Pesti Hírlap, 1940. április (62. évfolyam, 73-97. szám)

1940-04-30 / 97. szám

Tegnap és Ma A fecske El mondom egy emlékem Magyariról. Balatonparti fürdőhelyen történt ez, né­­h­ány esztendő előtt. Különös este volt, t­ levegőben nyári viharfelhők elektro- IBOS-azonos feszültsége uszott s ezenfelül nagy külpolitikai események vészfelhő­je árnyalta az eget. Mindenki ideges Tölt. A vendéglő nagy éttermében vi­tatkoztak a vendégek a pincérekkel. Vannak ilyen nyári esték, mikor a for­­róság, a szárazság, a levegő villanyos telítettsége úgy megtölti az embereket bosszúsággal, idegességgel, nem kell sok hozzá, elég egy meggondolatlan szó, s már robban a botrány. Az esti lapokat egymás kezéből kapkodták vacsora köz­ben az emberek; arról volt szó, mint ez elmúlt években oly gyakran, hogy másnapra sorsdöntő változás következik be Európa életében, így vacsoráztunk a nagy, üvegablakos, tóparti étterem­ben Sokszázan. A végzet árnyéka úszott a meleg éjszakában. Tizenegy felé lehetett, mikor kitört a nagy skandalum: az egyik asztalnál szó­váltás kerekedett, tányérok csörömpöl­tek, valaki az asztalt verte öklével, re­kedt hang indulatosan üvöltözött. As­s­szonyok kiabáltak, sokan felugráltak az asztalok mellől, a pincérek lebegő frakkszárnyakkal siettek a tett színhe­lyére. Az általános felfordulásban min­denki részt vett a maga módján, ha másképpen nem, hát felháborodott pisz­­szegéssel. A zűrzavar és indulatos ösz­­szevisszaság teljessé vált, mikor az ét­terem bérlője, feketekabátos, nyugodt fellépésű úr, közbelépett s erélyes han­gon felszólította a vitatkozókat, hagy­ják el a helyiséget. Egyszóval, amit mindenki várt, ami nem is lepett meg senkit különösebben ezen az estén: kitört a botrány. Az általános rendetlenségben, felében hegedűjével, nyugodtan ült a cimbalom mellett Magyari, a prímás. Köpcösen ült, fiatalon őszült feje oly közömbösen bámult a levegőbe, mintha nem is zúgna és forrna körülötte a világ. A banda éppen pihent, szünet volt. Magyari úri nyugalommal és ázsiai közömbösséggel hallgatta a szóváltást, amilyet oly sokat hallott már, boros és nyugtalan éjsza­kai helyzetekben. Oda sem figyelt. Az­tán, mikor már csak a tettlegesség hiányzott, csendesen felállott, nyakába tűrte a selyemkendőt, kényelmesen és ráérősen állához igazította a hegedűt, jelt adott a bandának, s a legnagyobb zűrzavarban és kiáltozásban, csendesen játszani kezdett. Ezt játszotta: „Repülj fecském!.. Csendesen játszott, oly halkan, ahogy csak ő tudott. A mennyezetre nézett, közömbösen, mintha nem is étteremben játszana, hanem egyedül valahol, az ég alatt, a nyári csillagok alatt, a maga mulatságára. A banda óvatosan kö­vette. Az első hangokat alig hallották a teremben, az édes andante-t elnyelte a tányérok csörgése, a vitatkozó vendé­gek és pincérek szószátyár lármája. De a hang, mintha megérintette volna az embereket, áthatolt a lármán, kivált a Zörejből s édesen, tisztén, mintha nem is földi hang lenne már, zengeni kez­dett a nyárestében, az idegesség, a bot­rány, a feszültség, a külpolitika, a nyári Szóváltás és a végzet fölött. S mintha valaki a varázsszót mondta volna ki, elhallgattak a veszekedők, csendeseb­ben jártak a pincérek, nem csörömpöl­tek késsel és villával a vacsorázók, egy­szerre oly nagy lett a csend a terem­ben, mintha az ostobaság, a szenvedé­lyek, az otromba indulatok felett vala­milyen emberfeletti, nem is