Pesti Hírlap, 1930. június (52. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

BUDAPEST, 1930. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára: (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres ! Ill. ÉVFOLYAM: 123. (17.188) ANAP JUNIUS 1 Szerkesztőség: "Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78 Tel. mint a szerkesztő­ségnél. Erzsébeti körút 1 Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük Európai unió. Irta: Urmánczy Nándor. Megint új kísérlet. A világháború befe­jezése óta a győztes államok egyebet sem tesz­nek, csak kísérleteznek, kísérleteznek, hogy valamiképpen biztosítsák a harácsot, a hadi­­zsákmányt. Hogy fenntartsák az erőszakos békék hóhérságát. Tudják, hogy sok igazságtalanság van a­­ békékben, hogy szörnyű embertelenség foly­­ ma is a zsákmányolt területeken, de erről mélységesen hallgatnak. A gazságok megszüntetésére nem gon­dolnak. Egyedüli gondjuk, hogy továbbra is biztosítsák a hódított területeken zsarnoki uralmakat, hogy nyugodtan élvezhessék a győ­zelem édesszűs gyümölcsét. Genfben, Hágában, Locarnóban, Párizs­ban, Londonban és mindenütt, ahol tárgyalni és szórakozni lehet, ez a téma. A szorongó érzések között élő kisantant minden esztendőben külön is konferenciázik. Ők tisztán a magyar zsákmány bizonytalan sorsáért remegnek. Annak a biztosításán dol­goznak. A híres Kellogg-paktumon az aláírások jóformán még meg sem száradtak s jönnek az újabb kísérletek. Pedig Kellogg paktuma a háborút megölte. Legalább is aláírásokkal megpecsé­telt papíron. A kormányok aláírták, hogy nem háborúznak többé. És soha nem fegyverkeztek olyan dühvel, mint a paktum megkötése óta. Csak az imént fejeződött be Londonban a tengeri leszerelési konferencia. És azóta gar­madával építik az érdekelt hatalmak a hadi­hajókat, tengeralattjárókat és tengeri repülő­gépeket, anyahajókat. Most a franciák agilis külügyminiszte­rének, Briandnak új kísérlete került sző­nyegre. Európa békéjéért fáj a feje. Azt a ve­szélyt akarja kiküszöbölni, amely Európa bé­kéjét politikai, gazdasági és szociális téren fe­nyegeti. Ha önzetlenség, belátás, a felülemelkedni tudás nemessége volna benne, akkor azt hir­detné, hogy a párizsi háborús békéket vegyék revízió alá. Azokban van a sok gyúanyag, ami Európa békéjét politikai, gazdasági és szociá­lis téren fenyegeti. De ő csak a zsákmány mindenáron való biztosítását nézi. És köntörfalaz. Kerülő utón akarja célját elérni. Azt mondja, hogy a né­pek jóléte követeli az európai uniót. Valósul­jon meg a szolidaritás az európai népek kö­zött. Hozzák összhangba az európai érdekeket. Briand összetéveszti az európai érdeket a francia és kisantant érdekekkel. Briand memoranduma még a lehetőségét is kizárja annak, hogy a párizsi békékhez hoz­zányúljanak. A békeszerződéseken való vál­toztatás a Népszövetség hatáskörébe tartozik. Az európai unió ezzel nem foglalkozhat. A memorandum terve az, hogy egyelőre alakuljon az európai államok képviselőiből egy állandó felelős testület. A testület szerény címe „Európai konferencia“ lenne. Ez a derék konferencia azután Genfben működne a Népszövetség ellenőrzése alatt. És annak szellemében! Mi ismerjük a Népszövetség működését is és a szellemét is. Velünk szemben ma is olyan, amilyen kezdettől fogva volt. Elfogult, ellenséges. A Népszövetség a mi közismert