Pesti Hirlap, 1934. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-03 / 1. szám

LVI. ÉVFOLYAM, 1. (18.248) SZÁM *51?­DAPEST, 1934. SZERDA, JANUÁR 3. Előfizetési árat: Eg­y hónapra 4 pengő, neg­eged évenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­ udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. —­ Külföldön az előfizetési ár kétszeresPesti Hírlap Megpróbáltatások. „Ez az év nem éppen örömteljes körülmé­nyek jegyében kezdődik!“ — mondotta Itatta apostoli nuncius abban az újévi beszédben, amellyel a budapesti diplomáciai kar élén Horthy Miklós kormányzót üdvözölte. Úgy ta­láljuk, hogy a nuncius, paphoz és diplomatához illően, nagyon is nagy mérsékletet tanúsított, amikor ezekkel a finom és meggondolt szavak­kal véleményét kifejezte. Kevésbé finoman és meggondoltan bátran lehetne azt is mondani, hogy ez az év cudar, komisz és nyugtalanító körülmények között kezdődik, éppen új­y, mint előde már jó néhány­. Nem is lehe, másképen. Most érik az a vetés, amelynek a pragvát 1939- ben hintették el Párizsban. Akkor, amikor, a legfelső béke­tanácsban az új világrend alapjait a legyőzöttek meghallgatása nélkül megterem­tették. A pápai nuncius újévi beszédében arra utalt, hogy a válságnak, amely most az egész világot­ megrázkódtatja, nemcsak gazdasági és politikai okai vannak és annak a gyökerei „a lelkivilág, az erkölcs talajába is mélyen bele­nyúlnak“. A nuncius kijelentéseit teljes mér­tékben helyeselte a magyar államfő, aki még határozottabb formulázással azt mondotta, hogy a­ válság „nemcsak gazdasági és politikai jelleggel bír, h­anem még inkább mély erkölcsi jelentőséggel is“. Majd később hozzátette: „Az újjáépítés munkája csak a béke és nyugalom légkörében vezethet eredményre, ezt pedig a né­pek kölcsönös bizalma és együttműködése te­remtheti meg“. A kormányzó ezután rámuta­tott, hogy a magyar kormány ebben az irány­ban munkálkodik és ki­fejelte azt a reményét, hogy a­ népek vezérei fia kell „népszerűségük veszélyeztetése árán is“ megkönnyítik, hogy egy őszinte és mindenkire előnyös együttműkö­dés lehetővé váljék. Nem szándékunk, hogy ezen a helyen a kormányzó kijelentéseit boncolgassuk és a fino­man diplomatikus kijelentések félhomályát a magunk ízlése szerint magyarázzuk. Ez feles­leges is. Hiszen mindenki tudja, milyen kérdé­sek okos eldöntésétől függ a világ nyugodt fej­lődése és az emberiség békéje. A nagy kérdés ez: Meghozza-e az új év az egymásra utalt népek kölcsönös megértésének csodáját! Az a ha­tal­mas mozgalom, amely az angol parlamentben az év második felében keletkezett, új reménysé­gek világát nyitja ki a magyar szívekben. Ta­lán nincsen már messze az idő, amikor túlju­tunk a lejtő mélyén és a sötétségből megindu­lunk ismét fölfelé, az élet, a napfény felé . . . Addig pedig szorítsuk össze a fogunkat és tűrjünk és várjunk és bízzunk és ne csügged­jünk. Itt ismét vissza kell térnünk azokhoz az erkölcsi és lelki tényezőkhöz, amelyeket újévi beszédeikben úgy a pápai nuncius, mint a ma­gyar államfő kiemeltek. Megint ott vagyunk, ahol a háború végén voltunk, az egymással szemben álló érdekek megütközésében minden attól függ, hogy ki bírja jobban, ki bírja to­vább ideggel! A magyar nemzet eddig bírta. A válság súlya kétszeres erővel gyötört meg ben­nünket. Hiszen nem is egy válság következmé­nyeit kellett elszenvednünk, hanem egyszerre kettőét: először a világválságét, amelyet az Északi sarktól a Déli sarkig egyformán érez minden ország. Másodszor pedig azt a válságot, amelyet a trianoni megcsonkítás okozott ha­zánk életében. Eddig hősiesen álltuk mind a két fajta megpróbáltatást. Nyugodt lelki­isme­rettel mondhatjuk, megérdemeltük a pápai nun­­cius dicséretét, aki azt állította, hogy a magyar nemzet „a nyugalomnak és az erős kitartásnak“ elismerésr­e méító példáját adta. Azt, amit a pápai nuncius mondott, szá­raz statisztikai számokkal illusztrálja az újév na­pjára nyilvánosságra jutott Tyler-jelentés. A Népszö­vetség megbízottja az 1933. év ne­gyedik negyedéről írott b-számolójában el­mondta, hogy az ország milyen rendkívüli erő­feszítéssel törekszik az állami háztartás egyen­súlya felé. A jelentés „több év óta első ízben“ megállapítja, hogy a most folyó