Pesti Hírlap, 1940. december (62. évfolyam, 274-297. szám)
1940-12-01 / 274. szám
A lord írta Herczeg Ferenc Az elmúlt évtizedben, ha nálunk valaki a lordot említette, mindenki tudta, hogy viscount Rothenmere-ről van szó. Az 5 alakja körülbelül olyan kiemelkedő helyet foglalt el a trianoni magyarság lelkivilágában, mint a jánoshegyi kilátótorony Budapest tájképében, felhők magasságában és távolságában van, de mindenünnen látható. Az érzelmi kötelék, amely a lordot összefűzte a magyarsággal, egészen kivételes jelenség volt A magánember bizalmas barátságot tartott egy egész nemzettel és ez a barátság a nemzet részéről is anynyira élő valóság volt, hogy a széles néprétegek is érezték kötelességeit és jogait. Midőn a lord 1927-ben helyet követelt Magyarországnak a nap alatt, a hatalmas visszhang, mely az újságfejedelem minden szavát a szárnyára kapta, egy csapással a nemzetközi politika kérdésévé tette a magyarok szenvedéseit. Nagyon jól emlékszünk a meglepetés, felháborodás és rémület gesztusaira, melyekkel a kisantant-államférfiak a lord nyilatkozatait fogadták. Ők meg voltak róla győződve, hogy a préda, melyhez olyan könnyű szerrel jutottak, örök időkre és vitatlanul az övék. Rendületlenül hitték, hogy a magyarság véglegesen el van temetve, hiszen Trianonban olyan súlyos sziklákat hengerítettek a sírjára, hogy többé fel nem támadhat a halott. A lord első cikkével megindult a zajtalan, de annál gyorsabb bomlási folyamat, amely elpusztította a kisantant életerejét. A világ kételkedni kezdett Csehszlovákia és Nagy-Románia jövőjében, de maguk a csehszlovákok és nagyrománok sem tudtak többé hinni önmagukban. A lord állásfoglalásának igazi jelentősége azonban a magyar lelkekben nyilatkozott meg. A nemzet, melyet valósággal kitagadtak a kultúrnépek közösségéből, újból hinni és remélni kezdett, ráeszmélt önmagára, visszanyerte régi önérzetét és méltóságát, megindult a megújhodás útján. A helyzet akkor már megérett volt, a lelkekben nagy volt a feszültség, a magyarság telítve volt elfojtott energiákkal, de kellett egy szikra, amely felrobbantja az aknákat. A szikrát a lord vetette a magyar lelkekbe. Igazságot követelt Magyarországnak, a békeszerződések békés megváltoztatását kívánta, és ezzel együtt felajánlotta a világnak azt a gyógyítóbalzsamot, amely megmenthette volna a beteg európai békét. Amit annyi híres államférfi nem akart megérteni, azt ő éles szemmel meglátta és hangos szóval hirdette: a páriskörnyéki békediktátumok megmerevítése szükségképpen újabb vérözönnel fogja elárasztani Európát. Tudjuk, a lord ismételten elment Berlinbe és Rómába, hogy hatalmas szövetségeseket nyerjen békehadjáratának. Voltak is nagy sikerei, a világháború győztes államainak közvéleménye végül már tisztában volt vele, hogy Magyarországgal igazságtalanság történt, sajnos a kormányoknak és Genfnek nem volt annyi erkölcsi erejük, hogy levonják meg. 3%vr 4 ,SV v." . BUDAPEST, 1940__________________________________LXII. ÉVFOLYAM: 274. (20.300) 8ZAHI ______________VASÁRRAP, DECEMBER 1 : ■ Bn» Mi Mi — ■ m 1 ■ M fii HM s 7 nenlö ?0E mfA' BH IBf UT^ H W&mM i| Wfwk WWtIII 112?35. Földadók: ViU 7 p,®nffe 5„°. BmsQSl mm tsEBj. HHK WS w&i Iigi Sfe? ' 'ül 11 Mii SS mos császár-ut 78. Tel. Félévre 15 pengő. Egy SSSgYS rígíKk gH H Wggfflfpsl |»|® W§. jgl Bg» SS 112-295. Erzsébet-körut evre 30. pengő. Egyes HBF IB” ■ H WW ffiBt in ||I§£|SF ® SRhrém MBSW 1. Tel.: 225-686. Szin-IfllL. vasárnap"TM? M 11*3? fmM lg £1 . JH ff ■ filip JPH ház Jegy- és utazás! Iro. (a pályaudvarokon is) WM ■■ WW ■ ■ I ■ Hm BHB ■■ ■ szárut''78TeTll2-295. Berlinben fontos diplomáciai eseményeket várnak a jövő hétre Lotharingia neve a jövőben: Westmark — A román hadsereg hűségnyilatkozatot tett Antonescu tábornoknak Ploestiben kétszáz embert végeztek ki a vasgárdisták Japán egyezményt írt alá a Vangcsingvei-kormánnyal Torpedólövés érte az angol király unokafivérének hajóját Bukarestből azt jelenti a félhivatalos Orient Radio, hogy nyugalom honol az országban. „A légionista mozgalom továbbra is őrködik azon — így szól a jelentés —, hogy az eljárásokat szigorú fegyelemben, a törvényes rend keretei között folytassák le. Jólértesült körök a legerélyesebben cáfolják azokat a híreszteléseket, hogy növekedett a Romániában állomásozó német csapatok létszáma. A német csapatok száma változatlanul megmaradt a műszaki oktatáshoz szükséges keretben.“ Ezzel a közléssel szemben megbízható jelentés szól arról, hogy a légionisták kivégzett vezérük emlékét Ploestiben iszonyú emberáldozatokkal ünnepelték. A különben erélyes Antonescu államvezér egyelőre még nem ura teljesen a helyzetnek és tehetetlen a tömegfanatizmusnak, az elfojtott dühnek ezekkel a szörnyű megnyilvánulásaival szemben, amelyek erősen emlékeztetnek a francia forradalom hirhedt septembriseurs-jeinek rémtetteire. Ezek a jelenségek mélységesen megdöbbentenek bennünket. Codreanu temetése hatalmas tömegeket mozgatott meg. Úgy látszik a meggyilkolt vezér presztízse csak növekszik hívei körében halála után. Különös, „megszállt“ ember lehetett, azoknak van ilyen titokzatos hatásuk a tömegekre. Mit akart? Nem tudjuk. Hívei azt mondják, hogy ki akarta vezetni Romániát a korrupció mocsarából. Kérdés, várjon sikerült volna-e neki? Országok, bármilyen kormányforma mellett is, csak azok szerint az erkölcsi adottságok szerint kormányozhatok, amelyek évszázadok óta többé-kevésbé meggyökereztek. Az bizonyos, hogy Codreanu titokzatos egyénisége felébresztett rettentő szenvedélyeket, megmozdított szunnyadó tömegindulatokat, amelyeket most meg kell fékezni a vezérségben utódának, ha azt akarja, hogy az egész új román államgépezet csődbe ne jusson. A romániai véres eseményekkel szemben Magyarország nem lehet közömbös. Attól lehet ugyanis tartanunk, hogy ezek a jelenségek át találnak harapózni Erdélynek arra a részére is, amely román uralom alatt maradt. Egyet kell értenünk a Pester Lloyddal, amely a romániai eseményekkel kapcsolatban a következőket írja: „Magyarországnak külön oka is van arra, hogy a zűrzavaros eseményeket különös figyelemmel kisérje. A magyar nemzet az új erdélyi határokon túl élő véreivel szoros összetartozandóságot érez. Ha az a belső győződésükből a következtetéseket, így hát beteljesült Európa végzete. A lord, ha a másvilágon számot ad földi életéről, elmondhatja: nem én rajtam múlott! Most pedig az óceánon át, a lángban álló kontinensen keresztül, végi búcsút kell mondanunk a magyarok erjedés, amely az egész Romániát eltölti, esetleg a magyarság kisebbségi tagjainak életébe kerülne, vagy vagyoni károsodásával járna, ez számunkra annyira komoly ügy, hogy még csak a lehetősége is súlyos aggodalmakkal tölt el bennünket.“ A románok most ünneplik meg a gyulafehérvári határozatok huszonkettedik évfordulóját. 1918 december 1-én, az összeomlás sötét és gyászos napjaiban mondották ki az erdélyi románok Gyulafehérváron tartott gyűlésükön elszakadásukat, miután az akkori magyar kormány képviselőivel előzőleg Aradon folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre. A gyulafehérvárihatározatok első pontja kimondotta a Romániához való csatlakozást. A második pontban hangsúlyozták, hogy az összes nemzetiségek kulturáns, vallási és nyelvi jogai épségben maradnak, hogy nyelvüket, közigazgatásban és a törvényhozásban szabadon használhatják. Ezekre a határozatokra az elmúlt huszonkét esztendőn keresztül a magyar nemzeti kisebbség képviselői gyakorta hivatkoztak, de hivatkoztak rá az erdélyi románság egyes vezetői is. Tudjuk azt, hogy a regátbeli románok fittyet hánytak a gyulafehérvári határozatokra, nemcsak ezt nem tartották meg, de nem tartották meg a Párisban aláírt nemzeti kisebbségi törvényt sem, azt mondván, hogy Erdély nem a maga jószántából csatlakozott a román királysághoz, hanem