Pesti Hírlap, 1933. május (55. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
1933. május 2., kedd PESTI HÍRLAP BMBM——HMHMWWBS—BW—MMBBMUMB—BHMWM SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Csupán teljes névvel, valamint válaszbélyeggel és megcímzett borítékkal ellátott levelekre felelünk. A választ mindig levélben adjuk meg. E rovatban kizárólag oly kérdésekkel foglalkozunk, amelyek a közönség legszélesebb rétegeit érdeklik. Ilyenkor is küldünk azonban levélválaszt. A hatalmas posta folytán természetesen a felvetett problémáknak csak egy kis töredékét áll módunkban itt tárgyalni. Névtelen vagy jeligés levelet nem veszünk figyelembe. Többeknek. Választ azért nem küldtünk, mert levele címet nem, csupán jeligét tartalmazott, írja meg tehát pontos címét, jeligéjének megemlítése mellett. Vesegyulladás. Teljesen fehérje- és sómentesen nem szabad és nem is lehet élni, csak a tülbő fehérjétől és sótól kell óvakodni. A fősúlyt tessék a zöld főzelékekre és gyümölcsre fektetni, de amellett fogyaszthat tojást, tejes ételeket, sajtot, gyenge húst s halat kis mennyiségben. Tilos erősebb fűszer és só, húsleves, angol húsok, paprikás, gulyás, csípős sajtok, szeszes ital. Részletesebb utasítást adhat az az orvos, aki a vesegyulladást megállapította s annak fokát ismeri. — Lakásmegtekintés. Budapest székesfőváros lakásbérleti szabályrendeletének 36. §-a értelmében felmondás után a bérlő a helyiség megtekintését délelőtt 10 és 12 óra között, a vasárnap és ünnepnap kivételével, délután 3 és 5 óra között megengedni tartozik és intézkedni köteles aziránt, hogy a helyiség megtekintése akadály nélkül megtörténhessék. — Gyümölcsfa. Sok gyümölcstermelőnek abban telik öröme, ha az 1—2 éves csemete gyümölcsöt hoz, pedig ennek káros következményei vannak, mert a korai gyümölcsözés következtében a fiatal fa a fejlődésében visszamarad. A fiatal fának először fává kell fejlődni, megerősödni s csak azután, ha kifejlődött, hozhat ártalom nélkül gyümölcsöt. Azért, ha kissé nehezére esik is az embernek, legcélszerűbb a fiatal fákról a gyümölcsrügyeket lecsavarni, hogy a virágzásra se pazarolja erejét. A fiatal fa termése különben egészben vagy részben később úgy is le szokott hullni. — Kárbiztosítás. A hat évnél hosszabb tartamú kárbiztosítási szerződést a biztosított fél a hat év eltelte után felmondással a hetedik év végére szüntetheti meg. A felmondásnak ezt az időpontot legalább 30 nappal meg kell előznie. Ajánlatos tehát elmenni a társasághoz, a biztosítási díjat és a fizetési meghagyás kibocsátásával felmerült költségeket az intézetnél vagy az intézet ügyvédjénél kifizetni. Talán az intézet az eddig felmerült költségeket méltányosságból elengedi. —0. 