Pesti Hírlap, 1936. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

1936-05-13 / 110. szám

6 A felsőház pénzügyi bizottságának ülése A felsőház pénzügyi bizottsága kedden Te­­leszky János elnöklésével ülést tartott. A kormány részéről Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter és inkább Oszkár államtitkár jelent meg. A bizottság először az Országos Földhitelinté­zetről szóló törvényjavaslatot tárgyalta, amelyet dr. Mutschenbacher Emil előadó részletesen ismertetett. Szőke Gyula szólalt fel elsőnek. Nem látja a tör­vényjavaslatban a földbirtokreformmal, a telepítés­sel és a hosszúlejáratú mezőgazdasági hitelekkel kapcsolatosan tisztán a kormány terveit. A törvény­­javaslatot nem fogadta el. Teleszky János örömmel üdvözölte a pénzügyminisztert a nagyjelentőségű javaslat benyújtása alkalmából, amelyet szükséges­nek és helyesnek tart és a lebonyolítás jogi és gaz­dasági konstrukcióját is célravezetőnek minősül. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter szólalt fel. A felszólalások megerősítették abban a meggyőző­désében, hogy a törvényjavaslattal szolgálatot tett a hitelintézetek annyira kívánatos egyszerűsítésének, racionalizálásának és az agrárhitel egészséges meg­alapozásának is. A törvényjavaslat a hármas fúzió révén tulajdonképpen feltámasztotta és megerősíti a közép- és hosszúlejáratú agrárhitelnek központi szervét. Egyetért Teleszky Jánossal az altruista in­tézetek működésének lényeges feltételeire nézve, va­lamint abban is, hogy a belföldi piacot a jövőben lehetőleg alkalmassá kell tenni záloglevélelhelyezés számára. Cáfolta Szőke Gyula aggályait. A fúziós törvényjavaslat az összes érdekelteknek, tehát nem­csak az államnak, hanem a hitelezőknek, köztük a külföldieknek támogatásával és jelentős áldozatával jött létre s azt mind belföldön, mind külföldön — így legutóbb Genfben a Nemzetek Szövetsége pénz­­■ügyi bizottágában — nagy elismeréssel fogadták, ami megerősíti abban a véleményében, hogy ez a lépés mind a külföldi, mind a belföldi közhiteli ér­dekek szempontjából is helyes volt. Az egész rendezés elsősorban és legfőképpen a gazdatársadalom érdekeit kívánja szolgálni és így a szervezés és lebonyolítás körében is a gazdaérdekelt­ségek részvétele biztosítva lesz. A miniszter felszólalása után a bizottság a törvényjavaslatot Balogh Elemér és Visnya Ernő fel­szólalása után részleteiben is elfogadta. Ezután ,­egyes közmunkák költségeinek fedezé­séről"­ szóló törvényjavaslatot ismertette az előadó. Mutschenbacher Emil, Vida Jenő köszönetet mon­dott a kormánynak, különösen pedig a pénzügymi­niszternek, amiért módot talált, hogy a költségve­tésbe felvett összegeken felül még más után is biz­tosított bizonyos összeget közmunkákra. Kérte a pénzügyminiszert, tegye lehetővé a hitelösszeg mi­előbbi felemelését, hogy minél több munkást tudjon az ipar foglalkoztatni Balogh Elemér utalt arra, hogy a jövőben lehe­tőleg inkább drágább, de jó utak készüljenek és azok karbantartását megfelelően ellenőrizzék. Felvetette egy nagyobb útépítési beruházási program gondola­tát német mintára, amelyet jegybankhitellel lehetne finanszírozni. Wekerle Sándor kifejtette, hogy csak megbíz­ható vállalkozóval szabad építtetni utakat és ügyelni az utak karbantartására. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter részletesen válaszolt a felszólalásokra, örömmel állapította meg, hogy a javaslatot mindenki helyesléssel fogadta. Ki­emelte, hogy a transzferpénzekből felveendő 13,6 mil­lió pengőnek túlnyomó részét mezőgazdasági célokat szolgáló beruházásokra fordítják, amivel a kormány új korszakot óhajt megnyitni a mezőgazdasági mun­kanélküliség leküzdésére és az úgynevezett alföldi kérdés megoldására irányuló törekvésekre. Ezt szol­gálja az az ötmillió pengő, amelyet ebben az évben mint első részletet fordít az Alföld öntözésére és csa­tornázására. Ezt célozzák az Alföld fásítására és er­dősítésére a költségvetésbe felvett felemelt összegek. Ezt célozza részben a kormánynak az iparfejlesztési politika terén elfoglalt amaz álláspontja is, hogy az iparosítást a vidék és főleg az Alföld felé kell terelni. Az útépítésekkel kapcsolatban megjegyezte a miniszter, hogy a legfontosabb kérdést — a létező utak jobb karbantartását — célozza az a félmillió pengővel emelt összeg, amely a költségvetésben egy­előre összesen négymillió pengővel van felvéve. A bekötő utak építésére a kormány különös súlyt he­lyez. A javaslatban a 27 millió pengő beruházási köl­csön igénybevételére olyan megoldást talált, amely egyáltalán nem, vagy alig veszi igénybe a belföldi tőkepiacot és így nem érinti a magángazdaságnak annyira kívánatos fokozatos tőkeképző erejét. A bizottság ezután a javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadta. Interpelláció a felsőházban. Szontágh Jenő felsőházi tag interpellációt jegy­zett be a felsőház interpellációs könyvébe a cseh nemzetvédelmi törvény végrehajtása tárgyában. Közismert, hogy a cseh-szlovák törvényhozás leg­utóbb törvényjavaslatot fogadott el, mely szerint a határ mentén 10 kilométeres távolságban joga van a cseh-szlovák államnak álambiztonsági okokból bár­milyen birtokot kisajátítani. Ez a törvény kétség­kívül súlyosan érinti a határ mentén lakó magyar kisebbségeket és nyilvánvaló szándéka a színtiszta magyar határterületeket elnemzetleníteni. A tör­vény tehát politikai célzatú és sérti a békeszerződés határozmányait.­ ­Gróf Nemes «János gróf Széchenyi Aladár utódja a felsőházban. Gróf Széchenyi Aladár halálával megüresedett egy hely az örökös főrendiházi tagok sorából válasz­tandó felsőházi tagok számában. A soron következő hely gróf Nemes Jánost illeti meg, akit a felsőhöz igazolóbizottsága rövidesen be is hív. Gróf Nemes János közi­ mértén gróf Bethlen István elvbarátai­hoz tartozik. PESTI HÍRLAP 1936. május 13., Mtsrda. Egyetem és Komit Gyula rektor beszéde a Pázmány Péter Tudomány■ egyetem tanévzáró közgyűlésén. A Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem ma, kedden délelőtt ünnepelte alapításának 301-ik és újjáalakításának 156-ik évfordulóját, amelyek naptár szerint egy napi különbözettel összeesnek. Az ünnepi közgyűlést az Egyetemi Templomban hálaadó isten­­tisztelet előzte meg, amelyet dr. Palak­y Arnold pre­­látus celebrált a Papnevelőintézet növendékeinek se­gédletével. A szent­mise után az egyetemi tanács élén­­ Kornis Gyula rektor magnifikusszal és követve a , nagyszámú közönség által az Egyetem dísztermébe vonult, ahol a teljesszámú megjelent tanári karon kívül megjelentek a kultuszkormány, a Magyar Tu­dományos Akadémia s a többi tudományos intézetei, képviselői. A karzatokat az ifjúság foglalta el. A ta­nács bevonulása után felcsendült a Nemzeti