Pesti Hírlap, 1930. június (52. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-05 / 126. szám

1930. Junius csütörtök. PESTI HIRLAP mw jjl* i. ■ »jujuj» ftjgw17 mm SÍRKŐ-AVATÁS. Dr. Rácz Béla és felesége ezúton értesítik jó ismerő­seiket és barátaikat, hogy megboldogult fiuknak sír­emlékét, f. hó 7-én, szombaton, d. n. 5 órakor fogják a Farkasréti temetőben (18. parcella, első sor) fel­avatni. 8285 SPORT. Mi is küzdeni, mi is győzni akarunk. A kormányzó ünnepélyesen nyitotta meg az Európa boxbajnoki viadalt. Már sok mindenféle nemzetközi sportesemény volt Budapesten, de először történik, h­ogy a boxoló­­világ legjobbjai nálunk küzdenek a bajnoki címekért. S most látszott meg, hogy a pár év előtt még alig is­mert tökölvívás mennyire népszerű lett nálunk is. Több­ mint négyezer ember jött ki a Városligetbe az Iparcsarnokba s tapsolt­ a felvonuló, 11 különböző nemzethez tartozó daliás versenyzőknek. Természe­tesen a taps és ünneplés egyúttal reménykedés és biztatás is volt, mert az Európa minden részéből felsorakozott boxolók között ott volt a nyolc legjobb magyar is, akik kemény ököllel verekszenek a ma­gyar igazságért... Az 1930. évi európai amatőr boxbajnokság mér­kőzéseit ma este nyolc órakor nyitotta meg ünnepé­lyes keretek között vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, a városligeti Iparcsar­nokban. Előkelő közönség gyűlt egybe a résztvevő nemzetek színeivel díszített Iparcsarnokban. A dísz­tribünön foglalt helyet József kir. herceg Karaffláth Jenő, az OTT elnöke, gróf Andrássy Mátti, vitéz Kn- Idndy Imre ny. tábornok, gróf Hunyady Ferenc s a sportélet még számos kitűnősége. A kormányzót, aki pontosan nyolc órakor érke­zett szárnysegéde kíséretében, a bejáratnál a Ma­gyar Ökölvívó Szövetség vezetősége fogadta. Miután a kormányzó a Himnusz hangjai közben elfoglalta díszhelyét, a résztvevő nemzetek csapatainak vezetői csapatuk egy-egy tagjával felsorakoztak a ringbel, majd gróf Sigray Antal, a Magyar Ökölvívó Szövet­ség elnöke, felkérte a kormányzót a bajnoki ver­seny ünnepélyes megnyitására. A kormányzó német, olasz, francia és angol nyelven üdvözölte a résztvevő nemzeteket, azután magyar nyelven így folytatta beszédét: — Idén Magyarország részesül abban a meg­bízatásban, hogy az 1930. évi európai amatőr­ box­­versenyeket Budapesten megrendezze. Örömmel üd­vözlöm az ez alkalomból megjelent 11 nemzet sport­ban edzett fiait, akik Velünk, magyarokkal mér­kőzve, hivatottak lesznek eldönteni, hogy kit illessen meg az Európa-bajnok büszke címe. A bajnoki mér­kőzést ezennel megnyitom. Nagy taps és éljedzés követte a­ kormányzó szavait. Ezután a résztvevő nemzetek vezetői sorban elmondották üdvözlő beszédüket. Elsőnek az osztrák kiküldött Mondta a­­mikro­fonba: „Auf Wiedersehen in Wien“, utána a dán, az észt kiküldött beszélt, nagy taps köszöntötte a fin­nek képviselőjét, utána a lengyel, majd a német kö­vetkezett, akin látszott, hogy rutinos mikrofon-be­mondó; a norvég után hatalmas tapsot kapott Itália embere, a halkszavú román után a svéd hatalmas hangon szónokolt­­ az otthon maradottaknak, sza­vát valószínűleg meg is hallották Stockholmban. Az utolsó Rankovszky Artur, a Magyar Ökölvívó Szö­vetség alelnöke volt, aki mindössze ennyit mondott: — Mi is küzdeni és mi is győzni akarunk! Az ünnepi aktus után nyomban átvették a piros kötelekkel körülvett ringet a jogos birtoklók, a