Pesti Hírlap, 1930. március (52. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-23 / 68. szám
1930. március 23., vasárnap, Pte-I ! Sl ihLftP ézze meg a tavaszi divatot! E/Va yjJDONS4 H ,flONS c„ .*6 yeM POl/fi, Oi. e^GO« oxpol^ ^ v°s gallé«í*0 PENGŐ 15. PENGŐ ^HBÖK ftIÜLA TERfeKOmiT8 48. Nemzetközi alpin-képkiálliítás. Ezerháromszáz festmény a Nemzeti Szalonban. Az alpesek havas világa mindig vonzotta az embert. Nemcsak a testet, de a lelket is fölviszi a magasabb régiókba. Ezért van annyi hive az örökhavasoknak. S ezért van annyi vértanúja a turista szenvedélynek. Erősebb ez a kártyás vagy iszákos szenvedélynél és mindenek fölött tiszta. Szinte rokona a lángoló szerelemnek, mely legyőzhetetlen. A turista is szerelmese a természetnek. De most, mikor a Nemzeti Szalonba léptünk, hirtelen azt az ütést érezzük, mint az óriási hegycsúcsok lábánál. Itt most legyőzhetlen képtömeg előtt állunk, melyek négy sorban, föl a mennyezetig, töltik meg a termeket, sőt a földszinten két termet és még a szemközti Cziráky-palotában is egy nagy bolthelyiséget. Mi magyarok — sajnos — nem rendelkezünk alpesekkel. Ami havasunk volt a Tátrában, aztis elvették. De ott, ahol az egetverő hegyek világa van, — szinte megdöbbentő ama festők száma, akik ezt az álomvilágotművészi alkotásaikban megörökítik. És ebből a hatalmas művészi anyagból mutat most be a Nemzeti Szalon a Magyar Turista Szövetség közreműködésével kitűnő, magas színvonalon álló képsorozatot, melyben a magyar szereplőkön kívül német, svájci, osztrák, olasz, francia, lengyel művészek vesznek részt. Kár, hogy az alpesfestők királya, Segantini, nem szerepel ebben a sorozatban, a magyar festők sorozata sem teljes (hiányzik pl. Telepy, aki egész életét majdnem a hegyek festésének szentelte). Itt elsősorban a magyar szereplőket említjük. Köztük Katona Nándor, a Magas Tátra kitűnő művész-tolmácsa, hat válogatottan szép vásznával („Áhitatos hangulat a hegyek közt“, — „Késő ősz a hegyekben“, — „Leszálló felhő“). Azután báró Mednyánszky László, a hegyek misztikumának nagy poétája, Szlányi Lajos, a téli világ kitűnő festője, Kövesdy Géza, az ő légiesen finom alpes-részleteivel, az ismertebb nevek közül Basch Árpád („Tatárhágói táj), Biró József („Matterhorn“ — „Jungfrau“), Edvi- Illés Aladár („Poprádi tó“), Gimes Lajos („Alpesi fény“), Glatz Oszkár („tájkép Wallisból“), Horváth Béla („Dachstein-csoport“), Magyar-Mannheimer Gusztáv („Ammersee“), Nadler Róbert („Vízesés Tirolban“), Orbán Dezső („Zakopane“), Szentgyörgfyi Sándor (tátrai részletek). Érdekes két új szereplő Déry József, a kiváló turista, aki a „Téry menedékház“ és a „Kilátás alégvölgyi-csucsról“ c. vásznain kiváló festő-kvalitásokat mutat be, feltűnnek Kőszegiy Elemér, a Kárpáti Múzeum igazgatójának tátrai képei is („A vörös-tónál, rézpadok a Lomnicicsúccsal“ — „Mélységek fölött, Gerlachfalvi csúcs“). A nemzetközi képanyag nagy tömegéből is kiválnak Mulley Oscar erőteljes ecsettel megfestett „Hegyi falu“-ja és „Malom mellett“ c. képe, Handel-Mazetti monumentális fölfogása „Ködjáték a Berninán“ és „Vörös sziklatömb“ c. művei, Hochener Hugó gyönyörű „Tavasz a hegyek közt“ c. nagy vászna és „A hegedűs“ c. poémája, Muntalt-Paulike „Ragyogó hegyek“ és „Kora tavasz a Lauterbrunni völgyben“ c. vásznai, Compton E. T. mesteri akvarelljei, Sparer Max színes fametszetei, Schönecker Tóni tavaszt szimbolizáló ébredő aktja a hóvilágban, Schell Maximiliantól a hangulatos„Téli est Oberstdorfban“, Beiser Carl „Ősz Ehrwaldban“ c. színes alpesi tája, Einberger „Tschirgaut“ c. képe, Leloux Armand nyugalmas hegyi tája, Platz Ernsttől a „Karwendel“ , Frank Raoultól a „Söldenhütte“, Gálák Szániszántól a tátrai napnyugta, Murr Franz havasi állatai, Gurschner kedélyes tiroli vasárnapja, Surbek Viktortól a „Misox“, Müller Giovanni arosai részletei, Vogel- Guttmann Klára erőteljes festményei (a „Lago d’osso“ és a „Pizicello“), Wildhaber Viktortól a „Sexmor a Wallensee fölött“, Beschreiter Rudolftól a „Marmolata-gleccser“, Figura Hanstól a „Tofana“. És még igen nagy tömege a lefestett havas mezőknek, a jeges gleccsereknek, fantasztikus hegycsúcsoknak, festői völgyeknek és zugoknak. De ezeket a kiállítás szebben ismerteti. Kézdi-Kovács László: ISMÉT EGY NAGY OROSZ REGÉNY! Ehrenburg: Jeanine szerelme — Két kötet 7. P DANE-KIADÁS Gróf Somssich borok a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete által rendezett 1930. borkiállításán aranyérmet nyertek. 37 Tolszto j, Dosztojevszkij utóda a párisi emigráns. Ehrenburg 1891-ben Kievban született, de gyerekkorát Moszkvában egy sörfőzőüzem gőzös-bűzös légkörében töltötte. Itt is járta — addig-ameddig — a gimnáziumot, ahol mindjárt eleinte bajok akadtak vele, úgy hogy az apja házitanítót fogadott melléje, aki valósággal csodálatos hatással volt a keménynyakú gyerekre: csak két év múltán derült ki, hogy a házitanító egyszerűen és a szó orvosi értelmében hipnotizálta a tanítványát. A hipnózis ereje azóta elmúlt, de talán annak emlékeképen megmaradt Ehrenburgban valami vizionárius vonás,, amelynek következtében a figurái mindenkor kissé kísértetiesek, kissé elnagyoltak. Lehet azonban, hogy ebben a többi orosz nagy íróval egyforma meglátása van. A negyedik gimnáziumot járta, amikor 1905-ben, a szerencsétlenül végződött orosz-japán háború után, az orosz utca megmoccant és a tizennégyéves gyerek egyszerre csak nem bírja tovább az iskola szorongó levegőjét, kiszökik és segít barrikádokat építeni. Az élete ezzel végleg eljegyződött a szabadság gondolata számára Ezúttal még csak simán megúszta a dolgot egy „szabályszerű“ órán, de két év múlva már kihajigálják a gimnáziumból, mert rajtakapták, hogy a Butikov-gyár előtt proklamációkat osztogat a munkások között. A rákövetkező esztendőben aztán még súlyosabb sor érte a 17 éves fiút: forradalmárkodása egyenértékűül lecsukják és nyolc hónap hoszszat különböző börtönök vendége. Egy hatnapos éhségsztrájk árán menekül meg. Most sürgősen áthelyezi élete színterét Párizsba, ahol nyolc esztendeig, egészen a nagy orosz forradalom kitöréséig emigritisben szenved. Közben ugyan megpróbálkoznék a visszatéréssel és érdeklődik is az orosz követségen, hogy mennyi börtön árán úszhatná meg a