Pesti Hírlap, 1941. április (63. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-06 / 79. szám

■■ V Vasárnapi Krónika írja Márai Sándor Mi a magyar? a/ rend QjuvpéuKUi Európa és n európai gazdaság njjáren<Jérésé teljes Az aj Európa alakjának körvonalai máris mutatkoznak. Előkelő szakemberek figyelemmel kisérik a kontinens ojjáépftését EMretátá szemlélődésekben tudósit arról a Berliner Börfen Zeitung egy világ viszonylatban Is Iegélsóbbrangu Megjelenik heteaktet Xl-sner. Eladási ám példányonként M Elóflzetési dija egy érre 78.— pengő, naponta légiposta szállítással. Mutatványszámok és megrendelés ele Budapest, Vn„ Bajza-n. 2. Telefon: 2*2—S3*. A Kassa „hazatérése“ óta eltelt két és fél év eredményeiről beszél Póhl Sándor polgármester Három zászló — Mindenki előlépett... — A városi „Önképzőkör“ A csütörtöki fagyüjtők — Ötszobás lakás 1200 pengő bérért —* A városi kiházasitási alap Minden életnek van egy alap-kér­dése. Az ember másról beszél, másfelé érdeklődik, átadja lelkét a vi­lág kérdéseinek és vonzásainak: de minden szava és gondolata mögött él az alap-kérdés, az egyetlen, mely iga­zán érdekli. Egyiket a mestersége ér­dekli mindenekfölött, életre-halálra. Másikat egy személy, egy gyermek, vagy egy kedves ember sorsa. Megint mást egy eszmény, melyre felesküdött. Telekit, — most már tudjuk, — egé­szen mélyen, egészen belülről ez fog­lalta el: mi a magyar? Mi a sorsa? Mit jelent magyarnak lenni, milyen végzet ez, milyen módon és következetesség­gel kell igazibban, bölcsebben, hűsége­sebben magyarnak lenni? Ez volt éle­tének alap-kérdése. Halálával sem akart egyebet, mint erre a kérdésre felelni és a halál rettenetes parancs­szavával kiáltani oda nemzetének: „Ma­radjunk magyarok!“ Ö is, mint minden tisztességes és lel­kiismeretes ember, utálta és megve­tette azt a hazafiságot, mely muto­gatja magát, beszél érzéseiről. Soha nem mondta: ilyen vagy olyan vagyok. Mindig erről beszélt: mi a magyar? Mit kell tenni, hogy megmaradjon a magyar, reális legyen, előrelátó, ön­megóvó? ... Semmi más nem érdekelte. Az elmúlt két esztendőben, a szerkesz­tőségi munka során gyakran olvastam el a távirati hírügynökség még nyers, részletes kiadásában Teleki beszédeit. Mindig figyelmesen olvastam, s mindig úgy éreztem, a részletkérdés, melyről éppen beszél, — közigazgatási vagy tár­sadalmi problémák — csak másodrendű számára. Minden beszédét mintha azért mondta volna el, hogy feleljen a ma­gyarság sorsdöntő kérdésére, a lét és nemlét kérdéseire. Ez az ember kifelé hűvös volt, mesterségesen fegyelme­zett, iparkodott száraz és szenvtelen tanitó lenni, mindig veszekedett kissé az osztállyal. Belülről, most már tud­juk, láng égette ezt a lelket. Mi a ma­gyar? — kérdezte folyton, s a tudós alaposságával, de ugyanakkor egy sze­mérmes szerelmes elfogódott vallomá­sának szenvedélyével iparkodott felelni. Magyar, — mondotta legutóbb, Szat­­máron, — mindenki, aki hűséges a nemzethez és magyarul érez. Tehát ér­zésekről beszélt a száraz tudós, nem el­vont tudományos meghatározásokról. Mintha szakmáját, melyben világ­szerte is az elsők között emlegették, azért tanulta volna, hogy pontosan, el­lentmondást nem tűrő tárgyilagosság­gal felelhessen erre a kérdésre. Kérlel­hetetlen térképeket rajzolt, tintával és vonalzóval, hogy felelhessen a kérdés­re: mennyi a magyarság létszáma, hol él, milyen tömbökben, ki számit iga­zán magyarnak, hogyan viszonylik a magyarság arányszáma más fajtákhoz? hintával, műszerekkel, táblázatokkal iparkodott a tudós felelni egy kérdésre, melyet élete alkonyán, mikor már a halál gondolatát hordozta szivében, né­hány nappal öngyilkossága előtt igy fogalmazott meg: magyarnak lenni any­­nyi, mint hűségesnek lenni és magya­rul érezni. Az utolsó években, mikor Európában földrengésszerűén megvál­tozott az együttélés rendje, hamis rend­szerek leomlottak, újak még nem ala­kultak ki, a magyarság legjobbjai, tu­dósok, Írók, államférfiak, tudatos ön­vizsgálattal fordultak e kérdés felé. Egy nemzet legjobb szellemei tisztázni akarták a magyarság