Pesti Hirlap, 1932. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1932-01-01 / 1. szám
4 A világbéke jelszava: Trianon revíziója. Írta: nemei Ernő. Hát ez ms Újév biztatása legyen nekünk. Úgy értünk rejtelmes kapujához, mintha a sokféle összecsomósodott válság kígyói: politikai és társadalmi ellentétek, gazdasági és lélektani zavarok mint valamilyen vonaglón kuszált, egymást is mardosó Medúzahajzat tapadtak volna szegény, régtől agyonterhelt állampolgári fejünkhöz. Odáig jutottunk, hogy ellentétes erőktől hajtott veszedelmekben egyformán keressük a kibontakozás és menedék útját. És már seregesen akadnak közöttünk akik Benes cseh külügyminiszter urat, a mi régi gondviseléses fegyházi őrzőnket állítanák be nemcsak az újév, de egy megváltó új korszak prófétai hirdetőjének. Csak induljunk neki a legsötétebb labirintus tekervényeinek, ott nem egy dühödt Minotaurus szörnyű szarva nyársalja fel az elszánt magyar vitézt, hanem finom diplomata fátyolokon át is bűvösen világító tündér, a közös népjólét géniusza fogadja ölelő karjai közé. Óh milyen alkalomszerű mementónak és megbízható útjelzőnek méltathatta az ilyen diplomatikus lenge csábtáncokkal szemben a Pesti Hírlap olvasóközönsége azt a fali térképtáblát, amelyet a letiport és megcsúfolt Magyar Igazság győzelmes fölemelése érdekében és eddigi hathatós propagandájának erősítésére kibocsátott. Örök vádirat ez a térkép, ahogyan a megcsonkított történelmi Magyarország véres területcafatjait egyenként szívünkbe hasogatón, velőnkbe nyilasan szemlélteti. És nemcsak vádirat, históriai bűnhalmaznak okmánya. Minden magyar ember, aki ezt a térképét rendeltetése szerint, házának falára függeszti, látja, bizonyára saját lelkének ércébe is bevési a klasszikus tanítást: „Saxa loquuntur“. A kövek beszélnek. Harsogva hirdetik, hogy a trianoni békerend revíziója napirendre kell hogy jusson. Napirenden van, napirenden marad eltörölhetetlenül. Mert amit örökre száműzni akartak a nemzetközi élet földi viszonylataiból, az most az égboltozat minden tájáról villámlón és merinydörögve indul az olimpusi magaslatán trónoló európai diplomataság feje fölé. Immár ellenállhatatlanul hódító jelszóvá válik és riadoz a világ közvéleményében a követelés. Revíziónak kell alávetni, mentői sürgősebb jóvátételt kell végrehajtani a szerződéseknek csúfolt trianoni megállapodásokon. Bezzeg a világháborút befejező sorozatos békeművek, melyek Párizs környékéről nyerték világtörténelmi dátumaikat minden nagyképű alkalmiságaikkal és pompázatos felvonulásaikkal, igazában csak a hagyományos nemzetközi diplomáciai művészet teljes csődbe jutását mutatták be. Vezérlő szelleme, szinte ördögi inspirátora ennek a diplomáciai világfoltozásnak Clemenceau úr volt, a modern parlamentáris népvezetés legkalandosabb bűvésze, ki anélkül, hogy valaha szervezett pártnak irányzója, egységes politikai rendszernek képviselője lett volna, merész szónoki fogásokkal, elemi hangulatok parázslatos felszításával nem egyszer hirtelenében néptömegeket, pártokat, sőt az egész francia parlamentet szédítette maga után olyan elhatározásba, amelyet már a következő fordulatnál kénytelen volt visszaszívni. Ezt a sivár tömegbűvölést, ezt a hirtelen emberbabottázást gyakorolhatta még grandiózusabb történelmi méretekben ott, a Párizs melletti békekötésnél, amikor nemzeti dátumunk tragikus óraütése úgy hozta, hogy