Pesti Hírlap, 1930. november (52. évfolyam, 249-273. szám)
1930-11-01 / 249. szám
BUDAPEST, 1930. tfj. ÉVFOLYAM, 249. (17.314) 87AIW. SZOMBAT, NOVEMBER 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon* Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél. Erzsébet-kör u 1 Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük Előfizetési árait: _ Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 16 fillér, aárnaponként: 32 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres PROGRAMMOT ÉS MUNKÁT! MAGYARORSZÁG A VILÁG GAZDASÁGI HARCÁBAN. .. Előző cikkünkben utaltunk rá, hogy az a válság, amely ma az egész világ gazdasági életét megrázkódtatja, elsősorban áruválság. A fölvevő képességében csökkent világpiacot a mezőgazdasági és ipari áruknak óriási bősége ostromolja. A kínálat és kereslet közismert törvényének megfelelőleg ennek a helyzetnek csak egy természetes és elkerülhetetlen következménye lehet: az árak föl nem tartóztatható esése. A mezőgazdasági termékeknél ez a folyamat már erősen kifejlődött. A mezőgazdasági termékek, közöttük az ipari nyersanyagok is, a békeparitás alá estek. Az ipari cikkek ára viszont eddig még nem követte a mezőgazdasági termékek példáját, csak lassan-lassan morzsolódik lefelé, egyébként azonban világszerte magasan a békeparitás fölött ingadozik. A mezőgazdasági termékeknek és az iparcikkeknek ez a diszparitása súlyosan megzavarja az egész világ gazdasági rendjét. De különösen romboló hatással van az agrárországok, így Magyarország gazdasági helyzetére. Országos érdek tehát, hogy a mezőgazdasági termékek áresését az iparcikkek árleszállítása kövesse. Miután ez a folyamat elkerülhetetlen, okos, előrelátó iparos maga is igyekezni fog azon, hogy az árait csökkentse és vállalkozását a megváltozott viszonyokhoz alkalmazza. Fölvetődik azonban az a kérdés, mi történjék azokkal az iparvállalatokkal szemben, amelyek — rendszerint egymással szövetkezve és kartelekbe tömörülve — a végletekig ellent akarnak állani a világ gazdasági helyzetéből következő nyomásnak! Mi történjék azokkal az árakkal, amelyeket a nagyobb haszon kiharcolásáért, vagy a vállalat veszteségének elkerüléséért a végletekig ki akarnak tartani az érdekeltek! Meggyőződésünk, hogy azok a vállalatok, amelyek így szembe helyezkednek a gazdasági élet irányzatával, előbb-utóbb önmagukat fogják a legjobban megbüntetni. Mert a gazdasági élet törvényei ellen nem lehet tartósan gazdálkodni. Az ilyen erőlködésnek előbb-utóbb csúfos összeomlás lesz a vége. Szerintünk azonban kétszeres bűn lenne, ha Magyarországon csak a legyőzhetetlen gazdasági erőkre bíznánk az ilyen kísérletek letörését. Ez bűn lenne az egész ország gazdasági élete ellen. Mert az ország gazdasági érdeke azt követeli, hogy az iparcikkek ára minél gyorsabban és minél simábban alkalmazkodjék a mezőgazdasági cikkek árához. De bűn lenne a magyar ipari termeléssel szemben is. Mert azok a bizonyos lebírhatatlan gazdasági erők nivelláló munkájukat romboló módon szokták elvégezni. A magyar árakhoz csökönyösen ragaszkodó iparvállalatok hosszú sora teljesen összeomlana s bukásával fizetné meg azt a rövidlátást, hogy kellő időben nem tudott alkalmazkodni a világpiaci helyzetből kényszerítő erővel folyó gazdasági követelményekhez. Ezért, ezen a ponton szükség van az államhatalom beavatkozására. Az államhatalomnak kötelessége, hogy a rövidlátóst önző iparágak jövőjét saját maguk ellen is megvédelmezze s őket olyan okos árpolitikára szorítsa, amely a létezésüket a mostani világkrízist követő nyugodtabb időkre is átmenti. Az államhatalomnak kötelessége, hogy a maga beavatkozásával rendet és igazságot teremtsen a mostani áranarchiának azokban a részeiben is, amelyekben az egyéni önzés és garasos önzés egyelőre megakadályozza a természetes folyamatok érvényesülését. Az így fölvetődő érdekes és fontos probléma jórészt kifejezhető abban a kérdésben, hogy az állam milyen politikát kövessen a kartelekkel szemben? A kartelek ellen immár sok panasz hangzott el a magyar közvéleményben. Azokban a nem régi időkben, amikor a mostani árubőség helyett még áruhiány gyötörte a gazdasági életet, a kartelek hatalma szinte lebírhatatlannak látszott. Akkoriban született meg annak a karteltörvénynek a terve, amelylyel a kormány ez idő szerint is foglalkozik. A multik