Pesti Hírlap, 1934. február (56. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

1934. február 1., csütörtök. PESTI HÍRLAP A Pesti Hírlap levelesládája. — Állandó rovat — IRTA: HEGEDŰS LÓRÁNT. Világbetű. (P. Zs. Budapest.) Az ön gon­dolata zseniális és annyira fantasztikus, hogy már majdnem józan. Miután a világnyelv nem valósult meg, legalább világbetű­t, character mundit, olyan egységes írásjegyet akar, melyet mindenki el tud olvasni. „Ha a világnyelv meg­volna, akkor a fejünket nem kellene törni azon, hogy mondjuk ki az idegen szókat.“ Nem aján­lom azonban önnek azt, amit tovább tervez, hogy nemzetközi világbetűkongresszust tartson, mert ott senki sem értené meg egymást. Komo­lyan szólva azonban, miután tudományos meg­győződésem szerint darwinista vagyok, én úgy képzelem, hogy amint az emberek közt folyik a létért való küzdelem, amint a fajok birkóznak egymással, ez a küzdés, birkózás megvan a szá­mok, a nyelvek és a vallások között is. Én azt látom a jövőben, hogy a többi versenytársat messze felülmúlva győzni fog az arabs szám, a latin betű, az angol nyelv és Jézus hitvallása. Ez volna a válaszom az ön érdekes problémá­jára, amelyen sokat tűnődtem, annyival is, in­kább, mert a végén azután olyan előterjesztést teszen, amelyre én alig fogok már vállalkozni. Szól tudniillik az írás végén e képen: „Nincs messze már az az idő, mikor már a Marson élő lényekkel kell érintkeznünk, magunkat ve­lük meg kell értetnünk. Nekünk föld-ábécét kell készítenünk, később a Mars-Föld szótárt (Vo­­cabularium Mars-terrestre) kell összeállítanunk és még nincsen egységes alfabétünk.“ — Úgy gondolom, ezt a rövid időt igazán megvár­hatnék. Tisza István szobra. (B. Gy. festőművész.) Szó szerint közlöm azt a levelet, amelyet B. Gy. festőművész levelesládámba juttatott gróf Tisza István Zsolnaparton készülő szobra ügyé­ben, amelyre nézve a közmunkatanácsot és a szoborbizottságot úrra kérjük, hogy az ott lát­ható szerencsétlen állati szörnyet mielőbb eltá­volítani szíveskedjék. A levél a következő: „Igaza van önnek abban a cikkében, melyben azt írta: az oroszlán a Duna felől nézve egy polip. Tényleg az. Most, hogy alkalmam volt megtekinteni, legnagyobb sajnálatomra igazat kell önnek adnom. De szabadjon ehhez még az én szerény hozzászólásomat is hozzáadni, mert az még hagyján, hogy az oroszlán polip, de a bronzfigurák, a mellékalakok, mindmegannyi parcellán biedermeier figurák a magyar népvi­selet leple alatt. Tisza István ne adj’ Isten, hogy ezt látná, azt mondaná: ha már nem ad­tatok kis, egyszerű szobrot, miért csúfoltok ilyennel engemet? Annyi bronz, mely érték és annyi pénz helyett inkább hidat építettek volna Tisza István emlékezetére. A szépet igy a hasz­nossal társítottuk volna, sok-sok munkásnak, mérnöknek, építésznek, szobrásznak kenyeret adtunk volna s Budapestnek ékessége lenne az, hogy úgy mint Széchenyi Istvánnak, Tisza Ist­vánnak is van egy hidja mindörökre.“ Diplomaták iskolája. (Norvégiai olvasó Bergen, V. Brúnó Fiume, S. H. I. Budapest, Cs. J. Budapest.) A magyar diplomáciáról írt, törökországi tapasztalataimmal kibővített cik­kemre a külföld minden tájáról érkeznek hoz­zászólások. Egy bergeni olvasónk küld be hosz­­szú tanulmányt arról, hogy a hibánk valóban abban van, hogy a konzuli kart nem építjük ki s inkább reprezentálunk, holott például Bergen­­ben, ebben a kis norvég városban is, mily so­kat tud egy buzgó konzul a magyar közgazda­ság érdekében kivívni. Annál keservesebb, hogy „Björnson és a tótok“ címmel még mindig oly cikk jelenik