Hiszek­egy, amelyet az egyetemi énekkarok adtak elő. Az egyetem viszonya a politikához. Az ezt követő áhitatos csendben Kornis Gyula rektor kezdte meg ünnepi beszédét, amelynek Egye­tem és politika volt a fü­tte. —■ Mi az egyetem viszonya a politikához! — ve­tette fel a kérdést a rektor. — E kérdés tudományos­­elméleti probléma s nem pusztán hatalmi kérdés. Az egyetem középkori eredetétől kezdve nemcsak nem­zeti intézmény, hanem a tudománynak nemzetközi szervezete is. Nem lehet tehát, közömbös a magyar egyetemekre sem, vaj­­on a politikának új, diktatórius éghajlata alatt az önkormányzatára mindig büszke egyetem micsoda reformokon megy keresztül oly nagy nemzetek kebelében, mint a német, az olasz és az orosz? Vájjon a politika nem forgatja-e ki itt az európai egyetemi életformát immár hét évszázados történeti szervezetéből és hagyományos jogaiból? E pontnál Kornis rektor óvást emelt az ellen, hogy elvi fejtegetéseit bárki is a jelen magyar politikai viszo­nyokra alkalmazza és kiélezze, mert a magyar egye­­­tem­ek s a közoktatási kormányzat között teljes össz­­hang uralkodik, az egyetem ősi jogait az államhata­lom részéről nálunk semmiféle veszedelem nem fe­nyegeti. — Az új tudománypolitika, amelynek eszménye a régit leromboló scientia militans, támadja a magát ,, előfeltételmentesnek“ hivő tudományt, azonban figyelmen kívül hagyja, hogy ha vannak is a tudo­mánynak előfeltételei, ez nincsen ellentétben a tudo­mány „tárgyilagosságával“. Mert a tudomány éppen A maga előfeltételeit is tudatos vizsgálat tárgyává teszi, folyton bírálja, érvényfokát próbaköre teszi s ebben különbözik a közönséges dogmatikus ismerettől. Ebbe az igazság elérését célzó gondolkodásba bele­­szövődhetnek tudományon kívüli­­tényezők is, így a politikai érzület is, azonban ezzel gyakran csak meg­fogyatkozik az igazi tudományos törekvés, az elfogu­latlan igazságkutatás. A tudományos gondolkodás szubjektív és objektív politikai előfeltételeit is a tu­domány kritikai vizsgálat alá veszi. Parlamenti rendszer és diktatúra.­ ­ Természetes az előbbiek alapján, hogy az egyetem számára nem kívánatos a politikától való eleve megkötöttség, amely számos területen nem­ en­gedi meg a szabad kutatást, a vitát, az ellenőrzést, az igazságnak autonóm és fesztelen, egyedül az ész logikai evidenciáján alapuló fü­rkészését, az önálló gondolkodást. A tudományt képviselő egyetem a sza­bad vita helye, ahol egyedül az észnek kell ítélnie, a politika ellenben az igazságot hatalmi szóval akarja eldönteni, legyen ez a diktátor parancsszava, vagy a parlamenti többség követelménye. Eldöntheti-e azon­ban egy ember hatalmi akarata, vagy a képviselők adott többségének szavazata az „igazságot“? A dol­gok logikuma nyilván független a szavazatoktól: az, ami igaz, magában igaz, akár egy, akár sok ember állítja.­­ Azonban ki meri ma állítani, hogy a gazda­sági, társadalmi érdekeltségek alapján szilárd pár­tokba tömörült parlamentben az emberek egymást északokkal meggyőzni akarják, vagy magukat meg­­győzetni engedik? A parlamenti élet mai pártmegkö­­töttsége mellett a politikai „igazság" egyedüli bizto­sítéka a pártvezér belátásának evidencia­foka. Poli­tikailag a pillanat számára mindig az lesz „igaz", amit a többségi hatalom legfőbb személyi képviselője gondol, az új politikai rendszerek nyelvén szólva, amit a Duce vagy