sóhiva­talunk. Ott besózzák panaszainkat és hűvösre teszik. És csak akkor látnak napvilágot, ami­kor a bibliai Ítéletnapon még a koporsók is megnyílnak. Akkor a Népszövetség irattárá­nak a magyar fiókját is valószínűleg kinyitja az általános földindulás. Az akkori egységes­párti kormány azután viheti az iratokat Szent Péter elé. Az „Európai konferencia“ című európai unió az európai államok képviselőiből állana. Gazdasági problémákról tárgyalnának. Pénz­ügyi, munkaügyi és egyéb „ügyi“ kérdésekről. Együttműködésről, egységes eljárásokról, me­lyek a kiengesztelődést elősegítenék. Ennek az állandó testületnek szűkebb tanácsa is lenne. A tanács az unió végrehajtó szerve. Azonkívül állandó titkárságot is szer­veznek. Vagyis még egy újabb nemzetközi hivatalt akarnak felállítani. Mintha nem volna elég a semmittevésre a Népszövetség nagy hi­vatala. A genfi nagy palota nagy tisztviselő­­serege. A győztes államok természetesen pár­tolni fogják Briand unióját. A kisantant álla­mai kapva kapnak rajta. Valószínűleg ők lesz­nek a leglelkesebb szószólói és barátai az unió­nak. Hogyne, mikor munkaköréből a béke­szerződések revízióját eleve kizárták. És ami­kor az egész verkli a párizsi békék alapjára helyezkedik. A mi kormányunk is megkapta Briand memorandumát. Mi jófiuk szoktunk lenni. Kaphatók voltunk mindig az ilyen paktu­mokra. Elfogadtuk a Kellogg-paktumot­­­ Hivatalosan lemondottunk a háborúról. Ez a lemondás hivatalos részről őszinte volt! De azért harciasak maradtunk. Vannak különböző frontjaink. Mozifront, színházi front, pólófront és egyéb csataterek. A békés hadtápterületeken nagy a nyüzsgés. A hadi­­tudósításokat pedig a törvényszéki rovatok közüik. Ilyen körülmények között a memorandu­mot magunkévá tesszük. Belépünk az unióba, hogy részt vegyü­nk az­ együttműködésben. Együttműködünk rabló szomszédainkkal is. Az ő szájok ize szerint. Az unió szűkebb tanácsába nem kerül be kiküldöttünk. De az mellékes. Minek is. Fő az, hogy bent legyünk. Mert belülről jobbára lehet dolgozni és a magyar érdekeket szolgálni. Miként a népszövetségi bennlétünk mutatja. A belépést könnyen megindokolhatjuk. Hogy nem lehetünk rendbontók. Nem húzha­tunk mindenkivel ujjat. Elveszítjük a hatal­mak jóindulatát, amivel elhalmoztak s aminek annyi hasznát láttuk. Ráadásul gazdasági és pénzügyi bojkott alá is vehetnek. Példabeszédek.­ ­ Irta: Bethlen Margit. Az élő állatoknak az ő jó tulajdonságaikról és azoknak visszájáról. Mikor pediglen az Úr megteremtette volna az összes élő állatokat, kü­lön-külön a csúszó, mászó, futó és repülő vadakat, elővéve őket egymásnak utána és kitáratva szájukat, mintegy ajándékképpen, vékony ezüst tallér­ként beléjük csúsztatott egy-egy jó vagy szép, avagy hasznos tulajdonságot, reája ütvén an­nak oldalára az ő bélyegét, hogy lássák, hogy ez az ajándék tőle, az Úrtól, volna. Az oroszlánnak bátorságot és harcra való­­ készséget ada, hogy semmitől sem rettenne meg. A kígyónak okosságot, hogy, bár lábat és " karmot nélkülöz, bajnak nélküle csusszanjon által az életen. A nyúlnak óvatos környültekin­­­­tést, hogy vakon az veszedelmekbe ne rohan­­gásszon. Az szamárnak pedig türelmes lelkü­­letet, hogy elviselhesse a reá mért terhet. És igy tovább minden élő állatoknak megadá azt, amire szerinte szükségük vagyon. A gonosz azonban, az, akit Luciphernek is nevezőnek, résen