Pesti Hírlap, 1937. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-06 / 4. szám
1937. Január 8., szerda, mama PESTI HÍRLAP — Tizenhatezer kilométer — kerekes korcsolyán. Bostonból jelentik: Újév reggelén megállapodás szerint visszatért Bostonba Perkins William I., aki egy fogadás következtében két év alatt tizenhatezer kilométert járt be kerekes korcsolyán. A fogadás 1034 Szilveszter éjjelén egy Ulubábán jött létre pezsgős hangulatban. A klubtársak harmincezer aranydollárt ajánlottak fel Perkinsnek, ha két év alatt négy világrészen, Amerikában, Európában, Ázsiában és Afrikában a megszabott útvonalat végigjárja és eközben gyalog egy lépést sem tesz. Perkins megjárta az utat, mindenünnen megfelelő igazolást is hozott magával, most mégis jogvita támadt az összeg kifizetése körül. Az ellenőrzés során ugyanis kiderült, hogy az óceánjáró gőzösökön, miközben Perkins a földrészek között hajózott, cipőjének talpát használta járásra. A jogvitát az okozta, hogy a létrejött megállapodásban annak idején nem gondoltak ennek tisztázására, Perkins pedig úgy gondolta, hogy ha már hajót igénybe vehet, ott nem köti őt a kerekes korcsolya használatának kötelezettsége. A klubtársak egyelőre a kialkudott összeg felét, tizenötezer aranydollárt ajánlottak fel, de lehet, hogy az ügy bíróság elé kerül. Perkins ragaszkodik az egész összeghez, mert a kétesztendei utazás nemcsak nagy pénzbe került, de rendes foglalkozásától is elvonta. A nagy útőn sok kellemetlen kalandban volt része. Egy ízben aza veszély fenyegette, hogy lecsukják, mert bolondnak nézték. Sok baja volt az időjárási viszontagságok miatt is. Sok helyen nehéz tereppel kellett megbirkóznia és útját kénytelen volt a legnagyobb jégesőben is folytatni, hogy a megbeszélt határidőre az előírt vonalat végigjárhassa. — „Tízezer benszülött férfi furcsa dobpergésre ritmikus táncba kezdett... Londonból jelentik: Lord Linlithgow, Angol-India alkirálya, ünnepség keretében avatta fel George Juvaji Rao Scindiát, az egyik legnagyobb angolindiai fejedelemség, Gvakor maharadzsájává. Ilyen nagyszabású ünnepség már hosszú idő óta nem zajlott le Angol-Indiában. Mikor lord Linlithgow alkirály leánya, lady Anne Hope társaságában megérkezett a benszülött fejedelem palotája elé, száz ágyú dördült el és száz óriási tűz oltárról hatalmas lángnyelv szökött az égbolt felé. A nagytérségen tízezer benszülött férfi furcsa dobpergésre ,ritmikus táncba kezdett és ez a tánc csak akkor végződött, amikor az angolindiai alkirály eltávozott a palotából. Pedig több, mint három óráig időzött a maharadzsa drágakövekkel díszített, márvány falakkal övezett tróntermében. Az új maharadzsa tizenkét csillagot viselt palástján. Ezek a csillagok száz és száz gyémántkőből voltak kirakva. A maharadzsa csillagai annyira fénylettek, hogy lord Linlithgow nem tudott a maharadzsával szemben állani és oldalra fordulva olvasta fel „trónavató" beszédét. Az új gyakori maharadzsa uralkodásának első napján mintegy tízmillió pengőt osztott szét legszegényebb alattvalói között és további húszmillió pengőt adott az „örömünnep" céljaira. Mert a fejedelemavatás után tíz napon át tartott a dinom-dánom és az ökörsütés. Az „örömünnepen“ kétmillió ember vett részt. — Virágcsata a levegőben. Párizsból jelentik. Az előkelő üdülőkés fürdőhelyek vezetőinek elég gondot okoz az, hogyan szórakoztassák vendégeiket. Lóverseny, szépségverseny, regatta, virágcsata — megszokott dolgok. A Riviéra az idén újfajta szórakoztatásról gondoskodik: virágcsatát rendez a levegőben. Cannes, Nizza, Monte Carlo, Menton egyaránt buzgólkodnak az ötlet megvalósításában. A terv szerint az egyes helyekről feldíszített repülőgépek emelkednek a levegőbe. Először a gépek felsorakoznak, majd a francia négyes figuráihoz hasonló mozdulatokat hajtanak végre, táncolnak, keringenek, különféle egyéb mutatványokat végeznek, végül pedig virágokkal dobálják meg egymást. Ha a virágcsata véget ért, a gépek ismét sorakoznak, azután virágcsokrokat, füzéreket,, koszorúkat dobnak le a nézőközönségre. Colette házassága írta Andre Joubertin Colette bájos, jókedvű tizenkilencéves lány volt, a gazdag Bernard bankár egyetlen gyermeke. Vidám és ártatlan lelkű volt, mintha nem is Párizsban nőtt volna fel, hanem valami kis havasi faluban. Mindnyájunkhoz egyenlően kedves volt, senki sem mondhatta el magáról, hogy a többiekkel szemben kitünteti. Akik a házukhoz jártunk, féltékenyen figyeltük egymást, hogy mikor következik el a perc, amelyben egyikünk előreugrat a sorból, mint a szép Colette elismert udvarlója. Egy nap azután, mint a derült égből lecsapó villám, az a rémhír döbbentett meg mindnyájunkat, hogy Colette, az ártatlan gyermek, valami ismeretlen férfival elszökött hazulról és Marseilleből táviratban jelentette be atyjának, hogy Roussel úr felesége lett. Bernard pápa kétségbeesetten kérdezgette tőlünk, hogy mit tudunk lánya elhatározásának előzményeiről, de egyikünk sem tudott felvilágosítással szolgálni. Sejtelmünk sem volt, hogy ki az a „lloussel", aki mindnyájunkat olyan meglepetésszerűen emelt ki a nyeregből. A klubból, ahol a meglepő szökésről beszélgettünk, együtt indultam el Pierre barátommal, aki velem együtt a Bernard-ház állandó vendégei közé tartozott. Már a klubban feltűnt, hogy Pierre komor arccal hallgatta a beszélgetést és maga nem is vett részt a találgatásban. Amikor a Champs Elysée-n lassan hazafelé sétálva újra felvetettem a kérdést, Pierre így szólt: — Henry, elmondom neked, hogy ki ez a „titokzatos" Roussel... Meglepetten álltam meg és most még világosabban láttam, hogy Pierre arca szokatlanul szomorú. — Ezt a kalandos házasságot én hoztam létre — kezdette Pierre — nélkülem Colette sohase gondolt volna arra, hogy atyját és az egész körét ilyen kalandos körülmények közt elhagyja. Tágra nyílt szemmel bámultam derék Pierre barátomra, aki keserűen jegyezte meg: — Nem csodálkozom, ha meglepetéssel hallod ezt, de ha az előzményeket is elmondom, azt fogod mondani, hogy engem spirituszban kellene a múzeumban kiállítani. Valami értelmetlen dolgot dadogtam és Pierre így folytatta: — Ha azt mondom, hogy halálosan szerelmes voltam Colettebe, bizonyára nem mondok újat. Mi mind szerettük ezt a lányt. Mint tudod, veled és barátainkkal együtt mindenütt ott voltam, ahol Colette-el együtt lehettünk. A házi mulatságokon, a klub táncestélyein, a kirándulásokon, színházban... Colette kedves volt hozzám ... mint mindnyájunkhoz. Se több, se kevesebb nem jutott nekem gyermekesen vidám, gyanútlan kedvességéből. Egy nap aztán elvesztettem a lelkem egyensúlyát és elkezdtem Colette-nek szerelemes leveleket írni. Mint szegény Hóember, nem számíthattam arra, hogy az öreg bankár a lányához méltó vőlegénynek fogad el . Így azt reméltem, hogy ha a lányt lassan, fokozatosan meghódítom és ő fogja az ügyünket atyja előtt