fogalmát, meg akarták tisztítani minden mesterséges, politikai és másodlagos tartalomtól, tisztán akartunk látni, kik vagyunk, milyen jogon vagyunk magyarok? ... Ez a nagy önvizsgáló folyamat meg­szólaltatta a történetírót és a politi­kust, a költőt és a társadalomkutatót, megszólaltatta a falusi népet és a pol­gárságot, a főurat és a magányos irót. Egy nemzet lázban beszélt, lelkendezve bizonygatta az élethez való jogát. Leg­jobbjai szavával beszélt. Teleki csele­kedetekkel beszélt, aztán különös, vi­vődő, önmagával és a végzet árnyaival vitatkozó beszédekben felelt e kérdé­sekre. Mikor olvastam e beszédeket, mindig úgy éreztem, mintha személy szerint vitatkozna a hallgatóval, vagy olvasóval. Meg akart győzni, téged és engem, mindenkit a világon. Át akart adni egy meggyőződést, mely ezer éve áthatja e nemzet legjobbjait, mely tör­ténelmi életérzésünk titkos árama: hogy a magyarra szüksége van a világnak, a magyarság józansága, tehetsége, hű­sége, műveltsége nélkül Európa szegé­nyebb lenne, s nem lenne úgy Európa, mint ahogy alakult és fejlődött. Állam­férfiak általában nemzeti jogokról és kötelességekről beszélnek. Teleki életé­nek munkájában, pedagógiai és állam­férfiul működésében ezek a fogalmak vér és hús valóság voltak. Mint a meg­szállott, úgy hitt a magyarságban. Ér­zelgős nélkül, a hitvallók, a halálba­­menők zord bátorságával beszélt a nemzethez, nem legyezgette hiúságun­kat, nem mondotta, hogy tökéletesek vagyunk, szidott, annak a családtagnak jogával és engesztelhetetlen szere te té­vel, aki életét adja azért, hogy azok, akiket szid és szeret, életben marad­janak. Mi a magyar? — kérdezte ez évek­ben, hirtelen és megdöbbent tudatos­sággal, egy nemzet, s mindenki ipar­kodott a maga módján felelni. A költő az égre és a földre mutatott, mely a miénk, a nyárfákra, a pusztára és a hegyekre, s felmutatta a világnak ezt a vad és simulékony, férfias és elhasz­­nálatlan, gyönyörű és szemérmes anya­nyelvet, mely beszél helyettünk is a világhoz, bizonyítja jogunkat az élet­hez. A tudós táblázatban mutatta a fajta tisztaságát és keveredését, átala­kító, magához vonzó, titokzatosan huzó és kötö erejét. Az államférfi a történe­lem érveit kiáltotta el, a magyarság szenvedéseit, keresztény hűségét bizo­nyította. Az iró felelt, ahogy tudott, érvekkel és vitákkal, vagy csak úgy, hogy leirt egy magyar tájat, lerajzolt egy magyar lelkialkatot. A vita zajlott, s közben mind éreztük, hogy e vála­szok kifejezik és mégsem mondják el tökéletesen, mi a magyar? S ezen a tragikus csütörtök délelőttön, mikor az ország lelke megtelt a gyászhirrel, mert egyik legnagyobb fia, — aki úgy hitt a magyarság életjogában, létezésének valóságában, jövőjének lehetőségeiben, mint csak kevesen és csak a legkülön­­bek előtte a magyar történelemben, — eldobta életét, úgy éreztük, Teleki felelt az őrök kérdésre, pontosabban, mint a költők, a politikusok és a történetírók. Véglegesen felelt, nem lehet többé vi­tatkozni vele. Mindig tudtuk, de most jobban tudjuk: mi az, magyarnak lenni? Ennyi: Halálos szerelem. Az amerikai sztrájkok Washington, ápr. 5. (Német TI) Roose­velt elnök három órán keresztül érteke­zett a kormány tagjaival a munkásmoz­galmakról. Az indianaállambeli Huntington gázál­­arckészitő gyárában a munkásság beszün­tette a munkát. A Ford motorgyár üzem­­vezetőségének kijelentése szerint a sztráj­koló munkások a riverrougei gyár repülő­géposztályán jelentékeny rombolásokat vé­geztek. Az igy előállott károk 100.000 dol­lárra tehetők. A sztrájk miatt be kell zárni a Ford-művek mind a tizenhat sze­relőműhelyét. Az American Magnesium Company te­lepén kitört sztrájk következtében a munka teljesen szünetei A gyér fontos repülőgépalkatrészeket készít Kassa, április. (A Pesti Hírlap kiküldött munkatársától.) Kassán, a „felvidéki fő­városban“ —• három városháza van. Egy „régi", egy „uj“ és egy — „bérelt. A régi városháza épülete a korszerű közigazga­tás céljának nem felelt meg. Az uj város­háza kilencvennégy szobája pedig kevés­nek bizonyult ahhoz, hogy a város