meg a Bergen Tidendeben, Norvé­gia egyik legnagyobb lapjában, mely hamis be­nyomásokat ad Magyarországról és nincs aki e támadást lepuffantsa. A többi levélből kiemel­hetném a magyar kormány által megszerzett ró­mai Falconieri-palotáról szóló felszólalást. En­nek az épületnek a termei konganak az üres­ségtől s annak dacára a pápai követségnek kü­lön palotát vásároltunk. Ankarai felszólalá­somra pedig azt jegyzi meg egy hozzáértő mér­nökolvasónk, hogy az egész fölösleges, drága épületet olasz építész tervezte s az illetékesek­nek eszébe sem jutott pályázatra felhívni a ki­váló magyar építészeket. Ezt nevezik nálunk röviden diplomáciai tervgazdaságnak. N­a­gy m­­a­gy­a­rország Budapesten. (Hungá­ria restituta.) Az ön érdekes és merész terve az, hogy Budapesten, a székesfőváros legke­letibb sarkában, a rákoskeresztúri temetőtől a repülőtérig mintázzák ki földből Magyarorszá­got, folyóival, hegyeivel, hősi emlékeivel s ez élő múzeuma lenne a magyar gondolatnak. Né­zetem Budapest jövőjét illetőleg az, hogy elő­ször a Váctól Csepelig terjedő külső övét kellene közös közművekkel összefogni, amint most a villamoshálózattal meg is történt. Ha ez meg­volna, volna egy külső és belső Budapest és a kettő közti területet én nem múzeumnak, hanem élő kertnek szánnám. Nagymagyarország mú­zeumának mindnyájunknak magában kell benne lenni és azt hordozni, mert máskép az soha meg nem valósul. Kenyérkeresők. Irta: Lux Terra. I. Az egészen szűk utca szemközti házából va­laki figyelte a társaságot. A távolból színpadi figu­ráknak látszottak és a szoba, melyet hatágú barokk­­csillár világított be, olyan volt, mint egy színpad, amelyen egy Csehov-darabot játszanak. A kanapén, sok párna között, fekete ruhában , termetes, szürkehajú asszony ült és egy másik, vé­kony, hervadó asszony. A biedermayer-asztal körül egy fiatal nő és egy érdemrenddel dekorált tábor­nok ült. A fiatal nő a távolból, halvány, hosszas arcával, ferdevágása nagy sötét szemével, egy kínai mese királynőjének látszott. Egy másik fiatal nő, élénk, erélyes mozgású, teát szervírozott. A csillár alatt még egy harmadik fiatal nő volt látható. Állva itta a teáját, közbe fel­tette a kalapját és búcsúzkodott. Látszott a mozdu­latain, hogy siet, hogy az ő szereplése ezzel a jele­nettel, itt a színpadon véget ér. Ki volt e rejtélyes és siető szereplő? Talán egy előkelő, gazdag dáma, akit lent vár az autója, hogy az Operába vigye? Alig. Az illúziók alkonyát éljük, tehát inkább munka, kenyér után siet a fiatal szereplő. E hölgy a valóságban lámpaernyő­­ket fest, a japánok művészetével, rózsaszínű íbi­szeket, kékszárnyú fecskéket és nagyszerű távlat­tal hóborította hegyeket lehel ecsetjével a porcel­­lánra. Az a másik fiatal nő, aki a teát szervírozza, ugyancsak művész. Álomszerű csipkéket varr, ki­rályi ablakfüggönyöket, teritöket. És művészetről beszélget a kis társaság, meg a kenyérről. Kere­seti eshetőségekről. Kenyérreményekről, kenyérál­mokról, kenyérjövőről, kenyértelenről. A szürkehaju asszony a kanapén, már 1914. előtt a hőslelkü anyák szerepében debütál. Özvegy­ség öt gyerekkel! A magyar uriosztály színműve, sok rokonvonással találkozott a háború előtti Orosz­ország uriosztályának jellem- és helyzetrajzával. Ha azonban a családeltartás az özvegy anyára nehe­zült, az asszonyok sehol és soha nem voltak Oblo­­movok. Ez a férfispecialitás. Az asszony ha tíz kör­mével kaparja a földet, akkor is eltartja és felneveli a gyerekeit. Az anyák végig a világon: vállalko­zók, találékonyak, élelmesek, bátrak, vakmerőek, fáradhatatlanok. Az