Pesti Hírlap, 1940. április (62. évfolyam, 73-97. szám)
1940-04-30 / 97. szám
Tegnap és Ma A fecske El mondom egy emlékem Magyariról. Balatonparti fürdőhelyen történt ez, néhány esztendő előtt. Különös este volt, t levegőben nyári viharfelhők elektro- IBOS-azonos feszültsége uszott s ezenfelül nagy külpolitikai események vészfelhője árnyalta az eget. Mindenki ideges Tölt. A vendéglő nagy éttermében vitatkoztak a vendégek a pincérekkel. Vannak ilyen nyári esték, mikor a forróság, a szárazság, a levegő villanyos telítettsége úgy megtölti az embereket bosszúsággal, idegességgel, nem kell sok hozzá, elég egy meggondolatlan szó, s már robban a botrány. Az esti lapokat egymás kezéből kapkodták vacsora közben az emberek; arról volt szó, mint ez elmúlt években oly gyakran, hogy másnapra sorsdöntő változás következik be Európa életében, így vacsoráztunk a nagy, üvegablakos, tóparti étteremben Sokszázan. A végzet árnyéka úszott a meleg éjszakában. Tizenegy felé lehetett, mikor kitört a nagy skandalum: az egyik asztalnál szóváltás kerekedett, tányérok csörömpöltek, valaki az asztalt verte öklével, rekedt hang indulatosan üvöltözött. Assszonyok kiabáltak, sokan felugráltak az asztalok mellől, a pincérek lebegő frakkszárnyakkal siettek a tett színhelyére. Az általános felfordulásban mindenki részt vett a maga módján, ha másképpen nem, hát felháborodott piszszegéssel. A zűrzavar és indulatos öszszevisszaság teljessé vált, mikor az étterem bérlője, feketekabátos, nyugodt fellépésű úr, közbelépett s erélyes hangon felszólította a vitatkozókat, hagyják el a helyiséget. Egyszóval, amit mindenki várt, ami nem is lepett meg senkit különösebben ezen az estén: kitört a botrány. Az általános rendetlenségben, felében hegedűjével, nyugodtan ült a cimbalom mellett Magyari, a prímás. Köpcösen ült, fiatalon őszült feje oly közömbösen bámult a levegőbe, mintha nem is zúgna és forrna körülötte a világ. A banda éppen pihent, szünet volt. Magyari úri nyugalommal és ázsiai közömbösséggel hallgatta a szóváltást, amilyet oly sokat hallott már, boros és nyugtalan éjszakai helyzetekben. Oda sem figyelt. Aztán, mikor már csak a tettlegesség hiányzott, csendesen felállott, nyakába tűrte a selyemkendőt, kényelmesen és ráérősen állához igazította a hegedűt, jelt adott a bandának, s a legnagyobb zűrzavarban és kiáltozásban, csendesen játszani kezdett. Ezt játszotta: „Repülj fecském!.. Csendesen játszott, oly halkan, ahogy csak ő tudott. A mennyezetre nézett, közömbösen, mintha nem is étteremben játszana, hanem egyedül valahol, az ég alatt, a nyári csillagok alatt, a maga mulatságára. A banda óvatosan követte. Az első hangokat alig hallották a teremben, az édes andante-t elnyelte a tányérok csörgése, a vitatkozó vendégek és pincérek szószátyár lármája. De a hang, mintha megérintette volna az embereket, áthatolt a lármán, kivált a Zörejből s édesen, tisztén, mintha nem is földi hang lenne már, zengeni kezdett a nyárestében, az idegesség, a botrány, a feszültség, a külpolitika, a nyári Szóváltás és a végzet fölött. S mintha valaki a varázsszót mondta volna ki, elhallgattak a veszekedők, csendesebben jártak a pincérek, nem csörömpöltek késsel és villával a vacsorázók, egyszerre oly nagy lett a csend a teremben, mintha az ostobaság, a szenvedélyek, az otromba indulatok felett valamilyen emberfeletti, nem is