Pesti Hírlap, 1936. december (58. évfolyam, 275-298. szám)

1936-12-01 / 275. szám

maPESTI HÍRLAP 1936. december kedd. A katonai parancsnok feszes vigyázzban tesz jelentést az elnöknek. Cilinderleemelés, kézfogás. Azután a vasutak igazgatója jelenti, hogy a vonat percnyi pontossággal fog beérkeni. Cilinder­leemelés, kézfogás. Közeledik a vonat.* Most a kancellár lép oda az elnökhöz, majd Schmidt államtitkár, aki egy többoldalas gépelt iratot mutat: Magyarország kormányzójának bécsi programja. Az állomásfőnök áll az elnök elé: — Ich melde gehorsamst ... A különvonat három perc múlva itt lesz . . . A hivatalos urak a sínekig leteritett vörös bársonyszőnyegre állanak. Legelős az elnök, jobb­ján a felesége. Még néhány percnyi idegesség, az elhelyezke­dés diszkrét zaja, azután csend, s már látni mesz­­sziről a mozdony acélorrát. Lassan, méltóságtelje­sen jön a vonat az Ostfahnhof öreg üvegkupolája felé, óvatosan jön, hiszen ki kell számítani, hogy a kormányzó kocsijának hátsó ajtaja a megállás­nál pontosan a vörös bársonyszőnyeggel egy vo­nalba legyen. Jv Amikor már az üvegtető alatt dübörögnek a erekek, harsányan csendül a vezényszó. ■ — Habt acht' Kompanie recht schaut! 1 Csupán egy csattanás az egész, így hallatszik, am­int a gárdaszázad katonáinak keze leszalad a puskaszijjon. Horthy Miklóst és feleségét lelkes éljennsi varia­n­cs. A katonazenekar rázendít a magyar Him­nuszra, s már , látjuk a különvonat harmadik ko­csijának harmadik ablakában Horthy Miklós kor­mányzót és feleségét. A kalapok lerepülnek és egyszerre hangosan és lelkesen feltör a torkokból: — Éljen! Éljen! Éljen a kormányzó! Csak most látszik, hogy milyen sok magyar jött el a fogadtatásra. Igaz, hogy ezúttal a bécsiek is „éljen“-t kiáltanak „hoch“ helyett. A vonat egészen lelassít. Most meg fog állni pontosan a kijelölt helyen . . . Nem, mégsem: a kocsiajtó egy méterrel előbb van, mint a vörös bársonyszőnyeg. Szegény mozdonyvezető! Horthy Miklós frissen száll le a kocsiból, le­­segíti feleségét és már megy is Miklós felé. Mo­solyogva fognak kezet, néhány üdvözlő szó esik, azután az osztrák szövetségi elnök a kormányzó feleségéhez lép, mély meghajlással, kézcsókkal üd­vözli. Ezalatt a kormányzó Miklasnét köszönti. Miután Horthyné és Miklasné megismerkednek és személyesen üdvözlik egymást, alkormányzó kezet fog Schuschnigg kancellárral és a többi urakkal, majd az osztrák köztársaság elnökével elvonul a díszszázad előtt. A zene a magyar Himnuszt játsz­­sza. A bácsi utca üdvösol a magyar korm­­ányzót. Amikor a kormányzó alakja megjelenik a pá­lyaudvar udvari várótermének utcai ajtajában,­­ magunknak, hogy országunk közélete a döntő tényezők egymással viaskodásának arénája le­gyen. Nekünk céljaink eléréséhez múlhatatla­nul olyan belső nemzeti egységre van szüksé­günk, hogy a nemzeti szuverenitás tényezői gondolatilag és érzelmileg egységes lelkiség­gel dolgozzanak együtt. Természetesen vér­­mérsékletben, s a cselekvési ütem másképpen óhajtott gyorsaságában mindig lesz közöttük ellentét és legyen is, mert csak így haladhat előre az ország. De nem szabad közöttük olyan lelki disz­harmóniának lennie, ami megnehezítené a rend és alkotmány zavartalan uralmát, s kétségessé tehetné az egyetemes nagy nemzeti célok elé­résére törő nehéz munka sikerét. *31 Mindezekből az imént kifejtett elgondolá­sokból folyólag szilárd meggyőződésünk, hogy nem lehet választójogot adni mindenkinek, csakis abból az indokból, hogy ember. Az or­szágok történeti és szerves fejlődésének egész közjogi szövevényét ismerve, kétségbe vonjuk annak a régebben elterjedt természetjogi tétel­nek a helyességét, hogy a választói jog az em­ber veleszületett joga. Láttuk sokfelé, hogy a közjogi téren túlhajtott emberi jogelmélet hová vitt. A tapasztalatok alapján tehát azt valljuk, hogy azok, akik az ország sorsa irányában el­sősorban felelősek, nem adhatnak, vagy leg­alább is nem adhatnak máról holnapra szava­zati jogot­­oknak —­ még ha átmenetileg na­gyobb tömeget alkotnak is —, akik egész­­elk berendezettségüknél és ismereteiknél fogva képtelenek arra, hogy egyetemes nemzeti szempontok irányában egyáltalában gondol­kozni tudjanak, hangos élj­en-kiál­tások fogadják. A Collegium Hungaricum és a Theresianum magyarjai állnak ott és bécsiek, akik az éljent olyan jól megtanul­ták. A kormányzónak szemmel láthatóan jól esik a lelkes fogadtatás.