Pesti Hírlap, 1933. június (55. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-01 / 123. szám

­ Pakots József szóváteszi a kegyeletsértő eljá­rást Komjádi Bélának, a diadalmas magyar vizipóló­­csapat vezetőjének szobra körül. Július elsejére ter­vezték a szobor elhelyezését a margitszigeti fedett uszodában, de a közmunkatanács elnöke közbelépése miatt ez az ünnepély nem történhet meg, állítólag azért, mert az elhunyt Komjádi Béla vallási viszonyai rendezetlenek. Kéri a minisztert, tegye lehetővé, hogy az úszóvezér szobra oda kerülhessen, ahová érdemei szerint való. Kifogásolja, hogy a Nemzeti Bank a külföldön tanuló fiatalemberek ellátási pénze után is fölszámítja a 20 százalékos felárat. Kocsán Károly szerint tarthatatlan az a helyzet, hogy a tanítói kar még azt a csekély fizetését se kapja meg, amelyet a törvény biztosít számára. Különösen sérelmes a helyzetük a tör­v­ényellátású tanítóknak. Kun Béla azt mondotta, hogy a terményellátású tanítókon valósággal nyerészkedik az állam, mert h­uszonegy-huszonkét pengőben állapítja meg hivata­losan a búza árát, úgyhogy minden egyes mázsa után lényeges veszteség éri a tanítókat. A mindennapi gon­dokkal küzködő tanítókkal eredményes munkát vé­geztetni nem lehet. PESTI HÍRLAP 1933. június 1., csütörtök, A kultuszminiszter beszéde. Hóman Bálint kultuszminiszter állt fel ezután szólásra. Megköszönte a személye iránt megnyilat­kozott bizalmat, amelyet eddigi működése alapján előlegnek tekint. Ha majd eljön a kritika korszaka, arra kéri képviselőtársait, hogy ezt a bizalmat kriti­kára váltsák föl. A kritikával szemben csak az a kí­vánsága, hogy az tárgyilagos legyen. A parlamenti szokásoknak megfelelően azt is kéri, hogy minden intézkedéséért ne a magukat védeni nem tudó tisztvi­selőket, hanem egyedül őt tegyék felelőssé. A vita során rámutattak azokra a sajnálatos jelenségekre, amelyek a legközelebbi években merültek föl a gazdasági válsággal összefüggő közhangulat hatása alatt. Valósággal kultúrellenes hangulat kelet­kezett, amely az én szememben szinte kulturdefetiz­­mussá fajult. Ez a hangulat igen nagy nemzeti érde­keket veszélyeztet. Nagy aggodalommal és megütkö­zéssel szemlélem ezeket a jelenségeket és még jobban aggódom azon, hogy a tárca keretében végrehajtott csökkentéseket és tervezett intézkedéseimet ilyen szemszögből bírálják el, a pusztán financiális szem­szögből végrehajtott takarékosságot, mint kulturális leépítést fogják föl. Ezzel a fölfogással, amely min­­degy magasabb kulturális intézményt minden áron meg akar szüntetni, nem értek egyet. Nem ismerem el az érdekellentétet, amelyet ennek a fölfogásnak a hirdetői gazdasági és kulturális érdek, a magas kul­túra és a népművelődés, a tudomány és a népműve­lés érdekei között támasztani akarnak. A szellemi és anyagi kultúra, a magas és a népkultúra egyen­rangú és az államérdek szempontjából egyértékű té­nyezői a nemzeti érdeknek. Egészséges nemzeti fejlő­dést csak a gazdasági és kulturális előfeltételek egy­idejű biztosítása mellett tudok elképzelni. A kultúr­politikát a mai takarékossági követelmények figye­lembevételével, de a nemzeti kultúrfejlődés szellemé­ben kívánom irányítani. A valódi érdekek és a céltu­datos kulturális fejlődés előfeltételeinek biztosítására törekszünk. Leépítésre nem vállalkoztam, a pénzügy­miniszter sem követelt