Pesti Hírlap, 1934. augusztus (56. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-01 / 172. szám

Előfizetési árak: Egy hónapra­ 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 10 fillér, vasárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasár­napja nélkül 12 fillér l-i. LVI. ÉVFOLYAM: 172. (18.419) SZÁM: SZERDA, AUGUSZTUS 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél, Erzsébet-körút 1 Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük m­m Dr. Gü­rtner körrendeleté. Irta: Nagy Emil. * Dr. Gürtner németországi birodalmi igaz­ságügyminiszter július 20-iki körrendelete, ame­lyet szétküldött az összes igazságügyi hatósá­gokhoz, nemcsak egyszerű jogi tapasz a június 30-iki szörnyű események által Európa civili­zációján ejtett égetően friss sebre, hanem va­lóban jelentős lépésnek látszik a német biro­dalom jogi rendjének és igazságügyi polgári kultúrájának a megmentése irányában. Kihatá­sában nemcsak német ügy ez a birodalmi igaz­­ságü­gyminiszteri körrendelet, hanem valóban európai jelentőségű, hisz Németország polgá­rainak jogi sorsa, emberi méltósága és az ország igazságügyi eszméjének állapota a birodalom lakóinak nagy számánál és műveltségi fokánál fogva, nem lehet közömbös semmiféle más or­szág jogrendjére és jogi kultúrájára nézve sem. A június 30-iki véres események jogi kultúr­­szempontból való megítélése tekintetében alig volt különbség az európai országok közvélemé­nyei között. Alint valamennyiüknek legkomo­lyabb és legtekintélyesebb — úgyszólván együt­tes — szócsöve, az angol Times úgy formulázta meg ezt az ítéletet, hogy a június 30-iki töme­ges zsarnoki kivégzésekkel Németország kikap­csolta magát az európai civilizációból s vissza­lökte Európát a sötét középkorba. Súlyos sza­vak a Times részéről, miután ez a hatalmas brit lap a legnagyobb mérvben élvezi azt a vi­lághírnevet, hogy mindenféle megállapítást, amit a nemzetek életének bárminő mezején tesz, nagyon meg szokott gondolni a nemzetek kö­zötti szellemi eszmecserében magasabb szem­pontból kötelező igazság és tárgyilagosság kér­lelhetetlen elvei szerint s valóban ezúttal is osztatlan helyeslésben részesült súlyos megálla­pítása mindazok részéről, akik még lelkük egész erejével csü­ngenek a századok nehéz polgári harcai által kivívott európai jogi civilizáción­kon és jogrendi kultúránkon, már­pedig az ilyen érzületűek még többségben vannak a mű­velt emberek között. Hiába formulázta úgy Hit­ler a kérdést a Reichstag ülésén elmondott be­számolójában, hogy 24 órai időtartamra ő volt a birodalom legfőbb bírói hatósága, mert ez a jogi hangzású igazságügyi koncepció az állami kormányzati hatalom vezető kancellárjának aj­káról nem vigasztalta meg a független lelke­ket, akik a június 30-iki éjjeli eseményekben Németország s vele együtt részben Európa igaz­ságügyi eszméjének és jogi kultúrájának te­metőjét szemlélték. Rettenetesen nagy volt a megdöbbenés a németség művelt köreiben is, mert semmiféle momentán állami politikai szükségesség se lehet olyan mindenekfelett álló gondolat, amelynek a nevében össze lehessen rombolni olyan lelki és társadalombiztonsági oszlopokat, amelyeken a világcivilizáció és jogi kultúra legféltettebb, általános érvényű eszméi nyugosznak. Miután ma a német birodalomban nincs sajtó-, vélemény- és gondolatszabadság, természetesen ez az általános nemzeti megdöb­benés ottani nyomdafesték révén nem jöhetett napvilágra, de ez a körülmény magán a tényen alig változtat. Hiába tiltották ki a június 30-iki eseményeket elítélő lapokat a birodalom terüle­téről, ilyen kérdésekben a hatóságok keze tehe­tetlen. Atódjában van talán gátakat állítani a felületen hömpölygő