Pesti Hírlap, 1936. október (58. évfolyam, 224-250. szám)

1936-10-08 / 230. szám

6 Gömbös és az orvosok. Harctéri visszaemlékezés. Barance, 1015. Karácsony. A galíciai hómezőkön elyit a fergeteg, de nekünk idebent Szent-Karácsony esténk van. Kuporogva mászunk le a legalsó fede­zékbe, ahol a csatakos hólé már nem folyik a bakan­csunkba és ahonnan, mint valami égből röppent drága üzenet, ragyog a harctéri kis karácsonyfa. Ép­pen bele akarunk kezdeni a „Mennyből az angyal“ melódiájába, amikor egetverő süvítéssel tépi ketté a levegőt a túloldalon lévő orosz ágyuk fülsiketítő dörgése. Egyik gránát a másik után csap le a fede­zékbe és már elfeledjük a Karácsonyt, mert az egyik gránát becsapott a kis karácsonyfába, eloltotta az isteni békét hirdető lángocskákat, széjjeltépte a fe­dezék faalkotmányá­t és pirosra festette a földet... Az oroszok Szent­ Karácsony ünnepének békéjét hasz­nálták ki és ekkor indították meg azt a félelmetes lavinát, amely Barance áttörésével felgöngyölte az egész galiciai frontot-Reggelre kelve 18 halottat hagytunk hátra a karácsonyfa mellett és vagy 300 súlyos sebesültet cipeltünk magunkkal Sadagora felé. Rommá lőtték a hadosztály kis kórházát is, amelynek én voltam a parancsnoka. A következő délelőtt, erdőösvényeken ke­resztül igyekeztem elérni a kórházunktól néhány­­száz lépésnyire fekvő hadosztályparancsnokságot, amely Pflanzer-Baltin hadvezérlete alá tartozott és amelynek parancsnoka a horvát származású Sinaric tábornok volt. Az egész hadosztály tisztjei és a hoz­zátartozó legénység a zágrábi hadosztályból került ki, mind született horvátok voltak, egyetlen szót sem tudtak magyarul. A hadosztályparancsnok volt az egyetlen, aki németül is tudott beszélni. Amikor kór­házunk éjszakai elpusztulásáról jelentésemet meg­tettem, odaintett maga elé egy fiatal századost. — Bemutatom ezredorvos urnak Gömbös Gyula vezérkari százados urat. Tegnap jött a hadosztály­hoz, ő fogja ezentúl a hadosztály főtörzsorvosával együtt az egész hadosztály egészségügyi ellátását in­tézni. Minden dologban tessék hozzá fordulni. Itt kezdődik az én harctéri ismeretségem Göm­bös Gyula századossal, amely másfél évig tartott és amelynek nagyszámú sebesült köszönheti életét. Mert ettől a pillanattól kezdve nem volt olyan ké­relmem, amit Gömbös Gyula a hadosztálynál keresz­tül ne vitt volna. Ha egy szétlőtt galiciai viskóba ér­keztünk be, Gömbös Gyulának első dolga volt, hogy a L­ivision-Sanitäts-Anstalt Nr. XII. részére a fa­lucska még megrongálatlanul maradt templomában felállítsa a hadosztály-kórházat és azt a legtökélete­sebben igyekezett berendezni.­­Nem messze mellettünk volt a bécsi híres Eiselsberg sebésztanár harctéri se­bészeti különítménye, amit Bécs gazdag polgárai ra­gyogóan főszereztek. Gömbös Gyula valósággal ver­senyzett abban, hogy a mi kis magyar hadosztály­kórházunk minden tekintetben felvehesse a versenyt Eiselsberg röntgennel és a modern sebészeti tech­nika minden vívmányával berendezett harctéri kór­házával. Hetenként hol ő, hol én utaztunk el Buda­pestre és Sinarne tábornok engedel­ü­ével, az akkori viszonyokhoz képest, valóságos vagyonokat költöt­­tünk a hadosztály-kórház berendezésének tökéletesí­tésére. De ami különösen megfogta a lejtemet­, az a kí­vánsága volt, hogy engedjem meg asszisztálni a nagy műtéteknél. Ezt a kérelmet annyival is inkább örömmel teljesíthettem, mert a műtéteknél az egyik „asszisztensem“ egy kordcslegény, másik pedig egy kőművessegéd volt, akik azonban a tőlük kitelő lel­kiismeretességgel végezték „orvosi“ munkájukat. Gömbös százados a legsúlyosabb műtéteknél is a leg­tökéletesebb asszisztensnek bizonyult. Ő lőtte ki a műszereket és amikor „beöltözött“ a helyszíni viszo­nyokhoz képest eléggé fehér orvosi köpenybe és fe­jére tette a dús haját leszorító kis fehér sapkát, olyan volt, mintha egy egyetemi sebészeti