földi hatalommal úrrá lett volna. A köpcös ember magának játszott, behunyt szemekkel, s láthatóan megvetette maga körül az egész világot El akart mondani valamit, hegedűvel, vonóval, lélekkel és dallammal. Valamit, ami fontosabb és örökebb, mint az emberek minden mondanivalója. Ezt mondta, hegedűvel, vonóval és dallammal: „Repülj fecském!..Semmi többet. S a veszekedők elhallgattak. Az emberek némán néztek az étell él megrakott tányérokra, igézetben. S a termen, a nyéréjszakán egy fecske repült át, láthatatlanul, s mégis érzékelhetően, egy fecske, ideges villanással, mint a boldogság. Aztán elhallgatott Magyari s közömbösen leült a cimbalom mellé. De még sokáig csend volt a teremben. Ez minden, amit most, mikor meghalt, el akartam mondani. Márai Sándor. Bizalmas beszélgetés Magyari Imrével, utolsó nyilvános szereplése után Minden évben egyszer csak másodhegedűs volt a bandában Magyari Imre, a világhírű magyar cigányprímás váratlanul elköltözött az élők sorából. Utoljára április 8-án szerepelt a bandája élén. Délután a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, este a Hungáriaszállóban hegedült. Másnap rosszul lett és április 12-én beszállították az egyik fővárosi szanatóriumba. Magyari Imre egész éven át szakadatlanul dolgozott. Mióta egyetlen gyermeke felserdült, nem tartott pihenőt. Az Utolsó három évben azonban egy-egy napon — nem ő volt a vezérhegedűs. Ilyenkor az „öreg“ Magyari Imre unokája és az „idősb“ Magyari Imre édesfia — az „ifjú" Magyari Imre főgimnáziumi tanuló vezette a bandát. Ez a ritka „esemény“ 1939-ben, április 22-én, a Külső Lipótvárosi Református Egyház dísztermében, 1940-ben pedig április 8-án a Zeneművészeti Főiskola nagytermében játszódott le. A „kis Imrus" állt a banda élére és az édesapja csak másodhegedűs volt a bandában. Az Imrus fiú a budapesti református főgimnázium tanulója. A Lörnyai utcai gimnáziumi épületben sokszor megjelent idősb. Magyari Imre is. A papa jelen volt minden szülői értekezleten és nem maradt el egyetlen gimnáziumi ünnepségről sem. Ott volt az évadnyitáson és az évadzárón, amikor pedig arról volt szó, hogy ifjú Magyari Imre ne csak a gimnázium vonószenekarának primhegedüse legyen, de önállóan is szerepeljen az önképzőköri hangversenyeken, idősb. Magyari Imre készséggel ajánlkozott, hogy elhozza a bandát, ő maga is hegedülni fog és kísérni fogja a fiát. „Boldog vagyok, hogy a fiam ...“ Április 8-án, idősb. Magyari Imre utolsó nyilvános szereplése után, amikor a református főgimnázium és a Baár-Madas református leánygimnázium közös ünnepségén a Zeneművészeti Főiskola nagytermében harmadszor tapsolták ki az ifjú és az idősb. Magyari Imrét, meg a Magyari-bandát és az apa fiával egymásbakarolva lépett le a dobogóról, beszélgettem idősbb Magyari Imrével. — Boldog vagyok, hogy a fiamnak ilyen játéktechnikája van, teljesen ura a cigányos játékstílusnak is, ha egyszer a banda élére kerülne, nagy prímás lenne belőle... — Csak végezze azonban tovább gimnáziumi tanulmányait, kitűnő rajzoló,gyorsíró, nyelveket tud ... Minden szép volna, minden jó volna, ha a papa egészsége is rendben volna — jegyezte meg hirtelen önmagáról idősb. Magyari Imre. Azután elmondotta, hogy az elszövéredés betegség nála. Nem jól érzi magát. Milyen rettenetes például, hogy két éve képtelen arra, hogy befűzze a cipőfűzőjét, meg hogy egyszer séta