Pesti Hírlap, 1940. március (62. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-01 / 49. szám

SO­PA­PEST, 1940________________________________ LXII. ÉVFOLYAM, 49. (20.075) SZÁM ^ A^PÉNTEK, MÁRCIUS 1 W. ^ mm am mm n I ■ mm ■ má mm “s lóra 5 pengő. Negyed- 11S§ SHgl W/Sf jlg |£8 PB gSppKl C|Mk 112-295. F 3 kiadók: Vil­ivre 7 pengő 50_ filler. BPrAgftrFr laBaera íSk, fial eiß, jfMrawBijjfe­qkI Kral En nTS» ||lg nSB mos császár-ut 78. Tel. félévre 15 pengő. Egy Mg WBy -M. iff* HffiWTO HP BS KB / 112-295. Erzsébet-körút ívre 30 pengő. Egyes K|||gag|r Ml”' M fflB §K§ BSuSSiW lg® BtiigSF 1. Tel. 135-296. Szin­zám ara hétköznap jSSsL—EK IP Bfi BUSS IBS n§§Ps£& f§||L_ rSffil/.|& 'JRjCÍP' házjegy- és utazási iro­ru­l., vasárnap 12 fillér jfjSBiá llfeEM BM­­89 ____Hfl gl­ «­wk lVB ffijPwOT Hfl da. V., Vilmos csá­n pályaudvarokon is) ■■ OT Hl Hl H H vk ■■■ ■■ 1H ■■ szár­uz 13. Tel. 112-295. Családi ünnep Árvák a viharban, ellenségektől körülvett, rokontalan, egyedülálló, szétszaggatott kisszámú nép, mi ma­gyarok, a háború dúlásai közepette maagló Európa szivében testvéri kö­­zösségben összebújunk és családi ün­­nepet ülünk. Horthy Miklós kor­­mányzó országlásának huszadik év­­ordulóját. A nagy, egész országra való ragyogó emlékezést eltiltotta Horthy Miklós tartózkodása. Azt azonban ő sem tiltotta meg, nem is ilthatta meg, hogy a magyar szívek­en kigyulladjanak a hála és a ra­­gaszkodás apró fényei, amelyek az 940-ik esztendő sötétségében is be­­agyagják mindazokat a földeket, melyeken magyarok laknak. A tria­­loni határon túl lakó magyarok föld­ét is. A terület integritását elvehet­­ik tőlünk az erősebbek. Az érzés in­­egritását, a magyar szívek együtt robbanásának magától értetődő, ter­­mészetes ütemét nem veheti el tő­­lnk semmiféle Hatalom. A magyar országgyűlés két háza érvényben örökítette meg Horthy Miklós kormányzásának huszadik év­­ordulóját. A kormányzóválasztás dá­­umának huszadik évfordulóján, már­­ius elsején, ezt a törvényt az ország miniszterelnöke, gróf Teleki Pál, alá­­zás céljából az államfő elé terjeszti. A magyar Corpus Juris, amelyben anyi keserű emlékezetű törvény álmozódott már össze, gazdagabb itt egy újabb ritka fajta, örömet,­üszkeséget sugárzó törvénnyel. Horthy Miklós kormányzónál ezek­en a napokban egymásnak adják a­­lincset hatalmas, nagy országok és aráti népek követei, hogy királyok,­sászárok és köztársasági elnökök ne­­ében kifejezzék jókivánataikat. Húsz sztendővel ezelőtt, amikor a kom­­munista dúlással és román megszál­­lssal meggyötört ország fővárosát ilszabadító fővezért a dunaparti ku­­plás palotában a nemzetgyűlés tagjai ormány­zó­vá választották, nem zaj­­ottak körülötte az üdvözletét hozó iplomaták. Abban a korszakban tll­­atszámra roppantak össze a trónok, agi dicsőséges dinasztiák lettek egyik aprói a másikra hazátlanok, az öreg Európában cseppfolyósan forrt, ka­­argott minden, a zűrzavar helyén sok akkor kezdtek kikristályosodni legfelsőbb hatalmak. Sok helyen megzavarodott, megszakadt és újra ezdődött ez a folyamat. Új államfők ittek, aztán eltűntek a semmibe, pár após küszködés után elmúlt a pün­­ösdi királyságuk, eltűntek ők ma­­uk is. A legtöbbnek már a nevét is­­felejtették az emberek. Horthy Miklós — az ország szeren­­séjére — nem sorozódott ezek közé többé-kevésbé fényes, gyorsan és leg­gyorsabban eltűnő futócsillagok­özé. Ö álló csillag maradt Európa gboltján, szelid, melegfényű csillag, hogy az évek múltak, egyre