Pesti Hírlap, 1932. július (54. évfolyam, 144-170. szám)

1932-07-01 / 144. szám

BUDAPEST, 1932. PÉNTEK, JULIUS 1. LIV. ÉVFOLYAM 144. (17.801) SZÁM. ------------------------------------------------------­­" .........»yin ■■■■■"• Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­­ségnél, Erzsébet-körút 1 Tel. 1. 352—96. A fiolák jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. •— Külföldön az előfizetési ár kétszeres M­TI./P Intelligenciánk válsága és a revizió. Irta: Nagy Emil. Régen, sok esztendővel ezelőtt, abban az időben, amit manapság gondtalan békevilágnak szoktunk nevezni, hivatalos voltam egy tápió­­szelei szüreti mulatságra Ádám Gyurka házá­hoz. Kúriai biró volt s koránál fogva is bősé­gesen rászolgált már a „György“ névre, és mégis az egész úri társaságban, sőt még a jo­gászvilágban is mindenki csak Ádám Gyurká­nak ismerte őt. örökké vig­ fiatalos lelke, ős­magyar tiszta humora, pompás tréfákkal tar­kított beszélgető tehetsége ü­dítően hatott mindenkire, aki vele lehetett. Különösen na­gyon szeretett baráti körben iddogálni, de úgy, hogy azoknak az iddogálásoknak temér­dek értékes szellemi tartalmuk is volt. A mos­tani nyomorúságos világban az ilyenfajta ba­ráti együttlét érzülete kiveszőben van, hisz ha csak három ember is összejön, vagy akár kettő, bizonyosan azzal kezdik a társalgást, hogy pa­naszkodnak a rettenetes viszonyokra. Azon a bizonyos szüreti mulatságon is az ebédnél el­kezdett iddogálást folytatták keresztül az egész délutánon, bele a vacsorába s azután megsza­kítás nélkül bele az éjszakába. Azért mondom, hogy „folytatták“, mert én magam valami sú­lyos elfoglaltság miatt csak vacsora utánra ér­kezhettem meg egyik kifelé menő éjjeli vonat­tal. Diadalos hurrá­val fogadtak, amikor éjjel tizenegy­ óra felé betoppantam a mulató, iddo­­gáló társaságba. Lehettek vagy tizenöten. Mind az volt, ennek a fogalomnak a legnemesebb ér­telmében. Valamennyien jó pajtások is voltak. Leültem az asztal mellé. Bicskával lehetett volna vágni a füstöt. Igyekeztem beleigazítani a lelkemet az ő alaposan kialakult hangula­tukba. De sehogy se ment. Máskor egyformára beállított észjárásunk úgy döcögött egymás mellett, mintha bivalyt fognának paripa mellé. Mindent másképen láttak, mint jómagam, fur­csán sült ki minden társalgás. Szinte unheim­lich érzésem támadt. Ijesztően más volt az ész­járása az ebédtől kezdve folyton együtt iddo­­gált társaságnak, mint közöttük üldögélő sze­­gény jómagamnak. Már bántam is, hogy olyan későn közéjük csöppentem. Huncutul kellemet­len józanul ülni kedvesen-urasan ivó kompá­niában, akik mindent, de mindent másképen ítéltek meg, mint jómagam, abban az igazán kellemetlen józanságban . . . Ne vegye senki sértésnek, csak képletes értelme van a szavamnak, amikor azt mondom, hogy minduntalan abban a tápiószelei éjjeli hangulatban érzem magamat, amikor ott üldö­gélek a képviselőház egyik baloldali első sorá­ban, kedves barátok, jó pajtások között és mégis rettenetesen magányosan, idegenül . . . össze­férhetetlenség, kormányválság, termésrendelet, pengetartás, pártszempont, kereskedelmi szer­ződések, megy-e Károlyi, ha megy, ki jön utána, világkrízis, tehermentesítés, Lausanne, Hitler, panamák és még más tízféle téma iz­gatja a lelkeket s a legtöbben abban a szent meggyőződésben vannak, hogy csak egy jó kor­mány kellene, mögötte önzetlen nagy párttal s egyszerre minden baj jóra fordulna. Én pedig ott ülök, vagy járok közöttük, s mindent egé­szen másképen látok, mint ők . . . Szerintem a falusi nép