Pesti Hírlap, 1939. május (61. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-09 / 105. szám
4 A pozíciók elfoglalásával be kell vonulnia a keresztény gondolatvilágnak is . A keresztény Magyarország kiépítésében is a pozíciók megszerzése után átmegyünk abba a korba, amikor a pozíciókat felelősségteljesen be kell tölteni. Ma már keresztény emberek foglalják el a gazdasági pozíciókat és a nemzet erkölcsi irányításának pozícióit is. A színházban, a moziban, a sajtóban... (Éljenzés.) Éljenek, de úgy éljenek azok, akik ezeket a pozíciókat betöltik, ahogyan tőlük a nemzet elvárja. Ezek a pozíciók nem ajándékok, hanem megbízások a nemzet részéről. Meggyőződésem, hogy a vezető pozíciókban nem fogunk olyan keresztényekben szűkölködni, akik megfelelően be is tudják tölteni majd azokat. Ez a nevelési munka is eltart még bizonyos ideig, mert tény, hogy az országban nem alakult ki olyan széles kiterjedésű keresztény kereskedői osztály, mint a nagy világutakon fekvő városokban. Feladatunk, hogy kialakítsunk ilyen magyar keresztény, kereskedelmi életformában élő kereskedelmi osztályt. Amikor a színházba, moziba, sajtóba keresztény gondolatvilágot viszünk, számot kell vetni azzal, hogy ezen a téren sem elég egyedül az, hogy keresztény az, aki a pozíciókat elfoglalja, hanem vele együtt be kell vonulnia a keresztény gondolatvilágnak és a keresztény életformának is. Hangsúlyozom, hogy e munkakörök egyikében sem és különösen a sajtóban sem láttam még távolról sem ennek az életformának kialakulását. — A szociális Magyarországot illetően feladatunk alapgondolata a szeretet. A liberális kornak is megvolt a maga szociális munkája, de ezek mindig opportunizmusból, vagy a szükségletek helyes mérlegeléséből származtak. A liberális korszakban osztályharcot vívtak, hogy az emberek egyformák legyenek, de nem keresték a megértést a szívekben. A mi szociális feladatunk csak az lehet, hogy a magyar társadalmat, a széthulló és egyéni érdekeket kereső embereket összefogjuk. Amit elmondtam, nem ígéretek, hanem, munkára való felhívás. Nem szoktam ígérni sem egyeseknek, sem az emberek csoportjainak. Amint ezt a helyet kötelességből vállaltam, megkívánom mindenkitől, hogy teljesítse kötelességét. „Magyarország épségét senkivel függőségi í v .h.c .■ i w. S . — A tengelyhez való viszonyunkat továbbra is a legnagyobb bensőség és a legmelegebb barátság jellemzi. Legutóbbi látogatásaink is azt bizonyítják, hogy a Róma—Berlin-tengellyel a legszorosabb barátságot tartjuk fenn, a tengelyhatalmak ismerik Magyarország értékét a Duna-medencében. Ezzel szemben sokszor hallok az országban mindenféle defetissea hangot. Biztos lehet mindenki abban, hogy Magyarország épségét veszély nem fenyegeti. Magyarország a saját lábán jár, senkivel függőségi viszonyban nincs, Magyarország nyugati határainak biztonsága minden tekintetben fennáll és garantálva van. Efelől mindenki biztos lehet. Higgyék el, nem esik nekem könynyen ilyeneket hangoztatni, mert majdnem restellem, hogy a magyar embernek ilyeneket kell mondani. — Gazdasági kapcsolatainkat Németországgal és Olaszországgal elmélyítjük. Németország a legnagyobb vevőnk, igyekszünk őt megfelelően ellátni, az ízlésének és szükségletének legjobban megfelelő terményekkel kielégíteni. Szükséges tehát gazdasági termelésünk bizonyos átállítása. Mik változtatták meg a helyzetet? Németország megnagyobbodása, Szlovákia keletkezése, a közös magyar-lengyel határ és egy jobb viszony megindulása — remélem, kimélyülése — Jugoszláviával. Ezek az átalakulások új lehetőségeket nyitnak. De az átállítás a magunk gazdasági életében is folyik. Kijelentette ezután a miniszterelnök, hogy a földreformjavaslatot az új parlamentnek ugyanolyan formában beterjesztik és a törvényt megcsinálják, azután azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a Felvidék és Kárpátalja visszakerülésével Magyarország új feladatok előtt áll. A nemzetiségek öntudatukra ébredtek, új helyzetek, kompromisszumok szüksége merült fel. Ezek