Pesti Hírlap, 1935. június (57. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-01 / 124. szám

2 kamarának ma este döntenie kell, — mondotta ez­után emelt hangon a miniszterelnök — hogy a le­értékelést akarja-e, vagy pedig a frank jelenlegi árfolyamának fenntartását. Ha azonban a kamara azt akarja, hogy az aranyfrankot mindenáron meg­védelmezzem, úgy biztosítsanak szabad kezet szá­momra. A követelt felhatalmazásokat a kormány nem használja majd fel arra, hogy visszaéljen az alkotmánnyal. Azt sem kívánja, hogy a kamara — miután megadta a kívánt felhatalmazásokat — bi­zonytalan időre elnapolja magát. Jól vigyázzanak azonban — folytatta ezután —, mert abban az eset­ben, ha a kormányt megbuktatják, a parlamentariz­mus rendszerét diszkreditálják. Három vagy négy nap múlva azután egy újabb kormány lesz kény­telen hasonló felhatalmazásokat kérni. Flandin miniszterelnök most beszédének leg­fontosabb fejezetéhez érkezett és nyugodt hangon a következő bejelentést tette: — Bejelentem, hogy Germain-Martin pénzügy­­miniszter úr felajánlotta nekem lemondását. A pénz­ügyminiszter úr azon a véleményen van, hogy ezt a lépést kötelessége volt megtenni, mert az a meg­győződés alakult ki benne, hogy egyedül az ő sze­mélye akadálya annak, hogy a kamara a kormány­nak megadja a kért felhatalmazásokat.­­ Be­széde további részében Flandin számszerűen bi­zonyítgatta, hogy a Francia Banknak megfelelő tartalékok, vannak a frank megvédelmezésére és az országnak is van ereje ahhoz, hogy meg­valósítsa gazdasági megújhodását, csak akarni kell. A kormánynak nem szabad a közvélemény­nyel szemben gyávának mutatkoznia, annál ke­vésbé azonban azoknak a képviselőknek, akiket a nép küldött ide. (Élénk tiltakozás a Ház minden oldalán.) Amikor valutánkat megvédelmezzük a spekuláció ellen — fejezte be emelt hangon Flandin, egyben megvédjü­k a munka gyümölcsét, a nép minden javát és a takarékosság szellemét. Az ülést aztán félbeszakították és este féltíz órakor éjszakai ülésre ült össze a kamara. A mi­niszterelnököt a hosszú beszéd annyira kifárasz­totta, hogy a kamarában lévő dolgozószobájában elájult. A jelenlevő orvosok azonnal ápolás alá vet­ték és hordágyon átvitték a közben magához térí­tett miniszterelnököt a miniszterelnökségen levő lakására. Az éjszakai ülést Herriot beszéde vezette be, akit a miniszterelnök helyettesítésével megbízott. Herriot igyekezett megnyugtatni a kamarát, hogy a kormány által kért felhatalmazások nem­ irányul­nak az alkotmány ellen. Bejelentette, hogy Flandin miniszterelnök megelégszik már azzal is, ha a fel­hatalmazásokat csak október elsejéig kapja meg és nem, mint eredetileg kérte, december 31-ig. A felhatalmazások birtokában meghozandó pénzügyi ♦örvények ratifikálási időpontját a kormány szin­tén hajlandó megváltoztatni és pedig olyképen, hogy már július 1-én a kamara elé terjesztenék ra­tifikálás céljából a törvényjavaslatokat és nem jövő év március 15-én, mint ahogyan eredetileg­­tervbe vették. Herriot beszédét azzal a kijelentéssel­­fejezte be, hogy abban az esetben, ha a kormányt a kamara megbuktatja, beláthatatlanul súlyos kö­vetkezmények fenyegetnek. A kamara ezután rátért a szavazásra és 353 szavazattal 202 ellenében a többség el­vetette a kormányjavaslatot, amellyel kap­csolatban a kormány felvetette a bizalmi kérdést A szavazás eredményének kihirdetése u­tán valamennyi miniszter, a súlyos állapotban, betegen fekvő Flandin miniszterelnök kivételével az Elysée­­palotába ment, ahol Lebrun elnöknek benyújtották az összkormány lemondását. Az­ elnök megbízta a lemondott kormány tagjait a folyó ügyek vitelével, kussal tárgyalt a kabinetalakítás dolgában, eddig még jóformán semmiféle kézzelfogható eredményhez nem jutott. Éppen ezért egyes politikai körökben már arról is szó esett, hogy Bouisson belefáradt a