Pesti Hírlap, 1938. január (60. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

4 van s erkölcsi tartalma. Technikai érvényesüléséből minden visszaélést ki kell küszöbölni. Titkosság­a, jogban, becsületesség a megvalósításban: e két alap­elven épült fel a törvényjavaslat. A gyengébbek, a nagy tömegek megvédése a gazdasági életben . Most nem kívánok szólni a kormányzati mun­káról. Beszámolóra és programadásra van máskor al­kalom. De vessünk pillantást a gazdasági és szociális problémákra annak a politikának szemszögéből, amelyre, mint a magam felfogására és mint kormány­zati irányra, az imént hivatkoztam. Kétségtelen, hogy nemzeti célú, szociális irányú politikánk mellett az állam feladatai rendkívül megsokasodtak. Mihelyt helytelennek ismertük fel a manchesteri liberalizmus elvét, amely a gazdasági erők szabad érvényesülését vallotta a nemzetek és egyének boldogulásának egye­düli szabályául, szükségképpen beáll az állami be­avatkozás nagyobb mérve. A tapasztalat megtanította az államférfiakat arra, hogy a teljes gazdasági sza­badság nem vezethet a népi szociális érdekek érvénye­. Ez a szociális­­politika igen nagy terheket ró az egész magyar társadalomra és különösen a terme­lésre. S míg ebben a vonatkozásban gyakran hangza­nak el támadások a tőke ellen, másfelől olyan illeté­kes kijelentéseket sürgetnek, a­melyek a tőke bizton­­ságának növelésére, a vállalkozási kedv fokozására al­kalmasak. Bár erről már több ízben kifejtettem a kormány álláspontját, mégis felhasználom azt az al­kalmat is, hogy körvonalazzam felfogásunkat.­­ A tőkés gazdasági rendben, a magántulajdonra alapított társadalomban az egyéni munka és vállalkozás eredményét és gyümölcseit­ a jogrend keretében min­denki számára feltétlenül biztosítani kell. — A tőke a gazdasági, sőt a nemzeti élet igen fon­tos tényezője. Éppen ezért a tőkeképződést minden­képpen elő kívánjuk mozdítani. A legális hitelszervezet műköödésének nem akarnak gátat vetni . A tőkeképződés egyik legfontosabb módja a ta­­karékbetétgyűjtés, amely a kistőkéket a hitelszerveze­tek csatornáin át juttatja a nemzeti gazdálkodás ér­hálózatába. Betétképződés nélkül nincsen hitel. A je­lenlegi nemzetközi viszonyok között pedig, amikor a külföldi hitelforrások még nem nyílnak meg, egyedül a magunk tőkeerejére vagyunk utalva. Már ez a meg­fontolás is kizárja azt, hogy a hitelszervezet legális működésének gátakat vessünk. .. — Joggal követelheti azonban a kormány és a nemzet, hogy a hitelszervezet a gondjaira és kezelésére — Ebből a szempontból kell néznünk a jövedelem­eloszlás problémáját is, amely ma világszerte előtér­ben áll. A széles néprétegek életszínvonalának emelése csakis azok jövedelmének fokozásával lehetséges. Ezt a problémát azonban nem szabad jelszóként beledobni a politikába, amint, sajnos, gyakran az elégületlenség szitására, a szegény néprétegek soraiban való izgatásra irányuló tendenciával teszik. A komoly birtokpolitika nem jelent ingyen földosztást, hanem jelenti azt, hogy a magánjogok respektálásával mentős nagyobbszámú kisgazdaságot teremtsünk és ezzel növeljük az önálló egzisztenciák számát. Ugyanígy a jövedelem helyesebb megoszlására irányuló tö­rekvés sem jelenti azt, hogy egyszerűen elvegyük attól, akinek van és odaadjuk annak, akinek nincs. Vagyis a jövedelem helyesebb eloszlása nem va­gyon- és jövedelemelkobzást jelent. Ellenben a poli­tika minden eszközével arra törekszünk, hogy munka­­alkalmak teremtésével és szaporításával, a­ munkafel­tételek