0., Újpest. Az örökhagyó gyermekei, ha ők az örökösök, az özvegyi jog megszorítását követelhetik. Az özvegyi jog megszorítása esetében az özvegyet csak a hagyaték megfelelő részének haszonélvezete illeti. Az értékek elidegenítése és azok elértéktelenedése ellen is védelmet nyújt a törvény. — Érelmeszesedés. Az érelmeszesedés ellen éppen olyan kevéssé van gyógyszer, mint a haj megőszülése ellen, mert ez a korral együttjáró jelenség. Csak nagyobb fokban való kifejlődése ellen lehet védekezni: higiénikus életmóddal, ételben-italban és dohányzásban való mérsékletességgel stb. és bizonyos gyógyszerekkel, melyeket azonban az esetnek megfelelő nem csak orvos írhat elő. — P. K., Budapest, Általános szabály az, hogy ha a házastársak elváltak, a gyermekek nemükre való tekintet nélkül 7 éves korukig anyjuknál maradnak. A 7 éven túl a nem vétkes szülő gondviselésére vannak bízva a gyermekek. A bíró azonban a szabályoktól eltérőleg is intézkedhet, ha a gyermekek nyilvánvaló érdeke ezt követeli. Válóperük jogerős befejezése után, ha fiúgyermeke a 7 évet betölti, a gyermek illetékes gyámhatóságához kell fordulni és ott bizonyítani, hogy a gyermek nevelése, gondozása inkább biztosítva lesz, mint az anyánál. Ha a gyámhatóság azután meggyőződik arról, hogy a gyermek nyilvánvaló érdeke ezt követeli, kötelezni fogja az anyát a gyermek átadására. — Hadiárvák. A hadiárvák ügye a m. kir. honvédelmi minisztériumhoz (Budapest, I. Var) tartozik. Tessék a minisztérium számvevőségétől megfelelő nyomtatványt kérni és az abban feltüntetett adatokat kitölteni és ugyanoda visszaküldeni. Meg kell azt is írni, hogy amennyiben a ménestelepre nem vennék fel, úgy kéri valamely gazdasági iskolába a felvételt. Csak abban az esetben van kilátása a felvételre, ha a legutóbbi iskolai bizonyítványa jelesrendű volt. — Életbiztosítás. Ön a visszaváltás összegére vonatkozó rendelkezést tévesen értelmezte, mert a biztosító társaságok a kötvények visszavásárlásánál nem a befizetett összegek 60%-át, hanem a befizetett összegek díjtartalékának 60%-át fizetik vissza. A díjtartalék 60%-ából még 2% bélyegilleték címén kerül levonásba. E kötelezettségnek megfelelően történt az ön esetében is a visszavásárlási összeg kiszámítása. — Kutásás: A kutásás (kutcsinálással járó mélyítés) az ipartörvény 41. pontja szerint képesítéshez kötött kutcsináló MM MAN Müvészváros. — A Vogézek mellett. Kirándulóira il SK S M is fürdőhely. — Egyetemi nyári tanfolyamok KMasL — július 4—szeptember 24. Az igazatóság összesEnilva köttetéseket szerez is közvetít felvételeket családokhoz. — TITKAKSAO: PLACE CARNOT 13. 17 KIÁLLÍTÁST RENDEZEK! A Nemzetközi Vásáron külön pavilonbart és kézimunkaüzleteim 20 kirakatában. Vásári áraim : Filé stor dús mintázattal ---------------------P 18.50, P 13.00 Csipkeszövet stor dúsan fodrolva---------------P 22.50, P 19.20 Svájci grenadin hímzett szer--------------------P 12.50. P 8.50 filé asztalterítő 100/100 ---------------------------------------P 6.— Tali hímzett terítő 100/100 --------------------------------------P 3.— Jour-készlet díszes hímzéssel, rajzolva P 3.20, készen P 5.20 Függönytlű, 100 cm. széles-------------------------------------P 2.80 perzsaszőnyeglap la fonallal — —------------------- — P 1Q50 Kiepl-csipkék 1 fillértel. Gyönyörű magyar pernaszőnyegek olcsó vásári árban. 