Pesti Hírlap, 1931. március (53. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

BUDAPEST, 1931. Lili. ÉVFOLYAM, 49. (17.410) SZÁM. VASÁRNAP, MÁRCIUS 1. N lp fizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­­gyedévenként 10 pengő S0 fillér. Egyes pél­­dányszám ára (pálya­­­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeresPesti Hírlap - TZ7/lü Délibáb• Írta: Kövest Etek, kinek ne volnának vágyai? És ha van, miért ne volna Varjas tanár úrnak? Hogy ő saját maga előtt is restelli ezt az em­beri gyengeséget, nem tesz semmit, mert azért ott motoszkál az a csontkeretes pápaszeme megött és ebből a színe® álomból ébreszti őt reggelenként a felesége: — József, reggel van, reggel van. Igen, reggel van, vége az éjszakának, elmúlt az álmodozások ideje. És amikor belép a gimnázium kapuján, már itthon van egészen, itthon, a szárazföldön, mert Varjas tanár úrnak minden vágya és álma a ten­ger. Víz, amelynek nincs kezdete, nincs vége, rej­telmes, rengeteg víz, emeletes hullámokkal, habok­kal, ez az ő vágya. Nem is csoda, ha valaki tenger mellől szár­mazik el a nagy városba, csak visszavágyik a ten­gerhez. Igaz, hogy ez a tenger az Alföld volt, búzaföldek,­ melyeket a szél hullámosan altatott az alkonyati nap vörös kévéjében, akácfák, melyek mint hatalmas árboc emelkedtek ki a homoktenger végtelen gyűrűzéséből és meg-megbúvó pacsirták, az Alföld álombaringató sirályai . . . Hát Varjas tanár úr nem ezt a tengert vagyta gyermekkorától, hanem azt a másikat, amit egyszer, egy fülledt nyári napon megmutatott neki a bolondos délibáb. — Eh, — mondta akkor — érettségi után ha törik, ha szakad, elmegyek megnézem a tengert. Egy bukott diákot vállalok pótvizsgára és össze­kaparok annyit, amennyi erre az útra kell. Hiszen jó, jó, a terv egyszerű volt, bukott diák mindig akad, ezt a szegénysorsú eminensek­nek találta ki a jóisten, de Varjas Jóska mégis el­­számította magát. (­ azt hitte, hogy augusztusig a Kókay Laci fejét "meggyömöszölhetik az algebrával és csodálkozhatott, hogy még a vizsga előtt is min­den egyenletében egy ismeretlen mindig akadt és ez nem volt más, mint a tudás. Bizony elszaladt a nyár tenger nélkül. Ezen az emlékezetes nyáron szakított Varjas Jóska régi szerelmével, az algebrával és ebben nagy része volt a Kókay-gyereknek. És ősszel be­iratkozott a természetrajz- és földrajz-szakra. Most már nem látni akarta a tengert,, hanem utazni rajta napokig, hetekig, hogy ne lásson mást, csak vizet és vizet. • Mintha őseinek, a földettáró magyaroknak pusztákon szárazra tikkadt vére hajszolta volna, lázadozott az elérhetetlen tenger után. A tanári értekezése aztán feltűnést keltett. Szabályszerű földközitengeri utazást írt le, olyan tudományosan és annyira az ott járt ember be­nyomásának élénkségével, hogy az igazán meg­lepő volt. Nem is csoda, ha soronkívül kinevezték, még­hozzá Budapestre. Még abban az évben megnősült, elvett egy alföldi leányt és úgy tervezte, hogy a nászutat a tengeren töltik. Az ifjú asszony azonban még nem látott valamire való hegyet, a tengerről hallani sem akart. Sőt, azt mondta a boldog férjnek, hogy­ha tengerrajongó, miért nem vett el egy nimfát, vagy minek is hívják ezeket a gyanús erkölcsű hölgyeket és hagyjon békét az alföldi tisztességes hajadonoknak. Varjas tanár úr lehorgasztotta a fejét és el­utazott a fiatal asszonnyal valami lehetetlen helyre, ahol csak ziháló tüdővel léphettek csak egy lépést is. — Eh, majd jövőre, —■ vigasztalta magát a tanár úr — és jövőre megérkezett az első kis Var­jas-csemete. Aztán a második és a harmadik is. A fiatalasszony azt mondta, hogy neki nem kell bubifrizura, rádió sem, de a gyereksírást na­gyon szereti. Hát ebből aztán volt bőven a Varjas­­család háza tájá­n. Most azonban, ebben az évben, valahogy az volt az érzése Varjas tanár úrnak, hogy a tenger, a „Tenger“ végre sikerülni fog. A gyerekek kihe­verték az összes ragályos betegségeket, fogat vál­tottak, a nagymama reumája határozottan, jobb, igazán nincs akadálya, hogy a gyermeiét oda­­kü­ldje és ők ketten, Istenem, ők ketten a tengeri útra mehetnek. No igen, a pénz . . . Hsát az nincsen egészen együtt, ha­ az utazásnak ezt a részét „tag­lalja“, no igen, itt egy kis baj van. De ... talán egy kis előkészítés pótvizsgára és már meg is van. Persze szigorúan igazgatói engedéllyel. Azaz, itt nehézség mutatkozik. Varjas tanár úr ugyanis tanított, beszélt.