Franciaország képviseletében mint a béketárgyalások elnöke és vezetője, ő gyakorolhatott döntő befolyást a trianoni pontozatok szövegezésére is. Immár kivilágosodott a párizsmelléki világrendezés minden eltakart célzata és minden félremagyarázott tanulsága. Az általános emberi haladás szempontjából nézve, ez a békehalmazat valósággal a világtörténelem legnagyobb és legtragikusabb kisikamlása. Ezt a békeorganizációt már alapjában és keletkezése rendjénél fogva nem lehet egy mérték alá vonni azokkal a számlálhatatlan békekötésekkel, amelyekkel századokon át a viszálykodó nemzetek egymás közti véres összeütközéseiket és fegyveres versengéseiket időről-időre nyugvópontra hozzák. Ezek az úgymondott békekötések a küzdő ellentétek rövidebb-hosszabb pihentetésére váltak, mindenkor csak az „erősebb jogát“ foglalták szerződéses írásba és a történelem lomtárában penészedtek, mihelyt az előbb vesztes fél az erők mértékének újabb megállapítását tartotta helyénvalónak. Nos, a világháború rettenetes tapasztalatai után és még inkább a huszadik századnak az emberi értelem és munka minden területén megnyilvánult csodás vívmányai birtokában a művelt emberiség mai részesei a legkomolyabb célnak, szigorú, el nem téveszthető realitásnak vallják és fogadták már be intézményes szervezeteikbe is azt a civilizatórius törekvést, amelyet a megelőző nemzedékek még ideális álmodozás képében se engedtek magukhoz közel férkőzni. Megalkották a „Nemzetek szövetségének fórumát amelynek hatósága alá tartozzék minden háborús bonyodalom elhárítása vagy ha már nagyon elmérgesedett, tettleges kényszerrel, általános erkölcsi nyomással és ha kell, erőszakos kényszerrel való elfojtása. Éls itt van és írásba foglalva, becsületbeli fogadalomba leszögezve, megvan már a Kellogg-paktum néven az európai és európán kívüli összes hatalmak pecsétes megegyezése, mely szerint minden háborús vállalkozást az emberiség elleni bűnnek és a nemzetközi jogrend ellen való gyilkos merényletnek kell bélyegezniük. És ime itt, a humanisztikus közszellem fenséges kinyilatkoztatásai mellett a legabszurdabb ellentétet is látjuk, még szinte közvetlenebb erejű szentségnek és kötelezettségnek beékelve. A trianoni béke megköt, mint az eredendő bűn; örökletes és eltörölhetetlen jegyét iktatták ugyanabba a mindeneket foglaló békeszervezetbe, amelyről a korszakos bölcseség orákulumai azt hirdették, hogy a nemzetközi viszonyok világrendjében új erkölcsi és jogi alapot kell teremtenie, a munkás béke uralmát és a népek érdekeinek tartós szolidaritásban való összeegyeztetését kell biztosítania. Még egyazon szusz alatt mondották ki vezérelvükül, hogy a régi területi tagozódásnál minden népegységnek önrendelkezését, történelmi és kultúrái összetartozását feltétlen méltánylásban kell részesíteni; de ugyanakkor a trianoi pontozatokban hajmeresztő igazságtalansággal, az érdekelt népek megkérdezése nélkül vetettek alá az ősi Magyarország minden vonalán milliós néptömegeket az idegen elnyomás jogfosztó és kultúratipró erőszakának. Clemenceaunak a maga lényegében mindenkor felforgató szelleme még sírjából is visszaröhög legsikerültebb becsapására, az örök világbéke trianoni alapkövére. Neki valóban sikerült a bábeli torony felépítése a nyelv és értelemzavar felhőkarcoló lehetetlenségéig. Hát éppen ennél a lehetetlen belső abszurditásánál fogva ez az örök