ilyet tőlem. Nem leépítésről, hanem kulturális szervezetünknek az adott pénzügyi keretekhez való alkalmazásáról, átépítéséről, egy a vizsonyainknak megfelelő kulturális hálózatnak, kul­turális intézménysorozatnak megteremtéséről van szó. Tudom, hogy az állampolgárok teherviselő képes­ségéhez kell alkalmazkodni, éppen ezért igyekszem a ke­retek között elhelyezkedni, a jövőre nézve azonban kijelentem, hogy a mai költségvetés nem ad képet, inkább csak egyes kontúrokat sejtet abból az elgon­dolásból, amely engem ennél az átépítésnél vezet. Kultúrintézményeink átszervezése. A tárca költségvetése a múlt évhez képest hat millióval csökkent. A mai nehéz viszonyok között is módot tudtam azonban találni arra, hogy egyes saj­nálatosan eléggé elsorvadt tételek régi összegükben maradjanak meg, más tételek emelkedjenek, ami azonban inkább csak elvi jelentőségű. Meggyőződé­sem, hogy a tervezett átépítéssel, az átszervezéssel, amely a kormány programjának lényeges pontja, már a közelebbi jövőben, bizonyos nélkülözhető intéz­mények feláldozása árán, valódi kulturális szükség­letek kielégítésére kerülhet a sor. A költségvetésből látható, hogy a magas kultúra egyes intézményei igen súlyos helyzetben vannak. Sokszor hallunk be­szélni egyetemek, közgyűjtemények, külföldi kollé­giumok túldotáltságáról. Ezek az intézmények az or­szág megcsonkításával nem vesztettek működési kö­rükből, ugyanazzal a személyzettel dolgoznak, néme­lyek működési köre a tudomány fejlődése szempont­jából kibővült. Ennek ellenére a budapesti egyetem utolsó békebeli 4.9 millió pengő dologi kiadásaival szemben ma 3.3 millió pengő a kiadás, a Ferenc Jó­zsef tudományegyetem kiadásai 2.1-ről 2.03 millióra, a Műegyetem kiadásai 980-ról 810-re, az Akadémia támogatása 142.000-ről 70.000-re csökkent. Ilyen kö­rülmények között ma a kultusztárca túldotáltságáról beszélni­ nem lehet. A budapesti és vidéki egyetemeken hiányzik a legfontosabb tanszékek egyike-másika. A debreceni orvoskaron nincs biológiai, a budapesti jogtudomá­nyi karon nincs nemzetközi jogi tanszék és így to­vább. A probléma ezen a ponton megszűnt pénzügyi probléma lenni és kultúrpolitikai problémává vált. Szóbahozták, hogy óvatos tempóban dolgozom, nem jövök nagy reformokkal előkészítés nélkül. Valóban nem célom, hogy minden áron újítást hozzak. Éppen ezért nem jöttem terveimmel eddig a nyilvánosság elé s a jövőben sem teszem ezt, amíg az előkészítő programtervek nincsenek meg. Elhamarkodott újítá­sok veszélyeztetik az egészséges evolúciós fejlődést. Nem szeretem a tüneti kezelést, hanem a kérdések gyökeres megoldására törekszem. Az első feladat a tényleges kulturális szükséglet megállapítása. E te­kintetben szép anyag áll a minisztérium rendelkezé­sére, amely még nem volt feldolgozva, egyes részek a cél szempontjából hiányoztak. Hivatalba lépésem után a belügyminisztériummal egyetértően az elő­munkálatokat megindítottam és ennek eredménye­képpen elkészült az a térkép, amely az egész iskola­­tervezetből tájékoztatást nyújt. Aki megnézi, csodál­kozni fog, milyen sokat mond ez a térkép, mennyire megmagyarázza, miért mindig ugyanazt a tíz iskolát pécézik ki megszüntetésre. Azért, mert ezek nem va­lódi szükségletet elégítenek ki. Végleges álláspontot ezekben a kérdésekben csak az előmunkálatok teljes átvizsgálása után leszek hajlandó