Pesti Hírlap, 1930. február (52. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-01 / 26. szám

— Ha elmulasztottuk volna ezt az alkalm­at, nem­ igen lett volna újra remény arra, hogy ked­vező feltételek mellett egyezkedjünk, mert most, amikor a német, bolgár és osztrák jóvátétel elinté­zést nyert, most és ebben az értelemben voltak a nagyhatalmak áldozatkészek s a jövőben az áldozatkészségnek csak cseké­lyebb mértékére számíthattunk volna. — A pozitívumot, amit Hágában elértünk, egy szóban foglalhatom össze: Nagykorúak let­tünk. Nagykorúak lettünk olyan kérmaapáknak a jelenlétében, akik bizonyára jóindulattal fogják kísérni a jövőben a fiatal nagykorú magyar állam józan és mérsékelt cseleke­detet­. Mindenki tudja saját életéből, hogy mit jelent az, nagykorúnak lenni. Mindannyian visszaemléke­zünk az érettségi vizsgára és tudjuk, előrehaladot­tabb korú férfiak, hogy nincs az ember életében olyan örömtől annyira teljes momentum, mint ami­kor a fiatalember leteszi az érettségit s belekerül a szabad életbe, ahol a maga felfogása szerint ren­dezheti be az életét. És csodálatos, hogy a magyar közvélemény, a magyar élet milyen ösztönszerűen megérezte, hogy mit jelent a hágai tárgyalásoknak ez az eredménye! Különféleképen reagált reá. Az egyik rész a könnyelmű magyar gondolkodás ér­telmében azt hiszi, hogy a nagykorúság annyit je­lent, hogy most már váltókat kell aláírni és kiállí­tani; hogy most már derure-horura írjuk alá a vál­tót a külföldnek s amennyi pénzt csak­ lehet, hoz­zunk­ be és legyen „hegyen-völgyön lakodalom“. Egy másik rész már látta emelkedni a szobrokat a magyar köztereken azokért az alkotásokért, ame­lyek a nagykorúság címén részünkre emelhetők. A harmadik az a csoport, amelyik azt hitte, hogy most már elérkezett a rögeszmék megvalósításának az ideje, azoké a rögeszméké, amelyeknek megvalósí­tását éveken keresztül titkon őrizték elméjükben, amikor rosszul ment a sorunk. És hány ember van a magyar közéletben, aki azt hiszi, hogy most már zsebében van a jövő magyar­­ mennyország kapttkulcsa és hogy amellett most már a kapupénzt is ő fogja ezért zsebrerakni. — Ezekkel szemben a nagykorúság arra figyel­meztet bennünket, hogy nagykorú módon kell viselkednünk, mert ha nem úgy viselkedünk, akkor —­­ legyünk tisztában vele — újból kiskorúsittatni fogunk. Én öröm­m­el üdvözlöm, a Magyar, Nemzeti Baszk,­­el­nökének intelmét, nem azért, mert — mint sokan mondták — pesszimizmust hirdet, hanem azért, mert józan meggondolást sürget. Hiszen mi a nagykorú­ságnak az ismérve? A judicium, a fegyelmezettség és hány magyar ember van, akiben ész, tehetség, fantázia lakozik s akiben megvan a készség arra, hogy a nemzetet szolgálja és milyen kevesen van­nak azok, akikben van józan judicium és fegyelme­zettség, hogy olyan pillanatokban, amikor a nem­zetnek erre szüksége van, mindnyájan ezeket a célo­kat szolgáljuk. Szükség van arra, hogy olyan okos optimizmus kapjon lábra, amely ezt a nemzetet, ha esetleg bolond tényekre akarná ragadtatni magát, ettől visszatartsa. Nem akarom azt­ mondani, hogy a pesszimizmus jogosult, ellenkezőleg én egy józan, okos Jubíeium­­mal teljes fegyelmezett optimizmusnak va­gyok a szószólója. (Taps.) És ha eddig is ennek voltam a szószólója, úgy