25 éves cégem népszerűségének titka: Szépet, jót, olcsón. WEISZ MARISKA V., Lipót körút 22., IV., Kossuth Lajos utca 7. 3675 körébe tartozó munka. Tehát kutásással iparszerüleg csak az foglalkozhat, aki szakképzettségét a kutcsináló ipar egész körére igazolta s ennek alapján akár a kutcsináló iparra, akár pedig a kutásásra, mint a kutcsináló ipar részére iparigazolványt nyer. Azok, akik a korábbi eltérő joggyakorlat alapján kutásásra, mint szabad iparra, iparigazolványt nyertek, aszoros értelemben vett kutásással, valamint a feltárt talaj biztosítását szolgáló kész betongyűrűk elhelyezésével új iparigazolvány nélkül foglalkozhatnak, de másféle falborító (bélelő) munkát, valamint emelő szerkezet elkészítésével, elhelyezésével járó további munkát már nem végezhetik. Az egyes vidékek , speciális talajviszonyai mellett kifejlődött az a szokás, hogy az ingatlanbirtokosok a saját használatukra szolgáló kút létesítésénél a néhány méter mélységben jelentkező talajvíz eléréséhez szükséges mélyítést és a betongyűrűk elhelyezését alkalomszerűen azzal foglalkozó napszámossal végeztetik el, érintetlen marad, mert az ilyen közönséges napszámosok munkája nem iparűzés. Az építőmesterek és kőmivesmesterek iparengedélyük alapján kutcsinálással is foglalkozhatnak. A kőmivesiparosok iparengedélyük alapján kutcsinálással nem foglalkozhatnak. Főszerkesztő : Dr. LÉGRÁDY OTTÓ Felelős szerkesztő: LENKEY GUSZTÁV I. SZELLEMI ÉS TESTI MUNKA ( FÉRFI ÁLLÁS | 1. Irodai alkalmazott Pirotechnikai nagyvállalat fiatal munkaerőt alkalmaz. Rokonszakmabeli vagy némi hozzáértéssel biró egyént ki is képez. Szép kezdő fizetés, biztos kenyér. Sajátkezüleg irt ajánlatokat a fő kiadóhivatalba „Pirotechnika“ jeligével. Keresek vidéki város részére pénzbeszedő tisztviselőt 1Q60 pedig, készpénzzel, nőtlent , fix, teljes ellátással, pénz teljesen biztosítva. Freud, Almássy-tér 15. 59465 Keresek fiatal, kereskedelmi érettségivel rendelkező gyakornokot malomba, teljes ellátással és 20 pengő fizetéssel. Kiss László, Zabar, Nógrád megye.__________ 86796 Jótékonysági akcióhoz kimondottan jó megjelenésű urak ajánlatát „Előkelő 10334“ jeligére Blocknerhez, Városház utca 10._________________* Vasipari vállalat tisztviselőt (nőt) felvesz 15—25.000 pengő keszpenzzel. hónáét neradaxással biztosítom, kamaton felül fizethet.. * exiszt**nö.lát. adok. Jelenleg 40 munkást foglalkoztatok, munkával bőven el vagyok látva. Megbízottam: Szirmai bankár, Rákóczi-út hatvannyolc. _______*59502 Betegsegélyző egylet tagok szervezésében jártas kültisztviselőket keres. „Biztos megélhetés 44190“ jeligére főkiadóba. ötszáz pengőt fizetek érettségizettnek elhelyezéséért. „Kitűnő referenciák 44149“ főkiadóba. * 2. ügynök (akvizitőr) Szenzációs háztartási cikk terjesztésére férfiak, nők jelentkezzenek. Varró, Fő utca 7. -Napi kereset tiz pengő. Betét kettőhusz. 8690 Fölveszünk üzletszerzésre urakat. Megélhetés biztosítva. Ajánlatok „Állandó munka 39358“ jeligére Erzsébet körúti főkiadóba. ____________________ Utazót keres közismert cég vegyészeti gyártmányaihoz. Csakis szakmabeli, komoly részletes ajánlatra reflektálunk. „Megüresedett állás 66552“ jeligére főkiadóba. Akvizitort keresünk. Jelentkezés 10 között. I., Böszörményi-ut 13. 111. 1. 86810 Kávémérések, vendéglők látogatására élelmicikk elhelyezésére urak, hölgyek magas jutalékra felvétetnek. Király utca 89. II. 4. 21755 Fővárosban járásszékhelyen, városokban ismereteséggel rendelkezőknek „Könnyű, élet-,fogytiglani mellékkereset 64416“ főkiadóba. Műszerészeknél és kerékpárüzletekben jól bevezetett ügynök jutalékra felvétetik. Ajánlatok „Szorgalmas 44169“ jelige alatt főkiadóba kéretnek. Ingatlanügynökök, begyakorlottak jelentkezhetnek. Bera ingatlaniroda, Horthy Miklós- Ut 21. 39496 3. Egyéb keresk. alkalm. Bizalmi teendőkre nagyrészt vidékre csakis ezer készpénzzel. „250 jövedelem 39464’* Erzsébet-köruti fokiadéka. * Cipőkereskedőséged felvétetik. Friebert, Rákóczi-ut 39. 21754 Divatáru segéd vagy leány, fiatal, azonnalra felvétetik. Ráday-utca 20. 66557 Pénztárost, pénztárosnőt 1500 pengő készpénzzel alkalmazok. „Biztos megélhetés 66527“ jeligére Krisztina körút 8. trafikba. 4. Házfelügyelő Nagy liftes bérpalotába házfelügyelőség, kettőszobás modern lakással azonnalra átvehető. Szabó, Nagymező utca 36. Dijazás utólag. ______66809 Házfelügyelőt gőzfűtését liftes házba kilépéssel keresek. „Palota 66541“ jeligére főkiadóba. Házfelügyelőt hatlakásos bérvillába keresek, nyugdíjas, kertészethez értő előnyben. „Megbízható 66576“ jeligén a főkiadóba. A házfelügyelőket készpénzbiztosítékkal azonnalra elhelyez Házfelügyelők Szövetkezete, József-körút tizennyolc. reggel kilenctől. 54408 Házmester ajánlkozik hosszú bizonyítvánnyal.. . óvadékkal, Visgázott gépész, liftkezelő, szerelő. Mgkereséseket kér az Erzsébet-körúti főkiadóba „Szakember 1875—2000— 21719** jeligére.______ M. kir. Operaház műszaki tagja, 17 éve házfelügyelő, házfelügyelői állást keres. Sz. K. Vilma királynő-Ut 41. , 21753 Oki. műkertész, egy gyermekes, házmesterséget, kiültetéseket, parkok, gyümölcsösök gondozását vállalja. Nemes János, Nefelejts-utca 24. II. 50. 44150 5. Soffer Inas-sofőr kitűnő éves bizonyítványokkal állást keres vidékre is. Vető József, Hársfau. 6. fszt. 3. *21723 6. Ipari munkás Kárpitos házakhoz legolcsóbbban ajánlkozik. Szabó István, Hanolder-utca 11. *39514 7. Egyéb alkalmazott Gazdatiszt, önálló, biztosítékkal azonnalra kerestetik; ispán nős-nőtlen későbbre. Futaky, Debrecen, Piac-utca 64. 90730 Portás kis szállodába, lakással, 300 pengővel felvétetik. Czerovszky, Kenyérmező utca 4. Urasági vidéki főúri, házaknál volt, hosszú bizonyítványai vannak, állásba menne azonnal vagy 15-ére. Múzeumkörút 5. Házmester. 