Pesti Hírlap, 1931. április (53. évfolyam, 74-97. szám)
1931-04-01 / 74. szám
f Károlyi külügyminiszter Olaszország magyarbarát politikájáról és az osztrák-német vámunió tervezetről. Gróf Károlyi Gyula külügyminiszter, aki most tért vissza Rómából, a Magyar Távirati iroda utján a következő nyilatkozatot tette: — Miután a kormányzó urnak és a miniszterelnöknek beszámoltam római ütemről, szükségesnek tartom, hogy a magyar közvélemény széles rétegei is tudomást szerezzenek római benyomásaimról és egyidejűleg megismerjék a kormánynak a legutóbbi politikai eseményekkel szemben elfoglalt álláspontját. — Mindenekelőtt köszönetet mondok Olaszország vezető államférfiainak, akik olyan őszinte, meleg fogadtatásban részesítettek. Mély benyomást tett rám Mussolini miniszterelnök személyisége, akinek politikai tisztánlátása, törhetetlen, céltudatos akaratereje és a magyar nemzet iránt érzett őszinte vonzalma biztosítéka annak, hogy a hatalmas Olaszország ás Magyarország között, a baráti kapcsolatok úgy gazdasági, mint politikai téren szilárdak maradnak és a jövőben még továbbfejlődnek. Magyarországgal szemben követett politikájában teljes erővel mellette áll Grandi külügyminiszter és nyugodtan merem mondani, az olasz Vezető körök és az olasz nép összessége, úgyhogy az olasz külpolitikának a magyarbarát politika úgyszólván általánosan elfogadott tényezőjévé vált. Az osztrák-német vámuniótervezettel kapcsolatban Magyarország gazdasági politikája nem változik. Nem tudhatjuk, létrejön-e az unió és ha igen, milyen formában, mert ez sok, rajtunk kívülálló tényezőtől függ. Ezenfelül nem szabad elfelejteni — amint erre különben egyes osztrák államférfiak rá is mutattak — hogy ha létre is jön valamilyen formában a vámunió, annak tényleges életbelépéséig még hosszú idő telhetik el. Magyarország gazdaságpolitikai tárgyalásait tehát az eddigi alapokon folytatja Ausztriával és Olaszországgal. Reméljük, hogy a német birodalommal is a közeljövőben megkezdhetjük gazdaságpolitikai tárgyalásainkat. , Csehszlovákiával is készek vagyunk — mint azt felelős magyar államférfiak már többször hangoztatták — tárgyalásokat kezdeni, amint arra a csehszlovák kormány komolyan hajlandónak mutatkozik. — Nem látok okot arra, hogy a magyar közvéleményt a felmerült külpolitikai problémák akár politikai, akár gazdasági szempontból nyugtalanítsák, mert ezek sem politikai tekintetben, sem a folyamatban levő gazdasági tárgyalások szempontjából nem alkotnak egyelőre olyan problémákat, amelyek veszélyeztetnék Magyarország érdekeit és így gyors állásfoglalásra késztetnék a kormányt. Berlinből jelentik: A birodalmi tanács mai ülésén Curtius birodalmi külügyminiszter megtartotta bejelentett beszédét a német-osztrák vámegyezmények tárgyában. A miniszter többek között kifejtette, hogy nem szándékozik belemenni valamennyi részletkérdésbe és a nyilvános vita során az egyes részletkerdésekre nem is válaszolhat. Briand — mondotta Gurtius — a francia szenátus előtt beszélt azokról a gazdasági problémákról, amelyek nyomasztólag nehezednek Középeurópára, mindenekelőtt Ausztriára. A gazdasági bajok vezették egymásból a német és az osztrák kormányt Németországot, a maga ötmillió dolgozni akaró munkanélkülijével, nyomasztó politikai kötelezettségeivel, mezőgazdaságának súlyosan ínséges helyzetéből egyáltalán nem kielégítő tőkefedezetével súlyos gazdasági és társadalmi veszélyek fenyegetik. A belföldi piac szanálása és emelése mellett elkerülhetetlenül szüksége van külkereskedelmi