a hágai megegyezések után kétszeresen vagyok a szószólója ennek. — Nagykorúságot hozott a nemzetnek pénz­ügyi és gazdasági téren a­ megegyezés és most már a gazdasági élet összes tényezői­nek, összes elméinek latbaverésével elkövet­kezett az ideje annak hogy a magyar kor­mány egy nagystilü gazdasági politikát csináljon. (Hosszantartó viharos taps és él­jenzés.) Eddig sokszor részesültünk szemrehányásokban, hogy nincs nagystilü gazdasági politikánk s hogy nem számolunk azokkal a nehézségekkel, amelyek­ben az ország leledzik. Mint minden háborúnak, a jó­ gazdasági politikának is három előfeltétele van: pénz, pénz és pénz, mert ne higgyék, hogy a mező­gazdasági üzemek terhei áthárítását, hogy nagy­arányú és az ország szempontjából jelentős ipar­­pártolást, sikeres exportpolitikát, okos tarifapoliti­kát anyagi áldozatok­­nélkül lehet csinálni, s anél­kül, hogy ennek a politikának komoly giananciális megalapozottsága volna. Ha voltak ebben a tekin­­tetben a múltban nehézségek, kifogások, úgy mél­­tóztassanak figyelemb­­ venni, hogy milyen finan­ciális nehézségekkel, milyen megkötött kezekkel, milyen nehéz külpolitikai helyzetben kellett ezeket a kérdéseket megoldani.­­ Alá ezek a viszonyok megváltoztak. Ma nagykorúak lettünk és én úgy látom hogy gazdasági téren egy szebb, boldogabb perspektíva jövője áll a magyar nemzet előtt. Ezt a szebb perspektívát kötelessége kihasználni a ■magyar kormánynak elsősorban, de vállvetve és együtt az összes gazdasági tényezőkkel. Erre a mun­kára ajánlja fel önöknek a kör­űk­ödését a magyar kormány, mert bízik benne, hogy vállvetett erőkkel megoldja ezt a problémát is. A magyar élet felvirág­zására, a magyar gazdasági élet szebb, boldogabb, áldásosabb jövőjére emelem poharamat. A miniszterelnök beszédét hosszantartó, viha­ros taps és tetszés kísérte. A jelen volták felállva ünnepelték a miniszterelnököt, aki a kormány tag­jaival együtt a késő éjjeli órákig maradt a magyar gazdasági élet vezetőinek társaságában. W­ME hashajtó csokoládé hu csomag 12 filár 4- A marokkói ember• Regény. Irta: Edgar Wallace. (34) Kinyújtotta kezét a sátor alatt s rettentő eről­ködéssel sikerült meglazítania a tartószeget. Pár perc­­ múlva fölemelte a vásznat s nagynehezen átpréselte magát a résen. Pár méterre előtte tüske­bokrok nőttek s mikor ösvényt fedezett fel az em­­bermagasságu bozót közt, arrafelé kezdett mászni. Tudta, hogy ha megfordul az őr s észreveszi fehér köpenyét, vége van. Amint elérte az ösvény szélét, a bokor nagyot reccsent s az őr hirt­­en felkiáltott. Joan felugrott s a bozót mögötti kis tisztás felé rohant, de ekkor már az egész tábor talpon volt. Sadi­ Hafiz bömbölő hangjára mind­nyájan lóra pattantak s utána eredtek. Mind­­gyorsabban igyekezett futni, de nem bírta a szá­guldó lovak iramát és Sadi nemsokára utolérte. — Ilohó, kis­ rózsám! — kiáltotta, leugorva telivér ménjéről s átölelve a leány derekát. — Nem ez az út vezet a boldogsághoz!... Ma éjjel az enyém leszel! — suttogta rekedten a fülébe. — Ma éjjel meghalsz! Sadi meglepetten fordult hátra s midőn a vén koldust látta maga előtt, övéhez emelte kezét. Carston Joan földbegyökerezett lábakkal állott egy helyben s a jövevénnye bámult. Abdul Aziz, a csúfarcu vén csavargó jelent