54580 200 pengős takarékkönyvvel irodaszolgának, kocsikísérőnek vagy 3 éves bizonyítvánnyal szobainasnak menne 28 éves nőtlen ember. Marton, Budapest, Baross utca 56. I. 12. Gyermektelen kertész házaspár, park, gyümölcsfa és baromfi tenyésztéshez értő, állást keres, (férj állásban) villában, csekély díjazásért. Battaint 18. Benyó, 8687 NŐI ÁLLÁS 8. Irodai alkalmazott Capirónő, fiatalabb, Ujlipótváros környékéről azonnalra felvétetik. Ajánlatok „Május 44189“ jeligére főkiadóba. Gépírhat, gyakorolhat óránként húsz fillérért Kalmárnál, Csengery utca harmincöt, * Stenoil Írónőt saját írógéppel. Ajánlatok „Saját gépen Írva 5526“ jeligére főkiadóba. Jótékonysági akcióhoz kimondottan jó megjelenésű hölgyek ajánlatát „Előkelő 10554“ jeligére Blocknerhez, Városház utca 10.___________________* Kezdő gépirónő szép kézírással szombat tartó cégnél felvétetik. Ajánlatok főkiadóba „Szorgalmas 54559** jeligére.__________ Iroda kisasszony (kezdő) felvétetik, ki az irodai munkálaton kívül kisebb fémtömegmunkákba vágó munkákat is végzi az irodában, úgymint: csomagolás, szerelés stb. írásbeli ajánlatok fizetési igénnyel Vogel, Váci út 69. 54390 Könyvelésben, gyors- és gépírásban s az irodai teendők minden ágában perfekt gyors munkaerő szerény igényekkel ajánlkozik. Szives megkereséseket kér R. M. IX. Fővám tér 10. III. 15. Négy nyelven beszélő, magyarul, németül, gyors gépirónő, könyvelő, óvadékképes keres elhelyezkedést bármily munkakörben, mintavásár tartamára, is. Orován, Tükör u. 5. II. 19. * Könyvelő, levelezőnő tíz évi irodai gyakorlattal, szerény igényekkel állást keres. .Érettségizett“ jeligére Balogh hirdetőé, Bálvány-utca 12. 54313 Gépírást minden elfogadható áron vállalok. Gépleiró, BükkSzilárd-utca 39. 1.4413 9. Keresk. alkalmazott Fiatal kiszolgálólányt felveszek 200 óvadékkal. Cukrászda, Lajos tt. 106._________________8697 Trafikomba üzletvezetőnőt keresek. Havi fizetést megállapítjuk. Forgótőke 700 pengő. Glibacsi-út 22. 2717 Belvárosi cukrászdába elárusítanő hosszú bizonyítvánnyal felvétetik. Apponyi-tér 1. Társnőt keresek ezer pengővel, pénz biztosítva. Baross-utca 82. I. Horváth. *54419 Jó megjelenésű fiatal elárusítóhölgy Vásár tartamára felvétetik. Ferenc József-rakpart 21., irodában, délelőtt f6ig. Fiatal elárusító leány, varráshoz értő felvétetik. Kesztyű-üzlet, Petőfi S Sándor-utca b. Jó megjelenésü fiatal eladónők felvétetnek. Schmideg-szalon, Teréz-körut 28. 8717 Azonnalra keresek ezen üzlet vezetésére fiatal ügyes órárasitónőt. „Anyagi biztosíték 44152“ jeligére főkiadóba. 10. Ipari munkásnő Úri asszony összeköttetéssel, fs-Tusnák szabónőt iparengedélylyel keres, aki elsőrangú szalonban dolgozott. „Feltétlen ügyes 8709“ jeligére főkiadóba* Hímző, szitázó és slingelőnő selyemfehérneműre házonkivül felvétetik. Kovács, Lipót körút tizenkettő. _______ 66579 Ügyes, gyakorolt igazitónő felvétetik. Salzer, Király utca 48. Magastermetü, jó megjelenésű próbakisasszony azonnal felvétetik. Váci utca 37. Rotschildszalon. 54322 Tanulólány női divatterembe fizetéssel felvétetik. Izabellai Utca 74. II. 20. 44154 Varrónők, ruha, blúz, pongyola, pizsama készítésére mintákkal jelentkezzenek. Rákóczi-út huszonöt, negyedik emelet három. 54368 11. Egyéb alkalm.