Pesti Hírlap, 1930. január (52. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-01 / 1. szám

Mai a színház világa. jel 1. % BUDAPEST, 1930.________________________________Lll. ÉVFOLYAM: 1. (17.066) SZÁM.___________ . v SZERDA, JANUÁR 1. ...érkesztőség • Vilmos császár-ut 78 Telefon: \u! K­­ . k. Vilmos császár-ut 78 Tel. mint a szerkesztő­ségnél. Erzsébet körút 1 Tel. J 352 96 A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dán­yszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér.­­ Külföldön az előfizetési ár kétszeres­ e*évi mérleg és diagnózis. Ir­a: Nagy Emil. • Megint elérkeztünk keservek között ver­gődő Csonkamagyarország életének egy újabb esztendejéhez. Mától kezdve már 1930-at írunk. Ezelőtt tíz esztendővel 1920 új esztendején még nagyon kevesen vették komolyan azt a hírt, hogy a győztes nagyhatalmak Magyaror­szágot már úgyszólván felosztották a kapzsi szomszédok között, akik ügyesen alkalmazkodó kígyópolitikával olyan látszatot tudtak kelteni a mindenhatóvá vált győzteseknél, mintha ők maguk is győztek volna, pedig az ő szerepük nem az oroszlán szerepe volt, hanem csak a hiénáé. Nagy bizakodással készültünk a béke­tárgyalásra s egész kis könyvtárt nyomattunk ki nemzeti igazságainkról, amiket az illetéke­sek közül még csak részben sem olvasott el senki se. Hisz ma már nagyon jól tudjuk, hogy Magyarország mai határait már az Ur 19­9. esztendejének a tavaszán véglegesen megállapították a győztes nagyhatalmak, vagyis már akkor, amikor itthon a Lánchíd mellett még nagy betűkkel volt megírva kia­báló plakáton, hogy: „reszkess burzsuj ” s amit a győztesek később béketárgyalásnak nevez­tek, csupán csak pózoló, üres komédiázás volt; békeszerződést tárgyaló szerepünk csak a há­tunk mögött véglegesen megállapítottaknak változtatás nélkül való elfogadására szoru­lt a halott, vagy a­­ teljes visszautasításra. Há­­r ne az utóbbi következzék be, arról gondos­kott a remény tükörképét csillogtató, mé­szavú Millerand-levél, amelynek az ígéreteit a trianoni szerződés aláírása után egy árva betűt se váltottak be. Minderről a reánk várakozó szörnyűség­ről az 1920. uj esztendő napján még alig volt sejtelmünk s akkor még azt hittük, hogy a sok százéves szolgaságból kibontakozott ország ka­tasztrofálisan össze-vissza rongált viszonyai­nak a rendezése vár csak vezető államfér­fiainkra, hogy megteremtsük a független ma­gyar haza boldogságát. Azóta sok esztendő telt el s ma hazánk történt, az átélt borzasztó csalódások után belépett egy újabb tízesztendős ciklusba. Vaj­­on mi lesz velünk 1940-ben! Mi lesz velünk 1948 március 15-én, amikor tizennyolc év múlva a márciusi szabadságvirradás százéves évfordulójához jutunk! Meg lehetne őrülni arra a gondolatra, hogy a „Talpra magyar" százéves évfor­dulóján talán még mindig haza­fiasan térdepelve vár majd arra a magyar hogy mások álljanak talpra helyette! Minden tisztességes üzletember mérleget szokott készíteni az öreg év lejártával. A le­folyt tíz év alatt őszinte nemzeti mérleget alig készítettünk évenként. Hát legalább készít szunk ilyet tiz évenként s pillantsunk vissza ma, az 1930. év új esztendejének a napján a mö­göttünk maradt tíz év munkájára s magunkba szállva álapítsuk meg azt, hogy miképen sá­fárkodtunk a lemúlt tiz év alatt annak az or­szágnak a magasabbrendű­ nemzeti érdekeivel, amely országnak a megszerzésére őseink több mint ezer év előtt vérszerződést kötöttek! Magyarország eme ‘izesztemlős történetei barom korszakra #”• - beosr 4 „ A ..." A- IEk . * ^ . t IS? . £» .» "' J OMjU V./, I pár