Pesti Hírlap, 1935. június (57. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-02 / 125. szám

20 TÖRVÉNYKEZÉS* A nő nem mondhat le az eltartásáról a házasság fennállása alatt. Rendkívül érdekes határozatot hozott a kir. Kúria egy hozzája fölkerült nőtartási perben. A felek, mi­előtt házasságra léptek, házassági szerződést kötöttek és ebben a nő kijelentette, hogy amennyiben a házas­sági életközösség bármely okból fogva megszűn­nék, ő férjétől ideiglenes nőtartást nem igényel, sőt ezen igényéről lemond. A házassági életközösség utóbb olykér szűnt meg, hogy a férj az asszonynak ki­adta az útját Az asszony, annak dacára, hogy nőtar­tási igényéről lemondott, mégis pörölte a férjét. A Kú­ria eddigi joggyakorlata az volt, hogy az ilye­n lemon­dás föltétlenül érvényes, mert a H. T. 92. szakasza úgy intézkedik, hogy a tartásra nézve a házastársak szaba­don rendelkezhetnek és a nő le is mondhat róla. Ezt a törvényhelyet tartotta szem előtt idáig a Kúria és min­den egyes ilyen esetben, amidőn a nő az ideiglenes tartásról lemondott, a bíróság ezt a lemondást érvé­nyesnek tekintve, a nőt a tartás iránt előterjesztett kérelmével elutasította. A kir. Kúria most hozott dön­tésével az eddigi joggyakorlattal ellentétesen arra az álláspontra helyezkedik, hogy a házasság nem pusztán szerződéses viszony, hanem a benne rejlő erkölcsi vo­natkozásánál fogva olyan jogokat tartalmaz, melyek fölött a felek szabadon és korlátlanul nem rendelkez­hetnek. Ebben a kijelentésében a Kúriának igaza van, de viszont a tartás kérdése anyagi természetű része a házasságnak. Ugyanis lehetnek olyan esetek és min­dig gyakrabban fordulnak elő, amikor a feleségnek olyan keresete van, hogy önmagát kényelmesen el tudja tartani, sőt gyakran fordult elő az is, hogy a feleség juttat a saját maga keresetéből a férjnek is és végeredményben a feleség tartja el egészben, vagy rész­ben a férjét. Nem lehet kizárni tehát a jegyest vagy a feleséget abból a jogából, hogy ha ezt célszerűnek és a házasság fönnállására nézve szükségesnek tartja, tar­tási igényéről le is mondjon. Vannak továbbá olyan esetek, amikor a házasság megkötése a nőre nézve nem tartás szempontjából fontos, hanem azért, hogy szüle­tendő gyermeke törvényes legyen, vagy egyéb okokból szüksége van arra, hogy egy viszonyt törvényesítsen, illetve a házasságnak egyéb előnyeit élvezhesse anél­kül, hogy a férje részéről tartásra szorulna, vagy arra egyáltalában igényt tartana. Mindezen lehetőségek ki vannak zárva akkor, ha a jövendőbeli férj nincs ab­ban a helyzetben, vagy nem akar abba a helyzetbe jönni, hogy a jövendőbeli feleségét eltartsa. A férfiak elhatározását a Kúriának ez az állásfoglalása nagy mértékben fogja korlátozni a tekintetben, hogy arra a lépésre szánják magukat, amellyel egy törvénytelen viszonyt szentesítenek, vagy egy törvénytelen gyer­meknek nevet adnak. A kir. Kúria hivatkozik a H. T. megokolására és azt mondja, hogy a H. T.