tapasztalatai után ítélve és a kartelek lelkiismeretlen mohó étvágyát és kiuzsorázó politikáját ismerve, egy jó karteltörvény ma sem látszik feleslegesnek. De nyomatékkal hangsúlyozzuk: ma, amikor a kizsákmányoló konjunktúráknak már végük van, nem anynyira az új törvény a fontos, mint inkább az államnak a komoly elhatározása. Az az elszánt akarata, hogy tűszön-vizen keresztül leszámol a kartelek árdrágító törekvéseivel. Ma, amikor a gazdasági törvények máig nem az árkitartás, hanem az árleszállítás mellett dolgoznak, a gazdasági élet sokféle lehetőséget kínál a kormányhatalomnak arra, hogy a közérdek tekintetbevételét a kartelekre rákényszerítse. Fontos és nélkülözhetetlen előfeltétele a sikernek azonban, hogy a kormányhatalom akaratának megszületését ne fojtsák meg már csírjában, hogy az állami kényszerítő rendszabályok érvényesítése elé az érdekeltek ne emelhessenek láthatatlan kínai falat. Hogy az állam ezt a tisztogató munkát megkezdhesse, annak elkerülhetetlen kelléke az összeférhetetlenség elvének a legszigorúbb alkalmazása. Képviselők, aktív és nyugdíjas magas funkcionáriusok ne ülhessenek a kartellrozott vállalatok zsíros igazgatósági tisztségeiben, amelyekben a sokszor százezres tantemeket éppen azért kapják, hogy ha szükség van rá, összeköttetéseik révén a vállalati érdek javára megszelídítsék a közérdek szempontjából föllépő közhatalom szigorúságát. Elsősorban ettől a nyűgtől kell megtisztítani a magyar gazdasági életet. Akkor aztán könnyen sor kerülhet a többi intézkedésre. A magyar fogyasztást drágító kartelek a magas ipari vámoknak köszönhetik üzleti virágzásukat. A magas vámoknak köszönhetik, hogy még ma is a jogos és méltányos színvonalon felülarthatják az áraikat. A magas vámokat azonban csak bizonyos mérséklettel lehet kritizálni, magas vámok tették lehetővé a magyar ipar biztató fejlődését. A vámvédelem pártfogolásának lehet megköszönni, hogy a fiatal magyar ipar tekintélyes terjeszkedési erőt mutat az ország határain túl is, s hogy az ipari kivitel egyre fontosabb és megbecsülendőbb szerepet játszik Magyarország kereskedelmi mérlegében. Nem kívánjuk tehát, hogy ezt az ipari vámvédelmet máról-holnapra egyszerre megszüntessék. Annál kevésbé kívánhatjuk ezt, mert ennek a megszüntetésnek a magyar ipar észszerűen és hazafiasan viselkedő része is keservesen megadhatná az árát. A kormány azonban még sem tűrheti, hogy azt a védelmet, amelyet az állami gondoskodás a magyar iparnak nyújt, egyes lelkiismeretlen és kapzsi ipari csoportok a közérdek ellenére kihasználják. Nem lehet a magyar fogyasztókat állami segédlettel kifosztani és megzsarolni. Itt szinte magától adódik, hogy a kormánynak miképen kell föllépnie az ilyen, helyzetükkel visszaélő iparágak ellen? A kartelek vezetőivel meg kell először is értetni, hogy a jövőben semmiféle titkos befolyás támogatására nem számíthatnak. Másodszor meg kell kísérelni, hogy szép szerével rábírják őket szűkkeblű és harácsoló árpolitikájuknak a megváltoztatására. Ha pedig a dolog szépszerével nem megy, jöjjön a büntetés, jöjjön a fenyegetés! Az ilyen renitenskedő karteleket teljesen ki lehet zárni mindenféle közszállításból. Figyelmeztetni kell azután őket arra, hogy ha továbbra is uzsorás módra ki akarják használni a vámvédelemben rejlő előnyöket, az állam a legközelebbi kereskedelmi tárgyalásokon nem fogja tekintetbe venni az érdekeiket, hanem idegen országokkal szemben más gazdasági előnyök megszerzése fejében elsősorban az ő iparágukat fogja kompenzációképen föláldozni. Szükség esetén attól sem kell viszszariadni, hogy amint ezt Németország számtalan esetben megtette, az állam maga vásároljon vagy építtessen gyárat abból a célból, hogy egyik vagy másik kartel egyeduralmát megtörje. Bármilyen elbizakodottak is ezek a kartelek, mindenki tudja róluk, hogy teljesen a kormány kezében vannak. A fölsoroltakon kívül is ezerféle kormányintézkedés kínálkozik tehát arra, hogy ellenállásukat a közérdek javára megtörjék. Természetesen csak akkor, ha a kormány valóban akarja és meri használni a kezében levő hatalmat. Ha azok a titkos közbenjárások, amelyekről már többször megemlékeztünk, szárnyaszegetten megtörnek s nem teszik többé tehetetlenné az intézkedő kezet abban a pillanatban, amint bizonyos érdekcsoportok legérzékenyebb fájó pontjait megérintette.