esztendős, uimkor egyszerűid tűm. Kitti» y el, h ogy a trianoni határakat Lüig*/ •,’-'»re kih­atólag kom­olyan kell venni. utjy­ár' maradhat igyu, ebbe a pár szóv meggyőződésben domborodott fi­a trianon után következő pár esztendő magva a lelke s vártuk, hogy mikor szólal meg a trombita, amelynek a szavára egyszerűen ki­verjük a martalócokat Szent István ezer éven át sok vérrel, sok könnyel és sok szent akarat­tal megszentelt földéről. De múltak az évek s mind több és több felhő gyűlt össze várakozó és imádkozó hom­lokunkon. A trombitaszóra természetesen hiába vártunk, de viszont hónapról hónapra gyarapodó aggodalommal szemléltük azt a tényt, hogy az olcsó zsákmányhoz jutott szom­szédok nagyon komolyan veszik az uj hatá­rokat s úgy rendezkednek be, mintha örök időkre az esztergomi bazilikánál kellene vég­ződne a cseh határnak és a szegedi tanyák között Romániának. Ezeknek a látására egy uj korszakba lépett a magyar lélek. Valami egészen sajátságos, egészen különleges munka­­megosztás korszakába, aminek az volt a lé­nyege, hogy a nemzet nagy tömegei csak nyu­godtan imádkozzék továbbra is a Magyar Hi­szekegyet, hangoztassák továbbra , törhetet­len lélekkel, hogy: „Nem, nem, soha", mindad­dig, ameddig kormányaink misztikusan s­.A ta­lán homloka mögött megszülető gondolat k­ól fakadó taktikai ügyeskedés meghozza a i­n­­tegritást. Szent és naiv tévedés kős­zaka volt ez az idő . . . Ekkor 1927 június 21-én fellé a ma­gyar Tragédia cselekvő színpadéra ,­ elő­kelő angol úr — hatalmas ujságfejedelem s nagyszer­ű újságé-H­eivul nj b­ár­,’..­’h ‘* kezzel e• 2 Isi,ékkő­l - magyaran­g «ok milliója külpolitikai sorsának jobbrafon­ulását, hanem a nemzeti tömegerő egész surf­ával lépjen reá az ideális , de mégis reális külpolitika útjára. En­nek el­ő föltétele — szerinte — az, hogy tisz­ Hekler halála, írta Szekula Jenő. A fejébe vette, hogy uj életet fog kezdeni s el­határozta, hogy mindenekelőtt megfürdik, mig a gyökér sebb átalakuláshoz szükséges kellékeket beszerezheti. Igen nagyon elkelne már uj ruha és cipő ,s­ néhány selyemnyakkendő és könnyű nyári kalap, amelyet összegyűrve, hetykén félrecsapva fog viselni, mint boldog és ifjú vidéki segédjegyző korában. Mielőtt útnak­­ dúlna, még megnézi ar­cát a tükörben,­­ az utóbbi időben sokat nélkü­lözött, arca sovány és fakó, alakban is mintha menn ült volna, de ez nem baj, a karcsúság nem akadálya az eleganciának. S a déli napfény a stran­don issza fogja varázsolni arcának régi verő­fényes szívét. Szőke haja gyér fürtökben hull a homlokára, — haja, mi tagadás, hullik, de ezt lep­lezni lehet gondos fést­­sssel. A fodrászok mű­vé­szete az egész, az a fő, hogy az embernek pénze legyen s akkor visszavarázsolhatja az ifjúság il­lúzióját is. — Tehát menjünk strandolni, — dörmögte­­ mig gondosan megkötötte nyakkendőjét, ügyel­ f arra, h.ogy na­vrágra foszlott vége ki ne kandik v jön mellénye alól. Leviczky Szevérnek hívták. Költő volt,ny magyar-német levelező egy szeszgyárban, ,okai, egyik foglalkozás sem jövedelmezett valaborod­á s reménységu és álmai nagyon össze].a)mag tak azóta, hogy idecsöppent a nagyvár,­amik­or forgatagába tűidén felvidéki hazájából azonban még hitt és bizott. a jövőben, késői, szürke mindjobban lefelé húzta a hétköznagy szenve­­gondja, — s helyzetén csak rontott--­ében kétes­­délyes kártyás is volt s szűkös de fást, s amit hik­i játékkaszinókban keresett mit elnyelte a a levelezéssel keresett, azt formeríik­ a gond­­bakasztal zöld posztója. Már-mnő, mintha csak lan és az ad’s azokban, de a..' meg. vára ti in !