■ magyarázott, „tag­lalt“, de buktatni azt elfelejtett minden esztendő­ben. — Magadnak tanulsz, fiacskám. — simo­gatta meg a tömött kis állacskákat — ha nem ta­nulsz, a te bajod. • , Most,azonban, ejnye, ejnye . . . Pedig már itt is van az esztendő vége: vizs­gák jönnek, álmos, nyúttarcú gyerekekkel a pad­­ban, csiripelő, dagadt pocakú Verebekkel az osz­tá­ly­ ablakának ereszén. Milyen jó is ezeknek a verebeknek, nem­ tudnak írni, olvasni, de még szá­molni sem és számolatlanul csipegetik a szemet. Itt benn az osztályban pedig élet-halál. Ezek a napok voltak Varjas tanár úr legne­hezebb napjai. Igen, mert buktatni könnyű, de át­húzni valakit, aki nem tud, az nehéz. Varjas pe­dig igazán leleményes volt. A diákok szájába adta, a feleletet, de néha még így is mást kapott vissza, mint amit odaadott. Aztán az elnökökkel is baj volt. Minden év­ben más és más, kiszámíthatatlan, hiú emberek. — Igen, igen, — motyogta Varjas tanár úr. — az a Zuboly Marci megérett a bukásra. Az apja gazdag földbirtokos, a fia meg azt sem tudja, mi fán terem a búza. Igazgatói engedéllyel előké­szítem pótvizsgára. Ez szabályos és megengedett. És aztán . . . és aztán, végre a tenger! Végignézett az osztályon. Igen, ott ü­l a rendes helyén, ablak mellett balra a harmadik. Persze, vizsga, de ő ide sem ügyel. Igaz is! Mi történhetik vele? Varjas tat­ár úr nem buktat. Jó! Hát majd meglátjuk. Majd meglátjuk. Persze, ő azt hiszi, hogy egy jó, kis kövér hármas kijár neki is. No kérem, kérem . . Hirtelen az ő három kis csenevész gyerekét hasonlította össze ezzel,a kis vasgyáréval. Persze, ennek kisasszonya van, zongora, külön szobrja, gramofón, könyvek, játékok ... . Valahol nagyon mélyen, a szív belsejében V - - ’ . v » . . ~ - v - i - ' * * * - y NI— I ..........................■■■■!! Alkotmányellenes interpelláció. Írta: Nagy Emil, Meskó Zoltán képviselő úr szerdán inter­pellációt szándékozik intézni az igazságügymi­niszterhez s meg akarja őt kérdezni a törvény­­hozás házában ország-világ színe­ előtt, várjon: — 1. Van-e tudomása az igazságügymi­­niszter úrnak arról, hogy a nyíregyházai Klein­­féle gyilkossági per­ nyilvános főtárgyalása al­kalmával a tárgyaló bíróság a közerkölcsiség megóvása érdekében nem élt a kellő és a bűn­vádi perrendtartásban is biztosított gondos­sággal! 2. Hajlandó-e az igazságügyminiszter úr intézkedni olyan irányban, hogy a jövőben eh­hez hasonló és a jóízlést és a közerkölcsiséget is sértő tárgyalásvezetés ne fordulhasson elő! Meskó képviselő úr interpellációjára sze­rény nézetem szerint az igazságügyminiszter úr nem válaszolhat mást, mint csak azt, hogy nem­ válaszol s ezt a nemleges választ a t. Ház­nak párt­különbség nélkül tudomásul kell ven­nie. Mert Meskó képviselő úr kívánsága bele­ütközik az alkotmány egyik sarkalatos alapel­vébe, a­ bírói függetlenségbe. Amikor a bíró bí­rói székében ül és tárgyalást vezet, akkor az igazságügyminisztertől független és semmiféle olyan hatalom nincs a világon, amely utasítást adhatna arra nézve a bíróságnak, hogy egy ügyet bírói lelkiismerete szerint mi képen tárgyaljon s természetesen ilyen értelemben nincs az igazságügyminiszter úrnak semminő intézkedési joga s amikor a képviselő úr mégis azt kivánja, hogy a miniszter intézkedjék, hogy a bíróság jövőre hogyan tárgyaljon, akkor a képviselő úr olyat kíván, ami beleütköznék az alkotmányba. Én egyelőre az illető konkrét ügyről nem akarok szólni. Itt elvi kérdésről van szó, mert ha a miniszter egyáltalában utasítást adhatna arra a bíróságnak, hogy az a tárgyaláson bí­rói ítélkezési jogát minő módon gyakorolja, azt ma megtehetné a közerkölcs címén — úgy, ahogy azt most a­ képviselő úr kívánja —, de máskor megtehetné más címen is. Untig eléggé nagy hatalma van már nálunk a­ kormánynak. Független képviselőház hiányában a kormány befolyása úgyis megközelíti már a diktatúrás hatalmat, ne akarjuk tehát ezt a túltengő igaz­gatási hatalmat még azzal is növelni, hogy megingassuk az amúgy is legyengített alkot­mány egyetlen — úgy-ahogy — megmaradt utolsó pillérét, a bírói Sella Curulisnak, a bírói széknek a kormányhatóságtól való teljes füg­getlenségét. Emellett a nagyfontosságú alkot­mányjogi elv mellett jelentőségre nézve telje­sen eltörpül az a múló kérdés, hogy egy kon­krét esetben a közerkölcsiség szempontjából valamely bíróság a kellő tapintat szem előtt tartásával vezetett-e valamely tárgyalást! A képviselő úr bizonyára abból indul ki, hogy az igazságügy miniszter a bíróságok leg­főbb felügyeleti hatósága s azért kivonja azt tőle, hogy a bíróságoknak direktívákat adjon arra nézve, hogy azok bírói székükben jövőre hogyan tárgyaljanak! De ilyen jogot a fel­ügyeleti hatósági jogkör nem foglal magában s ezért a képviselő úr kiindulási pontja téves. Az 1869. évi IV. t.-c. 1. §-a kimondja azt a nagy alkotmányjogi elvet, hogy „Az igaz­ságszolgáltatás a közigazgat­­­tól elkülönittetik és se a közigazgatási, se a bírói hatóságok egy­más hatáskörébe nem avatkozhatnak“. Az igazságügyminiszter az igazságügyi igazgatás feje, a törvény szerint nincs tehát arra joga, hogy a bíróság bíráskodási hatáskö­rébe beleavatkozzék. Ez szent elv minden mo­dern jogállamban! Az igazságügyminiszter felügyeleti jogá­nál fogva megteheti azt, hogy valamelyik bíró ellen a vádhatóság utján fegyelmi eljárást in­dít, amelynek során az 1871. VIII. t.-c. 37. §-a értelmében a közvádló teendőit a felr. ügyész­ség végzi. De ugyanez a törvény lefekteti mint az alkotmány egyik sarkalatos szabályát, azt az elvet, hogy az ilyen módon megindított fe­gyelmi eljárás keretében is biró felett csakis birói fegyelmi tanács ítélkezhet, illetve kúriai biró és még magasabb állású birói személyek felett a nagy fegyelmi tanács, amelynek a fele­része birákból áll, másik fele pedig a felsőház tagjai közül, ezen testület által választatik. De az igazságügyminiszter felügyeleti hatásköré­­ből kifolyólag bírónak birói tényei felett nem itélkezhetik s bírónak birói hivatása miképen való gyakorlására nézve utasítást nem adhat s igy természetesen az interpelláló képviselő úr­nak azt a kívánságát se teljesítheti, hogy a tör­vényhozás egyik Házában még csak véleményt is mondjon abban az irányban, hogy valame­lyik bíróság bírói hivatását helyesen gyako­rolta-e ! Az interpelláló képviselő úr bizonyára azt veszi zokon a nyíregyházai bíróságtól s lát­szólag bizonyos jogosultsággal, hogy abban a bűnügyben a közerkölcsöt érintő igen kényes kérdések tárgyalását nyíltan eszközölte s nem zárt tárgyaláson. A zárt tárgyalás elrendelésére nézve a Bűnvádi Perrendtartás 293. §-a a következő­ket mondja: „A bíróság a nyilvánosság kizárását az egész főtárgyalásra vagy egy részére nézve bármikor elrendelheti, ha a tárgyalás nyilvá­nossága a közrendet vagy a közerkölcsiséget veszélyeztetné.“ Tehát az a kérdés, hogy elrendeltessék-e zárt tárgyalás, vagy ne, kizárólag a biróság birói belátásától függ s ha az illető biróság ezt Szerkesztőség: Vilmos császá­r-ut 78. Telefon: Aufc. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél, Erzsébeti körút 1 Tel. 1. 352—96. A fiókok jegyzékét, az apróhir­detések élén közöljük

Next