Pesti Hírlap, 1937. szeptember (59. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-19 / 213. szám

1937. szeptember 19., vasárnap. Füsti hírlap 5 világkiállítás Párizsban EGÉSZEN EREDETI TUDÓSÍTÁS ÍRTA HEGEDŰS LÓRÁNT. A magyarok lassan visszaszállingóznak Párizsból. Minden barátomhoz két kérdést intézek s rendszerint egy félre tudnak megfelelni. Az egyik ez: Látta-e a kiállitáson a világ két legnagyobb csodáját? A másik igy szól: Mi avéleménye a magyar pavillonról? A párizsi világkiállításnak tudniillik van két olyan csodája, amelyek közül az első elkápráztatja legtöbb nézőjét, a másodikat pedig alig találja meg valaki, pedig ezért magáért érdemes ellátogatni a francia fővárosba. Az emberiség soha ilyen fölséges látványban nem fog részesülni. Hogy az elsőnél maradjak, mindenkinek, aki kiutazik, ajánlom, hogy kora este üljön be az Eiffel-torony egyik siklójába, szálljon ki az első emeleten, ott foglaljon magának asztalt, azután várjon nyugodtan. Három órát fog várni, amíg eléje tárul az egész látvány, amely valóban fölséges. Nemcsak a város óriás tüzeit látja lassan kigyúrni, a pompázó reklámhatásokat és forgó vetítéseket, hanem egyszerre csak azt hiszi, hogy kísértetek járnak körülötte, vagy elvarázsolt tündérek szállnak fel a Szajna fenekéről. Prózában beszélve, a vízi- és tűzijátéknak azt a csodálatos változatosságát és feledhetetlen szivárványjátékát, amely lassanként, hogy úgy mondjam, körülégi a szemlélőt, másutt nem lehet megtalálni. A rendes rakéta- és tűzvirághulláson kívül az elvörösödő Eiffel-torony belseje is kigyullad és kék-sárga csipkevetítéssel R. F., a francia köztársaság betűi világosodnak benne. A töméntelen park urnái mind színes violákká, rózsákká, szegfűkké tüzesednek, a közúti vasút is, amely mindenütt csak technikai alkalmatosság, itt szintén beáll a tűzijáték varázsába. Amint kiér a Párizst szegélyező dombokra, az éj beálltával kék higanyfénykeret gyullad ki a kocsikon s mert azok maguk egészen sötétek, azt hiszi az ember, hogy hirtelen vidaszin kisértetek rohannak körül a láthatáron. A fontaine lumineuse-ök (amelyeket mint az Akadémia nyelvművelő bizottságának tagja »ragyogó bugyogók«-nak fordítottam) megkezdik változatos színjátékaikat és akkor a Szajnáról ötven, vagy hetven kompról, az új szerkezetű hidraulikus gépek útján (ezek a gépek a Felfedezések csarnokában láthatók) berepülnek a vizbe s abból a legcsodálatosabb alakú színes csobogások törnek elő, hol magasra, hol oldalt, hol színes gömbökké csoportosítva. Ez oly megragadó és tündéries, hogy az ember az ezeregyéjszakában képzeli magát. A Keletnek minden szine, pompája itt van, csakhogy az új technika fölséges sokszorosításában. A legtöbb magyar látogató azt mondja, hogy ezt látta. A legtöbb magyar látogató azonban nem látta és nem élvezte a nagy francia kultúrának azt a tökéletességét, amely az új szépművészeti múzeumban (Musées d’art moderne) emelkedik, nem messze a kiállítás óriási főkapujától, amely — négyszemközt szólva — valószínűleg akkor lesz készen, amikor a kiállítást már bezárják. Maga a modern szépművészeti csarnok, gyönyörű márvány oszlopsoraival és a vízmedencékkel, amelyekben a görög építészeti idomok nyugodt pompában tükröződnek, külön látványosság. De ami benne van, azt nem látta soha és nem is fogja többé látni a világ. A franciák erre a világünnepükre huszonhárom óriási teremben összegyűjtötték a francia művészetnek vidéki székesegyházakban, külföldi képgyűjteményekben és magánkezekben levő legnagyobb kincseit. Ezt értse úgy az olvasó, hogy Nagy Károly ereklyetartójától kezdve Rodin Csókjáig a festészet, ötvösművészet, szobrászat és goblenalkotás oly csodálatos sorozata tárul eléje, amelyet végigjárva, elmerülünk a nagy lángeszek birodalmában és egy tökéletes göröglatin kultúrának modern alakjában. El kell árulnom, hogy boldog voltam, mikor teremrőlteremre mentem, egész napomat ott töltöttem és nem is voltam kiváncsi a kiállítás többi részére. Ha még hozzáteszem, hogy amikor e páratlan kultúrának ebbe az összességébe bejuthattam, ugyanaznap a Comédie Francaiseben 1389-edszer adták zsúfolt ház előtt »A férjek iskolája« című darabot, amelyet háromszáz év óta mindig játszanak, akkor megértettem a francia léleknek igazi nagyságát. Most már beszéljünk a magyar pavillonról, amelyről mindenki mást mond. Először is a magam és mindazok nevében, akik kinn voltunk, hálás köszönetet mondok Tormay Géza barátomnak s mindazoknak az építőknek és szerelőknek, akik oly kevés anyagi eszközzel és emberismeretük teljes felhasználásával, oly nehéz munkásviszonyok között ezt a mi kiállításunkat, ott megszervezték. Nem pompázó, de minden jó és egészséges, amit nyújt. Nagy hibának tartottam volna elmaradásunkat és minden francia, akivel beszéltem, nagy nyereségnek tartja az igazi magyar propaganda szempontjából, hogy megjelentünk. Egyetlenegy komoly, kifogást hallottam, amelybe azonban könnyű megfelelni. A II. teremben, amelynek hivatalos címe »Egyházi művészet«, a gyönyörű üvegfestészeten kívül, amelyet Árkayné szerkesztett, ott van Molnár C. Pál barátunk sokat vitatott képe. Tudvalévő, hisz’ a magyar lapokban is annyi kép jelent meg és itthon is ismerik, hogy egy óriási tölgyfát ábrázol, amely ketté van törve; új hajtás kel ki belőle, amely az ég felé tör. Négy gyászoló nő ül az ősi fa alján. A kisantant hirlapjai által felbiztatott francia barátaim ebben politikai tüntetést, vagyis a magyar revíziós mozgalomnak a képét látták. A kép szép, nem is volt ellene kifogásom. Válaszom pedig az, hogy aki látta, hogy mennyi mindenféle propaganda és politika van a román, a német, az orosz, a svájci és a svéd pavilionban, nem fog megütközni azon, hogy mi nem is propagandát művelünk, hanem legalább megmondjuk a világnak, hogy van kérnivalónk. A sírás jogát tőlünk senki el nem veheti. És most már megmondom, hogy milyen benyomást tett rám a magyar pavilion. Éppen ott járva, telefonösszeköttetést kaptam és egy magánbankár azt kérdezte, hogy hajlandó volnék-e neki kéz alatt száz pengőt ötszáz tizenöt francia frankért, tehát a hivatalos árfolyamánál jóval magasabban eladni. Ez a legnevezetesebb élmény, amelyet a világkiállítás nekünk, magyaroknak megmutat. A Beszkárt SE sportrepülő szakosztályának repülőgép-keresztelő, ünnepe a budaörsi repülőtéren. Baloldalon: Szendy Károly polgármester ünnepi beszédet mond. Középen: Csilléry Dezsőné megkereszteli a „Villám“ vitorlázó repülőgépet. Jobboldalon: dr. Perczel Györgyné megkereszteli a „Csikó“ sportrepülőgépet. Készségesen bemutatja: Telefon: Magy. kir. és udv. hangszergyár 136—068 fr««« Vfl., Rákoczi-ut 60. Az ország legnagyobb és legszebb rádióterme.