válságos helyzete is megoldható lesz, amint valamiképen javul az egész világ gazdasági élete, meg lehet oldani az adósságok kérdését is, el lehet rendezni a de­vizabonyodalmakat is a termelés válságával egyetemben s meg lehet birkózni az iparosok bajaival is, jöhet olyan választás is, amelyik meggyógyítja a tarthatatlan parlamenti hely­zetet, de ... de ... az én szorongó érzésem és meggyőződésem szerint mindez végeredmény­ben, mint mondani szokás, á la lengue, mégse oldja meg a súlyos magyar problémát, mert bármilyen sikert arasson is a kormány a fentebb A Magyar Távirati Iroda jelenti: Ma megjelent a külügyminisztériumban Lord Calston budapesti angol követ és az angol miniszterelnöknek, mint a lausannei kon­ferencia elnökének, következő üzenetét köz­vetítette: „Ramsay MacDonald miniszterelnök a konferenciát összehívó hat hatalom nevében felkéri a magyar kormányt, hogy a konferen­ciára delegátusait a lehető legrövidebb időn belül kiküldeni szíveskedjék.“ A magyar kormány haladéktalanul kö­zölte az angol követtel, hogy a meghívásnak örömmel eleget tesz és kiküldöttei a legrövi­debb időn belül Lausanneba mennek. A magyar kormány válaszában azt mond­ja, hogy MacDonald meghívásának örömmel tesz eleget. Hozzátehetjük, hogy a kormány örömében az ország közvéleménye is osztozik és nagy elégtétellel veszi tudomásul, hogy végre a mi helyzetünk, a mi nyomorúságunk is szóba kerül a lausannei konferencián. A nagyhatal­mak szempontjából ott elsősorban a német jó­­vátételi kérdés rendezése volt döntő fontosságú. A kibontakozó munkaprogramból nyilvánvaló volt, hogy csak ennek az elintézése után kerül­het sor arra, hogy a konferencia a dunavölgyi országok sorsával is foglalkozzék és ennek so­rán Magyarország helyzetét is megvizsgálja. Ha Lausanneból nem is érkeznének a Németet­érintett tereken, . . . még mindig marad egy olyan megoldhatatlan kérdés, amelyik vigasz­talan feketeségében halálos súllyal nehezedik rá minden más kérdésre s amelyik merőben lehe­tetlenné tesz minden jövőre szóló eredményes megoldást s ez a kérdés semmi egyéb, mint a magyar intelligenciáinak s különösképen a ma­gyar intelligens fiatalságnak a válsága. Nem megyek bele elméletekbe, még csak magyaráz­­gatni se akarom a dolgot, egyszerűen rámuta­tok csak arra a meztelen tényre, hogy főisko­láinkból évenként kirajzik 10.000 olyan fiatal ember, akik közül nagyon optimisztikus számí­tással hosszú évekre kiterjedőleg legfeljebb 2— 3000 kaphat olyan kenyeret, amelyikért csak félig-meddig is érdemes volt főiskolát végezni. Mi lesz a többi esztendőnként 7000-rel? Még csak azt se lehet mondani — ami a békeidők könnyed mondása volt —, hogy menjenek ka­pálni, mert hisz még a testi munkások számára sincs elegendő munka. Mi lesz hát azzal az esz­tendőnként­ állás és kenyér nélküli 7000 intel­ligens emberrel, nem is szólva azokról az idő­sebbekről, akik maguk is állás és kenyér nélkül vannak már. Nem felelek a kérdésre, feleljen mindenki lelkiismerete szerint. Az álláshalmo­zások megszüntetésével — ami érthetetlenül ké­sik — s a nagy darab kenyereknek kicsikre szétvagdalásával néhány százon segíteni lehet, de mi lesz a többivel? Ez a szörnyű probléma a mai Magyarország keretei között megoldha­tatlan probléma, s nap-nap elképedve ülök vagy járok-kelek politikai barátaim között, mint haj­dan a tápiószelei mulató­szobában s bámulva észlelem, hogy miképen képzelik ők azt, hogy ennek az országnak lehet békés, tisztességes, józanul elképzelt jövője . Revízió nélkül, ha­csak azok között a keretek