Pesti Hírlap, 1930. december (52. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-02 / 274. szám

t ati erők, ameeyek a béke fenntartásán és megmentésén dolgoznak, sokkal jelentékenyebbek, mint azok, amelyek azt alá akarják ásni“. A jugoszláv külügyminiszter természetesen az ő békéjükről beszél, arról a békéről, amelyet Franciaország és a kisantant állandó fegyverkezéssel akar a lefegyverzett államokra ráerőltetni. A lefegyverzett államokról senki sem tételezheti föl, hogy háborúra törekednének. A jugoszláv külügyminiszter elejtett szavaival mégis elárulja, hogy amikor másokba akar bátorságot önteni, ő maga is fél a fegyvertelen igazság győzedelmes előretörésétől, mert ilyeneket mond: „a helyzet távolról sem olyan kedvezőtlen, mint ahogyan azt a világ hiszi és buzdítja híveit, hogy nem szabad megengedni, hogy „indokolatlan pesszimizmus“ legyen úrrá felettük. Az ő pesszimizmusuk legfőbb forrása a mi optimizmusunknak. Miután pedig mi azt tartjuk, hogy az ő egyre jobban terjedő pesszimizmusuk nem „indokolatlan“, hisszük, hogy viszont a mi optimizmusunk teljesen indokolt. Azon a napon, amelyen lehullt a lepel RákosiJenő szobráról, reménykedő hangulat lesz úrrá a magyar lelkeken, hálás meleg magyar érzések szárnyalnak Rothermere felé, aki annyit tett a magyar igazság érvényrejutása érdekében és aki most a bronzszoborban élő eszmét, Rákosi emlékét elibünk állította. Bízunk benne, hogy a bronzba öntött és a bronzban is továbbélő Rákosi Jenő számára lesz még örvendetes jelenteni valónk. Még pedig belátható idő múlva. Nem a bronzszobor, hanem az élő nemzedék életidejének határán belül. A török külügyminiszter Szófiában, Szófia, dec. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Tevfik bey török külügyminiszter Rómából Szófiába érkezett. A pályaudvaron Burov bolgár külügyminiszter, az udvar képviselői és számos képviselő fogadta. A török külügyminiszter előreláthatóan három napig marad Szófiában és látogatást fog tenni Ljapcsev miniszterelnöknél és a külügyminiszternél. Itteni tartózkodása alatt alá fogják írni a török-bolgár jogi egyezményt. A király, aki néhány hét óta vidéken tartózkodott, visszatért Szófiába, hogy a török vendéget fogadhassam el a motorcsónakban. Alig vártam, hogy a jachtra érve a tündérleány közelébe férkőzhessem. * Forró farsang a hüvös tengeren ... a nagy jacht kivilágított fantom-hajóként úszott a víz tükrén a holdas sáv töredező ezüst pikkelyei közt. Zengett a dal, sikolyba fűlt a víg kacaj, leányok és fiuk pezsgőspalackok durranásával köszöntötték az elhaladó éjjeli halászokat. A csemete milliomos táncra unszolt: „dancing! dancing!“, én azonban szöktem előle. Mabot kerestem. Végre a hajó orrá,ban rátaláltam. Ott ült magában egy kötélcsomón s merengő busán bámult a hold káprázatába. Részvétteljes halkan szólítottam meg. Ő rezzenve simította végig a homlokát: — Oh semmi, nem vagyok én szomorú, csak egy percre elfelejtettem vig lenni . . . — Érthetetlen, súgtam, — épp a mámor, a vigalom közepette ennyire feledékeny? — Sajnos. — sóhajtott Mab, — engem épp ez a mámor, ez a vigalom hangos mélabúra. — De miért, az Istenért? Csend. Mari vállat vont. Szeme fürkészően villant, majd szinte kacérul nevetett fel az éjbe: — Mit néz úgy rám? — Bámulom . . . szabad? — Tessék . . nekem úgy se