-nek ide vonatkozó 92. §­ához fűzött megokolása szerint a feleknek szabad rendelkezése korlátozott s a házasságban élő hitves­társ tartásáról a férj javára nem mondhat le. A megokolás azonban csak a házasságban élő feleség­nek a tartásáról beszél, kifejezetten kiemeli azonban éppen a 92. § rendelkezésére való tekintettel, hogy a házassági életközösség megszűntével teljesen iga­zolt a joglemondást korlátozó jogszabály módosí­tása, annál inkább, mert a tartós válás esetén nemcsak ellátás, hanem belejátszik a férj tartási kötelességébe a kártalanítási elem is s ez már ma­gában véve megokolja, hogy a tartásra nézve az életközösség megszűntével a feleknek korlátlan ren­delkezési jog biztosíttassék. Azt mondja továbbá a megokolás, hogy tekintettel arra, hogy válóperekben a biróság egyik feladata az egyesség megkísérlése, ez az­­egyezkedési jog is mutatja, hogy a vitás va­gyonjogi kérdések felett a felek szabadon rendel­kezhetnek. A kérdés az, hogy csak akkor van-e joguk a há­zasfeleknek az egyezkedésre, ha már az életközösség megszűnt köztük, vagy joguk van-e már akkor is, amikor a házasság még nem jött létre, vagy a há­zaséletközösség alatt olyan egyességet kötni az élet­­közösség megszüntetése esetére, amelyben a nő ideig­lenes, vagy végleges tartásdíjáról lemond. Minthogy a törvény megokolása a házasságban élő hitvestárs tartásáról beszél akkor, amikor az erről való lemon­dást korlátozza s a különélő feleség tartósdijáról való lemondást megengedi, ellentétben a kir. Kúriá­val, azt kell mondanunk, hogy a megokolás és a tör­vény nem zárja ki azt, hogy már előzetesen meg ne állapodjanak a felek abban, hogy az életközösség megszűnte esetére a nő tartási igényéről lemond. A törvény és megokolásának ezt a magyarázatát a fent említett esetekben mutatkozó célszerűségi szem­pontok teszik szükségessé és elfogadhatóvá. Igen ritka eset az, amikor a házasságra lépni akaró nő meggondolatlanságból, vagy megtévesztés hatása alatt mond le az életközösség megszűnte esetére a neki járó ideiglenes nőtartásról. Általánosságban ez csak akkor következik be, ha ezt egyenesen a nő életbe­vágó érdeke kívánja. Már­pedig ez az életbevágó ér­dek érvényesítése lesz a férfi ellenállása következté­ben lehetetlenné, ha a kir. Kúria most ismertetett döntése általános joggyakorlattá válik. Dr. Virágh Gyula,­ ­ Eckhardt Tibor és Ulain Ferenc megrágalmazá­­sáért négyhónapi fogházra ítélték Vukov Lukácsot. Isme­retes, hogy Vukov Lukács néhány hónappal ezelőtt egy röpiratot írt és adott ki. A röpirat tartalma miatt Milo­­tay István, Mlotay Istvánné, Eckhardt Tibor és Ulain Ferenc rágalmazás címén feljelentést tettek. A törvényszék a Milotay-h­ázaspár sérelmére elkövetett rágalmazásért zárt tárgyaláson Vukov Lukácsot hat, illetve négy hónapi fogházbüntetésre ítélte. Eckhardt Tibor és Ulain Ferenc országgyűlési képviselők panaszát most bírálta el a bün­tetőtörvény­szék dr. Szemák Jenő táblai tanácselnök veze­tésével. A törvényszék zárt tárgyaláson hallgatta ki a vád­lottat és folytatta le a bizonyítási eljárást, végül is ugyancsak zárt ajtók mögött hirdette ki az ítéletet. A tör­vényszék bűnösnek mondotta ki Vukov Lukácsot az Eck­hardt Tibor és Ulain Ferenc sérelmére elkövetett kétrend­beli rágalmazás vétségében és ezért négyhónapi fogházbün­tetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.­­ Alaptalan önbetörési vád egy ékszerész ellen. A múlt év nyarán betörők jártak Fráter Károly ékszerész Király­ utcai üzletében, akik az üzletet valósággal kifosz­tották. Az ékszerész a betörés miatt nyomban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, azonban különböző adatok alapján Fráter ellen indult meg az eljárás csalás bűntette miatt. A vád szerint ugyanis Fráter betörést kohott azért, hogy így húszezer pengő biztosítási összeghez jusson. Dr. Fenessy Ferenc bütetőtörvényszéki egyesbíró előtt Fráter Károly ártatlanságát hangoztatta. Dr. Hollósi Aladár védőügyvéd felszólalása után dr. Magosi Kálmán ügyész­ségi alelnök az ékszerész ellen a vádat bűncselekmény hiányában elejtette. A törvényszék vádelejtés alapján Fráter Károly ellen jogerősen megszüntette az eljárást.