(nem házt.: Táncolni tudó görlök kerestetnek. Jelentkezés naponta 10— 12-i£. , Artista egyesület, Andrássy-Ut, 61^ 21751 Fiatal hölgyeket biztos keresetre felvesz . „Nelly“, Nádor Utca 24. II. 7._______ 54510 Fiókkezelőnő óvadékkal felvétetik. Ajánlatok „Betanítom'*" Leopold Cornél hirdetőjébe, „Teréz-körut három. *54318 12. Házvezetőnő, gazdasszony, stb. Urasághoz, magányoshoz, gazdaságba felvétetnek házvezetőnők, főzőnők, szobalányok. „Házvezetőnő“, Rákóczi-út ötvenhárom. 59459 Plébániára házvezetőnő, nevelőnők, komornak, szobalányok felvétetnek. „Háziasszonyok“, Magyar-utca tizenkettő. 21752 Idősebb magányos jobb nőt keresek, családtagként. Ellátás és némi zsebpénz. Alkotás-utca 25. Dankányi. 66380 32 éves elvált asszony magányoshoz házvezetőnőnek ajánlkozik, gyermek nem számit. Budapest, Aggteleki 4. Házfelügyésg _________39422 Ellátásért kis házvezetést vállalok. Havas-utca 3., I. 3. Vezető gazd asszonynak vagy hasonló üzembe ajánlkozik volt penzió tulajdonosnő, elsőrendű munkaerő. Esetleg előkelő anyanélküli gyermekek mellé. Minden tekintetben megbízható, szerény igényű úriasszony. Cime özv. dr. Csepreghyné, Mikialkovics utca 16/ I. 14. 19775 Mindenes főzőnőnek ajánlkozom jobb helyre vagy magányoshoz. József-utca 55. fsz. 3.* Házikisasszonynak vagy gyermekhez úri környezetben elhelyezkedne azonnal szolid urileány, gyermekszerető, házias, jól főz is. Esetleg helyettesítésről is lehet szó. F., Nádor-utca 13. IV. 55. _________ Középkorú házvezetőnő idősebb hölgy vagy úrhoz ajánlkozik. „Vidékre is 44132“ jeligére főkiadóba. _________________ özvegy urinő házvezetőnőnek ajánlkozik magányoshoz, plébániára,. pusztára vagy kisebb családhoz, Szerb utca 9, tejüzlet.__________ 66348 Fiatal, jó megjelenésü magányos nő ajánlkozik magányoshoz házvezetőnőnek. Népszinhái Utca. 18. II. 35. 21744 Házvezetőnő, baromfi kezeléshez ajánlkozik magányos nő. T. J. Hunyadi utca. 18.. fsz. 4. Idősebb szorgalmas nő háztartás minden teendőjét hozzáértéssel vállalja. Calvin-tér 9.. fsz. 6. 66362 Középkorú nő ajánlkozik házvezetőnőnek vidékre is. Fehérnemű varráshoz ért. Pesterzsébet, Angyal utca 58._______598 Magányoshoz házvezetőnőnek ajánlkozik jó bizonyítvánnyal jobb nő. „Igazi becsület 43665“ jeligére főkiadóba. 13. Szakácsnő, szobalány, gyermeklány Egy fiatal leány ajánlkozik szobalánynak. Ferenc-körút 43., fgz. 5. 8706 Jó bizonyítvánnyal rendelkező leány úri családnál alkalmazást keres. Főzni, varrni tudással. Szabó E., Újpest, Csillagutca 6._____ ._______________ Jól főző nő elhelyezkedne hoszszu bizonyítvánnyal, esetleg bejárónak is. 40 pengőtől. Mészáros, Bérkocsisz utca 23., I. 7.* Német leány évi bizonyitványnyal, a háztartásban segédkezik, állást keres. „1 gyermek mellé 21715“ jeligére Erzsébetkörúti főkiadóba. * Szobalány, aki főzéshez is ért, ajánlkozik. Királyi Pál-utca 38. III. 6. 66351 Intelligens német szobalány ajánlkozik, esetleg mindenesnek jobb házhoz. Madách-utca 36.. I. 11.