piacának kiterjesztésére is. Ugyanilyen célokat kell követnie Ausztriának, amely egy nagy gazdasági egységből kiszakítva, gazdasági apparátusát túlságosan szűk alapokra kénytelen fektetni, úgyhogy lakossága már egy évtized óta kultúrnivóltmn alul tengődik. Mindketten azt reméljük, hogy vám- és kereskedelempolitikai viszonyaink összeegyeztetésével a szabad forgalom fellendíti, emeli és kiterjeszti gazdasági kapcsolatainkat. Eljárásunk az általános európai együttműködés keretei között mozog. Ehhez a páneurópai kooperációhoz szilárdan ragaszkodunk. Az európai gazdasági életet azonban csak akkor lehet, általános tervekkel, irányelvekkel és törekvésekkel a mintegy felülről kiinduló, mindenkire kiterjedő együttműködésre befolyásolni, ha ehhez mint alapozás hozzájárul a fokozatos felépítés alulról, az erők kisebb részeinek összefogása. Csak ennek a két irányzatnak az együttes eredőjeként jöhet létre tényleges fejlődés. A legutóbbi évek nemzetközi vitáiban gyakran kifejtették és elismerték, hogy Európa gazdasági bajai elsősorban szétdarabolt odaásra vezethetők vissza. Nagyobb gazdasági területek egyesítésére, a vámsorompók ledöntésére és erősebb és ellenállóképesebb belföldi piacokra van szükség. Meggyőződésem szerint a gazdasági forgalom kiszélesítésének és szabaddá tételének irányzata természeti törvényeken alapul. A regionális megegyezések és csatlakozások eszméje mindinkább előtérbe lép. Azok között az európai államférfiak között, akik az eszme híveinek vallották magukat, az elsők egyike volt Mironescu román külügyminiszter „A béke politikája“ című könyvében. Szabad arra is emlékeztetnem, hogy a csehszlovák kormány az európai együttműködésről szóló francia kormánymemorandumraadott válaszában kifejtette azt a véleményét, „hogy a valamennyi nép együttműködésének megszervezésére a legtermészetesebb kiinduló pont az, ha a kisebb vagy nagyobb földrajzi körzetekben fekvő egyes államok között jön létre az együttműködés." Mindezek a törekvések és tervek megkövetelik a bekapcsolódást a páneurópai szolidaritásba és munkaközösségbe. A német és az osztrák kormány nyugodt, tudatában van annak, hogy tervével ugyanebben az irányban halad előre. Nyilatkozatuk, mely szerint hajlandók hasonló rendezés céljából más államokkal is tárgyalásokba bocsátkozni abból a meggyőződésből indul ki, hogy ezzel az európai gazdasági élet törvényszerűségének tesznek eleget. Terveik kevésbé exkluzívak, mint a cseh külügyminiszter tervei, aki ajánlatunkat eleve visszautasította és Ausztria bevonásával a kisantant vámuniójára törekszik Németország kizárásával. A német—oszták tervezet tisztán gazdasági jellege nem áll ellentétben népjogi kötelezettségekkel. A terv nem helyezkedik szembe az 1922. évi genfi jegyzőkönyvvel sem. Tekintettel a megegyezés struktúrájára nehezen érthető, hogy mennyiben érintené az Ausztria függetlenségét, Az állítják, hogy a szerződés ellentétben áll a paktummal, eddig azonban még senki sem kísérelte meg ennek az állításnak a bebizonyítását. Ha tekintetbe vesszük, milyen gondosan ügyeltünk az Ausztriára nehezedő külön kötelezettségek tiszteletben tartására, akkor alig tudjuk eloszlatni azt az aggodalmat, hogy itt nem Ausztria függetlenségét akarják megóvni, hanem ellenkezőleg Ausztriát másodosztályú államalakulattá akarják lenyomni. Egyáltalában nem lehet az egyenjogúság bázisát félretenni, mert anélkül Európa konstruktív újjáépítése elképzelhetetlen. Világos, hogy a magunk részéről a jogi kérdés megvitatását nem nyilváníthatjuk