meg a tisz­tás szélén, pedig az imént Mariaké Jim hangja beszélt! LVIII. FEJEZET. Menekülés. Két lövés dördült el egy időben és Sadi Hafiz térdre rogyott. — Föl a lóra gyorsan! — kiáltotta Jim, föl­dobva a leányt a nyeregbe. A másik percben már ő is mögötte ült — Jim! — lihegte Joan s a férfi ölelő karja összébb szorult. A nagy ló, bár meg volt terhelve, szilajul vágtatott tova és Móriaké sörényére dobta a kan­társzárat. Tudta, hogy a ló jobban ismeri a vidé­ket s ösztönszerüen kikerüli a vizmosta­n árkokat, kaktuszbokrokat s homokcsuszamlásokat. —­ Tiz percnyi előnyünk van. — szólalt meg Jim — s ha szerencsénk lesz, elkerüljük őket. A tengerparton őrházak állanak, lehet, hogy elju­tunk valamelyikbe... Egy óra múlva, midőn a lovon a fáradtság jelei mutatkoztak, Jim leszállót i­s kantárszáron vezette tovább. Úgy látszik, nem nagyon siettek üldözésükre, megrémiszthette őket főnökük súlyos sebesülése. Pirkadatkor megállottak egy forrás mellett és Jim megitatta a lovat. Ő maga is megmosako­dott s mikor visszatért a patak mellől. Joan ámul­­va látta, t­ogy az igazi Móriaké Jim tart felé. — Jó volt a maszkom, ugye? — nevetett a leányra. — Ha Sadinak csak annyi esze lett volna, mint egy tyúknak, úgy fölismer! Régi álruhám ez nekem; már öt esztendővel ezelőtt ebben derí­tettem fel a mórok cselszövéseit. — Milyen furcsa is, hogy . . kezdte a leány, de hirtelen elhallgatott. Pár óra múlva szerencsésen megérkeztek az egyik partmenti őrházba és Jim takarót meg élel­miszereket kölcsönzött a spanyol határőröktől. Aznap éjjel már Tanger közelében aludtak, egy bedőlt falu mór őrtorony tövében. — Igaz is, — kiáltotta Móriaké, midőn jó éjszakát kívánt a leánynak s a fal szeles oldalára készült vackot vetni magának — ma reggel emlí­tette, hogy milyen furcsa . . . valami. Mi volt az? — Nem mondom meg! — felelte Joan szi­lárdan. Pedig most is az járt az eszében, miközben fejére húzta fehér humuszát: vájjon érvényes volt-e a reggeli házassági szertartás — és titok­ban azon imádkozott, hogy így legyen! LIX. FEJEZET. Sadi halála. • A sebesült Sadit Hámon nyaralójába szállí­tották, aki elébe sietett a hordágyat cipelő kato­náknak s ő maga nyitotta ki a kaput. — Allah, végem van! — nyögte a mór vezér. — Ha pisztolyom nem akad meg csellab­om ráncai közt, úgy ma éjjel a gyehennába küldtem volna azt a kutyát! Ilamon ápolóasszonyért küldött s közben megvizsgálta a sebet. — Semmi az egész, — legyintett a sheriff. — Pár éve még jobban belém lőtt a disznó! — Pár éve? — dörmögte Hamon meglepetve. — Kicsoda, a koldus? — A koldus, — felelte a másik vigyorogva. Közben megjött Senora Hamon s Zuleika egy nagy tálat cipelt utána. Táskájából kötszere­ket véve elő, nekilátott, hogy Sadi sebét bekö­tözze. — Sohsem­ gondoltam volna, hogy az a vén koldus így elbánik veled, — szólalt meg Hamon, miután elsőszámú neje eltávozott. — Miért nem mondtad, hogy már régen ismered? — Nem tudtam, hogy­ ismerem, s ha nem csalódom, te se tudtad. Hisz Mr. Móriaké közös ellenségünk! Hamon összerezzent. — A koldusról beszéltél az imént, ugye? — felelte, végigsimítva a homlokán. — Ma este úgy meg vagyok zavarodva, hogy nem csodálom, ha rosszul hallok. Persze, Abdulról beszéltél, az öreg koldusról . . . — Nem, én Morlakeről