hiábavalóknak látszó tárgyalásokba és lemond a kormány­alakító kí­sérletekről. Ez a hír sem felelt meg a valóságnak, mert a kiszemelt miniszterelnök még késő este is lankadat­lanul buzgólkodott akörül, hogy minisztereket tobo­rozzon kormánya számára. A nehézségek abban rej­lettek, hogy Bouisson mennél szélesebb alapon akarta megalakítani kormányát és ennek következtében men­nél több pártot igyekezett rábírni, hogy képviseltesse magát a kormányban. Bizonyos, hogy egész sereg po­litikus biztató nyilatkozatot tett Bouissonnak és elv­ben megígérte, hogy belép majd a kormányba, de éppen a szocialistákkal, akiknek csatlakozására pedig nagy súlyt vet, még a legkevésbbé tudott boldogulni Bouisson. Tudvalévően Bouisson hosszú évekig a szocia­lista párt tagja volt és csak két évvel ezelőtt lépett ki. De azért nem szakította meg a párttal való összeköttetéseit és még most is sok barátja van a szocialisták között. Éppen ezért úgy vélkedett, hogy talán a siker nagyobb valószínűségével kísérelheti meg a szocialisták megnyerését pártja számára és a miniszterelnöki székben való elődeinél nagyobb re­ménységgel számíthat arra, hogy például régi ba­rátja, Leon Blum, a szocialista párt elnöke egy, Boumon-kormánytól nem fogja megtagadni támo­gatását, sőt az együttműködést sem. Ebben a vára­­kozásában azonban csalódnia kellett. A szocialisták nem akarnak belépni a nem­zeti egység kormányába, még akkor sem, ha az előttük egyébként rokonszenves Bouisson állana az élén, hanem „a köztársasági harc kormányát“ követelik. Délben még azt is híresztelték, hogy Bouisson azzal nyerte meg a szocialistákat, hogy megígérte nekik a katonai jellegű szélsőjobboldali szövetséges­nek két hét lefolyása alatt való föloszlatását. Estefelé cáfolták ennek az állítólagos ígéretnek hírét és a Bouissonhoz közelálló körökben arra is hivatkoztak, hogy a kiszemelt miniszterelnöknek fölösleges volna lekenyerezni a szocialistákat, amikor a kormányban úgysem akarnak tárcát vállalni. Bouisson kapott megbízást kormá­ny­alakítá­sra. Párizs, máj. 31. (Havas.) Bouisson kamarai el­nök ma délelőtt 9 órakor kihallgatáson jelent meg a köztársaság elnökénél. Lebrun elnök felajánlotta Bouissonnnak a kormányalakításra szóló megbízást. Bouisson a megbízást elfogadta. Bouisson a délután folyamán több államférfival tárgyalt. Fogadta Malvyt, a pénzügyi bizottság elnökét, Delbost, a radikális párt elnökét, valamint Caillaux volt miniszterelnököt. Caillaux újságírók előtt a következő kijelentést tette: — Miről tárgyaltunk? — De omni rescibili, et quibus­­dam aliis. Minden elképzelhető dologról és más dol­gokról is. Bizonyára megértik önök, mit akar ez je­lenteni — tette hozzá mosolyogva. Az első nehézségek. Párizs, máj. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Péntek délben már azt beszélték a kamara folyosóin, hogy Ferdinand Bouissonnak, a kamara el­nökének, aki az új kormány megalakítására vállal­kozott, már csak egészen jelentéktelen akadályokkal kell megküzdenie, úgyhogy a délután folyamán már megjelenhet Lebrun köztársasági elnöknél és eléje terjesztheti az új kormány tagjainak teljes lajstromát. A délutáni lapok már közöltek is ilyen névsorokat és mindenfelé biztosra vették, hogy Bouisson fáradozá­sait siker koronázta. A késő esti órákban azonban ki­derült, hogy ezek a kedvező hírek elébevágtak az ese­ményeknek, mert Bouisson, aki 36 óra óta szinte egy percnyi pihenő nélkül a legkülönbözőbb párti politi­Párizs, máj. 31. (A Pesti Hírlap tudósítói­nak távirata.) A fordulatokban gazdag kormányválság késő este új meglepetéssel szolgált. Este már úgy látszott, hogy Bouisson küldetése meghiúsult. A ki­jelölt miniszterelnök — a jóslatokkal ellentétben — este kilenc órakor abban a helyzetben volt, hogy a következőket közölje az újságírókkal: — Most megyek a köztársasági elnökhöz, hogy