Pesti Hírlap, 1930. november (52. évfolyam, 249-273. szám)

1930-11-01 / 249. szám

BUDAPEST, 1930. tfj. ÉVFOLYAM, 249. (17.314) 87AIW. SZOMBAT, NOVEMBER 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon* Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél. Erzsébet-kör u­ 1 Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük Előfizetési árait: _ Egy hónapra 4 pengő, ne­­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, a­árnaponként: 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres PROGRAMMOT ÉS MUNKÁT! MAGYARORSZÁG A VILÁG GAZDASÁGI HARCÁBAN. ..­ ­ Előző cikkünkben utaltunk rá, hogy az a válság, amely ma az egész világ gazdasági életét megrázkódtatja, elsősorban áruválság. A fölvevő képességében csökkent világpiacot a mezőgazdasági és ipari áruknak óriási bősége ostromolja. A kínálat és kereslet közismert tör­vényének megfelelőleg ennek a helyzetnek csak egy természetes és elkerülhetetlen következmé­nye lehet: az árak föl nem tartóztatható esése. A mezőgazdasági termékeknél ez a folyamat már erősen kifejlődött. A mezőgazdasági ter­mékek, közöttük az ipari nyersanyagok is, a békeparitás alá estek. Az ipari cikkek ára vi­szont eddig még nem követte a mezőgazdasági termékek példáját, csak lassan-lassan morzso­lódik lefelé, egyébként azonban világszerte ma­gasan a békeparitás fölött ingadozik. A mező­­gazdasági termékeknek és az iparcikkeknek ez a diszparitása súlyosan megzavarja az egész világ gazdasági rendjét. De különösen rom­boló hatással van az agrárországok, így Ma­gyarország gazdasági helyzetére. Országos ér­dek tehát, hogy a mezőgazdasági termékek ár­esését az iparcikkek árleszállítása kövesse. Mi­után ez a folyamat elkerülhetetlen, okos, előre­látó iparos maga is igyekezni fog azon, hogy az árait csökkentse és vállalkozását a megvál­tozott viszonyokhoz alkalmazza. Fölvetődik azonban az a kérdés, mi történjék azokkal az iparvállalatokkal szemben, amelyek — rendsze­rint egymással szövetkezve és kartelekbe tömö­rülve — a végletekig ellent akarnak állani a vi­lág gazdasági helyzetéből következő nyomás­nak! Mi történjék azokkal az árakkal, amelyeket a nagyobb haszon kiharcolásáért, vagy a válla­lat veszteségének elkerüléséért a végletekig ki akarnak tartani az érdekeltek! Meggyőződé­sünk, hogy azok a vállalatok, amelyek így szembe helyezkednek a gazdasági élet irány­zatával, előbb-utóbb önmagukat fogják a leg­jobban megbüntetni. Mert a gazdasági élet törvényei ellen nem lehet tartósan gazdál­kodni. Az ilyen erőlködésnek előbb-utóbb csú­fos összeomlás lesz a vége. Szerintünk azon­ban kétszeres bűn lenne, ha Magyarorszá­gon csak a legyőzhetetlen gazdasági erőkre bíznánk az ilyen kísérletek letörését. Ez bűn lenne az egész ország gazdasági élete ellen. Mert az ország gazdasági érdeke azt követeli, hogy az iparcikkek ára minél gyorsabban és minél simábban alkalmazkodjék a mezőgazda­­sági cikkek árához. De bűn lenne a magyar ipari termeléssel szemben is. Mert azok a bi­zonyos lebírhatatlan gazdasági erők nivelláló munkájukat romboló módon szokták elvégezni. A magyar árakhoz csökönyösen ragaszkodó iparvállalatok hosszú sora teljesen összeom­lana s bukásával fizetné meg azt a rövid­látást, hogy kellő időben nem tudott alkal­mazkodni a világpiaci helyzetből kénysze­rítő erővel folyó gazdasági követelményekhez. Ezért, ezen a ponton szükség van az államha­talom beavatkozására. Az államhatalomnak kötelessége, hogy a rövidlátóst önző iparágak jövőjét saját maguk ellen is megvédelmezze s őket olyan okos árpolitikára szorítsa, amely a létezésüket a mostani világkrízist követő nyu­­godtabb időkre is átmenti. Az államhatalom­nak kötelessége, hogy a maga beavatkozásával rendet és igazságot teremtsen a mostani ár­anarchiának azokban a részeiben is, amelyek­ben az egyéni önzés és garasos önzés egyelőre megakadályozza a természetes folyamatok ér­vényesülését. Az így fölvetődő érdekes és fontos pro­bléma jórészt kifejezhető abban a kérdésben, hogy az állam milyen politikát kövessen a kar­telekkel szemben? A kartelek ellen immár sok panasz hangzott el a magyar közvéleményben. Azokban a nem régi időkben, amikor a mos­tani árubőség helyett még áruhiány gyötörte a gazdasági életet, a kartelek hatalma szinte le­­bírhatatlannak látszott. Akkoriban született meg annak a karteltörvénynek a terve, amely­­lyel a kormány ez idő szerint is foglalkozik. A multik