Pesti Hírlap, 1930. április (52. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-08 / 80. szám

LÓVERSENY. A magyar lovasok a san romoi nemzetközi lovasmér­kőzésen szombaton és vasárnap fényes győzelmeket arat­tak. Herceg Odesealchi Miklós a Prix Solaro-ban első és hiatodik, Kánya Antal második és negyedik, Cseh Kál­mán herceg Odesealchi Miklóssal holtversenyben hatodik d­íjat nyert. Ugyanennek a számnak kizárólag űrlovasnők részére kiírt csoportjában Berg lieda bárónő első, Pauly Hartmanné második és Bárcsy Erzsébet negyedik díjat nyert. A Prix Coldh­odi­gan gróf Gyürky Átadámné első, Pauly Hartmanné második és ötödik, Berg Dieda bárónő Pauly st­art mannával holtversenyben második lett. A bécsi Derby Versuchs Rennen, az ügető Derby előfutama, vasárnap került eldöntésre a krieaui pályán. A győzelmet — mint várták — Alraune nyerte meg J­ept­r és Bemme­ring ellen. Tizenegy ló futott. A verseny a zuhogó eső ellenére nagy közönség előtt zajlott le. A derby-favorit 1 p. 29.4 tap. idő alatt győzött. Binder őrnagy állapotában örvendetes javulás állott be. Kedden már elhagyhatja a szanatóriumot, sérült bal arcán azonban még kötést kénytelen viselni.­­ Orvosai egyelőre eltiltották a versenyzéstől. A Verseny-Kurir, Kendi László lapja, megjelent. A lóversenyújságot első megjelenése napján, szombaton in­gyen osztogatták, szét a versenypálya látogatói között. Az új lap külseje vakmerő ellentétben áll egészséges és duz­zadó elevenséget visszatükröző tartalmával. Vastag fekete kerettel jött a világra, mintha már most elmúlását gyá­szolná. Áradó hinni kell abban a majdnem mindig bekö­vetkező esetben, hogy akinek a halálhírét költögetik, az hosszúéletű lesz. Úgy látszik, ez a hiedelem a jelen eset­ben leginkább be fog válni. Budapesti lovaregyleti versenyek. A vasárnap dél­előtti eső után egész váratlanul derült idő fogadta a kö­zönséget a­ ligettelki versenytéren. Jócskán meg is telt az. A futamok is­ javarészt kielégítették a kívánalmakat, mert amellett, hogy többnyire a kedvencek győztek, az outsider-játékosok számára is akadt ízletes és kiadós csemege. A főverseny, a Háromévesek nyílt handicapja is a többség óhajtása szerint végződött. Igaz, hogy nehéz küzdelem árán, de annál nagyobb örömet okozott, amikor az előrefogadási és startfavorit, Borotva számát tűzték ki ,elsőnek a táblán. A Lésvári ménes­­lovának nem is a másik két kedvenccel, Lavander Izsent-tel és Captain Kat­tal kellett megbirkóznia, hanem az outsider TinóiV-val, mely egész után hosszakkal vezetett, sőt a távoszlopnál már biztos nyerőnek látszott. A 10.000 pengős díjat talán meg is nyerte volna, ha lovasa, Lynch, erélyesen haza­lovagol, így is morális győztes, mert három font túlsúlyt vitt nyergében. A facit az, hogy a