Pesti Hírlap, 1936. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
1936-05-13 / 110. szám
6 A felsőház pénzügyi bizottságának ülése A felsőház pénzügyi bizottsága kedden Teleszky János elnöklésével ülést tartott. A kormány részéről Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter és inkább Oszkár államtitkár jelent meg. A bizottság először az Országos Földhitelintézetről szóló törvényjavaslatot tárgyalta, amelyet dr. Mutschenbacher Emil előadó részletesen ismertetett. Szőke Gyula szólalt fel elsőnek. Nem látja a törvényjavaslatban a földbirtokreformmal, a telepítéssel és a hosszúlejáratú mezőgazdasági hitelekkel kapcsolatosan tisztán a kormány terveit. A törvényjavaslatot nem fogadta el. Teleszky János örömmel üdvözölte a pénzügyminisztert a nagyjelentőségű javaslat benyújtása alkalmából, amelyet szükségesnek és helyesnek tart és a lebonyolítás jogi és gazdasági konstrukcióját is célravezetőnek minősül. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter szólalt fel. A felszólalások megerősítették abban a meggyőződésében, hogy a törvényjavaslattal szolgálatot tett a hitelintézetek annyira kívánatos egyszerűsítésének, racionalizálásának és az agrárhitel egészséges megalapozásának is. A törvényjavaslat a hármas fúzió révén tulajdonképpen feltámasztotta és megerősíti a közép- és hosszúlejáratú agrárhitelnek központi szervét. Egyetért Teleszky Jánossal az altruista intézetek működésének lényeges feltételeire nézve, valamint abban is, hogy a belföldi piacot a jövőben lehetőleg alkalmassá kell tenni záloglevélelhelyezés számára. Cáfolta Szőke Gyula aggályait. A fúziós törvényjavaslat az összes érdekelteknek, tehát nemcsak az államnak, hanem a hitelezőknek, köztük a külföldieknek támogatásával és jelentős áldozatával jött létre s azt mind belföldön, mind külföldön — így legutóbb Genfben a Nemzetek Szövetsége pénz■ügyi bizottágában — nagy elismeréssel fogadták, ami megerősíti abban a véleményében, hogy ez a lépés mind a külföldi, mind a belföldi közhiteli érdekek szempontjából is helyes volt. Az egész rendezés elsősorban és legfőképpen a gazdatársadalom érdekeit kívánja szolgálni és így a szervezés és lebonyolítás körében is a gazdaérdekeltségek részvétele biztosítva lesz. A miniszter felszólalása után a bizottság a törvényjavaslatot Balogh Elemér és Visnya Ernő felszólalása után részleteiben is elfogadta. Ezután ,egyes közmunkák költségeinek fedezéséről" szóló törvényjavaslatot ismertette az előadó. Mutschenbacher Emil, Vida Jenő köszönetet mondott a kormánynak, különösen pedig a pénzügyminiszternek, amiért módot talált, hogy a költségvetésbe felvett összegeken felül még más után is biztosított bizonyos összeget közmunkákra. Kérte a pénzügyminiszert, tegye lehetővé a hitelösszeg mielőbbi felemelését, hogy minél több munkást tudjon az ipar foglalkoztatni Balogh Elemér utalt arra, hogy a jövőben lehetőleg inkább drágább, de jó utak készüljenek és azok karbantartását megfelelően ellenőrizzék. Felvetette egy nagyobb útépítési beruházási program gondolatát német mintára, amelyet jegybankhitellel lehetne finanszírozni. Wekerle Sándor kifejtette, hogy csak megbízható vállalkozóval szabad építtetni utakat és ügyelni az utak karbantartására. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter részletesen válaszolt a felszólalásokra, örömmel állapította meg, hogy a javaslatot mindenki helyesléssel fogadta. Kiemelte, hogy a transzferpénzekből felveendő 13,6 millió pengőnek túlnyomó részét mezőgazdasági célokat szolgáló beruházásokra fordítják, amivel a kormány új korszakot óhajt megnyitni a mezőgazdasági munkanélküliség leküzdésére és az úgynevezett alföldi kérdés megoldására irányuló törekvésekre. Ezt szolgálja az az ötmillió pengő, amelyet ebben az évben mint első részletet fordít az Alföld öntözésére és csatornázására. Ezt célozzák az Alföld fásítására és erdősítésére a költségvetésbe felvett felemelt összegek. Ezt célozza részben a kormánynak az iparfejlesztési politika terén elfoglalt amaz álláspontja is, hogy az iparosítást a vidék és főleg az Alföld felé kell terelni. Az útépítésekkel kapcsolatban megjegyezte a