költségvetési évben reménye van annak, hogy a tényleges kiadások nem fogják felülmúlni az előirányza­tot. Mi a legjobban tudjuk, milyen heroikus ön­­feláldozás és milyen képtelennek látszó erőfe­szítés hozta létre ezt az eredményt! Az állami költségvetés kiadási tételeinek kegyetlen, lefara­gása, ami mögött tömérdek lemondás, nélkülö­zés lappang. A másik oldalon pedig az adózó állampolgárok áldozata. A vérző, vonagló és szenvedő magyar életnek mondhatatln erőfe­szítését Tyler két tárgyilagosan hideg és szá­raz számadattal fejezi ki: a most folyó költség­­vetési év első öt hónapjá­b­an az összes kiadás kilenc százalékkal volt kevesebb, mint a múlt költségvetési év megfelelő szakában, a bevéte­lek viszont ugyanez alatt az idő alatt hat szá­zalékkal emelkedtek. Hány tisztviselő kevesebb kenyere szerepel az első kilenc százalékban! És a magyar adófizetők tömegeinek milyen hatal­mas teljesítménye rejlik a másik hat százalék mögött! Ne beszéljünk most erről. Az újév hangulatát ne rontsuk meg azzal sem, hogy to­­­­vább boncolgassuk a Tyler-jelentést és kifejt­sük egyik-másik nyugtalanító megállapítás igazi értelmét. Ne időzzünk annál a ténynél, hogy a költségvetési előirányzat fényes igazo­­lódása esetén is 100 millióval szaporodnak meg az állam függő adósságai. Ne beszéljünk arról a furcsaságról, hogy a külkereskedelmi mérleg javulásával szemben miért csökkentek a Nem­zeti Bank devizakészletei, vagy hogy az agrár­olló két szára miért nyitottabb nálunk, mint ed­dig bármikor! Ne térjünk ki most arra sem, amit máskép, jobban kellene csinálni, hogy a magyar nemzet jobban bírja a sorstól zárótt teh­erpróbát. De csodálkozzunk igazi áhítattal a magyar nemzet hősies erőfeszítése felett, le­gyünk büszkék rá, hogy a Tyler-jelentés szám­sorai igazolják a pápai nuncius újévi beszédé­ben található dicséretet. Igaza van a nuncius­­nak: az a nemzet, amely ilyen példát adott, rendíthetetlen bizalommal nézhet a jövő elé. Semmi okunk rá, hogy 3934 küszöbén ki­­csinyhitűek legyünk. Szorítsuk össze a fogun­kat és tűrjünk és bizakodjunk és követelük jussunkat a sorson, amely nem lesz hozzánk­­ mindig mostoha! Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Felsiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél. Erzsébet-körút 1 Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük A berlini francia nagykövet már tárgyalt Hitlerrel és Neurath külügyminiszterrel. Anglia módosíttatni akarta a francia jegyzéket. — Berlinben a francia jegyzék kedvezőtlen fogadtatásra talált. — A diplo­máciai tárgyalások súlypontja Rómába tolódott. Berlin, jan. 2. Francois-Poncet berlini francia nagykövetnek Hitler kancellárral és Neurath biro­dalmi külügyminiszterrel már újév napján folyta­tott megbeszélése Párizsban épúgy, mint a birodalmi fővárosban nagy meglepetést keltett. Mint Párizsból jelentik, ottani politikai körökbeen élénken találgat­ják Poncet gyors kihallgatásának hátterét. Londoni jelentések szerint ott is nagy a meglepetés. Azt a londoni hírt azonban túlzottnak nyilvánítják, hogy a francia jegyzék bomba gyanánt hatott Berlinben. Ellenkezőleg, azt hiszik, hogy a francia válaszjegy­zék örömének ad kifejezést amiatt a készség miatt, amely a legutóbbi tárgyalások során német részről kifejezésre jutott, majd kifejti Franciaország néze­teit azzal a célkitűzéssel, hogy a leszerelési tárgya­lások színhelyét újra át lehessen tenni Genfbe. Ez utóbbi kérdés tekintetében azonban Berlinben azt mondják, hogy Németország visszatéréséről szó sem­ lehet. Francia lapok bizonyos célzásaiból a birodalmi fővárosban azt a következtetést vonják le, hogy Franciaország kijeligíti, nem járul hozzá ahhoz, hogy Németországnak esetleg 300.000 főnyi hadserege legyen és megmarad azok mellett az egyébirányú indítványok mellett, amelyeket október 14-én tettek Genfben, amikor Németország kilépett a Népszövet­ségből és kivonult a leszerelési értekezletről. Eszerint tehát érdemben Midig még nem sikerült utat találni a meg­egyezéshez. A német külügyminisztériumban ez idő szerint trnyik a francia emlékirat tanulmá­nyozása. Minthogy január 5 és 7 között nemzeti szo­cialista vezetőségi tanácskozás lesz Obersalzbergben, Hitler elnökletével folyó érdemi