Pesti Hirlap, 1932. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1932-01-14 / 10. szám
l.Sut. január 14., csütörtök, PESTI HÍRLAP TÁRSASÁGI ESET. Apponyi Poliklinika bál. Január 30-án, szombaton este tartja az Apponyi Poliklinika hagyományos jótékonycélú bálját a székesfővárosi Vigadó összes termeiben. A nagy érdeklődésre való tekintettel a báliroda állandó permanenciában van. VII., Szövetség utca 14/16. Telefon: 1. 308—57. ELŐADÁSOK ÉS EGYESÜLETI HÍREK. — A Kisfaludy Társaság ülése. A Kisfaludy Társa-ság szerdán tartotta havi ülését az Akadémia kis üléstermében. A napirend első pontja Kegyesy László jelentése volt a társaság 1931. évi Greguss-jutalmáról. A jelentés ismertette, hogy a múlt évben az 1925—1930-ig megjelent legjobb műbírálatot kellett kitüntetni. A jelentés azután azokkal a kritikai alkotásokkal foglalkozott, amelyek a bírálóbizottság szerint elsősorban versenyezhettek a jutalomért: nagy elismeréssel méltatta az elhunyt jeles költő és esztétikus, Harsányi Kálmán ..Színházi estély“ című birálatgyűjteményét, Sík Sándor ..Gárdonyi, Ady, S’rohászka" cínál könyvét, továbbá Kékey Lajos „Gárdonyi Géza“ című tanulmányát és Schöpflin Aladár „írók, könyvek, emlékek“ című kötetét. A társaság a bírálóbizottság javaslatára az idei Gregussjutalmat kettéosztva, helyesebben: megkettőzve Kéky Lajosnak és Schöpflin Aladárnak ítélte. Berzeviczy Albert a Greguss-jutalmat jelképező , Hérán Lajos szobrászművész által készített két plakettet átnyújtotta a nyerteseknek. Ezután Bord Miklós rendes tag költeményeit olvasta fel Szász Károly, végül ,,Magyar menyecske Afrikában“ című regényéből olvasott fel részletet Komáromi János. Az Andrássy Gyula-emlékbizottság csütörtökön délutáni órakor a Szent István Társulat dísztermében ülést tart a következő tárgysorozattal: 1. Vályi Félix publicista (London) „Andrássy kísérlete és svájci tárgyalásai Magyarország és a kettős monarchia megmentésére 1918“; 2. dr. Thewrewk-Ballaghy Attila: „Az egyedül járó“. (Vázlat egy Andrássy-portréhoz.) Az ülésen gróf Apponyi Albert és gróf Sigray Antal elnökölnek. — A balatoni gyermeknyaraltatás előkészítője. A Zsófia Országos Gyermekszanatórium Egyesület intézőbizottsága dr. Cott Sándor veszprémi püspök és dr. Óvári Ferenc felsőházi tag elnöklésével szerdán a Hazai Bank dísztermében tartotta meg ezidei első ülését. Sfr. Flott Sándor szíves szavakkal köszöntötte a megjelenteket az új év alkalmából. Az elnököknek pedig dr. Lichten- Dezri Kornél egyetemi tanár kívánt boldog új esztendőt, az intézőbizottság nevében megköszönve fáradhatatlan munkásságukat. Dr. Fodor Oszkár főigazgató ismertette az évi jelentést, amelynek kedvező adatait örömmel vettnék tudomásul, valamint tudomásul vették a népjóléti minisztérium részéről az egyesület központjában megtartott vizsgálat kedvező eredményét is. Pakots József, dr. Sass Kleiner miniszteri tanácsos és Bánó Dezső felszólalása után tudomásul vették a zárszámadásokat, valamint a költségvetést is és elhatározták, hogy az új nyaraltatási akciót teljes erővel folytatják. A belügymi-minisztériumtól kérik azengedélyt adtik a területnek sör- s sós parcellázására, amelyet dr. Óvári Ferenc ajándéka-zott az egyesületnek. A jövedelemből