Pesti Hírlap, 1930. február (52. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-01 / 26. szám
— Ha elmulasztottuk volna ezt az alkalmat, nem igen lett volna újra remény arra, hogy kedvező feltételek mellett egyezkedjünk, mert most, amikor a német, bolgár és osztrák jóvátétel elintézést nyert, most és ebben az értelemben voltak a nagyhatalmak áldozatkészek s a jövőben az áldozatkészségnek csak csekélyebb mértékére számíthattunk volna. — A pozitívumot, amit Hágában elértünk, egy szóban foglalhatom össze: Nagykorúak lettünk. Nagykorúak lettünk olyan kérmaapáknak a jelenlétében, akik bizonyára jóindulattal fogják kísérni a jövőben a fiatal nagykorú magyar állam józan és mérsékelt cselekedetet. Mindenki tudja saját életéből, hogy mit jelent az, nagykorúnak lenni. Mindannyian visszaemlékezünk az érettségi vizsgára és tudjuk, előrehaladottabb korú férfiak, hogy nincs az ember életében olyan örömtől annyira teljes momentum, mint amikor a fiatalember leteszi az érettségit s belekerül a szabad életbe, ahol a maga felfogása szerint rendezheti be az életét. És csodálatos, hogy a magyar közvélemény, a magyar élet milyen ösztönszerűen megérezte, hogy mit jelent a hágai tárgyalásoknak ez az eredménye! Különféleképen reagált reá. Az egyik rész a könnyelmű magyar gondolkodás értelmében azt hiszi, hogy a nagykorúság annyit jelent, hogy most már váltókat kell aláírni és kiállítani; hogy most már derure-horura írjuk alá a váltót a külföldnek s amennyi pénzt csak lehet, hozzunk be és legyen „hegyen-völgyön lakodalom“. Egy másik rész már látta emelkedni a szobrokat a magyar köztereken azokért az alkotásokért, amelyek a nagykorúság címén részünkre emelhetők. A harmadik az a csoport, amelyik azt hitte, hogy most már elérkezett a rögeszmék megvalósításának az ideje, azoké a rögeszméké, amelyeknek megvalósítását éveken keresztül titkon őrizték elméjükben, amikor rosszul ment a sorunk. És hány ember van a magyar közéletben, aki azt hiszi, hogy most már zsebében van a jövő magyar mennyország kapttkulcsa és hogy amellett most már a kapupénzt is ő fogja ezért zsebrerakni. — Ezekkel szemben a nagykorúság arra figyelmeztet bennünket, hogy nagykorú módon kell viselkednünk, mert ha nem úgy viselkedünk, akkor — legyünk tisztában vele — újból kiskorúsittatni fogunk. Én örömmel üdvözlöm, a Magyar, Nemzeti Baszk,elnökének intelmét, nem azért, mert — mint sokan mondták — pesszimizmust hirdet, hanem azért, mert józan meggondolást sürget. Hiszen mi a nagykorúságnak az ismérve? A judicium, a fegyelmezettség és hány magyar ember van, akiben ész, tehetség, fantázia lakozik s akiben megvan a készség arra, hogy a nemzetet szolgálja és milyen kevesen vannak azok, akikben van józan judicium és fegyelmezettség, hogy olyan pillanatokban, amikor a nemzetnek erre szüksége van, mindnyájan ezeket a célokat szolgáljuk. Szükség van arra, hogy olyan okos optimizmus kapjon lábra, amely ezt a nemzetet, ha esetleg bolond tényekre akarná ragadtatni magát, ettől visszatartsa. Nem akarom azt mondani, hogy a pesszimizmus jogosult, ellenkezőleg én egy józan, okos Jubíeiummal teljes fegyelmezett optimizmusnak vagyok a szószólója. (Taps.) És ha eddig is ennek voltam a szószólója, úgy a hágai megegyezések után kétszeresen vagyok a szószólója ennek. — Nagykorúságot hozott a nemzetnek pénzügyi és gazdasági téren a megegyezés és most már a gazdasági élet összes tényezőinek, összes elméinek latbaverésével elkövetkezett az ideje annak hogy a magyar kormány egy nagystilü gazdasági politikát csináljon. (Hosszantartó viharos taps és éljenzés.) Eddig sokszor részesültünk szemrehányásokban, hogy nincs nagystilü gazdasági politikánk s hogy nem számolunk azokkal a nehézségekkel, amelyekben az ország leledzik. Mint minden háborúnak, a jó gazdasági politikának is három előfeltétele van: pénz, pénz és pénz, mert ne higgyék, hogy a mezőgazdasági üzemek terhei áthárítását, hogy nagyarányú és az ország szempontjából jelentős iparpártolást, sikeres exportpolitikát, okos tarifapolitikát anyagi áldozatoknélkül lehet csinálni, s anélkül, hogy ennek a politikának komoly giananciális megalapozottsága volna. Ha voltak ebben a tekintetben a múltban nehézségek, kifogások, úgy méltóztassanak figyelemb venni, hogy milyen financiális nehézségekkel, milyen