Pesti Hírlap, 1937. március (59. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-24 / 67. szám

1937. március 21., szerda PESTI HÍRLAP ­ Színészek gyűlése. Az Országos Színész Egyesü­­­­let kedden délelőtt kezdte meg háromnapos közgyűlé­­­­sét. A kultuszminisztériumot tfr. Schneller Vilmos , mint tanácsos és Mészáros Sándor képviselték. Sokan­­ sérelmezték, hogy a Nemzeti Színház nem képvisel­­tette magát. Elnök lett Horváth Árpád, alelnök M­­d-­­­szaros Béla és Faragó Jenő. Egyébként azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Színház a közgyűlésre képviselőt nem küldött, a Nem­zeti Színház igazgatósága hivatalosan megállapítja: a budapesti színházak nem tartoznak a vidéki színésze­tet magába tömörítő Országos Színészegyesület ha­tásköre alá, különösképpen pedig nem a Nemzeti Színház, így az igazgatónak a közgyűlésen hivatalból nincs is joga megjelenni és maga helyett az igazgató oda képviselőt nem is küldhet, mint ahogy hatvan­nyolc év óta egy igazgató sem küldött oda hivatalos képviselőt, sőt még mint szemlélő sem jelenhetett meg ezúttal ott, mivel az Országos Színészegyesület a közgyűlésére a Nemzeti Színház igazgatóját elfelej­tette meghívni. * A „Romantikus asszony“ főpróbája. Az Andrássy­­úti Színház szombati újdonságából nyilvános esti fő­próbát tart, mégpedig csütörtökön. * A legelegánsabbak. Az egyik newyorki szaklap,­­a „Férfidivat“ című rajzolók közlönye, megállapítja, hogy ki Amerika tizenhat legjobban öltözködő úri­embere. Vezet Roosevelt elnök, aztán következik Fred Astaire, a nálunk is jól ismert táncos-énekes színész, * Shakespeare-matiné. A Kisfaludy Társaság Shakespeare-bizottsága most tartotta a Tudományos Akadémia üléstermében ezidei második felolvasó ülé­sét. Radó Antal rámutatott arra, hogy a legelső, önálló tanulmányon nyugvó Shakespeare-értekezés éppen ez­előtt száz évvel jelent meg Vörösmarty Mihály tollá­ból. Utána Voinovich Géza behatóan szólt Arany Shakespeare-fordításairól, valamint Aranynak a Kis­faludy Társaság Shakespearje körüli nagyjelentőségű munkásságáról. Majd Gál Gyula recitált egy-két­ rész­letet Arany mindhárom Shakespeare-fordításából, rendkívül nagy hatással. Utolsónak Hevesi Sándor ol­vasta fel „Shakespeare és a szabályok“ című kitűnő­­ tanulmányát, azt fejtegetve, hogy Shakespeare zsenia­­­­litása mennyire nyilvánul abban is, miképen dobta sutba a franciáknál sérthetetlennek vélt aristotelesi­s elméletét a hely-, idő- és cselekményegységről. A P. H. OLCSÓ JEGYAKCIÓJA Ma nyolc előadás — Csütörtökön Parsifal — Szombaton Josephine csüszöme — Husvétkor huss előadás — Jövő szerdán János vitéz Harmadszor lesz ma táblás háza a Sybillnek akciónkban. Az Egy pohár víz harmadik jubileu­mát ünnepli. Utolsó előadása a­ Tündérlaki lányok­nak. A Kék madár búcsúhete a mostani. A Száz­éves cég parádés előadása hódít. A Vihar az Egyenlítőn a vásár után is táblás. Első ízben a Tavaszi kacagó esték, a Terézkörútiban. Csütör­tökön a Parsifal, még néhány jegy kapható. Úgy­szintén rendkívül nagy az érdeklődés az Amerikai Elektra második akciós előadása iránt. Szombaton a