több esztelet, szeretet és reménység fár­ul­t feléje. Hol vannak azok az áll­amfők, akiket húsz esztendővel ez­­lőtt a hatalom magaslatán talált? A­álasztott államfők között nincsen gyetlenegy sem. A koronás államfő k­özül harmadik Viktor Emanuel olasz irályon és Boris bolgár cáron kívül életlenül csak azok vannak még letben, akik Európa északi peremén u­­ralkodnak- Vilma holland királynő, aztán X. Keresztély dán, V. Gusztáv svéd és Haakon norvég király. Isten kegyessége az elmúlt húsz esztendő alatt helyén tartotta nekünk Horthy Miklós kormányzót. Húsz év nagy idő, egy nemzedék tűnt el és egy nemzedék növekedett föl ezalatt. Ezt a húsz esztendőt Magyarország egyik legdrámaibb, legnehezebb kor­szaka gyanánt fogja elkönyvelni a történelem. Egy megcsonkított orszá­got kellett új életre ébreszteni, a ha­lálosan megsebzett magyar önérzetet új virtusra bátorítani, a nemzet meg­semmisítésére törő ellenséges áram­latokat leszerelni, egy szerencsétlen­ségében magára hagyott, megrágal­mazott nemzet számára új barátokat szerezni, a jogokhoz való ragaszko­dást, Szent István birodalmának ál­mát és akaratát ébren tar­tani, gyűj­teni az erőt arra az esetre, ha új próba elé állít bennünket a történe­lem, kihasználni az alkalmat, amikor ez kínálkozik. Horthy Miklós kor­mányzó bölcs vezetése alatt mindez sikerült, a huszadik évfordulóra na­gyobb az ország, mint az ő megvá­lasztásakor volt és minden magyar szívben kiirthatatlanul él a remény­ség, hogy még nagyobb lesz nemso­kára. Reméljük, Horthy Miklós ezt is megéri s újra fölül arra a fehér lóra, amelynek hátán bevonult Komárom­ba, Kassára és a kárpátalji ország­rész városaiba. Horthy Miklóst a leg­fényesebb nevek közé iktatta a ma­gyar történelem. Az ország hálája és hódolata Horthy Miklós iránt Gróf Teleki miniszterelnök a vigadói gyűlésen ünnepi beszédben méltatta kormányzónk országépítő és országgyarapító érdemeit Kormányzó urunk húszéves ország­lásának évfordulója alkalmából az ün­neplés és a hódolat jeléül már csütörtö­kön díszbe öltözött a főváros. A királyi vár és a citadella hosszú idő után kivi­lágítva nyúlott az ég felé, a Duna két partját összekötő Lánchíd fényárban úszott. Délután fél hat óra tájban a város minden tájáról megindultak a Vigadó felé. Ott folyt le az a gyűlés, amelyen hódolt az ország népe Magyarország kor­mányzójának. A Vigadó épülete erre az alkalomra pompás díszbe öltözött. Az előcsarnokban sorfalat állottak a társa­dalmi egyesületek árvalányhajas, dísz­­ruhás kiküldöttei. A feljárattal szemben örökzöld növényekkel díszítve állt Hor­thy Miklós életnagyságú mellszobra. A nagyterem kápráztató fényben úszott. Az emelvény mögött nemzeti­­színű zászlók keretében helyezték el a kormányzó arcképét. Két oldalt Horthy Miklós családi címere és a vitézi címer tárult a néző elé. Az ünnepségen megjelent a kor­mányzó családtagjai közül vitéz nagy­bányai Horthy Miklósné, vitéz Horthy István miniszteri tanácsos menyasszo­nyával, Edelsheim-Gyulay Lily grófnő­vel, valamint ifj. gróf Károlyi Gyula, a kormányzó veje. Ott voltak a közélet, a honvédség, a társadalom, a tudomá­nyos és gazdasági világ előkelőségei, törvényhozók pártkülönbség nélkül. Az emelvény közepén foglalt helyet gróf Teleki Pál miniszterelnök. Mellette Hóman Bálint kultuszminiszter és Tas­­nádi Nagy András, a képviselőház el­nöke ült s ott voltak a társadalmi egye­sületek vezetői, kiküldöttei, köztük Ke­­resztes-Fischer Ferencné és gróf Ráday