földi ha­talommal úrrá lett volna. A köpcös ember magának játszott, behunyt szemekkel, s láthatóan meg­vetette maga körül az egész világot El akart mondani valamit, hegedűvel, vo­nóval, lélekkel és dallammal. Valamit, ami fontosabb és örökebb, mint az emberek minden mondanivalója. Ezt mondta, hegedűvel, vonóval és dallam­mal: „Repülj fecském!..Semmi töb­bet. S a veszekedők elhallgattak. Az emberek némán néztek az étell él meg­rakott tányérokra, igézetben. S a ter­men, a nyéréjszakán egy fecske repült át, láthatatlanul, s mégis érzékelhetően, egy fecske, ideges villanással, mint a boldogság. Aztán elhallgatott Magyari s közömbösen leült a cimbalom mellé. De még sokáig csend volt a teremben. Ez minden, amit most, mikor meghalt, el akartam mondani. Márai Sándor. Bizalmas beszélgetés Magyari Imrével, utolsó nyilvános szereplése után Minden évben egyszer csak másodhegedűs volt a bandában Magyari Imre, a világhírű magyar ci­gányprímás váratlanul elköltözött az élők sorából. Utoljára április 8-án szerepelt a bandája élén. Délután a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, este a Hungária­­szállóban hegedült. Másnap rosszul lett és április 12-én beszállították az egyik fővá­rosi szanatóriumba. Magyari Imre egész éven át szakadatlanul dolgozott. Mióta egyetlen gyermeke felserdült, nem tartott pihenőt. Az Utolsó három évben azonban egy-egy napon — nem ő volt a vezér­­hegedűs. Ilyenkor az „öreg“ Magyari Imre unokája és az „idősb“ Magyari Imre édesfia — az „ifjú" Magyari Imre fő­gimnáziumi tanuló vezette a bandát. Ez a ritka „esemény“ 1939-ben, április 22-én, a Külső Lipótvárosi Református Egyház dísztermében, 1940-ben pedig április 8-án a Zeneművészeti Főiskola nagytermében játszódott le. A „kis Im­rus" állt a banda élére és az édesapja csak másodhegedűs volt a bandában. Az Imrus fiú a buda­pesti református főgimnázium tanulója. A Lörny­ai­­ utcai gimnáziumi épületben sokszor megjelent idősb. Magyari Imre is. A papa jelen volt minden szülői értekezle­ten és nem maradt el egyetlen gimná­ziumi ünnepségről sem. Ott volt az évad­­nyitáson és az évadzárón, amikor pedig arról volt szó, hogy ifjú Magyari Imre ne csak a gimnázium vonószenekarának primhegedüse legyen, de önállóan is sze­repeljen az önképzőköri hangversenye­ken, idősb. Magyari Imre készséggel ajánl­kozott, hogy elhozza a bandát, ő maga is hegedülni fog és kísérni fogja a fiát. „Boldog vagyok, hogy a fiam ...“ Április 8-án, idősb. Magyari Imre utol­só nyilvános szereplése után, amikor a református főgimnázium és a Baár-Ma­­das református leánygimnázium közös ünnepségén a Zeneművészeti Főiskola nagytermében harmadszor tapsolták ki az ifjú és az idősb. Magyari Imrét, meg a Magyari-bandát és az apa fiával egymásba­­karolva lépett le a dobogóról, beszélget­tem idősbb Magyari Imrével. — Boldog vagyok, hogy a fiamnak ilyen játéktechnikája van, teljesen ura a cigányos játékstílusnak is, ha egyszer a banda élére kerülne, nagy prímás lenne belőle... — Csak végezze azonban tovább gimná­ziumi tanulmányait, kitűnő rajzoló,­gyors­író, nyelveket tud ... Minden szép volna, minden jó volna, ha a papa egészsége is rendben volna — jegyezte meg hirtelen önmagáról idősb. Magyari Imre. Azután elmondotta, hogy az elszövéredés betegség nála. Nem jól érzi magát. Milyen rettenetes például, hogy két éve képtelen arra, hogy befűzze a cipőfűzőjét, meg hogy egyszer séta