Pesti Hírlap, 1940. december (62. évfolyam, 274-297. szám)

1940-12-01 / 274. szám

A lord írta Herczeg Ferenc Az elmúlt évtizedben, ha nálunk valaki a lord­ot említette, mindenki tudta, hogy viscount Rothenmere-ről van szó. Az 5 alakja körülbelül olyan kiemelkedő helyet foglalt el a tria­noni magyarság lelkivilágában, mint a jánoshegyi kilátótorony Budapest tájképében, felhők magasságában és távolságában van, de mindenünnen látható. Az érzelmi kötelék, amely a lordot összefűzte a magyarsággal, egészen kivételes jelenség volt A magánember bizalmas barátságot tartott egy egész nemzettel és ez a barátság a nemzet részéről is any­­nyira élő valóság volt, hogy a széles néprétegek is érezték kötelességeit és jogait. Midőn a lord 1927-ben helyet kö­vetelt Magyarországnak a nap alatt, a hatalmas visszhang, mely az újság­­fejedelem minden szavát a szárnyára kapta, egy csapással a nemzetközi politika kérdésévé tette a magyarok szenvedéseit. Nagyon jól emlékszünk a meglepetés, felháborodás és rémü­let gesztusaira, melyekkel a kisan­­tant-államférfiak a lord nyilatkoza­tait fogadták. Ők meg voltak róla győződve, hogy a préda, melyhez olyan könnyű szerrel jutottak, örök időkre és vitatlanul az övék. Rendü­letlenül hitték, hogy a magyarság véglegesen el van temetve, hiszen Trianonban olyan súlyos sziklákat hengerítettek a sírjára, hogy többé fel nem támadhat a halott. A lord első cikkével megindult a zajtalan, de annál gyorsabb bomlási folyamat, amely elpusztította a kis­­antant életerejét. A világ kételkedni kezdett Csehszlovákia és Nagy-Ro­­mánia jövőjében, de maguk a cseh­szlovákok és nagyrománok sem tud­tak többé hinni önmagukban. A lord állásfoglalásának igazi jelentősége azonban a magyar lelkekben nyilat­kozott meg. A nemzet, melyet való­sággal kitagadtak a kultúrnépek kö­zösségéből, újból hinni és remélni kezdett, ráeszmélt önmagára, vissza­nyerte régi önérzetét és méltóságát, megindult a megújhodás útján. A helyzet akkor már megérett volt, a lelkekben nagy volt a feszült­ség, a magyarság telítve volt elfoj­tott energiákkal, de kellett egy szik­ra, amely felrobbantja az aknákat. A szikrát a lord vetette a magyar lel­­kekbe. Igazságot követelt Magyar­­országnak, a békeszerződések békés megváltoztatását kívánta, és ezzel együtt felajánlotta a világnak azt a gyógyítóbalzsamot, amely megment­hette volna a beteg európai békét. Amit annyi híres államférfi nem akart megérteni, azt ő éles szemmel meglátta és hangos szóval hirdette: a páriskörnyéki békediktátumok meg­merevítése szükségképpen újabb vérözönnel fogja elárasztani Euró­pát. Tudjuk, a lord ismételten elment Berlinbe és Rómába, hogy hatalmas szövetségeseket nyerjen békehadjá­ratának. Voltak is nagy sikerei, a vi­lágháború győztes államainak közvé­leménye végül már tisztában volt vele, hogy Magyarországgal igazság­talanság történt, sajnos a kormá­nyoknak és Genfnek nem volt annyi erkölcsi erejük, hogy levonják meg. 3%v­r 4 ,SV­ v." . BUDAPEST, 1940__________________________________LXII. ÉVFOLYAM: 274. (20.300) 8ZAHI ______________VASÁRRAP, DECEMBER 1 : ■ Bn» Mi Mi — ■ m 1 ■ M fii HM s 7 nenlö ?0E mfA' BH IBf UT^ H W&mM i| Wfwk WWtIII 112?35. Földadók: ViU 7 p,®nffe 5„°. BmsQSl mm tsEBj. HHK WS w&i Iigi Sfe? ' 'ül 11 Mii SS mos császár-ut 78. Tel. Félévre 15 pengő. Egy SSSgYS rígíKk gH H Wggfflfpsl |»|® W§. jgl Bg» SS 112-295. Erzsébet-körut evre 30. pengő. Egyes HBF IB” ■ H WW ffiBt in ||I§£|SF ® SRhrém MBSW 1. Tel.: 225-686. Szin-IfllL. vasárnap"TM? M 11*3? fmM lg £1 . JH ff ■ fi­lip JPH ház Jegy- és utazás! Iro. (a pályaudvarokon is) WM ■■ WW ■ ■ I ■ Hm BHB ■■ ■ szár­ut''78TeTll2-295. Berlinben fontos diplomáciai eseményeket várnak a jövő hétre Lotharingia neve a jövőben: Westmark — A román hadsereg hűségnyilatkozatot tett Antonescu tábornoknak Ploestiben kétszáz embert végeztek ki a vasgárdisták Japán egyezményt írt alá a Vangcsingvei-kormánnyal Torpedólövés érte az angol király unokafivérének hajóját Bukarestből azt jelenti a félhivatalos Orient Radio, hogy nyugalom honol az országban. „A légionista mozgalom to­vábbra is őrködik azon — így szól a je­lentés —, hogy az eljárásokat szigorú fegyelemben, a törvényes rend keretei között folytassák le. Jólértesült körök a legerélyesebben cáfolják azokat a híreszteléseket, hogy növekedett a Ro­mániában állomásozó német csapatok létszáma. A német csapatok száma vál­tozatlanul megmaradt a műszaki okta­táshoz szükséges keretben.“ Ezzel a közléssel szemben megbízható jelentés szól arról, hogy a légionisták kivégzett vezérük emlékét Ploestiben iszonyú emberáldozatokkal ünnepelték. A különben erélyes Antonescu állam­vezér egyelőre még nem ura teljesen a helyzetnek és tehetetlen a tömegfana­tizmusnak, az elfojtott dühnek ezekkel a szörnyű megnyilvánulásaival szem­ben, amelyek erősen emlékeztetnek a francia forradalom hirhedt septem­­briseurs-jeinek rémtetteire. Ezek a je­lenségek mélységesen megdöbbentenek bennünket. Codreanu temetése hatal­mas tömegeket mozgatott meg. Úgy látszik a meggyilkolt vezér presztízse csak növekszik hívei körében halála után. Különös, „megszállt“ ember lehe­tett, azoknak van ilyen titokzatos ha­tásuk a tömegekre. Mit akart? Nem tudjuk. Hívei azt mondják, hogy ki akarta vezetni Romániát a korrupció mocsarából. Kérdés, várjon sikerült volna-e neki? Országok, bármilyen kor­mányforma mellett is, csak azok sze­rint az erkölcsi adottságok szerint kor­mányozhatok, amelyek évszázadok óta többé-kevésbé meggyökereztek. Az bi­zonyos, hogy Codreanu titokzatos egyé­nisége felébresztett rettentő szenvedé­lyeket, megmozdított szunnyadó tömeg­indulatokat, amelyeket most meg kell fékezni a vezérségben utódának, ha azt akarja, hogy az egész új román állam­­gépezet csődbe ne jusson. A romániai véres eseményekkel szem­ben Magyarország nem lehet közömbös. Attól lehet ugyanis tartanunk, hogy ezek a jelenségek át találnak harapózni Erdélynek arra a részére is, amely ro­mán uralom alatt maradt. Egyet kell értenünk a Pester Lloyddal, amely a romániai eseményekkel kapcsolatban a következőket írja: „Magyarországnak külön oka is van arra, hogy a zűrzava­ros eseményeket különös figyelemmel kisérje. A magyar nemzet az új erdélyi határokon túl élő véreivel szoros össze­­tartozandóságot érez. Ha az a belső győződésükből a következtetéseket, így hát beteljesült Európa végzete. A lord, ha a másvilágon számot ad földi életéről, elmondhatja: nem én rajtam múlott! Most pedig az óceánon át, a láng­ban álló kontinensen keresztül, vég­i búcsút kell mondanunk a magyarok erjedés, amely az egész Romániát el­tölti, esetleg a magyarság kisebbségi tagjainak életébe kerülne, vagy va­gyoni károsodásával járna, ez szá­munkra annyira komoly ügy, hogy még csak a lehetősége is súlyos aggodalmak­kal tölt el bennünket.“ A románok most ünneplik meg a gyulafehérvári határozatok huszonket­tedik évfordulóját. 1918 december 1-én, az összeomlás sötét és gyászos napjai­ban mondották ki az erdélyi románok Gyulafehérváron tartott gyűlésükön el­szakadásukat, miután az akkori magyar kormány képviselőivel előzőleg Aradon folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre. A gyulafehérvári­­határo­zatok első pontja kimondotta a Romá­niához való csatlakozást. A második pontban hangsúlyozták, hogy az összes nemzetiségek kulturáns, vallási és nyel­vi jogai épségben maradnak, hogy nyel­vüket, közigazgatásban és a törvény­­hozásban szabadon használhatják. Ezek­re a határozatokra az elmúlt huszonkét esztendőn keresztül a magyar nemzeti kisebbség képviselői gyakorta hivat­koztak, de hivatkoztak rá az erdélyi románság egyes vezetői is. Tudjuk azt, hogy a regátbeli románok fittyet hány­tak a gyulafehérvári határozatokra, nemcsak ezt nem tartották meg, de nem tartották meg a Párisban aláírt nemzeti kisebbségi törvényt sem, azt mondván, hogy Erdély nem a maga jó­szántából csatlakozott a román király­sághoz, hanem annexió