­­ Hetvenezer pengős csalás egy házeladásnál. Ivohn László és Bleyer Józef egykori olajkerekedők négy év előtt ingatlanközvetítő irodát nyitottak Tamdskovics Pé­ter szabómester lakásának egyik albérleti szobájában. Varga Sándor volt detektív megbízta a tulajdonosokat, hogy menyasszonya, Bobok Erzsébet számára szerezzenek egy eladó bérházat. Ugyanebben az időben ifj. Dem­ény Antal pesterzsébeti háztulajdonos többlakásos, emeletes bérházát 150.000 pengőért hajlandó volt eladni. Keim és Bleyer a gyanútlan háztulajdonostól üres megbízólevelet kaptak és ezt utólag, — megállapodás ellenére, — úgy állították­ ki, hogy Demény háza összesen 80.000 pengőért eladó. A hamisított megbízólevél alapján Varga Sándor és menyasszonya részére nyomban kiállították az adásvételi szerződést, dr. Kemény Arnold és dr. Havas József ügyvé­dek segítségével. A hamis szerződést a két ingatlanügy­­nök tanúképpen aláíratta Tamoskovics Péter szabómester­rel és Lé­vi Henrik szabósegéddel is. Kohn és Bleyer ilym­ó­­dom potom 80.000 pengőért Varga és Bobok Erzsébet ke­zére juttatta a 150.000 pengőt érő bérházat. A kárvallott háztulajdonos feljelentésére a társaság tagjai ellen meg­indult a bűnvádi eljárás. Kohn Lászlót háromévi, Bleyer Józsefet kétévi, Varga Sándort két és félévi fegyházra, Tamoskovics Pétert egyévi, Lám Henriket nyolchónapi bör­tönre, Bobok Erzsébetet pedig háromhónapi fogházra ítélte. Kemény Arnold és Havas József ügyvédeket a tör­vényszék felmentette. A tábla Majoross-tanácsa, dr. Bartha József kir. ügyész, továbbá dr.Szentpétery Gyula, dr. Both Jenő, dr. Pap Jenő, és ifj. dr. Virág Gyula ügyvédek fel­szólalása után Kohn László büntetését kétévi és három­hónapi fegyházra, Bleyer büntetését egyévi, Varga Sán­dorét másfélévi börtönre mérsékelte, a többi vádlottat pe­dig felmentette, illetve­­a felmentő ítéleteket helyben­hagyta. Dr. Havas József és dr. Kemény Arnold ügyvédek felmentése jogerős. — Ha fáradt és izgatott, ha a hasban feszülés érzése kínozza és gyakori félelemérzetben szenved, akkor igyák reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet, mert ez megszünteti az emésztési za­varok okait, csökkenti a mérges bélgázfejlődést s elhárítja a vértódulásokat. — Meggyilkolta a szüleit. Szolnokról jelenti a Festi Hírlap tudósítója. Menyhárt Imre 23 éves jászfényszarui földmives január 28-án egy hatalmas késsel agyonszúrta anyját és apját, azután rájuk gyújtotta a házat. A szülő­­gyilkos legény iszákos, dologkerülő volt, szüleivel brutáli­san bánt és anyját többször meg is verte. Január 28-ikán az idős Menyhártné arra kérte a fiát, hogy amíg takaríta­nak, menjen ki a szobából, ő azonban ellenszegült, anyjá­nak támadt és egy kaszából készített harminc centiméter hosszú késsel szívenszúrta. Hasonló módon megölte azután a szobába berohanó édesapját is. A kettős gyilkosság után a legény felrohant a padlásra és felgyújtotta a házat. A szolnoki törvényszék Folkusházy-tanácsa szombaton vonta felelősségre a legényt, aki a bíróság előtt tagadott. Azt hajtogatta, hogy nem emlékszik semmire és úgy viselke­dett, mint egy elmebeteg. Az elmeorvosok megállapították azonban, hogy a gyilkos fiú nemcsak épelméjű, hanem rend­kívül ravasz gondolkodású. A törvényszék a szülőgyilkos Menyhárt Imrét életfogytig tartó fogházra ítélte. Az ítélet jogerős.