Pesti Hírlap, 1933. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

! BUDAPEST, 1933. LV. ÉVFOLYAM, 1. (17.952) SZÁM, Előfizetési árak! Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres VASÁRNAP, JANUÁR Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél, Erzsébet-körút 1 Tel. J. 552—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük E. Ész és bátorság. (Eg. F.) Európa különböző pontjairól hi­­rek érkeznek, amelyek mind arról szólnak, hogy a hivatalos kisantant-propaganda teljes gőzzel, mondhatnék: az izzásig fűtött kazánok­kal dolgozik. Párizsi levelezőnk azt újságolja, hogy Spalajkovics jugoszláv követ december köze­pén három nyilvános előadást tartott a francia fővárosban. Az elsőt valamelyik szabadkőmű­ves páholyban, a másodikat Louis Marin elnök­lete mellett, a harmadikat a diplomáciai aka­démián. Levelezőnk végighallgatta az előadáso­kat és megállapítja, hogy azoknak színvonala, úgy tartalom mint forma dolgában, meglehető­sen alacsony volt. De ha Párizsban nem is, Belgrádban biztosan megvolt a kívánt hatásuk. Más oldalról ismét azt az értesülést vesz­­szük, hogy Osusky, a párizsi cseh követ, újból megjelent a Felvidéken, ahol a szlovák ifjúság vezéreivel keresi az érintkezést. Tavaly ilyen időtájban is ott járt és akkor a Narodni No­­viny egyebek közt így írt a követ útjáról: „Mi vezette őt Párizsból hozzánk, a mi belpolitikai vadonunkba? Elhozta őt elsősorban az a meg­figyelése, hogy a magyar külpolitika a nem­zetközi fórumokon (amilyen főleg Párizs és Genf) veszedelmesen kiépíti a maga sáncait és így nekünk a magyar propaganda ellensú­lyozására megfelelő ellennyomást kell kifejte­nünk. Osusky azért jött el, hogy fölébressze az alvó közvéleményünket, főleg ifjúságunkat, ne aludni mintha minden a legjobb rend­ben volna.“ Végül Itáliából is kapunk híreket. Az olasz sajtó ismét sok rokonszenvet mutat Ro­mánia iránt, amiből talán arra lehetne követ­keztetni, hogy Titulescu diplomáciája, a bot­rányba és kudarcba fúlt erdélyi antirevíziós tüntetések után, ügyesebben kihasználta a trans­­zetlenségek által teremtett helyzetet. De ne beszéljünk most arról, hogy milyen eredményeket ért el a kisantant-propaganda, hanem elégedjünk meg annak megállapításá­val, hogy a diplomaták csakugyan dolgoznak, még­pedig nekigyürkőzve. Az excellenciás urak előjönnek matrapajtós hivatalszobáikból, el­mennek szónokolni a népgyűlésekre, összeülnek fiatal diákokkal, látogatást tesznek újságírók­nál, kapacitálják a politikusokat, szóval: nem aktákkal, hanem emberekkel foglalkoznak.­ Ez új diplomáciai stílus, a Ma stílusa, amely a portékáját kellető ügynök fáradhatatlan kímé­letlenségével tör célja felé, és nem bánja, ha a Tegnap diplomatái gúnyosan és kicsinyeivé mosolyognak rajta. Ha a kisappant-diplom­ácia hajlandó már kézitusára is menni, akkor bizonyos, hogy forró a talpa alatt a talaj. A revízió kérdése csakugyan rohamosan érik.­ Hogy így van, az elsősorban a­­ magyar társadalom érdeme, amelynek kicsinye és nagyja, itthon és min­denütt, fáradhatatlanul hirdette a magyar igaz­ságot; amely önzetlen jóbarátokat tudott sze­rezni mind a négy világtájon és amely meg tudta győzni a nagy nemzetek legjobb kopo­nyáit, hogy a magyar kérdés az egész kultúr­­emberiség kérdése. A társadalom megtette a magáét, most már a magyar diplomáciát illeti a szó. Ebben az országban ma minden embernek az a meg­győződése, hogy a fatalista beletörődés és az előkelő tartózkodás ideje végleg lejárt. A társa­dalmi mozgalom a jövőben sem tehet egyebet,­­mint amit a múltban: újabb barátokat tobo­rozni és meggyőzni őket, hogy nemzetünk nem gondol a háború őrült és bűnös kalandjaira, hanem a jobb jövőt az emberiség lelkiismere­tének ébredésétől és az igazság békés diadalá­tól várja. A külföldi magyarbarátok serege azonban ma már hatalmas erkölcsi erőt képvisel. Nem szabad megengednünk, hogy unottan elszéled­jen megint. Ekkora erő a múltban még soha­sem gyülekezett és a jövőben talán sohasem fog gyülekezni magyar zászlók alá. A külföld együttérzésében rejlő