műtőteremből lé­pett volna ki. Keze mindig biztos volt, sohasem té­vesztette el a műszert, amit kértem tőle, csak egyet­len egyszer láttam remegni, amikor egy sebesültet tettek fel az asztalra, akinek egy gránát felhasította a mellkasát és az egész szív előttünk feküdt­, szaba­don lüktetve. A szerencsétlenből kiszedtük az ököl­­nagyságú gránátvasdarabot. A műtét sikerült és a sebesült katonát, már néhány nap múlva, az első transzporttal maga Gömbös kísérte el Máramaros­­szigetre, hogy személyesen adja át az ottani nagy kórháznak. Barance után elváltak utaink. Gömböst elra­gadta a politika­, én továbbra is szürke orvos ma­radtam. De egyszer csak néhai öcsém, Molnár Jenő, a „Borsszem Jankó" főszerkesztője, ezt mondta ne­kem: — Ma beszélgettem Gömbös miniszterelnökkel a parlament folyosóján. Tudod, hogy ő adja nekem a Borsszem Jankó címlapjához saját magáról a leg­jobb ékeket, amiket aztán megrajzoltatok. Ahogy ma sok mindenről elbeszélgettünk, szóba került a harctér, Galícia, Barance és ott a parlament folyo­sóján elmesélte nekem Gömbös, hogy­ egyszer ő or­vos is volt egy dr. Müller Vilmos nevű ezredorvosnak segített egy műtétnél. Megmondottam, hogy ez az ezredorvos a testvérbátyám. Gömbös valósággal felindulva mondotta öcsém­nek, hogy az mégsem járja, hogy még csak meg sem látogatom s felkérte öcsémet, hogy okvetlen közölje velem, hogy másnapra a parlamentben keressem fel. A látogatás valóban megtörtént. Amikor beléptem hozzá, előbb jól hátbavágott, aztán kezet fogva ve­lem, ezt mondotta: te hálátlan kutya, hát megérde­­meltem én ezt azért, hogy annyiszor asszisztáltam neked? Még csak felém sem nézel? Odakint a harctéren —­ válaszoltam — mind a ketten századosi rangban voltunk, de most Excellen­ciád Magyarország miniszterelnöke és én nem kér­hetem most a kegyelmes urat arra, hogy valamelyik műtétemnél asszisztáljon. Jól nevetett, majd ezt mondotta: kérjek tőle va­lamit­, szívesen teljesíti, ha csak módjában áll. Éppen kapóra jött felszólítása: — Em­lékszel-e még, kegyelmes uram, arra a sú­lyos sebesültre, akinek gránát felhasította a mellka­sát és a szive ott lüktetett előttünk. — No, tán tudsz róla valamit? — kérdezte. — Igen. Ez a szerencsétlen, vagy tán szerencsés, teljesen felgyógyul. Nincs semmi baja, csak éppen hogy kenyere nincs. Mérnök. Éhezik a családjával együtt. — Ez lehetetlen — csapott az asztalra. — Nem lehetetlen, magam győződtem meg róla. Sorbajártunk öcsémmel együtt minden kilátásos he­lyet, de méltóztatol tudni, mindenütt „leépítenek“. — Mi a neve? —­ kérdezte Gömbös. Megmondtam. Két nap múlva meghívást kapott a miniszter­­elnökségre. Ma a Ganz-gyárban főmérnök. Kegyelettel teszem le egykori harctéri „asszisz­tensem“, a Division-Sanitäts-Anstalt Nr. XII. vezér­kari századosának, Gömbös Gyulának ravatalára az emlékezésnek e szerény virágait... Dr. Müller Vilmos. PESTI HÍRLAP 1936. október 8., csütörtök. Statisztikai összehasonlítás a Gömbös-kabinet és az előző magyar kormányok között. Alkotmányos életünk fennállása óta első esetben fordul elő, hogy aktív miniszterelnököt temet az or­szág. Gömbös Gyulának korán és rendkívüli körülmé­nyek közt bekövetkezett halála rendkívüli pályát zár le. A 35-ik magyar kormány élén állott , ha az 1918/19-es idők forradalmi és ellenforradalmi alakula­tait leszámítjuk, a harmincadik élén. Szokás volt Göm­bös Gyulát mint „a fiatal“ miniszterelnököt emlegetni, 46 éves volt ugyanis, mikor négy évvel ezelőtt kor­mányra lépett. Nálánál fiatalabb korban vállaltak mi­niszterelnökséget a következők: A kormánya sem volt a legfiatalabb, összetételét te­kintve, mert az első Gömbös-kormány megalakulása­kor tagjainak átlagos életkora 47,2 év volt (a második, rekonstruált kabineté 50,6), viszont ennél fiatalabbak voltak az első és második Batthány-kormány 46.5, illetve 42.7 évvel. Szemere Bertalan kormánya 42.1 Friedrich