­­ A magyar ügyvédi kar az elhelyezetten jogász­­ifjúságért. Napról-napra fokozódó érdeklődés nyilvánul meg a jogász és ügyvédi körökben az Országos ügyvéd­szövetségnek Debrecenben e hó 23-tól 26-ig megrendezendő vándorgyűlése iránt. A vándorgyűlés kiemelkedő eseménye lesz az állástalan jogászifjúság kérdésének megvitatása. A vitát, amelyben a magyarországi kamarák és ügyvéd­szövetségi osztályok kiküldöttein kívül az ügyvédjelölt szervezetek és más jogász szervezetek képviselői is részt­­ve­sznek, vitéz Szabó Lajosnak, a Magyar ügyvédek Nem­zeti Egyesülete elnökének és Katona Gábornak, a Bírói és Ügyvédvizsgázó Bizottság tagjának előterjesztései ve­zetik be. I Okleveles gépészmérnököt elektromos szakmában jártasat, némi gyakorlattal, nagy iparvállalat vidéki telepe részére keres. Ajánlatokat „B. J. 1931—4397“ jeligére a főkiadóba kérünk. SZAB­ASZ-GÉPET KERES MEGVÉTELRE nagy férfi konfekcióüzem. Ajánlatokat „Használt előny­ben 4357“ jeligére az Erzsébet-körúti főkiadóba kérünk. PESTI HÍRLAP 1935. Június 2., vasárnap, @31 ESŐKABÁT O­rfi és 44 Qi­ Crepe de 1­4 női.. P HIOW Chine .. P­e­­tői KÁROLY KÖRÚT 30. Dentária IL SZERVITA-TÉR 10. Geiger Testvérek A sivatag szíve. Irta : Walter L. Salt. Brigitta asszony a vacsorát főzte. Az arca komoly aggodalmat árult el. Bentwick John már hat nap előtt indult el a sivatag belsejébe a „Szerecsenfej“ oázishoz a „vörös“ Herronnal. Kezdettől fogva nem látta szívesen, hogy John, aki még egészen járatlan gyerek, ezzel a roesz­­hirű kalandorral együtt vágott neki ennek az útnak. De végre is . . . mégsem avatkozhatik bele John ügyeibe. Igaz, hogy úgyszólván csecsemő kora óta Brigitta asszony nevelte fel a nővére árván maradt kis­fiát, de mint okos asszony érezte, hogy a szeretetet is diplomáciával kell adagolni az ilyen érzékeny természetű s kissé túlságosan hiú fiúnak. Elgondolkodva kicsomagolta éléskamrájában a nagy doboz sót, amit tegnap vásárolt az átutazó karavántól, hogy kéznél legyen. Ebből kell megsóznia a krumplit, amit vacsorára készített. Mert Harrier Bill, a telep kovács­mestere, aki nála kosztolt, erősen sózva szerette a krumplit. Harrier Bill, mint általában a telep minden férfi­a, szinte áhitatos tisztelettel viseltetett Brigitta asszony Ivánt, aki a telep jó szelleme volt. Jókedélyű, önzetlen, jó­szívű asszony volt, aki mindenkinek a baját megértéssel hallgatta és szívesen volt bárkinek segítségére. Hirtelen lassan kinyílt az ajtó. Az asszony hátra­fordult ... a „vörös“ Herron állt az ajtóban feldúlt arc­cal. Amint az asszony meglátta, rémülten sikoltott fel. — Hol van John? Herron kezével kétségbeesést jelző mozdulatot tett és így szólt: — Meghalt . . . Az asszony arca elfehéredett. Mereven, némán nézett a „vörös“ Herronra. Mindent értett . . . Herron nyugta­lanul nézett körül s igy szólt: —­ Kétségbeejtő eset, Brigitta asszony . . . Tudom­, hogy a fiút mennyire szerette ... De én nem vagyok hibás ... a sivatag okozott mindent . . . Már kevés ivó­vizünk volt, mert egy tömlőnk kiszakadt. John őrjüngeni kezdett és a pisztolyával fenyegetődzve követelte a