időkre beállított trianoni botránykő mégsem nyerheti el az ,,aere perennius" érvényű emlék dicsőségét. Hiába rovátkoltak ki az útszéli gamin-államférfiuság bukaresti és prágai növendékei saját sarki állványuknak, ahonnét kedvükre öltügethetik nyelvöket a közeledő nemzetközi igazság jósai és előfutárjai felé. A trianoni békeposztamentumot nem kell külső robbantással ledönteni. Csak érjük el az európai lelkiismeret ébredésében, hogy az elnyomott népigazság teljes harsonája megszólaljon és előbb-utóbb össze kell omolnia magától, belső tartalmának sár- és szennytörmelékévé, mint a hajdani Jerikó falai omlottak halomba a zsidók bibliai kürtjeinek fokozódó recsegésétől. És minden célkitűzésnek, amely az európai béketörekvések központjaiban fölmerül, úgy a diplomácia rejtelmes tanácskozásaiban, mint a nagy közvélemény visszhangos piacain első és örökké ismételt jelszavuk legyen: Trianon revíziója. Naiv utánzásnak számíthat csak egyik ifjú képviselőnek minap elhangzott tanácsa, hogy Trianonra nézve fogadjuk meg mi is Gambettának, a revansszomjas franciákhoz intézett ajánlását. Gondoljunk mindig reája, de ne beszéljünk róla! Milyen félreismerése az akkori és mai világhelyzetek legdöntőbb evolúcióinak. Gambetta szózata idején a francia-német ellentét és vele egész Európa horoszkópja tisztán a háborús horizontra volt beállítva. Minden lélekbe be volt vésve Bismarck és Moltke dogmája, hogy amit Németország győzelmes háborúja díjául szerzett, Franciaországtól elhódított, legalább félszázadon a végsőkig feszítelt fegyverkezéssel kell megoltalmaznia. És a többi hatalmak mind úgy néztek elébe a biztossággal bekövetkező új háborús leszámolásnak, mintha két egymásra dühített oroszlánnak a cirkuszos porondon való szörnyű halálos marcangolását kellene az előre bejelentett programja szerint végigszemlélniök. Ma, a világháborúk mindeneket emésztő lázainak elmúltával, az előbb kiegyenlíthetetlen ellenségeskedésbe veszett nemzetek egymás felé tárva fáradt karjaikat, versengve kiáltják. Meg kell teremteni a hathatós, állandó biztosítékot a háborús veszedelem visszatérése ellen. Meg kell teremteni a különböző nemzetek jogos érdekei harmonikus összeegyeztetésének állandó intézményes keretét Ez a világtörténelem egyik legfontosabb választóvonala, amely után korunk villámfényes áramlatának az ókor, középkor, újkor eddig beosztott éjszakái után át kell sugároznia a legújabb koron. És kiknek van több joguk arra, hogy a rajtuk elkövetett példátlan sérelmek jóvátételét a nagy világareopág előtt fájdalmas jajongásukkal folyton napirendre kényszerítsék? Néma gyermeknek anyja sem érti szavát. A művelt világ nyugtalan közvéleménye ilyen elcsendesedésünket csak az önmagunkban való kétségnek, elemi életjogunkról való lemondásnak értelmezhetné. Rendületlenül meg kell állanunk a hangosan követelő álláspontunkon ma úgy, mint holnap, minden helyen és minden alkalommal. Az állandó világbéke közös munkájának első és mellőzhetetlen föltétele is, végérvényes biztosítéka is: Trianon alapos revíziója. . . pesti hírlap 1932. január 1., péntek. Esti levél — A tolvajok zárszámadása. — Valamikor réges-régen, mikor még értéke volt pénznek és szerelemnek, minden ember zárszámadást csinált az év utolsó napján a vagyonáról és a boldog napjairól. Most csak egy zárszámadást lehet csinálni a veszteségekről. Ki mit vesztett? Adja össze