Gedeonná. A Vigadó hatalmas termét az utolsó helyig megtöltötte a közönség. Albrecht kir. herceg nővére elhalá­lozása miatt titkári hivatala útján saj­nálattal kimentette magát az ünnepé­lyen való részvétel alól. A lélekemelő ünnepség a Hiszekegy elmondásával kezdődött, majd a Filhar­móniai Társaság zenekara Dohnányi Ernő vezényletével Erkel Ferenc ün­nepi nyitányát adta elő. Mal kettesben ugyanarra a férfiúra gondol­tunk, akire Aradon Károlyi Gyula. A mi futárunk nem érte el. Károlyi Gyula hí­vására jött Szegedre családja köréből, Kenderesről, amely a vörös és román arc­vonalak között feküdt. Minisztertanácsban ültünk éppen, amikor Horthy Miklós be­lépett és Károlyi Gyulával kezet szorítva azt mondta: „Eljöttem, vállalom/“ A ma­gyar ember rövidségével és elszántságával beszélt. Abban a szóban, hogy „eljöttem“ — bátorság volt és önfeláldozás; abban a szóban, hogy „vállalom“, benne volt egész énjének a haza szolgálatába állítása akár­hol és akármilyen körülmények között . Miután átvezette a maroknyi Nemzeti Hadsereget a Dunántúlra, Budapestnek fordult, hogy megállítsa előnyomulásában a román hadsereget. Mikor pedig annak tábornoka azt kérdezte tőle: „... és ha nem állok meg?“ — röviden így felelt: „Akkor védekezni fogok!“ Elszántságával megmentette a Dunántúlt, hogy onnan na­gyobb hadsereget toborozhasson és megin­dulhasson vele az ország újraépítésére. 1919 Szent István napján megmondotta Dunántúl népének és az egész nemzetnek: „Zászlónk a Szűzmáriás fehér lobogó, nem­­zetiszin szegéllyel, — Bocskay, Bethlen, Rákóczi, Kossuth zászlója“ Azután bevo­nult a Nemzeti Hadsereggel Budapestre s e mindnyájunknak felejthetetlen boron­­gós őszi napon a főváros és az ország né­péhez így szólt: „A nemzetrontásnak im­már vége van, mindenkitől fegyelmezett, öntudatos magatartást követelek." — Ne felejtsük el soha Horthy Miklós­nak ezeket a mondásait. Bennük van az egész magyar lélek, együtt az ősi hagyo­mány, hitünk, zászlónk állandósága és az élni akarás. „Megmásíthatatlan akaratom . . . Holnap lesz húsz éve, hogy az egész nemzet nevében a nemzetgyűlés már nem­csak a kardot bízta rá, de a romtakarító csákányt és ásót is Horthy Miklós kezébe adta, arra bízta az ekét is, a kalapácsot és a tollat, az ország újjáépítését. A rifa­­gyar megtalálta benne azt a férfiút, akiben önmagának legjobb és legnemesebb örök tulajdonságait látta Aki bizodalmat önt­hetett a nemzet szívébe, akit arra valónak ítélt, hogy a Feltámadás felé vezesse. A Kormányzó pedig nyilvános vallomást tett akkor és szent ígéretet: „Megmásíthatatlan akaratom a nemze­tet a boldogulás útjára vezetni...“ „A keresztény erkölcs uralmát helyre aka­rom állítani...“, „Szeretettel, türelem­mel és megértéssel, igazságosan fogom gyakorolni a főhatalmat. Egyformán gá­tat kívánok vetni mindenféle túlzásnak, a kíméletlen érvényesülési vágynak, a pártszenvedély elfajulásának, az osztály­harcra való uszításnak és a termelést megbénító izgatásoknak. Őrködni fogok a közélet tisztasága felett... A magyar nép erényeire akarom felépíteni a nem­zet jövőjét. Minden igyekezetemmel elő­segítem a magyar kultúra tökéletesedé­sét és szellemi életünknek minden méte­ly­ező hatástól való megtisztítását...