Pesti Hírlap, 1938. március (60. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

BUDAPEST, 1538 LX. ÉVFOLYAM, 48. (19.481) K­ ICMM KEDD, MÁRCIUS 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon 112-295. Főkiadók: Vil­mos császár-ut 78. Tel. 112-295. Erzsébet­ körút 1. Tel. 135-296. A fió­kok jegyzékét vasár­naponként az apróhir­detések élén közöljük Előfizetés a Képes Va­sárnappal és a Képes Pesti Hírlappal együtt egy hóra 4.5 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára 8 fillér, vasárnap 12 fillér. (a mellékletek nélkül) Mistier terve Szükséges, hogy a magyar közvélemény, amely egy sajnálatos hírszolgálati elégtelenség következtében részletesen és alaposan jófor­mán csak a Pesti Hírlap párizsi tudósításából értesült a francia kamara külügyi vitájában el­hangzott rendkívüli fontosságú revíziós kijelen­tésekről, a tények ismeretében visszatérjen a francia álláspontra és alaposan megfontolja azt. Vasárnapi cikkünkben és tudósításunkban reá­mutattunk már a francia külügyi vita döntő jelentőségű revíziós állásfoglalásaira. Ha most visszatérünk e tünetek méltatására, az ismét­lésre az a kötelességszerű felismerés kénysze­rít, hogy a kétnapos vita során elhangzott francia kijelentések a magyar revíziós lehető­ségek új fejezetét nyitották meg. E lehetősége­ket a múlt tapasztalatai után nincs jogunk túl­becsülni. De még sokkal kevésbé van jogunk hallgatással fogadni. Mérjük meg e francia sza­vakat a magyar mérlegen, mennyit érnek és mi az áruk? A nagy politika nem éppen érzelmes mes­terség, s naivitás lenne föltételezni, hogy az a Franciaország, mely reánk kényszerítette a trianoni szerződést — ha ugyan szerződésnek lehet nevezni egy letiport és feldarabolt nem­zet, s állig felfegyverzett nagyhatalmak egy­oldalúan diktált megegyezését­­, most, húsz esztendő süket közönye és hallgatása után, egyszerre felfedezte az igazság erkölcsi törvé­nyét és sürgős szükségét érzi a magtar revíziós követelések kielégítésének. A magyar revíziós politika, s egyik szócsöve, a Pesti Hírlap, e két évtizedben mindent elkövetett, hogy figyel­meztesse a francia politikai köröket e szerző­dés veszedelmeire. Két évtizeden át sikerült is elérnünk, hogy jószándékú egyesek részvéttel, rokonszenvvel, vagy meggyőződéses felháboro­dással hallgatták panaszainkat és követelésein­ket, de két évtizeden át nem sikerült odáig hatni a magyar revíziós politikának, hogy francia hivatalos, vagy akárcsak félhivatalos helyről nyilatkozat hangozzék el a revízió tör­ténelmi szükségessége mellett. Ilyen nyilatko­zat Flandia óta először most hangzott el Pá­rizsban, annak a külpolitikai vitának során, melynek egyik legfontosabb kérdése Közép- Európa biztonságának és függetlenségének, a dunai élet újjászervezésének problémája volt. A francia politika reáeszmélt arra, hogy a dunai helyzet, s így különösen Magyarország trianoni helyzete tarthatatlan. Nem fűzünk e felismeréshez vérmes reményeket, de tárgyila­gos jóindulattal kötelességünk megvizsgálni e megállapítások gyakorlati értékét. A franciák tehát felfedezték, hogy Magyar­­országot a történelemben is páratlan igazság­talanság sújtotta. Ez a felfedezés nem valami­lyen hirtelen felülkerekedett erkölcsi felisme­rés sugallata, hanem logikus következménye az aggodalomnak, mely Franciaországot Auszt­ria és Csehország sorsa miatt nyugtalanítja. A francia külpolitikai gondolkodás a középeurópai kérdésekben végre eljutott a felismeréshez, hogy a dunai kérdés egységes komplexus, hogy Magyarország nélkül nem lehet megoldani e kérdés­sorozat egyetemét, s egyoldalú, vagy fél­megoldások nem bírják ki az idő teherpró­­báját. Franciaország két évtizeden át hitte, hogy a hatalmi szerződések parancsszavával sikerült stabilizálni valamilyen kényszerű bé­két a Dunamedencében; elhitte, hogy olyan mesterséges és laza érdekszövetség, mint a kis­­antant, néhány nemzedék életének időszakára tökéletes fedezetet nyújt az összes középeurópai kérdésekre. Párizs két évtizeden át közönyösen hallgatta követeléseinket. Most, mikor közönye múlóban, mert Németország katonai és nagy­hatalmi újjászületése problematikussá tette Közép-Európa status quo-jának érvényességét, el kell fogadnunk a tényt, hogy nem a mi igaz­ságunk kényszeríti a nyugati nagyhatalmat re­víziós állásfoglalásra, hanem a kényszerű böl­csesség és parancsoló szükség, mely világosan­­ megmutatja a francia politika dunai orientáció­­j­­ának útját. A francia külügyi vitában úgy a külügymi­niszter, mint egyes szónokok részéről elhang­zottak érdekes és magvas kijelentések, melyek szerint Ausztria függetlenségét Franciaország a legmesszebbmenő támogatással biztosítja. Mit ér ez a messzemenő támogatás a gyakor­latban, ezt csak a jövő, talán már a közeli jövő tudja megmutatni. De elhangzott olyan kül­ügyminiszteri kijelentés is, mely szerint Fran­ciaország adott esetben „teljesíteni fogja Cseh­országgal szemben kötelességét“. Csehország és Ausztria sorsa megérett arra, hogy a franciák kénytelen-kelletlen állják ez államok függet­lenségével kapcsolatban vállalt kötelezettségei­ket,­­ de a franciák tudják azt is, hogy a dunai kérdés gyökeres rendezése nélkül egyik álla­mot sem lehet egy német expanziós kísérlet következményeitől megmenteni. Nekünk Cseh­ország sorsa természetesen csak a magyar re­víziós követelések szempontjából fontos; nem tudunk különösebb részvétet érezni e szoron­gatott államalakulattal szemben, mely két év­tizeden át birtokolt magyar területeket, ural­kodott magyar lelkek százezrei felett, s egy ki­rakat-demokrácia hamis jelszavaival hintett port a Nyugat szemébe, míg odahaza rendsze­res és tudatos elnyomással iparkodott megsem­misíteni a kisebbségi őslakosok nemzeti, törté­nelmi jellegét­ és öntudatát. Csehország válsá­gos sorsa nem indít meg bennünket. De ha a francia külpolitika is úgy látja, hogy elérkezett az idő, mikor Magyarország igényeinek „rész­beni kielégítésével“ elő kell készíteni a dunai megbékülés általános platformját, nem térhe­tünk süketen napirendre e kijelentés fölött, melyet olyan ember hangoztat, mint Mistier, a francia külügyi bizottság elnöke. A békekötés óta ez az első alkalom, mikor ilyen nagyfontosságú pozíciót betöltő francia politikus végre kiejti e szavakat: területi re­vízió. Mit ért Mistier Magyarország „részbeni igényei“ alatt? A magyar revízió nem lehet olcsó alkudozások martaléka. Magyarországnak nincsenek „részbeni igényei“ az elszakított te­rületekkel szemben: mi nem akarunk többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy a területek, ahol magyar tömegek zárt egységben élnek, mind politikai, mind gazdasági, mind törté­nelmi vonatkozásban visszatérjenek a törté­nelmi Magyarország keretei közé. Francia­­ország félti Csehországot, aggódik Ausztria függetlensége miatt, s a francia külpolitika­ban olyan jólértesült, hogy oka legyen ez aggoda­lomra. Mi a cseh közeledési kísérleteket e húsz esztendőben mindig a legnagyobb fenntartás­sal és jogos gyanakvással fogadtuk. Hodzsa mi­niszterelnök úr mondhat megható magyar­­nyelvű beszédeket szoborleleplezések alkalmá­val, de nem veheti rossz néven, ha mi e szép beszédek mögül is kihalljuk a gazdaságilag, politikailag, nyelvileg és jogilag megnyomorí­tott magyar kisebbségek panasz­szavát. A dunai kérdést sem Franciaország, sem más nagyha­talom nem oldhatja meg kenetes békítési kísér­letekkel, de megoldhatja a békés revíziónak­ igazságos és egész Európa számára égetően sürgős megvalósításával. Mistier szava elhang­zott, s a francia külügyi bizottság elnöke hiva­talos nyilatkozatában nem hangulatoknak, ha­nem külpolitikai tényeknek adott hangot, mi­kor kijelentette, hogy „amennyiben engedmé­nyeket kell tenni bizonyos országoknak, ame­lyek ú­gy érzik, hogy a békék keményen bán­tak velük, kívánatos, hogy tanulmányozás tár­gyává tegyük a helyzetet“. Mi is úgy véljük, hogy „kívánatos“. Meggyőződésünk, hogy a „helyzet tanulmányozása“ sürgős. Húsz éven át alkalma volt a francia külpolitikának tanul­mányozni a dunai helyzetet, s mi megragad­tunk minden alkalmat, hogy felvilágosítsuk a valóságról. Tartózkodással, de nem elzárkózás­sal, jogos óvatossággal, de nem merev elutasí­tással fogadjuk Mistter úr tervét. Mi elmond­tuk már e húsz tragikus esztendőben, mit aka­runk. Most a franciákon a sor, beszéljenek nyíltan és vonják le a valóság következmé­nyeit. Nem mi vagyunk azok, akik állítják, hogy elérkezett a revízió kérdésében az utolsó óra. Ők mondják, végre, a franciák. Újabb támadások az angol alsóházban a kormány külpolitikája ellen Chamberlain kijelentette, hogy Ausztria függet­lensége tekintetében a fennforgó körülmények között nincs szükség az angol kormány bár­milyen eljárására London, febr. 28. Az alsóházban Chamberlain mi­niszterelnök ma első ízben állt helyt az ellenzék kül­ügyi interpellációs pergőtüzének. A miniszterelnök a kérdések lényegére szorítkozó szűkszavú határozott válaszokat adott, pótkérdésekre csak ritkán felelt, a parlamenti viharokban is megőrizte jeges nyugalmát. White kérdésére kijelentette Chamberlain, hogy Franco kormánya az Ab­b­as elsüllyesztése ügyében azt felelte, hogy a hajó, amelynek nemzetiségét nem lehetett megállapítani a támadás idején, gyanús volt, mert nem tartotta be a nyoni útvonalat. Ezt a választ — mondotta Chamberlain — nem tartjuk kielégítőnek és utasítottu­k­ salamancai ügynökünket, közölje a sa­­lamancai hatóságokkal, hogy nem lett volna nehéz a hajó nemzetiségét megállapítani, mert a támadás ide­jén a parttól 20 mérföldnyire volt. Ettől függetlenül teljesen indokolatlan volt ez a támadás. Az angol ha­jók nem kötelesek a nyoni útvonalat betartani. Fenn­tartjuk jogunkat a teljes kárpótlás követeléséhez. Ami a földközitengeri incidenst illeti, Salamanca azt felelte, hogy indokolatlannak találja az angol jegyzék erős kifejezéseit. Utasítottuk ügynökünket, jelentse ki, hogy a legutóbbi események indokolják az angol kor-­­­mány által a Földközi teheren tett intézkedéseket.­­ Shinwell képviselő:­ Ennek az ügynek a tisztázása­­ után megadják-e a hadviselői jogokat Francónak? Chamberlain: Azt nem mondhatom. Henderson: Milyen lépéseket tesz az angol kor-­­ mány tekintettel a legutóbbi osztrák-német egyez-­­ ményre? Chamberlain: Az egyezmény teljes hatását még­­ nem állapíthatjuk meg. A fejleményeket gondos figye­lemmel kisérjük. A legnagyobb érdeklődéssel vettük tudomásul Schuschnigg kancellár úr február 24-i be­szédét. Az osztrák kormány által a berchtesgadeni megbeszélések következtében tett intézkedések az an­gol kormány véleménye szerint nem sértik azt a kö­telezettséget, amelyet Ausztria a saintgermaini szer­ződésben és az 1922-i genfi jegyzőkönyvben vállalt. (Tudniillik, hogy nem köt olyan egyezményeket, ame­lyek veszélyeztetik Ausztria függetlenségét.) Ennél­fogva mindezideig úgy látszik, hogy nincs szükség a fennforgó körülmények között az angol kormány bár­milyen eljárására. Wedgrpood Benn: Tudja-e a kormány, hogy dr. Negrin spanyol miniszterelnök hivatalosan kijelen­tette, hogy olasz repülőgépek és tüzérség vett részt Teruel elfoglalásában és intéz-e kérdést ebben az ügyben az olasz kormányhoz. Chamberlain: Tudomásom van dr. Negrin nyilat­kozatáról. Nézetem szerint a már Spanyolországban levő fegyverek használata nem indokolná külön kér­dések intézését az olasz kormányhoz. Egyébként az angol-olasz megbeszélések még nem indultak meg. Wedgwood Benn: Közömbös dolog-e, hogy az ola­szok folytatják beavatkozásukat Spanyolországban a megbeszélések tartama alatt? Chamberlain: Ez más kérdés. A képviselő úr a már Spanyolországban levő fegyverekről interpellált, nem pedig új szállítmányokról. Wedgwood Benn: Az utóbbiról kérek felvilágosí­tást. A speaker közbeszólt: a­z új kérdés volt. Pilkington képviselő: Várjon továbbra is az ?

Next