mindenki, hogy mit vesztett illúziókban és pénzben, hitben és szeretetbet, üzleten és barátságon? Melancholikus számadás ez! De talán mulatságosabb volna és a mai világban stilszerűbb, ha a tolvajok zárszámadását csinálnánk meg. Mit loptak el tőlünk? Mert ennek a kornak, de főként a letűnt esztendőnek, a lopások divatja és szenvedélye adták meg a különleges jelleget. Sokan lírai költeményekben zenghetnek el: mit loptak el tőlük? Mennyi pénzt, mennyi reménységet, mennyi ábrándot, mennyi örömet? Az irót annyira kötelezi az igazság, hogy annak keresésében gyakran kénytelen magát is kitenni annak, hogy nevetséges színben tűnjék föl. Gyakran szeretjük magunkat áldozatoknál feltüntetni, pedig tulajdonképen csak elrettentő például szolgálhatunk. Ki kell tennem tehát magamat annak, hogy nevessenek rajtam, mert megtörtént velem az a tragikomikus eset, hogy tőlem — pénzt loptak el! Hihetetlen. Irodalmi ajándékul kaptam adósságfizetésre. De a sors stilszerű velem: az adósság megmaradt. Mikor egy újság megírta ezt a balesetet, jóbarátaim megvádolták, hogy én reklámot csinálok magamnak, hogy tőlem lopni lehet, és az egész híresztelés valami „trükk“. Ha volna a tolvaj úrban, vagy a becsületes megtalálóban humor és egy kis irodalompártolás, a felét legalább visszaküldem. A kis és nagy tolvajok megtanulhatnák az új esztendőben, hogy a becsületesség és jótékonyság olyan tőkebefektetés, ami meghozná számukra is a jó kamatot. Ha az ország összes tolvajai most zárszámadást csinálnának a lelkiismeretükkel és nem csupán a professzionista, hanem főkép az úri tolvajok, és legalább a felét visszaadnák az országnak, a hatóságoknak, a részvénytársaságoknak, amit különböző formában elloptak, helyre lehetne állítani a gazdasági egyensúlyt 33-as bizottság nélkül! Crttikus dolog, de ha már annyi becsületes ember nem tudja rendezni az ország dolgát, támadjon fel a tolvajokban, nyílt és titkos panamistákban az a becsületes érzés, hogy ők is redukálják a lopásokat éppen annyi percenttel, mint amennyivel minden becsületes ember jövedelmét kevesbítették. Mikor kis és nagy tolvajokról beszélünk, rá kell gondolni azokra is, akik talán nemcsak önzésből, hanem a kártevés szenvedélyéből és a gyűlölködés indulatából ártanak az egész világnak. A világ nagy tolvajai, akik egész nemzetek gazdasági életét tönkreteszik, legalább azt fogadnák meg Szilveszter éjszakáján, hogy a jövő esztendőben bizonyos percenttel leszállítják kártékony manővereiket. Fájdalom, ma nemcsak pénzt lopnak. Ma ellopják az ember hitelét. Ez még nagyobb gazság. Ellopják az emberek hitét. Ez a legnagyobb hitványság. Ellopják az emberek életkedvét, munkakedvét, boldogságát, gyönyörűségét, ellopják a népszerűségét, meg a kacagását. Ezeket is be kellene csukni. Édes Istenkém! A jámbor lelkekel-elgondolkoznak az utolsó éjszakán, hogy hány jó éjszakát loptak a maguk számára a régi jó időkből. Micsoda naivitás, hogy valaki a lopott dolgokról, a lopott gyönyörűségekről, lopott csókokról ábrándozzék. Mennyivel hitványabb volt ez a lezajlott év. Ez sokszor még szerelemből is kilopta a gyönyört és csak a bűnt hagyta meg belőle! ... Ztolt Thököly-utcn villamos-megállónál, nagyértékű TELKEK többévi részletfizetésre ELADÓK Felvilágosítás: a benzinen, Thököly-út 103. Telefon 96—9—96, vagy a Magyar Tisztviselők Takarékpénztáránál, IX., Mester u. 17. Telefon 461—56. 5875