beszámoljak neki azokról a megbeszélésekről, ame­lyeket egész napon át folytattam és amelyeket mód­szeresen és tökéletesen akartam folytatni. Kilenc éven át voltam kamarai elnök és kötelességem volt, hogy valamennyi törvényhozási csoporttal tanács­kozzam abban a pillanatban, amikor megbízást kap­tam, hogy kormányt alakítsak. Feladatomnak első és legnehezebb része este véget ért és most már könnyebb lesz a kor­mányalakításhoz hozzálátni. A radikálisok este nyolc órakor közölt határozata gyors és kedvező fordulatot tesz lehetővé a válságban. A radikális pártcsoport a felhatalmazások igény­­bevételére vonatkozólag kért biztosítékokat. A párt kívánságára Bouisson kijelentette, hogy ezek a fel­hatalmazások kizárólag a frank védelmére és az üzér­kedés ellen valók. Ezen az alapon az utolsó pillanat­ban létrejött a megegyezés, amely lehetővé tette, hogy Bouisson hozzáfogjon a tárcák szétosztásához. Érte­sülésünk szerint az új kormánynak négy tárcanélküli minisztere lesz: Petain tábornagy, Caillaux szenátor, volt miniszterelnök és pénzügyminiszter a radikális baloldal részéről, Herriot a radikális párt részéről és Louis Marin, a köztársasági szövetség képviselője. A legnagyobb jelentősége van annak, hogy a pénzügyi tárcát szakembernek, Bystnek, a Francia Bank igaz­gatójának szánták. Laval előreláthatóan külügymi­niszter marad. Bouisson maga akarta vállalni a bel­­ügyminiszterséget, de a radikálisok kikötötték, hogy ezt a tárcát a párt egyik tagjára kell bízni. Bouisson ezért lemond a belügyminiszterségről és megelégszik a miniszterelnökséggel. (Sz.) Jelentés az elnöknek: Párizs, máj. 31. Bouisson a késő esti órákban megjelent a köztársasági elnöknél, hogy tájékoztassa a kormányalakítás ügyében folytatott tárgyalásai­nak eddigi eredményéről. Hír szerint Bouisson ígé­retet kapott a radikálszocialistáktól, hogy ezek részt­­vesznek a megalakítandó kormányban. Bouisson Lebrun elnökkel folytatott megbeszélése után kije­lentette, hogy még az éjszaka folyamán megalakítja kormányát. Az új kormány névsora: Párizs, máj. 31. Éjszaka fél egy órakor Bouisson befejezte kormányalakítási tárgyalásait. A Havas­iroda háromnegyed egy órakor a kormány összetéte­léről az alábbi hivatalos névsort közli: Miniszterelnök és belügyminiszter: Bouisson pártonkivüli. Tárcanélküli miniszterek: Caillaux radikális szenátor, Herriot radikális, Marin, a Marin-csoport elnöke, Petain tábornagy. Külügyminiszter: Laval pártonkivüli szenátor. Igazságügyminiszter: Pernot, Marin-csoport. Hadügyminiszter: Bautin tábornok. Tengerészeti miniszter: Pietri, Flandin-csoport. Légügyi miniszter: Bénoin tábornok. Kereskedelmi miniszter: LaurentiEgnac balol­dali radikális. Pénzügyminiszter: Pálmádé, radikális. Nemzetnevelés: Roustan, radikális szenátor. Közmunkaügyi miniszter: Paganon, radikális. Gyarmatügyi miniszter: Rollins, Tardieu-csoport. Munkaügy: Bos­sard, szocialista. Nyugdíjügy: Perfetty, radikális. Földmivelésügyi: Roy radikális szenátor. Közlekedésügy: Lafont ús­ szocialista. Postaügy: Mandel, jobboldali pártonkívüli. Miniszterelnökségi államtitkár, Catala balol­dali radikális. A lemondott Bertrand kereskedelmi és tengeré­szeti miniszter helyét csak akkor töltik be, amikor New Yorkból visszaérkezett, ahol most Normandie érkezésekor a francia kormányt képviseli. Párizs, máj. 31. Az új k­ormányban egy s­.jc.