tapasztalatai után ítélve és a karte­lek lelkiismeretlen mohó étvágyát és kiuzso­­rázó politikáját ismerve, egy jó karteltörvény ma sem látszik feleslegesnek. De nyomatékkal hangsúlyozzuk: ma, amikor a kizsákmányoló konjunktúráknak már végük van, nem any­­nyira az új törvény a fontos, mint inkább az államnak a komoly elhatározása. Az az el­szánt akarata, hogy tűszön-vizen keresztül le­számol a kartelek árdrágító törekvéseivel. Ma, amikor a gazdasági törvények máig nem az árkitartás, hanem az árleszállítás mel­lett dolgoznak, a gazdasági élet sokféle lehető­séget kínál a kormányhatalomnak arra, hogy a közérdek tekintetbevételét a kartelekre rá­kényszerítse. Fontos és nélkülözhetetlen elő­­feltétele a sikernek azonban, hogy a kormány­­hatalom akaratának megszületését ne fojtsák meg már csírjában, hogy az állami kényszerítő rendszabályok érvényesítése elé az érdekeltek ne emelhessenek láthatatlan kínai falat. Hogy az állam ezt a tisztogató munkát megkezdhesse, annak elkerülhetetlen kelléke az összeférhetet­lenség elvének a legszigorúbb alkalmazása. Képviselők, aktív és nyugdíjas magas funk­cionáriusok ne ülhessenek a kartellrozott vál­lalatok zsíros igazgatósági tisztségeiben, ame­lyekben a sokszor százezres tant­emeket éppen azért kapják, hogy ha szükség van rá, össze­köttetéseik révén a vállalati érdek javára meg­szel­ídítsék a közérdek szempontjából föllépő közhatalom szigorúságát. Elsősorban ettől a nyűgtől kell megtisztí­tani a magyar gazdasági életet. Akkor aztán könnyen sor kerülhet a többi intézkedésre. A magyar fogyasztást drágító kartelek a magas ipari vámoknak köszönhetik üzleti virágzásukat. A magas vámoknak köszönhetik, hogy még ma is a jogos és méltányos színvonalon felül­­art­hatják az áraikat. A magas vámokat azonban csak bizonyos mérséklettel lehet kritizálni, magas vámok tették lehetővé a­ magyar ipar biz­tató fejlődését. A vámvédelem pártfogolásának lehet megköszönni, hogy a fiatal magyar ipar tekintélyes terjeszkedési erőt mutat az ország határain túl is, s hogy az ipari kivitel egyre fontosabb és megbecsülendőbb szerepet játszik Magyarország kereskedelmi mérlegében. Nem kívánjuk tehát, hogy ezt az ipari vámvédel­met máról-holnapra egyszerre megszüntessék. Annál kevésbé kívánhatjuk ezt, mert ennek a megszüntetésnek a magyar ipar észszerűen és hazafiasan­ viselkedő része is keservesen meg­adhatná az árát. A kormány azonban még sem tűrheti, hogy azt a védelmet, amelyet az ál­lami gondoskodás a magyar iparnak nyújt, egyes lelkiismeretlen és kapzsi ipari csoportok a közérdek ellenére kihasználják. Nem lehet a magyar fogyasztókat állami segédlettel kifosz­tani és megzsarolni. Itt szinte magától adódik, hogy a kor­mánynak miképen kell föllépnie az ilyen, hely­zetükkel visszaélő iparágak ellen? A kartelek vezetőivel meg kell először is értetni, hogy a jövőben semmiféle titkos befolyás támogatá­sára nem számíthatnak. Másodszor meg kell kísérelni, hogy szép szerével rábírják őket szűkkeblű és harácsoló árpolitikájuknak a meg­változtatására. Ha pedig a dolog szépszerével nem megy, jöjjön a büntetés, jöjjön a fenye­getés! Az ilyen renitenskedő karteleket telje­sen ki lehet zárni mindenféle közszállításból. Figyelmeztetni kell azután őket arra, hogy ha továbbra is uzsorás módra ki akarják hasz­nálni a vámvédelemben rejlő előnyöket, az ál­lam a legközelebbi kereskedelmi tárgyaláso­kon nem fogja tekintetbe venni az érdekeiket, hanem idegen országokkal szemben más gaz­dasági előnyök megszerzése fejében elsősor­ban az ő iparágukat fogja kompenzációképen föláldozni. Szükség esetén attól sem kell visz­­szariadni, hogy amint ezt Németország szám­talan esetben megtette, az állam maga vásá­roljon vagy építtessen gyárat abból a célból, hogy egyik vagy másik kartel egyeduralmát megtörje. Bármilyen elbizakodottak is ezek a kar­telek, mindenki tudja róluk, hogy teljesen a kormány kezében vannak. A fölsoroltakon kí­vül is ezerféle kormányintézkedés kínálkozik tehát arra, hogy ellenállásukat a közérdek ja­vára megtörjék. Természetesen csak akkor, ha a kormány valóban akarja és meri használni a kezében levő hatalmat. Ha azok a titkos köz­benjárások, amelyekről már többször megem­lékeztünk, szárnyaszegetten megtörnek s nem teszik többé tehetetlenné az intézkedő kezet abban a pillanatban, amint bizonyos érdekcso­portok legérzékenyebb fájó pontjait megérin­tette.

Next