Führer gondol. Ebből semmi baj nem támad az „igazságra“ nézve, ha a diktátor olyan kiváló géniusz, aki a tárgyak imminens természetét mély intencióval ragadja meg s belső logikájukat eszével helyesen követni tudja. Az igazságnak elég, ha egy ember látja is meg: sok elme parlamentáris akkumulációja és tömeglogikája nem éppen biztosí­ték az igazság helyes megpillantására. De kérdés, vájjon mi benne a túlnyomó: a logikus ész­ e, vagy a hatalmi akarat? Vájjon a kettőnek, milyen viszonya él lelkében? — A politikában a hatalmi akarat rendszerint sokkal több, mint az igazságra törekvő akarat, a Wille zur Macht döntőbb lelki indíték, mint a Wille zur Warheit, anélkül, hogy a tiszta szándékú politikus is ennek tudatában lenne. A tudományos gondolkodás és a politikai gondolkodás belső struk­túrája elüt egymástól: az előbbi az észből, az utóbbi főkép a hatalmi akaratból táplálkozik. — Ezen a pszichológiai alapon érthető a különb­ség az egyetem, mint a tudományos gondolkodás kép­viselője s az állami hatalom, mint a politikai gon­dolkodás képviselője között. Ezért, nincsen joga az Utóbbinak erőszakkal az Hobbi fölé kerekednie.­­—­ Az államnak azért is szüksége van az egye­temre, mert a tudománynak egyik legmagasabbrendű feladata az igazi állam­ eszméjének kutatása,, a meg­levő állam bírálata s a jobb állam gondolatának ki­alakítása. Amit ők gondolnak, azt nem az állami ha­talom időleges birtokosainak hatalmi igényei nyo­mán gondolják, hanem önállóan és ezektől függetle­nül; nem a hatalom kiszolgálása, hanem eszmei irá­­nyítása a céljuk.­­ Akár a szélső demokrácia, amely a tömeg diktatúrája, akár kommunista, akár az egyoldalú nemzeti parancsuralmi rendszer, egyformán veszedel­mes az egyetemre. Az egyetemeket manapság az élet­től való ideges­séggel és elfordultsággal vádolják, az­zal, hogy nem hallatják szavukat a nemzet sorsára annyira döntő politikában. De azok, akik az egye­temtől mint ilyentől politikai megnyilatkozást kí­vánnak, ezt rendszerint abban a hitben teszik, hogy az politikai állásfoglalásukat fogja az egyetem a tudomány nevében igazolni és szentesíteni. Eszük ágában sincsen azonban elfogadni az egyetem, véle­ményét, ha ez az ő meggyőződésükkel ellenkezőt ta­nácsolna a nemzet életbevágó kérdéseiben. — Hogyan férne ez össze eszmei lényegével, vagyis a tudományos kutatás és oktatás logikai és etikai természetével? A tudomány, így az államelmé­let is, megállapít bizonyos alapelveket. De ezek gya­korlati alkalmazása, a konkrét politikai helyzetben való döntés már a tudománynak, mint ilyennek, kö­rén kívül esik. Ezek mérlegelése s a nyomában fa­kadó cselekvés nem az AW&m-elnéletnek, hanem a lényeglátó ösztönnel s intuícióval működő állam­­művé­szetnek dolga, nem a metodikus észnek, hanem­ az akaratnak ügye. — Ha az egyetem gyakorlati politikai kérdések­ben állást foglalna s valamely párthoz nyiltan csat­lakoznék, azaz: nem észbeli-elméleti, hanem akarat­beli döntésre is határozná el magát, akkor ennek nem sok értelme és értéke lenne. Miért? Mert nem lenne tudományos döntés, már pedig az egyetemnek csakis a tudomány ad különös méltóságot és tekintélyt. Nemzeti érzület ápolása az ifjuságban — Azzal, hogy az egyetem gyakorlati politikai állásfoglalásra nem hivatott testület, nem ellenke­zik az egyetemnek, mint legmagassabbrendű nem­zeti művelődési intézménynek