meg­maradt tömlőt, hogy egyedül kiigya. Erre kénytelen vol­tam a pisztolyomat előkapni . . . Nem akartam rálőni, csak a feje fölé céloztam, hogy talán az ijedtségtől észre­­tér, de a tevém félreugrott s a lövés a fiút homlokon találta . . . meghalt. Rémülettől eltorzult arccal folytatta, amikor látta, hogy az asszony köve meredt arccal, némán bámul reá. — Brigitta, maga tudja, hogy én is szerettem a fiút . . . Tudja, hogy a sivatag megőrjíti az embereket . . . Nem akartam szegény fiút bántani . . . De az emberek, akik a távolból velünk szembe jöttek . . . láttam a táv­csövemmel a karavánt . . . nem fogják ezt elhinni, ha meglátják a fiú holttestét és engem meghallgatás nélkül le fognak puffantani. Az asszony szeme villant, Herron szinte sírva kö­­nyörgött: — Már hallom a kiabálásukat . . . két perc múlva itt lesznek . . . Maga­ Brigitta a sivatag szive . . . nemes­­lelkű, mint az angyalok, rejtsen el engem, amíg el nem mentek! Csak most szólalt meg az asszony: — Hogy kívánhatja tőlem, aki mindenemet elvesz­tettem, maga, John gyilkosa, hogy az igazság útjába áll­jak? Már az ajtó előtt hangzott fel a tevék csoszogó lé­pése és a férfiak lármája. Brigitta jéghideg arccal így szólt: — Gyorsan lépjen be a hálófülkémbe! A következő másodpercben belépett Harriet Bill, aki vacsorázni jött és nyomában öt férfi, fáradtságtól és haragtól kipirult arccal. — Brigitta asszony — mondotta a csoport veze­tője —, errefelé látták azt a vörös gazembert . . . meg­ölte szegény Johnt . . . Az asszony hideg csodálkozással húzta fel a szem­öldökét : — Nem értem . . . Talán azt hiszik, hogy eldugtam John gyilkosát? A csoport bocsánatkér­eek közt elrobogott, Harriet Bill pedig leült a számára terített asztalhoz és szótlanul nézte az asszonyt. Brigitta asszony elébe tette a krumplit és Harrier csendben enni kezdett, csak a fejét csóválta, elgondolkodva. Hirtelen kilépett a rejtekhelyéről a „vörös“ Herron, kezében a pisztolyával. Harrier sötét pillantást vetett rá, de tovább evett. — Brigitta asszony, most már indulok ... — mon­dotta Herron — a tevémet a mély útban rejtettem el. Tegye teljessé a könyörületességét és adjon egy tömlő vizet az útra. Brigitta asszony az éléskamra felé indult, de most felállt Harriet­s így szólt fenyegető arccal, Herron pisz­tolyával nem törődve: — Te gazember, rosszabb vagy a gyilkosnál . . . Hadd tudja meg Brigitta asszony, hogy John nem halt meg a golyódtól, hanem sebesülten tovább próbált mászni ... a vérnyomok mutatják ... és szomjan pusz­tult el. — Hallgass, te vénasszony! — kiáltott rá a „vörös“ Herron — tudod, hogy nem süthetem el a pisztolyomat, mert meghallják odakinn ... de puszta kézzel fojtsak meg. — Csend legyen a házamban! — szólt róluk Bri­gitta asszony kemény hangon. Kihozott az éléskamrából egy vízzel telt tömlőt és odaadta Herronnak: — Itt a víz, takarodjék ! Herron felkapta a tömlőt és hálálkodást mormogva, elrohant. Harrier elgondolkodva szólalt meg: — Brigitta asszony, túlzásba viszi a jóságot! Miért nem hagyta, hogy azok a derék emberek szitává lőjjék ezt az aljas gyilkost? Az asszony megfogódzott az asztal szélébe és halkan­ felelte: — Mert nem érdemelte meg azt a könyörületes ha­lált ... A víztömlőbe, amit az útra adtam neki, beleürí­­tette rá az egész doboz sót . . . Csak azt sajnálom, hogy maga azt a jó krumplit most sótlanul kénytelen megenni...

Next