Pesti Hírlap, 1931. június (53. évfolyam, 122-145. szám)
1931-06-02 / 122. szám
ma A megélhetés problémája. Irta: Báró Szterényi József. A pillanatnyi helyzetet a belpolitika uralja: a közvetlen közel álló általános választások. Mindazonáltal nem lesz talán fölösleges, sőt nézetem szerint nagyon szükséges, a mindennapi megélhetés kérdését sem szem elől téveszteni. A választások az alkotmányos élet kellékei, mint ilyenek fontossággal bírnak, de a megélhetés kérdése valahogyan még ennél is fontosabb. Ami lehet különös, de így van. A megélhetés kérdése pedig nálunk elsősorban a mezőgazdaság helyzetén fordul meg és bizony nagyon fájdalmasan esik megállapítanom, hogy egy idő óta mintha közéletünknek ez a legeslegfontosabb kérdése valahogyan háttérbe szorult volna, mintha bizonyos fatalizmus venne élőt törvényhozáson és nyilvánosságon. Bánffy Dezső ama híressé vált mondásának alkalmazásával: „Még úgy soha sem volt, hogy valahogyan ne lett volna.“ Hát ez szent igaz, ez igazán bölcs mondás. Akárcsak Szcitovszky belügyminiszter szellemes válasza arra a kérdésre, hogy a választások aratás előtt vagy után lesznek-e: „mindenesetre vagy aratás előtt, vagy után“. Az országgyűlés két Házának költségvetési vitája szomorú bizonyítéka volt ennek a aiaikus hangulatnak. Jóformán mintöbb szó i s*5** mint erről a legfontosabb , öl. anv i ui; ' erre kellett kivetni vitát. Mintha :nem . i: nem igyoczU'iii a i ■'ii ii-l'öltázban a kérdés iránt érdeklődési ém a kérdés jogosultságát, de válaszom éve az, hogy két más, napirenden lévő nagy gazdasági kérdés keretében kívántam ezzel is foglalkozni, nem foglalhatom le magam számára annyira a felsőház nagyon rövid tárgyalási idejét, hogy ezt külön tettem legyen. Lehet, hogy ebben az általános magatartásban része volt a genfi és londoni gazdasági konferenciákhoz fűzött várakozásoknak is. Különösen az utóbbihoz kapcsolódtak nagy remények. A római konferencia beállítása után ezek jogosultaknak is látszottak. Bár Szovjetoroszország ottani viselkedése után ez az optimizmus — legalább a beavatott kormányok részéről — nem lehetett indokolt. A mi külön intézkedéseinket is a londoni konferencia eredményétől tette függővé a kormány. Amiért nem is maradt el számára a gáncs. Pedig ebben az esetben az nem volt indokolt. Mert amikor egy gazdasági kérdés nemzetközi szabályozása iránt folynak tárgyalások, nem szabad azokat egyoldalú intézkedésekkel befolyásolni. Hiba csak az volna, ha nem történtek volna meg a kellő előkészületek arra az esetre, ha — amint bekövetkezett — az a konferencia eredménytelen marad. Ezt — mint kívülálló — természetesen nem tudom ellenőrizni, de ennek nagyon hamar el kell dőlnie, hisz már nem egészen egy hónap választ el bennünket az aratástól és azt jóval megelőzően kell a kormány terveinek az idei termés értékesítése szempontjából nyilvánosságra jutniuk. Föltételezem, hogy az Ausztriával és Olaszországgal kötendő új kereskedelmi szerződéseken kívül vannak konkrét tervek is. Lehetetlennek tartom, hogy ne legyenek. Ez a londoni konferencia azonban ismét tanulságul szolgálhatna a jövőre nézve. Igaz, hogy Oroszország a búza kérdésében nem negligálható tényező. Hiteles adatok szerint a múlt gazdasági évben csupán az állami üzemeken a millió acre volt búzával bevetve és a szovjet terve is millió acre-re szól : u i'ikkii n .i m iDkicutH ;/ iráni, ne zeg.izdn.