alapvető feladata: a nemzeti érzületnek az ifjúságban minden téren a legintenzívebb ápolása és fejlesztése. Ennek, az álta­lános politikai nevelésnek nem­ a napi politika, ha­­nem az örök nemzeti politika, a nemzet nagy, párto­kon felülálló történeti aspirációja a tárgya. Ha ilyen értelemben az egyetem politikai jelleget ölt is, nem válik pártegyetemmé, mert az egyetemes nemzeti politika nem pártpolitika. Az egyetem sohasem tör­­pülhet a politikai hatalom puszta propaganda-szer­vévé, tanárai sohasem süllyedhetnek az államtól fize­tett politikai eszmek­ereskedőkké, amint ezt ma Európa több nagy nemzetének új politikai rendszere az elbocsátás fenyegetésével megköveteli tőlük.­­ Azzal is vádolják az „absztrakt szellemű“ egyetemeket, hogy az élettől való idegenségükben nem termelik ki a nemzet vezéreit, a Führereket; ezek többnyire nem egyetemi végzettségű emberek, akik talán éppen annak köszönhetik a bennük szuny­­nyadó erők szabad kibontakozását, hogy alkotó ösz­töneiket, önkénytelen intuíciójukat nem tompította el és bénította meg az egyetem elvont terhes erudi­­ciója s nem hervaszthatta el már korán elméjük frisseségét. Ezzel a váddal szemben azonban kettőt kell fontolóra vennünk. Először is senki sem tagad­hatja, hogy a nemzetnek vezető szakemberei csekély kivétellel mégis csak az egyetemek Alma Mater-eiből kerültek ki. Másodszor: az egyetemnek nem lehet feladata politikai vezéreket nevelni. Az úttörő nagy államférfi non fit, sed nascitur. Hogyan adhatná meg neki az egyetem, amely az igazságra, nem pedig a hatalomra való törekvés helyé, azt az elszántsá­got, hatalmi öntudatot, gyakorlati beleélőképességet, valóság- és arányérzést, amely mind a nagystílusú politikai művészetnek elemi lelki kelléke? — Az eddigiekben az egyetemet védtük meg a politika túlkapásaival szemben, ami a gyakoribb tipikus eset. De ép így illetékességi határa mögé kell szorítanunk a tudományt s az egyetemet is a politi­kával szemben. A tudományban is tagadhatatlanul bennrejlik bizonyos hatalomvágy: az ész imperializ­­musa. A tudományban s rajta keresztül az egyetem­ben is gyakran megvan a hajlandóság, hogy gőgö­sen öncélnak és önértéknek érzi magát; racionaliz­musa egymaga akarja kisajátítani az értékek egész tábláját s minden egyéb érték és életforma helyébe akar lépni. Az egyetem ne alakuljon át a politika küzdőterévé. — Az egyetem ragaszkodjék továbbra is régi esz­ményéhez s legyen a humanizmus tűzhelye s ne a politizmus arénája. Ez nem a dogmatikus liberaliz­mus laisser-faire-je, amely az államtól mindent, a gazdasági életet épp úgy, mint a tudományt külön választani iparkodott, hogy szabadon bontakozhassék ki korlátozás nélkül, hanem az igazságkutatás szük­séges lelki föltétele és etikai követelménye, mert a nem-szabad tudomány voltaképpen már nem tudo­mány. A tudomány s vele az egyetem lélekben el­pusztul, ha nem az állandót, a változatlant, a tár­gyakban magukban rejlő időtlen törvényszerűséget és szerkezetet keresheti, hanem ehelyett egy múlandó párt politikai és világnézeti dogmatikájának szolgá­latába kényszerül. Kornis Gyula beszéde, ez a, minden időkre ér­vényes klasszikus tanulmány mély hatást tett a je­­lenlévőkre, akik hosszasan ünnepelték a jubileumi év nagyérdemű rektorát. A közgyűlés végén Mellék János bölcsészetkari dékán tett­ jelentést az egyetemi pályázatokról.

Next