Pesti Hírlap, 1937. július (59. évfolyam, 146-172. szám)
1937-07-31 / 172. szám
S A békeszerződések útvesztőjében . . . A pozsonyi törvényszék kimondta, hogy ítélkezésénél nem a st. germanni békeszerződés, hanem a telekkönyv az irányadó Pozsony, jul. 30. Köpcsény mosonmegyei községet két békeszerződés sújtotta. A trianoni békeszerződéssel elszakították Magyarországtól és Ausztriához csatolták, a st.-germaini békeszerződés pedig 280. szakaszában kimondta, hogy Köpcsény a csehszlovák megszállás alá kerül, Pozsonyligetújfalu község területén fekvő földjeit köteles kártérítés nélkül átengedni ennek a községnek. Az osztrák békeszerződés e pontja nyomán hoszszadalmas pörösködés indult meg. Az egyik per már tizennyolc éve folyik és adatai most fekszenek a brünni legfelsőbb bíróság előtt. Köpcsény ugyanis a Csehszlovákiáihoz került földjeinek egy részét eladta, ami által Pozsonyligetfalu jogaiban megsértve érzi magát és 138.000 cseh korona kártérítést kíván. Ezzel a perrel párhuzamosan másik jogviszály is keletkezett. Két pozsonyligetfalusi kereskedő hosszabb ideig tárgyalt Köpcsénnyel 3711 négyszögölnyi telek megvételéről, de mielőtt még az adásvételi szerződést megköthették volna, visszaléptek az üzlettől. Amikor Köpcsény község ez ellen tiltakozott, azt válaszolták, hogy a st.-germaini békeszerződés értelmében Köpcsénynek nem is lett volna joga pozsonyligetfalusi földjeinek eladására. Köpcsény nem fogadta el ezt a magyarázatot és az elmaradt vétel miatt kártérítési keresetet nyújtott be a pozsonyi törvényszéken a két kereskedő ellen 22.266 cseh korona erejéig. A pozsonyi törvényszék most megállapította, hogy a st.-germaini békeszerződés értelmében a vitás terület valóban Pozsonyligetfalunak jutott ugyan, a telekkönyvi átírás azonban mindezidáig nem történt meg, márpedig „a törvényszék számára nem a békeszerző-dés irányadó, hanem kizárólag a telekkönyv“. Különben is a vitás terület a st.-germaini békeszerződés megkötésekor még Magyarország területén feküdt, így tehát a szóbanforgó jogeset szempontjából a trianoni békeszerződés mérvadó. Éppen ezért a két alperest a törvényszék elmarasztalta és kötelezte a követelt kártérítési összeg és a perköltségek megfizetésére. A francia kereskedelmi miniszter a párizsi világkiállítás magyar pavilonjában Párizs, júl. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) A párizsi magyar pavilion úgy a francia, mint a nemzetközi közönség állandó érdeklődésének központjában áll. Az összes helyiségekben reggeltől estig, sőt késő éjszakáig hullámzik a tömeg. A magyar kiállítási pavillonban legutóbb Patti Bastide francia kereskedelmi miniszter is megjelent, akit dr. Tormay Géza államtitkár, a kiállítás kormánybiztosa fogadott. A francia kereskedelmi miniszter érdeklődését lekötötte az ezeréves francia-magyar kapcsolatokat visszatükröző Aba Novak-falfestmény, különösen pedig ennek az a részlete, amelyen a francia származású II. Szilveszter pápa átnyújtja Szent István kisrályunk küldöttjének a magyar szent koronát. — Nagy örömömre szolgál a francia-magyar történelmi kapcsolatokat visszaadó monumentális festmény látása — mondta a francia miniszter Tormay államtitkárnak —, amely rendkívül érdekesen tájékoztatja a franciákat azokról a mozzanatokról, amelyek országainkat ezer év óta összekötik. Bastide miniszter különös örömmel emelte ki, hogy II. Szilveszter pápa------családi néven Gerbert d’Aurica választókerületének, Auriacnak hírneves szülöttje volt. A magyar pavillonnak egyébként pénteken előkelő vendége volt: Ottó királyfi, aki őrgróf Pallavicini Sándor és gróf Trautmannsdorf Ferenc kíséretében látogatta meg a kiállítást. Különös érdeklődésével ■tüntette ki a kiállítás iparművészeti osztályát, a parasztszobát és a vadászati részt. A látottak felett élénk megelégedésének adott kifejezést. Kilátásba helyezte, hogy szeptemberben újabb látogatást tesz a pavillonban. Távozás előtt Ottó királyfi és kísérői beírták nevüket a pavilion aranykönyvébe. A sziget rabja írta Andrew Kay Davies negyvenéves korában került a délitengeri kis szigetre, amikor egy sebesülése miatt kénytelen volt a tengerészeitől megválni. Kedélyes, jóképű férfi volt, mindenki szerette. De amikor a szomszéd ültetvény váratlanul tulajdonost cserélt és valami Ausztráliából kivándorolt Crook nevű kalandor kezébe került, Davies paradicsomi boldogsága megszűnt. Crook az első perctől kezdve ellenségesen viselkedett és durván megsértette a szomszédját, mert így akarta őt arra kényszeríteni, hogy a földjét neki eladja. Ez Daviest nagyon bántotta, mert a Déli-tenger világának sajátos varázsa őt annyira a hatalmába kerítette, hogy az életét máshol elképzelni se tudta. A szigeten ismerték Daviesnek ezt a gyengéjét, mert valahányszor berúgott, a kocsmában mindig zokogva búcsúzkodott a barátaitól és azt mondta, hogy amint a gazdaságát el tudja adni, elmegy újra tengerésznek. Az emberek jóindulatúan ráhagyták, bár mindenki tudta, hogy Davies elég szépen berendezett gazdaságát könnyű volna eladni. Nem ez gátolja az elutazásban, hanem a szigetvilág illatos, forró éjszakája és mindaz, ami lehetetlenné teszi az európai embernek, hogy innen elszakadjon, ha egyszer hozzázüllik ezekhez a viszonyokhoz. Davies a maga jóhiszeműségével, szép szóval igyekezett Crookot leszerelni, de az durván elutasította. Kötekedő, erőszakos fráter volt ez a Crook. Davies testileg számba se jöhetett az óriással szemben, tehát, amikor belátta, hogy szép szóval nem ér célt, a maga módja szerint vett magának elégtételt. Egy este a sziget számottevő emberei szokás szerint együtt voltak a kocsma nagy kártyaszobájában, ahol kis tétekkel ártatlan kártyajátékokkal szórakoztak. Davies ekkor odament Crook asztalához és így szólt hozzá: — Crook, maga igen nagy legénynak tartja magát. Ha meg akar engem győzni arról, hogy valóban olyan bátor legény, mint amennyire nagyszájú, játszszunk pókert, tízdolláros alapon. A nagy teremben minden zaj elnémult és az emberek némán lesték Crook válaszát. Az arcán látszott, hogy ha az első ösztönére hallgat, az öklével egyszerűen leüti Davies-t. De ebben a világban a kártyapárbajra való kihívást visszautasítani éppen olyan gyávaság, mint a fegyveres mérkőzés elől kitérni. Pár perccel később általános izgalom közepette megindult a kártyapárbaj. Kezdetben mások is vettek részt a játékban, de Davies olyan gyorsasággal fokozta a tétet, hogy csakhamar kettejükön kívül mindenki megretirált. Amikor a játék hajnalban véget ért, Davies elnyerte már Crook összes készpénzét és a gazdasága felét. Ettől az éjszakától kezdve Crook a legalattomosabb háborút indította Davies ellen. Kézalatt mindenütt azt híresztelte, hogy Davies hamiskártyás, mégpedig olyan ügyes sipista, hogy még ő is képtelen volt leleplezni. Crook-ot durva modoráért és barátságtalan viselkedéséért senki sem szerette. De az ilyen pletyka attól függetlenül mérgezi meg az emberek lelkét, hogy magát a forrást mennyire tartják megbízhatónak. Davies lassan észrevette, hogy a barátai visszahúzódnak tőle, az emberek elkerülik, sőt saját bennszülött munkásai is szemtelenkedni kezdenek vele. Ha bárkit kérdezett, hogy mi az emberek kifogása ellene, kitérő választ kapott. Végre is annyira céltalannak látta a további puhatolódzást, hogy a bánatát — ami mind az öt világrészben elég gyakori eset — az italba igyekezett temetni. Külsőleg, belsőleg elzüllött, éjszakákon át hempergett részegen a kocsma padjain. Egy reggel, átdőzsölt éjszaka után, kinn ült a sziget kis kikötőjének egyik kőpadján, amikor szép kis vitorlás hajó kötött ki a hullámtörő előtt. A vitorláson kisegítő motor is volt, szóval, nagyon tökéletes kis hajó volt, amint azt Davies szakértő szemmel azonnal megismerte. A hajóról csónakon egy szálas tengerész és egy fiatal lány jött ki a partra. Davies álmos szeme hirtelen feléledt, mert a lány, noha talán egy londoni társaságban fel se tűnt volna, ezen a világtól elrejtett szigeten csábító szépségként hatott. Később a kocsmában látta viszont a tengerészt, aki a vitorlás tulajdonosa volt és a leányát, a szép Beatrixot. Megtudta, hogy néhány hetet töltenek a szigeten, mert a hajón a legutóbbi vihar következtében alapos javítást kell végezni. Ezután a vitorlás tulajdonosa és lánya napközben mindenfelé járkáltak a szigeten, este pedig ott voltak a kaszinót helyettesítő kocsmában, ahol a lány sorra táncolt a fiatalabb nemzedékkel. Daviesről a lány tudomást se vett, de amikor egy reggel a tengerparton találkoztak, a lány megállt és beszédbe elegyedett vele. Davies szörnyen szégyenkezett elzüllött külseje és borotválatlan arca miatt és a lány minden kertelés nélkül így szólt hozzá: — Davies, ha magát jól megnézem, meg vagyok arról győződve, hogy kár magáért. Miért nem szedi össze magát és különösen, hogy vághatja zsebre megtorlatlanul annak a arcoknak a szemtelenkedéseit. Akármerre járok a szigeten, mindenki csak erről beszél. Davies arcába szökött a vér és visszautasító válaszra készült, de a lány a vállára tette a kezét és így szólt: — Davies, ma délben elindulunk atyámmal és a „Corinná“-n talán félév múlva fogunk ide visszatérni. Meg vagyok arról győződve, hogy akkor más Daviest fogok itt találni. A sziget lakói elámulva látták, hogy Davies hirtelen abbahagyta az ivást, rendesen borotválkozott és a gazdaságát teljesen rendbe szedte. A józan életmódtól az egész szervezete felfrissült és újra gentlemann benyomását tette. Körülbelül öt hónap telt így el, amikor egy reggel a „Corinna“ újra befutott a kikötőbe. A lány az öreg főmatrózzal jött ki a partra és elmondta, hogy az atyja útközben meghalt. Amint Daviessel találkozott, nagy fmelegséggel rázta meg a kezét és olyan elbűvölő mosolygással nézett rá, hogy Davies nagy melegséget érzett a szive tájékán. Arra gondolt, hogy megvásárolja Beatrix hajóját, őt magát feleségül veszi és visszatér a tengerészélethez. A lány hajlandónak mutatkozott a hajó eladására és Davies az ültetvényét egy héten belül el is adta egyik szomszédjának. Amikor most arra került a sor, hogy Beatrix kezét megkérje, Davies úgy érezte, hogy előbb még egy feltételt kell teljesítenie. Még aznap este a kocsmában odament Crookhoz és az öklével az arcába vágott. Ebből borzalmas verekedés támadt, amelyben Davies rémesen alul maradt, de olyan rettenthetetlen bátorságot tanúsított, hogy végül Crook mint legyőzött ellenfelével, lovagiasan kezet fogott vele és felajánlotta a barátságát. Miután Davies így Beatrix összes feltételeinek eleget tett, másnap délben felkereste a kis fogadóban levő szobájában és megkérte, hogy legyen a felesége. Beatrix erre gúnyosan felkacagott és igy szólt: — Kedves Davies, maga félreértett engem. Nem azért biztattam, hogy férfihez méltóan viselkedjék, mintha szerelmes lennék magába, hanem mert sajnáltam, hogy egy ilyen szép szál ember a fertőben elmerüljön De nekem Sydneyben vőlegényem van és két hónap múlvalesz az esküvőnk. Davies egyszerre úgy érezte, hogy a déltengeri sziget varázsa számára örökre szertefoszlott. Felment a „Corinna“ fedélzetére, amelynek legénysége az új kapitányt lelkesen fogadta és minden vitorlát kifeszítl tetve, elindult ki, a nyílt tengerre. PESTI HÍRLAP 1937. július 31., szombat. Az angol és amerikai postarepülőgépek ismét átrepülték az óceánt London, júl. 30. Egy amerikai és egy angol repülőgép az atlanti óceáni próbarepülések során pénteken sikeresen végrehajtotta feladatát és átrepült az óceánon. Az amerikai Clipper délelőtt 9.50-kor érkezett az Írországi Foynesba, az angol Cambria