Pesti Hirlap, 1934. november (56. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

BUDAPEST, 1934. LVI. ÉVFOLYAM, 247. (18.494) SZÁM: SZOMBAT, NOVEMBER 3. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 10 fillér, vasárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasár­napja nélkül 12 fillérPesti Hírlap OS■ Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefons Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél. Erzsébet-körut 1 Tel. 1 352—96 A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük Viharfészek. Hány viharfészke van ennek a békeszer­ződésekkel megnyomorított, egyoldalú önzéssel «rendezett« szerencsétlen Európának? Nem vál­lalkoznánk rá, hogy hirtelenében mindvala­mennyit felsoroljuk. Egészen bizonyos, hogy bármilyen lelkiismeretesen járnánk is el, egyet­­kettőt kifelejtenénk közülök. A sok viharfészek közül most a Saar­­vidék nyomul az érdeklődés előterébe. A párizsi béketárgyaláson Franciaország mindent elköve­tett, hogy ezt a közel kétezer négyzetkilométer nagyságú területet értékes szénbányáival együtt megszerezze a maga számára. Két érve volt kö­vetelésének a támogatására. Az egyik, hogy a németek a világháború alatt elpusztították a francia szénbányákat és ezért F­ranciaország­nak kárpótlással tartoznak. A másik, hogy a saarvidéki szénbányák természetes kiegészítői a lotharingiai vasérctelepnek, amely a maga ne­mében a legnagyobb egész Európában. Addig, amíg Lotharingia Krásszal együtt a Német Bi­rodalom tartománya volt, a saarvidéki bányák kitűnő minőségű olcsó szenet biztosítottak a lo­­tharingiai vasércbányák termékének feldolgozá­sára. A saarvidéki szén és a lotharingiai vas házasságából megszületett német acél így lett az angol acél veszedelmes vetélytársa és egy­ben a német hadiipar kifogyhatatlan nyers­anyag forrása. A francia delegátusok rámutat­tak, hogy ha a saarvidéki szenet elszakítják a lotharingiai vasérctől, ez mind a két terület termelésének szörnyű kárát fogja okozni. A francia érvelés észszerűen hangzott, csak egy szempont szólt ellene. Az, hogy a Saarvidék háromnegyed millió lakosa mégis csak tiszta német. Az angolok és az amerikaiak, bármilyen kellemetlen is volt nekik, hogy az erőszakos Clémenceauval és a saarvidéki fran­cia javaslatok kidolgozójával, a nem kevésbé erőszakos Tardieuvel kellett szembeszállniuk, Európa kirakatában, ország-világ szeme előtt mégsem akarták ennyire megsérteni a wilsoni elveket. Hiszen ha döntő érvnek fogadják el a gazdasági szempontot, a németek éppen ilyen joggal követelhették volna, hogy Lotharingiát is hagyják meg Németország birtokában és így az egymásra utalt széntelepek és ércbányák an­nak a birodalomnak a keretén belül folytassák együttműködésüket, amelynek eddig is tagjai voltak. A sok vitának megalkuvás lett a vége. A Saarvidéket elszakították Németországtól, de nem adták oda Franciaországnak sem. A Nem­zetek Szövetségének fennhatósága alá rendel­ték és kimondották, hogy tizenöt év múlva, te­hát 1934-ben a lakosság szavazása fog dönteni afelett, hogy mit akar! Vissza kíván térni Né­metországhoz? Csatlakozni óhajt Franciaor­szághoz? Vagy megmarad továbbra is a Nem­zetek Szövetségének igazgatása alatt? A szén­bányákat ugyanakkor tulajdonjoggal átadták Franciaországnak. Ha a népszavazás Németor­szág mellett dönt, akkor a németek aranyáron kötelesek azt a franciáktól megváltani. Így született meg a Saar-kérdés, amely az utolsó hónapokban egyre több izgalmat okoz az európai diplomácia körében. A Nemzetek Szövetsége francia sugalmazásra a népszavazás határát a lehetőségig halogatta. Annyira, hogy az a kritikus 1934. évből már ki is esett és