nyertes révén temérdek magas összegű Pitykés—Borotva event vált örvendetes valóra. A könyveseknek a veszteség nyomán elég dolgot adott, gondot és bánatot okozott az a kis fejnyi különb­ség, mely a győzelem sorsát elintézte. Volt egy szájukra tetszetős futam is, a többteás Bandi II. súlyos veresége az Örömi díjban, ahol a Dreher-lovat hármas mezőnyben Solo előzte meg a célban. A verseny elnevezése a fogadó­közönség nézőszögéből ítélve, véletlenül eléggé ötletesnek bizonyult. A részletes er­ő: IV. Handicap. 1000 m. Bambusz 57 vi Csuta (6) 1 Gróf Andrássy G. Tam­din 60 gr. L. Ts. (6) 2 Báró Rothschild A. Pazar 47 Fodor (10) 3 Horvát A. Red Light 53 Stiglicz (6) 4 Severina 57% Kovács (12) 0 Workman 59 Tűk. 11. (12) 0 Porto 58 Vi­llutine (12) 0 Mi­rab­él­le 53 Kaszián (20) 0 Farsang 54 Gulyás (2) 0 K­onne f. 52 Balog (3) 0 Rowarrra 48 Lynch (4) 0 Küzdelem útin felhosenal nyerve, nyákihasasal harma­dik — Idő­ 1.03. — Tot.: 10.128, helyre: 10:48. 28. 73. V. Ürömi díj: 1300 m. Solo 64 Takács J. (5) 1 Liptai B. Bandi II. 69 Griten J. (Sió 2 Dreher J. Rab Ráby 59 Tóth (10) 3 Könnyen két hosszal nyerve. Itat hosszal harmadik. — Idő: 1.23. — Tot.: 10:47. VI. Welter-handicap. 1800 m. Apor 39% Klim­ecka (8) 1 Kállay .1. Lavarone 5 Vi Véter­ (5) 2 Gróf Wenckheim V. öreg S. 49 Kaszián (12) 3 Fehérvári istálló Salambo 48 Csuta (4) 4 Fasista 62% Schejbal (4) 0 Laokon 56 Guta. .1. (6) 0 Lucky strike 54 Blank. (8) 0 Alamuszi 62 Halm­e (14) 0 Rodenst. 51 Balog (S%) 0 Salvia 45 Fodor (10) 0 Duhaj 45 Cseczk. (5) 0 Küzdelem után fél hotsind nyerve, két és fél boccval hiar­madik. —• Idő: 2:03. — Tot.: 10:154; helyre: 10:30. 40. 50. Budapesti ügetőversenyek. Az áprilisi meeting má­sodik napját vasárnap délelőtt a szünet nélkül szakadó eső teljesen tönkretette. A feneketlen, mély talajon a pa­pírforma teljesen felborult és sorozatos favoritvereségeket nézett végig, az időt tekintve, kielégítő számban megjelent közönség. A bevezető futamban a favorit Ritát, mely már beérhetetlennek látszott, a célban Futórózsa megelőzte. A Handicap súlyos favoritvereséget hozott. A fogadók kí­sértő réme. Pogány, mint nagy kedvenc. ismét cserben hagyta h­íveit és a vert mezőnyben lapult meg. Kettős győzelemre vitték dr. Tóth Béla plébános színeit Több sincs és Lagzi, az Ercsi, illetve Krisztinavárosi díjakban. Ez utóbbi versenyben a nyerőre több mint tizenhétszeres osztalékot fizetett a totalisateur. A Sió dijban a reál Lord Ida hibát hibára halmozott és­­ utolsónak végzett. A győzelmet a múltkor favorizált Ah­med szerezte meg. A főfuta­m­ban, a Páva H. dijban, Clayton bevezetett Kurmi előtt, míg a nyerőnek favorizált istállótársa, urca a harmadik helyen végzett. 