dolgot; ott azonban azt a felvilágosítást adják, hogy életfogytiglani kényszertelep, azaz Szibéria vár reá, ha hazamegy, így hát okosabbnak tartotta, ha kocsifényezéssel és zsákhordással tengeti a francia fővárosban nyomorúságos, de szabad életét. A világháború kitörésekor haditudósítónak csap fel. 1917. tavaszán, az orosz forradalom első hírére, siet hazájába. Mindjárt a határállomáson tisztek veszik munkába, akik bolsevistának tartják és kézzelfoghatólag magyarázzák meg neki, hogy a szovjetek ideje még nem érkezett el. Majd szülővárosába siet, ahol egymásután négy különbözőfajta kormányzat alatt örökös rettegésben él. Ami ideje így az örökös bujkálások között megmarad, azt arra szánja, hogy a gyerekek számára játékdélutánokat rendez. A hangulat végül is nagyon kényelmetlenné válik, ezért marhakupéban menekül Moszkva felé. Közben a Volgán egy darab hajóutat is meg kell tennie, itt meg mindenáron a jég közé akarják hajítani. Moszkvában újra a gyerekek, játékdélutánjaival foglalatoskodik, de úgy látszik, a szovjet iránt nem teljes tiszteletre nevelgette a gyerekeket, mert újra el akarják fogni. Erre Georgiába, Tifliszbe menekül, ahol íóbarátai ks eszközük, hogy az ottani szovjet diplomáciai kurir-útlevéllel látja el. így kerül vissza Moszkvába, mert szeretne újra külföldre jutni. Moszkvában azonban ráismernek és két hétig a cseka börtönének vendége. Barátai innen kiszabadítják ugyan és behelyezik a proletárírók házába, ahonnan azonban sürgősen visszavágyik a cseka börtönébe, mert ott legalább központi fűtés van, az írók házában pedig majd megvette az Isten hidege. 1921. tavaszán végre újra kijut Párizsba és azóta kis pipájával a szájában, ott él a Cafe du Dome-ban, ott írja hatalmas regényeit (spórolási okokból, mert a lakása sűtetlen) és ott írta meg egyik legszebb könyvét is: a Jeanne szerelmét két kötetben, amely most jelenik meg magyarul a Dante kiadásában. Jeanne szerelme a százszázalékos romantikus szerelem, melynek tiszta önzetlensége annál, fényesebben világít, mert az 1920-as évek rideg, kiábrándító, szomorú prózája adja hozzá hátterét Ez a háttér, ez a furcsa világ — a bolsevista Oroszország, a háború utáni Párizs legszennyesebb csatornái nyüzsög, kavarog a két szerelmes körül. A kép kézzelfogható valóság, megrajzolása Eugene Sue fantáziáját juttatja eszünkbe. És a valóság kíméletlen! A látszat, az emberek nemtörődömsége, önző rövidlátása, jóhiszemű félreértéseknek a kalandos regényekre emlékeztető összejátszása tragédiába sodorja Jeannét és szerelmesét. Tragédia ez, a szó legmagasabb értelmében: el kell pusztulnia két embernek, akiknek csak az a bűne, hogy nem e világba valók, mert szennyen, véren keresztül is tisztán tudják megőrizni a szerelmüket. Az az Ehrenburg, aki az itt csak egészen futólag vázolt ezerszínű és arcú motívumhalmazt, teljesen egyéni művészettel illeszti össze egységes egészszé, a ma is jelentékeny orosz regényírás legkiválóbb tehetsége és méltó folytatója Gogoly, Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj nagy tradíciónak. A regény a Halhatalan könyvek sorozatában jelent meg.