annexió révén, a „győztes“ román fegyverek jogán került a román királysághoz. A románok szomorú államválságban és vérgőzös levegőben ünnepük meg most a letűnt Nagy-Románia megalapításának huszonkettedik évfordulóját. Az olasz-görög háború Az olasz főhadiszállás közleménye szerint az olasz csapatok a görög harctéren szívós ellenállást fejtenek ki az ellenséges erőkkel szemben. Az olasz jelentés ezenkívül még igen erélyes repülőtámadásokról számol be. Egyébként az albániai harctéren, úgy látszik, fontosabb esemény nem történt. Az olasz lapok két nap óta a legélesebben szembeszállnak az angol admiralitás hivatalos jelentésével, amely a Szardíniától délre lejátszódó tengeri ütközetről számol be. Az olaszok azt mondják, hogy az angol cirkálóknak el kellett távozniuk, amikor a tüzérségi fölényben lévő két olasz sorhajó a tüzet megnyitotta. Cáfolják azt az angol állítást, hogy az olaszok igyekeztek magukat kivonni a csatából, s az olasz tüzérségi fölény elismerése az olasz hajóhad erejének burkolt elismerése — írják az olaszok —, amit nagy barátjának. Élete utolsó hónapjaiban egy véres háborúban önmagát marcangoló világ választott el tőle bennünket, de a nemzet hálája és kegyelete megtalálja őt, aki a magyar történelem legszomorúbb napjaiban mellénk mert állani. A lord egyéniségében, mely tele Churchill a tarentói eseményekkel kapcsolatban oly meggondolatlanul tagadott. A Giornale d’Italia-ban Gayoa azt jegyzi meg, hogy Olaszországnak nincs szüksége arra, hogy titkolja a valóságot, akár kedvező, akár kedvezőtlen az Olaszországra nézve. Az Olaszország és Angla közötti áthidalhatatlan ellentéteket Ansaldo veti fel a Telepromo-ban. Kifejti, hogy Angolország és Olaszország között elkerülhetetlen volt a háború annál az egyszerű oknál fogva, mert az angolok korlátlanul akartak parancsolni a Földközi-tengeren. A földközitengeri angol-olasz ellentét történelmi végzetszerűsége mind világosabban kitűnik és az ellentét kiküszöbölésének nincsen más módja, mint a fegyverek. Japán és Kína A japán külügyi hivatal közlése szerint szombaton aláírták a japán-kínai egyezményt. Japán ezzel hivatalosan elismerte a Vangcsingvej vezetése alatt álló kínai nemzeti kormányt. A szerződés kienc cikkből áll és a hozzája csatolt két pótegyezmény öt-öt cikkelyt tartalmaz. A két kormány kölcsönösen elismeri egymás felségjogát és területi sértetlenségét és támogatják egymást mindennemű kommunista tevékenység leküzdésében. Erre való tekintettel japán csapatok állomásoznak majd Belső-Mongóliában és Észak- Kína külön megjelölt pontjain. Egy másik cikkely gazdasági együttműködést állapít meg és biztosítja a japán közreműködést a talajkincsnek feltárásában. Japán ígéretet tesz, hogy ha a béke egész Kínában helyreáll, az ezt követő két éven belül visszavonja a japán csapatokat. Az egyezményt Mandzsukuo császárságra is kiterjesztették. Mandzsukuo császárság, a nemzeti Kína és a japán császárság kormánya megfogadja, hogy kölcsönösen elismerik egymás örökletes tulajdonságait és mint baráti viszonyban lévő jószomszédok kívánnak együttműködni. A három állam megegyezik abban, hogy a kölcsönösség alapján együttműködnek, gazdaságilag egymást támogatják és az orosz Komintern tevékenységét elnyomják. A hármas egyezmény valószínű magyarázata az lesz, hogy a japán kormány nem tudott békésen megegyezni Csangkajsekkel, így a negyedik éve tartó harc a köztársasági Kína és Japán között tovább tart. A hármas szerződés éle egyrészt Angolország és Amerika, másrészt Oroszország ellen is irányul, mert hangoztatja a Komintern elleni közös küzdelmet. Mint a Reuter jelenti Londonból: Angolország továbbvolt erővel, tűzzel és élettel, mindig volt valami, amit emberfölöttinek, szinte titáninak éreztünk, de a halálában, mint a ledöntött fa, még megnőtt alakja a szemünkben. Úgy nézünk reá, mint az elesett héroszra. Az is veti: az igazság és az akarat hérosza.