Josephine császárné bemutatója Németh Má­riával és utolsó szombatja a Kék madárnak. Hús­vétkor szenzációs műsor! Eseménye­k a Josephine császárné négy előadása. A Magyar kir. Operaház három előadást küldött húsvétra. Négy előadással búcsúzik a Kék madár és két előadást kaptunk a Pesti Színház új sike­réből. Kettő-kettő jutott két korábbi nagy siker­ből, a Vihar az Egyenlítőből és a Szűz és gödö­lyéből. Jegyakciós előadásaink rendjét a műsortáblázatban vastag betűvel emeljük ki. •A­Jegyváltás: Vilmos császár-út 78. (Tel. 1—132—93—94 —95). — Apponyi-tér 5. (T. 1-833—8­9). — Erzsébet-körút 1. (T. 1—352—96). — Rákóczi-út 1—3. (Tel. 1—313—71). — Krisztina-körút 133. (T. 1-509-^24). — Horthy Miklós-út 29. (Tel. 2—685—95). — Margit-körút 8. (T. 1—520—25). Jövő heti előadások: Opera. Szerda: János vitéz. ■— Városi, K.: Artistavizsga. — Royal H. d. u. és este:­ Kék madár. — Terézkörúti. K.: Tavaszi kacagó esték. — Ko­­média. K., szer.: Kicsire nem nézünk. SZÍNHÁZAK OPERA (3, V:8) NEMZETI (•/*4, */s8) VÍG (V:4, 8) MAGYAR (­ * * * * 6/s4, 8) BELVÁROSI (4, 8) MŰVÉSZ (4,8) PESTI (4,8) VÁROSI (4,8) Szerda .................. Sybill Üveg hintó C. Vihar az Egyéni. A mennyei dal X. Százéves cég Egy pohár viz Illatszertár— Csütörtök............ Parsifal (Vi7) Amer. Elektra (7) Vihar az Egyéni. A mennyei dal XI. Édes Anna Egy pohár viz Illatszertár Főpróba (%8) Péntek..................— — — — — — ’ — . •— Szombat...............— — Bovaryné A mennyei dal Százéves cég Kezdete 8-kor Illatszert­ár Josephine csász. d. u. . .Pesti kara. A tükörre 11 éte­l­es m­e­gál­lók. Vihar az Egyéni. A szűz és a göd. Édes Anna Egy pohár víz Illatszertár Josephine csász. Vasas napeste . .Hunyadi László (8) Üveghintó Bovaryné A mennyei, dal Százéves cég Kezdete 8-kor 11 latszert­ár Josephine csász. Hétfő d -U- * * Parasztb. Bajazzók A róni nők kincse Vihar az Egyéni. A szűz és a göd. Édes Anna Egy pohár viz Illatszertár Josephine csász. este . . Sybill Szülők lázadása Bovaryné A mennyei dal Százéves cég Kezdete 8-kor Illatszert­á­r Josephine csász. Minden este, va-ANDRÁSSY (1, 8) KAMARA (4,8) ROYAL (4,8) BETHLEN (4,8) TERÉZ ('/(»,1)) PODILM ('/!5,9) KOMÉDIA (' .-5, ‘119) ERZSÉBET (6,9) sárnap d. u. és este Tü­ndérl. lányok D­Kék madár 2)— Tavaszi kacagó 3) Ka­baré Kicsire nem 4) Urilány szobát 1) Cs.: Főpróba. — Szom., vas. d. u. és este: A romantikus asszony. — 2) Cs.: szom., vas. d. u. és este: akcióban. — 3) Cs.: akcióban. — 4) Cs.: akcióban. SZÍNHÁZAK MŰSORA: SZERDA, MÁRCIUS 24. Opera. Sybil 1. Jacobi 3 Tv. operettje (Osváth J., Vitéz, Tutsek P., Komáromy, Lauri­­enn, Pobay L.) ['/•\&). — Nem­zeti­ üveghintó. Bibe Lajos 5 tv. végjáték­a (Ligeti J., Ig­­nácz R., Somogyi E., Kürti, Petheő) (C. 13. bér­.) (U8). — Vig. Vihar az Egyenlítőn. Ellis Edit 5 képes trópusi történe­te, (Fedák S., Ajtay, Beregi, Ladomerszky M., Tolnay K., Herényi) (8). — Magyar. A mennyei dal. Sík Sándor—Lo­soncz­­y Dezső misztériuma (Föl­­dényi, Szakáts, Hajmá­fy, Bá­­thory G., Zala K.) — Egy óra a,­ Vatikánban. Emmet La­very színműve (Törzs. Toronyi, Tar­­nóczay A.) (X. bér­.) — Bel­városi. Százéves cég. M. IL­­mar 5 képes vigjátéka (Bulla E., Gombaszögi E., Páger, Ró­zsahegyi, Boray, Básthy) (8). — Mű­­vész. Egy pohár víz. Seribe 3 fv. vig­játéka (Lázár M., Mezey M., Egry M., Góth, Békássy) (8). — Pesti. Állat­­szert­ár. László Miklós 4 képes vigjátéka (Muráti L., Sulyok M., Kabos, Ráday, Gárdonyi, Berczy) (8). Városi. Nincs elő­adás.­­— Andrássy-uti. A tün­dérlaki lányok. Haltai Jenő 3 fv. vigjátéka (Mihályfi, Viz­­vary M., Sennyei V., Turay T., Kiss M., Szaplonczay Ju., Bib­­én, Vizy) (S). — Kamara. Nincs előadás. — Royal. Kék madár (8). — Teréz­ körúti. Tavaszi kacagó esték (Sala­mon. Rajna A., Gárdonyi) (9). — Pódium. Kabaré (9). — Ko­média. Kicsire nem nézünk (­9). — Erzsébetvárosi. Uri­­lány szobát keres (6. 9). MOZIK MŰSORA: Átrium Filmpalota, Margit­­körút 55. Tel. 1-540-24 és 1- 540-34. Rád bízom a felesé­­gem. Magyar vígjáték. Irta és rendezte Vaszary János. Fősz.: Erdélyi Misi, Páger, Rajmás­­sy, Komár Julia. Híradók. Előadások: 5. MB. MIO. Szom­­bat, vasárnap és ünnepnap: 14. 166. MS. Mio.­­Casino Filmszínház. Erkü­­nt 1. Tel. 3-831-02. Nászút a hóban. Vígjáték.­ Jósz.: Jlat­garet Sullavan és Henry Fon­dant. Híradók. Előadások M6, Vs 8, M10; szombat, vasár- és ünnepnap: 4. 6. 8. 10. City Filmszínház, Vilmos császár-út 56. Tel. 1-111-40. Rád bízom a feleségem. Ma­gyar vígjáték. Irta és rendez­te Vaszary János. Fősz­: Er­délyi Mici. Páger. Hajmássy. Komár Julia. Híradók. Elő­adások: $46. s48. %10. Szom­­bat. vasárnap ás ünnepnap: V4*..f16, MS, Mio*. . Corso, (IV., Váci­ utca 9. Tel. 1­809—50). Marlene Dietrich és Charles Boyer: Allah kertje. Liszt: Polonaise (Kulturfilm). Híradók. Hétk.: 5, 7, 9, szomb., vas. és ünnep: M4. V­ 6 M8 M 10. — Ma este 9 ómkor a Dodsworth diszbómutatója. Décsi Filmszínház, Teréz­­körút. 28. Telefon 1-259-52 vs 1-213 43. Szerelemből elég­telen. Bus Fekete íjászló vég­játék­a amerikai filmen. Fősz.: Janet Gaynor, Loretta Young, Constance Bennett, Simone Si­mon, Lukács Pál. Híradók. Előadások: 5, 148. M10; szom­bat, vasár- és ünnepnap: 4, 6, 8. 10._______ ___________ Fórum Filmszínház. Kossuth Lajos-u. 18. Tel. 1­895-43. 1­­897.07. Második hétre prolon­gálva! Fizessen nagysád! Fősz: Muráti. Jávor. Kabos. Gomba­szögi. Latabár. Hétk.: M6. Ve8. S 6410; szombat. vas. és ünnep: U4. ló 6. M 8. V 4­10. Kamara Mozgó. Szerelemből elégtelen (Simone Simon. Lo­retta Young, Janet Gaynor). Híradók. Előadások: M6. M8. M­io.__ _______ Metro Filmpalota (VI., Te­­réz-körút 60. Tel: 11-22 30). Második hétre prolongálva . Az első magyar szt­árfilm: Fizes­sen Nagysád! (Muráti, Kabo?, Jávor, Latabár). — Tavaszi dal (ezines trükkfüm). — Álom, álom, édes álom (népszerű tu­dományos fém). Híradó. Elő­adások: 1:46. MS. MIO; szom­bat, vasár- és ünnen­an: U4. M6. M8. H1O. — Vasárnap d. 4­0. 11 órakor: Gyelimshmatini. Omnia Filmszínház, József­körút és Kölcsey-u. sarok. Tel. 13-01-25. Hol alszunk vasár­nap. Magyar filmbohózat. Fősz. Kabos. Latabár. Gombás,régi, Komló?. — Hortobágy. Ma­gyar filmkülönlegesség. Hír­adó. E­ladások: 5. V 3. M 10; szombat, vasárl és ünnep: 4. 6. 8. 10. Palace, Érz-éketkozat: 8. T. 1-365-23. Finom família. Ame­rikai vígjáték. Fősz.: William Powell és Carola Lombard. Híradók. Hétk.: 4 - 8, 10; vasárnap: 2. 4. 6. 8. 10 Radius Filmszínház, VI., Nagymező­ u. 22—24. T 1-292- 50 és f-220-98. Hortobágy. Mó­ricz Zsigmond elbeszélése fil­men. — Hol alszunk vasár­­nap? Nóti Károly bohózata. Főzz.: Gombaszögi­ Ella. Ka­bos. Kiss Manyi. Komlós. La­m­ bár. Sáros­i Gizi. Soltész Annie. Híradók. Előadások: 5, 143. 1410; szombat, vas. és ünnepnap: 3, 5. H8. Ve3­0. Royal Apolló, Erzsébet­ körút 45. Tel. 1-419-02 és 1-429 46. A férfiak nem istenek. Irta és rendezte Walter Reisch. Fősz.: Miriam Hopkins. Korda pro­dukció. Híradók. Előadások: "46. %4. % 10; szombat, va­sárnap és ünnepnap: %4. %6, ■L 3. -1410).______________________ Uránia Filmszinház, Rákó­­czi­ utc 21. Telefon 14—60—45. Prolongálva! Rábbizom a fele­ségem. Fősz.: Erdélyi M.ds. Pa­ger. — Tavaszi hangok. Szd­­­­neg zenés film. Világhiradó. 1 . Előadások. .5,. M3,­­ M10.. Szom­bat. vasár- és ünnepnap: %3, 5. 148. Val... Husv. vas. d. e. fii kor. öt világrészen ke­resztül (Keskeny film). — Husv. hétfőn d­. e. 11-kor: Gyermek­matiné. MÁSODHETES MOZIK Admiral. Duna parti rande­vú. Kisérő műsor (t64. V­ 6. V28. Vj 10). Alkotás: Romeo­­és Julia (VeÁ. V26. J­ó 8. M16). Belvárosi. A primadonna fér­je (Jobb t.: M 5. 7. Jól­. bal t.: 8). Budai Apolló. Dunapar­­ti randevú (4. M7. 9). Capitol. 3-ik hétre pl. Lovagias ügy (1/24. H6. MS. MI0). Corvin. A negyven éves asszony (%4. M6. Ve 8. M10). Elit. Duna­­­parti randevú (4. 6. 8. 10). Ho­­meros. Asszony a hadihajón (­%5. 7. M10). Józsefvárosi. Duna parti randevú. Októberi nap 145. M7. MIO). Nyugat. Romeo és Julia (M 5, 7, 3 */4­­0). Olympia. A primadonna férje (4. 6. 8. 10). Odeon. Dunapar­­ti randevú (M4. M6, 148. MIO). Olympia. A primadonna férje (4. 6. 8. 10). Otthon. Du­na parti randevú (4, V*/7. 9). Pátria. Du­na parti randevú (65. 7. PólO). Rialtó. Mulat a császárváros (^11. lói %3, 5. V18. V^10). Savoy. Duna* parti randevú (4. M 7. $). Simplan. Balaklava (M4. M6. MS. M10). Stúdió. A lázadó asszony (4. 6. 8. 10). Tiszti Kaszinó. 3 márc. 24-én: Finom família*. 28 án: Balaklava* 29-én: Szabadság, szerelem*. 31-én: Rembrandt* (%5. *47.9) Tivoli. Dunaparti randevú (t64. M6. MS, M10). Túrán. Dunaparti randevú. Telefon­­revü (4. 6. 8. 10). Vesta. Du­naparti randevú (%4, . M7, 1410). 13 MEGJÖTT! MEGJÖTT! Egy élnivágyó asszony története: DODSWORTH CORSO RADIUS * Skót takarékosság. Nálunk is megtörténik, hogy takarékosságból törölnek egyes szerepeket és a pre­mier után csökkentik a statisztériát. Mégis érdemes feljegyezni, hogy egy skót rendező hogyan „spórolt“. Egyik szereplőnek egész szerepe a „nem“ szócska volt. Valamely kérdésre azt kellett volna mondania: Nem! Ezzel azonban a néma szerepből beszélő szerep lett volna, amit jobban kell megfizetni. A rendező te­hát elrendelte, hogy a színész ne beszéljen, hanem csak tagadóan intsen. A Terézkörúti Színpad: „Tavaszi kacagó esték“ cím alatt, a jókedv és derű színeiből állította össze tavaszi műsorát a Terézkörúti Színpad. A műsor első fele