*a lista, egy új szocialista, két radikális, két baloldali radikális, egy Flandin-csoportbeli, két Marin-csoport­­­beli, egy Tardieu-csoportbeli, három pártonkívüli, egy tábornagy és két tábornok van. Párizs, máj. 31. Bouisson miniszterelnök az éj­szaka folyamán nem mutatja be kormányát Lebrun elnöknek, hanem holnap délelőtt jelenik meg a kor­­­mány tagjaival nála. A párizsi tőzsde nyugodt. Párizs, máj. 31. A tőzsde ma délelőtt nyugod­tan viselkedett. A valuták jelentékenyen felemelked­tek. A fontsterling a tegnapi 75.16 helyett 75.29-cel zárult. A dollár megtartotta tegnapi 15.19-es árfolya­mát. A belga frank némileg emelkedett. Ezzel szem­ben a francia járadékkötvények megerősödtek. A tőzsde — írja a Temps pénzügyi szerkesztője — tel­jes bizalomról tanúskodott és magatartása példát szolgáltathat a közvéleménynek a hidegvér megőr­zésére. A Francia Bank május 24-én lezárt és ma közzé­tett mérlege szerint az aranykészlet 3166 millió frank­kal csökkent és 76,599­ milliót tesz ki. A Temps érte­sülése szerint május 24-ike óta az arany folytonosan, gyors ütemben távozott az országból. Az ércfedezet százalékszáma 80.02-ről 78.032-re süllyedt. Szigorú rendszabályok az üzérkedők ellen. Párizs, máj. 31. Eddig nem kevesebb mint ki­lenc vizsgálóbírót, számos rendőrbiztost és nyolc könyvszakértőt bíztak meg azzal, hogy folytassák le a vizsgálatot az üzérkedők ellen. A különböző pénzintézetekben igen sok iratot foglaltak le. Egy­előre azt a kérdést akarják tisztázni, vájjon bizo­nyos pénzügyi körök és üzérek a velük üzleti össze­köttetésben álló személyeknek tanácsolták-e azt, hogy francia értékpapírjaikat dobják a piacra és helyettük aranybányarészvényeket vásároljanak. A jobboldali Frontharcos Szövetség könyörtelen eljá­rást követel a köztársaság elnökétől és a kormány­tól azok idlen, akik a francia nép nyomorúságára spekuláltak. Ellenkező esetben — hangoztatja a frontharcosok felirata — a frontharcosok maguk lesznek kénytelenek ellenrendszabályokhoz nyúlni. Kedvezőre fordul a helyzet. PESTI HÍRLAP 1935. június 1., szombat. Báró Perényi Zsigmond nyilatkozatai a Collf­er's The National Weekly-fven. Néhány hónappal ezelőtt Európában járt a Col­lier's The National Weekly két millió példányban megjelenő amerikai hetilap munkatársa, hogy a hely­színen győződjék meg a békeszerződések következté­ben kialakult tarthatatlan állapotokról. Ybárrá, a lap külpolitikai szerkesztője, első kézből akart meggyő­ződni Magyarország jelenlegi helyzetéről és felkereste báró Perényi Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Szövet­ség országos elnökét, aki bő nyilatkozatot adott az amerikai újságírónak. Három hasábon közli a Col­lier’s most ideérkezett száma a magyar álláspontot, mely bebizonyítja, hogy a revízió nem csupán a ma­gyar nép, hanem egész Európa, sőt az emberiség ér­deke is, mert anélkül mindinkább kiéleződik a hábo­rúra készülődés, a fegyverkezési verseny, nemhogy az igaz béke útjára térne a világ. Az amerikai lapban báró Perényi nyilatkozata részletesen ismerteti a trianoni állapotot, ugyanakkor rámutat arra, hogy a történelem tanúsága szerint eddig még mindig fel­ragyogott az igazság napja. Az amerikai újságíró európai útja során Benes cseh külügyminiszterrel is beszélt, aki persze nem mondhatott mást az általa összetákolt kártyavárról, mint hogy az egyetlen olyan épület, amely megfelel a követelményeknek. A cseh csűrés-csavarással szem­ben világosan emelkedik ’k­ báró Perrénes egyenes és az általános emberi szempontokat figyelembevevő érvelése, maga Ybarra is megjegyzi, hogy Benes, akit valószínűleg azért hagytak meg tizenhat év óta kül­ügyminiszternek, hogy kaparja ki a szlovenszkói gesz­tenyét, ha már beledobta Trianon tüzébe — ma már maga is belátja, hogy csak hitte azt, hogy megoldja Közép-Európa nemzetiségi problémáját. Nem is lehet más válasza a magyarságnak, mint amit a Collier's munkatársa megilletődve ír cikkében: félárbocra eresztve leng mindaddig a magyar zászló, amíg a balkáni bocskorok alatt nyögő három és fél millió magyar vissza nem kerül az anyaország védő­szárnyai alá. Az amerikai lap cikkéből úgy látjuk, a tengeren­túlon is rájöttek már arra, hogy lehetetlen javulást várni a világ egyik részén, amíg a föld másik oldalán igazságtalanságok várnak jóvátételre.

Next