anya: oroszlán, aki fogaival védi és félti a gyerekeit. A szürkehajú asszony a kanapén, a jelenben passzív szereplője a kereseti eshetőségeknek. Bele­bukott vállalatába és kis tőkéje szertefoszlott, mint a hajnali álom. Szép keze fájdalmasan hanyatlik le és száján méla mosoly: — Úgy nézzetek reám, hogy már jó ideje a gyerekeim kitartottja vagyok! A leánya tréfásan biccent a fejével. — Maga az oka, drágám! Megöregedett, még­sem ismeri az embereket. Mindenkibe megbízik. Fi­nek-fának kölcsönzött. Egyik vendégasszony megkérdezi: — Mondd, Ilonka, te nem vagy ilyen bizakodó természet? A szép, már nem éppen fiatal leányfej eré­lyesen int. — De nem ám. Nem bízok senkibe, még ma­gamban sem. Ilonka anyja búsan sóhajt: — Szívem, te az új generáció vagy! Az én apám egyszerű becsületszóra adott kölcsönt a ba­rátainak. — Ez h­úzta ki alóla a gyékényt! — Hát bizony, a barátság elúsztatta a kétezer holdat. Adj egy cigarettát, Ilonkám! — Nem adok, lelkem. Ma délután már kettőt szívott el. — Ne légy szigorúbb, mint az orvos. Naponta hatot engedélyezett. — Könnyű az orvosnak! Nem ő veszi. Csönd . . . Angyal repült keresztül a szobán. A bánat angyala . . . II. A megenyhült téli idő egyszerre újra ködösre, szürkére, metszően hideggé vált. Mariska most jött haza a bankból, egy órával váratlanul előbb a szo­kott időnél. Mikor benyit az ajtón, érzi, hogy a szo­bában sütve van. Meglepetve kérdezi: — Ilyen korán befutott, anyus? Az ősz asszony halvány arca zavarodottan elvörösödik: — Fázom. Valahogy nem vagyok jól. Mariska anélkül, hogy ránézne az anyjára, kedvetlenül mondja: — Még csak egy betegség hiányzik. Kérek egy csésze teát. — Lelkem, mondtam neked, amikor délután elmentél, hogy elfogyott a tea! — Anyus, az én fejem sem káptalan! Esze­rint most nem kapok teát? — Legfeljebb, ha lemegyek és hozok. — De ha nem jól érzi magát! — Nem tesz semmit. Csak adj pénzt. — Nem engedem, hogy lemenjen. — Látod, Mariska, ezért kellene, hogy napon­­tai elszámolásra pénzt adnál nekem. Akkor nem fordulnának elő hasonló esetek. — Hagyja, anyus! A maga kezébe nem való pénz. Nem tud vele bánni. Azt hiszi, az a három­száz pengő, amelyért én úgy dolgozom, mint egy igásló, épp olyan könnyen jön, mint az az ötszáz pengő,­ amit a boldogult apus mint konyhapénzt adott és azonkívül a saját és a gyerekek ruháza­tára még kétszáz pengőt kapott havonta. Annak a világnak már befellegzett és maga, anyus, nem tud beletörődni a mostani helyzetbe. — Miért nem tudok? Nagyon is tudok. Min­den krajcár, amit te keresel, úgy esik a szívemre, mint egy nagy kődarab és úgy vigyázok reá, mint a két szememre. 3 fejlődik a legjobban amelyik nem nyalánksággal tömi mir­­gát, hanem szüleinek gondos nevelése folytán célszerűen­ táplálkozik. Amint a p­enge csemete is csak kellő gondo­zás mellett nő terebélyes fává, úgy kell a gyermeket is észszerűen táplálni, hogy erős, egészséges ember váljon belőle. A fejlődő gyermeki szervezetnek fokozott mértékben van építő­anyagra, vitaminokra szüksége. Ezeket töményen nyújtja az Ovomaktine, amely a friss tej, friss tojás és maláta minden tápértékét és vita­minját változatlanul, kellemes ízű, könnyen emészthető alakban juttatja a szervezetnek. Adjon gyermekeinek reggelire, uzsonnára minden csésze tejbe 2—3 kávéskanál Ovomaltine-t és ön is meg fog győződni az Ovomaltine kiválóságáról. fájdalmaknál, fejfájásnál, izom és izületi fájdalmak esetén a Togal tabletták jól hatnak. Teljesen ártalmatlan. Kérdezze meg orvosát! Minden gyógyszertárban kapható!

Next