beszélek, ő volt az a gentleman, akit ma reggel dühödben összeadtál Lady Joannal! — Oh! — jajdult, föl Hamon és meglepeté­sétől nem birt több szóhoz jutni. — Nem értem, — dadogta egy kis idő múltán, — azt mondod: a koldus Móriaké volt? Hogy lehet az, mikor olyan vénnek látszott? (Folytatjuk.) PESTI HÍRLAP 1930. február 1., szombat. Az uj spanyol kormány programja. Júniusban meglesznek a választások. Madrid, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Miután a Bérenguer-kormány tagjai le­tették a hivatalos esküt a király kezébe, rövid pro­­grammszerű nyilatkozatot tettek a legközelebbi teendőkről. Eszerint az új kormány előbb meg fogja állapítani azokat az általonos irányelveket, amelye­ket követni szándékozik. Mindenekelőtt a lelkek megnyugtatásáról, az ország fölizgatott hangulatá­nak lecsillapításáról van szó. Ezután következik a jogi és alkotmányos normális állapothoz való visz­­szatérés. A nyilatkozatban ugyan nincs róla szó, de azért kétségtelennek tartják, hogy a parlamenti választások már rövid időn belül, talán júniusban megtörténnek, úgyhogy az új parlament szeptemberi­ben megkezdheti tevékenységét. Általános vélemény szerint az új kabinet őszi szenilitásánál Berenguez miniszterelnök elsősorban nem arra törekedett, hogy kiváló politikusokat sze­rezzen meg minisztereknek, hanem inkább olyan férfiakat választott, akik szoros kapcsolatban van­nak a dinasztiával. Kétségtelen ugyanis, hogy a kormány mögött maga a király áll, akinek szemé­lyes kezdeményezése a közel­jövőben gyakran fog érvényesülni. Amnesztiát ad az új kormány. Madrid, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nak távirata.) Az új kormány előreláthatóan azon­n­nal nagy amnesztiát bocsát ki azok számára, aki­ket politikai bűncselekményekért ítéltek el és Primo de Rivera rendeletére kizártak a hadseregből. Arra számítanak, hogy a kormány teljesíteni fogja a diákok jogos követeléseit és öt állásától felfüggesz­tett egyetemi tanárt visszahelyez. A pápa összehívja a zsinatot? Róma, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójánal­ távirata.) XI. Pius pápa már első enciklikájában je­lezte azt a szándékát, hogy az 18­­9-ben a politikai események folytán elhamarkodottan megszüntetett világzsinatot ismét összehívja és méltó módon fejezi be. Am­íg a Vatikán és­­Judinál közt fennállott a feszült viszony, a pápa nem tudta a világ államai­nak kiküldötteit saját földjén fogadni. Most a la­­teráni szerződések új helyzetet teremtettek, amely lehetővé, teszi a zsinat folytatását. Ha az elterjedt hírek beigazolódnak, most olyan zsinatról van szó, amely nemcsak a függőben levő egyházi kérdéseket, hanem azon túlmenő általános emberi feladatot fog megoldani és további alappillér­rel fog szolgálni a béke számára. A világháború meg­tanította az egyházat arra, hogy manapság a hábo­rúk a nemzetek közti kihatásaitól függetlenül az egy­házat is erősen fenyegetik. Az egyház rendelkezésérre álló eszközök természetesen nem diplomáciai formái­, hanem azok az irányítások, amelyeket a hit minden országbeli hirdetői kapnak, hogy a világbéke lelki atmoszféráját megteremtsék. Mindenekelőtt új dog­mát fognak hirdetni. XI. Pius pápa új hittételként állítólag Mária mennybemenetelét fogja kihirdetni.

Next