Pesti Hírlap, 1934. október (56. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-02 / 222. szám

4 a Az ország hódolata köszöntötte Horthy Miklós kormányzót Budapestre való bevonulásának tizenötödik évfordulóján. (Felvételünk a Képes Pesti Hírlapban.) Vasárnap reggel már hét órakor ünnepi zene verte föl az ébredező Budapest csendjét. A rendőr­zenekar a rádióban Lehár „Losonci induló­“jával nyitotta meg a TESz ünnepét, aztán magyar dal­gyűjteményt adott elő, majd Müller Lajos Kossuth indulója után a Rákóczi-indulóval zárta be ünnepi műsorát. Közben a nap kiragyogott s violakék egek alatt menetek és csoportok kezdtek gyülekezni a város kü­lönböző pontjain. Térzene harsant, vidéki zenekarok lelkes indulói riadoztak itt is, ott is, érkeztek már a különféle vidéki küldöttségek és csoportok a színes lobogók alatt. A főútvonalakon zászlók lengtek a pa­loták homlokán s úgy 9 ór­a felé már olyan volt a város, mint valami óriási zengő-zsongó méhkas, k­ö­­m és lelkesedés mindenütt. Ünneplőbe öltözött em­berrajok tódultak elő mindenünnen s a magyar vi­dékek ékes pompájával egy nagy, színes, mozgalmas képbe olvadva, a város és a falvak népe az ünnep fényében ismét összeforrt... Áll a Hét Vezérek óriási szoborcsoportja a Hő­sök Emléke fölött s bronzszemével a magyar jöven­dőbe néz. Az őszi nap szelíd-melegen tűz Árpád si­sakjára, a Honfoglaló bronzkezében csillagos csatabuzogány. A jelképes szentsiron őszi virágok, miket ráhelyezett a néma kegyelet. Díszruhás rendőr áll a szoborral szemben, mozdulatlanul, mint ott fent a Hét magyarok. — olyan, mintha Árpád lovasdan­­dárából lépett volna ki... Gépkocsi jön. A TESz küldöttsége érkezik. Óriási koszorút hoznak s rövid beszéd kíséretében le­teszik a Hősök Emlékére. A babérkoszorún széles nemzeti szalag kettős­ szárnya fut alá, rajta aranybe­­tüs felirat: TESz Nemzeti Munkahét 1931 .— A Ma­gyar Munka a magyar hősöknek... Mintegy félezer­nyi ember van jelen az ünnepies aktuson s némán hódol a névtelen hősöknek, kik az orosz-lengyel me­zők ágyurengéses halálrohamaiban, Doberdó kőpak­­lában s a piave véres hullámaiban haltak hősi halált a hazáért. A TESz ünnepi küldöttsége soha el nem múló hálával és hódolattval emlékezett a magyar hő­sökről, kik ott feküsznek jeltelen sírjaikban, a világ négy tája felé, idegen hant alatt... , Embergörgeteg zúdul az ünnep helyére. Hobszó, kürtszó, zeneszó rengeti a Kerepesi-út környékét, az idő tizenegyre jár. Az utcák torka ontja az embertömeget. A fölvonuló csapatok lépte alatt reng a föld. Újabb és újabb menetek érkeznek a szélrózsa minden irányából, bezúdulnak az ügető pálya kapuin s elfoglalják a helyüket. Ugyanakkor már oszlopokban áll messze háttérben az ipari és ke­reskedelmi hódoló díszmenet hatalmas kocsi- és gya­logossora. Zászlóerdő ragyog az őszi verőfényben, óriási tömeg feketéiik a hatalmas, zárt területen, szembe­fordulva a piros baldachinos dísztribünnel, hová a kormányzó 11 óra 30 perckor érkezik. A nagy tribü­nök roskadoznak az úri közönség alatt, díszmagya­ros előkelőségek, cilinderes urak és színpompás höl­gyek, lent magyarruhás leányok ékes koszorúja vi­rit a színek szemkápráztató tarkaságában, a magyar föld lélekvilága mind. A főtribünön jelen vannak­ Gömbös Gyula m. kir. miniszterelnök, a TESz vezér­elnöke, Keresztes-Fischer Ferenc, Hóman Bálint, Kál­lay Miklós, Fabinyi Tihamér, Lázár Andor, Imrédy Béla miniszterek, Háry András meghatalmazott mi­niszter, Marschall Ferenc, Petri Pál államtitkárok, Almássy László, a képviselőház elnöke, Puky Endre, a közigazgatási bíróság elnöke, Sztranyavszky