elfoglalni. Most csak elvi megállapításokra szorítkozom, ami nem je­lenti a kérdés elodázását, mert elhatározott szándé­kom, hogy a jövő költségvetésig ezekben a kérdések­ben az intézkedéseket megteszem: ötvennyolc főiskola, hatszázötvennégy középiskola. Közoktatási szervezetünk, különösen felsőiskolai szervezetünk keretei a tényleges szükséglethez képest túl vannak szabva. Magyarországon ötvennyolc fő­iskola és egyetem van, a középfokú iskolák száma hatszázötvennégy. Ezek között a középiskolák­ között vannak életképtelenek, amelyek nem tényleges szük­ségletet elégítenek ki. Kornis Gyula államtitkár korá­ban meg akarta ezeket szüntetni, de bizonyos befo­lyások hatása alatt nem tudott eredményt elérni. (Zajos felkiáltások a baloldalon: Micsoda befolyások!) Ha azokat a nehézségeket nézem, amelyeket az is­kolafenntartó felekezetek szenvednek, sokszor azt lá­tom, hogy felesleges középiskolák alapítása, a maga­sabb típusok fenntartása okozza azokat a nehéz kul­turális terheket, amelyek miatt saját népiskoláikat ellátni nem bírják. Ezt a szempontot is vegyék figye­lembe azok, akik a felekezeti tanítók helyzetéért a kultuszkormányt teszik felelőssé. Az iskoláknak ebből a létszámából következik, hogy az egyetemi hallgatók létszáma is nagy és talán túllépi a szükséglet kere­teit. A főiskolai hallgatók száma 14.777. Nagyobb, mint 1914—15-ben volt Nagy-Magyarországon. Ilyen körülmények között megokolt az az aggodalom, amely intellektuális túltermelésről beszél. Másrészről engem megragadott az a felszólalás, amely aggoda­lommal lát e téren minden korlátozást. Elvben én is azon a véleményen vagyok, hogy az iskoláztatást akadályozni nagyon nehéz és nem is volna szabad. A diploma nem jogcím állami hivatalra. Azonban meg kell állapítanom, hogy a diploma nem jogcím állami hivatal elnyerésére. Nálunk a kö­zépiskolát, sőt a négy polgári iskolát végzettek nem akarnak az igényeiknek gondolkozásuknak jobban megfelelő pályákra lépni, hanem állami hivatalokba törekednek. A minősítési törvény eltörlését igen veszedelmes­nek tartom, mert a protekcionizmusnak nyitna tág teret. Csak szelekció alapján lehet a kérdést rendezni. Ezen az állásponton volt elődöm, Karafiáth is, aki bevezette a rostavizsgát, ami azonban a gyakorlat­ban nem vált be. Korniss Gyula fölvetett egy gondo­latot, amit nagyon megfontolandónak tartok. Láttam a fölzúdulást és hallottam az ellenvetéseket tervével szemben, de azt hiszem, félreértették. Ő nem gondol az érettséginek emberhintó megnehezítésére, egysze­rűen, becsületesen akar a gimnáziumban szelektálni. Ki akarja válogatni a magasabb képesítésre alkalmas embereket azokból, akik erre nem alkalmasak. Teljes egyetemi megszüntetésről nincs szó. Szelekciót kell alkalmaznunk az iskoláknál is, közoktatásügyi szervezetünk túltengése­ következté­ben. Az iskolai szervezetben mutatkozó aránytalan­ságok és túlzások kiküszöbölendők és az egész isko­lai szervezetet hozzá kell mérni a tényleges szükség­lethez. A nemzetnek és a nemzeti kultúrának létér­deke kell hogy irányítsa ennek a kérdésnek a rende­zését. Nem fog feszélyezni ebben azoknak a városok­nak és intézményeknek az állásfoglalása, amelyek érdekelve vannak. Teljes egyetem-megszüntetésekre nem vagyok hajlandó. (Taps és helyeslés jobbról.) Ki kell azo­nban emelnem, hogy az országnak van egy háromszázéves kultúrintézménye, a budapesti Páz­­m­ány-egyetem. Ez az egyetem nagy dicsőséget szer­zett a magyar tudománynak, a nemzeti kultúra fej­lődésének, nagyhítű, a nemzetközi világban is elis­mert tudós tanárai és tanítványai voltak. Nem tuda­ttam vállalni a felelősséget oly politikáért, amely e nagyhirü régi intézmény hagyományainak megsérté­sével ezt az egyetemet meg akarja csorbítani s ennek árán kíván más intézményeket erősíteni. (Taps jobb­ról és a középen.) A békéhez képest a budapesti egye­temen 25 százalékkal, a vidéki egyetemeken 8—15 szá­zalékkal kevesebb a tanárok száma. Elsőrangú tan­székeket azon a címen, hogy tisztán tudományos fel­adatot töltenek be, nem lehet megszüntetni. A buda­pesti egyetem csonkításával különben is az ország kulturális és szellemi színvonalát csökkentenénk. En­nek következtében valószínűleg nem marad más hátra, mint egyes tudománykaroknak szüneteltetése, összevonása és ez­által a vidéki egyetemek keretei­nek összevonása. Ez a gondolat, úgy látom, rokon­szenves több képviselőtársam előtt. Mindenki attól tart azonban, hogy annak a városnak az egyetemét, a felekezeti béke. Hóman: Az intézmények és iskolák belső tar­talmának elmélyítésére elsősorban jellemképző mun­kára van szükség. Nagyon szomorú jelenség legújab­ban a vallásos szellem hanyatlása, amely abban mu­tatkozik, hogy sok tekintetben formasággá lett és a felekezeti ellentétek is, amik itt-ott mutatkoznak, ennek a nézőpontnak az eredményei. Minden eszköz­zel a felekezeti békét, szolgálja és minden törekvést, ami ennek a megbontására irányul, a leghatározot­tabban ellensúlyozni fog. (Nagy taps.) A XIX. szá­zad szakszerűsítő irányával szemben a nemzeti élet egységesítését kell szolgálni. Ez nem történhetik szabályokkal, hanem csak neveléssel és helyes ki­választással. A személyi erők kiválasztása és kiter­melése legelsőrendű feladat. Rendkívül fontosnak tartja az iskolákban való kiválasztást, mert az is­kola feladata az új nemzedék egészséges és egyön­tetű világnézetben való kioktatása, a beteg magyar lélek meggyógyítása. Ez tisztán csak nevelő munká­val érhető el. Örvendetes, hogy éppen az egyeteme­ken mostanában sokkal jobban érvényesül a nevelő munka, mint bármikor az előző korszakokban. Ezért van szükség az iskolafelügyelet gyakorlati megrefor­málására. Meg kell teremteni a szerves kapcsolatot az egyes iskolatípusok között, amelyhez kapcsolatok fűzik, éri korlátozás és ezért mindenütt helyi mozgalmak keletkeztek, amelyek a maguk egyetemének fönntartását követelik. Nagyra­­becsülöm a lokálpatriotizmus megnyilvánulását, föl­tétlenül számolni kívánok mindazokkal a komoly aggodalmakkal, amelyeket előterjesztenek, de ha a nemzet egyetemes kulturális érdekeiről van szó, akkor a partikuláris érdekeknek háttérbe kell szorulniok. (Zajos helyeslés.) Az egész kérdés még nem érett meg döntésre, de szükségesnek tartom bejelenteni, hogy ebben az irányban kívánok a kérdéssel foglal­kozni, ettől nem vagyok hajlandó küldöttségjárások hatása alatt sem eltérni. (Zajos helyeslés.) A Műegyetem és a közgazdasági egyetem újjászervezése.