viasz­­szőrök, csöbreikkel, szivacsaikkal és törülközőikkel, a komoly arcú pontozó birák alacsony székekre ül­tek, hogy csak a fejük látszott a ring padozata felett, taps köszöntötte az első versenyző párt, a magyar Széles és a lengyel Stepaniakot, a biró intett, a gong megszólalt s már zuhogtak is az ökölütések, jelezvén, hogy megkezdődött az ötnapos nagy verseny. Talán egy sportágban sem váltakozik annyira pillanatok alatt az izgalmas, az unalmas, a szép, a visszataszító, a plasztikus, a groteszk akciók és moz­dulatok sorozata, mint az ökölvívásnál, ahol három­­szor­ három perc áll csupán rendelkezésre, hogy a két versenyző eldöntse, melyik a jobbik. A közönség is aszerint élvezte a versenyt, hogy ki mennyire volt szakértője, vagy régi lelkes hive az ökölvívásnak. A noviciusok nagy serege még csak most ismerkedett a boxolással s mig a karzat, népe hallalit kiáltott és leütést követelt, addig az első sorokban ülő gyengébb nem kritikája és szimpátiája még nagyon is a külső­ségek szerint alakult. — Jaj de csinos fiú, kár, hogy­­úgy kikap! — Nagyon tud az a sárganadrágos, de könnyű neki, mindig súgnak azok a törülközős emberek! Ilyen és ehhez hasonló amatőr­ kritikák sűrűn hangzottak, de hamar belejött még a laikus publi­kum is az élvezetbe, s a harmadik-negyedik pár küz­delme után már a szép piros nadrágnál, vagy­ lobogó szőke hajnál sokkal többre becsültek egy-egy egészsé­ges horgot vagy szvinget, s megtapsolták még a ro­mán fiút is, mert szépen küzdött. A sport, hamar meg­szünteti a nemzetiségi korlátokat s a sport birodal­mában csak a sport önzetlen művelői az igazi tekin­télyek . (sz- «■) Az Európa-bajnokságok első napi mérkőzései­nek lefolyása a következő volt: Bantamsuly. Széles (Ma­ eleinte még csak valahogy bir­­gyarország)— Stoppnnak (Len­­ja a védekezést, de később e­gyélország). Széle.A szélvesszé- amikor Széles több jól helye­ttien rohan ellenfelére, akinél tett egyenesét beszedi, már jobb,és balkezeseket és hörgő- csak dülöngőzik. A harmadik kát helyez el, de belháréb­an menetben a lengyel háromszor is erősen megdolgozza. Az első földre megy, mire a vezető menet végén a lengyelt már olasz biró lelépteti, treak a gong menti meg a ki- Győr: Széles (Magyardozag) ütéstől. A második menetben technikai tulfölény miatt. Légsuly: Lungu (Románia ))-Gápak (Ausztria). Az első menet elején osztrák fölény, de tovább az állandóan le­­biljló Lungun­ak több egyene­se jól ül. A második menetben Lungu taktikája mindjobban érvényesül és sok ülő ütései­vel nagy fölénybe került A harmadik menet elején az osztrák erősen támad és több pontot szerez, de mindez nem elegendő, hogy behozza Lungu szerzett előnyét Győr: Lungu (Románia). Pehelysúly. Johtonen (Finn­­ország)- Saraemni (Olaselor­­szág). Szép mérkőzés. Saraem­i gyors iramát átveszi a kitühtt finn. Mindkét okidon szén ak­ciók. A második menetben az iram még erősebb. Az olasz dolgokkal, a fitin­ egyenesek­kel dolgozik. A menet vége felé az északi boxoló lankad. A harmadik menet elején az olasz erősít, de gyönyrű üté­seit szépen állja a finn, végül győz a nagyobb tudású allst. Győz: Sarapini (Olaszország). A közönség lelkesen megtap­solja a kitűnő győztest. Pehelysúly: Fuchs (Német­ország)—Corny (Lengyelor­szág). Az első menet mind­kettő erős munkája. A máso­dikban német támadás, amit hasonló eredménnyel átvesz a lengyel is. A menet vége felé erős lengyel fölény. A harmadik menetben a