erkölcsi erő megőrzése és felhasználása a külügyi politika feladata. Neki kell tudnia az utat, amelyen haladni kell, neki kell ismernie a szakadásokat, amelyeket ke­rülni kell. Tehát lépjen az arcvonal elé a ma­gyar ész és a magyar bátorság, mert azzal le­gyünk tisztában: minden magyar diplomata annyit ér, amennyi ésszel és bátorsággal tudja szolgálni a revízió ügyét. Életre kelt Kossuth Lajos hangja egy múzeumi szobában. Megszólalt az 1890-ben fölvett fonográf-hanglemez. — Megpróbálják gramofonra átvinni a Kossuth-beszéd megmentett részét. Feiner Károly, az egykor egész Pesten jól ismert társasági ember, a magyar biztosítási ügy egyik fáradhatatlan küzdője, olyan emléket adott a Nem­zeti Múzeumnak, amely az utókor számára igazi érték. Egy negyvenkét év előtt felvett fonográf-lemez ez, amely Kossuth Lajos hangját őrzi. Az adomá­nyozó, aki Turinban személyesen hallotta a szám­űzött kormányzó beszédét, régen lemondott arról, hogy Kossuth hangját bárki hallhassa még a lemez­ről: a viaszhengert megviselte az idő. Ám a tudo­mány még tesz csodát: a hangítás néhány sora megszólalt egy múzeumi szobában. Elhozzák Turinból Kossuth hangját. A Pesti Hírlap néhány éve már részletesen is­mertette a Kossuth-hanglemezek történetét. Feiner Károly, amikor a 850 magyar turini látogatásáról hazatért, elhatározta, hogy megörökíti Kossuth La­jos hangját. Társaival fölkereste Helfy Ignácot és Lukács Gyulát, hogy támogassák tervét. Ruttkayné Kossuth Lujza is megígérte közbenjárását arra, hogy a nagy száműzött fonográfon küldje el üzene­tét az aradi vértanuk szobrát felavató gyászünnepre. Feiner Károly Barna Tivadar­­ és egy mechanikus társaságában 1890 szeptemberében utazott el Tu­­rinba, ahova magával vitte Holfy Ignác és Lukács Gyula fonográflemezre fölvett kérelmét. Ruttkayné közölte Kossuthtal, hogy két magyar ember érkezett Budapestről, Iselfy és Lukács üzenetével. Néhány perc múlva már Kossuth előtt álltak és Feiner ekkor kijelentette, hogy a két képviselő élőszóval mondja el kérelmét. Kossuth elcsodálkozott, mire megkérték, hogy fáradjon át a billiárdszobába, ahol akkor már Ruttkayné elhelyezte a készüléket. A két kagylót a fülére illesztették és a kezdetleges gép megszólalt: — Jó reggelt, kormányzó úr! Kossuth annyira meglepődött, hogy önkéntele­nül válaszolt: -- Jó reggelt, jó reggelt, Náci — és aztán végig­hallgatta két bizalmas hívének üzenetét. A gép megállt, Kossuth pedig felkiáltott: — ördöngös masina, ilyet még nem hallottam soha! Feiner Károly és Barna Tivadar ezután meg­kérték, hogy a következő napon ismét meglátogat­hassák. Ruttkayné közben rábeszélte Kossuth La­jost, hogy teljesítse a kérelmet és másnap délelőtt Kossuth elmondta a beszédet, majd nyomban meg­hallgatta a hengerről visszhangzó szavait. Ezután beszédének saját kézzel leírt szövegét átadta a két lelkes magyar embernek és megajándékozta őket arc­képével. Október 6-ikán, a gyászünnepen, Aradon hallgathatta meg aztán a nyilvánosság Kossuth Lajos megkönnyeztető beszédét. Kossuth fonográf-lemezre vett beszéde. A beszéd hiteles szövege a következő: „Nem néma az a kőszobor, mely amott a Magyar Golgotán a halhatatlan, vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám, a kitaszított élőhalotthoz, ki egyszer zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők, a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártírhalált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlék­szobor kimagasló alakjának, Hungáriának hallgatag ajkairól zeng. „Hazádnak rendületlenül légy hive, óh, Magyar“, tiszteld, akit tisztelet illet, de hive Hazádnak — ér­ted-e, Magyar? Hazádnak légy. Ne csinálj magadnak faragott képet, hogy azt imádjad, csak Hazád szabad­ságának Istenét imádd, amint imádták azok, akik mártírhalált szenvedjenek hűségükért ahhoz, a­mit ha­láluk után a jog ereje iránti hitben az önbizalomban megfogyatkozott nemzedék hith­agyottan elalkudott. — Én, hazád géniusza, hirül vittem megdicsőült szelle­meiknek, oh Magyar, hogy kegyelettel adózói emlé­küknek, válaszul azt