­ ­ A közgazdasági kérdéseknek a legnagyobb­ fontosságot tulajdonítom és ebből az okból sem va­gyok hajlandó olyan megoldásba belemenni, amely a közgazdasági egyetemet halálra ítéli. Nagyrabecsü­­löm a gazdasági műveltséget, de az a felfogásom, hogy a hivatalokban nem az a baj, hogy nincs elég közgazdász, hanem az a baj, hogy nincsenek igazi jogászok. Kevés a jó jogász. Csak jogvégzettek van­nak. Kornis Gyula megmondta, hogy mi ennek az oka: a karitatív doktorok. A karitatív diplomákkal kapcsolatban kívánok szólni a jogakadémiák kérdé­séről. A jogakadémiák megszüntetése nem áll hatal­mamban. El tudnék képzelni olyan megoldást, mely szerint a jogakadémiák az egyetemnél alacsonyabb jogi képzést adnának oly hivatalok részére, ahol mint például a számvevőségeknél —­ szükségük van a tisztviselőknek bizonyos jogi tudásra. (Zajos fel­kiáltások: Isten ments!) A közgazdaságtudományi kar nem életképes. Hajlik afelé a Darányi-féle el­gondolás felé, amely annak idején mezőgazdasági egyetemet tervezett. Ezt úgy óhajtja megvalósítani, hogy szélesebb keretre való helyezéssel a József Mű­egyetemet, a közgazdaságtudományi kart és az Állat­orvosi Főiskolát egyesíti. Ehhez a tervhez a földmű­­velésügyi miniszter már hozzájárult. Az így létesülő mezőgazdasági fakultáson az erdészeti és bányászati stúdiumokat is előadják. Szükséges a soproni aka­démia átszervezése is, hogy abból fejlődésképes er­dészeti akadémia legyen. A bányászati szak eltávolí­tásáért Sopront az iskolaügy terén kárpótolni fogják. Végeredményben létre fog jönni a József Műegyetem­ és a közgazdaságtudományi egyetem, amelynek há­rom műszaki és három gazdaságtudományi kara lesz. A műszaki karon építészeti és mérnöki szak, gépé­szet és kohászat, valamint bányászat és vegyészet, a közgazdaságtudományi karon kereskedelmi stú­diumok, mezőgazdasági és állatorvosi szakok. Ez a hat fakultás együtt teszi majd a Műegyetemet. A Collegium Hungaricumok kérdésében elvi te­kintetben a szabad ösztöndíjak barátja vagyok, ami a nyelvkészség szempontjából a célnak jobban meg­felel.Fábián Béla: A nyelveket jobban megtanulják az életben, mint a kollégiumokban. Hóman kultuszminiszter: A kollégiumokba csak olyanokat küldünk, akik a nyelveket már tudják. Sok támadás érte a tihanyi intézetet. Farkasfalvi Farkas Géza: Ne bántsuk Klebels­­berg nagy alkotásait. Hóman kultuszminiszter: A népművelés terén egy a népnek való kiadványsorozat kibocsátását vet­tem tervbe. Gondolkozunk a cserkészeknek a népmű­velésbe való bevonásáról is. Az álláshalmozások. — Hive a sokat emlegetett kulturfölény elvé­nek. Nemcsak tudományos és esztétikai szempontból, hanem az erkölcsi erők összesítése szempontjából kell megvalósítani ezt az eszmét, úgy, ahogy gróf Apponyi Albert mondotta. A XIX. század anyagelvű­­sége a szakképzés és neveléstechnika terén kétség­kívül nagy sikereket ért el, de erkölcsi téren igen nagy károkat jelentett. Arra kér mindenkit, ne foly­tassák tovább azt a kultúrharcot, amely a magyar társadalomban folyik, ne induljanak olcsó jelszavak és politikai nézetek, után. Ha ezt teszik, akkor nem fogják az álláshalmozásokat sem a jelszavak szerint megítélni. Nézzék meg a minisztériumokban közel­ről, mik ezek az álláshalmozások? (Nagy zaj és el­lentmondás az ellenzéken.) Szóvá tették például, hogy a zárszámadásban negyvenezer pengő nemzeti aján­dékot adtak Tormay Cecilnek. Ebből egy szó sem igaz. (Nagy zaj.) Ezzel szemben nyolc évig ingyen dolgozott. Az álláshalmozásokban csak egy erőteljes nemzetnevelő munka segíthet. Ulain Ferenc: Mondjanak le és akkor megszű­nik az álláshalmozás!

Next