a hűvösvölgyi szanatóriumot úgy alakítják át, hogy egész télen nyitva lehessen. Amennyiben az egyesület országos gyűjtési en- gedélyt kap, átveszi a budai ambulatóriumot és egyebekben is kibővíti működési területét. — A Filadella Diakonissza Egylet közgyűlése. Czeg- Jrédy Sándor ceglédi lelkész elnöklete alatt most folyt le a Filadelfia Diakonissza Egylet közgyűlése. Az elnök bibliaolvasása és imája után Biberauer Jichárd igazgatólelkész olvasta fel évi jelentését. Bár a gazdasági viszonyok kedvezőtlen hatását a diakonissza-munka is érzi, az ápolótestvérek kiképzése az elmúlt esztendőben nagy lépésekkel halad előre s lényegesen gyarapodott a diakonisszatartó gyülekezetek száma is. Az egylet budapesti Bethesda-kórháza szintén szép eredményeket mutat fel s a gödöllői árvaház is folytatta áldásos tevékenységét. A gyűlés végén az igazgatólelkész fiát, ifj. Biberauer Richárdot az egylet választmányi tagjai közé iktatták. — Márkus László előadása a Magyar Cordon Szövetségben. Márkus László, az Operaház főrendezője ,,Kultúra, civilizáció és művészet" címmel pénteken este 7 órakor előadást tart. A nagy érdeklődéssel várt előadást a Kereskedelmi Csarnok (Szabadság-tér 12) termében tartják. A Váci Piarista Diákszövetség f. hó 13-án este tartotta szokásos évi vacsoráját a Kovácsevics-étteremben. A tagok nagy számmal jelentek meg, köztük: Sebess Ferenc piarista rendfőnök, Komina Gyula és Szűcs István államtitkárok, Ajap István és Szombathy István főigazgatók, Perémy Gábor és Gabona Lajos kúriai bírák, Szomolányi János és Korpás Ferenc gimnáziumi igazgatók, Boros Samu szerkesztő, Pápai István miniszteri tanácsos, Borsódy Sándor" OKU igazgató, Schöpflin Lajos postafőigazgató, Wirnhardt Ágoston helyettes elöljáró, Berényi István orvos és még sokan. Sebes rendfőnök, továbbá Korniss és Szűcs államtitkárok sikerült felszólalása után a társaság a késő éjszakai órákig együtt maradt. — Berzeviczy Albert felolvasása: a Tudományos Akadémiában, Az Akadémi legközelebbi ülésén, január 18-án délután 5 órakor Berzeviczy Albert elnök olvassa fel „Az abszolutizmus kora Magyarországon“ című most készülő műve harmadik kötetének egyik részletét. A felolvasás címe: „A Schmerling-provizóriumot megelőző utolsó alkotmányos küzdelmek“. — Székházmegáldás. A Slachta Margit alapította és jelenleg Horváth Gertrud főnöknő vezetése alatt működő Szociális Testvérek Társasága kibővítette anyaházát a Thököly-út 69. sz. alatt. A kibővített anyaház ünnepélyes átvétele január 17-én, vagy délután 5 órakor lesz. — Gyűlést tartanak az alkalmazott gyógyszerészek. Az Okleveles Gyógyszerészek Országos Egyesülete az ország összes alkalmazott, valamint pályájukra leszorult gyógyszerészeinek részvételével január 18-án este fél 8 órakor a Magyar Tisztviselők Országos Egyesültében (Eszterházy utca 4) nagygyűlést tart. A gyűlés előadói Atátray Gusztáv és dr. Hajós Gyula. A gyűlésen az alkalmazott gyógyszerészek anyagi kérdéseivel, korpótlékos fizetőpénztár és nyugdíjintézet felállításával, valamint a munkanélküliség kérdésével foglalkoznak. A Soli Deo Gloria Diákszövetség művészestje. A Magyar Református Diákok Sol Deo Gloria Szövetsége január 17-én, vasárnap este 6 órakor a Református Theológia