vala és ahogy az Úr ki­eresztve az egyik állatot, háta mögé hajtja azt, hogy másikat venne elő, elkapá öt röptében és a fénylő tallér másik oldalára az ő, a gonosz bélyegét üté. És ezt emigy folytatá, amig csak mind az összes állatok meg nem kapták volna járandóságukat. Mikoron pedig az állatok elszéledtek­ volna és megkezdék működésüket a földön, mindenfelől panaszok özönlenek az Úrhoz. Az oroszlán vérszomjas és kegyetlenkedő, mondák neki azok, akiket megeve. A kígyó ravasz és alakoskodó, mindent megmagyaráz és elhitet velünk, sírtak a gyöngék, kiket bűnre csábita. A nyúl’gyáva, a veszélynek még árnyékára is megfutamodik, a szamár pedig makacs, három napig egyfolytában ké­pes egyhelyt állani, ha kedve tartja, kiáltó­­zák azok, kiknek ebből kára származott. És így tovább, minden állatnál kifogásolák az ő tulajdonságukat. Az Úr pedig hallgatá őket azzal a min­dent kiváró türelemmel, amely az örökkévaló­sághoz szokottaknak kiváló attribútuma, és amikor már túlontúl zajonganának, előveve az állatokat újra sorjában, és kitáratva szájukat, hatalmának erejével előszól­tá belőlük a ka­pott ajándékot. Mikor pedig azok, mint megannyi fényes tallér, ott feküdtek volna teremtő tenyerébe, megfogá őket, megnézé és megforgatá. És látá, hogy az egyik oldalukon az ő jegye volna raj­tuk, a másikon pedig a Gonoszé, de azt is látá, hogy olyan vékony volna a tallér fala, hogyha az egyiket lekaparná róla, a másik is elpusz­tul vala. És visszatevé a tallérokat minden egyes élő állatnak szájába, mondván: „Minden jónak és minden rossznak meg­van a maga visszája, amely összetartozik vele, miként a napnak és holdnak fényes és fekete oldala. És az egyik a másik nélkül nincs és nem is lehet. Szenvedjétek el tehát a rossza­kat, hálából a jóért, amelynek visszája, és igyekezzetek az én bélyegem jegyében élni. Aki ért a szóból, értsen és eszerint csele­kedjék.“ Az egyforma tehernek kö­lönböző mineműségéről. Megtörtént egyszer, hogy az Úr tréfás kedvében fogadásra állott a Gonosszal, kit ne­veznek Sátánnak is, hogy az ő teremtménye, legyen az ember, állat vagy növény, könnyed erővel fogná hordani a terhet, melyet el nem bir, hogyha azt a Gonosz mérné ő reá. És azt is monda az Úr, hogy az ő teremtménye maga fogná saját erejéből kitermelni a terhet, me­lyet roskadás nélkül viselend. És a Gonosz örü­le, mert kaján tervet eszele ki, amellyel megszégyenité az Egek és Világok Urát. És mondá neki, tettetve az aláz­­kodást: — Oh! Uram, nincsen itt a közelben sem ember, sem állat, akin a próbát megejtenék. De imé vagyon itten három kicsinyded fa, ez szerintem mindenkép alkalmas leend. Mert úgy gondolá magában a beszé­lések, hogy­­emberbe vagy állatba könnyen belélehel­­hetné az Úr az ő akaratját, buzdítván őket a kitartásra, de hogy az faj lélek nélkül valónak teremtetvén, vagy hajlik, vagy törik, de sem­miképpen sem befolyásolhatandó. És az Úr látván az ő gondolatját kiüt­közni homlokán, miként az verejtékcseppeket az forró nyári délutánokon, mosolyga magá­ban és szóla: — Úgy legyen. És megegyezének hat mázsa súlyban, melyet­­mindegyikök külön-kü­lön valamelyik fára reárakna. A Sátán pedig, ki alig várhatá már, hogy a fogadást megnyerné, foga egy mázsás, nagy követ s az egyik zsenge kis fa egyik ágára akasztá valá, amely földig meg­­bajla terhe alatt, de ép zsengeségénél fogva

Next