-ági ifi * kivire! egyik leglény•gesebb alapja a szovjet ki • 'íl köbön mivé)dnek. Jellemző erre a helyzetre, hogy a nemzetközi kereskedelmi kamara legutóbbi washingtoni konferenciáján még csak érdemlegesen tárgyalni sem sikerült az orosz kérdést, az angol, olasz és német delegációk együttes akciója megakadályozta azt. Ugyanaz történt tehát ott, mint elzintén az Interparlamentáris Unióban, ahol azonban az idén mégis sikerült egységes állást foglalni. Pedig ez a kérdés, t. i. a nemzetközi védekezA■ mind nagyobb jelentőségű lesz, sőt félő, hogy Európa itt is le fog késni, egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy az Egyesült Államok, Kanada, Argentína és Ausztrália előbb-utóbb külön fognak agrármegegyezést létesíteni Oroszországgal és akkor az európai agrárállamok sorsa meg lesz pecsételve, mert azoknak árpolitikájával minden verseny ki lesz zárva. Az Egyesült Államok annyival inkább fognak erre törekedni, mert Szovjetoroszország már a pamuttermelésben is erős versenytárs gyanánt jelentkezik. Oroszország a háború előtt 850.000— 900.000 bál pamutot importált az Egyesült Államokból, most már semmit sem vásárol onnan, saját termelését felfokozta az 1921. évi 41.000 /A bálról 1930-ban 1.900.000-re és ez évi termését //val az amerikaiak már 300 millióra becsülik. Mz megtörtént, hogy a szovjet a manchesteri piacon röviddel ezelőtt egy 15.000 balos vásárlásnál árban verte az amerikai ajánlatot. Mennél többet foglalkozunk ezzel az orosz kérdéssel — és itt már nemcsak a hirhedt dumpingről van szó, hanem áltaában Oroszországról, mint termelési és fogyasztási tényezőről — annyival nagyobb és kihatásában jelentősebb lesz a probléma. Nemcsak magyar, hanem általános európai gazdasági szempontból. Vajjon nem fog-e Európa úgy járni, mint egy amerikai nagy pamuttermelő ország a pamutot pusztító rovarral járt? Ez ugyanis állandóan a legnagyobb veszéllyel fenyegette a pamuttermelőket, ha föllépett, kérlelhetetlenül elpusztította a termést. Ez arra kényszerítette a termelőket, hogyelhagyjanak a námuíierraá'és' és mi , kevesebb veszedelemmel járó „mezőgazdasági termelési ágakra térjenek .t. Egyik ottani város szobrot,is emelt ennek rovatnak. Ezt a következteti, lehet televonnunk nekünk is. Talaj- és éghajlatiiszonyainkhoz képest. Mennél előbb kezdjük meg, annál jobb lesz, annál gyorsabban esünk túl az átmenet nagy és sok áldozatot igénylő nehézségein. Tudatában vagyok a probléma nagy nehézségeinek. Mégis reá kell irányítani a figyelmet. Mert ez hovatovább mindinkább a megélhetés egyik legnagyobb problémájává válik. M BUDAPEST, 1931. jft * ft t Lili. ÉVFOLYAM, 122. (17.483)? ÍZ A ^TKITôcy^^ X3^ m" 7.--at -r Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 52 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres.Pesti Hírlap KEDD, JÚNIUS 2. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél. Erzsébet körút 1 Tel. 1. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük. Elindult egy legény. Irta: Szentgyörgyi Ferenc. Büszke, kötekedő, szép parasztlegény volt. Karjai, mint az acél, hatalmas mellkasa ha akarta, reveden lélektetre szétfeszítette a ruhát, letépte a gombokat, szénfekete haja erödte a homlokát, belecsüngött izzó szemébe és barnapiros arcán ruikdalmasan, mámorosan ragyogott, sugárzott az egészséges élet. Kürtös Jánosnak hívták és húszegynéhány esztendős korában egyszer egy gyönyörű, drága, fehér asszonn egy született igazi grófnő rámosolygott. Hai volt a mosoly és Kürtös János tőleelszórtult, el kábult, megörült egy egész életre. Azelőtt még várta mohón, lázas türelmetlenséggel a vasárnapokat ünnepeket, kellettek a falu kiöltözött, ringó szoknyáju lányai, nevetőszemü menyecskéi, szükségét érezte a hancúrozásoknak, vigyisongatásoknak a csárda előtt; a grófnő mosolya után mámorosan, részegen kódorgott a kastély alatt és hatalma; mellkasában hangosan dobogott, a fölzaklatott szív, ereiben pezsgett, forrott a nyugtalan vére. A drága, illatos asszony közelébe azonban sohasem jutott többé. A kastélyban frakkó urak jelentek meg, katonatiszti uniformisok csillogtak, selymek suhogtak, női kacagások csilingeltek, zene szólt, italok gyöngyöztek, kristálypoharak csörömpöltek és nevetett, virult, pompázott a színes, parfömös nagyúri élet. És a kivilágított ablakok alatt, a kacagó, mulató, nagy éjszakában ott állott egyedül, zúgó fejjel, zakatoló szívvel, forrongóvérrel