Akadémia dísztermében (Ráday utca 28) irodalmi és művészestélyt rendez. „A kálviciizmus és a nyomor“ címen Kuvasz Imrey református püspök tart. előadást. Közreműködnek még: dr. Budai Gergely theol., m.tanár, Gárdos Kornélia szavalomfivésznő, Hegyi Emánuel, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház művésze, Komáromi-Kacz Endre vonósnégyes társaság, felvinci Takács Alice, hegedümetésznő, Tóth Károly, Venczell Béla, az Operaház tagja, Vikár Sándor tanár, Zilahi Lajos író. — Wilamowitz emlékezete a Philológiai Társaságban. Január 15-én, pénteken délután a Magyar Tudományos Akadémia heti üléstermében üti meg a Philológiai Társaság közgyűlés keretében Wilamorcitz emlékét. A nagy filológus felett emlékbeszédet mond Korányi Károly egyetemi m.-tanár délután hat órakor. Az előadásra ezúton hívja meg a társaság az érdeklődőket. A Magyar Kulturszövetség január 15-én, pénteken délután 0 órakor Ibovánszky utca id., II. eva. alatti klubhelyiségében Szőke Sándor költő ad elő saját verseiből. Január 22-én, pénteken klubdélután, Baléptidis nincs. A Nemzeti Demokrata Párt ferencvárosi szervezete szombaton este fél 9 órakor tartja a Corvin (ezelőtt Héber)-kávéház külön helyiségében, IX. ker., Ferenc-körút 1 23., évadnyitó pártvacsoráját. A vacsorán felszólalnak Vázsonyi János és Gál Jenő képviselők. Ugyanakkor alakul meg a Demokrata Országos Női Tábor ferencvárosi csoportja is, ahol Vázsonyi Vilmosáé, az Országos Női Tábor díszelnöknője mondja a megnyitó beszédet. AJózsefvárosi Keresztény Kaszinó csütörtökön este 3 órakor a Józsei körút 70. választmányi ülést tart. A győri helyőrség, altiszti kaszinóban De Sgardelli Caesar alezredes csütörtökön* „Garibaldi és Türr" címen fel olvasást tart. , Dr. Enyedi Béla mérnök „Legjobb vasbeton és vasszerkezetek" címmel csütörtökön délután 6 órakor az építőmesterek házában (Irányi utca 17. sz.) előadást, tart. Dr. Bergmann Rezső honvédtörzsorvos csütörtökön este 17 órakor Bakay professzor klinikájának tantermében (Baross u. 15.) a 110XE tagjai számára a korszerű tábori egészségügyi szolgálatról előadást tart. A Magyar földrajzi Társaság pénteken este fél 6 óra.kor a Tiszti Kaszinó dísztermében földrajzi estélyt tart, s amelyen dr. Ligeti Lajos ázsiai utazó ázsiai útjáról vetített képekkel kísért előadás keretében beszél. A Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesülete január 18-án délután 5 órakor a budapesti II. ker. állami tanítónőképző intézetben (II., Csalogány u. 43.) taggyűlést tart. A Felsőoktatásügyi Egyesület január 17-én délelőtt 11 órakor a József műegyetem dísztermében (Műegyetemrakpart 3.) tartja évi rendes közgyűlését, amelyen gróf Klebelsberg Kunó „Kutatás és oktatás" címen tart, előadást. A Budapesti Ügyvédirodai Kisasszonyok Egyesülete folytatja a dolgozó nő problémájáról megindított előadássorozatot. Január 18-án, hétfőn este 8 órakor dr. Teszler Dóra ügyvéd tart előadást. A Turáni Társaság január 15-én, pénteken délután 6 órakor az Ország házában levő termében előadássorozatot, kezd. Az első előadást Szentgály Antal „A kínai nagy fal" címmel tartja. A Magyar Individualpsychológiai Egyesület január 15.