Sán­dor, Preszly Elemér főispán, Antal István, a sajtó­osztály vezetője, a főváros képviseletében dr. Sipőcz Jenő polgármester és Liber Endre alpolgármester Vármegyék, városok, községek, vezető testületek dísz­­magyaros, ünnepi ruhás küldöttségei állnak a ra­gyogó őszi verőfényben, aranyhímes zászlók alatt, frontharcos, ifjúsági és cserkészszázadok, ipartestü­letek, köz- és magánalkalmazotti szervezetek, TESz­­tagegyesületek, különféle érdekképviseletek és ma­gánvállalatok kiküldöttei, a százezres tömeg, egy fel­­felörvénylő néptenger, mely a megújult, diadalmas magyar életet hirdeti. A megafonok harsogva oszt­ják az utasításokat. A rendőrzenekar a Máv­ zeneka­rával felváltva magyar dalokat játszik s a százezer­nyi sokadalom fegyelmezett nyugalommal várja a magyar ünnep kezdetét... A megafon a kormányzó érkezését jelenti s mély, megilletődött csend áll be hirtelen. Az arcok kinyílnak vágyó szeretettel s egy pontra szegeződik százezer tekintet. A rendőrzenekar a Himnuszt játsz­­sza. Kürtjelzés. A kormányzó gépkocsija elhúz a kor­don előtt, a zászlóerdő lehajol mélyen, ugy köszönti Magyarország nagyurát. Ágyurengés ver föl s fanfá­rok hirdetik az ünnep kezdetét. Harsog a megafon: „Éljen Magyarország kormányzója!" Kendő-- és ka­laplengetés. Háromszoros éljen. Utána pedig a Ma-., gyar Dalos Szövetség dalárdáiból alakult kétezertag­y. énekkar a Nemzeti Hiszekegy-be kezd. Vitéz jaksai , Gömbös Gyula miniszterelnök fölemelkedik s a néps­­zet nevében hódol a legfőbb Hadúr előtt................. A miniszterelnök beszéde. Szól mindenekelőtt arról, hogy minden nemzet­nek tudnia kell, merre viszi az útja s hogy milyen erők és eszközök állanak rendelkezésére céljai eléré­sében. Szépívű hangja tisztán és biztosan cseng, erő szikrázik minden szavában, izzó magyar fajszeretet. — A Kárpátok medencéjében élő magyar nép rendkívül nehéz helyzetben kezdte meg a forradal­mak utáni időkben a maga munkáját, mind politikai, mind társadalmi téren. Ezért ennek a nemzetnek fokozott önmegis­merésre van szüksége, mert különben elviszi a fantáziája olyan mezőkre, amelyeken haladva nem ér a célhoz. Önmegismerésre van szüksége, mert különben megtorpan a feladatok nagysága előtt s összekuszálja a közélet nagy kérdé­seit a másod- és harmadrendű problémákkal. Magyar és magyar nem találja meg egymást, az erők szüksé­ges halmozása helyett széttépődik a nemzet, mint az oldott kéve és tehetetlenül vergődik a ma és holnap harcai közepette . . . Szól a Nemzeti Munkahét hivatásáról és felada­táról: Mindenki, aki építeni akar a magyar épületen, aki dolgozni akar egy szebb jövőért, találkozzék, is­merje meg egymást és becsülje meg azt, hogy ma egy szabad és független államban dolgozhat itt mindnyá­junk jövőjéért. A múlt hibáiról emlékezik, hogy a nemzet nem haladt vezérférfiai után. Hangja föl­emelkedik, energikus arcélén szikrázik a nap s min-­­­den szavát és mozdulatát valami nagy, belső izzás­­ fűti át. — A független állameszme, annak igazi megvaló­sulása az állami és társadalmi életben, ez az egyetlen záloga az igazi magyar jövő kifejlődésének ,s itt a Kárpátok medencéjében csak egyedül ez a nemzet ké­pes államot alkotni (nagy éljenzés és taps, csak ma egyedül ez a nemzet hivatott arra, hogy Közép-Eur­ópa­ nyugalmának, békés, alkotó munkájának őre és bást­tyája legyen ... Viharos éljen és taps zog fel. A miniszterelnök­­ a kormányzóhoz fordul: — Főméltóságu uram! Ezelőtt tizenöt évvel a, Szegeden megszervezett, kicsiny hadsereg élén mél­­tóztatott bevonulni a fővárosba. (Hosszantartó éljen-­­zés.) A szegedi napok s a szegedi eszmék