a kötekedő, szép parasztlegény, Kürtös János. Széles hátát nekitámasztotta a kerítés vasrácsos kapujának, kis pörge kalapját mélyen ráhúzta izzó, fekete szemére és kitágult or rámpákkal szivta magába drága, finom, szép asszonyok, rózsaszinű bolsi lányok képzelt illatát. A szél feléje sodort egy női hangot. Úgy érezte, hogy az övé volt. A grófnőé, Kürtös János melléből fölszakadt a keserű sóhajtás. — Enyém leszel, ha addig élek is! . . . Három nap múlva Kürtös János vándorbotot vett a kezébe. Elindult a harcba, neki a küzdelmes, verejtékes életnek egy forrószáju, drága, fehér asszonyért.. Napokat gyalogolt, hogy véresre törte lábait, szekereken rázatta magát, vasúti kocsik kemény fapadjain érték kesernyés hajnali ébredések, amíg végre ott állott a kikötőben, az örökké zúgó tenger partján a hatalmas hajókolosszus előtt. Két izzó, fekete szemével belenézett a nagy végtelenségbe, arrafelé, amerre a túlsó partot, sejtette, az ismeretlent, a titokzatos idegen földet, csillogó aranyak boldog szülőhazáját. A zúgó tenger fölött, ott ahol az ég alját csókolták a félelmetesen tajtékzó hullámhegyek, két mélytüzű asszonyi szemet látott, majd a hullámokból kiemelkedett a legszebb asszony, liliomfehér ruhában, csillogó gyöngyökkel megrakottan és két gömbölyű karját hivogatóan tárta ki Kürtös János felé. Reszketett Kürtös János szája széle, amikor kimondta: — Megyek, gyönyörű asszonyom, érted megyek . . . Aztán megindult a nagy fekete hajó. Lent, a gyomrában izzottak a kazánok. Kürtös János félmeztelenül állott a piros lángnyelvek előtt, csurgóit a verejték a homlokán, az arcán és izmos karjával tömte, táplálta a szörnyeteg kielégíthetetlen gyomrát. Zúgtak, zakatoltak a gépek kerekei, a kazánokban, mint poklok fenekén, vöröslőit, libegett-robogott a láng, a fekete széndarabok mint a viaszk olvadtak szét az izzó hőségben és a nagy fekete hajó vágta, hasította az óceán vizét. ■I WIM »II ■iWlllWHIIH W»J JlUJII I Két hét múlva Kürtös János partraszállott. Egy ideig tétlenül, tehetetlenül csatangolt a kőrengetegben, aztán lekerült a föld alá. A bányában csúf, sötét, nyirkos éjszaka borította be, a kövek felhasították a bőrt a kezén, a mellén, az arcán, a csillogó aranyokra ráhullott, a piros, meleg vére és kiizzadt verejtéke. Néha úgy érezte, hogy kiesik kezéből a csákány, fölmondják a szolgálatot, az izmos acélkarok, de aztán egy csók jutott, az eszébe, egy fehér asszony illatos csókja, az izét érezte a szájában, a forróságát, az illatát és akkor ismét megfeszültek az izmai és megkettőződ erővel vágta csákányát a bánya falába Két év múlva már annyi pénze volt, hogy otthagyta a bányát. A tőkéjét belefektette egy kis üzletbe ott a telepen és három esztendő múlva megvette azt a kis házat, amelyben a boltja volt. Naponta három órát aludt,, öt évig nem volt egy ünnepe, egy vasárnapja, egyetlen órája, amikor föl mert, volna lélegzeni, megpihenni, örülni, élni. Rakta, gyűjtötte a pénzt, piszkos kölcsönöket adott, szegény emberpáriák miatta buktak a halál ölelőcsontkaréjába. .Kürtös János átlépett a holttestek fölött könny és szív nélkül és egyszer, amikor egy elkeseredett ember kést emelt rája, letiporta és megfojtotta. Két évig ült börtönben és amikor kiszabadult, eladta a telepen levő házát, a boltot, a pénzzel társult egy olasz mérnökkel és négy esztendő múlva már füstöltek gyárának égbenyúló kéményei. Politikusokat, vesztegetett meg, államférfiakat pénzelt le és gyáva, alig győzte az állami megrendeléseket. Tíz év múlva magához kaparintotta ez olasz mérnök vagyonát, kiforgatta, tönkretette, egyedüli ura és parancsolója lett, az egész hatalmas gyártelepnek, ezrek és ezrek lesték szavát, utasításait, parancsait, hajója szelte a tenger vizét, autói tülköltek, robogtak a newyorki utcákom, külön vasúti vonalai voltak, villája, palotája, ahol milliókat halmozott össze bútorokban, képekben.