ór. este fél 8 órakor a Közgazdasági Egyetemen nyilvános előadást rendez, amelyen Kanizsai Dezső „A jellem kialakulása" címmel tart felolvasást.. A Mr-agyar ,,Gp?thr Társaság szombaton d. u. ,5 órakor az Akadémia heti üléstermében előadóülést tart. Dobra került Szombathely egyik legnagyobb szállodája és kávéháza. Szombathely legnagyobb és legrégibb kávéháza, a Herceg-kóvház és szálloda dobra került. Az épületet 260 ezer pengőért adták el, berendezését pedig adóárverésen hétfőn és kedden licitálták el. — Életmentő fiatalember. Budafokon egy gödör befagyott jegén korcsolyázott Jankovics János 6 éves tanuló. A jég beszakadt alatta és a fiú a vízbe zuhant. Először 8 éves István bátyja sietett segítségére, de ő is aláívertett. Ekkor Riedl Béla 18 éves fiatalember sietett a két gyermek segítségére és saját életének kockáztatásával meg is mentette őke . A két gyermeket a mentők kórházba vitték. — Halálra gázolta a kocsi. Goldstein Lajos nyiracsádi kereskedőt Nyiracsád község utcáján Gulyás Sándor postakocsitegylovas taligájával elütötte. Goldstein a helyszínen meghalt. A csendőrség vizsgálatot indított. — Polgári iskolai tanfolyam. Az Erzsébet Népakadémia esti polgári iskolai tanfolyamai a Nagymező Utca 1. szám alatti polgári fiúiskolában újra megnyílnak. Beiratkozás: hétfőn, szerdán, pénteken e sze.6—8 óra között a tanfolyamvezetőnél. AZ IDŐJÁRÁS. — A budapesti borbélyok és a vasárnapi munka* 1 szünet. A budapesti borbélymesterek szerdán rendkívüli közgyűlést tartottak Kontra János elnökletével. A gyűlés egyetlen tárgya az volt, hogy, állást foglaljanak a vasár* 1 napimunkaszünet felfüggesztése mellett. Aida József hiivatkozott arra, hogy nemcsak az iparosoknak, hanem az alkalmazottaknak is érdekük, hogy vasárnap is munka* 1 lehetőséget biztosítsanak a számukra. Metzger Béla tiltakozott a köztisztviselők fizetésredukciója ellen, mert izt is a borbélyok érzik meg. A Vasúti és Hajózási Klub nagytermében folyt le a gyűlés s az egyik páholyban tömörültek azok, akik a további vasárnapi munkaszünet fenntartása mellett foglaltak állást. Friedreich, Ferenc, Juhász Andor, Grósz Miklós és Miller Károly felszólalása közben a páholy körül tumultuózus jelenetek játés szódtak le s csaknem egymásra támadtak a két párt hívei, akiket rendőri beavatkozással választottak széjjel. Végül is titkos szavazás utján döntöttek a kérdés felől s a megjelentek közül 191 borbély a vasárnapi nyitvatartás mellett szavazott, 61-en pedig a vasárnapi munkaszünet mellett adták le szavazatukat.. Az ipartestületnek az az állásfoglalása, hogy vasárnap délig tartják nyitva az üzleteket, viszont vasárnap déltől hétfő délig minden borbélyüzlet zárva marad. A kereskedelmi minisztert ebben az ügyben küldöttségileg keresik fel. — Földrengés Walesben. Londonból jelentik: Wales tartományban Carnarvon körül erős földlökéseket éreztek. Anyagi károkat eddig még nem jelentettek. — Az osztálysorsjáték húzása. Az osztálysorsjáték szerdai húzásán a következő nagyobbnyereményeket sorsolták ki: 30.000 pengőt nyert: 58875; 2000 pengőt nyert: 52480 50440; 1000 pengőt nyertek: 13223 33300 54944 50877 ; 500 pengőt nyertek: 2672 43080 44948 33412 76553 77484 78220 80485 , 300 pengőt nyertek: 990 33691 10922 12053 16050 18025 30965 32208 42084 49604 54625 56352 16652 **-‘1104 67034 69644 82922 83189 13400 számi sorsjegyek. — Házasság. Koperniczky István : szombaton délután 1 órakor vezeti oltárhoz Iininszky Zzlist, a terézvárosi plébániatemplomban. Rammer Ilonka m. kir. postamester (Bakonybél) és Kukorelli Antal mészáros és hentes (Kálóz) jegyesek. — Fémbútor Stadler-gyárnál, Teréz körút 13. — Garatot fertőtleniti Anacot. -.80 és 1.40. — Velosa pezsgő fenyőfürlatabka. Arc 40 filler. A Meteorológiai Intézet Jelentései Január 13-án, Délben 12 órakor, Közép-Európában általában déli légáramlatok jutottak uralomra, ezek azonban az Alpesektől nyugatra eső területen az óceán délibb, melegebb tájairól az Alpeseken innen pedig a lehűlt szárazföld belsejéből eredőek. Ennek megfelelően Anglia partvidékén és a La Manchecsatorna mentén az idő borús, esős, Európa, délkeleti részein pedig jobbára derült és száraz jellemű. Nagyobb idők még Dél-Olaszországban voltak. Hazánkban is az időjárás derült és az erősebb éjjeli lehűlés folytán kissé ködös. A nappali felmelegedés kedden átlag 3—4 fokkal haladta meg a fagypontot, viszont szerda reggelre a hőmérséklet az ország nyugati részein 2 —5, keleten 5—6 fokkal sülylyedt a fagypont, alá. Budapesten 13-án délben a hőmérséklet 1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás pedig 773 milliméter. a főváros vásárcsarnokaiban. Rostélyos, felsál 120—280. leveshús 80—260. borjúcomb 260—360. vésés 160 260. juh hátulja 100—180. eleje 70— 140. sertéskaraj 160—240. tarja comb, lapocka 140—180. oldalas 126—160. zsirszalonna 124—152. hál 140—176. zsir 1501 —180. csirke drb 90—270. lúd és ■ ruca 200—1200. teatojás drb 10—12. főző és apró 81 - 10. élő Ponty 120—220. jegelt és nem élő 100—140 tej* 28—34, tejfel 140—200, teavaj 280—320, tehéntúró 40— Várható időjárás a következő 24 órára. Lényeges változás nem lesz. Este 10 órakor: A kontinensnyugati szélén a beáramló óceáni légtömegek hatása alatt az időjárás borús, esős és szeles, ellenben a szárazföld délkeleti felén az időjárás jellege derült és száraz. Hazánkban a Dunántúl déli szélét kivéve az ég szintén derült. A nappali felmelegedés a nyugati széleken 1—2, egyebütt 3—4 fokkal haladta meg a fagypontot. Várható időjárás a következő 24 órára. Túlnyomóan derült, száraz idő, legfeljebb az ország északi szélein kissé felhősebb. Erős éjjeli lehűlés és reggeli köd. Vízállás: A Duna Mohácsig apad, lejebb árad. Baja-Újvidék között magas, máshol közepes vizállásu. A Tisza Záhonyig apad, lejjebb árad, Vásárosnamenyig közepes, lejebb magas vizállásu. 100, fehér kenyér 46—60, félbarna 32—46, barna 24—38, bab 24—50, borsó 28—50, lencse 28—80, vöröshagyma 36 —44, fejéskáposzta 16—24. kelkáposzta 20—40. karfiol 60—120 rózsa burgonya 36— 22/ Ella 12—34. közönséges 9^-12. tisztított paraj . 28—36. savanyu káposzta 30^-40 ka- sarábé 20—36. zeller 28—40. alpia 30—130. körte .70—200. raranc? 