lengyel két egyéblsére a német két balkezessel felel. Gorny két­szer földre megy. Megteszi ezt a német is, aki ettől kezdve csekély fölényt mutat, mindez azonban nem elég «»hot, hogy elérje Gorny pont­jait. Győz Corny (Lengyelor­szág). Könnyűsúly. Hergeth (Ausztria)—Vakeva (Finnor­szág). Az első menetben finn fölény, amit szép egyenesei­vel szerez meg. A második menet ugyancsak finn fölény­nyel végződik. A harmadik­ban erős küzdelem folyik, a finn azonban megtartja fölé­nyét és biztosan győz. Győzi Vakeva (Finnország). Könnyűsúly . Cionoiu (Rto­mánia)—Edlund (Svédország). Az első menetben a hosszú­­karú román jól tartja magát és sokat támad. A második­ban azonban mindinkább ér­vényesül Edlund tudása, aki a harmadik menetben grogy­­­á­rti ellenfelét és biztosan g­nyőz Edlund (Svédország). Weltorsulg: Besselmann (Né­metország Risch (Finnország). Erős fű­rős küzdelem, a finn eary eröe jobbkezese megtánto­­rítja ellenfelét, aki azonban rögtön visszaadja a kölcsönt. A­­második menetben a német erősít­és a harmincadik má­sodpercben jól helyezett jobb­kezesei kileneig számoltatja a földre­ kerülő f­nnt. Alig két tel­jeselt, irtózatos upper eur-ot kap a némettől, mire elterül és kiszámolják. Győz Besselmann (Németor­szág) kiütéssel. Westersuly: Balázs (Magyar­­ország)—Cesare De Vio (Olasz­ország). Balázs szépen kezd és némi fölénybe kerül, a vég felé azonban akciói közepette megáll, amit azután kihasz­nál ellenfele. A második me­netben ismét erősen támad és az olaszt erősen csorítja. A menetben újabb pontelőnyre tesz szert. A harmadik menet­ben a közönség mennydörgés­szerű biztatása mellett ismét támad Balázs, de már tehetet­len, de azért a zsűri mégis a teljesen kész olaszt hirdeti ki győztesnek. A közönség erősen tiltakozik. Győz­tes are Desio (Olasz­ország). Középsúly. Johannsen (Nor­végia)^— Kuura (Észtország). Erős mérkőzés! Kuura az első menetben az akciósabb és len­dületesebb, a második menet­ben mindkét oldalon sok akció van és kemény ütések ülnek. Kuura fölénye ebben a menet­ben már csak kévéé. A har­madik menetben Johannsen kerül fölénybe két erős upper cut-ja ül, az egyik leviszi a teljesen kifáradt észtet, akit a bíró, dacára hogy felkel, lelép­tette ellenfele túl nagy techni­kai fölénye miatt. Győz Johannsen (Norvégia): CSILLÁROK! 12 havi részletre Előre nélkül is Uránia Szaküzlet, a?!1U.!4A. 18 Andrássy-út mellett I. ev­. nagy urasági lakás és egy földszinti 4 utcai szo­bás lakás minden komforttal augusztus 1-ére mérsé­kelt áron kiadó. Szív-utca 33., Aradi-utca sarkán. g2.i Tüdőbetegségek ered­ményes gyógykezelése az Erdei Üdülőben, Budakeszi, Erkel-utca 24. Olcsó árak. Felvilágosítás, prospektus. W. Pannónia-utca 22. földsz. 4. Telefon: .__ ' . Automata 136—39. sasé Jégszekrények, lók­ású, gyakorlott levéltáros azonnali bilépésra kerestetik. Részletes ajánlatok, eddigi működés és fizetési igény megjelölésével ..Gyár 324—8255“ alatt a főkiadóba kéretnek. KOSZZPÉNZEKEt kedvező zamatozás mellett elfogadok Farádi Balogh Constantin panküztett. Fennáll 46 ad­óra. Budapest, wlll . Baross-utca 22. sz. fereton . Jóeset 365—75. 780« 3 szobás szép modern lakások ferkellyel, aug. 1-re kiadók. Szondy-u­tca 66. Bajza-utca sarok. GYÁRI TELEP Váczi-ut mentén, 2160 D-ös .­rületen, egyben vagy felosztva, nagy épületekkel együtt eladó. Megkeresés Mészáros Sándor, Forgách-utca 12. Telefon 915—24. 