közben kereste a kedvenc kis pulikutyáját, pedig a kis jószág a lába mellett pihent, de ő nem látta. Magyari Imrét egyik hollandiai vendégszereplése alkalmával ismertem meg közelebbről. A legkedvesebb emberek közé tartozott Művész, okos ember volt, több nyelven beszélt. Utolsó külföldi turnéját 1937-ben holland földön bonyolította le. Az amsterdami híres Savoy-étteremben játszott és a hírverés terén ugyancsak higgadt, óvatos hollandok „Magiary Imre“-a mint a cigányprímások királyát, Budapest legjobb cigányhegedüsét, mint „een Wereld attractie van den eersten rang“ (egy elsőrangú világ-attractiót) — hirdették. Miért nem ment a holland trónörökösnő esküvőjére? Külföldön is mindenütt nagyon elismerték Magyari Imrét. Nagy sikerei voltak, ő azonban legjobban szeretett itthon, a Dunaparton muzsikálni. Mikor Hágában Julianna trónörökösnő férjhez ment Bernhardt herceghez, a holland udvar megfázásából üzenet érkezett Magyari Imréhez. Azonnal induljon a bandával három estére Hágába Magyari telefonon felhívott és ezeket mondotta: Az ajánlat nem rossz, kivisznek és visszahoznak bennünket repülőgépen, az útiköltséget, az ott tartózkodás és idehaza a helyettesítés költségeit is fedezik, a gázsi is elfogadható, meg hát szívesen muzsikálnánk a holland udvarnak, de mégse megyek, még valami baj érne bennünket, pedig engem szeretnek idehaza. Nem ment. Sok pénzt kereshetett volna, mégis elutasította a csábító ajánlatot. Féltve őrzött fiára gondolt. Elmondotta egyszer azt is, hogy odahaza, a Ráday utca 32. számú ház IV. emeleti lakásában sokszor nagy hangversenyeket rendeztek. A mama, aki kitűnően zongorázik, kíséri a kis Imrét, aki Liszt, Bartók, Kodály szervezményeket játszik nagy művészettel, azután a házi hangverseny második szakasza következik. Ekkor már a Hullámzó Balaton tetején . . a Ne menj rózsám a tarlóra..., a Piros pünkösd napján imádkoztam érted . . . kezdetű nótákra kerül a sor és a zongora elhallgat, a mama helyett a papa hegedűje, meg a banda kíséri a legifjabb Magyarit. — Tudja-e, hogy tavasszal, nyáron mindig nyitott ablak mellett gyakorolunk és még sohasem dorgált meg bennünket senki sem — jegyezte meg. Az utolsó években önmagáról már keveset beszélt, inkább a feketehajú, tüzesszemű ifjú Magyariról szeretett csevegni. Amikor utoljára játszott együtt a fiával... — Csak azt értem meg, hogy leérettségizzen a gyerek — mondotta egy más alkalommal, amikor a református főgimnázium folyosóin találkoztunk. Sajnos, idősebb Magyári Imre már nem keresheti fel többé a Lónyay utcai pirostéglás gimnáziumi épületét Ifjú Magyári Imre most végzi jó eredménnyel a gimnázium hatodik osztályát Lehet, hogy nem jut fel a hetedikbe, nyolcadikba, mert elárvult a Magyari-banda és a zenekar élén gazdátlanná lett a világhírű Magyari Imre név. Apa és fia április 8-án a Zeneművészeti Főiskola zsúfolt nagytermében a Piros Pünkösd napján ... kezdetű híres magyar nótát játszották együtt utoljára — olyan szépen, hogy előbb a közönség könnyezett, azután idősb Magyari Imre csókolta össze könnyes szemekkel a cimbalom előtt a szép muzsikáért Imrus fiát. Ki hitte akkor, hogy a magyar cigányzenészek világénak és általában a gyönyörű magyar nótajátszásnak ezúttal — „piros“ Pünkösd helyett gyászos, fekete pünkösdi ünnepe lesz, sőt, hogy még Pünkösd előtt sírba kell tenni az utolsó évtized leghíresebb