közben kereste a ked­venc kis pulikutyáját, pedig­­ a kis jó­szág a lába mellett pihent, de ő nem látta. Magyari Imrét egyik hollandiai vendég­­szereplése alkalmával ismertem meg kö­zelebbről. A legkedvesebb emberek közé tartozott Művész, okos ember volt, több nyelven beszélt. Utolsó külföldi turnéját 1937-ben holland földön bonyolította le. Az amsterdami híres Savoy-étteremben játszott és a hírverés terén ugyancsak higgadt, óvatos hollandok „Magiary Im­re“-a mint a cigányprímások királyát, Budapest legjobb cigányhegedüsét, mint „een Wereld attractie van den eersten rang“ (egy elsőrangú világ-attractiót) — hirdették. Miért nem ment a holland trónörökösnő esküvőjére? Külföldön is mindenütt nagyon elismer­ték Magyari Imrét. Nagy­ sikerei voltak, ő azonban legjobban szeretett itthon, a Dunaparton muzsikálni. Mikor Hágában Julianna trónörökösnő férjhez ment Bern­hardt herceghez, a holland udvar megfá­zásából üzenet érkezett Magyari Imréhez. Azonnal induljon a bandával három esté­re Hágába Magyari telefonon felhívott és ezeket mondotta: Az ajánlat nem rossz, kivisznek és visszahoznak bennünket repülőgépen, az útiköltséget, az ott tartózkodás és idehaza a helyettesítés költségeit is fedezik, a gázsi is elfogadható, meg hát szívesen muzsikálnánk a holland udvarnak, de mégse megyek, még valami baj érne bennünket, pedig engem szeretnek idehaza. Nem ment. Sok pénzt kereshetett volna, mégis elutasította a csábító ajánlatot. Féltve őrzött fiára gondolt. Elmondotta egyszer azt is, hogy oda­haza, a Ráday­ utca 32. számú ház IV. emeleti lakásában sokszor nagy hangver­senyeket rendeztek. A mama, aki kitű­nően zongorázik, kíséri a kis Imrét, aki Liszt, Bartók, Kodály szervezményeket játszik nagy művészettel, azután a házi hangverseny második szakasza követke­zik. Ekkor már a Hullámzó Balaton tete­jén . . a Ne menj rózsám a tarlóra..., a Piros pünkösd napján imádkoztam ér­ted . . . kezdetű nótákra kerül a sor és a zongora elhallgat, a mama helyett a papa hegedűje, meg a banda kíséri a leg­ifjabb Magyarit. — Tudja-e, hogy tavasszal, nyáron min­dig nyitott ablak mellett gyakorolunk és még sohasem dorgált meg bennünket senki sem — jegyezte meg. Az utolsó években önmagáról már keveset beszélt, inkább a feketehajú, tüzesszemű ifjú Magyariról szeretett csevegni. Amikor utoljára játszott együtt a fiával... — Csak azt értem meg, hogy leérettsé­gizzen a gyerek — mondotta egy más alkalommal, amikor a református főgim­názium folyosóin találkoztunk. Sajnos, idősebb Magyári Imre már nem keres­heti fel többé a Lónyay­ utcai pirostéglás gimnáziumi épületét Ifjú Magyári Imre most végzi jó eredménnyel a gimnázium hatodik osztályát Lehet, hogy nem jut fel a hetedikbe, nyolcadikba, mert elárvult a Magyari-banda és a zenekar élén gaz­dátlanná lett a világhírű Magyari Imre név. Apa és fia április 8-án a Zeneművészeti Főiskola zsúfolt nagytermében a Piros Pünkösd napján ... kezdetű híres magyar nótát játszották együtt utoljára — olyan szépen, hogy előbb a közönség könnyezett, azután idősb Magyari Imre csókolta össze könnyes szemekkel a cimbalom előtt a szép muzsikáért Imrus fiát. Ki hitte akkor, hogy a magyar cigányzenészek világénak és általában a gyönyörű magyar nótaját­szásnak ezúttal — „piros“ Pünkösd he­lyett gyászos, fekete pünkösdi ünnepe lesz, sőt, hogy még Pünkösd előtt sírba kell tenni az utolsó évtized leghíresebb cigány­prímását, idősb