bókol senki . .. — Lehetetlen! — Mondom: senki! Épp ezért jól esik hallanom. Nos, mondja . . . szépen mondja: mit bámul úgy rajtam? — Mit? hevültem. — hát azt, hogy oly eszményi leány, a legleányosabb leány, akit valaha láttam: tündérleány, elbűvölt meseprincessz, alvó Mari királynő, ki hősét várja, hogy a boldogságra feltöltse . . . — Mondja, mondja . . . Lehunyt szemmel, szomjasan, önfeledten itta rajongó szavamat. Megragadtam kezét, ő riadtan szökkent fel, de a szemében izzó mámor már is erősebb kezdett lenni az akaratánál: „eh hát jó, mulassunk, tanítson meg engem is arra a bécsi keringőre!“ Átkaroltam a derekát s viharos lendülettel lejtettem vele a fedélzeten végig egész a kabin előtti térig, hol már illatos, szines örvényben forgolódtak a párok. Az egész bál kettőnket, nézett. ... a lihegő Mabi végre is szédülten, szinte zsibbadtan állt meg: „elég, elég!“ — „Nem, nem eresztem!“ — „Csak egy percre ... az öreghez kell lemennem . . És már futott is le a kabinajtó réz veretes lépcsőjén, le a szalonba. Én utána. Az öreg Harper egymaga ült a fényárban az asztalnál s reszkető tenyerét«» hajtva a fejét, komoran bámult maga elé Mab ismét megcirogatta őt, mire a Kaucsuk-Papa hálásan pillantott fel rá. Intett neki, csak menjen, mulasson . . . Nekem se kellett több, újból szilájon karoltam át mesoprincesszemet s még viharosabb lendülettel vittem bele a keringő forgatagába. Ahogy a tánc szédületében hozzám simult, olyasmit éreztem, e holdas éjen szivem, életerő sorsa dől el . . . Párszor, amint a szintén eszeveszetten lejtő többi pároknak kitértünk, mintha megszorította volna a kezemet. Vajon véletlen-e? Nem, nem, érzésem azt súgta: neki is megdobbant a szíve . . . Táncunkat látva, a többi gavallér is vérszemet kapott, oda sereglettek Mali köré, hogy tourt kérjenek tőle, én azonban csak annál féltékenyebben ragadtam páromat a hajó eleje felé. Az egy Almirail futott titánom, s a fülem be súgta: — Te, ne kurizálj úgy Malmuk ... a Kaucsuk-Papa nem szereti . . . ördög vigye, inkább örüljön az a Gumi- Papa, hogy kurizálnak a Mattiának! Diáktársam még utánam szólt, de én ibár messze voltam tündéremmel, a régi helyünkön, a hajó elejében Melléje rogytam a kötélcsomóra s forrón csókolgattam reszkető kezét. Igen, dobogta szivem, itt a nagy pere, az az egyetlen nagy pillanat, mely a boldogságot hozza s esetleg örökre elviszi . . . Mámorosan súgtam: — Miss Mab . . — Ne mondja ezt . . . — Hát Mab, egyetlen drága Mab, szeretem magát. . . . Jöjjön, meneküljünk innen, el messzire, a boldogság mesés Avalon szigetére . . . Fuldokolva tört ki: — Tiltott szó ... én sohse leszek boldog . .. — De hát kitől fél?! — indulatoskodtam. — ettől a sok közönyös idegentől? Eltiprom őket, parancsoljon s én végzek velük! — Én örült, _ tördelte kezét, — hagyjon el . . . Oh hisz csak volna mód rá, hogy én ez életben még boldog lehessek . . . — Lesz mód rá. — roppantottam. — várjon meg itt!