között is, amiket jú­nius 21-én múlt 5 éve Lord Rothermere rajzolt meg a Daily Mailben s amit e sorok igénytelen írója 7 esztendő óta szüntelenül hirdet kü­lför­szággal folytatott tárgyalásokról olyan remény­­teljes hírek, mint amilyenek onnan az utolsó 24 órában érkeztek, a magyar kormány meghívá­sának ténye egymagában véve is azt­ jelezné, hogy Németország ügyében komoly reménye van már a teljes megegyezésnek. Ez a mi szem­pontunkból is örvendetes esemény, mert azzal mindenki tisztában van már, hogy a német jó­­vátételi kérdés végleges és észszerű elintézése nélkül nem lehet megoldást találni a világvál­ság problémáira. Viszont a német jóvátételi kérdés legsze­rencsésebb és legkitűnőbb megoldása sem volna önmagában véve elegendő arra, hogy a világ­válságot a gyógyulás útjára terelje. A német jóvátételi kérdés mellett itt van még a dunai államok nehéz kérdése, amely, amint ezt már többször kifejtettük, szorosan összefügg a tria­noni szerződéssel, Magyarország esztelen meg­csonkításával s azzal a gazdasági káosszal, amelyet az utódállamok nacionalista gazdasági politikája és túlfokozott vámvédelme teremtett meg az egykori osztrák-magyar monarchia vámhatárokkal össze-vissza szaggatott és szét­darabolt területén. A legközelebbi napokban ezek a kérdések kerülnek megvitatás alá Lausanneban. A most meginduló újabb irányú tárgyalások tették szükségessé Magyarország meghívását és a dön­ts itthon egyaránt. Hirdetem, mert évek óta véglegesen kialakult meggyőződésem, hogy enélkü­l minden más nemzetmentési akció hiú törekvés, délibáb. Az intelligencia szörnyű vál­sága másképen meg nem­ oldható, nem is szólva a nemzeti élet egyéb ágazatairól. Minden párt­szempontnak, minden ellentétnek el kell enyész­nie a mellett a mindent átfogó nagy kérdés mel­lett. Egész hivatalos nemzeti politikánk gerin­cévé kell tenni ezt a kérdést s minden mást ah­hoz kell igazítanunk, reális lélekkel, nem illú­ziók után futva, de meghajolva a tények kérlel­hetetlen parancsa előtt. Szinte hihetetlenül hangzik az, hogy volt idő, nem is olyan régen, amikor hivatalos külügyi köreink és kormá­nyunk úgy tekintettek a Revíziót hirdetőkre, mint a pélpoklosokra s követi feladattá tétetett még Rothermere Lord kisebbítése is. Ebben az irányban legújabban mégis kellemes változás állott be, de vezérlő egyéniségeink damaskusi megtérése önmagában semmit se ér, ha nem követi azt nyomon a céltud­atos, erélyes cselek­vés, amint hogy Saul megtérése se jelentett volna sokat, ha nem sarjadzik ki belőle Szent Pál egyházszervező csodás agilitása. A magyar intelligencia szörnyű válsága Trianon követke­zése, hisz a belőlünk felfűzött szomszéd orszá­gok politikája okozta azt, hogy az elszakadt te­rületekről is ide torlódott össze a szűkhatárú csonka országba a régi nagy Magyarország minden intelligenciája, amelynek pedig,már a békeidőben is némileg túlságosan bőviben vol­tunk. Józanul el se lehet azt képzelni, hogy en­nek az országnak Revizió nélkül jövője lehes­sen. Ezt az igazságot kell harsogni bele a nagy világba a hivatalos ország száján keresztül is s ehhez a gondolathoz kell igazítani minden más politikai szempontot. Csak ez lehet az igazi nemzeti koncentráció, minden más, amit így ne­veznek, csak hiú pepecselés a párt és személyi szempontok útvesztőjében. Magyarország meghívást kapott Lausanneba. A magyar külügyminisztériumban a mai nap folyamán megjelent a budapesti angol követ és átadta MacDonald meghívását. A magyar kormány kiküldöttei haladéktalanul elindulnak Lausanneba.

Next