1 érvényesült a papír, Kisgros A részletes eredmény: egyedül tíz Amatőr-hajtásban győzött Ilabonbán ellenében. I. Eiadóverseny, 1200 m. Don Carlos 57 Esch Gy. (2) 1 Reiter J. alezrr. Buborék 46-1 Csata (3) 2 Mr Burnett C.epou 57 Fidi György (3) 3 .lóház István Nu­na P. 5214 Csaplár (14) 4 Lantos 55 Duti ,J. (10) 0 Adonis 52lé Pápa (33) 0 Heves 55Vj Hevesi '25) 0 Róvsab. II. 461* Lynch (10) 0 Hehogyis. 57 Vi Tóth (12) 0 Annabel 51 Túrai F. (20) 0 Barbár (2­5,2 Horód­i 16) 0 Biztosan háromnegyed hosz­­szál nyerve, öt hosszal har­madik. — Idő: 1.16. — Tot.: 10.27; helyre: 10:12. 13 14. A győztes 3150 pengőért visszavásároltatott. 0­. Kispesti díj: 1600 m. x Leander 58 Esc­h (1:10)­ 1­­ Gróf Festetics Gy. Gyöngyike 4414 Lib­ek (3) 2 Gróf Jankovich-Bésán E. Lobogó 43H Ku­msella (8) 6 Kelgesus 41% Fodor (8) 4 Könnyen háromnegyed hosz­­szal nyerve, öt hosszal har­madik. —­ Idő: 1.50. — Tót... 30:15. III. Háromévesek nyilt han­­dicapja. 1600 m. Borotva 48■ 1. Balog J. (2) 1 Lesvái­i ménes Tinódi 43% Lynch (10) 2 Gróf Cziráky L. Lav. toént 45% Csuta (2 %) 3 He. Odesealchi B. Conch. 51 Vi­tz. L. N­. (10) 4 Capt. Kát 48 % Tus. (2) 6 Fogj meg 48 Csaulár (6) 0 Senator­ 44 Kaszián (20) 0 Dáma II. 43 Vi- Fodor (8) 0 Erős küzdelem után nyak­­hosszal nyerve, ötnegyed hosszal harmadik. — Idő: 1.49. — Tot.: 10:29; helyre: 10:20, 10. I. Nyeretten háromévesek versenye. (500, 100 . 50 I­.) Futórózsa 1500 Kovács 1 Kovácsevics M. Rita 1500 Huszár F. 2 Nomád 1500 Fityó 3 Etus 1500 K'tl­­in kH 0 Tamerlan 1500 Maszár J. 0 Szerető 1500 Novák 6 Otto 1500 Kovács IT. 0 Kópé 1500 Gendut- 0 Tot.: 10:40, helyre: 10:17, 39. 17. — Olasz: 10:84. — Idő: 41.4. 41.8. 49.8. — Biz­tosan. II. Handicap. (600, 120. 60 P.) Nadlona 2200 Kovács II. 1 Sződvárdonthi ménes Juhar 2220 Fityó 2 D. Endre K. 2240 Gendur 3 Pogány 2200 Maszár J. 0 Mátra 2220 Jónás 0 Mimosa 2200 Maszár F. 0 Úri Baka 2220 Kovács J. 6 Lea 2220 Marék 0 Krampusz 2220 Marschall 0 Ravasz 2280 Wiesner 0 Gendurt, és Marékot a start­nál való késői megjelenés miatt szigorúan megintették. Tot.: 10:38, helyre: 10:18. 19. 71. — Olasz: 10:46 — Idő: 35.6, 35 G. 35. — Köny­­vigen. III. Eves. dil. (800, 160 80 F.) Több sines 1820 Kovács NI. 1 Dr. Tóth Béla Erika 0. 1820 Kallinka 2 Erviva 1820 Maszát F. 3 Libertás 1820 Fu­vó 6 Szertelen 1820 Kovák­s Milike 1820 Bernrieder kim. Munkács 1840 Marschall kim. Tot.: 10:69, helyre: 10:18. 22. 14. — Olasz: 10:62.­­■ Idő: 41: 41.5. 41.8. — Bizto­san. IV. Sió díj: (800, 160. 80 P.) Rohmed 2120 Moszk­ F. 1 Szerencsés istálló • Ingeborg 2120 Bernrieder 2 Cyklon 2120 Kovács J. 3 Keringő 2100 Kallinka 0 Qr­ntuzd 2100 Maezli n Lord Ida 2100 Kovák n Gerlice 2140 Wiesner 0 Cserkész 2100 Fityó 0 Tot.: 10:34, helyre: 10:15, 14. 27. — Olasz: 10:48.­­ Idő: 35.5, 35.7. .36.9. — Küz­delem: V. Páva H. Uit. (800. 