lelki vizár ellenében, de a talajvíz pusztító felszivárgásával szemben te­hetetlen a hatósági erő s nem tudta azt meg­akadályozni, hogy a német polgári közvélemény titkos, földalatti utakon ne olvadjon össze lelki egységbe a külföldi sajtóorgánumok döbbenete­sen elítélő hangjával. Különösen fájt a néme­teknek a skandináv sajtó egyértelmű állásfog­lalása, amelynek az volt a lényege, hogy a jú­nius 30-iki események áthidalhatatlan kultúrsza­­kadékot­ teremtettek még azok között az északi árja-fajok között is, amelyek szellemi és érzelmi testvéri egyesülésének gondolatát olyan elősze­retettel hirdették a nemzeti szocialista hangadó, vezető egyének. Az igazságügy nagy eszméje, a jogrend mély szeretete, a jogi kultúra becsben tartása s a független bírósági ítélkezés érinthe­tetlen kizárólagosságának nagy elve, amelyet már Montesquieu is klasszikusan elválasztott az igazgatási hatalomtól, erősebbnek bizonyultak a civilizált emberek lelkében a német határokon belül és kivül egyaránt, bárminő nagy jelentő­ségű momentán politikai szempont államha­talmi érvényesülésénél. Kitűnt elementáris erő­vel, hogy vannak az emberi civilizációnak olyan nagy, általánosan elismert egyetemes jogi kulturkincsei s ezek között az, amely a bírósá­gok ítélkezési joga körül jegecesedett ki, ame­lyeken nem lehet többé politikai csizmával bün­tetlenül taposni még a legimminensebb állami érdek nevében sem ... Gartner­ birodalmi igazságügyminiszter körrendelete ékes bizonysága annak, hogy en­nek az egyetemes igazságnak az ereje irányá­ban gondolkozóba estek a mai német államha­talmi erő birtokosai is, mert ez a körrendelet nyilván mutatja azt a törekvést, hogy valam­­­mennyire újra visszaállítsák a régi szent pie­­desztálra az igazságügy eszméjének ledöntött szobrát. Érdemes ennek az igazságügyminisz-­­ teri körrendeletnek mondatait emlékünkbe idézni:­­ «Elengedhetetlen az új birodalmi rend föl­építéséhez, hogy a törvény tisztelete vezéreljen minden polgárt... Az igazságügy kötelessége, hogy teljes nyomatokkal lépjen fel minden tör­vénysértés ellen ... A megvádolt egyén szemé­lyére semmi tekintettel se legyenek az igazság­ügyi­ hatóságok ... Minden kísérlet, amely be­folyást akar gyakorolni az igazságügy mene­tére,a nyomatékosan visszautasítandó és semmi húzást sem szabad megtűrni a bírósági eljá­rás­ tárgyilagos keresztülvitele irányában. Ve­zető állásban levőre ez kétszeresen áll... Min­denki, aki sérti a törvényt, tekintet nélkül min­den szempontra, üldözendő, akárki legyen is az . . .« A körrendelet ezen tartalma mutatja azt, hogy maguk a vezető körök is megijedtek at­tól a szörnyen romboló hatástól, amelyet a jú­nius 30-iki események a német polgárság egész világára gyakoroltak, amely megdöbbenve látta a hosszú időn át gyönyörűen kiépített modern német igazságügyi eszme rettenetes bukását, ami a civilizált állami jogrend legértékesebb kincse­ volt a polgárság szemében. Epictetus mondása szerint »ha az a törekvésed, hogy jó légy, először hidd el magadról, hogy rossz Hindenburg állapota válságos. Az osztrák kormány teljes erővel folytatja a rendcsinálást. Kivégezték Dollfuss gyilkosait. Bécs, jul. 31. (A Pesti Hírlap munkatársának tudósítása.) Ennek a ki tudja, hogy hány felvonásból álló osztrák politikai tragédiának egyik drámai erejű része zajlott le hétfőn és kedden a bécsi Landes­gericht szerény berendezésű tárgyalótermében. A dráma színhelye ez a meglehetősen szűkre szabott tárgyalóterem, amelynek elnöki emelvényén a hosszú asztalon ezüst feszület ragyog a két kísérteties gyer­tya között. Az asztaloknál a most kinevezett katonai bíróság tagjai, egy ezredes, egy alezredes, egy őr­nagy, aranysujtásos katonai díszükben és maga az elnök az egyetlen civil, aki a tárgyalást vezeti. Az emelvény jobboldalán az ügyész, baloldalán a védő, orvos és fegyverszakértő. Bent a teremben szuronyos katonák, kint a folyosón rohamsisakos rendőrök, fegyveres fegyőrök. Rohamsisak, fegyver, szurony adják ennek a bűnpernek riasztó díszletét. Bent a teremben csak újságírók és néhány ki­vételes összeköttetésű, nagyon megbízható ember a hallgatóság között, így is zsúfolásig megtelik a tár­gyalóterem. Idegesen vibrál a terem, feltűnik a fogházlel­kész fekete ruhába ,öltözött alakja. Ő fogja megláto­gatni a siralomházban a halálraítélteket. Mert min­denki két halálos ítéletet vár a teremben, a védők is tudják, hogy nincs segítség, Planetta és Holzweber ebből a perből nem juthatnak ki élve. Kibírhatatlan hőség, rettenetes tolongás a teremben, úgyhogy az ajtókat le kell zárni az elnök intézkedésére. Az ügyész elfoglalja helyét, a védők, akik jogi kifogá­sokkal hétfőn éjjel eltolták a tárgyalás folytatását kedd reggelre, ismét elfoglalták helyüket. Bevonul a bíróság. A légy röptét is hallani a teremben, amikor negyedtízkor bevonul a bíróság és bevezetik a két vádlottat. Borotválatlan arcukra kiül a kétségbeesés, mind a ketten tudják, hogy ez az utolsó napjuk. Planetta, a kancellárgyilkos, idegesen rágja a szája szélét, Holzweber reszkető kézzel törölgeti a szem­üvegét. Kreuzhuber elnök egy pillantást vet a vádlot­takra, azután már be is szólítja az első tanút. Stein­berger rendőrfőfelügyelőt, aki a kancellári palota ösz­­szekötő folyosóján tartózkodott, amikor a fegyveres lázadók berontottak. Steinberger öszeüti bokáját a bíróság előtt és már hangzik is az elnök kérdése: — Mi történt július 25-én? — Július 25-én — mondja Steinberger — a kan­cellári palotában voltam szolgálatban. Néhány perc­cel egy óra után lábdobogásra lettem figyelmes, ki­szaladtam a folyosóra, lenéztem a lépcsőházba, ahol a legnagyobb megdöbbenésemre egyenruhás katoná­kat láttam, amint revolvert előreszegezve, rohantak fel a lépcsőkön. Visszafutottam a miniszteri tanács­kozóterembe, ahol Dollfuss kancellár Starwínsky ál­lamtitkárral tanácskozott. Lihegve tettem jelentést arról, hogy mit láttam. A kancellár néhány szót mondott Karwinskynek, ebben a pillanatban nyílt az ajtó és Dollfuss ajtónállója futott be, hogy a kancellárt átvigye a kongresszusi terembe. De már késő volt. Hirtelen felpattant az ajtó s a terembe több ember rohant be, a revolvereket felém szegezték és ránkorditottak­: „Fel a kezekkel!" Az elnök: A rendőri kihallgatásán már szembe­sítették a vádlottal. Felismerte? — Nem tudom bizonyosan felismerni, mert tíz-tizenketten rohantak be a terembe, nem tudtam az arcokat, megjegyezni. — És mi történt Dollfuss kancellárral? — Amikor Dollfuss ki akart lépni a teremből, revolverlövést hallottam.­­ Egy lövést? Dollfuss halála. —■ Nem, kettőt. Engem a lázadók a fal felé ál­lítottak, de a lövés hallatára kissé oldalt fordultam, azonban az a puccsista, aki engem őrzött, revolveré­vel az oldalamba döfött. Így is láthattam azonban, hogy Dollfuss kancellár a küszöbön az ablak felé for­dul, meginog, majd a padlóra zuhan. Zuhanás köz­ben nagyon halkan segítségért kiáltott. Az elnök: Igaz az, hogy a teremben sötét volt? — Nem igaz. Ha sütött a nap, mindig leenged­ték a függönyöket, de ebben az időben a napfény olyan élesen vetődött a sárga függönyökre, hogy tel­jes nappali világosság volt a teremben. Az elnök: Tud arról, hogy orvost vagy papot hivattak a merénylők? — Nem, erről nincs tudomásom. Senki sem intéz kérdéseket a tanúhoz, Stein­­berger rendőrfőfelügyelő összeüti a bokáját és el­távozik a teremből. //

Next