Magyari Imrét. „Baj van, nagy baj az én szívem körül“ Azok is, akik csak a rádióban vagy gra­­m­ofonlemezen hallhatták Magyari Imre játékát, bizonyára megőrzik emlékezetük­ben ezt az egészen fehérhajú, de mindössze negyvenhatéves cigányprímást. Érdekes, hogy a Magyari Imre által szerzett csár­dások és hallgatók között (Kicsikém gyere be..., Szeretem a Szávadét..., Zsupfede­­les nem zsindelyes... Miért teremtett e világra asszonyt a jó Isten... stb.) leg­­utolsó nótájának a címe: Baj van, nagy baj az én szivem körül... Lehet, hogy Magyari Imre titokban már akkor a szi­vére gondolt, amely körül ime csakugyan nagy baj volt... Magyari Imre temetése az összes buda­pesti cigányzenekarok részvételével, ked­den délután 4 órakor lesz a kerepesi úti temetőben a ref. egyház szertartása sze­rint a főváros által adományozott díszsír­helyen. Az egyházi szertartást Muraközy Gyula Kálvin-téri lelkipásztor végzi, majd Balázs Árpád, a kiváló nótaköltő, nyug. rendőrfőkapitányhelyettes búcsúzik tőle a magyar közönség százezreinek nevében. Kelemen Ernő. » ?PRESS AJÁNLAT /ffi Férfiing finom külföldi puplinból, Ízléssel hangolt divat* 4 A m csíkozássá!, elegáns, sportszabásban _P­IWi" Hallgasson ránk — lássa el magát ebből! Isten tudja, mikor tudunk ilyen jót ajánlani ! mit Germanus Gyula élményei Arábiában Germanus Gyula tanár, aki közvetlenül az európai háború kitörése után indult el újabb arábiai tanulmányokért, most adott magáról először bővebben életjelt. Azt írja, hogy megérkezett Mekkába, a próféta városába, ahol sok, eddigi ismeretlen lelet­re bukkant. A helybeli tudósok segítsé­gére vannak és az arab kormány védi tu­dományos munkáját. Engedélyt kapott a fényképezésre és olyan területen csinál fel­vételeket, amelyekről ő fogja hazahozni az első képeket. Az arab király rendkívül értékes, régi arab könyveket ajándékozott neki, azaz a Magyar Keleti Társaságnak. Mekkai kutatásainak elvégzése után A sivatagba készül a beduin törzsekhez. Ret­tenetes hőséget áll ki, sokat fárad és szen­ved, csak a lelkesedés tartja benne az erőt. Mekkában megcsinálta az „Umrá“-t, a ki­sebb zarándoklatot. Tudását és az arab stílusnak megfelelő életét nagyon meg­becsülik. Mekkában a szentélyben a próféta utó­dai imahelyén imádkozhatott, ami olyan megtiszteltetést jelent, amiben európai ed­dig még nem részesült. Ibn Szaid ven­dége, ő őrködik felette. A honvédelmi miniszter fontos rendelkezései az árvíz­­károsultak támogatására Bonczos Miklós, az árvízvédelem orszá­gos kormánybiztosa az április 29-iki hely­zetről a következő tájékoztatást adta: " A belvizek szivattyúzása az összes pontokon állandóan tart. Az eltakarítás és újjáépítés munkájában úgy a polgári, mint a katonai hatóságok a károsultak segítsé­gére vannak. A honvédelmi miniszter rendelkezésére teljes illetmény mellett a tíznapos kato­nai szabadságolást az árvízsújtotta vidé­keken május hónapban is engedélyezni fogják. A kiképzésre és fegyvergyakorlatra történő behívásokat az árvízsújtotta vidé­keken a lehetőséghez képest május havi­ban elhalasztják. Nagyjelentőségű segít­ség az, hogy katonai láfogatok május ha­vában is igényben­ehetők és ezeket nem­csak mezőgazdasági munkálatokra, hanem építési anyagok fuvarozására is felhasz­nálhatják. Ugyanilyen jelentős segítség az is, hogy nagyobb anyagszállításba a kor­­mánybiztosság igénylésére katonai teher­gépkocsik is bevonhatók.

Next