miniszter, hogy a legfontosabb kérdést — a létező utak jobb karbantartását — célozza az a félmillió pengővel emelt összeg, amely a költségvetésben egyelőre összesen négymillió pengővel van felvéve. A bekötő utak építésére a kormány különös súlyt helyez. A javaslatban a 27 millió pengő beruházási kölcsön igénybevételére olyan megoldást talált, amely egyáltalán nem, vagy alig veszi igénybe a belföldi tőkepiacot és így nem érinti a magángazdaságnak annyira kívánatos fokozatos tőkeképző erejét. A bizottság ezután a javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadta. Interpelláció a felsőházban. Szontágh Jenő felsőházi tag interpellációt jegyzett be a felsőház interpellációs könyvébe a cseh nemzetvédelmi törvény végrehajtása tárgyában. Közismert, hogy a cseh-szlovák törvényhozás legutóbb törvényjavaslatot fogadott el, mely szerint a határ mentén 10 kilométeres távolságban joga van a cseh-szlovák államnak álambiztonsági okokból bármilyen birtokot kisajátítani. Ez a törvény kétségkívül súlyosan érinti a határ mentén lakó magyar kisebbségeket és nyilvánvaló szándéka a színtiszta magyar határterületeket elnemzetleníteni. A törvény tehát politikai célzatú és sérti a békeszerződés határozmányait. Gróf Nemes «János gróf Széchenyi Aladár utódja a felsőházban. Gróf Széchenyi Aladár halálával megüresedett egy hely az örökös főrendiházi tagok sorából választandó felsőházi tagok számában. A soron következő hely gróf Nemes Jánost illeti meg, akit a felsőhöz igazolóbizottsága rövidesen be is hív. Gróf Nemes János közi mértén gróf Bethlen István elvbarátaihoz tartozik. PESTI HÍRLAP 1936. május 13., Mtsrda. Egyetem és Komit Gyula rektor beszéde a Pázmány Péter Tudomány■ egyetem tanévzáró közgyűlésén. A Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem ma, kedden délelőtt ünnepelte alapításának 301-ik és újjáalakításának 156-ik évfordulóját, amelyek naptár szerint egy napi különbözettel összeesnek. Az ünnepi közgyűlést az Egyetemi Templomban hálaadó istentisztelet előzte meg, amelyet dr. Palaky Arnold prelátus celebrált a Papnevelőintézet növendékeinek segédletével. A szentmise után az egyetemi tanács élén Kornis Gyula rektor magnifikusszal és követve a , nagyszámú közönség által az Egyetem dísztermébe vonult, ahol a teljesszámú megjelent tanári karon kívül megjelentek a kultuszkormány, a Magyar Tudományos Akadémia s a többi tudományos intézetei, képviselői. A karzatokat az ifjúság foglalta el. A tanács bevonulása után felcsendült a Nemzeti Hiszekegy, amelyet az egyetemi énekkarok adtak elő. Az egyetem viszonya a politikához. Az ezt követő áhitatos csendben Kornis Gyula rektor kezdte meg ünnepi beszédét, amelynek Egyetem és politika volt a fütte. —■ Mi az egyetem viszonya a politikához! — vetette fel a kérdést a rektor. — E kérdés tudományoselméleti probléma s nem pusztán hatalmi kérdés. Az egyetem középkori eredetétől kezdve nemcsak nemzeti intézmény, hanem a tudománynak nemzetközi szervezete is. Nem lehet tehát, közömbös a magyar egyetemekre sem, vajon a politikának új, diktatórius éghajlata alatt az önkormányzatára mindig büszke egyetem micsoda reformokon megy keresztül oly nagy nemzetek kebelében, mint a német, az olasz és az orosz? Vájjon a politika nem forgatja-e ki itt az európai egyetemi életformát immár hét évszázados történeti szervezetéből és hagyományos jogaiból? E pontnál Kornis rektor óvást emelt az ellen, hogy elvi fejtegetéseit bárki is a jelen magyar politikai viszonyokra alkalmazza és kiélezze, mert a magyar egyetemek s a közoktatási kormányzat között teljes összhang uralkodik, az egyetem ősi jogait az államhatalom részéről nálunk semmiféle veszedelem nem fenyegeti. — Az új tudománypolitika, amelynek eszménye a régit leromboló scientia militans, támadja a magát ,, előfeltételmentesnek“ hivő tudományt, azonban figyelmen kívül hagyja, hogy ha vannak is a tudománynak előfeltételei, ez nincsen ellentétben a tudomány „tárgyilagosságával“. Mert a tudomány éppen A maga előfeltételeit is tudatos vizsgálat tárgyává teszi, folyton bírálja, érvényfokát próbaköre teszi s ebben különbözik a közönséges dogmatikus ismerettől. Ebbe