­­ Beül az autóba, balján Miklós elnök. Amikor az autó elindul, felzúgnak a ma­gyarok: — Éljen Horthy Miklós! A következő kocsiban Horthyné és Miklósné foglalnak helyet. Amikor elindulnak, a magyarok lelkesen megéljenezik: — Éljen Horthy Miklósné! Megéljenezik Darányi és Kánya kocsijait is. Az autók elrobognak, s a hordárok most rak­ják fel nagyhirtelen teherautóra a különvonat utasainak podgyászait. Egy csomóban ott állnak a kormányzói pár bőröndjei. Mindegyiken az ötágú koronás H. M. monogramm. A hordárok most emelnek fel egy félelmetes arányú koffert, rajta egy nagy, misztikus „C“ betű. Ez Kánya Kálmán bőröndje. Hiába, egy külügyminiszternek még a cso­magjai is titokzatosak, néma 3esztengés az osztrák hősök emlékművénél. Háromnegyed tizenkettőkor ott állunk a Burg­­ban az Ismeretlen Katona emlékművénél. A művésziesen világított csarnok közepén ott van az emlékkő, a tetején barna márványból ráfaragva egy összekulcsoltkezű, patrontáskás, rohamsisakos katona fekszik. Olyan az egész, mint egy kripta: gigászi kripta, fölötte a halott neve: „Den Toten des Weltkrieges“. Kintről hallatszik a magyar Himnusz: Horthy Miklós kormányzó díszes kíséretével gyalog jön át a Burg-udvaron, hogy az osztrák hősi emlék­műre letegye koszorúját. Kintről, a tegnapi katona kriptái csendjébe behallatszik a mai katona tisztelgése: — Links schaut! Horthy Miklós tengernagyi díszében belép a kegyelet csarnokába, leveszi lövegét, hosszú per­cekig némán áll az emlékmű előtt. Amikor leteszi a koszorút, kint a zenekar rázendít a gyászos, régi katonadalra: „Ich hatt’ einen Kameraden...“ A kormányzó elolvassa az emlékmű két fel­iratát. Baloldalon ez áll: Erzherzog Franz Ferdinand Ermord,et in Sarajevo 28 Juni 1914. A jobboldalon pedig a következő felirat: Kaiser Karl Gestorben in der Verbannung auf Madeira 1. April 1922. A kormányzó megfordul, már indulni akar kifelé, amikor a katonazenekar rázendít az osztrák Himnuszra. SEJ Valamint nem adható meg a szavazati jog azoknak se, akik ugyanerre érzületviláguknál fogva képtelenek. Az ország sorsát csak azok intézhetik a törvényhozás útján, akik öntudatos honpolgári ítéletre képesek s akik a haza egyetemes érde­kének nagy parancsszavát gondolatilag és érzü­­letileg megérteni képesek. De ezenfelül számolni kell a nagy töme­gek egy olyan további részével is, akik képe­sek ugyan a nemzeti érdekek öntudatos meg­ítélésére, ellenben lelki alkatuk még olyan, hogy tökéletesen titkos és teljesen tiszta vá­lasztás mellett könnyen rabjaivá válnak azok­nak a lelketlen demagógoknak, akik erkölcsi korlátokat nem ismerve, az izgatás többféle módjához folyamodnak, hogy az áhított man­dátumot bárminő eszközök árán megszerez­zék. A nagy tömegeknek ezt a rétegét feltétle­nül meg kell védeni a lelketlen izgatások el­len, különösen mostanában, amikor Trianon egyik következményeképpen nagy nálunk a szegénység a nagy néptömegekben s ezért olyan törvénybeli megoldásokat kell találni, amik gyökeresen lehetetlenné teszik, hogy bárki lelkiismeretlen izgatások segítségével képviselő lehessen vagy akár csak ideiglenesen is mandátumhoz jusson.VT Ezekben adtuk elő, ezúttal csak egészen nagy körvonalakban, azokat a teljességgel alapvető főelveket, amelyeknek az új választó­­jogi törvény megalkotásánál elsősorban kell figyelembe jönniök, ha azt akarjuk, hogy az­rszágnak olyan képviselháza legyen, amelyik a rend, társadalmi béke, szociális igazság és alkotmány négyes pillérén állva biztosítsa nagy nemzeti céljaink mennél sikeresebb eléré­sét az előttünk