megkötött kezekkel, milyen nehéz külpolitikai helyzetben kellett ezeket a kérdéseket megoldani. Alá ezek a viszonyok megváltoztak. Ma nagykorúak lettünk és én úgy látom hogy gazdasági téren egy szebb, boldogabb perspektíva jövője áll a magyar nemzet előtt. Ezt a szebb perspektívát kötelessége kihasználni a ■magyar kormánynak elsősorban, de vállvetve és együtt az összes gazdasági tényezőkkel. Erre a munkára ajánlja fel önöknek a körűködését a magyar kormány, mert bízik benne, hogy vállvetett erőkkel megoldja ezt a problémát is. A magyar élet felvirágzására, a magyar gazdasági élet szebb, boldogabb, áldásosabb jövőjére emelem poharamat. A miniszterelnök beszédét hosszantartó, viharos taps és tetszés kísérte. A jelen volták felállva ünnepelték a miniszterelnököt, aki a kormány tagjaival együtt a késő éjjeli órákig maradt a magyar gazdasági élet vezetőinek társaságában. WME hashajtó csokoládé hu csomag 12 filár 4- A marokkói ember• Regény. Irta: Edgar Wallace. (34) Kinyújtotta kezét a sátor alatt s rettentő erőlködéssel sikerült meglazítania a tartószeget. Pár perc múlva fölemelte a vásznat s nagynehezen átpréselte magát a résen. Pár méterre előtte tüskebokrok nőttek s mikor ösvényt fedezett fel az embermagasságu bozót közt, arrafelé kezdett mászni. Tudta, hogy ha megfordul az őr s észreveszi fehér köpenyét, vége van. Amint elérte az ösvény szélét, a bokor nagyot reccsent s az őr hirten felkiáltott. Joan felugrott s a bozót mögötti kis tisztás felé rohant, de ekkor már az egész tábor talpon volt. Sadi Hafiz bömbölő hangjára mindnyájan lóra pattantak s utána eredtek. Mindgyorsabban igyekezett futni, de nem bírta a száguldó lovak iramát és Sadi nemsokára utolérte. — Ilohó, kis rózsám! — kiáltotta, leugorva telivér ménjéről s átölelve a leány derekát. — Nem ez az út vezet a boldogsághoz!... Ma éjjel az enyém leszel! — suttogta rekedten a fülébe. — Ma éjjel meghalsz! Sadi meglepetten fordult hátra s midőn a vén koldust látta maga előtt, övéhez emelte kezét. Carston Joan földbegyökerezett lábakkal állott egy helyben s a jövevénnye bámult. Abdul Aziz, a csúfarcu vén csavargó jelent meg a tisztás szélén, pedig az imént Mariaké Jim hangja beszélt! LVIII. FEJEZET. Menekülés. Két lövés dördült el egy időben és Sadi Hafiz térdre rogyott. — Föl a lóra gyorsan! — kiáltotta Jim, földobva a leányt a nyeregbe. A másik percben már ő is mögötte ült — Jim! — lihegte Joan s a férfi ölelő karja összébb szorult. A nagy ló, bár meg volt terhelve, szilajul vágtatott tova és Móriaké sörényére dobta a kantárszárat. Tudta, hogy a ló jobban ismeri a vidéket s ösztönszerüen kikerüli a vizmostan árkokat, kaktuszbokrokat s homokcsuszamlásokat. — Tiz percnyi előnyünk van. — szólalt meg Jim — s ha szerencsénk lesz, elkerüljük őket. A tengerparton őrházak állanak, lehet, hogy eljutunk valamelyikbe... Egy óra múlva, midőn a lovon a fáradtság jelei mutatkoztak, Jim leszállót is kantárszáron vezette tovább. Úgy látszik, nem nagyon siettek üldözésükre, megrémiszthette őket főnökük súlyos sebesülése. Pirkadatkor megállottak egy forrás mellett és Jim megitatta a lovat. Ő maga is megmosakodott s mikor visszatért a patak mellől. Joan ámulva látta, togy az igazi Móriaké Jim tart felé. — Jó volt a maszkom, ugye? — nevetett a leányra. — Ha Sadinak csak annyi esze lett volna, mint egy tyúknak, úgy fölismer! Régi álruhám ez nekem; már öt esztendővel ezelőtt ebben derítettem fel a mórok cselszövéseit. — Milyen furcsa is, hogy . . kezdte a leány, de hirtelen elhallgatott. Pár óra múlva szerencsésen megérkeztek az egyik partmenti őrházba és Jim takarót meg élelmiszereket kölcsönzött a spanyol határőröktől. Aznap éjjel már Tanger közelében aludtak, egy bedőlt falu mór őrtorony tövében. — Igaz is, — kiáltotta Móriaké, midőn jó éjszakát kívánt a leánynak s a fal szeles oldalára készült vackot vetni magának — ma reggel említette, hogy milyen furcsa . . . valami. Mi volt az? — Nem mondom meg! — felelte Joan szilárdan. Pedig most is az járt az eszében, miközben fejére húzta fehér humuszát: vájjon érvényes volt-e a reggeli házassági szertartás — és titokban azon imádkozott, hogy így legyen! LIX. FEJEZET. Sadi halála. • A sebesült Sadit Hámon nyaralójába szállították, aki elébe sietett a hordágyat cipelő katonáknak