Pesti Hírlap, 1938. január (60. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

BUDAPEST, 1938. Előfizetés! ár­ak­: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszán­ ára (pálya­udvarokon is) 10 fillér, a vasárnapi szám ára 32 fillér, a Képes Va­sárnap nélkül 12 fillér . SZOMBAT, JANUÁR 1. Szerkesztős­ég: Vilmos d­íászár­ út 78. Telefon 112-295 Főkiadók: Vil­­mos császár-út 78. 101. 112-295 Erzsébet­ körút 1. Tel 136-296 A fiú­­kok jegyzékét vasár­naponként az apróhir­detések élén közöljük 1­938 — Szent István évet ÍRTA KERCZEG FERENC Reánk virradt Szent István éve. Nagyboldog­asszony napján, augusztus 15-ikén, lesz kilenc­századik évfordulója a király halálának. Ő maga pihenni tért a székesfehérvári kripta csendjébe, de életének mágikus visszfénye ott maradt a magyar égen és ott világít ma is. Ezt a magyar aurora borealis-t egy elképzelhetet­lenül erős emberi energia vetítette az örök­kévalóságba. Energia, amelynél hasznosabbat, alkotásokban és eredményekben gazdagabbat, alig ismerünk a világtörténelemből. Bizonyos, hogy Szent Istvánban ért fel saját csúcspontjára az Árpádok diadalmas nemzet­sége, amely annyi szentet, annyi győzelmes fé­nyes katonát és lángeszű államférfit adott a ma­gyarságnak. István volt a ciklops, aki irtóztató kalapácsütésekkel állandó és szilárd keretbe kovácsolta a magyar életet. A megtelepedett pogányok laza rajából ő formált európai nem­zetet. Nem volt lágykezű férfi, inkább zord és kiméretlen volt, mint azok az ótestamentumi próféták, akik egy szent gondolat megszállott­jaiként haladtak előre útjukon. De az ő élete művére, a keresztény magyar királyságra, érde­mes volt mindenét föltenni, mert kilencszáz esztendő óta ez a legkülönb kultúrgondolat, melyet Kel­et-Európa egyáltalában ki tudott magából termelni. Az első magyar király átfogó elméje föl­ismerte mindazokat az erkölcsi és fizikai erőket, amelyeket a magyar jövő érdekében össze kell fognia. Az ő alkotása, alighogy mintázó kezei közül kikerült, már első formájában is magában hordta az ös­szes lehetőségeket, amelyekből hosz­­szú évszázadokkal később ki tudott fejlődni a modern állam. A háború előtti Magyarország Szent István államának logikus és szerves to­vábbfejlesztése által jött létre. Szent István Birodalma egységesen kor­mányzott keresztény királyságot jelent, mely különböző­ fajú népek testvéri egyesülésén épül föl. Hogy milyen súlyt vetett a király a fajok egyetértésére, bizonyítja a nagy megbecsülés, melyben az országába telepedett külföldieket részesítette. De hogy mennyire fontos volt neki a kormányzás egysége, arról tanúskodik a ke­gyetlen erély, mellyel a lázadó törzsfőket, az erdélyi Gyulát és a délvidéki Ajtonyt, megfé­kezte. A kisebbségi kérdés megoldása, mely a mi napjainkban vadhajtásokat termel a Szent István örökségén osztozott államokban, a ma­gyar királyság veleszületett kincse volt. István király állameszméjének gyökérszálai összefűzték a magyar szíveket, az­ért is volt a Birodalomban annyi elpusztíthatatlan életerő. Valahányszor ellenséges bárd kivágta fáját, a csonka törzs újból kihajtott, virágot és gyümöl­csöt hozott. A Duna völgyében soha más hata­lom, csak Szent István Birodalma tette lehetsé­gessé a népeknek, hogy békében éljenek és gya­rapodjanak. A trianoni experimentum, mely feldarabolta a birodalmat, egyszersmind felda­rabolta a békét, a gazdasági és kulturális élet lehetőségeit is. A katolikus egyház István király jelenségé­ben égi csodát látott és szentjei sorába emelte, de a nem-katolikus gondolkodónak is csodát kell benne látnia és ha ezt a lángész csodájának nevezi, akkor is elismeri annak isteni eredetét. Az­ eucharisztikus kongresszus, amely az idén Budapestre fogja irányítani a katolikus hívők légióit, bizonyára fényes és nagyszerű nemzetközi keretet fog adni a mi nemzeti ünne­pünknek. István király gigantikus alakja bele fog tornyosulni a világ köztudatába, talán fáj­dalmára azoknak, akik ellenséget látnak min­den magyar nagyságban. Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben Te előtted sírván . . . Az ősrégi egyházi ének mindig visszasírta István király korának fényét és erejét, vala­­hi erysikor a nemzet ezeréves'­vándorútjának vala­melyik mélypontjára jutott. A maihoz hasonló mélységekben csak a Mohipuszta és Mohács után tévelygett. Ha innen vissza akar megint jutni a napfényre, nem könnyekre, hanem erős akaratra van szükség. Ha elszántan és rendü­letlen kitartással akarjuk azt, amit Szent István akart, meg is fog valósulni a szentistváni gondo­lat. A Szent István-év reggelén köszöntünk min­den magyar embert! A gyermekbál írta Harsányi Zsolt Azt gondolom, kezdjük mosolygással az új­esztendőt. Újesztendő reggele: pohárcsengés és zenefosz­lányok, cigarettafüstbe, pezsgőizbe keveredő em­lékek hangulata. Mit