel vendégek körül, míg végre három­negyed két órakor beszállást jeleznek az állomáson és a Bem József hamvait rívó különvonat a lengyel himnusz hangjai közben kigördül a trianoni határ­állomásról. Diadalul az ország fővárosáig. Kelebiától már mindenütt fellobogózott állomá­sok: rengeteg virág, magyarruhás lányok és leven­ték sprfala várja a hamvakat vivő vonatot. A na­gyobb állomásokon megáll a vonat, a kisebbeken csak lassit, hogy a nagy halott koporsója fogadhassa a tisztelgést. Dfegható kép ez Kelebiától Budapestig. A nagyobb állomások zászlóerdeje, zenekara, dalár­dája talán nem is olyan megkapó, mint a sinek-Most vegye meg őszi és karácsonyi szükségletét, mert 70 éves cégünk megszűnése miatt a raktáron lévő összes női és férfi gyapjúszöveteket, barchendeket, flanelokat és kész női kabátokat fél árért. Mosógrenadinokat, selymeket, feltérnemüeket és fürdőruhákat pedig hihetetlen olcsón eladjuk STERN JÓZSEF rt.„ Budapest, IV., Calvin-tér 1. T

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék