Pesti Hírlap, 1935. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-01 / 1. szám

H , BUDAPEST, 1935. 119 Ara 12 fillér LVII. ÉVFOLYAM: 1. (18.542) SZÁM, KEDD, JANUÁR 1. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként, 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 10 fillér, vasárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasárnapja nélkül 12 fillérPesti Hírlap Szerkesztőség: Vilmos császárait 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél. Erzsébet-körút 1 Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük Boldog újév? Húsz esztendő óta nem volt igazi boldog újévünk. Több mint négy évi mészárlás, gyász és rettegés után két évi forradalmi zűrzavar, azután tizennégy évi poshadt romlás. Húsz esztendő óta ime ezt hozták nekünk az egymást váltogató újévek. Csoda-e, ha most is riadt nyáj módjára bújunk össze a jövő titkát rejtő kapu előtt és habozva kérdezgetjük önmagunktól: „Új év . . . Örüljünk neki! Nem lesz-e ez is, mint előtte annyi más, még rosszabb az előtte valónál?“ Boldog újév ... De szép lenne, de jó lenne, ha végre egyszer nekünk is lenne egy igazán szép, valóban boldog újévünk! A mi számunkra azonban még az az évforduló sem hozott boldog új évet, amelyik először köszöntött ránk fegyverzaj, ágyudörgés, sebesültek jajgatása, haldoklók hörgése, özvegyek és árvák sikoltása nélkül. Sőt minekünk ez volt a legszerencsétlenebb és legboldogtalanabb újévünk: az egységes történelmi Magyarország erőszakos földarabolásának átkozott esztendeje. Azon az új éven a háború befejezésének örvendező, reményteljesen lelkendező világ fölszabadult örömmámorába mint keserű ürömcsepp esett a magyar nemzet fájdalma és kétségbeesése. Az elbizakodott győzök *'s a győzelem prédaleső sakáljai akár ég m sokat erődtek ezzel az üröme-s-'; .-•<■]. ( . itóan édes ízeket érezték harom ida- elmét, a volt ellenfél megvérzése, kéjét, a kielégített kapzsiság ála, altatás. Úgy képzelték, hogy nekik ezentúl mindig ideg újévük lesz. A legyőzötteknek, a kis Baknak pedig mindig boldogtalan. Azt hitt Európa egyik fele élhet nyomorban, kifosztottságban, megalázásban, úgy, hogy Eópa másik fele erre a nyomorra, kifosztottságra, megaláztatásra építi föl a maga boldogságát, jólétét és örök dicsőségét. Úgy gondolták, az ürömcsepp örökre azé marad, akinek a könnyeiből kisajtolódott. Elégtételünk, hogy a nekünk szánt üröm végre megkeserítette az ő italukat is, hogy most már hosszú idők óta a győzőknek és a győzelem sakáljainak sincsen boldogújévük? Nem elégtételünk ez sem. Csak újabb veszedelmünk. Mi már tudjuk, amit ők még mindig nem tudnak, hogy a mi boldogságunk nem lehet az ő boldogtalanságuk. Éppen úgy, ahogy a mi boldogtalanságunkra ők sem tudták fölépíteni az ő boldogságukat. Vagy boldogok leszünk ők is, mi is, együtt, egymás mellett. Vagy az újabb, mindent elnyelő földindulás katasztrófájáig boldogtalanok leszünk mindnyájan. Tizenöt esztendővel ezelőtt Párizsban néhány hatalmi tébolyban szenvedő ember az Úristen szerepét akarta játszani. A nemzetek egy része előtt megnyitotta az Élet kertjét. A nemzetek másik részét pedig eljegyezte a halállal. Egy pár gyarló ember ostoba elképzelése azonban nem tud parancsolni a népek történelmét irányító titkos erőknek. Íme, a boldogságra hivatott népek az Élet kertjében egyszerre szemtől szembe találkoznak a Halállal. A pusztulásba küldött népek pedig ma, tizenöt esztendő múlva is keserű daccal az Életet követelik és nem akarnak megbékélni a Halállal. Ma már minden gondolkozó ember előtt nyilvánvaló: Párizsban elhibázták a dolgokat. A világ megnyugvását, valódi békéjét, boldog jólétét nem hozhatja vissza más, csak az új világrendezés. Újra, jobban, igazságosabban és becsületesebben kell megcsinálni azt, amit Párizsban, a gőgö ."Ők, az elvakultak az ostobán elbizakodottak elrontottak. A világ békéjét, a meggyötört népek megnyugvását, valamennyi nemzet boldog újévét nem hozhatja meg más, csak a Revízió. Melyik évfordulón érkezünk a boldogság kapuja elé? Mikor nézhetünk reményteljes bizakodással a jövendő titkait rejtő misztikus kapura? Ki tudja? ... Ki tudja . . . Ez a kapu, amelyik az 1935-ös számot viseli, nyilván még nem az igazi. A bölcsességnek, a szelíd megértésnek, a nemes nagy lelkűségnek mindig szenvedés az ára. Ez a nemzedék, amelytől a jövő boldogsága, vagy a jövő boldogtalansága függ, úgy látszik még mindig nem szenvedett eleget. A szeretet igéinek, a karácsonyi zsolozsmáknak halk duruzsolását a mostani évfordulón is fülsiketítő zajjal nyomja el a fegyverek csörgése és a láncok nyikorgása. Sőt, az üllő és a kalapács is csattog, mintha az eddigi láncok nem lennének eléggé súlyosak, újakat kovácsolnak: balkáni paktum, szovjetszerződés, keleti paktum, francia-olasz megegyezés készülnek gyors egymásutánban. Megannyi bilincs, megannyi béklyó a meglevő állapotok örökös megtartására, az eltiport nemzetek örökös szolgaságának fenntartására, a halálos ítélettel sújtott népek lassú kivégzésére. Azok, akik Krisztust fölfeszítették, nem akarják a föltámadást. Mert a Föltámadottnak vissza kellene adni a köpenyegét, amelyet ők már f elkockáztak . . . A kapu, itt előttünk, titkok tudója. Vajjon a titkai éppen olyan sötétek, mint most egy esztendeje az 1934-es számot viselő kapuék voltak? Most egy éve Bukarestben fölravatalozva állott a Vasgárda áldozatának, Duca miniszterelnöknek a holtteste. A figyelmeztető jelt megkaptuk. Mégis hányan látták, hányan sejtették, hogy mennyi vér festi a kaput, amely megnyitja előttünk az 1934-es év titkait? Azóta már mindent tudunk, ismerjük a lepergett film műsorát Februárban Bécsben vörös forradalom. Júniusban vérfürdő Németországban. Júliusban Dollfuss meggyilkolása, polgárháború Ausztriában. Októberben a marseillei kettős gyilkosság. Ahány véres dátum, annyi kitörése a rosszul rendezett világ belső feszitő erőinek, annyi újabb és újabb veszedelme a világ békéjének. 1034. év emlékével terhelten nézzük az uj kaput az uj számokkal: „1935“. Magyarok! Fogjuk meg egymás kezét jó erősen s aztán uj erőfeszítésre, uj szenvedésre, ujhídelemre készen, megedzett bátorsággal lépjük át a kapu küszöbét. Ne ijedjünk meg a sirtőrzője lármájától. Ne felejtsük el: a feltámadás nem azoktól függ, akik a Megfeszítettnek a köpönyegét elkockázták. Laval római útja még bizonytalan. Párizsban a bizakodó hangulatot kétkedés váltotta fel. Mussolini erélyesen kitart a középeurópai kérdésben elfoglalt álláspontja mellett. A londoni sajtó már meghúzza a lélekharangot Laval középeurópai terve felett. A Temps szerint fenntartással kell fogadni a nehézségekről elterjedt híreket. Párizs, dec. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Quai d’Orsay és a Palazzo Venezia között megszakítás nélkül folynak a tárgyalások. Úgy látszik, sem Párizsban, sem Rómában nem akarják még föladni a reményt, hogy olyan eredményre juthatnak, amely a hónapok óta tartó törekvéseket igazolja. Tényleges előrehaladást azonban nem igen lehet megállapítani. A középeurópai kérdésben a tárgyaló felek hadállásai ma este így állnak: Olaszország azt kívánja, hogy Ausztria függetlenségének szavatolását csak Ausztria szomszédállamai vállalják. Az olasz—jugoszláv közeledés megkönnyítése érdekében felmerült az a terv, hogy Rómában nyilatkozat hangozzék el. Ez elgondolás szerint Mussolini, a fasiszta párt vezetőségének Turinban január 3-ikán kezdődő ülésén nyilatkozatot tenne, amelyben megállapítja, hogy Jugoszlávia sérthetetlensége egyike az európai béke előfeltételeinek. (SJ), Párizs, dec. 31. , Mikor utazik Lovai honiába:" — ez a kérdés áll az esti lapok érdeklődésének középpontjában. A multheti túlságos bizakodó hangulatot. Párizsban most túlságosan sötét hangulat váltotta fel. A lapok egy része a francia-olasz tárgyalások csődjéről beszél, amit főleg annak tud be, hogy Mussolini erélyesen kitartott a középeurópai kérdésben elfoglalt álláspontja mellett. Emellett súlyos szemrehányások érik Ausztriát, amiért most váratlan módon a maga részéről is akadályokat gördít a megegyezés elé. Mivel Mussolini válasza a legutóbbi francia javaslatokra még nem ismeretes, Párizsban egyes lapok nem adták fel teljesen azt a reményt, hogy Laval a hét közepén mégis Rómába indulhat. Általában azonban a római látogatás elhalasztásával, mint igen valószínű ténnyel számolnak. Ha Mussolini válaszát a francia kormány nem találja kielégítőnek, akkor a tárgyalások egyelőre Gentben folynának tovább a népszövetségi tanácsülés alkalmával összegyűlt érdekelt felek között. Ebben az esetben Laval római útja csak január végén válnék esedékessé. A Paris Soir római tudósítója szerint a francia-olasz tárgyalások fennakadása jórészt annak tudható be, hogy a vitás kérdéseket nem egymásután tárgyalták meg, hanem valamennyit egy időben akarták megoldáshoz juttatni. Jelenleg is egyszerre tárgyalnak a tuniszi alattvalók ügyéről, a szomáli partvidékre vonatkozó területi engedményekről és a középeurópai kérdésről. Ami ezt az utóbbi kérdést illeti, a lap jelentése szerint francia részről nem tartják teljesen kielégítőnek azt az olasz javaslatot, amely szerint Mussolini január 3-án Turinban egy beszéd keretei közt szolgáltatna elégtételt Jugoszláviának. Olaszország egyébként — írja a tudósító — egy általános barátsági szerződés megkötését helyezi kilátásba, amely valamennyi dunai állam határait biztosíthatná. Felajánlotta továbbá azt is, hogy a lengyel kormánynál és a német kormánynál közbelép a keleti Locarno megkötése érdekébn. A Temps bizakodik. Párizs, dec. 31. A Temps vezető helyen íngakodó hangon foglalkozik a francia-olasz tál-, sokkal. Semmi természetellenes nincs abban, — ja a lap —, hogy a tárgyalások nem haladtak el olyan gyorsan, mint azt kezdetben reméltük. A ilyen nagyjelentőségű diplomáciai mű megalkotása, kényes munka és a szőnyegre kerülő bonyolult kérdések megvitatása nagy óvatosságot igényelt Tekintettel kell lennünk arra, hogy a két ország eddigi politikai állásfoglalásából mindkettőnkre olyan kötelezettségek hárulnak, amelyek alól nem vonhatjuk ki magunkat. Mindkét részről a megegyezés legőszintébb óhaja nyilvánul meg, viszont mind a két fél ki akar tartani barátai mellett és egyikük sem áldozhatja fel az oltalmukra bízott érdekeket. Kívánatos volna, hogy a francia-olasz megegyezés még Flandin és Laval londoni útja előtt.