az igazság elérését célzó gondolkodásba beleszövődhetnek tudományon kívülitényezők is, így a politikai érzület is, azonban ezzel gyakran csak megfogyatkozik az igazi tudományos törekvés, az elfogulatlan igazságkutatás. A tudományos gondolkodás szubjektív és objektív politikai előfeltételeit is a tudomány kritikai vizsgálat alá veszi. Parlamenti rendszer és diktatúra. Természetes az előbbiek alapján, hogy az egyetem számára nem kívánatos a politikától való eleve megkötöttség, amely számos területen nem engedi meg a szabad kutatást, a vitát, az ellenőrzést, az igazságnak autonóm és fesztelen, egyedül az ész logikai evidenciáján alapuló fürkészését, az önálló gondolkodást. A tudományt képviselő egyetem a szabad vita helye, ahol egyedül az észnek kell ítélnie, a politika ellenben az igazságot hatalmi szóval akarja eldönteni, legyen ez a diktátor parancsszava, vagy a parlamenti többség követelménye. Eldöntheti-e azonban egy ember hatalmi akarata, vagy a képviselők adott többségének szavazata az „igazságot“? A dolgok logikuma nyilván független a szavazatoktól: az, ami igaz, magában igaz, akár egy, akár sok ember állítja. Azonban ki meri ma állítani, hogy a gazdasági, társadalmi érdekeltségek alapján szilárd pártokba tömörült parlamentben az emberek egymást északokkal meggyőzni akarják, vagy magukat meggyőzetni engedik? A parlamenti élet mai pártmegkötöttsége mellett a politikai „igazság" egyedüli biztosítéka a pártvezér belátásának evidenciafoka. Politikailag a pillanat számára mindig az lesz „igaz", amit a többségi hatalom legfőbb személyi képviselője gondol, az új politikai rendszerek nyelvén szólva, amit a Duce vagy Führer gondol. Ebből semmi baj nem támad az „igazságra“ nézve, ha a diktátor olyan kiváló géniusz, aki a tárgyak imminens természetét mély intencióval ragadja meg s belső logikájukat eszével helyesen követni tudja. Az igazságnak elég, ha egy ember látja is meg: sok elme parlamentáris akkumulációja és tömeglogikája nem éppen biztosíték az igazság helyes megpillantására. De kérdés, vájjon mi benne a túlnyomó: a logikus ész e, vagy a hatalmi akarat? Vájjon a kettőnek, milyen viszonya él lelkében? — A politikában a hatalmi akarat rendszerint sokkal több, mint az igazságra törekvő akarat, a Wille zur Macht döntőbb lelki indíték, mint a Wille zur Warheit, anélkül, hogy a tiszta szándékú politikus is ennek tudatában lenne. A tudományos gondolkodás és a politikai gondolkodás belső struktúrája elüt egymástól: az előbbi az észből, az utóbbi főkép a hatalmi akaratból táplálkozik. — Ezen a pszichológiai alapon érthető a különbség az egyetem, mint a tudományos gondolkodás képviselője s az állami hatalom, mint a politikai gondolkodás képviselője között. Ezért, nincsen joga az Utóbbinak erőszakkal az Hobbi fölé kerekednie.— Az államnak azért is szüksége van az egyetemre, mert a tudománynak egyik legmagasabbrendű feladata az igazi állam eszméjének kutatása,, a meglevő állam bírálata s a jobb állam gondolatának kialakítása. Amit ők gondolnak, azt nem az állami hatalom időleges birtokosainak hatalmi igényei nyomán gondolják, hanem önállóan és ezektől függetlenül; nem a hatalom kiszolgálása, hanem eszmei irányítása a céljuk. Akár a szélső demokrácia, amely a tömeg diktatúrája, akár kommunista, akár az egyoldalú nemzeti parancsuralmi rendszer, egyformán veszedelmes az egyetemre. Az egyetemeket manapság az élettől való idegességgel és elfordultsággal vádolják, azzal, hogy nem hallatják szavukat a nemzet sorsára annyira döntő politikában. De azok, akik az egyetemtől mint ilyentől politikai megnyilatkozást kívánnak, ezt rendszerint abban a hitben teszik, hogy az politikai állásfoglalásukat fogja az egyetem a tudomány nevében igazolni és szentesíteni. Eszük ágában sincsen azonban elfogadni az egyetem, véleményét, ha ez az ő meggyőződésükkel ellenkezőt tanácsolna a nemzet életbevágó kérdéseiben. — Hogyan férne ez össze eszmei lényegével, vagyis a tudományos kutatás és oktatás logikai és etikai természetével? A tudomány, így az államelmélet is, megállapít bizonyos alapelveket. De ezek gyakorlati alkalmazása, a konkrét politikai helyzetben