megoldási formáit kell megtalálnunk. A kárpátaljai önkormányzat és nemzetiségeink — A kérdés belpolitikai része — folytatta a miniszterelnök —, hogy visszakaptunk olyan nemzetiségeket, amelyek a maguk életformáját élték. Iskolaügyeiknek irányításában ezzel számot kell vetni. Hasonlóképpen számot kell vetnünk a magyarság között kisebb-nagyobb csoportokban szétszórtan élő nemzetiségeknek iskolapolitikánkban való messzemenő tekintetbevételével. Kormányzati politikánkban ezekre tekintettel kell lenni, valamint olyan országrészeknek, mint a Kárpátalja, bizonyos önálló életére is. A Kárpátaljának önkormányzatot fogunk adni. Minden önkormányzat abból az alkotmányból folyik, amelyhez ez az önkormányzat tartozik. Ez az önkormányzat tehát olyan kell hogy legyen, amely a magyar alkotmányosság formáiból folyó és annak formái szerint való. Mi már megmutattuk a Kárpátaljának az önkormányzati utat. Ez az úgynevezett Egan-féle akció. Mi húsz éven át támogattuk Kárpátalja önálló politikai törekvéseit a cseh uralom alatt. Ennek az önkormányzatnak természetesen számolnia kell a modern eszközökkel, veszély nem fenyegeti, viszonyban nincs. Az ötéves tervet rövidebb időre kell lecsökkenteni Azt fejtegette ezután a miniszterelnök, hogy vannak elavult törvényeink. A községi törvények helyett például újra van szükség. Gondoskodni kell majd a terhek és a munka arányosításáról. Nagy erővel kell decentralizálni. Az a célunk, hogy közelebb jussunk az élethez, az emberekhez. Minden európai népnek fel kell készülni arra, hogy számoljanak vele. Nekünk is tökéletesen fel kell szerelni magunkat. Az elődje által megállapított ötéves tervet sokkal rövidebb időre kell lecsökkentenünk. Elsősorban a hadsereg fejlesztésének programját kell végrehajtanunk. Hadseregünk már tisztességes mértékig fel van szerelve, ma már bátran támaszkodhatunk rá. (Nagy taps.) A négyszázmilliós civil program halad az ötéves terv szerint a maga útján. Arra utalt ezután a miniszterelnök, hogy a munkásságnak, amely hadfelszerelési cikkek gyártásával foglalkozik, átszervezéséről kellő időben gondoskodni kell, ami máris folyamatban van. A Kárpátalja megszerzésének gazdasági előnyeire mutatott még rá a miniszterelnök. — Nem szoktam keresni a közéleti szereplést — fejezte be szavait a miniszterelnök. — Tudok visszavonulni a magánéletbe, nagyon jól érzem magamat és hogy ebben talán nem lesz többé részem, ezzel leszámoltam. Ma mindenkinek késlekedés nélkül ki kell állnia arra a helyre, ahová rendelik. Az ország minden polgárától meg kell követelni, hogy teljesítse kötelességét. Az első titkos választást úgy fogom fel, hogy ez nem az ígéretek választása, hanem a munkakészség megnyilvánulása. Remélem, az ország olyan embereket fog küldeni a parlamentbe, akiknek munkakészségéről és jelleméről meg van győződve. Jövőnk kulcsa az ifjúság kezében van Nagy éljenzéssel fogadták a miniszterelnök csaknem két és félórás beszédét. Az ülés után társasebéd volt, amelyen több pohárköszöntő hangzott el. Gróf Teleki Pál miniszterelnök is felszólalt és azt fejtegette, hogy jövőnk kulcsa az ifjúság kezében van, amely ma nagyobb lendülettel és erősebb akarattal küzd az új magyar élet eszméiért. Az ifjúság lendülete és ereje megerősíti azt a hitet, hogy a következő húsz év a jövő Magyarország kiépítésének korszaka lesz. A minisztereket üdvözlő pohárköszöntőkre Hóman Bálint válaszolt. FESTI HÍRLAP 1939 május 9. tedd A magyart másképp, mint alkotmányos parlamenti formával vezetni nem lehet . Valaki az államférfiak közül, akikkel az utóbbi időben érintkeztem, azt mondta, hogy a magyar nemzetben rengeteg tehetség van, de ha az egész életét szemléljük, mintha ezt valami folyton fékezné. Ő azt hitte, hogy ennek parlamenti alkotmányunk az oka. Nem a parlamenti formában van nálunk a hiba, mert a parlamentáris kormányzás a mi életünkhöz, politikánkhoz, jellegünkhöz és jellemünkhöz tartozik. A nemzet sokféle korszakot élt át, de mindegyikben megvolt a magunk országgyűlése, megvolt az a lényeg, hogy az egész nemzet hozzászól az ország ügyeinek vezetéséhez. A hibát ott látom, hogy túl sokat foglalkozunk a részletekkel s talán ebben van az oka, hogy a parlamenti kormányformának nehézségei vannak. De a magyar embereket másképp, mint ilyen alkotmányos parlamenti kormányformával vezetni, de különösen magyarnak megtartani nem lehet. Persze ilyen rohanó időben mások a parlament feladatai. Nem vagyok azon a véleményen, hogy a parlamentet foglalkoztatni kell. A parlamét azért van, hogy ha törvényeket akarunk hozni, mérlegelje és jóváhagyja őket, de nem azért, hogy állandóan foglalkoztassuk. Sőt ellenkezőleg. Az országgyűlés tagjainak idő kell ahhoz, hogy a kérdéseket átgondolják. Nem fogunk a törvényalkotásokban rekordokat elérni. Helyesebb a már megérett dolgokat törvényekbe foglalni, mint képzelt lehetőségeket előre kigondolni és azokat törvényerőre emelni. — A mi külpolitikánk az a külpolitika, amelyet ma már folytathatunk, szabad külpolitika. Ez a külpolitika az olasz-magyar szerződéssel indult meg. A magyar-német barátság csak később, Hitler uralomrajutása után és Gömbös Gyula látogatásától kezdődik. Ennek a két földrajzilag egymásra utalt nemzetnek a kapcsolata teremtette meg azt, amit tengelynek nevezünk. Ezekben a baráti kapcsolatokban Magyarország is megtette a magáét. 1935-ben és 1936-ban elsők voltunk, akik Olaszország mellett kiállottunk.. Azok a tények, hogy a Felvidéket és Kárpátalját visszakaptuk, nem a revízió keretébe tartoznak, inkább Csehszlovákia felbomlásából erednek. A bécsi döntés egy tulajdonképpen a mi felfogásunkkal nem tökéletesen egyező elv alapján jött létre, a szorosan vett nemzetiségi arányszám alapján. Ezen az alapon kaptuk vissza a tisztán magyar többségű területeket. Ezeket elfogadtuk, mert visszakapcsolásukat nagy örömmel láttuk, de azért is, mert régóta azt az álláspontot valljuk, hogy azok a nemzetiségek, amelyek a Duna-medencében velünk éltek, poltikailag a maguk akarata szerint rendezkedhessenek be. Olasz lapok Teleki beszédéről Az olasz lapok a világpolitika nagy eseményei mellett is nagy figyelmet szentelnek gróf Teleki Pál miniszterelnök szegedi beszédének. Részletesen közük a miniszterelnök kijelentéseit, kiemelve a beszéd külpolitikai részét és főbb vonalakban ismertetve a magyar kormány belpolitikai programját. KLEBELSBERG KUNÓ Most, hogy leleplezik Klebelsberg Kunó szobrát, visszagondolok rá, nem a működésére, nem is az életére, hanem reá magára, az egyéniségére. Vannak könnyen megfejthető egyéniségek és vannak olyanok, akik külső látszatra szinte érthetetlenek, oly sok és különböző tulajdonság viaskodik bennük. Klebelsberg Kunó egyénisége az utóbbi típushoz tartozott. Jól ismertem, merem mondani, hogy szűkebb baráti köréhez tartoztam. Tíz esztendőn keresztül hetenként legalább egyszer, minisztertanácsi vacsorák alkalmából egy-két órát töltöttünk együtt. Gyakran többet is, mert amikor sem őt, sem tárcáját nem érdeklő tárgyak kerültek napirendre, sokszor jött ki nyári estéken hozzám a nagy, Duna felé néző terraszra, ahol lefekvés előtt élveztem az éjszakai lehűlést és órák hosszat beszélgettünk, leggyakrabban történelmi és szépművészeti témákról, amelyekhez mesterien értett. Rengeteget olvasott, memoárokat, régi, a bécsi levéltárban őrzött levelezéseket, okiratokat, ha ezekről beszélt, elevenen tárult fel a hallgató előtt azoknak a régmúlt történéseknek minden benső összefüggése. Úgy ismerte a történelem minden, előttünk laikusok előtt ismeretlen kulisszatitkát, mintha maga is részt vett volna mindabban, amit oly lángoló érdeklődéssel kutatott fel a szürke, poros iratokból. Pedig ő maga nem volt történész abban az értelemben, hogy történelmi tanulmányokat írt volna. De szerette, ösztönszerű, mély szeretettel szerette a politikát, azt a különös sakkjátékot, amelynek bábjai a történelemből ismert nevekből kerülnek ki és amelynek tétje egy-egy ország elbukása avagy felvirágzása. A történelem a múlt politikájának feljegyzése, épp úgy, mint ahogy a ma politikája lesz a jövő fiatalság történelemtárgya — szokta volt mondani. Nem csoda tehát, hogy a kettőt nem választotta külön. De igazi szenvedélye az volt, ami a kultúrához tartozott, kezdve a tudományok legmagasabb fokától és végezve a tanyai iskolákon. Kultúrfölény, ezt a szót tőle hallottam először. Azóta sokszor hallottam említeni, mint valami különös csodabogarat, olyasmit, ami a józansággal, célszerűséggel ellenkezik, ami céltalan pénzfecsérléssel járó agyrémnek szüleménye. És visszaidézem magamnak Klebelsberg Kunót, ahogy behunyja rövidlátó, evikkeres szemét, hogy jobban lássa belső elképzelését a jövő Magyarországról, amely oly magasan fölötte áll szomszédainak tudásban, kultúrában, hogy muszáj neki visszavonzani magához mindazokat, akik elszakadtak tőle. Oly lángolóan, oly meggyőződéssel hitt tételében, olyan forrón és céltudatosan küzdött megvalósításáért, mint ősei valaha tehették azt a keresztes hadjáratok idejében a Szent Sir birtokáért. Mert Klebelsberg Kunó küzdő természet volt. Igaz, ha lehetett, szívesebben választotta a sima megoldásokat. Szerette a diplomácia finom, művészi fegyvereit, melyeket úgy kezelt, mint gyakorlott vivő a damaskusi pengét, öröme telt egy-egy jól kiszámított riposztban, előre kicizellált oldalvágásban, akár adta, akár kapta azt, de azért ha szükséges volt, nem riadt vissza az erőszaktól sem. Félelmet nem ismert. Kevesen tudják, én sem tőle magától hallottam, hanem a Tisza-család tagjaitól, hogy amikor Tisza Istvánt meggyilkolták, csak ketten voltak, akik a hírre házához siettek, az éjszakát mellette virrasztották át, koporsóba tették és e veszélyes pillanatokban mindvégig hiven teljesítették baráti kötelességüket vezérük holtteste mellett. Az egyik a kettő közül Klebelsberg Kunó volt. Nem sokakat szeretett, de akinek barátja volt, az számíthatott reá. Sima, hajlékony külseje alatt vasakarat lakozott. Munkakedve és teremtési készsége magával ragadta munkatársait, akikkel órákhosszat tanácskozott fel s alá járva óriási dolgozószobájában. Akármiről volt szó, mind márt újabb és újabb lehetőségek jutottak eszébe. Egyszer valamelyik kolostorról volt szó, amelyet mint műemléket helyre kellene hozni. — Hol van? Milyen? Alkalmas volna könyvnyomda felállítására? — kérdezte azonnal. Néhány hét múlva már megkezdték ilyen irányban a munkálatokat. Teremtő lélek volt, minden, amihez hozzányúlt, életet kapott a keze érintésétől. Kritizálni könnyebb, mint teremteni. Sokat hallottam azóta, hogy az ország pénzét felesleges dolgokra fecsérelte el. Erről lehetne vitatkozni, de nem teszem. A pénzt beosztani a pénzügyminiszter dolga. Hogyha a földmivelésügyi tárcát vállalja Klebelsberg, minden bizonnyal agrárérdekekért szállott volna síkra. Ha a kereskedelemügyit, az ipar felvirágoztatásáért. De ő kultuszminiszter volt. Az ő ügyköre a szellemi javak termelésére szorítkozott. Nemcsak joga, hanem kötelessége is volt minden erejével helytállani tárcája követelményeiért. Hogy jobban, ügyesebben, nagyobb eréllyel tudott küzdeni, mint a többiek, azt nem lehet rovására írni. Sőt. Úgy szerettem szellemi szülötteit, mint anya kisdedét. Most is emlékszem örömtől sugárzó arcára, amikor a szegedi egyetem különböző játékforma gipszmintáit egyik minisztertanácsi napon elhozta magával, hogy vacsora után mindenki hozzászólhasson a döntéshez. Megható volt, ahogy majdnem becézve rakta őket egymásután az asztalra, büszkén, boldogan, mint a gyermek a karácsonyi ajándékokat. Hogyha saját házáról, otthonáról lett volna szó, akkor sem foglalkozhatott volna velük nagyobb szeretettel. Egyáltalán különös volt, az a fanatizmus, amellyel mindenhez ragaszkodott, ami ügykörének keretébe tartozott. Külseje nem erre vallott. Kissé félszeg, rézsútos tartása nem keltette az energikus ember benyomását. Pedig az volt. A végletekig energikus mindenben, amit fontosnak tartott. És legfontosabb szemében az volt, amit törhetetlen erővel és kitartással igyekezett az országban megteremteni: a kultúra. Bethlen Margit.