160 80 P.) Clayton 2400 Marséban 1 Pilisi istálló Nurmi 2440 Hoffinanft 2 Iwa 2400 Wiesner 3 Medea 2420 Fityó 0 Dobos 2400 Kovács J. 0 Tot.: 10:63, helyre: 10:25. 41. — Olasz: 10:50. — Idő: 36.1. 34.7. —• Biztosan. VI. Krisztinavárosi di­. (5.X). 100. 60 P.) Lagii 2080 Kovács 11. 1 Dr. Tóth­ Béla Auriga 2060 Salgó 2 . Cilii 2080 Marek 3 Kota­bene 2060 Vorst O Dry 2080 Jónás 6 Don Quich. 2100 Kil­iuka 0 Barátom 2080 Kovák 0. Fregoli 2080 Wiesner 0 Biep­aimé 2160 Kraudy 0 Erzsek 2080 Maszár F. 0 Románé 2080 Tomana kim. Tot.: 10:173; helyre: 10:31. 29. 26. — Olasz: 10:83.­­­­Idő: 43.1, 45. 44.3. — Bizto­san. VII. Amaturhajtás. (500, 100, 50 P.) Nisgros 2060 Tornalyay 1 Tiszakeszi ménes Rabonban 2080 Sebei bel 2 Cigányb. 2060 Baranyai 3 Rosalina 2060 Laudon 0 Pali 2080 Kuhn O Pieolo 2060 Délczsg kim. Tot.: 10:23; helyre: 10:15, 11. — Olasz: 10:45. — Idő: 37.9, 37.7. — Biztosan.­ ­ rákóczi-térnél, kiadó lakások: Óory-utcában épülő bér­palotában 2 és 3 szobás, hallos modern kivitelben és garzonlakás májusra. Központi fűtés és meleg­­vízszolgáltatás. UGYANOTT ÜZLETHELYISÉGEK IS. 44­­2 Bővebbet a helyszínen. Déry­ utca 4. építési iroda. Tel. 412—96. Nedves falak kiszárítása csakis „Áramló levegő« rendszerrel érhető el feltétlen­­biztonsággal. Alkalmazható régi nedves falaknál, valamint új épületeknél.­­Y Prospektus, helyszíni szemle és ajánlat díjtalan. PAULUS PAL EDE 48 Budapest, V., Nádor­ U. 19. Tel.: Aut. 120—07. Tsiéz körül legforgalmasabb helyen levő üzlethelyiségem egy részét kereskedőnek albérletként kiadnám. Berendezés, kirakat, telefon van, önállósításhoz kitűnő alkalom. Levelet kérek ..Egyesült erővel 500-4832“ a­z Erzsébet­ körúti főkiadóba Háromszobás komfortos lakás erkéllyel május 1-re kiadó. Szondy­ utca 66. Bajzat utca sarok. Bérház jövedelme hosszabb időre bekebelezéssel tiszta h­ozadék feléért eladó. ..vértiáz 50“ jelige Erzsébet-körúti főkiadó. 4896 Vendéglősök-, kocsmárosok- és fűszereseknél jól beveze­tett, megbízható, kifogástalan megjelenésű vagonképviselők kerestetnek, jelentkezés személyesen e héten délután 5—6 között Palugyay J. és Fiai rt.-nál, Andrássy­ út 5. jégszekrények, söraparátok kerti székek és más üzleti be­rendezések nagyon olcsón Rosenfeld. Népszínház­ u. 31. ÁRVERÉSBŐL Poroszszén Üzletszerző elsőrangú cégnél falvétetik. Ajánlatokat ,,Pluto” jeligé­vel Rudolf Mosse, Váci-utca 18. továbbit. 4111 Házárverés. VI., Frangepán-utca 34. szám­i ház 1930 április 9. napján délután 3 órakor a központi járásbíróságon V., Markó-utca 25- földszint 26. alatt 62.500 F kikiáltási áron végrehajtási árverés alá kerül. -V ház 26.250 pengőnél olcsóbb áron el nem­ adható. A bánatpénz a kikiáltási ár 10/%-a. 4854 alá/targyun, verseny dijak .nyári árban ezÜstárugyári ! ELŐNYÖ! Kiadók májusra 3 szobás, augusztusra 3 és 4 szobás Tátra-utca 12/a, májusra 5 szobás Tátra-utca 8 és azonnalra nagy üzlet, raktár, iroda­­helyiség Katona József­ utca 10. Valamennyi modern, központi sütésen stb. Bővebbet a házfelügyelőknél. 