8275 Földszintes sarokház Pesterzsébeten, Jókai Mór- és Vasgereben-utca sarkán, volt iskola. 8 tan­terem, 10X6X4 mtr. Tanácskozó, Szertár, igazgató és szolga­­lakás, tágas zárt folyosókkal. Vízvezeték és villany. Villamos, vásárcsarnok, piac mellett. Kereskedelmi iskola, kórház vagy más intézménynek, gyárnak bérbe vagy eladó. Üresen áll. Elcserélném közeli kisbirtok, villáért. Bővebbet a helyszínen. ■­­ .­.................­­ . «... ..... i. ■■■■■.­ ........ *» m­ Előkelő biztosító keres életágazatban jól bevezetett- eerieus üzletszerző tisztviselőt fix és jutalék mellett. Ajánlatokat ,,Jövőjéről gondoskodunk“ jeligére kérünk Tenzer hirdetőjébe, IV., Szervita-tér 8. 8283 co­mraparátok, kerti­sze­s kék­ asztalok és más vendéglői berendezések nagyon élesen, Rosen­leidnél, Népszínház-u. 31 VIZIPOLÓ. * A MAC Németországban folytatja győzelmait. Düs­seldorfban a Rana-úszóstadionban • több tu­lnt 2000 néző előtt a MAG túrázó vízipoló csapata egy, a Sel­Vlmm­­verelli 09. Düsseldorf és a Webwi­ttfilterein 08 játékosai­ból kombinált Csapat ellen óriási technikai fölénnyel 0:1 (5:0) arányban győzött. A gólok sorozatát Keserű nyi­totta meg, aki Vértesivel felváltva dobta a magyarok góljait. A düsseldorfiak becsületgólját ,Tassen szerezte. orvos Dr. Hegedűt, togbelfigségek szakorvosé. Bendel csak Baroes-utca 120. alatt d. e. 9— este 9-i­g Mutogat, szájpadlás nélkül. Fogtö­més, foghúzás 30 évi gyakorlat. Régi fogai eleső átalakítása Havi részletre is! 8190 FOG Csillárok­­­i részletre ,készpénzárban ! 10—20 pengős havi törlesztésre, előleg nélkül­­ kaphatók Corvin CsiClftrMz, fikácfa­ u. 6. Neiirat n !ur­­ai oMálon SZAKORVOSI Lenn^?JfeA Rondáié* égés* nap. eS **0UHD0tegekllfK. Rákóczi-ul 32. I. omol««, 1. a­tó. (fcókuMal számban.) 7810 Meghívó. Az Elektromos Áramszolgáltató R.-t. 1930. évi júniuse hó 16. napján délelőtt 11 órakor Budapesten, az igazgató­ság helyiségében, VI., Jókai­ utca 5. Szám alatt rendes közgyűlést tart, melyre a részvényeseket ezennel meghívjuk. A közgyű­lésen az alapszabályok 11. §-a értelmében csak azok vehet­nek részt, akik részvényeiket, illetve ideiglenes részvényelis­­mervényeiket a közgyűlés határnapja előtt 3 nappal az igaz­gatóság pénztáránál (Budapest, VI., Jókai­ utca 5., 1. emelet) vagy a Tatai és Tóvárosi Takarékpénztárnál Tatán letétbe helyezik és az erről szóló elismervényt a közgyűlésen felmti­Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése az 1929. üzletévről. 2. Az évi számadások megvizs­gálása, a mérleg megállapítása és a nyereség felhasználása. 3. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak a fel­mentvény megadása. 4. Hét igazgatósági tag megválasztása az 1930., 1931. és 1932. évekre. 5. Három felügyelőbizottsági tag választása az 1930. évre. 6. Az alapszabályok módosítása és pedig: a 7. § elhagyása, a 22., 27. és 29. II szövegének módosítása. Az alapszabályok 7. §-a mint idejét múlt ren­delkezés elhagyatik. A cégbíróság Cg. 20.865/32/1930. számú végzése folytán az alapszabályok 21­­-ának második bekez­déséből kimarad az a rendelkezés, hogy az Igazgatóság a tár­saság ügyeinek vezetéséért javadalmazást állapíthat meg. A 27. és 29. 88-ból a Cg. 20.865/32/1930­ számú végzés rendel­kezése folytán kimaradnak a felügyelőbizottsági póttagnak vá­lasztására és díjazására vonatkozó Rendelkezések. Kelt Budapesten, 1930 mnájus hó 31. nailjárt. Az igazgatóság. Mérleg-számla. Vagyon: Villamostelep berendezés 1­­977.457.90. Irodák, üzletek, műhelyek, autók P 25.302.57. Kész­­pénzkészlet és adósok P 294.103.41. Anyagkészlet P 75.790 25 Összesek P 1,372.654.13. Teher: Részvénytőke P 800.000.