szükségesnek. Magától értetődik azonban, hogy nem vonjuk ki magunkat az alól, hogy az 1922. évi genfi jegyzőkönyvét aláíró hatalmak a dologgal a Népszövetség tanácsában ilyen értelemben foglalkozzanak. Hiszen semmi félnivalónk nincs tőlük! Politikai észrevételünk arra támaszkodik, hogy a Népszövetség tanácsában esetleg mint a béke veszélyeztetését állítanák oda tisztán gazdasági megállapodásunkat. Ilyen érvelés nem volna megtégedhető. Henderson bejelentette, hogy javasolni fogja az ügynek a tanács legközelebbi, májusi ülésezésének napirendjére tűzését. Ez ellen semmit sem hozhatunk fel és arra számítunk, hogy a páneurópai tanulmányi bizottságban már előzőleg megvitatják az egész kérdést. • Nemzetközi szempontból nem lehet lojá-.. líraibban cselekedni, mintha egy szerződés megkötése előtt az egész világ előtt úgyszólván az asztalra helyezzük e szerződés céljait és alapfopdémiáit. Boldogok volnánk,ha velünk min-. ifi ugyanilyen lojalitással és nyíltsággal bán" adnak. Az érvényben levő szerződések keretében a lehető leggyorsabban biztosítani akarjuk súlyos szükségben levő országainknak azokat az előnyöket, amelyeket a gazdasági terület kiterjesztése nyújt. Egyúttal új lökést akartunk adni az európai közgazdaság újjászervezésére irányuló fáradozásoknak. Elégtétellel állapíthatom meg, hogy ezek a céljaink a világon messzemenő megértésre találtak. Ha a német—osztrák terv mindamellett izgalmat keltett is, Németország és Ausztria valódi szándékai erre semmi okot nem adnak. Érthető, hogy a német-osztrák akció bizonyos gazdasági kérdéseket napirendre hoz, de nem látszik nekem érthetőnek, hogy ezzel kapcsolatosan a nemzetek közötti jó egyetértés megzavarásáról, sőt a béke veszélyeztetéséről beszélnek. Ezért nem is ismerhetem el, hogy a német-osztrák terv akadályozhatja a jövő évi leszerelési konferenciát. A világ egyetlen országának sem érdeke nagyobb mértékben Európa békéje és közös felépítése, mint Németországnak és Ausztriának. A párizsi sajtó támadása Curtius ellen, Párizs, merc.ül. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A sajtó élesen támadja Curtius német külügyminiszternek a birodalmi tanács keddi ülésén elmondott beszédét. Az intransigeant olykép jellemzi ezt a nyilatkozatot, hogy udvarias formájú, de érdemben igen határozott. Curtius sokkal kevésbé ügyes, mint elődje, Stresemann volt, mert nem tudta eltitkolni azt a messzebbmenő célt, amelyet a birodalmi kormány a bécsi szerződés létesítésével el akar érn. A német külügyminiszter kénytelen volt hozzájárulni ahhoz, hogy Genfben a Népszövetség tanácsa előtt vitassák meg a vámunióval kapcsolatos kérdé-seket. Az Intransigeant fölveti azt a kérdést, hogy Várjon a kisantant államai várhatnak-e májusig, a népszövetségi tanács legközelebbi ülésszakáig, hogy bizonyos fontos védőintézkedésekről gondoskodjanak. Nem lehetetlen, hogy addig nem vannak és már a legközelebbi napokban újabb tiltakozó demars fog történni Berlinben és Bécsben. A Temps szerint túlságosan könnyű fogás Curtius részéről, hogy a közös gazdasági ínséggel mentegeti a német-osztrák vámunió tervét. Nincs ínség, amely elég nagy volna ahhoz, hogy igazolja azt az eljárást, amelyet Németország és Ausztria tanúsított.Azok az érvek, amelyeket Curtius fölhozott, egyáltalán nem voltak meggyőzők és nem változtatnak azon a tényen, hogy nagyon megingott az a bizalom, amellyel Franciaország Németország lojalitása iránt viseltetett. Curtius német külügyminiszter beszéde a gazdasági Páneurópáról. Németországnak