s ő maga nyitotta ki a kaput. — Allah, végem van! — nyögte a mór vezér. — Ha pisztolyom nem akad meg csellabom ráncai közt, úgy ma éjjel a gyehennába küldtem volna azt a kutyát! Ilamon ápolóasszonyért küldött s közben megvizsgálta a sebet. — Semmi az egész, — legyintett a sheriff. — Pár éve még jobban belém lőtt a disznó! — Pár éve? — dörmögte Hamon meglepetve. — Kicsoda, a koldus? — A koldus, — felelte a másik vigyorogva. Közben megjött Senora Hamon s Zuleika egy nagy tálat cipelt utána. Táskájából kötszereket véve elő, nekilátott, hogy Sadi sebét bekötözze. — Sohsem gondoltam volna, hogy az a vén koldus így elbánik veled, — szólalt meg Hamon, miután elsőszámú neje eltávozott. — Miért nem mondtad, hogy már régen ismered? — Nem tudtam, hogy ismerem, s ha nem csalódom, te se tudtad. Hisz Mr. Móriaké közös ellenségünk! Hamon összerezzent. — A koldusról beszéltél az imént, ugye? — felelte, végigsimítva a homlokán. — Ma este úgy meg vagyok zavarodva, hogy nem csodálom, ha rosszul hallok. Persze, Abdulról beszéltél, az öreg koldusról . . . — Nem, én Morlakeről beszélek, ő volt az a gentleman, akit ma reggel dühödben összeadtál Lady Joannal! — Oh! — jajdult, föl Hamon és meglepetésétől nem birt több szóhoz jutni. — Nem értem, — dadogta egy kis idő múltán, — azt mondod: a koldus Móriaké volt? Hogy lehet az, mikor olyan vénnek látszott? (Folytatjuk.) PESTI HÍRLAP 1930. február 1., szombat. Az uj spanyol kormány programja. Júniusban meglesznek a választások. Madrid, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Miután a Bérenguer-kormány tagjai letették a hivatalos esküt a király kezébe, rövid programmszerű nyilatkozatot tettek a legközelebbi teendőkről. Eszerint az új kormány előbb meg fogja állapítani azokat az általonos irányelveket, amelyeket követni szándékozik. Mindenekelőtt a lelkek megnyugtatásáról, az ország fölizgatott hangulatának lecsillapításáról van szó. Ezután következik a jogi és alkotmányos normális állapothoz való viszszatérés. A nyilatkozatban ugyan nincs róla szó, de azért kétségtelennek tartják, hogy a parlamenti választások már rövid időn belül, talán júniusban megtörténnek, úgyhogy az új parlament szeptemberiben megkezdheti tevékenységét. Általános vélemény szerint az új kabinet őszi szenilitásánál Berenguez miniszterelnök elsősorban nem arra törekedett, hogy kiváló politikusokat szerezzen meg minisztereknek, hanem inkább olyan férfiakat választott, akik szoros kapcsolatban vannak a dinasztiával. Kétségtelen ugyanis, hogy a kormány mögött maga a király áll, akinek személyes kezdeményezése a közeljövőben gyakran fog érvényesülni. Amnesztiát ad az új kormány. Madrid, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az új kormány előreláthatóan azonnnal nagy amnesztiát bocsát ki azok számára, akiket politikai bűncselekményekért ítéltek el és Primo de Rivera rendeletére kizártak a hadseregből. Arra számítanak, hogy a kormány teljesíteni fogja a diákok jogos követeléseit és öt állásától felfüggesztett egyetemi tanárt visszahelyez. A pápa összehívja a zsinatot? Róma, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójánal távirata.) XI. Pius pápa már első enciklikájában jelezte azt a szándékát, hogy az 189-ben a politikai események folytán elhamarkodottan megszüntetett világzsinatot ismét összehívja és méltó módon fejezi be. Amíg a Vatikán ésJudinál közt fennállott a feszült viszony, a pápa nem tudta a világ államainak kiküldötteit saját földjén fogadni. Most a lateráni szerződések új helyzetet teremtettek, amely lehetővé, teszi a zsinat folytatását. Ha az elterjedt hírek beigazolódnak, most olyan zsinatról van szó, amely nemcsak a függőben levő egyházi kérdéseket, hanem azon túlmenő általános emberi feladatot fog megoldani és további alappillérrel fog szolgálni a béke számára. A világháború megtanította az egyházat arra, hogy manapság a háborúk a nemzetek közti kihatásaitól függetlenül az egyházat is erősen fenyegetik. Az egyház rendelkezésérre álló eszközök természetesen nem diplomáciai formái, hanem azok az irányítások, amelyeket a hit minden országbeli hirdetői kapnak, hogy a világbéke lelki atmoszféráját megteremtsék. Mindenekelőtt új dogmát fognak hirdetni. XI. Pius pápa új hittételként állítólag Mária mennybemenetelét fogja kihirdetni.