—. Tő­ketartalék P 30.842.—. Értékcsökkenési tartalék P 58.010.—. Háramlási tartalék P 15.050.—. Fel nem vett tanttém­ek P 7600.—. Hitelezők P 3 1 1.47611. Nyereség P 79.675.32, össze­sen P 1,372.654.13. Budapest, 1929 decem­ber 31-én. Az Elek­tromos Áramszolgáltató Részvénytársaság Igazgatósága. Meg­vizsgálta és rendben találta: a Felügyelőbizottság. Üzleteredmény-számla. Kiadás: Fizetések és munkahetek P 179.584.35. Költségek P 72.307.49. Háramlási tartalék P 2954.—. Értékcsökkenési tartalék P 17.673.—. Nyereség P 79.675.32. összesen P 352.194.16. Jövedelem: Telepeink jöve­delme P 344.282.31. Nyereség-álhozat 1928. évről P 7911.85. Összesen P 352.194.16. Budapest, 1929 december 31-én. Az Elektromos Áramszolgáltató Részvénytársaság Igazgatósága .Megvizsgálta és rendben találta: a felügyelőbizottság. B2z1 tatják. Kisnehézsuly. Prien (Auszt­ria)—Leidmann (Németország). Leidm­ann már az első perc­ben elkerü­lte az eleinte magát szépen tartó osztrákot, aki a menet vége felé már alig tud a lábán állni. A második me­netben a helyzet ugyanaz, de csodálatosan az osztrák állja a gong megszólalásáig a har­cot. A harmadik menetben az osztrák oly óriási adag ütést kap, hogy a csodával határos, hogy ezt mind kibírja. Cyet Leidmann (Németor­­­szág). . . Kisnehézsúly. Kéki (Ma­gyarország)--. Konarzewski (Len­gyelország). Az első menet két kem­ény kötél-a boxoló egyenlő küzdelme. A menet döntetlen. Ugyanezt lehet állítani a másodikról is. A harmadik mel­etben a lengyel némi fö­lényt szerez­ve győz. Győz Konarzewski (Lengyel­ország). Nehézsúly: Stibbe (Lengyel­­ország)—Courewítsch Wulf (Finnország). Az irtózatos har­cot vívó tinit az első menet vé­gén í­gy eltalálja a már agyonvert Stibbét, hogy:a kö­télén átrepül és "a" külföldi Újságírók ásatása elé esik. A küzdelmet nem folytatta és ki hagyta Yastgát számolni. Győz GourewhtSoh (Finnország), Wulf A kormányzó végignézte at boxversenyt 63 csak a tizen­kettedik mérkőzésnél hagyta el az Iparcsarnok épületét. A mérkőzéseket csütörtökön este nyolc órattkor folytatják. Tegyek elővételben kaphatók a t’esti Hír­lap Vilmos császár-út 78. sz alatti fő- és a Baross-tér 3. sz .alatti fiókki­adóhivatalban. ATLÉTIKA. Háromszáz tagja van a Régi Gárdának. A MAC régi tagjaiból alakult t,r Régi Gárda" stb­iuai Összejátt-étélért 85-en voltak együtt idén először a margitszigeti klub­­házban. Ezúttal nem­ volt ünnepi szónok, de a társaság annál kellemesebb hangulatban volt együtt. Elsőnek Ke­lemen Aurél üdvözölte a Régi dárda két tagját, Szendy és Karkai Rezső újonnan megválasztott székesfővárosi tanácsnokokat. Ezután Zala György mutatta be azt az ércpajzsot, amelyet ő tervezett , a Stégl Gárda ajánl fel Rotherm­ere lordnak, a Gárda díszelnökének; Mu­nil­­j Mil­k­ódén pedig bemutatta az általa készített díszoklevelet, amelyben t­úladják a lorddal megválasztatását. Úgy az ércpajzsba bevésett szöveget, mint a díszoklevél szövegét. Horváth Károly államtitkár készítette. Asbóth Jenő bajnok avatta fel ezután a Gárda új tagjaivá Czeghédy Imrét, Kalk­­óda Ferencet, dr. Kob­laky Károlyt és Pekár Dezsőt. Végül egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a Gárda taglétszámát véglegesen 300-ban szabják meg.

Next