hozom neked tőlük, hogy ez jól vagyon, de tartsad eszedben, hogy a kegyelet érzelmé­nek világa meddő szóvirág volna, ha hűséggé nem fej­lődnék az iránt, amiért ők földi életüket feláldozás. Az ő Istenük a Magyar haza szabadságának Istene, annak oltárához várják a Magyart E szózat zengését hallom én a messze távolban Hungária szobrának ajkairól. Hallják- e azt amott a közelben is mind­azok, akik a szivrázólag gyászos, felejthetetlenül gyászos October 6-kán összegyülekeznek a Magyar Golgotán, hogy tanúságot tegyenek Isten és világ előtt a Magyar Nemzet kegyelete felől a Haza szabadságharcának szent emlékei iránt? Ha hallják-e! Lehetetlen, hogy ne hallanák, hi­szen az a Szózat annak visszh­angja, mely hangzik az ősök szent hagyományaiból, hangzik az utódok csengéséből, mely számonkéri az élő nemzedéktől az elidegeníthetetlen örökséget, hangzik az emlékezések lüktetéséből, mely az éj csendjében hazajár a meghaj­lott derekak hálóka­mrájába, mint a lelkiismeret szava a hű­n lakába, hangzik a bölcsőkből, hangzik a sírokból, hangzik minden fűszál rezgéséből, melyet a Magyar hazának honfivér özönével termékenyített földje táplál. Hát hogyne hallanák azt a velőkig ható szózatot, de ha hallják, meg is hallgatják-e? Elviszik-e maguk­kal e szózat ihletét a közélet küzdelmeinek pályahomo­­kára? Elviszik-e házi tűzhelyeikhez, hogy az Ihlet csil­laga világítson előttük s gyermekeik előtt, mint az evangélium mythikus csillaga világított a bölcsek előtt, kik az idvezítőt keresék? A világ Úrija, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szent emlékű vértanuk megáldottak poraikban, szellemeikben a honszabadság istenének legjobb áldásával az örökkévalóságon keresztül; engem, ki nem borulhatok le a Magyar Golgota porába, en­gem October B­ka térdeimre borulva fog hontalansá­gom remetelakában látni, amint az engem kitagadott Haza felé nyújtván agg karjaimat, a hála hó érzelmé­vel áldom a vértanuk szent emlékét hűségükért a Haza iránt s magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak; s buzgó imával kérem a magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a Magyar Nemzethez zeng. Úgy le­gyen. Amen­ Turin, September 20, 1890. Kossuth Lajos.“ A tudomány csodát tesz. Feiner Károly a napokban ellátogatott a Pesti Hírlap szerkesztőségébe és kérte, hogy juttassák el Kossuth hanglemezét a Nemzeti Múzeumnak. Bár amerikaiak többszáz dollárt ígértek érte, a nemes­­lelkű adományozó minden ellenszolgáltatás nélkül a Nemzeti Múzeumnak adta, mert úgy érezte, hogy ott van a legméltóbb helyen. A Pesti Hírlap átvette és eljuttatta az adományt a múzeumnak. Eredetien három lemez volt Feiner birtokában, azonban a proletárdiktatúra idején egy izben vörös katonák fegyver után kutattak Feiner lakásán, a két henger közül egy a kezeik között darabokra tört, egyet pedig magukkal vitte", és ez m­áig sem került elő. Fe­ Lier Károly az egyik budapesti bank safe- -jében megmaradt és az összetört lemezt és, * ezzel együtt adta a múzeumnak K­­adu Lajosnak a lakás :­ bekeretezve tart­­­jukkezűen itt igaza­ Iff lását, ai­mely igy szól: , Szolgáljanak e sorok Igazolványul Barna Tiva­dar és Feiner Károly uraknak, hogy én beszéltem be fonográfjukba egy ján szónyi beszédet, mely igy kez­dődik: „Nem náma az a koszolor“, igy végződik: „Xigy legyen. Amen.“ s melynek saját kezemmel irt és aláirt fogalmazását magukkal viszik. Turin September 20. 1890. Kossuth Lajos.“ A beszéd szövegét és Feiner Károlynak a neve­zetes turini látogatáson viselt kokárdáját is eljuttat­tuk a múzeumba, ezzel az igazolással együtt. Lajtha László, a Nemzeti Muzeum zenetörténeti osz­tályának igazgató-őre vette át a nagyértékű ajándé­kot a Néprajzi Múzeumban, ahol a hanglemezgyűj­­temény és a vele kapcsolatos szerkezetek vannak. Az igazgató azonnal felállítja a régimódi fonográfot és óvatos mozdulatokkal, meghatva, de egyben izzó érdeklődéssel teszi rá a turini hanglemezt. — Várjon megszólal-e? A remény kevés, mert első pillantásra — mint az ávételkor mi is láttuk —­ megállapítja, hogy a

Next