Pesti Hírlap, 1937. július (59. évfolyam, 146-172. szám)

1937-07-31 / 172. szám

S A békeszerződések útvesztőjében . . . A pozsonyi törvényszék kimondta, hogy ítélkezésénél nem a st. germanni békeszerződés, hanem a telekkönyv az irányadó Pozsony, jul. 30. Köpcsény mosonmegyei községet két békeszerződés sújtotta. A trianoni békeszerződés­sel elszakították Magyarországtól és Ausztriához csa­tolták, a st.-germaini békeszerződés pedig 280. szaka­szában kimondta, hogy Köpcsény a csehszlovák meg­szállás alá kerül, Pozsonyligetújfalu község területén fekvő földjeit köteles kártérítés nélkül átengedni en­nek a községnek. Az osztrák békeszerződés e pontja nyomán hosz­­szadalmas pörösködés indult meg. Az egyik per már tizennyolc éve folyik és adatai most fekszenek a brünni legfelsőbb bíróság előtt. Köpcsény ugyanis a Csehszlovákiáihoz került földjeinek egy részét eladta, ami által Pozsonyligetfalu jogaiban megsértve érzi magát és 138.000 cseh korona kártérítést kíván. Ezzel a perrel párhuzamosan másik jogviszály is keletkezett. Két pozsonyligetfalusi kereskedő hosszabb ideig tárgyalt Köpcsénnyel 3711 négyszögölnyi telek megvételéről, de mielőtt még az adásvételi szerződést megköthették volna, visszaléptek az üzlettől. Amikor Köpcsény község ez ellen tiltakozott, azt válaszolták, hogy a st.-germaini békeszerződés értelmében Köp­­csénynek nem is lett volna joga pozsonyligetfalusi földjeinek eladására. Köpcsény nem fogadta el ezt a magyarázatot és az elmaradt vétel miatt kártérítési keresetet nyújtott be a pozsonyi törvényszéken a két kereskedő ellen 22.266 cseh korona erejéig. A pozsonyi törvényszék most megállapította, hogy­­ a st.-germaini békeszerződés értelmében a vitás terü­­­­let valóban Pozsonyligetfalunak jutott ugyan, a telek­könyvi­­ átírás azonban mindezidáig nem történt meg,­­ már­pedig „a törvényszék számára nem a békeszerző-­­­dés irányadó, hanem kizárólag a telekkönyv“­. Külön­ben is a vitás terület a st.-germaini békeszerződés meg­kötésekor még Magyarország területén feküdt, így te­hát a szóbanforgó jogeset szempontjából a trianoni békeszerződés mérvadó. Éppen ezért a két alperest a törvényszék elmarasztalta és kötelezte a követelt kár­térítési összeg és a perköltségek megfizetésére. A francia kereskedelmi miniszter a párizsi világkiállítás magyar pavilonjában Párizs, júl. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) A párizsi magyar pavilion úgy a francia, mint a nem­zetközi közönség állandó érdeklődésének központjá­ban áll. Az összes helyiségekben reggeltől estig, sőt késő éjszakáig hullámzik a tömeg. A magyar kiállí­tási pavillonban legutóbb Patti Bastide francia ke­reskedelmi miniszter is megjelent, akit dr. Tormay Géza államtitkár, a kiállítás kormánybiztosa foga­dott. A francia kereskedelmi miniszter érdeklődését lekötötte az ezeréves francia-magyar kapcsolatokat visszatükröző Aba Novak-falfestmény, különösen pedig ennek az a részlete, amelyen a francia szárma­zású II. Szilveszter pápa átnyújtja Szent István ki­­s­rályunk küldöttjének a magyar szent koronát. — Nagy örömömre szolgál a francia-magyar tör­ténelmi kapcsolatokat visszaadó monumentális fest­mény látása — mondta a francia miniszter Tormay államtitkárnak —, amely rendkívül érdekesen tájé­koztatja a franciákat azokról a mozzanatokról, ame­­­­lyek országainkat ezer év óta összekötik. Bastide miniszter különös örömmel emelte ki, hogy II. Szilveszter pápa------családi néven Gerbert d’Aurica­­ választókerületének, Auriacnak hírneves szülöttje volt. A magyar pavillonnak egyébként pénteken előkelő vendége volt: Ottó királyfi, aki őrgróf Pallavicini Sándor és gróf Trautmannsdorf Ferenc kíséretében látogatta meg­ a kiállítást. Különös érdeklődésével ■tüntette ki a kiállítás iparművészeti osztályát, a pa­rasztszobát és a vadászati részt. A látottak felett élénk megelégedésének adott kifejezést. Kilátásba helyezte, hogy szeptemberben újabb látogatást tesz a pavillonban. Távozás előtt Ottó királyfi és kísérői beírták nevüket a pavilion aranykönyvébe. A sziget rabja írta Andrew Kay Davies negyvenéves korában került a délitengeri kis szigetre, amikor egy sebesülése miatt kénytelen volt a tengerészeitől megválni. Kedélyes, jóképű férfi volt, mindenki szerette. De amikor a szomszéd ültet­vény váratlanul tulajdonost cserélt és valami Ausztrá­liából kivándorolt Crook nevű kalandor kezébe ke­rült, Davies paradicsomi boldogsága megszűnt. Crook az első perctől kezdve ellenségesen viselkedett és durván megsértette a szomszédját, mert így akarta őt arra kényszeríteni, hogy a földjét neki eladja. Ez Daviest nagyon bántotta, mert a Déli-tenger világá­nak sajátos varázsa őt annyira a hatalmába kerítette, hogy az életét máshol elképzelni se tudta. A szigeten ismerték Daviesnek ezt a gyengéjét, mert valahány­szor berúgott, a kocsmában mindig zokogva búcsúz­­kodott a barátaitól és azt mondta, hogy amint a gaz­daságát el tudja adni, elmegy újra tengerésznek. Az emberek jóindulatúan ráhagyták, bár mindenki tudta, hogy Davies elég szépen berendezett gazdaságát könnyű volna eladni. Nem ez gátolja az elutazásban, hanem a szigetvilág illatos, forró éjszakája és mind­az, ami lehetetlenné teszi az európai embernek, hogy innen elszakadjon, ha egyszer hozzázüllik ezekhez a viszonyokhoz. Davies a maga jóhiszeműségével, szép szóval igye­kezett Crookot leszerelni, de az durván elutasította. Kötekedő, erőszakos fráter volt ez a Crook. Davies testileg számba se jöhetett az óriással szemben, tehát, amikor belátta, hogy szép szóval nem ér célt, a maga módja szerint vett magának elégtételt. Egy este a sziget számottevő emberei szokás szerint együtt vol­tak a kocsma nagy kártyaszobájában, ahol kis tétek­kel ártatlan kártyajátékokkal szórakoztak. Davies ek­kor odament Crook asztalához és így szólt hozzá: — Crook, maga igen nagy legénynak tartja ma­gát. Ha meg akar engem győzni arról, hogy valóban olyan bátor legény, mint amennyire nagyszájú, játsz­­szunk pókert, tízdolláros alapon. A nagy teremben minden zaj elnémult és az em­berek némán lesték Crook válaszát. Az arcán látszott, hogy ha az első ösztönére hallgat, az öklével egysze­rűen leüti Davies-t. De ebben a világban a kártya­párbajra való kihívást visszautasítani éppen olyan gyávaság, mint a fegyveres mérkőzés elől kitérni. Pár perccel később általános izgalom közepette megindult a kártyapárbaj. Kezdetben mások is vettek részt a játékban, de Davies olyan gyorsasággal fokozta a té­tet, hogy csakhamar kettejükön kívül mindenki meg­­retirált. Amikor a játék hajnalban véget ért, Davies elnyerte már Crook összes készpénzét és a gazdasága felét. Ettől az éjszakától kezdve Crook a legalattomo­sabb háborút indította Davies ellen. Kézalatt minde­nütt azt híresztelte, hogy Davies hamiskártyás, még­pedig olyan ügyes sipista, hogy még ő is képtelen volt leleplezni. Crook-ot durva modoráért és barátságtalan visel­kedéséért senki sem szerette. De az ilyen pletyka attól függetlenül mérgezi meg az emberek lelkét, hogy magát a forrást mennyire tartják megbízhatónak. Davies lassan észrevette, hogy a barátai visszahúzód­nak tőle, az emberek elkerülik, sőt saját bennszülött munkásai is szemtelenkedni kezdenek vele. Ha bárkit kérdezett, hogy mi az emberek kifogása ellene, kitérő választ kapott. Végre is annyira céltalannak látta a további puhatolódzást, hogy a bánatát — ami mind az öt világrészben elég gyakori eset — az italba igye­kezett temetni. Külsőleg, belsőleg elzüllött, éjszaká­kon át hempergett részegen a­ kocsma padjain. Egy reggel, átdőzsölt éjszaka után, kinn ült a sziget kis kikötőjének egyik kőpadján, amikor szép kis vitorlás hajó kötött ki a hullámtörő előtt. A vitor­láson kisegítő motor is volt, szóval, nagyon tökéletes kis hajó volt, amint azt Davies szakértő szemmel azonnal megismerte. A hajóról csónakon egy szálas tengerész és egy fiatal lány jött ki a partra. Davies álmos szeme hirtelen feléledt, mert a lány, noha talán egy londoni társaságban fel se tűnt volna, ezen a világtól elrejtett szigeten csábító szépségként hatott. Később a kocsmában látta viszont a tengerészt, aki a vitorlás tulajdonosa volt és a leányát, a szép Beatrixot. Megtudta, hogy néhány hetet töltenek a szigeten, mert a hajón a legutóbbi vihar következté­ben alapos javítást kell végezni. Ezután a vitorlás tulajdonosa és lánya napközben mindenfelé járkáltak a szigeten, este pedig ott voltak a kaszinót helyette­sítő kocsmában, ahol a lány sorra táncolt a fiatalabb nemzedékkel. Daviesről a lány tudomást se vett, de amikor egy reggel a tengerparton találkoztak, a lány megállt és beszédbe elegyedett vele. Davies szörnyen szégyenkezett elzüllött külseje és borotválatlan arca miatt és a lány minden kertelés nélkül így szólt hozzá: — Davies, ha magát jól megnézem, meg vagyok arról győződve, hogy kár magáért. Miért nem szedi össze magát és különösen, hogy vághatja zsebre meg­­torlatlanul annak a arcoknak a szemtelenkedéseit. Akármerre járok a szigeten, mindenki csak erről be­szél. Davies arcába szökött a vér és visszautasító vá­laszra készült, de a lány a vállára tette a kezét és így szólt: — Davies, ma délben elindulunk atyámmal és a „Corinná“-n talán félév múlva fogunk ide visszatérni. Meg vagyok arról győződve, hogy akkor más Daviest fogok itt találni. A sziget lakói elámulva látták, hogy Davies hir­telen abbahagyta az ivást, rendesen borotválkozott és a gazdaságát teljesen rendbe szedte. A józan életmód­tól az egész szervezete felfrissült és újra gentlemann benyomását tette. Körülbelül öt hónap telt így el, amikor egy reggel a „Corinna“ újra befutott a kikö­tőbe. A lány az öreg főmatrózzal jött ki a partra és elmondta, hogy az atyja útközben meghalt. Amint Daviessel találkozott, nagy fm­elegséggel rázta meg a kezét és olyan elbűvölő mosolygással nézett rá, hogy Davies nagy melegséget érzett a szive tájékán. Arra gondolt, hogy megvásárolja Beatrix hajóját, őt magát feleségül veszi és visszatér a tengerészélethez. A lány hajlandónak mutatkozott a hajó eladására és Davies az ültetvényét egy héten belül el is adta egyik szom­szédjának. Amikor most arra került a sor, hogy Beatrix kezét megkérje, Davies úgy érezte, hogy előbb még egy feltételt kell teljesítenie. Még aznap este a kocsmában odament Crookhoz és az öklével az arcába vágott. Ebből borzalmas verekedés támadt, amelyben Davies rémesen alul maradt, de olyan rettenthetetlen bátorságot tanúsított, hogy végül Crook mint legyő­zött ellenfelével, lovagiasan kezet fogott vele és fel­ajánlotta a barátságát. Miután Davies így Beatrix összes feltételeinek eleget tett, másnap délben felkereste a kis fogadóban levő szobájában és megkérte, hogy legyen a felesége. Beatrix erre gúnyosan felkacagott és igy szólt: — Kedves Davies, maga félreértett engem. Nem azért biztattam, hogy férfihez méltóan viselkedjék, mintha szerelmes lennék magába, hanem mert saj­náltam, hogy egy ilyen szép szál ember a fertőben elmerüljön De nekem Sydneyben vőlegényem van és két hónap múlva­­lesz az esküvőnk. Davies egyszerre úgy érezte, hogy a déltengeri­­ sziget varázsa számára örökre szertefoszlott. Felment­­ a „Corinna“ fedélzetére, amelynek legénysége az új kapitányt lelkesen fogadta és minden vitorlát kifeszít­­l tetve, elindult ki, a nyílt tengerre. PESTI HÍRLAP 1937. július 31., szombat. Az angol és amerikai postarepülőgépek ismét átrepülték az óceánt London, júl. 30. Egy amerikai és egy angol repülő­gép az atlanti óceáni próbarepülések során pénteken sikeresen végrehajtotta feladatát és átrepült az óceá­non. Az amerikai Clipper délelőtt 9.50-kor érkezett az Írországi Foynesba, az angol Cambria röviddel 10 óra után szállott le az újfundlandi Bodwoodban. Egy postarepülőgép kényszerleszállása az óceánon Berlin, júl. 30. A Németország és Dél-Amerika közti repülőjárat egyik gépe motorhiba miatt az afri­kai part elhagyása után mintegy 300 kilométernyire a parttól kénytelen volt az óceán vizére leszállni. A vízi repülőgép és személyzete sértetlen maradt. LEGÚJABB Kevés a kilátás az angol javaslatok valóra váltására London, júl. 30 A be nem avatkozási bizottság pén­teki ülésével kapcsolatban a Reuter-iroda diplomá­ciai munkatársa rámutat arra, hogy most első ízben jelentkeztek világosan­­á a brit javaslatra vonatkozó­ igazi nézeteltérések. A brit és a francia állásfoglalás a középúton áll a szovjetorosz és a német-olasz állás­pont között. Ezeket, úgy látszik, aligha lehet össze­­egyeztetni. A brit kormány mindenekelőtt arra törek­szik, hogy nyitva tartsa az ajtót. Néhány napi meg­fontolás esetleg a feszültség enyhülését hozhatja meg. Az a tény azonban, hogy két hét telt el, mióta a brit tervet tárgyalási alapul elfogadták, arra enged követ­keztetni, hogy Plymouth lordnak a munkálatok meg­­gyorsítása érdekében tett felhívása sikertelen maradt és nyilvánvalóan kevés kilátás van arra, hogy az an­gol javaslatokat valaha is valóra váltsák­. MAPI HEREK Házasság és válás A természetnek megnyugtató, bölcs rendszere, hogy az ember mindenkor belfejlődésű lény és a kor szellemének nevelése, csak külső megnyilatko­zás. Igaz, hogy ez a külső megnyilatkozás elég gyakran annak látszik, mintha maga az a köz­ponti morál lenne, ami egyenesen a lélekből su­gárzik ki. Szerencsére, ez csak egy harmincszázalé­kos hibás felület, míg hetven százalék ha nem is teljesen hibátlan, de a morálra való hajlamosság benne letagadhatatlan. Az embernek Istenhez és a házassághoz való ősi ragaszkodása olyan szerves kapcsolódás a legrégibb múltakkal, ami nemcsak kiirthatatlan, de meg sem lazítható. Hogy az le­gyen, ebben a háború utáni erkölcsök szorgalma­san közreműködnek. Szabatosabban: a divatos er­kölcsök. Mert minden kornak megvan a maga di­vatos erkölcse, ami lenézi a letűnt kor erkölcsét. A mi korunk ilyen erkölcse a házasságot kezdte ki. A házasságnak, amiből a család lesz és ami Isten után egyik alapeszménye és erkölcsi tőkéje az államoknak, alacsonyabb nívóra igyekszik le­szállítani régi, patinás értékét. Ami egykor szent­ség volt, abból az új erkölcsök rövidlej­áratú diva­tot csináltak ilyen címmel: modern házasság. Komoly, értékálló fiatalemberek kezdtek ide­genkedni a házasságtól. Az ő nevelésükkel és gon­dolkozásukkal bizonyos magasságból nézték a há­zasságot, mint az ideális érzelmek és értékek olyan kapcsolódását, ami egy életre szól. És mit láttak?. Jobbról-balról felbontott házasságot. A kis Ilonkát, akit a nagyszülők neveltek, megkérte a huszonkét esztendős fiú. Nagyanya megkérdezte a kislányt: — Aztán tudod te azt, hogy mi a házasság? — Hogyne tudnám! — csodálkozott Ilonka. — A leány őrülten szereti a fiút, a fiú őrülten szereti a leányt és összeházasodnak. Azután, ha már nem szeretik egymást, elválnak, íme, a kor divatos erkölcse. Már a gyerekek is ismerik és a húszévesek türelmetlenül kiabálják, ha összevesznek: Válni! Válni! Végig Európán és Amerikán egy és ugyanaz a divat: ruhában, szerelemben, házasságban. An­glia új házassági törvénye, legalább háromeszten­dei gondolkodási időt oszt ki a válni akaró házas­társak között. Ez a három esztendő jó lesz a meg­gondolatlan válóknak, de jó lesz a meggondoltak­­nak is. Három esztendő hosszú idő, ezalatt a jégre­­tett gyűlölet is elolvadhat. Mindenhez időt kell adni az embereknek. Szerelemhez, házasság­hoz, gyűlölethez, váláshoz és halálhoz. Ha az ön­gyilkosok is várnának egy esztendeig, a fele sem halna meg és Angliában három év után a fele sem fog elválni azoknak, akik három év előtt huszon­négy óra alatt szerettek volna elválni. L. T.

Next