át­tolódott 1936. év első napjaira. Pontosan 1935 január 13-ra. A Nemzetek Szövetségének taná­csa november 21-én tartandó rendkívüli ülésén fogja megállapítani a népszavazás rendjének részleteit. Közben a franciák is, a németek is teljes erővel belefeküdtek az agitációba. A két­oldalú agitáció a saarvidéki népszövetségi biz­tosnak, Knoxnak az életét keseríti meg, hiszen az ő feladata, hogy a kavargó szenvedélyek vi­harzásában a békét és rendet megóvja. Knox most két jegyzékben felhívta a francia kor­mány figyelmét arra, hogy a Saarvidéken za­vargásoktól lehet tartani, nem lehetetlen, hogy a németek puccsot fognak megkísérleni, Fran­ciaországnak pedig a Nemzetek Szövetségétől kapott megbízás szerint kötelessége a Saar­­tartomány rendjének fenntartása. Bizonyára nem ok nélkül történt, hogy Knoxnak eddigi működése egész ideje alatt ki­tűnő sajtója volt Franciaországban, ellenben igen rossz sajtója­ volt Németországban. A figyelmeztető jegyzéket most is nagyon kedvező szemmel fogadták Franciaországban. Francia és angol lapok máris jelentik, hogy a francia kormány puccskísérlet esetére csapatokat bo­csát Knox rendelkezésére. Ez a hír viszont a német lapokban kelt nagy nyugtalanságot. A német lapok azt állítják, hogy az ilyen katonai előkészületek bárkinek ürügyül szolgálhatnak erőszakos cselekedetek végrehajtására. Mi a magunk részéről kedvetlenül néz­zük, hogy egy olyan függő kérdés, amelynek az elintézését a versaillesi békeszerződés pont­­ról-pontra előírta,m­ilyen izgalmakat vált ki s ennyi nyugtalanságnak lesz a forrásává az ér­dekeltek körében. Azt hisszük, hogy amint sok egyéb rossz, ez is az Európa levegőjét megfer­tőző beteges bizalmatlanságnak és hisztériás gyanakvásnak a folyománya. Meggyőződésünk, hogy Knox, a Franciaország kedve szerint ré­müldöző népszövetségi biztos, éppen úgy réme­ket lát, mint a francia, vagy a német közvéle­mény. Nem tartjuk valószínűnek, hogy akár francia, akár német részről háborús bonyodal­makat akarnának fölidézni egy olyan ügyben, amelyet már a békés elintézés útjára tereltek az érvényben levő megegyezések. Minden han­dabanda és gyanús szándékkal keltett izgalom­­ ellenére bizonyosra vesszük, hogy a Saar-kér­dés a békeszerződésben előírott módon, szabá­lyos és mindenki jogérzékének megfelelő meg­oldást fog találni. Ennek azonban az az előföl­­tétele, hogy az érdekelt felek kölcsönösen ve­gyék elő a jobbik eszüket, ne üljenek fel semmi­féle ugratásnak s igaz becsülettel és jóhiszemű­séggel előre megnyugvással fogadják el a jog­szerű eljárás döntését. Nekünk magyaroknak kétszeresen érde­künk, hogy ebben az esetben a jog föléje kere­kedjék az erőszaknak, mert a Saar-vidék ügye bennünket nemcsak Európa békéjének szem­pontjából érdekel. Hanem azért is, mert a bé­kés után békés eszközökkel célja felé törő ma­gyar revíziós mozgalomban fontos szerepet ját­szik a népek önrendelkezési jogának formaszerű­ kifejezése: a népszavazás. Meggyőződésünk, hogy a vitás területi kérdések tisztességes és becsületes megoldásának nincsen más járható útja, csak ez. Sajnálatos dolog, hogy a párizsi békeszerzők éppen a legigazságtalanabb és leg­­kegyetlenebb békeszerződésben, a trianoniban nem alkalmazták a népszavazást. Törhetetlen hitünk, hogy az érdekelt országoknak, ha való­ban a békét és Európa megnyugvását akarják, előbb-utóbb rá kell magukat szánniuk arra, hogy a Trianonban elkövetett mulasztást pó­tolják. Ebben az esetben pedig mint nevezetes precedens fog szerepelni a saarvidéki népsza­vazás. Ezért érdekünk, hogy a saarvidéki vihar­fészek ne termeljen viharokat, hanem január 13-án veszítse el minden fenyegető jellegét. Franciaország csapatokat von össze a Saar-vidék határán. A francia megszállási fen Berlinben megütközést és nyugtalanságot keltett. London, nov. 2. A Reuter-Iroda tudósítója a Saar-kérdésben mértékadó helyről az alábbi felvilá­gosítást kapta: A francia gépkocsis osztagok a Saar-vidék határán túl készenlétben állanak, bármely pillanat­ban bevonulhatnak a Saar-vidékre abban az eset­ben, ha a saarvidéki kormányzó­bizottság elnöke távbeszélőn vészjelet ad nekik. Erre akkor kerülne sor, hogyha a helyi csendőrség, nem tudna megbir­kózni feladatával. Ebben az esetben „a gyorsaság döntő tényező lenne“. A Saarvidékre gépkocsin be­vonuló néhány ezer ember esetleg egyetlen éjsza­kán urává válhatnék a helyzetnek. A Reuter-Iroda képviselője előtt hangsúlyozták Franciaországnak azt a reményét, hogy nem lesz szükség ilyen eljárásra. Franciaország véleménye szerint egy idejében jött „ilyen értelmű figyelmez­tetés“ is megteszi majd hatását. A népszövetségi tanács kimondotta, hogy a kormányzó­bizottság szüksége esetén „a Saarvidéken kívül álló csapato­kat“ hívhat segítségül. Ez természetesen vonatkoz­­hatik belga, vagy akár angol csapatokra is. Ezek­nek bevonása azonban, tekintettel arra az időre, amely ehhez szükséges, csak elméleti lehet. Fran­cia részről még különösen két szempontra hívják fel a figyelmet. Először is bizonyos meghatáro­zott létszámú csapatot csak a népszövetségi tanács 1926. évi határozata alapján küldenének a Saar­­vidékre és ennek semmiesetre sem az lenne a célja, hogy a szavazást befolyásolja. Másodszor az eset­leges megszállás csak ideiglenes jellegű lenne Mi­helyt a rend újból helyreáll, a csapatokat vissza vonnák. Berlinben a népszavazás jogosulatlan befolyásolását látják a katonai készülődésekben. Berlin, nov. 1. A német sajtó szerint a francia és angol lapoknak, többek között a Timesnek azok a jelentései, melyek arról szólnak, hogy a francia kormány Knoxnak, a saarvidéki kormányzóbizott­ság elnökének puccskísérlet esetére csapatokat bo­csát rendelkezésére, a legnagyobb nyugtalanság elő­idézésére alkalmasak, mert az ilyen katonai előké­születek bárkinek ürügyül szolgálhatnak erőszakos cselekmények elkövetésére. Az ilyen eljárás fenyegető kilátásba helyezé­sét is el kell ítélni, mint a küszöbön álló népsza­vazás jogosulatlan befolyásolását. A német kor­mány és a német nép nem kíván egyebet, mint a szerződésben biztosított népszavazás megejtését. A szerződés minden népszavazás szellemével ellenke­zik, hogy a szavazásban érdekelt hatalom a bizalmi testület, azaz a Népszövetség, vagy annak szervei részéről a Saarvidéken katonai eljárásra kap meg­bízást. A párizsi politikai körök szerint Németországon mutik, hogy szükség lesz-e a bevonulásra. Párizs, nov. 2. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az Intransigeant azt a hírt közli, hogy Bülow német külügyi államtitkár eljárt Francois­ Poncet francia nagykövetnél és tiltakozott a fran­cia hadvezetőségnek a Saarvidékkel kapcsolatban tett intézkedései ellen. A Paris Soir a berlini francia nagykövet­ségre hivatkozva, megcáfolja ezt a jelentést. Ez a hír éppen úgy valótlan, mint az, hogy Francois­ Poncet francia nagykövet eljárt Bütownál a ha­­társértések miatt. Párizsi politikai körökben célzatosnak minő­sítik a német lapok egyöntet fellépését azzal az állítólagos francia szándékkal szemben, hogy a Saarvidéken Franciaország közbelépjen. Hivatkoz­nak arra, hogy csak Németországon múlik, va­jjon szükséges lesz-e bevonulni a Saarvidékre, mert Franciaország csak zavargások esetén a rend hely­reállítása céljából küldene csapatokat a Saarvi­­dékre, még­pedig csakis a Saar-bizottság kifejez

Next