javításával, a termelés minőségi és mennyiségi fokozásával, a termelő és dolgozó néprétegek bevételei­nek emelésével a gazdasági munka eredményében ezek a széles néprétegek az eddiginél nagyobb mér­tékben részesüljenek. Ez természetesen magában fog­lalja azt is, hogy* a közterhek arányos és igazságos megosztásával, a sülésére. Hiába állítják szembe ezzel a ténnyel a régi­­ ideálokat, nem vitatható tény, hogy a gyengébbek, te­hát a nagy tömegek megvédése és boldogulása az erő­sebbekkel szemben csakis úgy lehet sikeres, ha az államhatalom odaáll a gyengék mellé. — Ez az állami beavatkozás korántsem a kormá­nyok szeszélyéből, vagy — mint gyakran halljuk — csupán a bürokrácia elterpeszkedése miatt állott elő. De előállott szükségképpen a nemzetek és népek ön­védelmi fegyvere gyanánt. Nem mi kezdeményeztük azt a tényt, hogy a nemzetközi árucsere ma már nem bonyolódik le a szabad világforgalom kereteiben, ha­nem az önellátási törekvések által diktált igen szűk lehetőségek korlátai között. És a mai helyzetben, ami­kor a legtöbb állam az önellátás alapján rendezkedik be, Magyarország pl. hiába is próbálná helyreállítani a szabad külkereskedelmet.­­ Ma az állam kénytelen szabályozni és sok rész­ben előírni már magát a termelést is; állami befolyás­sal kell irányítani az értékesítést, gyakran szabályozni az árakat. Szóval, aktive közbe kell lépnie és működ­nie a gazdasági tevékenység sikeressége érdekében. Szélmalomharcot folytat ilyen körülmények között az, aki a gazdasági szabadság jelszavával száll síkra az állam e szükségszerű szabályozó tevékenysége ellen. — Ez a kérdés nem világnézeti kérdés, hanem gaz­dasági probléma. De politikummá, világnézeti kérdéssé válik azzal, hogy átjátsszék politikai és az egyéni sza­badság kérdésévé. Akként állítják be, mintha a bal­oldali politika perhorreszkálná az állami beavatkozást, amely csupán a jobboldal egyik politikai eszköze. Pe­dig ez a beállítás egészen megtévesztő és helytelen. Mert hiszen a legbaloldalibb politikai felfogás, a szo­ciáldemokráciáé — nem is szólva a kommunizmusról — magát az államot teszi meg még a termelőeszközök tulajdonosává is és olyanfokú állami beavatkozást és szabályozást ír elő, amiről semmiféle jobboldali poli­tika sem akar álmodni sem, — legkevésbé pedig a miénk. — A mai korra rányomta bélyegét a szociális állam. A ma követelményeinek csak az a politika fe­lel meg, amely számolva a népi erőkkel, a nemzet legszélesebb rétegeit iparkodik felemelni az erkölcsi, a kulturális és anyagi életszínvonal magasabb fokára. A következő évek állami tevékenységének súlypontja ebben a­z irányban keresendő. — Reánk is igen nagy feladatok várnak e téren. Mégpedig lehetőleg gyors egymásutánban. A nép szé­les rétegei boldogulásának előmozdítása és valamen­­­­nyiük életszínvonalának emelése szünet nélküli meg­feszített munkásságot igényel a kulturális, közegész­ségügyi, gazdasági, közlekedésügyi politika terén, úgyszólván az államélet minden területén­ bízott tőkeállományt valóban a nemzeti termelés szol­gálatába állítsa és ebbeni ténykedésében ne helyezked­jék kizárólag a rideg üzleti álláspontra. A magyar hitelszervezet nehéz időkben, válságokon keresztül, amikor a külföld nagy államaiban­ napirenden voltak a bukások, szilárdan megállotta a helyét és átmentette a nemzeti vagyon zömét a jövő számára. Ennek elis­merése kapcsán joggal várható el tőle, hogy üzletpoli­tikájában a nemzet nagy közösségének szolgálatába állítsa a maga tőkeerejét. A gyáripar kötelessége . Ugyanezt a mértéket állítja fel a kormány a nagy tőkeerővel rendelkező magyar gyáriparral szem­ben is. A gyáripar jelentőségét és szerepét a nemzeti jövedelem terén a kormány nemcsak elméletileg is­meri el, hanem azzal is, hogy gazdaságpolitikájában az iparosodást minden lehető módon elősegíti és támo­gatja. De itt is joggal várhatja az ország dolgozó népe, hogy a gyáripari tőke a munkások és alkalmazottak szociális szükségleteit kielégítse és tekintettel legyen a fogyasztórétegek jogos érdekeire.­­ A tőkét nemcsak jogok illetik meg, de komoly kötelességek is hárulnak reá. Ez azt jelenti, hogy a szo­ciális és kulturális terhek mentős nagyobb mértékben való viselését készségesen vállalnia kell és ezzel segít­ségére kell lenni a kormánynak szociális politikája megvalósításában. Azaz üzletpolitikájában a jövedel­mezőség jogos szempontja mellett legyen mindig te­kintettel a nagy összesség érdekeire is, munkafeltételek megjavításával is segítsünk a nagy­számú alsó néprétegeken.­­ Ezt a célt mi szociális népi politikával fogjuk munkálni: termelési, értékesítési, család­­védelmi, ifjúsági és adópolitikával, de olyan köz­oktatási politikával is, mely a széles néprétegek gazdasági szakképzett­ségét emelni és ezzel gazdasági munkájukat is eredmé­nyesebbé tenni alkalmas. Ez összhangban áll a ka­­pitalisztikus gazdasági rend helyesen felfogott alap­­elvével, mely szerint a gazdasági munkát és vállal­kozást megilleti a jogos haszon és jövedelem. A he­lyesebb jövedelemeloszlás a kapitalisztikus fejlődés kinövéseit és túlzásait van hivatva korrigálni. Az ilyen helyesebb jövedelemeloszlást célzó gazdasági és szociálpolitika nem áll útjában a kívánatos tőkekép­ződésnek. Ellenkezőleg: meg vagy­uk győződve, hogy az igazi és egészséges tőkeképződés éppen azzal nyer lendületet, ha benne mentői többen, a nép mentői szélesebb rétegei vesznek részt. A népesség nehéz életviszonyait lelki­ismeretlenül elégedetlenség szítására akarják felhasználni .­ A szociális terhek viselésének kötelezettsége természetszerűleg a mezőgazdaságtól is súlyos áldo­zatokat követel, hiszen az ellátatlanok száma itt aránylag nagy. A szociális igazság megköveteli, hogy a munkafeltételek megjavítását, az öregkori ellátás biztosítását ne csak az ipari munkásoknak, hanem a mezőgazdasági munkásságnak is, biztosítsuk. A mezőgazdasági népesség helyzetének általános eme­lése igen fontos nemzetpolitikai érdek. De érdeke egyúttal magának a földbirtoknak is. Mert a népesség sokhelyütt kétségtelen nehéz életvi­szonyait gyakran lelkiismeretlenül elégedetlenség szítására iparkodnak felhasználni és ezzel alkal­massá teszik a lelkeket szélsőséges tanok és jel­szavak befogadására. Bizonyára szerepet játszik ebben az az igyekezet is, hogy egyesek egyéb mozgalmaknak és áramlatoknak kellemetlen kihatásait a földmunkások felé próbálják levezetni.­­ Bizonyos azonban, hogy a szociális agrárpoli­tika, amellyel kormányom a mezőgazdasági népesség helyzetét megjavítani törekszik, csak akkor hoz­hatja meg a kívánt eredményeket, ha maga a föld­birtok munkatársává a szegődik és a gazdatársadalom vezető rétegei még az eddiginél is fokozottabb mér­tékben részt vesznek a mezőgazdasági népesség ok­tatásának, felvilágosításának és nevelésének mun­kájában. De egyúttal vállalják és viselik a nép szociális felemelésével kétségtelenül egybekapcsolt terheket is, amelyek azonban a termelési kétségeket alig emelik.­­ Ezeknek a szociális kérdéseknek felszínen tar­tása nemcsak a konjunktúrának a kivirágzása. Ez a keresztény nemzeti politika és az igazi fajvédelem.’ — Emberséges munkabér, a jövőről való gondos­kodás, egészséges lakás, megfelelő élelmezés, tanítás, beteggondozás biztosítására akkor is törekedni kell valamennyi munkásréteg, valamint a falu és tanya népe részére, amikor a gazdasági üzem talán kevésbé jövedelmező. Ezért folytatja az állam a közmunkákat, a jövő megalapozására szükséges alkotások létesítését, a telepítést, a fásítást, az öntözést, az útépítést, az ifjúság elhelyezkedéséről való gondoskodást. Az igazi nemzeti egység — Nagy alkotások várnak megvalósításra. E ne­héz feladatok megoldása csak úgy sikerülhet, ha az egész magyar nemzet összefog jövőjének kiharcolá­sára az erre szükséges nagy áldozatok viselésében. Gazdag és szegény, hatalmas és gyenge a nemzet nagy kérdéseiben és erőfeszítéseiben részt kell hogy vegyen, ha el akarjuk érni a nemzet felemelkedését. Ebben az összefogásban látom és keresem én az igazi egységet. — Az uj esztendőben, Szent István évében a nagy király szelleme, izzó lelke járja át a magyarságot innen és túl a határokon. Az egyéni munka és vállalkozás eredményét mindenki számára biztosítani kell A jövedelemeloszlás kérdését nem szabad jelszóként beledobni a politikába PESTI HÍRLAP K­998. január 1., szombat. A miniszterelnök a mikrofon előtt A rádió hivatalnoki és műszaki személyzete teljes felkészültséggel várta pénteken délután dr. Darányi Kálmán látogatását. A szilveszteri műsorba váratlanul kellett beiktatni a kormányelnök szózatát. Kozma Miklós, a rádió elnöke, amint előző este megkapta a hivatalos értesítést, azonnal kiadta a rendelkezést a műsor­osztálynak, úgyhogy a változást kellő időben, akadálytalanul végre lehetett hajtani. Délután 4 óra 10 perckor állt meg a Magyar Táv­irati Iroda palotája előtt a miniszterelnök gépkocsija. Darányi Kálmán ezúttal felesége társaságában érke­zett. A Sándor­ utcai kapuban Havel Béla igazgató fogadta az előkelő vendégeket és elkísérte őket a rádió épületéig, ahol Hlatky Endre műsorigazgató vette át a kalauzolást. A miniszterelnök egyenesen a 3-a­s számú előadóterembe vonult, Rákóczi Imre, a sajtó­­osztály vezetője társaságában. Kozma Miklós üdvözlő szavai után, minthogy a kitűzött időig még jó tíz perc volt hátra, Hlatky igazgató a miniszterelnök felesé­gének megmutatta és elmagyarázta a stúdió és a figy­előhelyiség műszaki berendezését. Darányinét ez­után Kozma Miklós és Tersánszky Ákos postafőigaz­gató a földszinti nagy várócsarnokba vezette át. A tár­saság a hármas terembe nyíló széles ablak előtt fog­lalt helyet, ahonnét, mint valami páholyból, kényel­mesen lehetett látni a miniszterelnök működését a felolvasóasztal mellett. Pontban fél ötkor Filótás Lili bemondta a neve­zetes „műsoronkívüli számot“, Darányi Kálmán pedig megkezdte nyilatkozatának felolvasását. A félóra alatt, amíg a miniszterelnöki beszéd tartott, szép karének szűrődött át halkan a hatos számú nagy stúdióterem­­ből: a Palestrina-kórus tartotta ott a próbáját. öt óra után néhány perccel fejezte be nyilatko­zatát Darányi Kálmán, de nem távozott mindjárt a Stúdió épületéből. Néhány percre visszaült még a fel­olvasóasztal mellé, mert a filmhíradó részére hangos felvételt készítettek róla. Ezután kifejezte azt az óha­ját, hogy szeretné a helyszínéről végighallgatni a Palestrina-kórus fél hatkor kezdődő hangversenyét. Feleségével együtt be is ült a nagy stúdió figyelőjébe és látható kedvvel adta át magát a Szilveszter-esti muzsika élvezetének.

Next