“ — Ez a cél vezette őt és vezeti mind máig és vezeti tovább, — az ő erős meg­győződése, hite, fegyelme és akarata ve­zette a nemzetet — történelmi szemmel Gróf Teleki Pál beszéde Általános figyelem között állt fel ez­után gróf Teleki Pál miniszterelnök és a következő ünnepi beszédet mondta: Mélységes hódolattal és tisztelettel, ben­sőséges szeretettel üdvözöljük Főméltóságú Kormányzó Urunkat annak a napnak elő­estéjén, amelyen húsz éve lesz, hogy a sze­gedi fővezért, a Magyar Nemzeti Hadsereg megteremtőjét az ország kormányzójává választottuk. — A magyar ember nem hajlong, de megbecsüli a maga közül előbbrevalót; el­felejti mára a tegnapi parádé ujjongását, de akit egyszer szivébe zárt, kebelében csendesen ünnepli azt holtig. A magyar ember megbecsüli azt, aki nagyot alkot, aki erős, de igazán és maradandóan csak azt tiszteli, aki tiszta életű és egyenes, — akinek tehát a fegyverei is mindenkor tisz­ták. Ezért járulunk Főméltóságú Kor­mányzó Urunk elé, nem alattvalói, de fiúi hódolattal: a nemzetnek, e nagy magyar családnak a családfőre feltekintő tisztele­tével. Nem fellobbanó cifra lelkesedést hoztunk, nem szalmalángot, — de a szí­vünkben égő szeretet öröktüzét — Kormányzó Urunk minden díszes ün­neplést, felvonulást, hangosságot elhárított magától, mondván: „Ma komoly időket élünk, amidőn mindnyájan együtt örü­lünk és együtt bánkódunk szótlanul, — most nincs helye ünneplésnek. Bízom a Gondviselésben, hogy az ünneplésnek is megjön az ideje ...“ Kormányzó Urunk óhaja atyai parancs számunkra! De kettőt nem tilthatott meg nekünk. Azt, hogy ne imádkozzunk hálás szívvel templomaink­ban és otthonainkban Istenhez, aki őt ne­künk adta. És azt sem tilthatta meg Kor­mányzó Urunk, hogy a nemzet fiai és leányai össze ne jöjjünk, mert vagyunk mind együtt lenni ezen az ünnepen! Együtt is vagyunk, fővárosban, városban, falun és tanyákon és egyazon időben, egyazon sza­vakkal, egyazon nemzeti énekkel együtt fordulunk Feléje valamennyien, mind, az egész ország. — Ebben az ünnepségben nincsen semmi hivatalos.­ Nincs ide senki sem meghiva hivatalánál fogva, mindnyájan egy közös érzésben összeolvadó gyermekei vagyunk e hazának. Nem a miniszterelnök beszél, hanem a magyar társadalomnak egyik tagja, a Keresztény Nemzeti Liga elnöke. — Nem tudok szebb szavakat azoknál, amelyeket Kormányzó Urunk mondott I. Ferenc József királyról való megemléke­zésében, akinek oldala mellett öt évet töl­tött mint szárnysegéd. Ha tehát szabad néhány szót a magam nevében külön is szólanom, Kormányzó Urunknak ezekkel a tulajdon szavaival élve mondom: szeretet­tel teljes és ragaszkodó csodálattal hódolok neki én is, akinek a Gondviselés megadta, hogy együtt felesküdött minisztertársa és baj­társa lehettem Szegeden és kétszer le­hettem oldala mellett első bizalmasa, mi­niszterelnöke. „A legnemesebb, a legjósá­­gosabb, a leglovagiasabb ember, akivel valaha életemben találkoztam. Népeknek és embereknek egymással összeütköző ér­dekei számára csak az ő bölcsessége tudja a kiegyenlítést megtalálni. Ismeri az em­bereket, le tudja mérni értéküket és éles szeme az összefüggések mélységébe lát.“ — Horthy Miklós beszédében I. Ferenc József személyének azokat a tulajdonságait emelte ki éppen, azokat érezte nagynak a bölcs öreg királyban, amelyek nagyok ma­gának Horthy Miklósnak lelkében és sze­mélyében is. De miképpen is bírta volna különben azt az országépítő munkát, amelynek 20 esztendős évfordulóját ün­nepeljük mostan? „Eljöttem, vállalom“ — 1919 csúf tavaszát éltük, amikor ke­restük, kerestük azt az embert, aki kezébe vegye a kardot, hogy megmentse vele, hogy talpraállítsa az önhibájából is össze­omlott nemzetet. Bécsben,­ethlen István­

Next