változatos, mulatságos kabaré, sok frissen pergő képpel, a második része egyetlen háromrészes bohó­zat. Lakatos László idegen ötletből írt játéka, „Ka­land a Lidón“ címmel. A kis színház legjobbjai veszik ki részüket a mulattatásból. Gárdonyi Lajos, mint tilosban járó új­gazdag, lelke az együttesnek, mellette Peti Sándor alakít különösen jól sikerült figurát. Kö­kény Ilona, Rajna Alice, Lengyel Gizi, Mihályi, Fenyő jutott még jó szerephez a bohózatban. Az első rész két slágere két Salamon-bohózat.. Az egyikben, Lőrinc Miklós „Éljen Napoleon!“ című bohóságában egy vi­déki ripacsot alakít ellenállhatatlan komikummal, a másikban, Török Rezső új hangot megpendítő­­­András és Márkusz“ című játékában pedig egy kávéházról­­kávéházra járó házaló kereskedőt. A Rajna—Kökény kettős nagyon mulatságos párjelenete és a megnyitó „Fekete és Kucsera“ tréfa mellett két igen jó magán­számot kell kiemelnünk, az egyik Rácz Vali sanzonja, a másik Herendi Manci pompás színészutánzatokkal fűszerezett blüettje. * Színészbélyeg: Edwin Booth lesz valószínűleg az első színész, akinek tiszteletére bélyeget bocsátanak ki. Edwin Booth halála óta száz év múlt el. Chicagói tisztelői most mozgalmat indítottak, hogy az Egyesült Államok postája bocsásson ki bélyegeket Booth arc­képével. Farley főpostamester nem idegenkedik a gondolattól, mert Booth csakugyan a világ egyik leg­nagyobb színésze volt és különösen Shakespeare mű­veiben nyújtott halhatatlan alakításokat. Szépséghiba, hogy fivére gyilkolta meg annak idején Abraham Lincoln elnököt. •* A Magdolna kir. hercegnő Poliklinika hangver­senye. A Magdolna kir. hercegnő Poliklinika április 3-án, szombaton este fél 9 órakor tartja hangverse­nyét a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A hangversenyen fellépnek: Relle Gabi, Koréh Endre, Laczó István, Nagy Endre, Lehotay Árpád, Ákom Lajos, Zsámboki Miklós, Szász Ila, Cselényi József, Faragó György, Kisér Pető Imre. Jegyek 1.­—, 2.— és 3 — pengős árban a titkári hivatalban, Teréz-körút 2., vagy 1—128—32 telefonon. Akciós szerda az Operaházban Ma este 1 * 10 órakor: SYBILL Pénztárainknál 30% engedmény RÁDIÓ MŰSORA: mm ■ iii műi un' 11..n l^l■ll■^l||llllllll■ll||^ll||^■^■■■!l— m Budapest I. szerdai műsora. 6 45 Torna, utána lemezek. 7.20 Étrend. 10 Hírek. 10 20 és 10.45 Felolvasások. 11.10 Vízállás. 12 Harangozó, időjá­rás. 12 05 Cigányzene, közben hírek. 1.20 Időjelzés, időjárás, vízállás. 1 ~30 Senyei Szalkó Ilus és dr. • Győry Pál énekel­nek. 2 40 Hírek, árak. 4 15 Diáktél óra. 4.45 Időjelzés, időjárás, hírek. 5 Előadás. 5 30 Az Operahá­z tagjaiból alakult, zenekar, közben . Légvédelmi előadás. 6 45 Elő­adás. 7.15 Brazil népdalok. 7.50 Csanándy: Húsvéti lízni­­játék. Három részben, tizenkét képben. Utána időjárás, hí­rek. 10 20 Hermann Pál gor­­donkázik. 11 Hírek franciául és olaszul. 11.10­ Szalonzene.. 1205 Hírek. — Budapest II. műsora. 7.20 Előadás. 7.50 Földes Andor zongorázik. 8 30 Hírek. 8.55 Szalonzene. 1005 Cigányzene. A teljes heti budapesti, va­lamint külföldi részletes mű­sort pénteki rádiómellékle­­tünkben közöljük. •­­

Next