* Bevallom, kissé ingadozva mentem le a rézveretés lépcsőn a szalonba. Felülről fojtottan hal, latszott le a zeneszó s a táncolók dobogása, de idelent minden csöndes volt. Az öreg milliárdos továbbra is egymaga ült az asztalnál érintetlen whiskys pohara mögött, de, ha lehet, még komorabban bámult maga elé. Hm, nehéz eset. Végre is elszántan ültem le melléje s megcsörrentettem a poharát: — Izé, ne búsuljon, bácsi. Valami ingat mondok, örömöt. . . Lassan vetette le fáradt szemét. Én nagyot nyeltem: — Hát tetszik tudni, én nősülni akarok . . . No, ne tessék oly kelletlenül venni ezt a szót! Hisz ön is volt egyszer boldog férj fiatal korában . . . A Kaucsuk-Papa megint rám nézett. Kissé elhaloványodott s köhécselni kezdett. — Hogy rövid legyek: én szeretem Miss Mabot s ő is szeret engem. Nem élhetünk egymás nélkül. Megkérem öntől a leánya kezét . . Az öreg úr hirtelen hanyatt vetette a fejét. Én siettem megnyugtatni őt: — Kérem, semmi rosszat ne gondoljon felőlem, én csak a leánya kezét akarom s nem az ön milliárdjait . — A leányom kezét? — ismételte és ajka remegni kezdett. — Nem, nem adhatom . . . — De miért? — faggattam talpraszökve. A Kaucsuk-Király pillanatra büdötten meredt maga elé. Szégyen és fájdalom viaskodtak az arcán. Végre is szisszenve takarta el a szemét: — Mert . . . nem a leányom, hanem a ... a feleségem . . Tévedés, fiatal barátom. Tévedés, hahaha! Szívbe nyilaló torz kacaj. Körülöttem egyszerre sötét lett a farsangos éj kivilágítása. Csak ennyit tudtam kinyögni: — Valóban tévedés. Pardon . . . Ocsúdva rohantam fel a fedélzetre. Csak épp intettem Almirallnak, — a korláton át egy mellékcsónakba ugrottunk bele s pillanat múlva már a part felé siklottunk a sötétben. — El innen, pajtás, vissza , a mi párizsi bohémtanyánkra! Szebb ott . . . Ott senki se riaszt fel költői álmainkból . . . FESTI HIRLAP 1930. december 2., kedd. "A A szovjet vádhatóság megjegyzései sértők Angliára London, dec. 1. Az alsóbal,ban két képviselő in-terpellált azoknak a vádaknak az, ügyében, amely** i ket a moszkvai ellenforradalmi perben szovjetható * ságok Anglia ellen emeltek. Ezzel kapcsolatban Henderson külügyminiszter a következő kijelentést tette: — Azoknak a hivatalos okmányoknak a fordításaiból, amelyeket a szovjet kormány adott ki, megállapítottam, hogy a vád hatása voknak a vádlottak vallomásaira tett megjegyzései az angol kormány ellen alaptalan és sértő vádakat tartalmaznak". (Lelkes éljenzés a konzervatív oldalon.) Ezért a moszkvai angol nagykövet utasításomra értesítette a szovjet kormányt, hogy ha a közvádnak ilyen megjegyzéseit hivatalosan magáévá tenné a szovjet kormány, akkor sérelmesnek találom azokat a részleteket, amelyek alaptalanul gyanúsítják az előző és a mostani angol kormányt. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) A további eljárás az adandó választól függ. A szovjet rádióállomások részéről leadott forradalmi propagália ügyében Henderson a hozzá intézett kérdésre kijelentette, hogy ha kimutatják, hogy ezek az előadások forradalomra lazítanák az angol munkásságot, akkor megteszik a kellő lépéseket.. .4. interpelláló erre előadta, hogy a moszkvai rádióállomásról holnap is lázsló előadást tartanak. Az igazi helyzet Szovjet - Oroszországban. Párizs, dec. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Journal egy Franciaországba érkezett előkelő orosz ember jelentését közli a legutóbbi moszkvai eseményekről, amelyeket a szóbanforgó személyiség a helyszíneit figyelhetett meg. A véres zendülésekről elterjedt hírek nem felelnek meg a valóságnak, mert a parasztok és munkások tömegei még mindig nem mernél kellőképen megmozdulni. Az azonban bizonyos, hogy a Kremlben a ve- zető körökben a súlyos gazdasági válság következtében nem kevésbbé súlyos politikai válság támadt. • Az úgynevezett ötéves tere megbukottnak tekinthető jj és a kudarc ódiuma elsősorban Stalint terheli. A • legutóbbi időben háromféle komoly ellenzéki mozga- falom indult meg. Nagy rangú tisztviselők, valamint a titkos politikai rendőrség vezetői radikális gazdasági reformokat sürgetnek, ilykor a népbiztosok tanácsának elnöke az eddiginél nagyobb szabadságot sürget a munkások és parasztok számára. A vidéki kisebb tisztviselők és számos ifjúkommunista pedig merőben a parlamenti rendszerre való áttérést akarják. December elején Moszkvában össze kellett volna is ülnie a népbiztosok tanácsának. Több népbiztos ősi,izeesküvést szervezett Itukovval őségből, hogy ki fogák erőszakolni Stalin lemondását. Stalin értesült , erről és Jtykovot agyonlő vetéssel fenyegette meg, ha nem vall, de résiklisek mindent az összeesküvésről, Jtykov megijedt a fenyegetéstől, mindent bevallott és ennei alapján letartóztattak számos összeesküvőt. Rykovot azonnal a Kaukázusba száműzték. Stalin pedig valamennyi összeesküvőt agyon akarta lövetni, de Voroslov hadügyi népbiztos, valamint a titkos politikai rendőrség feje, lebeszélte erről a tervről. A lett határról véres harcokat jelentenek. London, dec. 1 A lett határról állandóan újabb jelentések érkeznek, amelyek szerint a szovjet csapatok és az orosz parasztság között heves harcok, dúlnak. Három lett szerelőt vörös katonák elfogtak és két napig Bigosovo szovjet határállomáson tartották fogva. A szerelők Lettországba visszatérve elbeszélték, hogy nagy csapatmozdulást észleltek, ágyútüzet hallottak és sebesült-szállítmányokat láttak. Az Észtországgal közös határról jelentik, hogy a Leningrád felé vezető út mentén levő falvakat vörös csapatok bombázzák, páncélvonatokról lövik és felgyújtják. A lángokat éjjel egész világosan lehet látni Korslovo, Bartsino. Lanzino falvakat az orosz tüzérség teljesen elpusztította. Egy öregasszonyt, aki Lettországba akart a határon át menekülni, vörös katonák borzalmas kínzások után agyonlőttek. A hű alattvalók hódolata. Párizs, dec. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A párizsi orosz emigránsok kolóniája vasárnap este nagy monarchista tüntetést rendezett, amelyen ,.Cyrill cár“, felesége, Viktória nagyhercegnő és Vladimir „cárevics“ jelentek meg, hogy fogadják „hű alattvalóik“ hódolatát. Az ünnepségen a hajdani orosz arisztokrata családoknak mintegy 3000 tagja vett részt. Hír szerint ezúttal tartottak meg első ízben titkos katonai parádét is. Párizstól 80 kilométernyire, a marlyi erdőben, a fiatal „cárevics“ elvonultatott maga előtt többszáz fiatal oroszt, akik katonai egyenruhát viseltek. Német indítvány a leszerelési értekezlet gyors egybehívására. Genf, dec. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A német delegáció a leszerelési bizottságban hétfőn azt az indítványt terjesztette előt, hogy az előkészítő bizottság munkájának végeztével hívja föl a népszövetségi tanács figyelmét arra, hogy a fegyverkezések korlátozását kimondó általános értekezletet a közóhajnak megfelelően minél hamarább tartsák meg és már 1931 november másodikára hívják össze. Az értekezlet leendő színhelyét a német indítvány nem közli.