képviselni, talán mégis lehet reményem. Hogy pedig az öreg az idő előtt meg ne tudja vakmerő álmomat, a szerelmesleveleket névtelenül írtam. — Furcsa fiú vagy, öreg cimborám — szóltam közbe, csak éppen hogy valamit mondjak. Pierre szomorúan legyintett a kezével és így folytatta: — Ismered a regényeimet, tudod, hogy a lángoló szerelmesleveleimmel szereztem a népszerűségemet. Amikor már több levelemet névtelenül útnak bocsátottam, a találkozásaink alkalmával az volt a benyomásom, hogy Colette mosolya melegebb, mint előbb és azon töprengtem, vájjon nem érkezett-e el az ideje, hogy egy alkalmas percben nyiltan beszéljek a lánnyal... — Szerencsétlen fiú! — vágtam közbe — miért nem szóltál nekem, régi barátodnak? Megbízhattál volna bennem és talán nem következett volna be ez az őrület! — Utólag magam is szemrehányást teszek ezért magamnak — felelte Pierre —, de hiszen az volt a benyomásom, hogy Colette titokzatosan mosolyog, ha rám néz. És tovább küldözgettem aláírás nélkül a forró szerelemről szóló leveleket. Sajnos, kiderült, hogy jobb író vagyok, mint amilyen hadvezér. Teljesen elszámítottam magára. A levelek, mint az eredményből látom, mély hatást tettek a tizenkilenc éves lányra, de arra nem is gondolt, hogy a szerzőt kutassa. Őis ekkor az történt, hogy ez a „Roussel“, aki Bernardékkal szemben lakik, az inasa útján, aki korábban a bankár házánál szolgált, megvesztegette Colette komornáját és megszente a lánynak, hogy halálosan szerelmes belé, de atyja ellenzésétől félve, nem mer nyiltan közeledni. Hogy azután ez az ember, aki egyébként negyven éven felüli kalandor és bizonyára Bernard millióiba szerelmes, elsősorban mivel bírta rá a lányt a szökésre és házasságra, annak részleteit nem ismerem. Csak annyit tudtam meg Bernard papától, hogy utólag Jean, a komornyikja, elmondotta, hogy Colette komornájától ismételten hallott szerelmeslevelekről, amelyeket Colette rendszeresen kapott és mindig nagy gonddal elrejtett. Szóval Colette az én leveleimbe volt szerelmes, de ez a llpussel ráhibázott és a lány őt tartotta a lángoló szerelmeslevelek írójának. Két héttel később Pierre korán reggel fölvett az álmomból: — Pajtás ... óriási dolgok történtek! — mondotta izgatottan. — Colette az este Nizzából egyedül hazaérkezett. Atyja boldogan fogadta és a fiatal aszszony kívánságára azonnal megbízta André barátunk irodáját a váláshoz szükséges tárgyalások megindításával. — Bizonyára kiderült, hogy Rousselnek a szerelmeslevelekhez semmi köze és te most újra elkezdheted a levelezést — jegyeztem meg és mire kimondtam, meg is bántam... hátha megsértettem ezzel Pierre érzékenységét. De Pierre boldogan mondotta: — A legelső alkalommal idézni fogok leveleimből s akkor... mindent rendbe hozok.it. Amikor egy évvel Colette válása után, vele —a feleségemmel — Itáliába utaztunk, elmondotta Colette, hogy miért is bukott meg Pierre a szerelmesleveleivel másodszor is. — Pierre elmondotta — mesélte Colette —, hogy ő írta „azokat a leveleket“, mire ezt feleltem: „Mint dohányos ember, tudhatná, hogy a kialudt cigarettára nem gyújtunk rá újra, mert keserű az íze A tőzsde Szilvesztere A newyorki tőzsdén Szilveszter éjjel igen nagy muri volt — írja a posta. Jókedvben, táncban, zenében nagy hossz volt. Se hossznak nem volt se vége, se hossza. Miért négyszögletű a zsebkendő? Miért négyszögletű a zsebkendő? Egy párizsi divattudós megmondja. Hosszan és bőven ezt fejtegeti — Bár az én gondom volna az ő gondja. (—kas) 17 — Mi mindent lehet ellopni? Néhány nappal ezelőtt érkezett az a furcsa hír, Amerikából, hogy elloptak egy hegycsúcsot, illetőleg egy hegycsúcson lévő hatalmas szikladarabot, amelyen egy őskori dinosaurus lába nyoma látszik. Bizonyosan sokan vannak, akik ezt a lopást valami különlegesnek és példátlannak tartják, pedig ha szétnézünk a híres lopások krónikáiban, ez a hegycsúcslopás nagyon is háttérbe szorul sok más érdekes eset mögött. Kaliforniában például egy fügefarm gazdája azzal sokszorozta meg az fügetermését, hogy szúnyogokat használt fel a virágok megtermékenyítésére. A szúnyogok éjszakára egy jókora méhkasszerű kosárban gyűltek össze. Egy szép napon ez a kosár az összes szúnyogokkal együtt eltűnt. A szegény farmernek nem volt más vigasza, mint az, hogy reménykedhetett, hátha alaposan összecsipkedik a szúnyogok a tolvajokat. Hozzávetőleges becslés szerint több mint kétmillió szúnyogot loptak el a szegényügetermelőtől. Amerikában, Észak-Dakota államban történt az is, hogy elloptak egy vasúti állomást! Az eset nem volt tragikus, inkább mulatságos. Az történt ugyanis, hogy két állandóan versengő városka, vagy inkább farmtelep közül az egyikben jókora vasúti állomást, épített a l'Hoite-társaság. Az állomás azonban egy sötét éjszaka eltűnt a helyéről. Merényletre és fatolvajokra gondoltak először, mert az épület teljesen fából készült, de harmadnapra ráakadtak az ellopott állomásépületre huszonöt kilométerrel odább, a rivális városka határában, ahová a vérig sértett és lokálpatrióta érzelmektől fűtött városlakók elcipelték és fegyveres őrséget is állítottak melléje, hogy vissza ne lophassák a nehezen megszerzett kincset. Brazíliában még mindig emlegetik azt a Rio de Janeiro-beli négy fiatalembert, akik fogadásból egyszerűen ellopták a kikötőben horgonyzó Rao Paulo nevű hatalmas hadihajót, mialatt a legénység a parton időzött. A fiúk alaposan megtréfálták a brazíliai tengerészeket, végül Montevideoban kötöttek ki és sorsára hagyták a hajót, amely csak diplomáciai úton került vissza Uruguayból Braziliába. A legutolsó nagyszabású és még mindig kiderítetlen lopás idén nyáron történt New Yorkban. Egy újonnan épült presbiterlánya templom harangjait odaszállították a templomhoz, hogy ünnepélyesen húzzák fel az avatás napján a toronyba. Az ünnepséget megelőző éjszaka azonban a két kisebbik harangnak nyoma veszett, pedig különleges eszközök voltak: szükségesek a két hárommázsás harang elszállításához. A megmaradt harang mellé őrt állítottak, de három hét múlva az őrt elaltatták, a hatmázsás nagy harangot pedig ugyanolyan rejtélyesen vitték el az ismeretlen tettesek, mint az előző kettőt. — Megjött az ,,aranyhajó“. Párizsból jelentik: Megérkezett Amerikából az „aranyhajó“, amely minden évben december 18—20 oka körül indul el a newyorki kikötőből, hogy karácsonyra elhozza a tengerentúlra kivándoroltak ajándékait az itthon maradtak részére. Az „aranyhajó“ jelentékenyen több csomagot hozott az idén, mint amenynyivel múlt évben megörvendeztette az európaiakat és ezenkívül hatszázezer utalvány is jött az amerikai postával, mintegy kétmillió dollár értékben. Az összes karácsonyi küldemények értéke mintegy ötmillió dollárt késpvisel. Az ajándékok legnagyobb része egyszerű emberektől, munkásoktól származik. Elsősorban ír kivándorlóktól. Azután következnek az olaszok, a magyarok és németek.