röviddel 10 óra után szállott le az újfundlandi Bodwoodban. Egy postarepülőgép kényszerleszállása az óceánon Berlin, júl. 30. A Németország és Dél-Amerika közti repülőjárat egyik gépe motorhiba miatt az afrikai part elhagyása után mintegy 300 kilométernyire a parttól kénytelen volt az óceán vizére leszállni. A vízi repülőgép és személyzete sértetlen maradt. LEGÚJABB Kevés a kilátás az angol javaslatok valóra váltására London, júl. 30 A be nem avatkozási bizottság pénteki ülésével kapcsolatban a Reuter-iroda diplomáciai munkatársa rámutat arra, hogy most első ízben jelentkeztek világosaná a brit javaslatra vonatkozó igazi nézeteltérések. A brit és a francia állásfoglalás a középúton áll a szovjetorosz és a német-olasz álláspont között. Ezeket, úgy látszik, aligha lehet összeegyeztetni. A brit kormány mindenekelőtt arra törekszik, hogy nyitva tartsa az ajtót. Néhány napi megfontolás esetleg a feszültség enyhülését hozhatja meg. Az a tény azonban, hogy két hét telt el, mióta a brit tervet tárgyalási alapul elfogadták, arra enged következtetni, hogy Plymouth lordnak a munkálatok meggyorsítása érdekében tett felhívása sikertelen maradt és nyilvánvalóan kevés kilátás van arra, hogy az angol javaslatokat valaha is valóra váltsák. MAPI HEREK Házasság és válás A természetnek megnyugtató, bölcs rendszere, hogy az ember mindenkor belfejlődésű lény és a kor szellemének nevelése, csak külső megnyilatkozás. Igaz, hogy ez a külső megnyilatkozás elég gyakran annak látszik, mintha maga az a központi morál lenne, ami egyenesen a lélekből sugárzik ki. Szerencsére, ez csak egy harmincszázalékos hibás felület, míg hetven százalék ha nem is teljesen hibátlan, de a morálra való hajlamosság benne letagadhatatlan. Az embernek Istenhez és a házassághoz való ősi ragaszkodása olyan szerves kapcsolódás a legrégibb múltakkal, ami nemcsak kiirthatatlan, de meg sem lazítható. Hogy az legyen, ebben a háború utáni erkölcsök szorgalmasan közreműködnek. Szabatosabban: a divatos erkölcsök. Mert minden kornak megvan a maga divatos erkölcse, ami lenézi a letűnt kor erkölcsét. A mi korunk ilyen erkölcse a házasságot kezdte ki. A házasságnak, amiből a család lesz és ami Isten után egyik alapeszménye és erkölcsi tőkéje az államoknak, alacsonyabb nívóra igyekszik leszállítani régi, patinás értékét. Ami egykor szentség volt, abból az új erkölcsök rövidlejáratú divatot csináltak ilyen címmel: modern házasság. Komoly, értékálló fiatalemberek kezdtek idegenkedni a házasságtól. Az ő nevelésükkel és gondolkozásukkal bizonyos magasságból nézték a házasságot, mint az ideális érzelmek és értékek olyan kapcsolódását, ami egy életre szól. És mit láttak?. Jobbról-balról felbontott házasságot. A kis Ilonkát, akit a nagyszülők neveltek, megkérte a huszonkét esztendős fiú. Nagyanya megkérdezte a kislányt: — Aztán tudod te azt, hogy mi a házasság? — Hogyne tudnám! — csodálkozott Ilonka. — A leány őrülten szereti a fiút, a fiú őrülten szereti a leányt és összeházasodnak. Azután, ha már nem szeretik egymást, elválnak, íme, a kor divatos erkölcse. Már a gyerekek is ismerik és a húszévesek türelmetlenül kiabálják, ha összevesznek: Válni! Válni! Végig Európán és Amerikán egy és ugyanaz a divat: ruhában, szerelemben, házasságban. Anglia új házassági törvénye, legalább háromesztendei gondolkodási időt oszt ki a válni akaró házastársak között. Ez a három esztendő jó lesz a meggondolatlan válóknak, de jó lesz a meggondoltaknak is. Három esztendő hosszú idő, ezalatt a jégretett gyűlölet is elolvadhat. Mindenhez időt kell adni az embereknek. Szerelemhez, házassághoz, gyűlölethez, váláshoz és halálhoz. Ha az öngyilkosok is várnának egy esztendeig, a fele sem halna meg és Angliában három év után a fele sem fog elválni azoknak, akik három év előtt huszonnégy óra alatt szerettek volna elválni. L. T.