való döntés már a tudománynak, mint ilyennek, körén kívül esik. Ezek mérlegelése s a nyomában fakadó cselekvés nem az AW&m-elnéletnek, hanem a lényeglátó ösztönnel s intuícióval működő államművészetnek dolga, nem a metodikus észnek, hanem az akaratnak ügye. — Ha az egyetem gyakorlati politikai kérdésekben állást foglalna s valamely párthoz nyiltan csatlakoznék, azaz: nem észbeli-elméleti, hanem akaratbeli döntésre is határozná el magát, akkor ennek nem sok értelme és értéke lenne. Miért? Mert nem lenne tudományos döntés, már pedig az egyetemnek csakis a tudomány ad különös méltóságot és tekintélyt. Nemzeti érzület ápolása az ifjuságban — Azzal, hogy az egyetem gyakorlati politikai állásfoglalásra nem hivatott testület, nem ellenkezik az egyetemnek, mint legmagassabbrendű nemzeti művelődési intézménynek alapvető feladata: a nemzeti érzületnek az ifjúságban minden téren a legintenzívebb ápolása és fejlesztése. Ennek, az általános politikai nevelésnek nem a napi politika, hanem az örök nemzeti politika, a nemzet nagy, pártokon felülálló történeti aspirációja a tárgya. Ha ilyen értelemben az egyetem politikai jelleget ölt is, nem válik pártegyetemmé, mert az egyetemes nemzeti politika nem pártpolitika. Az egyetem sohasem törpülhet a politikai hatalom puszta propaganda-szervévé, tanárai sohasem süllyedhetnek az államtól fizetett politikai eszmekereskedőkké, amint ezt ma Európa több nagy nemzetének új politikai rendszere az elbocsátás fenyegetésével megköveteli tőlük. Azzal is vádolják az „absztrakt szellemű“ egyetemeket, hogy az élettől való idegenségükben nem termelik ki a nemzet vezéreit, a Führereket; ezek többnyire nem egyetemi végzettségű emberek, akik talán éppen annak köszönhetik a bennük szunynyadó erők szabad kibontakozását, hogy alkotó ösztöneiket, önkénytelen intuíciójukat nem tompította el és bénította meg az egyetem elvont terhes erudiciója s nem hervaszthatta el már korán elméjük frisseségét. Ezzel a váddal szemben azonban kettőt kell fontolóra vennünk. Először is senki sem tagadhatja, hogy a nemzetnek vezető szakemberei csekély kivétellel mégis csak az egyetemek Alma Mater-eiből kerültek ki. Másodszor: az egyetemnek nem lehet feladata politikai vezéreket nevelni. Az úttörő nagy államférfi non fit, sed nascitur. Hogyan adhatná meg neki az egyetem, amely az igazságra, nem pedig a hatalomra való törekvés helyé, azt az elszántságot, hatalmi öntudatot, gyakorlati beleélőképességet, valóság- és arányérzést, amely mind a nagystílusú politikai művészetnek elemi lelki kelléke? — Az eddigiekben az egyetemet védtük meg a politika túlkapásaival szemben, ami a gyakoribb tipikus eset. De ép így illetékességi határa mögé kell szorítanunk a tudományt s az egyetemet is a politikával szemben. A tudományban is tagadhatatlanul bennrejlik bizonyos hatalomvágy: az ész imperializmusa. A tudományban s rajta keresztül az egyetemben is gyakran megvan a hajlandóság, hogy gőgösen öncélnak és önértéknek érzi magát; racionalizmusa egymaga akarja kisajátítani az értékek egész tábláját s minden egyéb érték és életforma helyébe akar lépni. Az egyetem ne alakuljon át a politika küzdőterévé. — Az egyetem ragaszkodjék továbbra is régi eszményéhez s legyen a humanizmus tűzhelye s ne a politizmus arénája. Ez nem a dogmatikus liberalizmus laisser-faire-je, amely az államtól mindent, a gazdasági életet épp úgy, mint a tudományt külön választani iparkodott, hogy szabadon bontakozhassék ki korlátozás nélkül, hanem az igazságkutatás szükséges lelki föltétele és etikai követelménye, mert a nem-szabad tudomány voltaképpen már nem tudomány. A tudomány s vele az egyetem lélekben elpusztul, ha nem az állandót, a változatlant, a tárgyakban magukban rejlő időtlen törvényszerűséget és szerkezetet keresheti, hanem ehelyett egy múlandó párt politikai és világnézeti dogmatikájának szolgálatába kényszerül. Kornis Gyula beszéde, ez a, minden időkre érvényes klasszikus tanulmány mély hatást tett a jelenlévőkre, akik hosszasan ünnepelték a jubileumi év nagyérdemű rektorát. A közgyűlés végén Mellék János bölcsészetkari dékán tett jelentést az egyetemi pályázatokról.