4855 Ezüst d f N­ 6 ti Z b U é U spun* Cí* SCHLEIFER KAZINCZY­ UTCA 14. SZ. S FIZETÉSI FELTÉTELEK I % HSO. április 8„ kedd. “ ~ _____ PESTI HÍRLAP 15 Sárga spédutánzatú kesztyű férfit* női 2 Beroberg selyemharisnya kis hibával ............ Tenisz pullover lebér, ujja nélkül.. .......... Oroszka finom gyapjúminőség......................... Svájci katettsapka Xm­s,8pjümiDD: 1.90. Kombin* * - 2.50, deary­.rg selyemből, pazarul kiállítva színes linont­ól, gyönyört­ csip­kével fa csíkos selyemtrikóból 2.75 3.75 13.80 2.50 9.50 3.90 2.15­­ gyapjúcolinból, krém, sötétkék és drapp ! színiben .............................................. Női ruha műselyemből, sikerült fazon ............... gyönyörű műselymekből.......... 11. , legújabb tweadszerű anyagból6.­, Apacs-vállken­dő múlt minták ..........5.... 8. , Női ruha gyönyörű Sevillából, hosszú ujjal ....... Női zsemperruha ,w­eed to,racwl: Mi­selyem pazar választékban.......................... Motelen gyönyörű új minták........... 0,95, Tweedkeime újdonságok............................. Kürti abrosz szövött kiváló minőség... .... 5.25, Frottierkeime nehéz minőségben ... 9.9, Franelitakaró jó minőség, reklámárban ........ Nyakkendő 1.75,2,50,3,80, Férfiing nagyon jó oxfordból, 2 gallérral .... Rövid alsónadrág színes 2,20, fehér 2.80, Apacsing kiváló panamából, fehér és drapp 6,50, Férfizoknik nagyszerű minőségben, reklámár !... Frottiertörü­lköző X 2,25,2.50,1,25, 980 15-9-II-17.50 25-1,95 1.25 6,90 6.50 13.50 4,80 3.90 7.50­­.90 1,75 Rákóczi út 38. Király utca 52. vámház körül 16. Lovasmérkőzések a Nemzeti Lovardában. A Nemzeti Lovarda lovasm­érkőzéseinek második napján a nézőhelyek zsúfolásig megteltek közönséggel, mely nem fukarkodott tetszésnyilvánításával. A második nap sem múlt el baleset nélkül. Ledovszky Ágnes ugyanis felbukott lovával, azon­ban minden komolyabb következmény nélkül s újra lóra szállva, végig lovagolta a pályát. A hölgy versenyt Fáy Halász Ida nyerte. A vasárnapi versenyek eredménye a következő: 1. Nyeretlen lovasok díjugratása: 1. Szent György istálló „letek", lovagolta Endrődy Á. 2. Szent György istálló „Grófnő", lov. Endrődy Á. H. Őrlovasnak nehéz díjugratása: 1. Fáy Halász Ida „Carmen", lov. tulajdonos, 2. Transylvania istálló „Apotinka", lov. Ledovszky Ágnes, 3. Marton Károly: „Gábor", lov. Géczy Kyra. III. Űrlovagok nehéz díjugratása: 1. Magyar conc. ist.: „Opták­", lov. Schiaurek O., 2. Magyar conc. ist.: „Tiszanána", lov. Schau­rek O.

Next