__________ 66566 Perfekt szobaleány ajánlkozik ki főzni tud, azonnalra. Megbizható. Nefelejts-utca 5. II. 16. Szerény árva leány ajánlkozik úri házhoz gyermeklánynak. Kyacsek Anna Márton u. 8/a. Kitűnően főző szakácsnő azonnalra állást keres éves bizonyítvánnyal, úri családnál. Fizetés megegyezés szerint. Cím özv. Müller Sándorné. I., Verbőczy utca 3.régz. 3. 44065 Elsőrangú budapesti, belvárosi közvetítő iroda! Helyben, vidéken jobb főzőnőket, első szobalányokat, mindenes főzőnőket, gyermekkisasszonyt, gazdaszszonyt stb. ajánl. Irányi utca 10. Telefon: 831-865. *95903 14» Mindenes Mindenes, 20 év körüli, csakis hosszú bizonyítvánnyal, villába, azonnal felvétetik. Jó fizetés, jó bánásmód. Bimbó utca 111., Gábor Áron utca mellett. Telefon : 643—82. 19781 Jobb mindenest úri család azonnalra. József körut K 0I. 23.________________39505 Mindenes szakácsnő hosszú bizonyítványokkal, felvétetik. Bemutatkozás 9—11 között, Györki. Honvéd-utca 16., II. 5. Perfekt főző"mindenes éves bizonyítványokkal felvétetik. Pasaréti-út 54., földszint. 54292 Idősebb jól főző mindenes szakácsnő takartónő mellé azonnal jelentkezzék. Németajkú előnyben. Volkmann-utca 8. Buda gyöngye. ______ 66526 Tiszta, megfázható mindenes főzőnőt keresek jó bizonyítványokkal. Jelentkezés 113-ig Veres Bálvány-utca 16., I. 9. Mindenes vidéki leány ajánlkozik könnyebb helyre. Lajos-utca 111., a. 5._______________21751 Két jó mindenes főző vidéki lány ajánlkozik. Váci-utca 60., földszint 9. 8705 Megbízható fiatal mindenes szobalány ajánlkozik. Tisza Kálmán tér 2. fsz. 5. 39503 Azonnali belépésre mindenes főzőnő ajánlkozik. Cím: Dobutca 21.. fsz. 20._________21740 Állást keresnek mindenes főzőnek, szobalányok, ürmöknek dijmentes. 301—61. ______3550 Mindenesnek ajánlkozom, jó bizonyítvánnyal. II. Batthyány tér 3., földszint 9._______665* 5 Mindenes főzőnő. 38 éves, komoly, szolid ajánlkozik. Paulay Ede-u. 5, I. 7. Nagy Ilona: Mindenes főzőnő éves bizonyítványokkal, ajánlkozik. Terézkörút 10., I. 13. 66389 15. Takarítónő, bejárónő Állásban lévő gyermektelen házaspár takarításért lakást kap. Csáky-utca 20„ IV. Bruckner. Gyermektelen házaspár üres szobáért takarítást vállal kis családnál. Szent László utca 152.. I. 8.________ 66522 Bejárónő ajánlkozik éves bizonyítvánnyal. Hinóra Mária, Maros-utca 15., II. 55. 66151 Takarítást vállalna. Péterffy Sándor-utca 41., földszint. 7. Rendszerető fiatal asszony takarítást keres. Kálvin-tér 9. földszint 10._______ 66363 Jobb úri családnál takarítást vállalnék. Aranka, Bulcsu-utca 15., fsz. 6. 66342 Gyermektelen házaspár takarításért lakást keres. Városmajor utca 42., házfelügyelő.__ Bejárónő ajánlkozik. Fecskeutca 14., I. 9. bz. E. Főnémeti lakás. ___________ 21747 Megbízható takarítónő ajánlkozik jobb házakhoz. Velvtr.yy. 22., II. udvar, I. 30. 60364 OKTATÁS • 6. Házi oktatók ellátással Perfekt mindenes főzőnő jó bizonyítvánnyal felvetítik. 9 után, Rákóczi-út 20., IV, 3. Német kisasszonyt, gyermekeimhez felveszek. Jelentkezni 11-*-- 4-ig, Brenners* Dob-utca 49.