meséljek annak, aki erre a hangulatra ébred? Eszembe jut Miki barátom bá­mulatos története a gyermekbállal. Évekkel ezelőtt történt ez. Miki azóta nem eféle bolondságokon járatja az eszét. Megházaso­dott, visszavonult békési kastélyába, műveli ősei földjét és örvend annak, hogy fiatal apa. Ha most az újságban meglátja aranyifjú­ korának ezt a részletét, bölcs derűvel fog rá bólintani: bizony, ez így történt. Aranyifjú volt ő akkor a javából. Jóképű ga­vallérnak is számított, a családját sem a gólya költötte, meg aztán jól tudták az eladó lányok szülei, hogy Miki birtoka tehermentes a telek­könyvben. Nem csoda ennélfogva, hogy előjegy­zési naptárában soha egy nap sem maradt üre­sen. Kivált farsang idején két-három ház is kap­kodott érte naponta. A háziasszonyok már meg­szokták, hogy hetekkel előbb kell meghívni, mert különben bizonyos, hogy már eligérkezett, így hitták meg Bandiékhoz gyermekbálra, még­pedig felnőttek gyermekbáljára. Bandiék elhatá­rozták, hogy olyan mulatságot rendeznek, amelyre minden vendég gyermeknek köteles öltözni. Az ilyen mókás estélyek rendszerint jól sikerülnek?» Sokat lehet nevetni az olyan korosabb urakon, akik már pocakosodni kezdenek, s erre a termetre a selyintő kölykökhez való ruhácskát öltenek. A hölgyek legtöbbje pedig igen jól fest kurtaharis­nyás, karikakergető kis pocoknak. Már aki egyéb­ként is jól fest. Az én Miki barátom igen nagy buzgalommal fogott megjelenése előkészítéséhez. Már a kitű­zött nap előtt két héttel megjelent a szabójánál és bejelentette neki, hogy matrózruhát akar csi­náltatni kurta nadrággal. A szabó először meg­döbbenve nézett a rendelőre, de aztán megtudta, hogy a matrózruha jelmeznek készül. Akkor meg­nyugodott és nagy gonddal segédkezett a szövet kiválasztásában. Szép, sötétkék szövetet választot­tak és behatóan megvitatták a matrózgallér fehér szegését, még azt is, hogy a gallér elülső két sar­kába egy-egy fehér horgonyt kell hímezni. A suszternál, vagy magyarán szólva a vargánál is megjelent Miki: harcsaszájú lakktopánt rendelt szép fényes csattal. Ehhez aztán a rendes divat­kereskedőnél hófehér harisnyát keresett, száj­középig érőt. Végül játékkereskedésbe ment és vesszőparipát, választóit, aféle nádpálcát, amely­nek lófeje van. De nem talált elég hosszút, tehát csináltatott megfelelőt magának. A nagy napra ébredvén, délelőtt még elmo­toszkált a gondosan kiválasztott tárgyakkal. Ebéd után pedig nekiült és beszédet szerkesztett magá­nak. Valóságos belépő szónoklatot, selypítő kis­­fiu-helyesirással. — Itt vadat, deletet, én vadat a Mitite! Delmet vadot, delmet lettem újra, lovadolot fűzfatipot fújva . . . És igy tovább. Ezt a beszédet megfogalmazta, utána letisztázta, aztán olyan szorgalommal, amelyhez hasonlót csak érettségi előtt tanúsított, megtanulta. Úgy fújta már végül, mint a vízfo­lyás. Annyira belejött a selymítésbe, hogy mikor este kiadta inasának az öltözködési parancsot, ön­kéntelenül selypíteni kezdett. ■- r — :Öltöz­­ödni fodot, Jánot! inas részint a mély tisztelet okán, részint azért is meghajtotta magát, hogy gazdája előtt vigyorgását elleplezze. Miki elkezdett öltözködni. Mindenekelőtt megborotválkozott. De nemcsak ábrázatát borotválta meg, hanem — követem a lássan — lába szárát is. Akkor nekilátott a hajának. Dióolaj és vizeskefe segítségével olyan üstököt kanyarított magának, amilyet az enge­detlen fürtü kamaszok hordanak a fejükön Ez re­mekül sikerült. Most még két orcáját erőteljesen megpirosította Miki, mint a színészek az orosz ka­baréban. Végül magára öltötte az annyi gonddal­­ előkészített darabokat: a kurta harisnyát, a to­pánt, a kurta nadrágot és a matróz­ zubbonyt. Megnézte magát az állótükörben. El volt ragad­tatva. Ekkor kiküldte az inast, aztán bezárkózott, hogy főpróbát tartson. Lába közé kapta a Vesz­­szőparipát és hálószobájából átnyargalt dolgozó­­szobájába Még ficánkolt is tüzesen, ahogy kisfiúk játsszák a szilaj csikót. Közben pedig szavalta a jól megtanult ír mondékat: — Itt vadot, deletet, én vadot a Mitite! Delmet vadot, delmet lettem újra! . . . A főpróba pompásan sikerült. A nyargalás is kitűnően ment, a selypítő szónoklat is, megjelenés dolgában meg éppenséggel számíthatott arra, hogy óriási sikert fog aratni. Most következett a végzetnek ama fortélya, amely később a tragédiát okozta. A végzet ugyan­is úgy intézkedett, hogy Miki autójával nőző na­pon valami kisebb baleset történjék. A kocsit ja­vításra kellett küldeni, Miki taxira szorult. Mi­kor az indulás perce elérkezett, a taxi odafordult Miki kapuja elé. Miki magára öltötte prémes bun­dáját, a gallért feltörte, nyakát a feltűnés elkerü­lése végett behúzta, aztán kiosont a taxihoz. A vezetőnek odavetette a címet: a Noszlopy-utca hetvenegy. Ebben a Noszlopy-utcában csupa egy torma

Next