tanácskozásokra is német-francia tárgyalások továbbfolytatásáról jen. 8 oka előtt aligha ny­ílt mód. Addig a diplomáciai tárgyalások súlyponta áttevődik Rómába, ahol meg­kezdődik Mussolini és Sir John Simon angol külügy­miniszter nagyfontosságú eszmecseréje. Párizs, jan. 2. Egyes reggeli lapok berlini tu­dósítói azt jelentették, hogy­ Berlinben a­ francia jegy­zék kedvezőtlen fogadtatásra talált és hogy a néme­tek nem fogadják el az abban foglalt javaslatokat a további tárgyalások alapjául. A Temps vezércikkében siet ismételten hangoztatni, hogy a francia emlékirat egyáltalában nem csapta be az ajtót a francia-német megbeszélések előtt, ellenkezőleg, a jegyzék kedvezőbb helyzetet teremtett a tárgyalásokra. Ha a német kor­mány őszinte és ha Németországot csakugyan a Hitler részéről sokszor hangoztatott békevágy hatja át, akkor Németország a világ közvéleménye előtt nem teheti meg azt, hogy elzárkózzék a nemzeti had­erők csökkentésének kísérlete elől, úgy, amint azt Franciaország javasolja. Azai a többi érdekelt kor­mány magatartását illeti, egyenesen sértő volna rá­juk, ha egy pillanatra is feltételeznék róluk, hogy elejtik a leszerelés ügyét és az újabb fegyverkezési verseny mellett­ foglalnak állást. Németország azt ál­lítja, hogy már nem forog fenn többé a leszerelés le­hetősége. Franciaország be akarja bizonyítani ennek az ellenkezőjét. Ita pedig ez sikerült — amint két­ségtelen, hogy sikerülni fog —, akkor minden állam kénytelen lesz határozottan állást foglalni ■ a kérdés l lényege tekintetében.­­ A francia kormány a múlt héten elhatározta,­ hogy a Hitlernek szóló jegyzék szövegét előzetesen­­ közli az angol, az olasz és a belga kormánnyal, va­lamint a kisantant-államok kormányaival is. Az Echo de Paris londoni tudósítója arról értesül, hogy Inadon ebben az alakban nem helyeselte a jegyzék szövegét. Az angol és az olasz diplomácia attól tar­tott, hogy Berlin a javaslatokban Németország ellen­­ irányuló közös frontot fog látni. Miért sietett Franciaország a jegyzék átadásával. Párizs, jan. 2. Az esti lapok úgy értesülnek, hogy szombaton este az angol kormány tett lépése­ket a francia kormánynál a Hitlernek szóló jegyzék­ módosítása céljából. A francia kormány azért sietett, a jegyzék átadásával, hogy idejében kivonhassa ma­gát az angol nyomás alól. Párizsban attól is tar­tottak, hogy Rómában és Londonban a jegyzék tar­talmát még annak átadása előtt vita tárgyává ta­lálják tenni. A Liberté úgy tudja, hogy szombaton este Paul­ Boncour telefonon utasította Francois Poncet-t, hogy a jegyzéket haladéktalanul adja át. A jobboldali Journal des Débats helyteleníti ezt a nagy sietséget, amelynek hivatalos helyen adott magyarázata inkább meglepetést, mint meg­elégedést kelt. A francia kormány ezek szerint saját álláspontját csak megfutamodásszerű eljárással tudta megvédeni. A francia jegyzék tartalmáról írva a Paris Soir igen megbízható forrásból úgy tudja, hogy"a jegy­zék a leszerelés terén messzemenő engedményeket tesz, de csak azzal a feltétellel, ha Németország vi­szont biztosítékokat ad a katonai jellegű alakula­toknak feloszlatására és ha általában minden újra­fegyverkezésről lemond. A lap berlini tudósítója sze­rint a német kormány nehéz helyzetbe kerül: egy­felől semmiesetre sem akar lemondani az újrafegy­verkezésről, másfelől pedig a nemzetközi közvéle­ményre való tekintettel nem utasíthatja el állan­dóan a Franciaország részéről érkező békülékeny javaslatokat. Berlin mindenesetre megvárja, hogy a külföld állást foglaljon,és csak azután hoz majd döntést. Sir John Simon R­ómába érkezett. Róma, jan. 2. Sir John Simon angol külügymi­niszter ma délután 3 óra 20 perckor felesége társasá­gában vízirepülőgépen megérkezett Ostiába. A légiki­kötőben a római angol nagykövet, továbbá az olasz külügyminisztérium részéről Buti és gróf Lenni meg­hatalmazott miniszterek, a külügyminisztérium több más főtisztviselője és Valle tábornok, légügyi állam­titkár jelentek meg. Bull hatalmas virágcsokrot nyúj­tott Sir John Simon feleségének. Az angol külügymi­niszter és felesége rövid ostiai tartózkodás után az angol nagykövetség tagjaival gépkocsin Rómába haj­tatott és itt az angol nagykövetségen szállt meg.

Next