nincs kifogása az ellen, hogy a vámunió tervét a Népszövetségi Tanár is megvitassa. PESTI HÍRLAP 1931. április 1., szerda. „ Lesi, ki közeledik, ki jön, ki érkezik. Az utca másik végén kórház van, a villamos utasai odaözönlenek. Sokan jönnek, szakadatlanul jönnek. Többnyire csüggedt, szomorít, aggodalmas látogatói a kórháznak, vagy épp az élet összeesett vagy roskadozó menekülői is. Az arcukra van írva a rettegés kérdőjele: mi várja ott őket? Az utca másik végén. Gyér vigasz. Sápadó öröm, még nem! De többnyire a rém vége? És a lélek gyötrelmes szorongása közben elibük toppan az útonálló pénzt vagy az életedet! Itt vagyok! Én vagyok! Az élet és az álom- Az újság és a cigaretta. Kényszeríti az embert, hogy megálljon. Szívesen kikerülnénk, de az útonálló nem engedi, hogy kikerüljük. Mielőtt tovább mennél, előbb add ide a pénzedet! Ránk tukmálja az újságot. Az ezerféle izgalmat, szenzációt, bűnt, lelketlenséget. És a cigarettát, az illúzió szelíd mámorát, a szállongó füstpelyhet. Gyújts rá! És szembe kell mennünk. Kitérés nincs. Meg kell vennünk és el is olvasnunk az újságot és elszívni a cigarettát. Hát nem útonálló ez? A rendőrtanácsos szigora kissé megenyhült. — Képzelődés! Tulajdonképen akkor valamennyien útonállók vagyunk. Megállítjuk azt, aki szembejön. — Nem. Az nem képzelődés. Az reális valóság. Az útonálló szeme, amint rám vigyorgott, mindezt így mondta el. Fölháborított. Fölingerelt. Vigyorgása tűrhetetlen volt. Nemcsak gúnyos, de csúfondáros is, szinte szemtelen. Nem elég, hogy utamat állja, hogy kifoszt, még meg is szégyenít. Dühömet, indulatomat nem bírtam visszafojtani, öklömmel odasujtottam tavasz pofájába. A tanácsos halkan nevet. — Igen, az ablakba. Betörte az ablakát — Hát beütöttem. De legalább bosszút álltam. —- Hogyne! A beütött ablak jól összeszabdalta a kezét. Tóthváry Miklós bambán nézegette körül bekötözött kezét. Némikép megcsillapodott. Kesernyésen nevetett. — Az igaz. De hiszen mindig ez a vége, ha az ember a sorssal kezd ki. Ő mindig erősebb. Mindig mi húzzuk a rövidebbet. Az útonálló még a hátunk mögül is a szemünkbe vigyorog. A tanácsos a fejét csóválta, ő is körülbelül ezt tapasztalta. Csöngetett. Altiszt sietett be és parancsra várva állott meg az asztal előtt. A tanácsos ötpengést nyújtott neki. — Menjen, csináltassa be azt az ablakot! Fizesse is ki. Azután a vádlotthoz fordult — ön is elmehet — Én? — bámult amaz. — Én? És a büntetés ? A tanácsos a jegyzőkönyven babrált — Nincs bűn, nincs büntetés. Egyszóval: mehet! Tóthváry Miklós megigazgatta felkötött karját. Biccentett a fejével és kifelé indult. Elgondolkozva, lehorgasztva fejét, ödöngött. Az utolsó ötven pengő alázatosan húzódott meg a zsebében Tóthváry Miki s szégyelte magát. Ha azt az utolsó ötven pengőt büntetés fejében kiszívják rongyos zsebéből, jobban megnyugodott, sőt talán meg is békült volna. Maga magával is, az útonálló sorssal is. Garas nélkül is önérzetesen feszítette volna ki mellét: az utolsó ötven pengőmmel megvédtem életelvemet és bosszút állottam azon, aki tatját állotta. Most azonban megalázottnak érezte magát. Elmehetsz! Kisebb vagy, semhogy szembeszállhatnál az élettel vagy annak még csak a filozófiájával is. Mehetsz! Az útonálló győzött. Te is csak olyan útonálló vagy! Te magad is csak kis trafik vagy! Botorkálva sompolygott a villamos megálló felé. A trafikos bódé elöl kitért, a másik oldalra. Nem mert az útonálló szemébe nézni. Amit egy órá- val előbb fönhéjázó bosszúvágyból éppen ő ütött ki.