­jóságos nem tök szállották fájába fogott. A f­­ozgalommal egy regény s regénynek „Hektor halála" v°h a cime. Hetek át dolgozott, sokat éhezett é­s ázott' közben, rideg és fittetlen hónapos szobábrt*, mikor elkészül' s hóna alá kapta a kéziratömget, sorra házalta vele a kiadókat, eleinte cs*' Hdeg visszautasítás­ban volt része, — már-márjj8 kétségbeesés környé­kezte, — de azután t zirf elolvasta valamelyik neves kritikus, fölfel‘)S!v Reviczky nem kö­zönséges tehetség, é s ime a „Hektor halálát" már szedik is Sz-et,l­i­ai nyomdászkezek, s Le­viczkynek már .t,?8®"' , van az ezerpengős bankjegy, amit­­őlegbe kapod a kiadótól. Tudt ’a­lrevér, hogy egyszer fölragyog a szerencseclag°d suttogta elégült ábrázattal, mint az obo­eDauer- akinek nevét a közel jövőben szárnyára igja falni a hir s megindulhat a siker és a sVcGe u!^an-Ki­­(ja ruhásszekrényét Tekintete megakadt egy r‘* f,zakadozott bélésű kék ruhán,­­ már hóna*' , “lekérte a háziasszonya lánya’ hogaz °,c. a öltönyt adja el valami eszt resnek , ugyi a Iszik eddig még nem akadt valami v J,k°?a szellemű házaló, aki a rongyokat mer’­­.06 volna. — K dobom* vagy elajándékozom valakinek ■- dörmögi Szevér, mert a kopott öltöny emlékez­tette régi szegénységére, amit szerencsésen elha­gyott a háta mögöd, mert ebben a pillanatban végtelenül gazdagnak érezte magát. Kalapját fejébe csapva elrohan hazulról. Az iloszobában még találkozik a háziasszony lányá­ul, Ibolya kisasszonnyal. — Hová, Leviczky úr, ilyen korán? „ Strandolni megyek. Ma szép és verőfényes de van, maga milyen boldog ember. Hát tartson velem, Ibolya kisaszsony. ~„ Sajnos, nem mehetek. Nekem zongorát én el kell adnom. — A leány nagyon melegen néz a öltőre. — Mi újság? Hallom, hogy megvették h­egenyet. Megvették, újságolja Leviczky boldogan éppen tegnap írtam alá a szerződést. Előleget is aptam. — Gratilálni.­- - K,-zít örökölöm. IW, a c­i, -cu, feketehaju lány volt, na­­nko .n ' 'kilencéves, de még fejletle­n an a tb- is. A költő ebben a pil­­t’ahilja?' szeretetreméltónak­­?1: ' ha ‘venném - tűnődik Le­viczky míg meg. Márta n .ráütötte utcán Nincs is közöttünk a r„ • onbség, Ibolya , g'., esz­endö­m”,va '• 'éves, már abban a korban, mikor férjhez n„ _ én meg idestova ha”a'pp1 a­lde3e..volna- hofe. nősüljek S végre, g ond(3t okoznT beUI’ 3 családalapitás nem foe már mpfzvJn°!'0^'0^ ^ zsebébe nyúl, hogy megnézze fölm­ünyi az.pzres- Úgy van egy darabban tolvajlatlanul, amit annak köszönhet, hogy neia regen multteldseje, s ehhez a pénzhez még nem rW­­, « n1, -9e frca hirtelen elborul. Homlokán ráncok gömörödnek, menni-iwi»ee-Dagiu P.é,ezzel nem tanácsos fürdőbe menn . Még kiemelheti valaki a kabinból, amig én a vízben keresek enyhületet. ' 9ra kinyitja a szekrényét, hogy neki Tekint­ek ,e gíi' ^eressen a nagv bankjegy­nek. Tekintete megakad egy ócska zergeM’aa kalapon már évek óta nem volt fején a *z«ir*s­ég míg!: “pénzl­á Sva',““ elret'“a bel-’ 1,1 'll.)íd'’en, van¡ — dörmögi mosolyogva. 7en? s^íhetV. hogy 'tticsoda kincset rejteget « WS M6s ha b‘',5m­“et '»■ TM Mosolyogva megy egy körúti kávéházba hogy megreggelizzék. A kávéházban egy Olivér goba rabenire találkozott- ami egy kicsit lehan­golta maga sem tudta, hogy miért. De ez az Olivér valahogy peches kibic hirében állott, s ő is mindig vesztett, ha a klubban odaállott a háta mögé s m­ost rossz ómennek tartotta, hogy a kora reggeli órák­ban ezzel a baljós ifjúval találkozik. Olivér azonban kitörő örömmel üdvözölte míg melléje telepedett, hogy kibiceljen reggeli kávéjának elfogyasztásában.

Next