álló sorsdöntő időkben. — Gott erhalte... Horthy Miklós feszes vigyázzba áll, szinte fel-­ repül keze a tengernagyi díszlöveghez. Koszorú a tengerész-emlékműre. Tíz perc múlva a Michaels templomban, a jobboldali első hajóban felállított tengerész-em­lékmű előtt áll Magyarország kormányzója. Az arca, a szemei, a kezének egy gyengéd mozdulata, amikor gyönyörű koszorúját elhelyezi, elárulja meghatottságát. A tengerész-bajtársakra gondol: a Viribus Unitis, a Novara, a flotta név­telen hőseire emlékezik a kegyelet néma percei alatt. Most nem államfő, hanem az egykor hatalmas és félelmetes osztrák-magyar flotta utolsó parancs­noka. Legalább is mi, akik közelről láthatjuk ezt a könnyekig megható jelenetet — így érezzük és bizonyára nem is tévedünk ebben. Csendes ima , Ferenc József koporsójánál... A kapucinusok kápolnája előtt, ahol a Habs­burgok sírboltja van, „hoch“-oló és „éljen“-ző tö­meg várja Horthy Miklóst. A kapuban két barát áll: Fetzel és Godfried páterek, ők üdvözlik a kor­mányzót, amikor autójából kiszáll, hogy kegyeletes látogatást tegyen Ferenc József koporsójánál. — Már régen el akartam ide jönni, — mondja a kormányzó Frater Urbannak, aki levezeti a csá­szári sírboltba. Lent mindenütt koporsók: díszesek és egysze­rűek, császárok és császárnék, főhercegek és fő­hercegnők . . . Nevük, egykori magas rangjuk ott olvasható a koporsóra illesztett sárgaréztáblákon. Olyan kicsinyessé válik minden földi hiúság ebben a koporsókkal zsúfolt Habsburg-sírboltban. A kormányzó kísérete, egy pár újságíró — kö­zöttük e sorok írója is —, alig néhány ember lehet jelen a nagyrangú halottak néma birodalmában, amikor Horthy Miklós meglátogatja Ferenc József koporsóját. Amikor a kapucinus barát megáll Ferenc Jó­zsef magas emelvényen nyugvó koporsója előtt, hirtelen megáll a kormányzó is. Ferenc Józseftől balra Erzsébet királyné, jobbra Rudolf trónörökös díszes koporsója áll. A légy zümmögését is meg lehetne hallani olyan csend van. A kormányzó nézi a koporsót, a szeme messze elrévedezik . . . Azután elhelyezi a koszorúját. A belső meghatottság szinte szemmel látható rajta. Ahogy a tengerészemlékműnél egy pillanatig a flottapa­rancsnokot láttuk, most a múlt víziós messzeségéből, az emlékezés ködfátyolában a szárnysegéd jelenik meg, aki eljött a császárhoz kegyeletes jelentkezésre. Erre gondolunk, amikor Horthy Miklós letér­del Ferenc József koporsója előtt. S mögötte is mindenki letérdel. A kormányzó imádkozik. Ha a csendet hallani lehet és vannak fokoza­tai, ez volt a legnagyobb csend, amit valaha hal­lottunk. Vége az imának. A kormányzó feláll, még egy pillantást vet Ferenc József koporsójára, azután indul tovább. Séta a halott Habsburgok néma birodalmában. Balkéz felől meglátja a Károly királyt ábrá­zoló domborművet, megáll, elolvassa a feliratot, néhány pillanatig nézi a tragikus sorsú uralkodó emlékművét, azután megy tovább. — Hol van a Sasfiók? — kérdezi a kapucinus barátot. Megáll Napóleon fiának koporsójánál, ame­lyen két friss francia nemzeti szinű szalagos cso­kor fekszik. Mellette, Mária Lujza francia császárné ko­­porsóján azonban nincs virág. A kormányzó meglátogatja Ferenc József szü­leit, azután Rainer főherceg koporsójához vezetteti magát. — Károly főherceg ... — figyelmezteti út­közben Fráter Urban. — Oh — mondja Horthy Miklós —, az asperni győző. Egy pillanatra megáll Miksa mexikói császár, Ferenc József testvére koporsójánál. Figyelmesen elolvassa a feliratot, majd Mária Terézia szülei, VI. Károly és felesége nyugvóhelyén megnézi a saragossai ütközetet ábrázoló reliefet. — Hol van az imazsámoly, ahol Ferenc József Erzsébet királyné koporsójának régi helyén mindig imádkozott? — kérdezi a kormányzó a baráttól. Odavezetik a gyönyörű imazsármolyhoz, amit annak idején Zala György készített. Még egy pillantást vet Mária Terézia súlyos barokk koporsójára, azután megköszöni a kalau­zolást és indul fel a lépcsőn, ki a Habsburgok krip­tájából. . /

Next