szellemé­­ben kívánta főméltóságod ezt az országot átalakítani. Ezt a nemes igyekezetét a Gondviselés áldása és nem­zetünk jó sorsa eredménnyel koronázta, mert­ ma­ ez a csonka ország faméltóságod szándékának, intenciói- - nak megfelelően a rend, a nyugalom, a béke és az al­kotó munka országa. Főméltóságod a magyar falut és a magyar falu népét nemzetünk büszkeségének nevezte annak idején és bűnösnek minősítette a­­fő­ Az ördög és az asszony. Irta : Suzsányi Miklós. Régi történet, még abból az időből való, ami­kor a bécsi Esterházy palota helyén, süni erdők homályában elbújva, egy kis vadászkastély állott, régi bécsi történet, amelyből azonban akkor is, most is s az idők végezetéig mindenkor hasznos ta­nulságot és okulást meríthetnek a halandó emberek, akik belehajtották fejüket a szerelem és a házasság igájába. Régi bécsi történet, nem is tudja senki meg­mondani pontosan az esemény dátumát, de bizo­nyára néhány száz esztendővel ezelőtt történt és pedig akként, ahogy itt következik. A babenbergi uralkodók idejében abban a kis vadászkastélyban gyakran megfordult a boldogta­lan Bergauer Gáspár ijgyártómester, tekintélyes bécsi polgár, háztulajdonos a Bognergasse legszebb részében, istenfélő, jámbor keresztény, valamikor gazdag és irigyelt céhmester, aki fejedelmeknek, váruraknak és főpapoknak szállította a kézi ifja­­kat, nyílvesszőket és más efféle vadászó eszközö­ket. Arról is híres volt Bergauer Gáspár mester, hogy annak idején a legszebb és leggazdagabb lányt vette el a Bognergasse környékéről. Jó hírnév, fia­talság, egészség, gazdagság és szép feleség, van-e, ahol nem irigyelné őt a jó Isten eme számtalan ado­mánya miatt? Bergauer Gáspárt mindenki iri­gyelte. Sajnálni való dolog azonban, hogy a szépség elvirul, a gazdagság elfogy, a fiatalság elröppen és a helyén nem marad egyéb, mint egy öreg házisár­kány az oldalunkon, Bergauer Gáspárné asszony az ő félelmetesen csúf, haragos és kegyetlen öreg­ségében. Csodálatos gúnyja a sorsnak, hogy a leg­­kívánatosabb menyecskéből lesznek a legvisszata­­szítóbb és legijesztőbb vénasszonyok. Azok életük tavaszán annyi örömet tudtak nyújtani élettársuk­nak, alkonyat idején, amikor az embernek legna­gyobb szüksége volna nyugalomra, derűre, meleg­ségre, vigasztalásra, akkor mint bősz fúriák rette­netes árat fizettetnek az elmúlt szépségekért. Öreg­ségében Bergauer Gáspárt mindenki szánta, hogy olyan istentelen öreg boszorkány kínozza őt éjjel és nappal szakadatlanul zuhogó szemrehányásai­val, panaszaival, szitkozódásával és fenyegetésével. Az íjgyártó mester elvesztette minden kedvét az élettől és munkától, elhanyagolta mesterségét, ivásnak adta bánatos fejét és már-már arra gondolt, hogy önkezével vet véget életének. De az ilyesmi mégis meggondolni való dolog és Gáspár kiment a Babenbergiek vadászkastélya elé, az erdő sűrűjébe, letelepedett egy kivágott tölgyfa tönkjére, ökölbe szorított kezére hajtotta homlokát és gondolkozott. Nem vette észre, hogy eközben beborult, hamuszinti felhők takarták el a napot, nyugati szél kerekedett, megdördült az ég, villámok cikáztak és megeredt a zápor. Gáspár ökölbe szorított kezeit rázta az ég felé. Káromkodott átkozta az eget és boldogtalan dühében a poklokat és poklok fajzatát, az ördögöt emlegette. Ebben a pillanatban két lépésnyire egy öreg tölgyfába belevágott a villám s Gáspár mester majd­nem megvakult az égből a földbe cikázó fényes­ségtől. Egész testében reszketett. Néhány pillanatig szinte eszméletét vesztve, behunyt szemmel várta a halált. A halál azonban nem jött, Gáspár félénken felnyitotta szemét és maga előtt egy hosszú fekete kecskelábú szarvas szörnyeteget látott, kénköves lángokat lehelve s szeméből villámokat szórva, mi­közben fekete bundáját viharosan csapkodta az eső és jég. — Ki vagy te? — ordította rémülten Gáspár. — Akit emlegettél. Vagy nem az ördögöt hív­tad segítségül? Gáspár remegett. Az ördög folytatta. — Ne félj tőlem, szerencsétlen ember. Tsme­­rem szörnyű kínjaidat és segíteni akarok rajtad. — A feleségem . . . — Igen, róla van szó. Majd én elbánok vele. Majd megtanítom én öt emberségre. Gáspár boldogan felsóhajtott. — Úgy van. Az asszonyokat csak az ördög tudja emberségre megtanítani. Mit kell tennem ezért? — Semmit, csak add az aláírásodat, hogy fel­hatalmazol mindenre, amit jónak látok, hogy az asszonyt ráncba szedjem. Az alkut abban a pillanatban megkötötték. Az ördög pedig előadta tervét. — Hát én most tüstént megyek a feleségedhez. Ám a siker érdekében jónak látnám, ha a te ala­kodban mutakoznék az asszonyod előtt. — Tégy, amit akarsz. — Neked azonban ma éjszaka nem szabad hazamenned. Gáspár ebbe a legnagyobb örömmel beleegye­zett. Az ördög pedig felvette az ijgyártó földi por­hüvelyének figuráját és késő este beállított Gáspár házába. Az asszony már aludt s csak arra ébredt fel, hogy az ördög homlokon csókolja. — Ki az? — rikoltott és kiugrott az ágyból. Az ördög hízelegni kezdett. — Én vagyok, a te egyetlen hűséges és sze­relmes uracskád. Az asszony felhördült. — Alávaló beszéd! Egész nap csavarogsz és most adod a szerelmes férjet! És­ öklével kétszer az arcába vágott. Az ördög látta, hogy itt szép szóval és kedves­kedéssel semmire sem megy, kihúzta tehát magát és mennydörgő hangon rákiáltott. — Asszony tudd meg, hogy türelmemnek vége. Elhatároztam, hogy ha te nőstény sárkány módjára viseled magad, én olyan leszek hozzád, mint a po­kolbeli ördög. Az asszony nevetett, kiszaladt a konyhába,­ kezébe kapta a vizes dézsát és leöntötte vele a fe­­nyegetődzöt. — Engem akarsz te megtanítani? Olyan sze­retnél lenni, mint a pokolbeli ördög? Szegény ör­dög, te! ... És torkaszakadtából szinte eszeveszetten ha­­hotázott. • A szegény ördög tetőtől talpig lucskosan csak­ugyan nem volt valami pokolbeli látvány, inkább úgy festett, mint egy bőrig ázott, csuromvizes, te­herhordó szamár. Végre megsokalta a dolgot és­ felvette igazi alakját, felmagasodott egész fekete ijesztő hosszúságában, kénköves lángokat fújt­­ az orrából és elbödült. — Ismerj meg tehát, vén szipirtyó s takarodj el innen a pokol fenekére. Egy pillanatig az asszony tágra meresztett szemmel, tanácstalanul bámulta az ördöggé vált embert, de aztán összeszedte magát és szörnyű vi­­songatások közepette nekiszaladt, két szarvánál fogva megragadta és a bőrig ázott szerencsétlen ör­dögöt cibálni és ráncigálni kezdte. Az égjük- szarva már letört, az asszony rettentő dühvel rángatta a másikat is, az ördögnek inába szállt a bátorsága, semmire sem gondolt már, csak a menekülésre és hátrahagyván az asszony kezében kabátját és ka­lapját, a kéményen keresztül kirepült és eltűnt a ház környékéről. Másnap, amikor Gáspár mester égő kíváncsi­sággal bekukkantott a házba, féltucat asszonyt ta­lált a feleségénél, aki éppen nagy diadallal mesélte nekik a tegnap történteket. Gáspár rémülten hall­gatta, hogy az ördög milyen kudarcot vallott az asszonnyal szemben. Bemondón legyintett és maga­­ elé dörmögte. r -— Hiába itt minden. Egy felbőszült asszony­nyal maga az ördög sem bir. Aztán óvatosan visszahúzódott s megindult,'" hogy örökre elhagyja a házat. - PESTI HÍRLAP 1934. október 2., kedd. girl..­­ . ■ ■ ■BBBgBBJ---------LJLg*g .

Next