István kormánya 46 6 Huszár Károly kormánya 46.6 Gróf Teleki Pál kormánya 46.7 Gróf Bethlen István kormánya 46.2 Miután azonban Magyarországon a miniszterelnökök átlagos életkora hivatalba lépésükkor 51,2 év, Gömbös az átlagnál 5 évvel volt fiatalabb. Mint honvédelmi miniszter (mely állásba 43 éves korában került) szintén a fiatalabbak közé tartozott; 43-ik honvédelmi minisztere volt Magyarországnak és azok átlagos életkoránál, ami 48,3 esztendő, 5,3 eszten­dővel volt fiatalabb. Nála fiatalabb korban lett honvé­delmi miniszterek: Görgey Artur (31 éves korában), gróf Ráday Gedeon (41 éves korában), Nyiry Sándor (42 éves korában), Schnetzer Ferenc (40 éves korában), Friedrich István (36 éves korában). Megemlíthetjük, hogy a forradalmi idők honvédelmi miniszterei is fia­talabbak voltak: Linder Béla (42), Bartha Albert (41), gróf Festetics Sándor (40), Böhm Vilmos (38) és Haub­­rich Antal (36). Még egy szempontból emelkedett ki Gömbös Gyula kormánya a számmal megfogható jelenségek terén az átlagos magyar kormányok közül. A 35 ma­gyar kormányból 18-nak a feje mágnás volt és a forra­dalmi kormányok egynémelyikén kívül a Gömbös-kor­mány volt az egyetlen, amelynek nem volt mágnás tagja. Gróf Batthyány Lajos Szemere Bertalan Gróf Andrássy Gyula Wekerle Sándor (először) Gróf Tisza István (először) Gróf Eszterházy Móric Friedrich István Huszár Károly Gróf Teleki Pál 42 éves korában 37 »» » 44 » !» 44 »» » 42 » H 36 » » 36 N­ a 38 Jf » 410 » Az Országház kupolacsarnokának Gömbös Gyula lesz az ötödik halottja. Gömbös Gyula miniszterelnök temetését az Or­szágház kupolacsarnokából az elmúlt esztendőkben ugyanott történt temetésekhez hasonlóan rendezik. A kormány ebből az alkalomból azt az érdemleges határozatot hozta, hogy ezentúl nemzeti temetést az Országház épületéből csak az országgyűlés két háza­i elnökének és a kormánynak együttesen hozott és az államfő által jóváhagyott határozata alapján lehet rendezni. Ennek a határozatnak elvi jelentősége va, mert az Országh­áz kupolacsarnokéban rendezett te­metési szertartásnak nemzeti jelleget óhajtanak biz­tosítani. Most hetediiben temetnek a pa­rlam­entből, ha a Károlyi-forradalom idején és a kommunizmus alatt történt temetéseket is figyelembe vennék. Ez utóbbia­kat azonban nem a kupolacsarnokban rendezték, ha­nem a nagy lépcső feljáratánál. Az alkotmányos élet helyreállítása után az Or­szágház épületében rendeztek nemzeti temetést Désy Zoltán volt államtitkár holttestének hazahozatala al­kalmából. Désy Zoltán a háború kitörésekor önként jelentkezett a harctérre, ahol a galiciai Zalesczyki mellett 1915 március 24-én halt hősi halált. Két évvel később exhumálták és külön sírba tették, majd 1924 május 4-én hazaszállították Budapestre és május 15-én az Országház díszlépcsőházán ravatalozták fel. Ravatalánál Bethlen­ István mondotta a gyászbeszé­det erdélyi honfitársa és régi jó barátja felett. A kupolacsarnok második nagy halottja Vass József volt, akit, mint aktív helyettes miniszterelnököt ravataloztak ott fel 1930 szeptember 11-én és másnap temettek nemzeti gyászpompá­val. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás végezte az egyházi szertartást, amelyet a gyászbeszédek hosszú sora követett: báró Wlassics Gyula a felsőház, Almásy László a képiselő­­ház, gróf Klebelsberg Kunó helyettes miniszterelnök a kormány, Ernszt Sándor a Keresztény Szociális és Gazdasági Párt, Pesthy Pál az Egységespárt, Ripka Ferenc főpolgármester a főváros közönsége nevében búcsúztatta. A temetésén Horthy Miklós kormányzó is az Andrássy-útig kísérte a halottaskocsit, amely a Károly-körúton és a Múzeum-körúton, majd a Kálvin-téren át az Egyetemi templom főbejáratáig vitte a halottat és a magyar Katolikus Pantheonban helyezték örök nyugalomra. Nagy nemzeti gyászpompával rendezték 1933 február 12-én gróf Apponyi Albert temetését. Apponyi február 7-én halt meg Genfben, ahol a Népszövetség ülésein képviselte Magyarországot. Másnap az or­szággyűlés külön gyászülést tartott, amelyen Almásy László elnök parentálta el a nemzet nagy halottját. Gömbös Gyula miniszterelnök a kormány, gróf Zichy János a Kereszténypárt, Eckhardt Tibor pedig az el­lenzéki pártok nevében emlékezett meg Apponyi ér­demeiről. Holttestének hazaszállítása közben Bécsben is gyászünnepséget tartottak, majd a felsőház is mél­tatta Apponyi államférfi­ pályáját: báró Wlassics Gyula elnök után Glattfelder Gyula megyéspüspök szólaltak fel. A kupolacsarnokban az egyházi szer­tartás után csak Gömbös Gyula, miniszterelnök tar­tott beszédet és utána Apponyi Albertet a Lánchídon át a Mátyás-templomba kisérte a nemzeti gyászme­­net, élén Horth­y Miklós kormányzóval és a Koronázó­­főtemplom kriptájában helyezték örök nyugalomra.­­ A kupolacsarnok negyedik nagy halottja gróf Hadik János volt, akit azért temettek az Országház­ból, mert így akarták megtisztelni Nagy-Magyar­­ország utolsó tényleges miniszterelnökének emlékét. 1933 december 13-án temették Hadikot, akinek ko­porsójánál Bessenyey Zénó, a képviselőház alelnöke és gróf Somssich László, a felsőház kiküldöttje mon­dottak gyászbeszédet. A kupolacsarnoknak tehát Gömbös Gyula, mi­niszterelnök lesz az ötödik nagy halottja és temetése időrendi sorrendben a hetedik a parlamentből. _____ (B. S.) A püspöki kar őszi értekezlete• A magyarországi latin és görög szertartású ró­mai katolikus püspöki kar dr. Serédi Jusztinián her­cegprímás elnöklésével szerdán reggel­ 9 órakor kezdte meg a budai hercegprímási palotában éven­ként megtartani szokott őszi tanácskozását. A kon­ferencián az egyházfejedelmek közül részt vettek: dr. Szmrecsényi Lajos egri és gróf Zichy Gyula ka­locsai érsekek, Papp Antal c. érsek, a munkácsi és eperjesi csonka görög-katolikus egyházmegyék apos­toli kormányzója, dr. Glattfelder Gyula csanádi, dr. Rott Nándor veszprémi, dr. Hanauer Á. István váci, Virág Ferenc pécsi, Shvoy Lajos székesfehérvári és dr. Breyer István győri megyéspüspökök, Grósz Jó­zsef püspök, a szombathelyi egyházmegye apostoli kormányzója, dr. Hász István tábori püspök, Kele­men Krizosztom pannonhalmi főapát, dr. Linden­­berger János, a csonka nagyváradi és Székely Gyula, a csonka szatmári egyházmegye apostoli kormány­zója, Payer Ferenc, a csonka kassai és Pájer János, a csonka rozsnyói egyházmegye apostoli kormányzói helytartói. Gyengélkedésére való hivatkozással ki­mentette távolmaradását Miklóssy István hajdúdo­­rogi görög szertartású római katolikus püspök. Az elnöki jelentések során előterjesztést tett a hercegprímás a Szent István-év előkészítésével kap­csolatosan, amely jubileumi évforduló iránt külföldi utazásai során — a jelek szerint — sikerült érdek­lődést keltenie. A szervezés költségeire a püspöki kar a maga részéről 100.000 pengőt irányzott elő, számítva a püspöki kar tagjain kívül a többi egyházi nagyjavadalmasok és a szerzetesrendek hozzájáru­lására is. A konferencia tárgysorozatán szerepelt a vallás és tanulmányi alapok 1932/33., továbbá 1933/34. évi számadásainak felülbírálása is, valamint több más jelentés, így például a jelentés az esztergomi kato­likus nyári egyetemről, Budavár visszafoglalásának ünnepéről, a római magyar papi kollégiumról, stb. Külön megvitatták a konferencia tagjai az új tan­ügyi törvényekkel és vonatkozó utasításokkal kap­csolatosan felmerült iskolakérdéseket. Elhatározta továbbá a püspöki kar, hogy meg­ejti az Actio Catholica esedékes országos újjászerve­zését, még­pedig először az egyházmegyei szervezet, azután pedig a központi szervezet megújításával. A székesfehérvári püspök jelentést tett a Szent László Társulat működéséről, amely hathatósan tá­mogatja a külföldön élő magyar véreink iskoláit és templomait.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék