Pesti Hírlap, 1939. május (61. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-09 / 105. szám
1939 május 9. Kedd PESTI HÍRLAP Nem vagyunk egyformára szabályozható nép . Én a jövőben meg akarom őrizni a nemzet jellemvonásából kifolyó individualizmust. Mi nem vagyunk egyformára szabályozható, egyformára nivellálható nép. örülök, ha pártokat és véleményeket látok, csak azt nem akarom, hogy az ország pártokra bomoljon, hogy az országot elfeledjük s az individualizmus annyira elaprózzon bennünket, hogy az összességet elfelejtsük. Mi sokfélék vagyunk, talán azért, mert a magyar nagyon tehetséges nemzet. Ezt a tehetséget ne pazaroljuk egymás ellen, ne pazaroljuk hiábavaló dolgokra. Tehát meg akarom őrizni a nemzeti jellemvonásunkból kifolyó individualizmust, emberekben és embercsoportokban, másrészt összefogni azokat és jobban fegyelmezni a nemzetet. Arról beszélt ezután a miniszterelnök, hogy keresztény szociális szempontból mik a feladatok. Utalt arra, hogy annak idején elsősorban Olaszország barátsága fordult felénk, majd bekövetkezett régi barátaink megerősödése, mint Németországé és Lengyelországé s ők vezettek minket e következő korszakba, de vezetett a magunk ereje is, mert az új régi barátok nem keresték volna barátságunkat, ha nem látnának bennünk értéket. — Megerősödtünk politikailag — folytatta a miniszterelnök —, mert ápoltuk a kapcsolatokat barátainkkal és amennyire tudtuk, kerestük a megértést szomszédainkkal is. Politikai megerősödésünk párhuzamosan haladt a gazdasági és katonai megerősödéssel is. Földrajzilag nehezebb helyen egy nemzet országa sem fekszik, mint a miénk. Ahhoz, hogy az országot ezer éven át fenntartsuk, olyan nemzet szükséges, amely erős akaraterővel, erős szabadságszeretettel és azzal a keménységgel rendelkezik, amely egy nemzetet egyedül tehet naggyá. A Felvidék magyarlakta területének és a Kárpátaljának visszaszerzése új feladatot jelent. Az országfenntartás korából átmegyünk az új nagyobb Magyarország megépítésének korszakába. 3 Teleki miniszterelnök külpolitikánkról és a belpolitikai feladatokról nyilatkozott szegedi programbeszédében „Magyarország saját lábán jár, senkivel függőségi viszonyban nincs*4 — A miniszterelnök erélyes szavakkal követelte a bizalmatlansági légkör megszüntetését — A parlamentáris kormányzás a mi életünkhöz tartozik — A Pesti Hírlap kiküldött munkatársinak tudósítása» — (Felvételünk a Képes Pesti Hírlapban.) Kocog, kocog az egyfogatú határ, amint viszi az állomásról az imént érkezett idegen utast a város középpontja felé, csakugyan „toronyirányt“, ahonnan a fogadalmi templom magasba nyúló keresztje jelzi az utat. Valahogy éppen ez az egyfogatu illik Szeged levegőjéhez, amely csendes, otthonos, barátságos és megnyugtató, különös, ízes keveréke a méltóságteljes egyetemi városnak és a belvárost körülövező utcasoroknak, amelyek egyre inkább falusiasfélék és a végén szinte beleomlanak a környező végtelen síkságba. Kocog a konflis a korai órákban, viszi az érkezőt a város szíve felé, ahol most egyre nagyobb, élénkebb a sürgés-forgás. Sok, egyre több házon lengeti a reggeli szél a piros-fehér-zöld zászlót, mind gyakrabban bukkannak elő utcasarkokon a hivatalos urak fekete ruhái, az ünneplőbe öltözött, a környező tanyákról is besereglő magyarok, akik egyelőre még ott tolonganak a vásártéren, ahol javában áll a vásár. Szeged újabb nagy napja A „szegediek“ ezen a verőfényes szép vasárnapon, különös öntudattal szemlélik a fővárosból közéjük ruccant vendéget, érzik, hogy most ismét nagyon ott állanak az ország érdeklődésének homlokterében, mint ahogy nem egyszer már ott állottak az utóbbi évtizedek folyamán. Csakugyan nem csupán jelszó, amit a minap maga gróf Teleki Pál miniszterelnök mondott és amit Szeged népe mélységesen át is érez: a világháborút követő összeomlás után kialakuló új Magyarországnak bölcsője volt Szeged; innen indult el az a munka, amelynek kezdettől fogva tevékeny részese lett gróf Teleki Pál. Nem jelszó és nem politikai hizelkedés, amikor a miniszterelnök most oly nyomatékkal hangsúlyozza: amikor Szegedre jön, akkor voltaképpen hazatér. A szegediek is „hazavárták“, úgy néztek jövetele elé, mint ahogy a régen elszakadt, de feledhetetlenül kedves rokont lesi a ház népe és találgatja, várjon az elmúlt idők után ráismer-e még vonásaira, emlékszik-e még hangjára. Szeged örömmel állapította meg, hogy ez a hang, igenis, még mindig a régi és még mindig ismerős. „Haladás útja dicső múltból diadalmas jövőbe vezet“; ezt írták fel arra a kapunyításszerű bolthajtásra az egyetem épületén, amely alatt az ember az új Szeged küszöbét átlépi. Az itteniek öntudatába mélyen beleárkolódott, hogy a háború utáni magyar múltnak egyik legdicsőbb tette, a nemzeti Magyarország megalapozása, ennek a városnak nevéhez fűződik. És most, amikor a miniszterelnök ide hirdette meg első, utat mutató és a diadalmas jövőre utaló nagy beszédét, akkor ezt egészen természetesnek találják. Készülődés a választásra Szeged nagyban készülődik a választásokra. Már itt is kivirult a házak fala, tarka plakátok tobzódnak a sarkokon. De valahogy nem érződik a szenvedélyeknek a feszültsége, tompítottabb a szó, puffogó szóvirágok és kongó, üres mondatok most már aligha vennének komoly visszhangot a lelkekben. Az embernek egyre inkább az az érzése, hogy e józan, mindig is tárgyilagos nép végleg kiábrándult a hiú ígéretekből, tényeket vár és keres, a közvetlen beszédet kívánja. Szónoklás, eltúlzottan nagy lendületek és gesztusok megtorpannak itt, a mindinkább racionalista légkörben, amely egyre inkább igényli az egyszerűséget. Talán éppen ezért lehetett és tényleg volt is sikere gróf Teleki Pálnak, akitől ugyancsak mi sem áll távolabb, mint a széles handabandázás. Talán már túlságosan is puritán volt egész megérkezése és bevonulása a városba. Saját kívánságára hiányoztak mindazok a kortesfogásszerű külsőségek, amelyek ilyenkor szokványossá váltak: zsakettes tisztelgő küldöttség a pályaudvaron, díszmenet a város felé, kendőlobogtatások, esetleg mozsárágyak és lovasbandérium. Éppen csak a hivatalos személyeknek legszűkebb köre fogadta a fél motoros-termeskocsit, amely a miniszterelnököt hozta, ugyancsak legszűkebb környezetével. A miniszterelnök az állomásról először is a püspökvár kápolnájába ment, ahol misét hallgatott. Azután kezdetüket vették a fogadások, majd az időközben színültig megtelt városi színházba indult Teleki Pál, hogy ott beszédét elmondja. Vannak, akik az igénytelenséget is, az egyszerűséget is megjátsszák. Telekinél viszont a legtermészetesebben hatott, ahogy minden ceremónia nélkül fejére tette a kalapot és átballagott gyalog, kíséretével társalogva a színházépületbe, mintha maga is egy előadás megtekintésére menne. Gróf Teleki Pál miniszterelnök vasárnap reggel érkezett Szegedre Zsindely Ferenc államtitkár, vitéz Thuránszky László miniszteri osztályfőnök, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetője, Incze Péter és Haeffler István miniszteri osztálytanácsosok kíséretében. Mialatt a püspöki palotában szentmisét hallgatott, Szegedre érkeztek Hóman Bálint, Reményi Schneller Lajos, Tasnádi-Nagy András és Kunder Antal miniszterek, a városi színházban pedig, ahol a miniszterelnök programbeszédét elmondta, ezalatt összegyűlt a Választó közönség. A miniszterelnököt, amikor a színházban megjelent, tüntető tapssal üdvözölték, majd Széchenyi István közjegyző megnyitó szavaival megkezdődött a gyűlés. Gróf Teleki Pál miniszterelnök tartotta meg ezután programbeszédét. Bevezető szavaiban köszönetet mondott azért, hogy annak idején Szegeden második hazát nyert. Hangsúlyozta, hogy mindig egyforma politikát hirdetett s ma sem tud mást mondani, mint húsz év előtt. A keresztény és nemzeti politikáról már akkor megmondta, hogy mind a kettőt egyszerre akarni és gyakorolni nehéz vállalkozás. Első programbeszédét most is felolvashatná, mert most sem vall mást. A ma feladatai sok tekintetben könnyebbek, mert sokkal erősebbek vagyunk, viszont jóval sokoldalúbbak. Nemzeti, keresztény és szociális politikát hirdettek már akkor és azóta minden kormány ezt a politikát követte, mert tudta, hogy az ősi magyar alkotmánynak, az ezeréves országnak az őrzője és semmiféle pillanatnyi érdekért nem szabad feláldozni a nemzet folytonosságának, akár magának a nemzetnek, akár a nemzet alkotmányának érdekeit. A saját lábunkon állunk — Lassan emelkedtünk fel — mondta a miniszterelnök a továbbiak során — a nemzeti függetlenség, a nemzeti erő és önérzet és a külvilág által való megbecsülés lépcsőin. Ma már büszkén mondhatja a magyar miniszterelnök, itthon és kifelé, hogy saját lábunkon állunk, senkinek önszántunkon kívül, nem vagyunk elkötelezve semmire és büszkén járhatunk e földön egy békés, de kemény nemzet képviseletében, amelynek barátsággal nyújtott jobbja értékes, karja erőt, szava pedig az őszinteség egész súlyát jelenti. A legutóbbi utaimon is éreztem a megbecsülést, a magyar egyenesség, őszinteség és világos magyar beszéd iránt. Ebből az a tanulság, hogy nincs okunk semmiféle csüggedésre és arra, hogy egy nemzet, amelynek ezeréves történelme van, hisztériásan figyeljen köznapi eseményekre. A nemzet sorsa nem napi eseményektől, hanem a nemzet saját erejétől és akaratától függ és attól függ megbecsülése is. Mi még a legnagyobb elesettségünk idején sem mondtunk mást, csak igazat, nem beszéltünk másképp, csak önérzetesen. „A zsidótörvény végrehajtása az én dolgom 44 . Tizennyolc év előtti beszédem ugyanazokat a gondolatokat tartalmazta, mint a tegnapelőtt kihirdetett törvény indokolása. Benne volt a beszédben az is, hogy a hazai zsidóság ama részének, amely magát idetartozónak tartja, kötelessége volna élesen szembefordulni az újonnan bevándorlottakkal. Sajnos, ez nem történt meg, ezért kellett a konzekvenciákat levonnunk. Ezt a célt szolgálta annak idején a numerus clausus s az első zsidótörvény is, amelyet bizony sok okból meg kellett változtatni. Bár nem titkoltam, hogy pad, szóvirágok nélküli közvetlen és kötetlen beszéd: ez volt az előadás. Egyszerre szólott a hallgatósághoz az országnak jelenleg vezető államférfia és az a lelkiismeretes tanár, aki úgy érzi, hogy a tanításon felül növendékeit nevelnie is kell, nevelnie, sőt ha szükséges, megrendszabályoznia. Ahogy néha felemelt mutatóujjával ellentmondást nem tűrően odabökött a hallgatóság felé, ez a professzor mozdulata volt. Ahogy két közbeszólásra válaszolt, ez ugyancsak a tanárnak meghökkenése volt, hogy a növendékek előadását meg merték zavarni. Professzorosan beszélt, de a szegediek megérezték, hogy az államférfival állanak szemben. A miniszterelnök és kísérete éppen olyan — azt lehetne mondani —, feltűnés nélkül távozott a városból, mint ahogy megérkezett. Ez az egyszerűség, a külsőségek látható megvetése valóban új stílus volt. Akik itt már eleget, sőt szerintük túlontúl sokat láttak hatásvadászatból, azok észrevehetően értékelték is ezt az egyszerűséget, amely a Szegedre „hazatért“ gróf Teleki Pált oly szem-bizonyos vonatkozásokban szigorúbb felfogást vallottam, most egy kérésem van: ezt a fejezetet egyelőre zárjuk le. Ne legyen ez többé téma, mert vannak más feladataink. — Végrehajtani! — kiáltotta ekkor közbe valaki. — A végrehajtás a mi dolgunk — válaszolta a miniszterelnök a közbeszólónak — az nem a választóközönség feladata. Én bizalmat kérek, sőt húszévi múltam után követelek az ilyen közbeszólóktól is. A végrehajtás az én dolgom, az öné az, hogy a maga dolgát végezze. (Nagy taps.) Egyáltalán több bizalmat kérek, nemcsak magam, hanem a magyar miniszterelnök iránt, akárki lesz ezen a helyen és több bizalmat kérek minden magyar embertől, minden magyar ember iránt. Mikor miniszterelnök lettem, megmondtam, hogy nevelni is fogok, ha kell, szigorúan. És ma itt is megmondom a magam véleményét szigorúan mindenkinek. (Taps.) Sokszor megtapsoltak már, amikor ezt mondtam, de azért, mert mindenki a másikra értette. Értse mindenki magéra, még ha nem is hibás s akkor előre fogjuk vinni a nemzetet. „A bizalmatlansági légkört, ha kell, ököllel is megszüntetem** Húsz év alatt, amióta először álltam itt, sok mindent tanultam. Sokkal jobban láttam meg a nemzet fiainak hibáit. Mindenki iránt bizalmatlanok vagyunk. Ezt az általános tünetet ki kell irtani. Meg kell tanítani az embereket, hogy csak egymás iránti bizalommal és szeretettel lehet nagy dolgokat előre vinni. Bizalmatlansággal az országot csak megbontani lehet. Túl nehéz időket élünk és túl nehéz helyen állunk Európában, semhogy ezt ma bárki részéről eltűrni lehetne. Nem is fogom tűrni. Ha ez a bizalmatlansági légkör tovább tart, gondom lesz rá, hogy keményebb kézzel, vagy ha kell, ököllel is megszüntessem. — A keresztény nemzeti gondolathoz nem egyedül az tartozik, hogy a keresztény társadalmat a nem keresztény gondolatvilágtól és életformától mentesítsük. Az alkotó gondolat nem merülhet ki csak negatívumokban. Ne foglalkozzék többet senki mással, mint ami kötelessége azon a helyen, ahová az élet állította. Ehhez a gondolathoz a keresztény nemzeti nevelés is tartozik. Ebből mi, magunkkorunk keveset kaptunk, de kaptunk a nemzetközi gondolatvilágból, a magyartól eltávolodott gondolkozást. Első kötelességünk, hogy a nemzet ifjúságát ilyen irányba visszavezessük. Nem ott van a baj, mintha a tanárok, tanítók nagyrésze nem érezne magyarul, és keresztény emberként, de nehezen tudnak kivetkőzni a tanítás bürokratizmusából, az elfásult formák kereteiből és nehezen tudják megszokni, hogy saját maguk nemzeti felfogását lelkileg is átvigyék. Ugyanezt a célt szolgálják azok az ifjúsági szervezetek, amelyeknek kifejlesztése további feladatunk. Különösen a levente-intézmény komoly kiépítése lesz legközelebb gondoskodásunk tárgya. — A másik hiba a fegyelem hiánya. Mi jelvényeket viselünk össze-vissza, de az a tapasztalatom, hogy alig akad ember, aki a viselt jelvényt meg is becsüli. Ez fegyelmetlenség. A fegyelem a kötelességteljesítés formájának tükre. Csekélységeknek látszanak ezek és sokan kérdezhetnék is, miért tartoznak e programbeszédbe. Azért, mert ezek a dolgok lényegei. És aki bizalommal van más magyar ember iránt, aki sajátmagát és a hozzá közelállókat fegyelmezni tudja, alkalmas lesz arra, hogy a maga hivatásában résztvegyen az országépítésben. A színházteremben A színházterem elrendezése is — úgy látszik — az ő ízlése lehetett. Semmi sem törekedett monumentális külső hatásokra. A színpadon az előadói asztalnál a miniszterelnökkel együtt hárman ültek, kulisszák helyett a magyar nemzeti színek és a város színei, viszont tengernyi sok virág. Virágokkal enyhített puritanizmus: ez volt a színbeszökően jellemezte. A miniszterelnök beszéde Neller Mátyás.