cigányprímását, idősb Magyari Imrét. „Baj van, nagy baj az én szívem körül“ Azok is, akik csak a rádióban vagy gramofonlemezen hallhatták Magyari Imre játékát, bizonyára megőrzik emlékezetükben ezt az egészen fehérhajú, de mindössze negyvenhatéves cigányprímást. Érdekes, hogy a Magyari Imre által szerzett csárdások és hallgatók között (Kicsikém gyere be..., Szeretem a Szávadét..., Zsupfedeles nem zsindelyes... Miért teremtett e világra asszonyt a jó Isten... stb.) legutolsó nótájának a címe: Baj van, nagy baj az én szivem körül... Lehet, hogy Magyari Imre titokban már akkor a szivére gondolt, amely körül ime csakugyan nagy baj volt... Magyari Imre temetése az összes budapesti cigányzenekarok részvételével, kedden délután 4 órakor lesz a kerepesi úti temetőben a ref. egyház szertartása szerint a főváros által adományozott díszsírhelyen. Az egyházi szertartást Muraközy Gyula Kálvin-téri lelkipásztor végzi, majd Balázs Árpád, a kiváló nótaköltő, nyug. rendőrfőkapitányhelyettes búcsúzik tőle a magyar közönség százezreinek nevében. Kelemen Ernő. » ?PRESS AJÁNLAT /ffi Férfiing finom külföldi puplinból, Ízléssel hangolt divat* 4 A m csíkozássá!, elegáns, sportszabásban _PIWi" Hallgasson ránk — lássa el magát ebből! Isten tudja, mikor tudunk ilyen jót ajánlani ! mit Germanus Gyula élményei Arábiában Germanus Gyula tanár, aki közvetlenül az európai háború kitörése után indult el újabb arábiai tanulmányokért, most adott magáról először bővebben életjelt. Azt írja, hogy megérkezett Mekkába, a próféta városába, ahol sok, eddigi ismeretlen leletre bukkant. A helybeli tudósok segítségére vannak és az arab kormány védi tudományos munkáját. Engedélyt kapott a fényképezésre és olyan területen csinál felvételeket, amelyekről ő fogja hazahozni az első képeket. Az arab király rendkívül értékes, régi arab könyveket ajándékozott neki, azaz a Magyar Keleti Társaságnak. Mekkai kutatásainak elvégzése után A sivatagba készül a beduin törzsekhez. Rettenetes hőséget áll ki, sokat fárad és szenved, csak a lelkesedés tartja benne az erőt. Mekkában megcsinálta az „Umrá“-t, a kisebb zarándoklatot. Tudását és az arab stílusnak megfelelő életét nagyon megbecsülik. Mekkában a szentélyben a próféta utódai imahelyén imádkozhatott, ami olyan megtiszteltetést jelent, amiben európai eddig még nem részesült. Ibn Szaid vendége, ő őrködik felette. A honvédelmi miniszter fontos rendelkezései az árvízkárosultak támogatására Bonczos Miklós, az árvízvédelem országos kormánybiztosa az április 29-iki helyzetről a következő tájékoztatást adta: " A belvizek szivattyúzása az összes pontokon állandóan tart. Az eltakarítás és újjáépítés munkájában úgy a polgári, mint a katonai hatóságok a károsultak segítségére vannak. A honvédelmi miniszter rendelkezésére teljes illetmény mellett a tíznapos katonai szabadságolást az árvízsújtotta vidékeken május hónapban is engedélyezni fogják. A kiképzésre és fegyvergyakorlatra történő behívásokat az árvízsújtotta vidékeken a lehetőséghez képest május haviban elhalasztják. Nagyjelentőségű segítség az, hogy katonai láfogatok május havában is igénybenehetők és ezeket nemcsak mezőgazdasági munkálatokra, hanem építési anyagok fuvarozására is felhasználhatják. Ugyanilyen jelentős segítség az is, hogy nagyobb anyagszállításba a kormánybiztosság igénylésére katonai tehergépkocsik is bevonhatók.