révén, a „győz­tes“ román fegyverek jogán került a román királysághoz. A románok szo­morú államválságban és vérgőzös leve­gőben ünnepük meg most a letűnt Nagy-Románia megalapításának hu­szonkettedik évfordulóját. Az olasz-görög háború Az olasz főhadiszállás közleménye szerint az olasz csapatok a görög harc­téren szívós ellenállást fejtenek ki az ellenséges erőkkel szemben. Az olasz jelentés ezenkívül még igen erélyes repülőtámadásokról számol be. Egyéb­ként az albániai harctéren, úgy látszik, fontosabb esemény nem történt. Az olasz lapok két nap óta a leg­élesebben szembeszállnak az angol admiralitás hivatalos jelentésével, amely a Szar­díniától délre lejátszódó tengeri ütközetről számol be. Az ola­szok azt mondják, hogy az angol cir­kálóknak el kellett távozniuk, amikor a tüzérségi fölényben lévő két olasz sorhajó a tüzet megnyitotta. Cáfolják azt az angol állítást, hogy az olaszok igyekeztek magukat kivonni a csatá­ból, s az olasz tüzérségi fölény elisme­rése az olasz hajóhad erejének burkolt elismerése — írják az olaszok —, amit nagy barátjának. Élete utolsó hónap­jaiban egy véres háborúban önma­gát marcangoló világ választott el tőle bennünket, de a nemzet hálája és kegyelete megtalálja őt, aki a ma­gyar történelem legszomorúbb nap­jaiban mellénk mert állani. A lord egyéniségében, mely tele Churchill a tarentói eseményekkel kapcsolatban oly meggondolatlanul ta­gadott. A Giornale d’Italia-ban Gayoa azt jegyzi meg, hogy Olaszországnak nincs szüksége arra, hogy titkolja a valósá­got, akár kedvező, akár kedvezőtlen az Olaszországra nézve. Az Olaszország és Angla közötti áthidalhatatlan el­lentéteket Ansaldo veti fel a Tele­­promo-ban. Kifejti, hogy Angolország és Olaszország között elkerülhetetlen volt a háború annál az egyszerű oknál fogva, mert az angolok korlátlanul akartak parancsolni a Földközi-tenge­ren. A földközitengeri angol-olasz el­lentét történelmi végzetszerűsége mind világosabban kitűnik és az ellentét ki­küszöbölésének nincsen más módja, mint a fegyverek. Japán és Kína A japán külügyi hivatal közlése sze­rint szombaton aláírták a japán-kínai egyezményt. Japán ezzel hivatalosan elismerte a Vangcsingvej vezetése alatt álló kínai nemzeti kormányt. A szerződés kienc cikkből áll és a hoz­zája csatolt két pótegyezmény öt-öt cikkelyt tartalmaz. A két kormány köl­­csönösen elismeri egymás felségjogát és területi sértetlenségét és támogat­ják egymást mindennemű kommunista tevékenység leküzdésében. Erre való tekintettel japán csapatok állomásoz­nak majd Belső-Mongóliában és Észak- Kína külön megjelölt pontjain. Egy másik cikkely gazdasági együttműkö­dést állapít meg és biztosítja a japán közreműködést a talaj­kincsnek feltá­rásában. Japán ígéretet tesz, hogy ha a béke­ egész Kínában helyreáll, az ezt követő két éven belül visszavonja a japán csapatokat. Az egyezményt Mandzsukuo csá­szárságra is kiterjesztették. Mandzsu­kuo császárság, a nemzeti Kína és a ja­pán császárság kormánya megfogadja, hogy kölcsönösen elismerik egymás örökletes tulajdonságait és mint baráti viszonyban lévő jószomszédok kíván­nak együttműködni. A három állam megegyezik abban, hogy a kölcsönös­ség alapján együttműködnek, gazda­ságilag egymást támogatják és az orosz Komintern tevékenységét elnyomják. A hármas egyezmény valószínű ma­gyarázata az lesz, hogy a japán kor­mány nem tudott békésen megegyezni Csangkajsekkel, így a negyedik éve tartó harc a köztársasági Kína és Ja­pán között tovább tart. A hármas szer­ződés éle egyrészt Angolország és Ame­rika, másrészt Oroszország ellen is irá­nyul, mert hangoztatja a Komintern elleni közös küzdelmet. Mint a Reuter jelenti Londonból: Angolország tovább­volt erővel, tűzzel és élettel, mindig volt valami, amit emberfölöttinek, szinte titáninak éreztünk, de a halá­lában, mint a ledöntött fa, még meg­nőtt alakja a szemünkben. Úgy né­zünk reá, mint az elesett héroszra. Az is veti: az igazság és az akara­t hérosza.

Next