90—1120. mandarin 100—140. gesztenye70—120 fillér. ÉLELMISZERÁRAK FŐVÁROS. Egyhangúlag elvetette a világosítási bizottság az áramdrágító tarifát. A világítási szakbizottság elé ma került aszékesfővárosi elektromos műveknek az az előterjesztése, mellyel napok óta ijeszti a főváros lakosságát. A bizottságban egyetlenegy hang nem hangzott el a tarifadrágító javaslat védelmére, egyhangúlag elvetették az előterjesztést, s ugyanez a sors érte az árammérő órákdíjára vonatkozó javaslatot, is. A bizottság ülésén Ikcsey Antal elnökölt. A javaslathoz elsőnek Itorovitz Gábor (szoc. dem.) szólott. Azzal kezdte, hogy mindkét javaslat ellen a leghatározottabban tiltakozik. Az árammérő órák díjából a főváros 1.500.000 pengőt akar bevenni, ebből 1.188.000 pengő a legkisebb fogyasztókat, munkásokat,, kistisztviselőket, kis háztartásokat terhelne. Ez ellen az antiszociális javaslat ellen tehát állást kellene foglalni még akkor is, ha az Elektromos Művek deficittel dolgoznának. Ezzel szemben azonban megállapítja, hogy az üzem a fővárosnak 5 millió pengőt beszolgáltatott pénzben és körülbelül ugyanennyit ingyen adott közvilágításban. Az üzemnek évi bevétele 50 millió pengő volt, tehát bevételének 20 százalékát adta oda a múlt esztendőben a fővárosnak. A közüzemeknek nem lehet célja, hogy az adminisztrációt eltartsák, hanem hogy jól és olcsón szolgálják ki a főváros lakosságát. Az egész világon igyekeznek a közszükségleti cikkek árát a keresethez mérten megállapítani, ilyenkor tehát ne jöjjenek itt drágítással. A tarifajavaslatot sem fogadja el, mert ez burkolt megterhelése azoknak, akik takarékosan bánnak a világítással. Egymás után szóltak ezután a javaslat ellen Szegő Béla (szabadelvű), Szepessy Albert (szoc. dem.), Frühwirt Mátyás (ker.), Writtz Koprád (Friedrich-párti), Kassaiba János (ker.), Ledermann Mór (egységespárti), Deutsch Mór (dem.), Pásztor Imre (szoc. dem.) vitéz Barczy-Barczen Gábor (hadirokkant), Pilis Károly (ker.) és dr. Héder Lajos (egységespárti). Deutsch Lajos vezérigazgató próbált védelmére kelni a két előterjesztésnek de sikertelenül A vezérigazgató felszólalása után Becsey Antal elnök kihirdette a bizottság egyhangú állásfoglalásaképp, hogy a világítási szakbizottság egyhangúlag elveti úgy az árammérő órák díjára, mint a villanyáram tarifájára vonatkozó előterjesztést s a két előterjesztést azzal adja vissza az ügyosztálynak, hogy dolgozzon ki az ügyosztály olyan tarifajavaslatot, melynek alapelve az legyen, hogy senki az áramfogyasztásért többet nem fizethet, mint eddig fizetett. Az ülés este 8 óra után ért véget. Nem szereznek be a közeljövőben új autóbuszokat. A polgármester a holnapi tanácsülésen válaszol Lőtop Sándor bizottsági tag interpellációjára, melyben a múlt évben új autóbuszok beszerzése ügyében érdeklődött. A polgármester kijelenti, hogy a főváros jelenlegi anyagi helyzetében, bármennyire kívánatos lenne is a száz darab új autóbusz beszerzése, gondolni sem lehet arra, hogy a vétel megtörténhessék. Az autóbuszok árához szükséges tizenegymillió pengő összeget ugyanis csak új beruházó kölcsönnel lehetne beilleszteni, a mai pénzügyi viszonyok mellett azonban a fővárosnak eddig meglevő kölcsönei is súlyos gondot okoznak, úgy hogy semmilyen formában sem lehet új kölcsönre gondolni, annál kevésbé, mert abeszerzendő kocsik megfelelő foglalkoztatása, jelenleg nem látszik biztosítottnak. Amidőn a közlekedési vállalatok CTyc--*t V«' gyakorlatban is megtörlődik, akkor itt javaslattal jött a polgármester a tényleges, forgalmi szükségletek ésa pénzügyi lehetőségek alapján.