hivata­lait közös fedél alatt helyezzék el. Póhl Sándor polgármester tehát egy szép reg­gel uj városházát bérelt Kassának! Bérbe adta a régi és az uj városháza épületét és ezért a bérért kibérelte a MÁV igazgatóság kaszámyaszerü óriási házá­nak egy részét Az épületben a MÁV és a különböző vasúti hivatalok irodái is ké­nyelmesen folytathatják működésüket A város. a bérbeadott kilencvennégy szobá­ért százhetvenhat szobát kapott anélkül, hogy ez a kitűnő ház és lakáscsere egyet­len fillérjébe került volna. Póhl Sándor a „bérelt“ városházát egy­kettőre rendbehozatta. A „bérelt" város­háza épületében együtt van az egész vá­rosi adminisztráció. Az adófizető polgár­nak, ha ügyes-bajos dolgában a városi hivatalokat keresi fel, nem kell már hat­hét épületben járkálnia. A három zászló — A szobákban, földön, falon, ablako­kon — minden darab a kassai munkáskéz ügyességét hirdeti — mondja Póhl Sándor polgármester, mialatt átkisér a polgár­­mesteri fogadón. A kis tanácsterem üveg­­szekrényei előtt azonban meg kell álla­mink. Az üvegszekrények három zászlót őriznek. Az egyiken Kassa címerét tövis­­koszorú fonja körül. A kassai nők a cseh megszállás ideje alatt titokban hímezték ki ezt a zászlót. A másik zászlót Budapest adta a hazatért Kassának, a harmadikat pedig a hazatért Kassa adja a — hazatért Kolozsvárnak. Ez a legszebb a három között. A kassai Steller-nővérek, iparmű­­vészriők milánói selyemre valódi arannyal hímezték a két történelmi nevezetességű napot: 1938 november 2 és 1940 augusztus 30. Előbbi Kassa, utóbbi Kolozsvár haza­térésének napja. A kassai MANSZ hölgyei pompás piros-fehér-zöld szalaggal díszí­tették fel, mert a zászló egyik fele Kassa sárga-kék, a másik fele pedig Kolozsvár piros-kék színében készült el. — A kolozsvári Nemzeti Színház meg­nyitásának napján adja át Kassa törvény­­hatósági küldöttsége ezt a zászlót Kolozs­vár törvényhatóságának — Jegyzi meg Póhl Sándor polgármester. „Egy ranggal mindenki előlépett.. A visszatért Kassa élén báró Schell Pé­ter főispán és Póhl Sándor polgármester személyében a magyar közigazgatási élet két fiatal kitűnősége áll. Az ő érdemük, hogy Kassa külsőleg már kiheverte a cseh megszállást. Nemcsak e cseh feiratok tűn­tek el, de két és fél év alatt Kassa magya­­rabb lett, mint volt. — A magyar közigazgatás nagyszabású fejlődését — folytatja a polgármester — Kassán nem ismerték a megszállás alatt. Kassát, amely húsz évig el volt szakítva a magyar hazától, elsősorban tehát közigaz­gatásilag kellett megszerveznünk. Először a városi státust rendeztük. Hatszáz főnyi tisztviselőkar mellett négyszáz főnyi üzemi alkalmazott és állandó jellegű munkás tar­tozik a városi státusba. A fizetéseket és a nyugdijakat is rendeztük. Kassa tisztvi­selőfizetésre 72.000 pengővel többet költ, mint a csehek idejében. Általában nem­hogy rosszabb helyzetbe került volna va­laki is, ellenkezőleg — egy ranggal min­denki előlépett! Sőt, a belügyminiszter ur hathatós segítsége révén negyvennyolc uj állást töltöttünk be. A hat adókerületre beosztott Kassa polgármester-helyettest, uj tanácsnokot is kapott. Kassa, lakossága számát tekintve, Magyarország kilencedik városa... A városi — „Önképzőkör“ Kassa polgármestere érdekes újítást lép­tetett életbe. Nemcsak tisztviselőképző tanfolyamot tart, amelynek a polgármes­ter a legelfoglaltabb tanára, de a város tisztviselői kéthetenként közös összejöve­telt is rendeznek. Ezeken az összejövete­leken legalább egyszer mindenki szerepel az előadói emelvényen. A város válameny­­nyi tisztviselője szabatos előadásban is­merteti saját munkakörét, a polgárság ér­dekét szolgáló javaslatokat tesz, tiszt­viselőtársai számára sok érdekes, fontos és tanulságos felvilágosítással szolgál. Az előadást hozzászólások követik. A hallga­tóság soraiban ott ül a főispán ós a polgár­­mester is. A városi „önképzököri" ülésnek azután folytatása van a szerényen meg­térített fehér asztal mellett: a város tiszt­viselői megismerik egymást, össze barát­koznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék